kategória | ||||||||||
|
||||||||||
|
||
KATONA JÓZSEF: Bánk bán című drámáját voltak, akik rossz, elhibázott alkotásnak vélték, mások a remekműnek kijáró hódolattal és alázattal beszéltek és beszélnek róla. A Bánk bánban egyszerre van jelen a történelmi és szerelmi tragédia, a nemzeti lét sorskérdése és az 747d38h egyes ember egyéni létproblémája. Éppen ez a sokféle szálból összeszőtt eseménymenet, a különböző forr sokból fakadó indulatok teszik remekművé a darabot. Bár a magyar középkorban, 1213-ban történik a cselekmény, s a szereplők többsége is történelmi alak, Katona a reformkor előtti Magyarország nemzeti sorsproblémáival is viaskodik, Bánk pedig egyenesen modern, kifinomult lelkületű, túlzottan is érzékeny lélek, aki épp érzékenysége következtében is indulati szélsőségekre hajlamos.
A címszereplő áll mindvégig az események középpontjában: minden szándék és erő rá irányul és benne összpontosul, minden sérelem egyben őt is sérti. A király távollétében az ő kezében van a legfőbb hatalom, ő a király helyettese, a "nagyúr". Még sincs a királyi udvarban, mert a királyné, Gertrudis igyekszik távol tartani a központtól, s minden hatalmat a saját kezében szeretne tartani: ezért országjáró körútra küldte. Az a tény, hogy Bánk elfogadta ezt a megbízatást, valamint az, hogy szép, fiatal, "együgyű" (az udvari intrikákban járatlan) feleségét vidéki kastélyából a királyi palotába hozatta, csak az erkölcsileg kiemelkedő nagyemberek gyanútlan jóhiszeműségével magyarázható. Bánk "angyali" tisztasága az őt igen jól ismerő Tiborc szavaiból is kitűnik, aki térdre esve így fohászkodik az Istenhez Bánkért: "Uram, bocsásd meg, mert nem tudja, mit/ beszél! Tudod, hogy ájtatos vala/ mindég: ha tán asszonyt nem esmert volna, úgy/ ő angyal is lett volna földeden!" Ezzel a hőssel - és az egész magyar nemzettel - kerül szembe Gertrudis, a hatalom mániákusa. A saját személyes tulajdonának tekinti az egész országot, a magyarok rovására csak a merániaiaknak kedvez: birtokot, hivatalt, tisztséget csak nekik adományoz. Visszataszító gőgje, a magyarokat lenéző megvetése jogosan váltja ki az ellene szervezkedő "békételenek" bosszúvágyát. Bánk amikor titokban visszatér országjáró körútjáról, megdöbben az országos nyomor és az udvari dőzsölés közötti ellentéten, de az igazi csapás a magánembert, a férjet éri. Bánk: "Nemes méltóság, mindenben gyanakodó tekéntet, fojtott tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik, és minden környülállás azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belőlről." Ez a fojtott tűz tör fel elemi erővel, ezek a belül dühösködő hatalmas indulatok robbannak ki, mikor meghallja Peturtól: "A jelszónk lészen: Melinda!" Bánk "elkiáltja magát", majd döbbenetében elakad a lélegzete, "sok ideig nem tudja magát szóra venni". Lelki bénultában, tehetetlen zavarodottságában tébolyult rögeszmeképpen csak Melindára és a rá leselkedő ismeretlen veszélyre tud gondolni. A "szerelme-féltő" ember vergődése ez, s szavai és egész szélsőséges magatartása azt bizonyítja, hogy Bánk bán életének értékei közül Melinda a legfőbb, s éppen ezért bukásának is csak - később - Melinda által lehet bekövetkeznie. Melinda különös, a magyar asszonyoktól eltérő spanyolos szépsége (fekete haj és szem, kreol bőr); ezért is figyelhetett fel rá a királyné kéjenc, szerelmi csábításokban járatos öccse, Ottó. A Melinda körül támadt bizonytalanság, elveszítésének lehetősége olyan sokkhatást vált ki Bánkból, hogy az egész első felvonás folyamán szinte magatehetetlenül gyötrődik, képtelen a döntésre, elhatározásra, tudatos cselekvésre. Szemtanúja Ottó csábító udvarlásának, s kénytelen kihallgatni Gertrudis kétszínű beszédét: egyszerre tiltja és bujtogatja is tulajdonképpen hercegi testvérét. A lézengő Biberach tudja, hogy a nagyúr itthon van, s nem sokat törődik már Ottóval, nem akar fölösleges kockázatot vállalni érte. Inkább az erősebb fél, Bánk szolgálatába állna. Tudja, legalábbis sejti, hogy a kis ajtó mögött lehet valaki, ezért a terem ellenkező oldalára vezeti Ottót, és súgva adja neki tanácsait, illetve a porokat: hevítőt Melinda, altatót Gertrudis számára. Rejtélynek tűnhet viszont, hogy Melinda, aki már ismerhette Ottó szándékait, miért megy el később a királynéhoz csak gyanútlan naivitásában lehet erre magyarázatot találni. Az első felvonásbeli élmények testet-lelket felzaklató hatása indítja el Bánk életének drámáját. Először tehetetlen zavarodottság, tétlen, zilált lelkiállapot lesz úrrá rajta. Nem tudja, mit tegyen: Erre ural a kivont, "meztelen" kard. Kétségbeesetten és szaggatott, töredezett mondatokban beszél, szinte hörög. Felháborodik Gertrudis kétszínű aljasságán, s habozik a kettős veszély elhárításának kényszere között: Majd összeszedi magát, s gyökeresen megváltozott emberként áll előttünk: széttépi a királyi székhez és családjához kötő láncait. Nem nádorként, még csak férjként, apaként sem, hanem puszta lelke szerint kíván cselekedni. Nem nagyúr többé, hanem csak ember: tetteit - most elhatározott szándéka szerint - csupán a haza és a becsület parancsa fogja irányítani. A továbbiakban drámai küzdelem bontakozik ki régi énje és új elhatározása között. Bánk az éjjel elmegy Petur házába, az összeesküvőkhöz (II. felvonás). A hazát fenyegető csapást tarthatta komolyabbnak, hiszen annak fültanúja volt, hogy Melinda visszautasította Ottó ajánlatait. Inkább a hazát védi, mint a trónt, pontosabban: a trónt csak a haza érdekében, a testvérháború elkerülése végett. Bánk itt, a nemesek között a szegények, az ártatlanok képviselője, miattuk ellenez minden erőszakos megmozdulást, pártütést. A hazát megmentette, de ugyanezen az éjszakán veszti el családi boldogságát, Melindát. Biberach hozza a hírt, hogy otthon Ottó és Melinda együtt van. Bánk legelső reagálása, hogy meggyilkolja a "bíboros gazembert" (Ottót), majd rohan haza, hátha még nem volna késő, s meg lehetne gátolni a szörnyűséget. Bánk hazugnak nevezi feleségét, s megátkozza kisfiát. Sem Bánk, sem Melinda nem tudhat a porokról. Melinda magatartásán és beszédén a tébolyodás jelei mutatkoznak. Bánk is észreveszi ezt ("Melinda úgyse tudja, mit beszéle"), s a feldühödött indulatok közé kezd beszivárogni a szánalom. A legelső pillanatban még visszariad annak a feltételezésétől, hogy a királyné csak mímelte az álmosságot, s ezzel a kerítőnő szerepét játszotta el. De aztán befészkeli magát agyába ez a gondolat, s vele együtt itt merül fel először Gertrudis megölésének szándéka, lehetősége, mely "meghatározássá" erősödik: Bánk tehát eldöntötte - itt, most -, hogy puszta lelke parancsa szerint becsületének tisztára mosása végett meg kell ölnie a királynét. Tiborccal, régi jobbágyával, hű cselédjével találkozik, akinek panaszáradata feltárja a magyar nép, a magyar parasztság szörnyű nyomorát Tiborc minden szenvedésük okaként az idegeneket s Gertrudist jelöli meg. A harmadik felvonás 3. jelenete sajátos "párbeszéd": dialógus meg nem is. Bár Bánk és Tiborc felváltva szólalnak meg, Bánk önmagával vitatkozik, Tiborc pedig azt hiszi, vele beszél. "Beszélj, beszélj; igen/ jól hallom panaszod; de a magam/ panasza is beszél -" A végső tetthez, a királyné meggyilkolásához Tiborc és a parasztság, a nép szenvedései adták meg a végső lökést, s Bánkban a személyes sérelem fölé kerekedik a Peturok és a Tiborcok együttes panasza. Melinda rögeszméjéhez ragaszkodva a királynénál van, s iszonyú, felségsértő szavakkal illeti. Gertrudis tehetetlen, nem büntetheti meg, hiszen beteg, tébolyodott. Bánk a királyné előtt is megtagadja feleségét: "Való, hogy én házas vagyok; de hitvesem nincsen." Mégis, mikor meglátja a beteg Melindát, s látnia kell, hogy "vége már neki", képtelen tovább hadakozni szerelme ellen, átöleli a magatehetetlen Melindát, s Tiborccal kísérteti haza. Ez a feltétlen és végletes szerelem a központja tulajdonképpen a dráma érzelmi-indulati világának. A királyné megölésének pillanatában is ez a keserűség, a boldogság elvesztése miatti fájdalom döfi Gertrudisba a tőrt, mikor odakiáltja neki a becsmérlő, megvető "kerítő" szót. Bánk ítéletét a haza (Peturok, Tiborcok) és a becsület (Melinda) együttes parancsa kényszerítette ki: tette jogos büntetés volt. Bánk azonban a gyilkosság után nem diadalt érez, hanem reszketni kezd. Újra feltámadnak régi énjének kétségei: a "vérkeresztség" lemosta ugyan becsületének mocskát, de vajon helyesen cselekedett-e, megoldotta-e ezzel a haza gondjait? Megrémült tettének várható következményeitől: nem önmagát félti, hanem az ártatlanokat, a hazát. Félelmei nem voltak indokolatlanok: később Peturt egész családjával együtt csakugyan ártatlanul végezték ki. Az ötödik felvonás temetési gyászszertartásába Bánk bán "egész elszánással" lép be: újra rendbe szedte lelkét, újra magabiztos. A hazát mentette meg, s ezzel erkölcsileg felmagasodik. Mennyi bátorság és megvetés nyilvánul meg csak abban a mozdulatban is, ahogy Gertrudis koporsójára vágja nyakláncát, a nádori hatalom jelét. A király az egész felvonáson keresztül bizonytalan és habozó Bánk megbüntetését illetően, végül felmenti őt, nem végezteti ki. "Büntetni nem tudtam - (magában) nem mertem is" - mondja a szakasz végén. A ravatal körül összegyűlt udvarnokok a királlyal együtt felsóhajtva elfogadják a haldokló Biberach esküjére alapozva a királyné ártatlanságát Melinda meggyalázásában. Biberach persze csak arra tehetett és tett esküt, hogy Gertrudis a porokról nem tudott, ebben valóban ártatlan volt. Bánk számára azonban ez nem bizonyíték: ő hallotta a kétértelmű beszédet, az ő szemében a királyné egyértelműen "kerítő", ahogy a gyilkosság pillanatában mondta. A király igazat kell adjon Bánknak, tettét jogosnak és törvényesnek ismeri el. Végső ítélete: "Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk -/ előbb esett el méltán a királyné!" Bánk tehát diadalmas, nemzetmentő hős lehetne, mégis összeomlik. Lelki megsemmisülésének kezdete az a pillanat, amikor meghallja a pásztorsípot, Melinda halotti énekét. A legszörnyűbb csapás a halott Melinda látványa. "Letépetett az Istennek remeke", élete egyedüli és legfőbb értéke veszett el. "Fejét a földhöz nyomva görgeti", és azt kiáltja: "- nem ezt akartam én, -/ nem ezt! - Siket fül - szem homályosúl/ hasadj ki, szív -"
Bánk bán tragikumának értelme: magányos, "angyali" harca a világ gonoszsága ellen, amit Gertrudis testesít meg. Ebben a harcban nem azért bukik el, mintha Gertrudis "ártatlansága" valaha is kiderülne, még kevésbé azért, mivel Petur "alattomos gyilkosnak" átkozta. Bukásának egyedüli oka, hogy az ő tette (a királyné-gyilkosság), mellyel bár megmentette az országot, egyszersmind ki is szolgáltatta Melindát a bosszúnak, s ezzel halálát okozta.
Találat: 2319