FAGYBAN, ESTI FÉNYEK Baka Istvan

FAGYBAN, ESTI FÉNYEK Baka István

Jégtáblák horzsolják a partot,

kék bokrok vérző gyökerét,

remeg a föld, remeg a hínár,

s nyugodt - már átfagyott az ég.

A fellegekről véres nyálka: 858j97i

alkonypír lóg - anyám köhög.

Siet, nem néz a rongy plakátra

a - dacból - rosszulöltözött.

Már híddá lett az árny s a fémen

nehéz álomban nyúlik el.

Halk lépteink a semmiségen

kibuggyant csillag fogja fel.

A Fény öregszik - hirdetések

kövér betűiből világol

a sima falra s száraz arcán

vad ráncokat pirosra mázol.

Egy részeg munkást támogatnak,

ketten fogják, pedig magától

vigyázva lép - hazatalál-e

a fűtött hierarchiából?

Árnyuk a sápadt kirakatra

esőzve zöld redőkbe szépül,

s a falon - csövekből kirakva -

egy színes nő ül tiszta fényből.

Lehullt a hó - hát dunyhabűzben

szorong a város reggel óta.

Vékony cipőd sután topogva

lucsok kutacskát vág a hóba.

Tömör ködökben nem melegszünk,

mint fenn a csillag - tested árnya

a falra festett nők cipőit

selyempapírba bugyolálja.

Az üzlet várja, hogy belépjünk,

s gyanútlan, bár dühödten állok.

Továbbmegyünk s még visszanéznek

az árak és a próbabábuk.

A Megváltás merev fenyőkről

a villákból arcunkba bámul...

S a mindenségbe néz a város

s töpreng a kocsmák ablakából.

1969. január

[Megjelent: Bölcsész 4., 1970.]