TEMESVÁR UTÁN

TEMESVÁR UTÁN. AZ ERDŐN Baka István

Temesvárból részeg strázsa

bámulja erdők gyűrűjét:

városa ujjára vontat,

ki most ülte menyegzőjét.

Fái - tornyok vőlegénye,

kapuk hártyáját szakító,

bokrain madarak vére:

rács rozsdájaként rikító.

Nézi páskumok nyugalmát,

hol karók közt reng a pázsit,

nézi városába tartó

árnyak kék banderilláit.

Bennünk búvik a sötétség

alkonyatig, míg kiszállhat,

s Temesváron üt az erdő:

seregekbe dermedt bánat.

Fölöttünk, kéklő levélként,

akasztottak nyelve ring a

fákon. Nézzük - és öletni

visszatérünk falvainkba.

Én - amint kiárad vérrel

önnön szívéből a hajnal,

te - amint a vér az éjjel

bemocskolt ingén megalvad.

1971. ápr. 5-6-7.

[Kötetben: Magdolna-zápor]