AZ OKOS LEÁNY
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy molnárnak
egy takaros, okos lánya, aki olyan okos volt, hogy hetedhét országra elment a
híre. Meghallja ezt a király. Odaizent, hogy van neki a padlásán százesztendős 525d38f
kendere, fonja meg azt selyemcérnának.
A leány erre visszaizen, hogy van nekik egy
százesztendős sövénykerítésük, csináltasson a király abból aranyorsót, akkor
szívesen megfonja az aranyfonalat, mert azt csak nem kívánhatja a király, hogy
a drága aranyfonalat haszontalan faorsón fonja meg.
Tetszett a királynak a felelet. Megint izen a
leánynak, hogy van neki a padláson egy lyukas korsója, foldozza meg, ha tudja.
Megint visszaizen a leány, hogy fordíttassa ki
a király a korsót, mert az öregapja se hallott olyat, hogy a színéről foldoztak
volna meg valamit. Ez a felelet még jobban megtetszett a királynak. Most meg
már azt izente, hogy menjen el a leány őhozzá, de menjen is meg ne is;
köszönjön is meg ne is, s vigyen is ajándékot meg ne is.
Erre a leány elkérte az apjától a szamarát,
felült a hátára, s úgy ment a király elébe. Otthon egy galambot megfogott, két
szita közé tette, és elvitte magával.
Mikor aztán a király elébe ért, egy szót sem
szólt, hanem meghajtotta magát, aztán a galambot a szita közül elrepítette. Így
aztán ment is, nem is; köszönt is, nem is; vitt is ajándékot, nem is.
A király úgy megszerette az okos leányt, hogy
mindjárt elvette feleségül.
