Kaprazatok, II - Áprily Lajos

Káprázatok, II - Áprily Lajos

]ean Béraud képe

Csöndes falucska. Felhös nyári este

terült el suttogó akácokon.

Zúgó meleg szél szárnyán rózsaillat

lengett be hozzám a nyílt ablakon.

A vén, beszédes ajkú házigazda

bejött sötét szobámba csöndesen,

ernyötlen lámpát tett az asztalomra

s az ifjuságáról mesélt nekem.

A lámpa sápadt fénye szétsugárzott

a dísztelen koromsötét falon.

S a félhomályból egy kép tünt szemembe,

mely föltámasztó holt gyermekkorom.

"Káprázatok". Egy vén vadász szobája

- hogy emlékszem rá! - volt a környezet.

Átjártam hozzá néha, úgy szerettem

az érdekes vadásztörténetet.

És annyiszor elnéztem azt a képet

agancsok, kürtök, fegyverek között.

"Káprázatok". - A címét meg sem értém,

szerettem mégis mindenekfölött.

Egyszer megkérdezém a vén vadásztól

- gyerek voltam, kandi, naiv gyerek -,

ki az a parton nyugvó ifju férfi

s mért leng felé az a nagy lánysereg?

Azt mondta: ö az. És a nök? Felállott,

vállamra tette jóságos kezét:

te még gyerek vagy. És hiába kértem,

nem mondott aznap több "vadászmesét".

... "Káprázatok". Az évek elrepültek,

a vén vadász is rég a sírba ment.

De azt a képet nem tudtam feledni,

most már tudom, "káprázat" mit jelent.

- A házigazda harcait mesélte.

Hogy s mint volt Königgrätznél egykoron.

Én addig azt a régi képet néztem,

siratva elszállt szép gyermekkorom.

Rabúl ejtett egy röpke, szép csalódás,

hogy még az önfeledt gyerek vagyok...

Aztán riadva följajdult a lelkem:

káprázatok! káprázatok!...

Petrosz-Nagyvárad,1908