online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia Pszichiátria Pszichológia Szociológia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

H. BERGFELD: FIATAL FELNŐTTEK SZEMÉLYISÉG- ÉS HITKRÍZISEI

szociológia

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
H. BERGFELD: FIATAL FELNŐTTEK SZEMÉLYISÉG- ÉS HITKRÍZISEI
 
 

H. Bergfeld:

Fiatal felnőttek személyiség- és hitkrízisei

   

1. A KRÍZIS FOGALMÁNAK MEGÉRTÉSE

         Általános szóhasználatunkban a krízis fogalmát főként negatív értelemben használjuk.

         A krízist ezért gyakran megrendülésnek, az eddigiek fölbomlásának értjük. Az egyénnek, csoportnak vagy társadalomnak életében a folyamatosságot veszélyezteti. Események, vagy fejlemények figyelmeztetnek, hogy az élet rendje megzavart és káosz felé tart. Ezzel a ma megszokott negatív szóhasználattal szemben a krízis szó eredeti értelmében döntő fordulatot, vagy egyszerűen döntési helyzetet jelent.



    1.1. Az emberi krízistapasztalatok bibliateológiai értelmezéséhez

         A xri/nein görög igének alapjelentése "elkülöníteni, rostálni". A xri/nein az értékelés fogalma (elkülöníteni, megkülönböztetni, kiválasztani, szétválasztani) jogi szakkifejezés lett: elbírálni. A xri/sij névszó először kiválasztást, döntést, később bíráskodást jelent.

         A krízistapasztalatokat az Isten ótestamentumi népének életében a próféták sohasem csak külső vagy belső veszélyként fogták fel. A kríziseket Isten bíráskodásaként értették a nép fölött, amely a környezetéhez idomult, mert másra hagyatkozott, mint Isten ígéreteire. Izráel maga akarta története folyamatosságát biztosítani. A hűséges Isten ígéretei nem tűntek elegendőnek. Isten ítélete minden hamis biztonságot és alkalmazkodást krízisbe vezetett. E krízis következménye a döntő körülményben vagy megtérés, va 353j93d gy bukás lett. Isten ítélete a hit és hitetlenség, jog és jogtalanság összekeveredését nem engedte meg. Isten ítélete az egyértelmű döntést, és a teljes elválasztást munkálta, a rossztól és az Isten-ellenestől. Az ítélet célja a rend helyreállítása volt. A széttört meggyógyítása, egy új " salom" – a krízis ennyiben gyógyító tapasztalat. Az ítélet új irányulást munkál. Nem a régi viszonyokat állítja vissza, hanem nyit az új számára, amit Isten akar tenni. A krízisek az Isten ótestamentumi népének életében mindig pedagógiai funkcióval is rendelkeztek. Isten Izráelt a krízis-szituációban újra a hitre hívta.

         Ez az értelmezés a szociális és politikai krízist, mint Isten ítéletét szemlélte, amely döntésre hív valami mellett, vagy ellen. Az Újszövetségben amikor Jézus Krisztus az embert döntés elé állítja (mellette vagy ellene), óriási mértékű életkrízisbe helyezi. Az eddigi meghatározások és önazonosság válik kérdésessé. A Krisztushoz való odafordulással az ember új identitást kap. A "Krisztussal való meghalás", a megtérés az ember általános életirányultságának és életértelmezésének krízisét jelenti. Önmagáról alkotott véleménye és világnézete, akarata, etikai magatartása átértékelődik. Nagyobb leszámolás, mint a halál nem létezik, ezért átfogóbb újjálétel sem, mint az újjászületés. Ez a legmélyebb életkrízis: "Imé a régiek elmúltak, és minden újjá lett" /2Kor 5:17/. Ez Isten ítélete és újjáteremtése egyben. Ez az ítélet és a vele következő krízisszituáció nem egyszer és mindenkorra szóló, hanem kíséri a keresztyént. Egyenesen a Krisztus hívők gyülekezetén kezdődik az Isten ítélete /1Pt 4:17/. Ezek az isteni szeretet eszközei a gyógyuláshoz és megújuláshoz, és egyben kihívást jelentenek.

         Összefoglalva leszögezhetjük: a Biblia a kollektív krízistapasztalatokat, az egész nép szociális és politikai megrendülését Isten ítéleteként szemléli, amely döntésre szólít fel. Jézus Krisztus az elhívás által az egyént alapvető életkrízishez vezeti, majd újra és újra hitben való döntésre hívja.

    1.2. Egy pszichoszociális tétel a fejlődési krízisek megértéséhez

         Erikson nyolc különböző fejlődési fázist különböztet meg a csecsemőkortól az idős emberig. Ezek a növekedési lépcsőfokok egy előírt alapterv szerint következnek. Minden fejlődési előrehaladásnak megvannak az okai, a testi, az értelmi, a pszichikai és a szociális változásokban, melyeknek az ember fejlődése során alá van vetve. Minden fázist egészen meghatározott korspecifikus kihívások és feladatok jellemeznek. Minden fázis végül egy krízisben csúcsosodik ki. Itt a krízist pozitív értelemben, mint döntő, kritikus időt értjük. Erikson írja: "kríziseket egyetlen korban sem kell szükségszerűen fenyegető katasztrófának látni, hanem sokkal inkább fordulópontnak, a fokozott érzékenység és további lehetőségek döntő szakaszának" (idézi Bergfeld, 1983.6.). Az ilyen krízisek legyőzése meghatározza az ember egészséges továbbfejlődését, növekedését, és érését, vagy személyiségének visszafejlődését, és elcsökevényesedését. Erikson vizsgálatai először a gyermek fejlődésére terjednek ki, később a fiatalok identitáskrízisére irányulnak. Az életszakasz-modellje és azok megnevezett krízisei erősen befolyásolták a felnőttkor fázisairól való általánosítást. A fiatal felnőttek fejlődés-kríziseinek megértéséhez Erikson vizsgálatai értékes meglátásokat adtak.

   

    1.3. A hit- és fejlődési krízisek megértéséhez

         Mivel járultak hozzá a bemutatott teológiai és pszichológiai perspektívák az emberi krízistapasztalatok megértéséhez? A pszichoszociális kutatások segítenek az általános emberi fejlődési folyamatok leírásában és rendszerezésében. Leírják az egyes ember elé állított és megvalósítandó kihívásokat. A bibliateológiai nézőpontból pedig azt vizsgálják, hogy ezeket a kihívásokat a hívő ember hogyan fogadja és valósítja meg. Milyen alapvető kapcsolat van tehát a fejlődési krízisek és a hitkrízisek között? Feltételezik egymást. A hitkrízisek nemcsak következményei a közvetlen Isten-ember kapcsolatnak. Az életkríziseknek kihatásuk van hitünkre.                      

        Mint az Ó- és Újszövetség mutatja, Isten népének hitét gyakran politikai és szociális krízisek által tette próbára. De személyes tapasztalatok is, mint pl. szenvedés, megújult hitkrízishez és döntéshelyzetbe vezették az egyént. Nem az a cél, hogy a hívő az ilyen életkríziseket sértetlenül elszenvedje, hanem hogy e próbák által a hite megmaradjon és érjen. A próbák is, amelyek személyiségfejlődésünk minden szakaszában jelen vannak, hitvizsgák és felhívások, hogy emberlétünknek ebben a szakaszában is bizalmat tanuljunk. Ha ellenben - a személyiségfejlődés sajátos fázisaként is értelmezhető -hitpróbán nem segít át a kicsiny hit, a személyiség és hit elválik egymástól. A feszültség olyan nagy lesz hogy ilyen módon hasadttá válik a keresztyén gondolkodása, és ezáltal identitása is. Az ilyen módon szétszakadt keresztyénnek vagy megmarad a személyiség szétdaraboltsága, vagy zátonyra fut a hite. A fejlődési krízisek a hívő fiatal vagy felnőtt életében fordulópontok, amikor stagnálás és hajótörés, vagy hitben való növekedés és érés mellett döntenek. Ezért először a döntő pszichoszociális kihívásokat szeretném ábrázolni a fiatalok és fiatal felnőttek életében, és azután a kérdés után a hit válaszát keresni.

    2. A FIATAL FELNŐTTEK FEJLŐDÉSKRÍZISEINEK NÉZŐPONTJAI



         Ennek az életszakasznak sokféle igénye, kérdése, problémája, és kihívása közül  itt a leglégenyesebbekről szólok.

    2.1.  Keresés

         A fiatal felnőtt átmeneti stádiumban él. Megszűnt igazán fiatalnak lenni, és mégis makacsul annak tartja magát. Elkezd felnőtt lenni, de mint felnőttet sem fogadják el teljesen. Két szék között van. Külső körülménye és a belső fejlődése azt kívánják, hogy leváljon a nevelőcsaládtól és hajdani barátaitól. A függetlenség kényszere határozza meg egész érzelmét, gondolatát és cselekedeteit. Egyidejűleg a társadalom döntéseket kíván tőle, amelyek a képzés és hivatás által a személyes jövőjét biztosítják. A saját életstílus és külső életfeltételek keresésénél, amelyek őt meghatározzák, próbára kerül a fiatal felnőtt sok képessége, és az életcéljai is megmérettetnek. Megpróbálja a felnőtt-létet anélkül, hogy végérvényesen rögzíteni akarná.

         A 18-28 év közötti idő az élet legfontosabb átmeneti fázisa. Az otthont, a gyermekkort és a serdülőkort elhagyja, és új helyet kell találni az életben. A fiatalfelnőtt-kor a legnagyobb mértékben változó és forradalmi életszakasz. A fiatal felnőttnek életét a saját döntése szerint kell kialakítania. Élethivatása és házastársa megtalálása tekintetében olyan döntéseket hoz, amely jövőjét meghatározzák. Sokan nem szeretnék gyorsan elkötelezni magukat, hanem időre van szükségük, hogy döntésüket érni hagyják. Némelyek keresnek és találnak egy moratóriumot, lehetőséget a visszatéréshez. Ők nem akarják magukat átvett hagyományokhoz és előre megformált életstílushoz igazítani. A keresés az egyik legfontosabb ismertetőjele a fiatalfelnőtt-kornak. 

2.2. Identitás és kötődés

Erikson látása szerint az ifjúkort lényegében a személyes identitás keresése határozza meg. Az identitás a saját élet folyamatossága. Az ember elfogadja a saját személyes élettörténetét, és át utat a jövőbe. Az identitás a belső egységnek a megtalálása. A jövő-perspektiva, a belső magabiztosság, az egyéni kezdeményezés, a bizalom és a képesség az önálló életvezetésre egyetlen egységet képez. Az ember mint önálló személyiség él. Éppen az egyéni élet egységének folyamatossága válik ismét kérdésessé a fiatalfelnőtt-korban. Ha az egyéni identitás keresése az ifjúnál még nem fejeződött be, és a fiatal felnőttet készületlenül találja, felerősödött lendülettel veti a krízisbe. Mindenekelőtt társadalmi okok miatt húzódik el a fiatalok identitáskrízise egyre tovább a korai felnőtt-korba. A gyakran nem tudatos önismeretet - ki vagyok én, és ki szeretnék lenni? - döntően befolyásolják a gyermek és ifjúkorában kipróbált különféle szerepek és a példaképekkel való azonosulás. Ezeknek a szerepeknek és azonosulásoknak a betagolódásához és a saját identitás kiérleléséhez a fiatal felnőttnek időre van szüksége, hogy kipróbálja saját személyét, anélkül, hogy már egészen rögzítené felnőtt szerepét. Erikson ezt pszichoszociális moratóriumnak nevezi. A kísérleti stúdiumnak a katonaság, vagy a polgári szolgálat társadalmilag elfogadott lehetőségei. Ha a fiatal önmagától, vagy mások által gyorsan meghatározott szerepet vállal, és megfelelő életmódot választ, anélkül, hogy sikerült volna saját identitását kiérlelni, akkor nagyon könnyen identitásdiffúzióba kerül.

Nem tudja, hogy ki, és ki szeretne lenni. Vagy kívülről vezérelt életet él, vagy tiltakozik a ráerőltetett szerepe ellen. Némelyik állandó lázadásban és ellenállásban van a szülőkkel, a közösséggel, vagy egy társadalmi intézménnyel. Negatív identitást választ, mert azt tudja, hogy mit nem akar, de bizonytalan afelől, amit akar. Némelyek menekülnek az előttük álló döntések, és az élet fenyegető kihívásai elől, és "kiszállnak". A fiataloknak ez az identitáskeresése gyakran jócskán belenyúlik a fiatalfelnőtt-korba. Az erre következő fázist írja le Erikson az "intimitás az izolációval szemben" fogalommal. Itt az intimitás nemcsak szűk értelemben a férfi és nő közötti partnerkapcsolatra értendő, hanem a kötődésre való képességre általában, a barátságban, és egy csoporttal való közösségvállalásban. Az önmagához kötődést győzi le - ez azonban feltételezi a saját identitás biztos érzését -, ami lehetővé teszi, hogy önmagát adja az önfeláldozás félelme nélkül. Az identitás-megtalálás és a kötődési képesség egymásra épül. Ezek a fiatal felnőttek tulajdonképpeni feladatai, a keresztyén (és különösen a keresztyén) közösségben. Ez a feladat az odaadás szóval is összefoglalható.

2.3. A társadalom értelem-krízise

A fiatal felnőttek kihívása a személyes identitás megtalálása, és a kötődés feladata, a saját élet odaadása, és a személyes életértékekre és életcélokra való rákérdezés. Ez alapjában az élet értelmének kérdése.

   A mi mai társadalmunk azokat a fiatalokat és fiatal felnőtteket, akik személyes konfliktusban vannak, különös kihívás elé állítja, mert ez a társadalom maga is óriási mértékű krízisben van. A személyes fejlődés és társadalmi összefüggés nem választhatók el egymástól. A személyes önértelmezés értelmes világértelmezést kíván. A társadalom nem mutat a fiatal felnőtteknek irányt, hanem kiélezi az identitás és a kötődés problémáját. A mi pluralista társadalmunk többféle modellt nyújt az önértelmezésre és az életstílusra. A fiatalokat különböző elvárásokkal és ellentmondásos értékek bemutatásával bombázza. Korábban a társadalom (és az egyház) mértékadó, egységes világképet tudott adni. A felnövekvőknek a biztonság érzését és mindenek előtt az identitást közvetítette. Ma minden egyénnek saját magának kell erről a folyamatosságról gondoskodnia. A szerepelvárások a munkában, az iskolában, a családban, a gyülekezetben, és a baráti körben, gyakran egyre jobban távolodnak egymástól. A fiatal és fiatal felnőtt értelmi és pszichikai képességeiben gyakran képtelen ezeket az elvárásokat megvalósítani. Ez bizonytalansághoz és visszavonuláshoz vezet. A betagolatlan társadalmi befolyások, a világot inkább kaotikusnak, mint értelmesnek mutatják. Az értelem csak a felismerhető renddel, értelmes életcélokkal és értékes jövővel tud valamit kezdeni. Ha az ember nem ismeri fel életének értelmét, akkor cselekedeteit nem a feladatok és célok határozzák meg, hanem a pillanatnyi igények. Végül is a hangulatának van alávetve. A fiatal felnőtt azelőtt a feladat előtt áll, hogy egy iránytalan környezettel szemben fedezze fel élete értelmét, és azt odaadással valósítsa meg.

3. FIATAL FELNŐTTEK HITKRÍZISEI, ÉS SZELLEMI ÉRÉS

A fiatal felnőtt az önálló élet, az identitás és kötődés keresésében tájékozódás nélküli világba, krízisbe jut, amely őt döntés elé állítja, hogy további élete számára irányt adjon. Ez az életszituáció meghatározóan befolyásolja a fiatal felnőtt hitéletét.


3.1. Megtérés - és azután?

Az ember megtérése krízis az összes életirányban, és új identitás megtapasztalása Krisztusban. Ez az új életkötődés Krisztusban új önértékelést nyit meg az ember számára, teljesen új látást ad saját személyére vonatkozólag, és új irányt, tartalmat az életnek. Az utóbbi azonban nem  egyik pillanatról a másikra történik, hanem a hitfejlődés hosszú folyamata alatt. Mindig új iránykeresés szükséges, amikor egy krízistapasztalaton átesik.  A keresztyén gyülekezetekben a megtérés életkrízisét várják, és örömmel üdvözlik. Minden következő kétséget és életkrízist viszont rendellenesnek tartanak, és elfojtanak. Ezeknek nem szabad előfordulni egy "jó keresztyén" életében. Megtérés után az élet folyamatossága kívánatos, a bizonytalan, sőt kritikus fázisokat legföljebb eltűrik, de gyakran nem ismerik el Isten művének és a változtatás esélyének. A keresztyén szülői házból jövő gyermeknél hozzá jön, hogy a megtérés gyakran nem az életkrízis megtapasztalása, hanem folytatólagos belenövés a Krisztushoz való kötődésbe. Egy új életlépcsőnél ennek a döntésnek újra meg kell történnie. A megtérés (a gyermeké is) kezdőgyújtás, de ezt mindig újra meg kell erősíteni a személyiségfejlődés során. Minden megtért - a felnőtt is - átvesz hittartalmat, hittapasztalatot, meghatározott kegyességet, életstílust, sőt gyakran nyelvezetet, és a keresztyén közösség külső viselkedésformáját is, amelyben él. Az ilyen azonosulás és a hagyományok átvétele normális, ha később belülről is követni tudják, és azok tapasztalatai saját tapasztalatokká, és azok ismerete saját ismeretté lesz. A gyermek- és korai ifjúkorban, a fiatalokon különösen erős nyomot hagy a környezetük. Az azonosulás és utánzás fő faktorai a szociális tanulásnak. Serdülőkorban az a kérdés, hogy "mit gondolnak a többiek rólam", túlságosan is fontos. A fiatal megpróbálja a neki fontos személyek elvárásait teljesíteni. A hitben is döntő szerepet játszik mások utánzása, és a példaképekkel való azonosulás. Éppígy az egykorúak csoportjának megerősítése. A gyülekezetbeli példaképeket hitben követi, és a keresztyén barátok /pl. az ifjúsági csoportban / meghatározók az egyéni hit számára. Az egyesek identitását és hitét egészen erősen meghatározza a csoporthoz való tartozás. A fiatal számára (vagy azoknak is, akik felnőttként jutottak hitre) ez a követés és beilleszkedés a hitélet fontos fázisa. Ennek a "keresztyén szocializációnak" a veszélyei nyilvánvalók: mások hitének utánzása mesterséges kegyességet hozhat létre. A fiatal külsőleg illeszkedik, hogy elismerést kapjon, például: viselkedésben, aktivitásban, sőt adott esetben az együttmunkálkodásban, anélkül, hogy ezt belsőleg követné, vagy arra érett lenne.

3.2. Törés - sem alkalmazkodás, sem idomulás

A fiatal felnőtt útja a megújulás és a további hitben való növekedés érdekében a fiatalok átvett hitétől a felnőttek felelősségteljes hitéhez vezet. Némelyek nem mernek az egyéni felelősség bizonytalan talajára lépni. Felnőttkorúak lesznek, de nem lesznek felnőttek a hitben. Hogy a felnőtté válás kihívásaitól és fájdalmaitól megmeneküljenek, a külső alkalmazkodás visszavonulását választják. A hitet mint életformát átveszik. Ha azonban a forma nincs betöltve, akkor a hit belülről üres. Élő kapcsolatra van szükség Krisztussal. Ha a fiatal felnőtt csupán gyülekezete hagyományai szerint él, ez az út a törvény szerinti élethez vezet, nem a lélek szerintihez. A belső stagnálás, sőt a hit törése sem tűnik fel, mert a külső magatartás megegyezik a gyülekezetével. Annak érdekében viszont, hogy a gyülekezeten kívüli környezet elvárásaival is békében legyenek, némelyek két világban élnek: a gyülekezet, illetve a magánélet és hivatás világában.

A tartalomra általában a magánélet és a hivatás befolyása erősebb. Az életcélok elsősorban az egyéni boldogulásra vagy a hivatásbeli karrierre irányulnak. A belső emigrációt a gyülekezettől nem ritkán egy hangtalan külső is követi, hacsak ennek az életstílusnak a megrendülése által egy új, tudatos döntés nem történik Krisztus mellett. A mi időnkben egyre kevesebb fiatal, és fiatal felnőtt akarja a hagyományos, a törvényeskedő utat választani. Némelyek talán még egy ideig át tudják mentei "átvett" hitüket, egy későbbi időpontban azonban egy krízis annál nagyobb intenzitással fog kicsúcsosodni. Sokan összetörésként élik meg ezt: a megoldatlan kérdéseket nem lehet sokáig elfojtani, sok átvett hitbeli elképzelés nem felel meg tovább a saját tapasztalatnak, a rejtett kétségek előtörnek. A gyülekezettől való eloldódás is megtörténik: nem szeretnének meghatározott szerepeket, viselkedésmódokat követni, hanem saját útjukat kívánják járni. A kritikus távolság a gyülekezettől a képzés, a tanulás, polgári szolgálat vagy a katonáskodás által még nagyobbá lesz.

Az "átvett hit" törése a további fejlődés érdekében szükségszerű. Némelyeknél ez kis lépésekben történik, másoknál drámaian csúcsosodik ki. Mint minden krízis, minden valódi döntés magában hordozza a hajótörés kockázatát is.

Némelyek kitörnek a gyülekezetben kényszerrel megtalált életből és megkísérlik keresztyén múltukat lezárni. A maga választott út nagyon gyakran kedvorientált. Minden attól függ, hogy örömöt ad-e. Ez a gyülekezeti alkalmazkodás alól való "felszabadulás" gyakran úgy végződik, hogy a társadalom valamely más csoportjához idomul, amelynek értékmérőjét átveszi.

   A megújult hithez vezető út nem a tradíciók melletti kitartásban található, sem a korábbi élmények megelevenítési kísérleteiben vagy egy új életelemnek a megélésében. A keresztyén önmegtalálás útja pedig nem a gyülekezethez való alkalmazkodásban és egyáltalán nem más társadalmi csoportokon át vezet. Új jövője csak akkor lesz, ha a régi széttörését az új hit utáni keresés követi.

3.3. Nyitás - új identitás és kötődés

A hit új lépései az önálló felelősséghez vezetnek. A fiatal felnőtt életében a szülői háztól és a hagyományoktól való eloldódás a bizonytalanságok és megrázkódtatások a régi identitást teszik kérdésessé, hogy a jövőbeli élet irányát és célját meghatározzák. Ezeket a kérdéseket a fiatal felnőttnek végül is egyedül kell megválaszolnia. Senki sem tudja, és senkinek sem szabad átvenni mások testre szabott döntését. Ezek olyan döntések, amelyekkel a saját felelősségével kell Krisztus elé állnia. Jézus Krisztus maga mutatja az utat egy új identitáshoz. Ez az út Ő maga. A vele (életével, halálával és feltámadásával) való személyes azonosulás dönti el a mi identitásunkat. Csak akkor leszek, ha az Ő képére alakulok át. Minden hitben felnőtté válónak az a célja, hogy Jézushoz hasonlóvá legyen. Ez határozza meg egész lényét, az emberekhez való viszonyát, felfogását az életről, a világképét, aktív életformáját, etikai mértékét. Minden más példaképpel való egyéb azonosulást Krisztushoz kell mérni.

   Ez az átváltozás a Krisztus-követés útján történik. Csak a Krisztus-követésben teljesedik ki életünk. Csak, aki a Megváltót követi, valósítja meg önmagát. Az Ő élete hoz maradandó gyümölcsöt.

Ehhez az önmegvalósításhoz tatozik minden hamis önkép és életterv halála is. Ebben a halálban, ebben a krízisben ígéri az Úr Jézus, hogy Ő az élet folyamatosságáról és a jövőbeli életről gondoskodni fog. A fiatal felnőtt életkrízisbeli döntése azon a bizalmon alapszik, hogy Krisztus követésében valóban megtalálható az élet. Ez a bizalom igazolja a régi biztonságok elhagyását.

Az önálló felelősségvállalás egyik lépése a gyülekezettől való eloldódás. Ez az eloldódás gyakran minden olyannak az elvetésével kezdődik, amit az ifjú nem akar, aki és amilyen nem szeretne lenni. Hogy mit akar, azt még nem tudja. A hit és követés egyéni útját még keresi. Ha egy fiatal felnőtt ebben a fázisban elakad, akkor örök ellentmondó lesz a gyülekezetben. Mindig másokat tesz felelőssé saját életéért. A hit eloldódó fázisa azonban csak az első lépés.



Ha a fiatal felnőtt leválik a nevelés által hamisan kialakított istenképről (például: a mindig büntető és moralizáló Istenről), akkor Krisztus személyének ismerete által új istenképpel azonosul (ahogyan Isten Jézus Krisztus által bemutatkozott).

   Isten akaratának személyes megismerése és Jézus etikus magatartása biztosan a gyülekezet etikai mértékének kritikájához vezet. De a máshogyan élés készségéhez is. A saját felismerést felelősen meg is kell élni. A saját adottságaink és határaink felismerése bizonyos kívülről jövő elvárások elvetését is magában hordozza, de a saját feladat és személyes megbízatás keresését is. A kegyesség meghatározott jegyeitől való eloldódás az egyéni hit új megformálásához kell, hogy vezessen. Az ifjú így nem fog megállni saját múltjának elvetésénél, hanem abban Isten akaratát ismeri fel saját személyes életében. Ehhez a történethez fájdalmas események, vargabetűk és tévutak is hozzátartozhatnak.

A hitnek ez az eloldó fázisa önállósághoz és önálló felelősségvállaláshoz vezet. A hitnek ez az individualizációja a hívők közösségétől az Istennel való személyes kapcsolathoz vezet el. Nem a szülők, a gyülekezet és más emberek a felelősek, hanem csak egyedül az egyén. Csak ebből a képességből - az Istennel való személyes kapcsolatból - nőhet fel a személyes követés (Jn 21:21 kk).

Az egyén így járhatja útját az ellenállásokkal szemben, egyaránt felelős a cselekedeteiért és a bűneiért is. Az "átvett hittől" való eloldódás és a Krisztus követésében nyert új identitás új kötődésre és odaadásra is képesít. Ez az odaadás azonban nem kívülről kényszerített, hanem következménye a felelős hitnek. Ez a Krisztus iránti odaadás az ügyének való odaszánást jelent. Olyan elkötelezés, amely az Üdvözítő hatalmát mindenben meglátja, és magát ennek szenteli. Csak aki megtalálta Őt, az tudja odaadni magát neki. Ez az élet értelmének megtalálása is egyben. Annak a fiatal felnőttnek, aki megtalálta személyes identitását az egyik legfontosabb kihívása az életfeladat keresése. Kipróbálni és tesztelni azt, hogy miként fog evangéliumi élete megvalósulni, s hogyan tudja hivatásában érvényesíteni ezeket az életcélokat; hogyan tudja magányos vagy családi életét úgy formálni, hogy abban Isten országának egy darabja valósuljon meg. Milyen feladatai vannak a gyülekezetben? A kihívás abban áll, hogy személyének teljességét minden életterületen megőrizze, és a Krisztus-követést megvalósítsa. Ez teljes erejét, elköteleződését, képességeit igényli, valamint próbára teszi a felnőtt élet következő éveiben.

4. KÖVETKEZTETÉS A LELKIGONDOZÁS ÉS GYÜLEKEZETI MUNKA SZÁMÁRA

4.1. Időt a növekedésnek és az érésnek

Nemcsak a fiatal felnőttnek, hanem a lelkigondozónak is fontos a hit növekedésének és érésének elismerése. Ez nemcsak ezen életszakasz kritikus és rizikógazdag fázisainak elfogadását foglalja magában, hanem a Szentlélek munkájának elismerését és helyeslését. Ő munkálja az új felé való nyitottságot. A lelkigondozásnak erősíteni kell azt a reménységet, hogy Isten a kríziseken át új jövőt nyit meg. Csak ez a remény ad bátorságot a néha hosszú időn át tartó, növő-fájások elviseléséhez.

Az a lelkigondozás és gyülekezeti légkör, amely csak az időseket akarja igazolni, akadályozza a személyiségérést, és hitben való növekedést. A környezethez való idomulás mellett az volt Izráel bűne, hogy csak a múlthoz ragaszkodott, és nem volt nyitott az új élettapasztalatok előtt. Gyülekezeteink tendenciája is lehet a fiatal felnőttek idomítása a megújulás keresésével szemben. Ez nem a növekedést munkálja, hanem visszafejlődéshez vezet. Ha a fiatal a gyülekezetben állandóan aktív, de általa belülről nem elfogadott normák szerint, ezzel a saját személyével való összeütközést fojtja el, s így a krízist későbbre tolja. Némely fiatalt kényszerű munkákkal árasztanak el. Még nem képesek teljes kötődésre: abban az életfázisban vannak, amelyben különböző feladatokat próbálnak ki, és adottságaikat tesztelik. Mind a keresésnek és a megtalálásnak, a kipróbálásnak és a rögzítésnek megvan az ideje. Ha a fiatal felnőttnek a gyülekezet nem adja meg az időt és helyet a személyiségfejlődéshez, akkor ő a gyülekezetet olyan intézményként éli meg, amely el akarja idegeníteni, és egyéni fejlődését beszűkíti. Ha azonban értelmes vezetést tapasztal, amely őt arra ösztönzi, hogy önálló hívő emberré legyen és kibontakozzon, akkor a gyülekezetet felszabadító közösségként éli meg. Ebben az időben a példaképek nagy segítséget jelentenek. Csak így lehet a tanítványságot tanulni. Sok régi keresztyén azt a benyomást kelti: "Az ember akkor felnőtt, ha nem nő tovább".

4.2.Elfogadni a kihívást

Az, hogy a fiatal felnőttnek időt adnak a személyiség-érésre, nem azt jelenti, hogy nyugton hagyjuk, és nem törődünk vele. Éppen az eloldódásnak ilyen időszakában nagyon intenzív vezetés szükséges. A lelkigondozásban fontos mindenekelőtt azokat a speciális emberi kihívásokat felismerni és komolyan venni, amelyekkel egy fiatal felnőtt harcol, és amelyektől szenved. Azután azonban lehet, és kell közösen is keresni a válaszokat a lelki kihívásokra, például arra a kérdésre, hogy miként éljek egy világi hivatásban mint keresztyén. A mindennapok próbájában igazolódik a hit. A fiatal felnőtt olyan társadalomban él, amelyik beilleszkedési kényszert gyakorol rá, akkor is, ha végül nem nyújt tájékozódási pontot. Némely fiatal felnőtt segítség nélkül áll korunk kérdéseivel szemben, és ezért leblokkol. Ezt a kihívást alig lehet egyedül legyőzni. Ezért szükséges olyan segítséget adni, ami szakszerű, eléggé differenciált ahhoz, hogy a komplikált világot megmagyarázza, mégpedig irányt mutató módon, az evangélium értelmében. Ez ösztönözzön minket – különösen a gyülekezeti lelkipásztort – arra, hogy a lelkigondozásban és a prédikálásban foglalkozzunk világunk kihívásaival. Főleg azokat a fiatalokat nem szabad magukra hagyni, akik lelkesednek  korunk kérdéseiért.

Ők kihívást jelentenek a gyülekezetnek, hogy ne fizesse ki őket túl gyors válaszokkal, és néhány kellemetlen kérdés figyelmen kívül hagyásával. A gyülekezet előljáróitól megkívántatik, hogy a fiatal felnőtteket mint a gyülekezet egy sajátos részét felkarolják. Ismerjük fel, hogy kritikájuk gyakran nem az elutasítás, hanem éppen a keresés jele, és annak kifejezése, hogy nekik nagyon is fontos az Úr Jézus és a gyülekezet. A krízis sújtotta ember mellőzése gyakran nem más, mint a gyülekezet hárító mechanizmusa, mivel fenyegetve érzi magát, mert saját múltja és saját kérdései nincsenek megoldva. Az egyén krízis tapasztalatai annak a közösségnek a teherbíró képességét és hitének terhelhetőségét is megpróbálják, amelyben él.

A fiatal felnőttek minden élet- és hit-krízise az egyén és gyülekezet számára kihívás új bizalomra. Annak hittel való elfogadására, hogy Jézus Krisztus a krízis minden növőfájása által övéivel, és ezzel a világgal elrendelt céljához ér.

Németből fordította: Nemeshegyi Zoltán

Találat: 1828