Faust és a Gond - Áprily Lajos

Faust és a Gond - Áprily Lajos

Arcod csupa komorság és redö.

Ki vagy, te vézna, sápadtarcu nö?

- A Gond. -

A Gond? És mit akarsz velem?

- A leheletemet rádlehelem. -

Miért?

- Azért, hogy megvakítsalak. -

Pusztulj innen, te boszorkány-alak!

- Csend! Magas parancsot teljesitek. -

Nem engedelmeskedem senkinek!

Ki küld? Ne rejtélyeskedj, mondj nevet!

- Vég-hirdetö vagyok: halál-követ. -

Halál cseléde? Végezz hát velem,

de ne vakítsd meg két látó szemem!

Ne tedd, ha van szívedben irgalom.

Én a halált is látni akarom!

Látni, ahogy láttam az életet,

patakot, forrást, erdöt, réteket,

a várat, mely a csúcsról messze lát,

tavaszok fényét, öszök fátyolát,

eget, villámot, formát és arányt,

és Margitot, a drága, szüzi lányt...

A végsö óra mit érhet nekem,

ha nem búcsúzhatik tekintetem,

s a föld szépségét szemmel nem fogom?

Végezz ki inkább!

- Nincs hozzá jogom.

(Arcára lehel. Faust megvakul.)