Veletek vandorolgatok - Áprily Lajos

Veletek vándorolgatok - Áprily Lajos

Tavaszy Sándornak

Mentek. Üzen az óriás,

az izmos hegyvidék.

Közöttem és közöttetek:

riasztó messziség.

S mégis, ha kék vasárna 535i89f pot

derít az égburok,

hangos turista-csapatok,

veletek indulok.

Suhogó lábamról a föld

megismer: Erre jársz?

Veletek kóborolgatok,

mint titkos útitárs.

Veletek vándorolgatok

kökörcsin-réteken.

Éneketekbe belezúg

szabadság-énekem.

Veletek esztenák körül

fenyöágyat vetek,

tüzet vigyázok s csillagot

veletek, veletek.

Pihenve is botot szorít

két nyugtalan kezem:

már menni, menni kellene,

utakra éhezem.

Hajnali széllel riadó

erdei csapatok,

van-e még új cél, új tetö?

én meg nem lankadok.

Titeket csorgó csillapít,

én mindig szomjazom.

Csak inni, inni - nem tudom,

lesz-e még tavaszom.

Maholnap zuzmarás az út,

virág sincs, vén vagyok.

S veletek, mindig veletek,

csak vándorolgatok.