online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

A SZLOVÁK NÉPI FELKELÉS, A SZOVJET ÉS A CSEHSZLOVÁK CSAPATOK TÁMADÁSA A KELETI-KÁRPÁTOKBAN

történelem





felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
HÁBORÚ A CSENDES-ÓCEÁNON ÉS ÁZSIÁBAN 1944-BEN
ÉKJELEKKEL ÍRT MEZOPOTÁMIAI MAGYAR NYELVEMLÉKEK
TÁMADÁS A VISZTULÁTÓL AZ ODERÁIG
A keresztes haborúk - iszlam
AZ INDUS-VÖLGYI KUSOK
Harcom ADOLF HITLER
Balesetek 1960-ig
Az 1956-os forradalom és szabadsagharc
Őstörténet - kutatasunk tragédiaja
 
bal also sarok   jobb also sarok

A SZLOVÁK NÉPI FELKELÉS, A SZOVJET ÉS A CSEHSZLOVÁK CSAPATOK TÁMADÁSA A KELETI-KÁRPÁTOKBAN


1. A szlovákiai helyzet, a szlovák népi felkelés kezdete A szovjet fegyveres erök 1944 tavaszán a Kolomija-Csernovci vonaltól nyugatra a Szovjetunió és Csehszlovákia államhatárának közvetlen közelébe értek (1. sz. térkép). Közeledett a nap, amikor a Vörös Hadsereg bevonul a Szovjetunióval szövetséges Csehszlovákia területére, s felszabadítja a testvéri cseh és szlovák népet a hitlerista járom alól. 1944. május 8-án Londonban a szovjet föparancsnok és a csehszlovák kormány között egyezmény jött létre a szovjet csapatok csehszlovák területre érkezése után kialakítandó viszonyról. Ebben leszögezték, hogy a szovjet föparancsnok föhatósága a hadviseléssel összefüggö valamennyi kérdésben csak a haditevékenység övezetére fog kiterjedni, és csak arra az idöre, amely e tevékenység végrehajtásához szükséges. Az egyezmény hangsúlyozta, hogy amint a felszabadított terület valamely részén megszünik a közvetlen haditevékenység, a csehszlovák kormány teljesen átveszi az igazgatást, s polgári és katonai szervei útján minden támogatást és segítséget megad a szovjet parancsnokságnak. Ez az egyezmény a csehszlovák nép számára nemcsak belpolitikai, hanem nemzetközi szempontból is nagy jelentöségü volt. Számottevö akadályt gördített ugyanis az Egyesült Államok és Anglia uralkodó köreinek útjába, amelyek Európa felszabadított országaiban a német fasiszta megszállási rendszert az angol-amerikai megszállás rendszerével akarták felváltani. A csehszlovák-szovjet egyezmény ettöl alapvetöen eltérö elveket szögezett le. Ez az egyezmény a szovjet csapatok és a csehszlovák nép közti kapcsolat kérdését mint Gottwald mondotta "a csehszlovák állami szuverenitás teljes elismerése alapján, a teljes egyenlöség alapján, a barátság és szövetség szellemében . . . " oldotta meg. A német fasiszták még a második világháború kezdete elött feldarabolták Csehszlovákiát. Csehszlovákia, mint önálló állam, 1939 márciusától megszünt létezni. Csehés Morvaországot protektorátusként Németországhoz csatolták, Kárpátalját és Szlovákia fennmaradó részét pedig "önálló állammá" nyilvánították. Ennek politikai és gazdasági életét, belés külpolitikáját a hitleristák teljes mértékben ellenörzésük alatt tartották. A "szlovák állam" élére bábkormányt állítottak, amelyet a szlovák nép árulóiból Tiso, Mach, Tuka és mások alakítottak meg. Ez a kormány szította a gyülölködést a szlovákok és a csehek között, s széles körü antikommunista és szovjetellenes propagandát folytatott. Szlovákia vezetöi külön hadsereget hoztak létre, amelynek egyik fö feladata az volt, hogy Németország oldalán részt vegyen a háborúban. Ezt a hadsereget azonban nem használták fel a Szovjetunió ellen. A szovjet-német arcvonalra küldött szlovák katonák és tisztek teljes alegységekben és egységekben átálltak a Vörös Hadsereg oldalára, vagy beálltak a szovjet partizánosztagokba. 1944 elején fokozták aktivitásukat Szlovákiában az antifasiszta csoportok. Erösödött a fejvesztettség az ország uralkodó köreiben. A szlovák hadseregben egyre erösödött a bomlási folyamat. A fötisztek többsége azon törte a fejét, hogyan bújhatna ki a hitleristákkal való együttmüködés felelössége alól. Sok tiszt és katona igyekezett tevékenyen részt venni hazája felszabadításában. Csehszlovákia Kommunista Pártja tömörítette az összes antifasisztákat a megszállók és lakájaik elleni harcban. A párt az illegalitásban meg tudta örizni központi vezetöségét, a helyi pártszerveket és az alapszervezeteket. Sikeres tevékenységét jelentös mértékben meghatározta a Moszkvában tartózkodó, Gottwald irányította vezetö központ helyes politikája és nagyarányú szervezö munkája. A központnak tagjai voltak azok a vezetö pártfunkcionáriusok, akik a CSKP Központi Bizottságának határozatára a Szovjetunió fövárosába emigráltak: Appelt, Köhler, Kopecky, Krosnár, Siroky, Smeral, Sverma és mások. A Szlovákiában kialakult különleges helyzet folytán Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága még 1939-ben határoz 222g61c atot hozott a CSKP szlovákiai részének szervezeti önállóságáról. 1939 májusában megalakult Szlovákia Kommunista Pártjának illegális vezetösége, amelynek élére Benada, Duris és Osoha került. Szlovákia Kommunista Pártja nem vált a Kommunista Internacionálé új szekciójává, megalakulását a pártmunka gyakorlati szükségletei diktálták. A CSKP a maga egységét és politikai irányvonalának egységét megörizte. A párt általános irányítását a moszkvai központ végezte. Noha a Gestapo és a szlovák fasiszta rendörség több súlyos csapást mért a CSKP és Szlovákia Kommunista Pártja illegális központi bizottságaira, a vezetö központ a háború végéig megtartotta a kapcsolatot Csehország és Szlovákia illegális szervezeteivel, s szakadatlanul irányította ezek tevékenységét. Az illegális központi bizottságok a német fasiszta megszállás hat éve alatt a vezetö pártközponttól kapták a direktívákat és utasításokat a pártmunka minden fontosabb kérdésével kapcsolatban, s ugyanakkor maguk is részletesen tájékoztatták a pártközpontot az illegális pártszervezetek munkájáról, az ország helyzetéröl. Ha a rádiókapcsolat a CSKP és Szlovákia Kommunista Pártja központi bizottságaival idönként megszakadt, ezt titkos adók segítségével helyreállították. A Szovjetunióból ezenkívül a szovjet állomások, valamint két külön csehszlovák adóállomás, a "Nemzeti felszabadulásért" adó (a cseh területek számára) és a "Szlovákia szabadságáért" adó (a szlovák területek számára) rendszeresen sugároztak adásokat. A csehszlovákiai adás szerkesztöségének munkatársai a CSKP tekintélyes vezetöi voltak. A helyi pártszervezetek segítségére a párt vezetö központjának több képviselöje Csehországba és Szlovákiába utazott. A szlovákiai kommunisták már 1941-ben megkezdték a partizánmozgalom szervezését. 1942-ben több körzetben harci különítmények kezdtek alakulni, amelyeket "jánosíkistáknak" neveztek, Jánosikról, a legendás nemzeti hösröl, aki annak idején a hübérurak ellen harcolt. Mindegyik különítmény öt emberböl állt; négy különítmény partizáncsoportot, négy csoport pedig egy osztagot alkotott. Az elsö osztagok parancsnokai A. Markos, L. Eksnar és más szlovák antifasiszták voltak. A partizánharc azonban 1942-ben még nem öltött országos méreteket. Ez a szervezés és az aktív harctevékenységre való felkészülés idöszaka volt, amely csak 1943-ban kezdett kibontakozni. A Vörös Hadsereg gyözelmes elönyomulása, az illegális pártszervezetek önfeláldozó munkája, a CSKP vezetöségének fáradhatatlan tevékenysége és a Szovjetunió támogatása megteremtette a kedvezö feltételeket, hogy Csehszlovákia néptömegei fegyveresen keljenek fel a hitleristák és lakájaik ellen. A CSKP vezetö központjának és helyi pártszervezeteinek felhívására sok városban és faluban megalakultak a nemzeti bizottságok, a nemzeti felszabadító harc forradalmi szervei. Ezek szoros kapcsolatban voltak a partizánmozgalommal, s köréjük tömörült az ellenállási mozgalom valamennyi harcosa. Amint a szovjet csapatok közeledtek Csehszlovákia határához, s a nemzeti felszabadító harc biztatóan fejlödött, elötérbe került az a feladat, hogy elökészítsék és végrehajtsák az antifasiszta felkelést, mégpedig elsösorban Szlovákiában, mivel itt jöttek létre a legkedvezöbb feltételek. A cseh területektöl eltéröen Szlovákiát még nem szállták meg a német csapatok. A szlovák fegyveres erö jelentös részét meg lehetett nyerni a hitleristák elleni harcra. A szlovák hadsereg teljes létszáma meghaladta a 100 ezer föt. A legharcképesebb és legjobban felfegyverzett magasabbegysége Presov (Eperjes) körzetében állomásozott (10. sz. térkép). Ez az úgynevezett kelet-szlovákiai hadtest két hadosztályból állt, s létszáma meghaladta a 24 ezer föt. Fegyverzetéhez 15 ezer puska, ezer könnyü géppuska, 250 nehéz géppuska, ötven páncéltörö ágyú, hetven tábori löveg és 150 aknavetö tartozott. A felkelés elökészítése szempontjából az egyik legfontosabb kedvezö tényezö a Szlovákiában kibontakozott ellenállási mozgalom volt. A helyi pártszervezetek és az irányításuk alatt álló illegális nemzeti bizottságok bevonták a néptömegeket, mindenekelött a munkásokat az antifasiszta harcba. A kommunistáknak a kegyetlen üldözés ellenére is sikerült gazdasági és politikai jelszavakkal sztrájkokat szervezniük az ipari üzemekben. Az egyik legnagyobb megmozdulás a zilinai (Zsolna) textilgyári munkások 1943. júliusi sztrájkja volt. A sztrájkban 2350 munkás vett részt. Tiso kormánya harckocsikkal megerösített csapatokat küldött a sztrájk letörésére. Nagy sztrájk volt még Ruzomberokban, ahol a munkások, mint Zilinán is, felgyújtották a textilgyárat. Számos katonai objektumnál szabotázsés diverziós cselekményeket szerveztek. 1944-ben, s különösen a felkelést megelözö hetekben Dubnicában és Povazská-Bystricában fontos hadianyaggyárak munkásai léptek sztrájkba. A sztrájkmozgalom kiterjedt Délés Kelet-Szlovákiára is. A kommunisták és a nemzeti bizottságok kezdeményezésére a munkások fegyverkezni kezdtek. Augusztus 26-án a podbrezovai vasgyár és a pieseki gépgyár munkásai a nemzeti bizottság felhívására sztrájkba léptek, szervezetten bevonultak Breznóba, ahol katonai laktanyák voltak, s fegyvert követeltek. Ugyanazon a napon megérkeztek Podbrezovába a partizánok, felfegyverezték a munkások egy részét, s a munkások elfoglalták a gyárat. Ezután a helyi nemzeti bizottság kezébe vette a hatalmat a városban. A nemzeti bizottságok napról napra fokozták aktivitásukat, s megszervezték a nép ellenállását a fasiszta rendszerrel szemben. A munkásosztályra támaszkodva, szoros kapcsolatban a partizánosztagokkal, a falun is forradalmi agitációt fejtettek ki. Azokban a falvakban, amelyek közelében partizánosztagok állomásoztak, a hatalom már napokkal a felkelés elött a nemzeti bizottságok kezébe került. 1944 nyarán a csehszlovák vezetök kérésére a szovjet-csehszlovák barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerzödéssel és egyezménnyel összhangban megszervezték szovjet és csehszlovák partizáncsoportok átdobását a Szovjetunióból Szlovákiába. A Partizánmozgalom Ukrán Törzse és az 1. Ukrán Front parancsnoksága már 1944 júliusában hozzálátott olyan partizánszervezö csoportok átdobásához, amelyek föleg szovjet és csehszlovák tisztekböl, illetve tiszthelyettesekböl álltak. Ezek már szereztek tapasztalatokat a partizánharcban, s külön kiképzésben is részesültek. E csoportok feladata az volt, hogy a CSKP illegális szervezeteivel és a nemzeti bizottságokkal együttmüködve partizánosztagokat alakítsanak, fokozzák a fegyveres harcot a német és a helybeli fasiszták ellen, minden eszközzel bomlasszák a hitlerista hadsereg mögöttes területét, politikai munkát végezzenek a tömegek körében. A partizánszervezö csoportok átdobásában tevékenyen közremüködtek a szovjet repülök. 1944 második felében 53 szervezö csoportot, összesen mintegy 1200 föt dobtak át Szlovákiába. E csoportok körül gyorsan létrejöttek a nagyobb partizánegységek, amelyek föleg szlovákokból álltak. Így alakult meg az 1 . csehszlovák dandár ("Stefánik" dandár), amelynek létszáma szeptemberben több mint 1400 fö volt. Voljanszkij csoportja alakította meg a "Szlávok szabadságáért" elnevezésü 2. csehszlovák partizándandárt. Ennek létszáma szeptemberben elérte az 1384 föt. Bielik csoportja alkotta a gerincét a "Jánosík" dandárnak, amelynek már szeptemberben 808, októberben pedig 1287 tagja volt. Sagát csoportját átalakították dandárrá, s Ján Nálepka nevét vette fel. A dandár létszáma körülbelül 1100 fö volt. Jegorov csoportjából alakult meg az 1. dandár, ez augusztusban 750, szeptemberben 2812 föt számlált. A dandár gerincét podbrezovai, dubovai, ruzomberoki, Banská Bystrica-i (Besztercebánya) munkások alkották. A Ján Gizkáról elnevezett partizándandár Pola csoportjából alakult meg, létszáma szeptemberben 496 före rúgott. 1944 nyarán már egész szovjet partizánosztagok és dandárok is áttelepültek Szlovákia területére. Minszk alól július végén Dél-Lengyelországon át a Gerhovi-hegyek körzetébe vonult Karaszev magasabbegysége. A magasabbegységhez szlovák önkéntesek is csatlakoztak, s ez így igen erös harci kötelékké vált. Ezután Lengyelországból Szlovákiába érkeztek Kvityinszkij, Sukajev, Berenstejn magasabbegységei, illetve osztagai is. Ezek a partizánalakulatok helybeli lakosokkal bövültek, vagy egyesültek szlovák osztagokkal. A szlovák és a vegyes szlovák-szovjet partizánosztagok és dandárok meglehetösen nagy területen tevékenykedtek, amelyet nyugaton a Nyitra, keleten Krajna, északon a Kárpátok és délen Magyarország határolt. "A tapasztalt szovjet partizánvezetök és egyszerü harcosok mondta A. Dubcek, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elsö titkára, a szlovák felkelés 19. évfordulóján tartott beszédében felmérhetetlen segítséget nyújtottak nekünk a tömeges partizánmozgalom szervezésében, amely 1944-ben igazi partizánháborúvá fejlödött." "Ez a segítség hangsúlyozta elválaszthatatlan része annak a harcnak, amelyet a szovjet hadsereg folytatott felszabadításunkért". Így valósult meg a CSKP vezetö központjának az a törekvése, hogy az országon belül folyó aktív antifasiszta harcot kapcsolják össze a Vörös Hadsereg támadásával, hogy kibontakoztassák a partizánháborút, mint az antifasiszta mozgalom fö formáját, a nemzeti bizottságokat pedig felhasználják a nép forradalmi egyesítésére. Ez az irányvonal azt a célt szolgálta, hogy a munkásosztály vezetésével elökészítsék az egész nép antifasiszta felkelését. Csehszlovákia Kommunista Pártja nagy jelentöséget tulajdonított annak, hogy a szlovák hadsereg részt vegyen a felkelésben. Ez igen fontos volt, mert a hadsereg bekapcsolódása növelte a nemzeti felszabadító mozgalom erejét, és a csehszlovák burzsoázia reakciós csoportjait megfosztotta katonai támaszától. Más politikát folytatott Benes emigráns kormánya, és a szlovák burzsoáziának az ellenállási mozgalom vezetöségébe befurakodott képviselöi. Ezek fö célja az volt, hogy a felszabadított Csehszlovákiában megörizzék a burzsoázia uralmát. Igyekeztek megakadályozni a dolgozók forradalmi harcát, mindenképpen gátolták a partizánmozgalom kibontakozását, és lesték az alkalmas pillanatot, hogy a szlovák hadsereg eröi segítségével államcsínyt hajtsanak végre. Az egyre erösödö antifasiszta mozgalmat azonban már semmi sem állíthatta meg. A helyi pártszervezetek és az általuk irányított nemzeti bizottságok aktív munkája eredményeképpen augusztus huszadika körül Szlovákia nagy részében a tömegek partizánháborújává kezdett terebélyesedni az önkéntesekkel egyre gyarapodó partizánosztagok tevékenysége. Szlovákia partizánjai augusztus 20. és 29. között többször ütköztek meg az ellenséggel, mint a nemzeti felszabadító harc elözö idöszaka folyamán bármikor. Ezekben a napokban csupán Kelet-Szlovákiában korántsem teljes adatok szerint 22 partizánakció zajlott le. A partizánok müködésének körzeteiben az illegalitásból elöjött vagy újonnan alakult nemzeti bizottságok kezükbe ragadták a hatalmat, ellátták a partizánokat minden szükségessel, önkénteseket toboroztak. Egyes helyi nemzeti bizottságok kihirdették az önálló Csehszlovák Köztársaság helyreállítását, így Turciansky Sváty Martinban (ma: Martin) augusztus 25-én, Vrútkyban augusztus 28-án. Augusztus utolsó harmadában Közép-Szlovákia, továbbá Kelet-Szlovákia északi körzetei ténylegesen már a partizánok ellenörzése alatt álltak. A partizánok a legtöbb esetben a szlovák hadsereg katonáinak és a csendörség egy részének támogatását élvezték. A partizánharc erösödése pánikot keltett az ország fasiszta kormányköreiben. Mivel nem volt elegendö erejük a felszabadító mozgalom elfojtására, s érezték, hogy hatalmuk végére jár, augusztus 23-án Hitlertöl kértek katonaságot. A német fasiszta hadvezetés pedig csak az ürügyet várta, hogy megszállja Szlovákiát, s haladéktalanul összpontosítani kezdte csapatait a szlovák határon. A szlovák és szovjet partizán-magasabbegységek erre leereszkedtek a hegyekböl, s megkezdték az aktív támadó harcot. A partizánok augusztus 25-én elfoglalták Turciansky Sváty Martint, ahol a munkások már korábban megkezdték az ipari üzemek elfoglalását. A szlovák helyörség csapatai átálltak a felkelök oldalára. A partizánok fegyvert osztottak ki a lakosoknak. A kommunista párt körzeti vezetösége munkásmilíciát szervezett az ipari objektumok örzésére. A partizánok augusztus 26-28. folyamán elfoglalták Liptovsky Sváty Mikulást, Ruzomberokot, Vrútkyt, Popradot, Breznót, valamint más városokat és helységeket. A szlovák hadsereg helyörségei néhol átálltak a felkelök oldalára. Augusztus 27-én Turciansky Sváty Martinban a helyörség katonái agyonlötték a német katonai missziót, amely Romániából volt visszatéröben Németországba. A partizánok augusztus 30-re virradó éjszaka betörtek Banská Bystricába, és elfoglalták a várost. A hitleristák augusztus 28-án bevetették a partizánok ellen a 357. gyalogoshadosztályt, továbbá néhány önálló ezredet és zászlóaljat, összesen körülbelül 20 ezer embert. A Morvaországból Szlovákiába vonult német fasiszta csapatok augusztus 29-én Gilina körzetébe érkeztek. A szlovák nép tömeges fegyveres harccal válaszolt a megszállók betörésére. Augusztus 29-én elkeseredett harcok robbantak ki Gilina körzetében. A reguláris szlovák hadsereg egy része a partizánokhoz csatlakozott. A fasiszta rendszert támogató tiszteket letartóztatták. A felkelés gyorsan terjedt azon a meglehetösen nagy területen, amelyet délen a szlovák határ, északon a Magas-Tátra, nyugaton Trencin és Trnava (Nitrától nyugatra 36 km), keleten pedig Spisská Nová Ves (Igló) határolt. A Szlovák Nemzeti Tanácsot és Katonai Központját, amely a partizánosztagok és a néptömegek nélkül akart végrehajtani katonai puccsot, meglepte ez a váratlan fordulat. Miután belesodródtak az események forgatagába, csatlakoztak a felkelökhöz, nehogy teljesen elszigetelödjenek. A felkelés politikai központja Banská Bystrica volt. Itt müködött a felkelés valamennyi vezetö szerve: a Szlovák Nemzeti Tanács, a Katonai Központ, a partizántörzs, a Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a szlovák KP KB-a lapjának, a Pravdának a szerkesztösége. Innen továbbították rádión az utasításokat és a parancsokat a felkelöknek. A Katonai Központ megparancsolta a szlovák hadsereg helyörségeinek, hogy szálljanak harcba a támadó német csapatokkal. A Szlovák Nemzeti Tanács az események nyomására augusztus 30-án rádiófelhívást intézett a néphez, hogy kezdje meg a harcot. A felkelök által felszabadított területen kinyilvánították a Csehszlovák Köztársaság helyreállítását, s elrendelték a 18-40 éves férfiak mozgósítását. Szlovákia Kommunista Pártja harcba hívta a munkásokat, parasztokat és a dolgozó értelmiséget a nemzeti és társadalmi felszabadulásért. A mozgalom élére a helyi pártszervezetek álltak. Szlovákia 18 körzete nyílt harcba bocsátkozott a hitleristákkal és a szlovák fasisztákkal. Augusztus 31-ig az ország kétharmadában lángolt fel a felkelés tüze. A munkások, parasztok és a dolgozó értelmiség tízezrei ragadtak fegyvert. A hazafiak, életüket kockáztatva a felszabadított körzetekbe mentek, hogy teljesítsék állampolgári kötelességüket. A felkelök ereje körülbelül 60 ezer fö volt, de mindnyájan nem tudtak részt venni a harcokban. A reguláris és az újonnan alakult egységeket a Katonai Központ vezette, de az irányítás nem mindig volt megfelelö. Sok egységparancsnok katonai képzettsége hiányos volt. A reakciós tisztek ingadoztak, gyávák voltak, s nemegyszer nyíltan árulókká váltak. Mindez kedvezötlenül hatott a katonai eseményekre. A felkelök fö csapásmérö erejét kezdettöl a partizánosztagok alkották. Ők fogták fel a német csapatok elsö csapásait. Fokozatosan bekapcsolódtak a harcokba katonai egységek is. De mivel meglehetösen nagy területen szét voltak szórva, nem tudtak valamennyire is komolyan ellenállni az ellenségnek. Emellett a felkelöknek nem voltak technikai eszközeik, és nem rendelkeztek a kellö harci tapasztalatokkal sem. A hitlerista csapatok a partizánok és a katonák hösiessége ellenére több irányban szorongatni kezdték a felkelöket. A helyzet egyre bonyolultabbá vált. 2. A szovjet és a csehszlovák csapatok támadása a Keleti-Kárpátokban Augusztus 31-én Zdenék Fierlinger, Csehszlovákia moszkvai nagykövete azzal a kéréssel fordult a szovjet Külügyi Népbiztossághoz, hogy a Szovjetunió nyújtson katonai segítséget a Szlovákiában megkezdödött felkelésnek. A szovjet kormány az 1. Ukrán Front parancsnokságától hamarosan megkapta a tájékoztatást a szlovákiai helyzetröl. Konyev marsall szeptember 2-án reggel jelentette a föparancsnoknak, hogy Talsky ezredesnek, a kelet-szlovákiai hadtest parancsnokhelyettesének vezetésével szlovák katonai repülögépeken szlovák tisztek érkeztek hozzá. Talsky ismertette a szovjet parancsnokság elött a német fasiszta csapatok behatolása következtében Szlovákiában kialakult helyzetet, s kijelentette, hogy amint a szovjet csapatok támadást kezdenek délnyugati irányban, az 1. és a 2. szlovák hadosztály egységei is támadást indíthatnak Krosno felé, a Vörös Hadsereg irányában. A frontparancsnok a helyzet jelentése után javasolta a föhadiszállásnak, hogy hajtsanak végre hadmüveletet az 1. Ukrán Front balszárnyának és a 4. Ukrán Front jobbszárnyának csapataival, s nyomuljanak be Szlovákia területére. Kijelölték a csapás irányát (Krosno-Dukla-Tylawa), és meghatározták az 1. Ukrán Frontnak a hadmüveletben részt vevö csapatait. (A 38. hadsereg négy lövészhadosztályát, az 1. gárda lovashadtestet és az 1. csehszlovák hadtestet jelölték ki. Az utóbbi ugyancsak a front állományába tartozott.) A föhadiszállás szeptember 2-án este a következö utasítást adta az 1. Ukrán Front parancsnokának: "Tekintve, hogy Szlovákiában aktivizálódik a partizánmozgalom, és kibontakozik a szlovák hadsereg néhány reguláris egységének és magasabbegységének fegyveres harca a német betolakodók ellen . . . készítsen elö és hajtson végre hadmüveletet az 1. és a 4. Ukrán Front csatlakozásán, hogy Krosno, Sanok körzetéböl általában Presov irányában mért csapással kijusson a szlovák határra, és egyesüljön a szlovák csapatokkal." A föhadiszállás engedélyezte, hogy a frontparancsnok az 1. csehszlovák hadtestet is bevonja a hadmüveletbe. Az 1. Ukrán Front balszárnyán levö csapatok hadmüveletének sikere érdekében a föhadiszállás szeptember 3-án utasította a 4. Ukrán Front parancsnokát, hogy szeptember 8-án a frontjobbszárnyán Sanok körzetéböl Komancza irányában egy lövészhadtest eröivel ugyancsak menjen át támadásba. A támadás megszervezése nem csekély nehézségekkel járt. Az 1. és a 4. Ukrán Front csapatai augusztus végén a huzamos támadó hadmüvelet után jelentös létszámhiánnyal küzdöttek, és pihenésre szorultak. Az ellátó bázisok elmaradtak a csapatok mögött, az egységek és a magasabbegységek anyagkészlete korlátozott volt. A csapatoknak nem volt tapasztalatuk a hegyi támadóharcok megszervezésében, a hadmüvelet elökészítésére pedig kevés idö maradt. A szovjet parancsnokság még a támadás megkezdése elött megszervezte a felkelök ellátását. Szeptember 5-re virradó éjszaka szovjet szállítógépek a felkelök Tri Duby-i repülöterére (Banská Bystricától délre hét kilométerre) páncéltörö ágyúkat és puskákat, valamint löszert vittek. Ezt a fegyverzetet már másnap felhasználták a harcban. Repülöink szeptember 5-töl 18-ig 580 géppisztolyt, 250 golyószórót, 74 géppuskát, 1,5 millió töltényt, sok páncéltörö puskát és ágyút szállítottak erre a repülötérre. Az 1. Ukrán Front parancsnoka a föhadiszállás direktívájával összhangban Moszkalenko vezérezredes 38. hadseregére bízta a hadmüvelet végrehajtását. Konyev marsall megparancsolta a hadseregparancsnoknak, hogy a hadmüveletbe jóval több eröt vonjon be, mint azt korábban, szeptember 2-án tervezte. A hadsereg állományában az 52., a 101. és a 67. lövészhadtestnek, valamint megerösítö egységeknek kellett harcolniuk. Ugyancsak a hadseregbe osztották be az 1. gárda lovashadtestböl és a 25. harckocsihadtestböl álló gyorscsoportot, valamint az 1. csehszlovák hadtestet. A 38. hadsereg kárpát-duklai támadó hadmüveletének terve a következö volt. A föcsapást hat hadosztály méri a Krosnótól északnyugatra levö körzetböl Dukla helység és tovább Presov irányában. A 38. hadsereggel szemben mindössze három gyalogoshadosztállyal védö ellenség harcászati övének áttörése után ütközetbe vetik a hadsereg második lépcsöjét, az 1. csehszlovák hadtestet. Azt tervezték, hogy az áttörésbe a gyorscsoportot is bevetik, hogy délnyugati és déli irányban a hegyi utakon továbbfejlessze a sikert. A terv szerint a hadmüveletet az ötödik napon kellett befejezni amikor a hadsereg kijut Lubotín, Presov körzetébe. A támadó csapatokat a 2. légi hadsereg eröinek egy része támogatta. A támadás idöpontját szeptember 8-ban állapították meg. Mivel a felkelöknek sürgös segítségre volt szükségük, a hadmüveletet rövidített idö, mindössze öt nap alatt készítették elö. A 4. Ukrán Front parancsnoka az 1. Ukrán Fronttal szomszédos 1. gárdahadsereg állományából a 107. lövészhadtestet bízta meg a 38. hadsereg támogatásával. A lövészhadtest azt a feladatot kapta, hogy Sanok körzetében törje át az ellenséges védelmet, s a támadás második napjának végéig jusson ki a Wislok Wielki-Komancza terepszakaszra. A szovjet csapatoknak és a csehszlovák hadtestnek rendkívül nehéz terepen kellett támadniuk. A Keleti-Beszkidek hegylánca, amely a csapatok elött magasodott, több párhuzamos, sürü erdöséggel borított, mintegy 850 méter magas hegygerincböl áll. A gerincek közt a keskeny völgyekben hegyi folyók és patakok nehezítették a mozgást. A csapatok csak a hágókon át mozoghattak. Ezek közt a legfontosabb a Duklai-hágó: ezen keresztül vezet a legrövidebb út Délkelet-Lengyelországból Szlovákiába. Az ellenség az elönyös terepviszonyokat kihasználva mintegy ötven kilométer mélységben erös védelmet épített ki a Keleti-Beszkidekben. A fövédööv az elöhegyekben húzódott. hátrább, a hegyláncok északi lejtöjén az ellenség a legfontosabb irányokban állásokat rendezett be. Különösen jól megépített erödítmények voltak a hágókhoz vezetö utakon. A 38. hadsereg támadása szeptember 8-án hajnalban kezdödött. A tüzérségi és légi elökészítés több mint két óra hosszat tartott. A rohamozó csapatok elöretörtek: eleinte nem ütköztek szervezett ellenállásba. Minthogy az elsö lépcsö csapatai sikeresen nyomultak elöre, a hadseregparancsnok déltájban elrendelte a gyorscsoport és a csehszlovák hadtest ütközetbe vetését. Az áttörési szakaszon azonban az utak annyira túl voltak terhelve, hogy ezek a magasabbegységek a támadás elsö napján nem tudtak beavatkozni a harcba. Az ellenség a váratlan csapás okozta kábulatból magához tért, s már szeptember 8-án este egyre növekvö ellenállást kezdett kifejteni. Új terepszakaszon rendezkedett be védelemre, s a peremvonaltól 6-12 kilométerre megállította csapataink támadását. A hitlerista parancsnokság megértette, hogy a szovjet csapatok sikeres tevékenysége a krosnoduklai irányban súlyos helyzetbe hozhatja a Szlovákiában és Erdélyben tevékenykedö német fasiszta csapatokat. Ezért gyorsan csapatokat kezdett átcsoportosítani az áttörés körzetébe. Már szeptember 9-re virradó éjszaka harcba lépett a Turka körzetéböl (Sanoktól délkeletre 75 km) ide átdobott 75. gyalogoshadosztály. A sandomierzi hídfö körzetéböl ide irányították az 1. és a 8. páncéloshadosztályt; az 1. páncéloshadosztály elörevetett egységei már szeptember 9-én ellenlökést hajtottak végre csapataink ellen. Sürgösen ide vezényeltek Szlovákiából is néhány, addig a felkelök ellen harcoló önálló egységet. Ily módon a német parancsnokságnak sikerült lényegesen megjavítania a hadmüveleti helyzetet, amely kezdetben kedvezötlenül alakult reá nézve. Ez haladéktalanul megmutatkozott a további harctevékenységben. A 38. hadsereg csapatai, amelyek szeptember 9-én reggel újra megindították a támadást, a jelentékenyen megerösített ellenséges csoportosítás szívós ellenállásába ütköztek. Különösen elkeseredett harcok folytak Krosnóért, amelyet csapataink a támadás elsö napján nem tudtak elfoglalni. Minthogy az ellenség tartotta a várost, a 38. hadsereg nem tudta elfoglalni a föbb utakat, amelyeken a támadást kifejleszthette volna. A gyorscsoport és a csehszlovák hadtest ütközetbe vetése nem hozta meg a várt fordulatot, mivel már betömték a német védelemben az elsö nap ütött rést. A harcok elhúzódtak. Fokozatosan egyre több eröt vontak be az ütközetbe mindkét részröl. Szeptember 9-én este a 38. hadsereg föcsoportosítása gyalogság tekintetében már csak kétszeres, harckocsikban pedig csak igen jelentéktelen fölényben volt a német fasiszta csoportosítással szemben. A következö három napon az ellenség gyors ütemben tovább gyarapította eröit, a támadó 38. hadsereg viszont nem kapott újabb erösítést. A 38. hadsereg csapatai szeptember 9. és 11. között miközben a német csapatok számos ellenlökését visszaverték rendkívül elkeseredett harcokban mindössze öt-tíz kilométert nyomultak elöre, de elfoglalták Krosnót, az ellenség fontos támpontját. A szovjet és csehszlovák csapatok ezekben a napokban rendkívül hösiesen harcoltak. A csehszlovák hadtest egységei szeptember 11-re virradó éjszaka elfoglalták az 534-es magaslatot, amely uralkodott egy széles völgy és a völgyben húzódó Gmigród Nowy-Dukla országút fölött. Svoboda tábornok, a csehszlovák hadtest parancsnoka elhatározta, hogy a magaslat déli lejtöjén folytatja a támadást, s elfoglalja az országút egy szakaszát Teodorówka falu körzetében. Az 1. csehszlovák lövészdandár 11-én este elkeseredett harc árán betört Teodorówkába, s átvágta az országutat. A hitleristák azonban a sötétség beálltával ellenlökést indítottak a csehszlovák egységek ellen, s a dandár hátát fenyegették. A dandárt vissza kellett vonni a magaslatra. Különösen heves harcok folytak az 534-es magaslatért másnap, szeptember 12-én. Az ellenség Teodorówka körzetébe dobta át a 101. könnyü gyalogoshadosztály két ezredét, valamint a 78. gyalogoshadosztály és az 1. páncéloshadosztály eröinek egy részét. Ezek a csapatok kétségbeesett ellenlökéseket indítottak a csehszlovák egységek ellen. Kora délután több mint egy zászlóaljnyi német, harckocsik támogatásával betört a magaslaton levö csehszlovák állásokba. Az 1. csehszlovák lövészzászlóalj azonban merész ellenlökéssel oldalba támadta az ellenséget, s visszavetette a hitleristákat a magaslat déli lejtöjére. Egész nap tartott az elkeseredett harc. A magaslat többször gazdát cserélt, de a csehszlovák géppisztolyosok zászlóalja Sochor zászlósnak: a Szovjetunió hösének parancsnoksága alatt végül is elfoglalta. A csehszlovák hadtestet szeptember 12-én a szovjet légierö támogatta. A csehszlovák egységekkel együtt harcoltak a szovjet 183. lövészhadosztály, a 111. harckocsidandár és a 11. páncéltörö tüzérdandár alegységei. Ezekben a harcokban erösödött a szovjet és a csehszlovák katonák testvéri barátsága. Csapatainknak a Lysa-Góra és Glojsce közti szakaszon kemény harcok eredményeképpen sikerült két kilométer széles rést ütniük az ellenség védelmén. A frontparancsnok elhatározta, hogy beveti az áttörésbe az 1. gárda lovashadtestet. Lovasságunk szeptember 13-ra virradó éjszaka áttört a hitleristák tüzfüggönyén, s kijutott az ellenség hátába. A fasiszta parancsnokság jelentékeny eröket irányított ebbe a körzetbe, hogy elvágja a szovjet egységeket, amelyek fö csoportosításának hátát fenyegették. Lovasságunkat hamarosan bekerítették, de a hadtest az ellenség hátában is keményen harcolt a Krempna és Polany közti erdös-hegyes vidéken. Amikor a lovashadtest löszere és élelmiszere elfogyott, sürgösen meg kellett szervezni a légi ellátást. A hadtest szívósan kitartott, jóllehet a németek elkeseredett kísérleteket tettek megsemmisítésükre. A 38. hadsereg föeröi lassan elörenyomultak, s szeptember 14-én estig elérték a Warzycze-OsiekDukla É-Iwonicz terepszakaszt. A hadsereg csapatai hét napi szívós harccal áttörték a fövédöövet, keskeny szakaszon leküzdötték a második védöövet, s 23 kilométert nyomultak elöre délnyugati irányban. Elsösorban azért bontakozott ki rendkívül heves harc, mert az ellenség továbbra is gyorsan gyarapította eröit. A hadsereggel szeptember 8-án három ellenséges gyalogoshadosztály, szeptember közepén viszont már több mint hat gyalogoshadosztály és két páncéloshadosztály harcolt. Szeptember 14-én az ellenség harckocsik és rohamlövegek tekintetében 2,3-szeres fölényben volt hadseregünkkel szemben. Létszámban az eröviszonyok körülbelül megegyeztek. Egyidejüleg kibontakozott a szomszédos hadsereg, Grecsko vezérezredes 1. gárdahadseregének szeptember 9-én indított támadása is. E hadsereg 107. lövészhadteste a támadás elsö napján áttörte az ellenséges védelmet Sanoktól délre. Néhány nap múlva támadásba ment át a 30. lövészhadtest is. Az 1. gárdahadsereg csapatai, elkeseredett harcok árán, hat nap alatt elfoglaltak több helységet, s 10-15 kilométert nyomultak elöre délnyugat felé. Szeptember 14-én este a hadsereg csapatai a Bukowsko-Hoczew terepszakaszon harcoltak. Noha a szovjet csapatok és a csehszlovák hadtest nem tudták végrehajtani feladatukat, a támadás már az elsö napokban könnyített valamit a szlovák felkelök helyzetén. A német fasiszta parancsnokság kénytelen volt a felkelés körzeteiböl kivonni és a kárpáti arcvonalra dobni a 357. gyalogoshadosztály egységeit, a 338. gyalogezredet és más egységeket. Szeptember 8. és 13. között csupán a 38. hadsereg támadásának sávjába mintegy 19500 fönyi fasiszta csapat érkezett. A 38. hadsereg arcvonalán szeptember 15-re kialakult helyzet azt sürgette, hogy csapataink a harc menetében mielöbb döntö fordulatot érjenek el. A frontparancsnok ezért elhatározta, hogy két harckocsihadtesttel megerösíti a hadsereget, s Besko körzetéböl a hegyi átjárón át csapást mér Trnawkára, majd továbbfejleszti a támadást Dukla irányában. Azt tervezte, hogy így kijut a duklai ellenséges csoportosítás oldalába és hátába. Szeptember 15-én a hadsereget megerösítették a 4. gárda harckocsihadtesttel és a 31. harckocsihadtesttel, amelyeknek 144 harckocsijuk, illetve rohamlövegük volt. A szeptember 15-17-én Rymanówtól északra vívott harcok után a 4. gárda harckocsihadtest a 31. harckocsihadtest egységeivel együtt szeptember 18-ra virradó éjszaka összpontosult Besko körzetében, amelyet a 67. lövészhadtest csapatai addigra elfoglaltak. A 4. gárda harckocsihadtest és a 31. harckocsihadtest szeptember 18-án reggel támadásba ment át. Harckocsizóink rendkívül nehéz körülmények közt támadtak. A keskeny hegyi átjáróban, amelyet az ellenség páncéltörö lövegei tüz alatt tartottak, a harckocsiegységek nem bontakozhattak szét, hanem kénytelenek voltak oszlopban haladni. Ennek ellenére szeptember 19-én reggelre súlyos harc után sikerült leküzdeniük az ellenség ellenállását, s kijutottak Trnawkához. A 4. gárda harckocsihadtest a támadást kifejlesztve, szeptember 20-án estére 18 kilométert nyomult elöre nyugati irányban, s elfoglalta Duklát. Dukla felszabadításában részt vett egy csehszlovák harckocsi-zászlóalj is. Rymanówtól délre a hegygerincen csapataink megtörték a fasiszta csapatok ellenállását. Az ellenség föcsoportosítása azonban visszahúzódott dél felé, s ismét megvetette lábát egy elönyös terepszakaszon. A hadsereg parancsnoka Dukla elfoglalása után szeptember 21-én elhatározta, hogy déli és délnyugati irányban mért csapással megsemmisíti az ellenséget Tylawa körzetében, átkel a Kárpátok fö hegyláncán, s egyesül az 1. gárda lovashadtesttel, amely súlyos harcokat vívott az ellenség hátában. A csapást a 4. gárda harckocsihadtestnek és a 31. harckocsihadtestnek kellett mérnie. Szeptember 23-án reggelre befejezödött az új támadás elökészítése. A nagy erejü tüzérségi és légi elökészítés, amelyben hatszáz löveg, illetve aknavetö, valamint 107 repülögép vett részt, demoralizálta a Dukla és Tylawa közti útszakaszt védö ellenséget. A hitleristák nagy veszteségeket szenvedtek, s hátrahagyva géppuskáikat, lövegeiket és harckocsijaikat, déli irányban visszavonultak. Délután harckocsízóink elfoglalták Tylawát. A harckocsihadtestek eröik egy részével Tylawától nyugat felé törtek elöre, s itt szeptember 24-én felvették a kapcsolatot az 1. gárda lovashadtesttel, amely harcolva nyomult harckocsizóink irányába. A harckocsihadtestek azonban a támadást nem tudták továbbfejleszteni, mivel az ellenségnek Tylawától délnyugatra ismét sikerült védelemre berendezkednie. Lovasságunk a súlyos harcokban nagy veszteségeket szenvedett, de két nap alatt mégis áttört a saját csapatokhoz. A lovashadtest ezután a front tartalékába került. A 38. hadsereg és a csehszlovák hadtest támadása a hegyekben folytatódott. Keményen meg kellett küzdeni minden magaslatért, minden faluért és erdöért. Csapataink csak szeptember 25-re vetették vissza az ellenséget a Kárpátok fö hegyláncához, de itt ismét a németek elöre berendezett védelmébe ütköztek. Megkezdödtek a harcok a Duklai-hágó elöterében. Eközben az 1. gárdahadsereg csapatai elkeseredett harcok közepette továbbnyomultak elöre. Szeptember 25-én elérték a Kárpátok vízválasztó vonalát. Sikeres támadásuk nemcsak elösegítette a 38. hadsereg elönyomulását, hanem ahhoz is megteremtette a feltételeket, hogy a 18. hadsereg, amely szintén elérte a Kárpátok szorosait, támadásba menjen át. A 18. hadsereg parancsnoka Zsuravljov altábornagy volt. Az ellenséges védelem újabb áttörésének elökészítésére a 38. hadseregnek négy napra volt szüksége. A támadás célja az volt, hogy leküzdjék a Kárpátok fö hegyláncát, és kijussanak Szlovákia területére. A föcsapást Tylawa körzetéböl kellett mérniük délnyugati irányban. Szeptember 30-án a szovjet és csehszlovák csapatok ismét támadásba mentek át. A harcok most is igen elkeseredettek voltak. A csapatok négy nap alatt mindössze 5-10 kilométert nyomultak elöre. A támadás ütemét a rendkívül rossz idöjárás az esö, a köd is befolyásolta. A csehszlovák hadtest csapatai azonban elszántan törtek elöre hazájuk határaihoz, s október 6-án elfoglalták a Duklaihágót. A csehszlovák katonák itt a Vörös Hadsereg egységeivel együtt hazájuk területére léptek, mint felszabadítók. Ünnepélyes, történelmi jelentöségü pillanat volt ez, szinte jelképe annak, hogy a csehszlovák nép életében új szakasz kezdödött. A duklai súlyos harcokban született meg a szabad Csehszlovákia új hadserege. Október 6. azóta a csehszlovák néphadsereg napja lett. A Duklai-hágótól délre fekvö helységek felszabadítása után az erdökböl és a hegyekböl a lakosok lassan visszatértek otthonaikba. A német fasiszta betolakodók lerombolták és kifosztották gazdaságaikat. A szovjet kormány haladéktalanul intézkedett, hogy a lakosságnak élelmiszersegélyt juttassanak. Csapatainkat október 6-án este, miután a hágótól déli irányban 3-5 kilométert elörenyomultak, újra megállította az ellenség. A hadsereg parancsnoka elhatározta, hogy nem indít meddö frontális rohamokat a Duklai-hágótól délre kiépített ellenséges védelem erösen megerödített szakaszai ellen, hanem megpróbál kijutni az ellenség fontos utánpótlási vonalaira. A föcsapás irányát ezért délnyugatról nyugatra helyezte át. Az új támadást igen bonyolult körülmények közt készítették elö. A szakadatlan esözés, a sürü köd, a járhatatlan, felázott utak szinte mozdulatlanságra kárhoztatták a csapatokat, s különösen megnehezítették a felderítést és a csapatok átcsoportosítását. Az utak nagy része a gépkocsik számára teljesen járhatatlanná vált. A löszert és az élelmiszert átrakóhelyekre kellett szállítani, onnan málhás állatokon juttatták el a tüzelöállásokba, vagy pedig ölben és kézben vitték elöre a katonák. A támadás október 7-én ismét megindult. S újra véres harcok lángoltak fel. Egyes magaslatok többször is gazdát cseréltek. A csehszlovák hadtest több napon át szívós harcokat vívott a Duklaihágótól délre fekvö körzetben. E hadtest dandárjai a 359. lövészhadosztállyal vállvetve, kitartóan törtek elöre dél felé. Gyakran kézitusát vívtak az ellenséggel. A katonákra lépten-nyomon aknák leselkedtek. Lomsky tábornok, a csehszlovák hadtest törzsfönöke e napokra visszaemlékezve így írt: "A szó szoros értelmében méterröl méterre törtük meg a fasiszta csapatok ellenállását. Éjjel-nappal egymást követték a rohamok." A csehszlovák hadtestnek a 359. lövészhadosztállyal együttmüködve október 18-án estig 10-15 kilométert sikerült elörenyomulnia déli irányban. Október 19-én újra megállították a támadást. A hadsereg parancsnoka elhatározta, hogy a föcsapást Kapisová irányában méri. A hadsereg részleges átcsoportosítás után október 25-én reggel lendült újra támadásba. Megjavult az idöjárás is, fel lehetett használni a légieröt, amely eröteljes csapásokat mért az ellenségre. A hadsereg október 25-27. folyamán déli irányban hat kilométert nyomult elöre, s kijutott Kapisová körzetébe. A támadást azonban hasztalan próbálta továbbfejleszteni. Október 28-án a 38. hadsereg a Glojsce-Polany-Kapisová vonalon védelembe ment át. Ekkorra viszont a 4. Ukrán Front közepének és balszárnyának csapatai a kedvezö helyzetet kihasználva, amelyet a 2. Ukrán Front `magyarországí és erdélyi támadása teremtett, kijutottak Mukacsevo (Munkács)



és Uzsgorod (Ungvár) körzetébe, s felszabadították Kárpátalját (13. sz. térkép). November folyamán a 38. hadsereg és a csehszlovák hadtest helyi jelentöségü harcokat vívott, hogy megjavítsa harcászati helyzetét. Minthogy a 2. Ukrán Front csapatai elörenyomultak Magyarországon, s a 4. Ukrán Front csapatai eljutottak Kárpátaljára, a 38. hadsereggel szemben védö német fasiszta csapatok helyzete lényegesen rosszabbodott. November 26-ra virradó éjszaka a hitlerista parancsnokság ezen a szakaszon megkezdte csapatai visszavonását. A 38. hadsereg magasabbegységei az ellenséges utóvédekkel harcolva november 30-án elérték az Ondava folyót, s itt védelembe mentek át. A Keleti-Kárpátokban kibontakozott heves harc, amely két és fél hónapig tartott, 1944 késö öszén ért véget azzal, hogy a 38. hadsereg és a csehszlovák hadtest eljutott a Kárpátok déli lejtöjére. A szovjet és a csehszlovák csapatok súlyos harcok közepette alig ötven kilométert tettek meg. Minden lépés hösi eröfeszítést, szívós, kitartó munkát és nagy áldozatokat követelt. A támadás során a szovjet csapatok halottakban, sebesültekben és eltüntekben több mint 90 ezer föt vesztettek. A csehszlovák hadtest vesztesége 6500 fö volt. Ez a veszteség azonban nem volt hiábavaló. A szovjet és a csehszlovák csapatok 1944. szeptember-októberi támadása nagy segítséget nyújtott a szlovák népi felkelésnek, amely új lapot nyitott az európai népek antifasiszta nemzeti felszabadító harcának történetében. A német fasiszta hadvezetés a Keleti-Kárpátokba a szovjet és a csehszlovák csapatok ellen volt kénytelen átdobni csaknem valamennyi magasabbegységét és egységét, amelyet abban az idöszakban egyáltalán elvonhatott a szovjet-német arcvonal más szakaszairól. Szeptember-november folyamán csupán a 38. hadsereg sávjában 13 gyalogosés három páncéloshadosztályt, öt önálló ezredet és kilenc önálló zászlóaljat, összesen mintegy 18 hadosztályt csoportosított át. Szeptember 10-töl kezdve a hadsereg arcvonala elött állandóan 9-12 ellenséges hadosztály tevékenykedett. Minthogy a hitleristák ilyen nagy eröket vontak össze a szovjet és a csehszlovák csapatok támadásának sávjába, a szlovák felkelök ellen egészen október második feléig föleg rendörés SS-alakulatokat, s csak jelentéktelen mennyiségü reguláris egységet vethettek be. A szovjet és a csehszlovák csapatoknak elsösorban azért nem sikerült az elkeseredett harcok ellenére sem egyesülniük a szlovák partizánokkal, mert a szovjet parancsnokság a krosno-duklai irányban a hegyvidék korlátozott hadmüveleti befogadóképessége miatt nem vethetett be több eröt. A Vörös Hadsereg csapatai és az 1. csehszlovák hadtest egységei azonkívül nem voltak felkészülve az erdöshegyes terepen végrehajtandó támadásra, s nem rendelkeztek megfelelö felszereléssel. A támadó hadmüvelet elökészítésére a körülményekhez képest túlságosan kevés volt az idö. Akadtak zökkenök a csapatok anyagi-technikai ellátásában is. Ezenkívül az ellenség a védelem szempontjából elönyös terepviszonyokat kihasználva nagy eröket irányított ebbe a körzetbe, lezárta a támadó csapatok elönyomulására alkalmas utakat és völgyeket, s a fasiszta csapatok az elönyös helyzetet kihasználva szívós ellenállást fejtettek ki. Ha azt vizsgáljuk, miért nem járt sikerrel ez a hadmüvelet, azt is meg kell említenünk, hogy a keletszlovákiai hadtest nem lépett akcióba. Mindez arra vezetett, hogy a 38. hadsereg támadása nem érte el a tervezett lendületet. Ennek ellenére politikai és katonai szempontból nagy szerepet játszott, fontos állomás volt Csehszlovákia felszabadításában. Nagy szerepet játszott egyrészt abban a harcban, amelyet a csehszlovák nép vívott az új Csehszlovákiáért, másrészt a Szovjetunióhoz és hadseregéhez füzödö barátság, valamint a cseh és a szlovák nép egységének megszilárdításában. A kárpát-duklaí hadmüvelet felborította az emigráns kormánynak azt a tervét, hogy befolyása alá vegye a szlovákiai felszabadító mozgalmat. A csehszlovák hadtest, amely késöbb az új Csehszlovákia valóban népi hadseregének magva lett, ebben a harcban az egész csehszlovák népet képviselte. E hadtest élén tapasztalt, erélyes tábornokok és tisztek álltak, akik híven szolgálták népük ügyét. A hadtest a hadmüvelet során csaknem mindvégig a 38. hadsereg föcsapásának irányában harcolt. Teodorówka térségében, az 534-es magaslatért, a Duklai-hágóban vívott elkeseredett küzdelmek során a katonák és a tisztek nagy hozzáértéssel harcoltak, becsülettel teljesítették hazafias kötelességüket. A kárpát-duklai hadmüvelet úgy került be a Nagy Honvédö Háború történetébe, mint a szovjet és a csehszlovák nép megbonthatatlan barátságának, a szovjet és a csehszlovák hadsereg fegyverbarátságának bizonyítéka. Az 1944. öszi duklai események emléke kedves minden szovjet embernek, minden csehnek és szlováknak. A csehszlovákiai népek tudatában a Dukláért vívott harc ma nemcsak azzal a gondolattal kapcsolódik össze, hogy a Csehszlovák Köztársaság területéröl kiüzték a megszállókat, hanem azzal a gondolattal is, hogy ezzel a hadmüvelettel új korszak kezdödik az ország életében. K. Gottwald a szovjet csapatok és a csehszlovák hadtest közös duklai hadmüveletének jelentöségéröl szólva hangsúlyozta: "A Duklai-hágón született meg e jelszó, amely kitörölhetetlenül bevésödött népünk tudatába és érzelmeibe: örökre a Szovjetunióval! A Szovjetunióval és soha másképp !" 3. A szlovák felkelés további fejleményei. Partizánharc Szlovákiában 1944 október-novemberében Mialatt a szovjet és a csehszlovák csapatok a Duklai-hágóért harcoltak, a szlovák felkelés körzeteiben a partizánok és a felkelö hadsereg továbbra is kitartóan küzdöttek a német fasiszta megszállók támadó egységei ellen. Az ellenség elörenyomult a felszabadított terület központja felé, de a partizánok ekkor a németek mögöttes területén fokozták harctevékenységüket. A Partizánmozgalom Ukrán Törzse eközben újabb partizánszervezö csoportokat juttatott Szlovákiába. Nyugat-Szlovákiában, Myjava és Stará Tura körzetében (Nitrától északnyugatra 60-65 km) Gyibrov szovjet ezredes két szlovák osztagból partizándandárt szervezett, s ez szeptember-október folyamán kemény csapásokat mért az ellenség csapataira és utánpótlási vonalaira. Ugyanakkor Kelet-Szlovákiában Sukajev, Prokopjuk és más szovjet parancsnokok vezetésével további magasabbegységek és osztagok folytatták a partizánháborút. Itt a "Csapajev" dandár harcolt a legaktívabban. Partizánjai levegöbe röpítettek több tucat ellenséges szerelvényt és vasúti hidat, megsemmisítettek több ellenséges helyörséget, köztük a 97. könnyü gyaloghadosztály törzsét. De eredményesen müködött Perecsinszkij, Magarit, Voljanszkij, Popov, Ljah, Murzin és mások osztaga is. Minthogy a növekvö számú partizánosztagok harca egyre szélesedett, szükségessé vált tevékenységüket egybehangolni és megteremteni egységes vezetésüket. A Szlovák Nemzeti Tanács 1944. szeptember 16-án megalakította ugyan a szlovákiai partizánosztagok vezérkarát, de ez nem tudta összefogni a partizánok tevékenységét. S közben megkezdödött a kárpát-duklai hadmüvelet, amely az együttmüködés megszervezését végképp halaszthatatlanná tette. A CSKP vezetö központjának kérésére a Partizánmozgalom Ukrán Törzse szeptember végén Aszmolov ezredes tiszti csoportját a szlovákiai partizánosztagok vezérkarához küldte, hogy segítsen a csehszlovák elvtársaknak a törzs munkájának megszervezésében. A szovjet parancsnokság intézkedéseket tett a partizánosztagok anyagi ellátására s arra, hogy bevonja a harcba a cseh és morva hazafiakat. A szovjet repülögépek szeptember és október folyamán 45560 kg rakományt fegyvert löszert, gyógyszert és híradó eszközt juttattak a szlovákiai partizánoknak. A felkelésben a legtevékenyebb szerepet a partizánosztagok játszották, noha létszámuk messze alatta maradt a felkeléshez csatlakozott katonai egységek létszámának. 1944. október elején Szlovákia területén három partizán-magasabbegység, hat dandár és húsz önálló osztag tevékenykedett, összesen 15845 emberrel. A partizánosztagok megtámadták a megszállók helyörségeit, pusztították az ellenség technikai eszközeit, rombolták utánpótlási vonalait. Állandó rettegésben tartották a fasisztákat, akik kénytelenek voltak szétforgácsolni eröiket. A partizánok októberben megsemmisítettek több mint 9000 ellenséges katonát és tisztet, levegöbe röpítettek 26 katonai szerelvényt, húsz mozdonyt, 209 vasúti teherkocsit, 18 harckocsit, 11 páncélgépkocsit, 207 gépkocsit és sok más technikai felszerelést. Felrobbantottak 13 vasúti és nyolc közúti hidat, egy vasúti alagutat, szétzúzták két hadosztály törzsét, és sok zsákmányt szereztek. A hitleristák elleni harcokban teljes mértékben helyesnek bizonyult a partizán-magasabbegységek és osztagok támadó harcászata. A hitleristáknak a magyarországi balsikerek után a szlovákiai területek különösen fontossá váltak, mivel azokon át húzódtak a fö közlekedési útvonalak, amelyek a német keleti arcvonal déli és egyéb szakaszait összekötötték. Október 22-re, mint ahogy ez német forrásokból kitünik, nagy eröket vetettek be a felkelök ellen. Vrútky körzetéböl a 14. SS "Galicia" gyalogoshadosztály, Nitra északi körzetéböl pedig a 217. "Schill" harccsoport indult támadásra. Handlova körzetében a 176. tartalék "Tatra" hadosztály csapatai tevékenykedtek. Az Orava folyó völgyében Kotischke örnagy csoportja nyomult elöre. Kezmarok (Késmárk) körzetéböl az utásziskola harccsoportjának egy része, Popradtól délre a 154. tanhadosztály, Roznava északi körzetéböl pedig a 18. SS páncélos csoport támadott. A támadásban összesen három hadosztály és öt harccsoport vett részt (köztük egy páncélos). Balassagyarmat körzetében a szlovák-magyar határhoz felvonultak a 153. tartalék hadosztály csapatai. A fasiszta büntetö alakulatok megkezdték akcióikat a felkelök ellen, amikor a Kárpátokban megindult az esözés. A 38. hadsereg és a csehszlovák hadtest kénytelen volt ideiglenesen abbahagyni a támadást. A hitleristák ezt sietve kihasználták, hogy elfojtsák a felkelést. Miután a német fasiszta csapatok betörtek Szlovákiába, a hadiesemények a következöképpen fejlödtek. Szlovákiának a felkelés körzetébe tartozó északnyugati részében, Lilina környékén bontakoztak ki a leghevesebb harcok. A harcok azután áthelyezödtek Vrútky-Turciansky Sváty Martin irányában, majd tovább a Nagy-Fátra északi lejtöire. A megszállók szeptember 5-én elfoglalták Ruzomberokot, s ezután a harcok október 27-ig Liptovska Osada körzetében folytatódtak. A felszabadított terület északkeleti részében a szlovák helyörségek reakciós tisztjeinek árulása miatt a hitleristák augusztus 31-én elfoglalták Kezmarokot és Levocát (Löcse), szeptember 1-én Popradot, szeptember 4-én pedig Liptovsky Sváty Mikulást. Ezután az arcvonal itt megszilárdult. Telgarttól keletre október 21-ig nem szüntek meg a harcok. Október 21. és 27. között Telgart védöinek az ellenséges harckocsiés gyalogosegységek nyomására vissza kellett vonulniuk Helpán és Breznón keresztül az Alacsony-Tátra déli lejtöire. Heves harcok bontakoztak ki Szlovákia délnyugati részének felszabadított területén, ahol a felkelök fö védelmi terepszakaszai Zvolentöl és Kremnicától (Körmöcbánya) délre, a Nagy-Fátrától nyugatra, valamint Handlová és Prievidza körzetében húzódtak. Az ellenségnek itt csak október 24-én sikerült áttörnie a felkelök védelmét, s csak ezután, október 26-án foglalhatta el Zvolent. A fasiszta csapatok elött ekkor megnyílt az út a felkelés politikai központja, Banská Bystrica felé, s a várost október 27-én elfoglalták. A partizánosztagok és néhány szlovák katonai egység hösiesen, önfeláldozóan harcolt a fasiszták ellen. Azok a harcok, amelyek Strecno, Turciansky Sváty Martin, Ruzomberok, Telgart, Sváty Kryz körzetében lezajlottak, meggyözöen bizonyítják ezt. Strecno körzetében a támadó hitlerista csapatok csapását Jegorov dandárjának partizánjai, Gilina és Turciansky Sváty Martin helyörségének katonái fogták fel, s velük együtt küzdöttek Lanaurin francia osztagának harcosai is. A védök öt napon át bátran állták a német gépesített egységek ádáz rohamait, s több ellenlökést is indítottak. S miközben hösies harcot vívtak Strecnóért, a felkelés területének északnyugati részén más körzetek is felkészülhettek a védelemre. Derekasan helytálltak Telgart védöi, akik heteken át visszaverték a túleröben levö ellenség rohamait, majd Banská Bystricától keletre a felkelés sorsa szempontjából különösen fontos irányban támadásba mentek át. Igen eredményes és hasznos volt a katonai egységek és a partizánok harci együttmüködése. Ebböl is nyilvánvalóvá vált, hogy a hadsereg és a partizánosztagok közös, erélyes tevékenysége biztosíthatja a német fasiszta csapatok elleni harc sikerét. A felkelök eddigi sikeres harctevékenysége s annak lehetösége, hogy a hitleristák elleni harcba jóval nagyobb fegyveres eröket is bevonjanak, azt bizonyította, hogy Szlovákiában megvoltak a szükséges feltételek ahhoz, hogy a felkelés körzetében aktív támadó és védelmi hadmüveleteket folytassanak a szovjet csapatok megérkeztéig. Ámde a Szlovák Nemzeti Tanács, amely a felszabadult terület legfelsöbb szervének nyilvánította magát, az objektív lehetöségeket nem használta ki kellöképpen a felkelés eröinek növelésére, a felkelök aktív tevékenységére. Marx és Lenin több ízben is utalt arra, hogy a felkelés müvészet, hogy a felkelés csak abban az esetben gyözhet, ha a felkelök bátran, határozottan és céltudatosan, és ami a legföbb, támadóan lépnek fel. A tanács azonban nem tudta maradéktalanul érvényesíteni a fegyveres felkelésnek ezeket az elveit, ami nagyrészt heterogén összetételével magyarázható. A tanács élén elnökség állt. Ennek a paritásos képviselet alapján négy tagja volt a Szlovák Kommunista Párt részéröl (Smidke, Husák, Novomesky, Ertl volt szociáldemokrata) és a többi politikai párt részéröl szintén négy (Srobar, Lettrich, Ursini és Styk). A tanács plénuma szintén ilyen elv alapján tevödött össze. Ily módon a tanács különbözö társadalmi erök a munkásosztály és a parasztság képviselöiböl állt, ezenkívül a fennálló rendszerrel szemben ellenzéki burzsoázia egy része is képviselve volt benne. A felkelés terve, amelyet a Katonai Központ dolgozott ki, nem vette teljes mértékben figyelembe a szlovákiai politikai helyzet sajátosságait és különlegességeit, lebecsülte a nép szerepét és azt a készségét, hogy harcol hazája szabadságáért és függetlenségéért. A tervnek védelmi jellege volt. Nem szerepelt benne a reguláris csapatok és a partizánok együttmüködése. A felkelés fö hadmüveleti övezetének egy viszonylag kis területet jelölt meg a Banská Bystrica-Zvolen-Brezno háromszögben, ami kedvezötlen helyzetbe juttatta a felkelöket. A korlátozó tendenciák megbénították tevékenységüket, megfosztották öket annak a lehetöségétöl, hogy manöverezö taktikát alkalmazzanak, ügyesen kombinálják a támadóés védelmi harcokat. A terv lényeges hiányosságai szükségszerüen már a felkelés kezdetén megmutatkoztak: mindenekelött a katonai egységek védekezö harcászatában. Sok egység meg egyáltalán nem is csatlakozott a felkeléshez. Így volt ez Levocában, Popradon, Spisská Nova Vesben, Bratislavában, Nitrán és Nyugat-Szlovákia majdnem minden városában. Abban az idöben a helyzetet a partizánosztagok mentették meg, amelyek nem várva be a német fasiszta csapatok megérkezését, megindultak ellenük, messze túllépve a tervben kijelölt háromszög határait. A Szlovák Nemzeti Tanács arra törekedett, hogy a felkelés ne legyen tisztára védelmi jellegü. Ehhez pedig elsösorban a felkelö hadsereg és a partizánok maximális együttmüködésének a biztosítására volt szükség. A katonai parancsnokság azonban nem óhajtotta a partizáneröket egyenértékü harci partnernek elismerni, és vezetésükre tartott igényt. Ennek ellenére a szlovák kommunisták kiverekedték azt, hogy a hadsereg parancsnokságával egy sorban a partizánmozgalom fö törzsét is elismerjék a fegyveres harc vezetö szervének. A tanács közvetített a hadsereg és a partizánok között, hogy ily módon koordinálja tevékenységüket. A katonai jellegü feladatok mellett a Szlovák Nemzeti Tanács fontos politikai problémákat is megoldott, elsösorban a forradalmi hatalom megteremtésének és erösítésének a problémáját a felszabadított területen. A felkelés két hónapja alatt 40 törvényt és rendeletet hozott. Kinyilvánította a szólás-, gyülekezési és sajtószabadságot, feloszlatta a fasiszta pártokat és szervezeteket, szabadon bocsátotta a politikai foglyokat, ellenörzés alá vette a német monopóliumok üzemeit és megtiltotta az áremelést. Nagy figyelmet szentelt a tanács az agrárkérdéseknek, amelyek roppant fontosak voltak ebben a túlnyomóan mezögazdasági jellegü országban. Kiadta a jelszót, hogy: "A föld azé, aki megmüveli!" A munkásosztály képviselöi támogatták ezt a helyes elvet. A tanácsban azonban, heterogén összetételénél fogva, nem volt közös vélemény az agrárkérdésre vonatkozóan. Ezért határozatlanul és lassan cselekedett. Nem sikerült idöben konkrét intézkedéseket kidolgoznia az agrárpolitika végrehajtására, hatékony harci formákat találnia a munkás-paraszt szövetség erösítésére. Egyéb forradalmi átalakítások végrehajtásában is gyakran nem volt elég következetes és állhatatos. Sokszor a helyzet kényszerítette arra, hogy bizonyos határozatokat hozzon, amelyeket még a felkelés elökészítése során kellett volna meghoznia. Hangsúlyoznunk kell, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács, annak ellenére, hogy hibákat követett el és nem volt eléggé következetes bizonyos kérdések eldöntésében, szerfölött fontos szerepet játszott a felkelésben, és nagy tekintélyt vívott ki magának a tömegek körében. Ez föként a kommunisták tevékenységének és annak köszönhetö, hogy a felkelésben Szlovákia Kommunista Pártja játszotta a vezetö szerepet. A felszabadított területen a tömegek igazi szervezöi és vezetöi a kommunista párt helyi pártszervezetei és a nép demokratikus hatalmi szervei, a nemzeti bizottságok voltak. A felkelés kibontakozásának arányában a nemzeti bizottságok kezükbe ragadták a helyi hatalmat. Sok helységben elmozdították a fasiszta Tiso-kormány hivatalnokait, a dolgozók ellenörzése alá helyezték a fasiszta szervezetek vagyonát, mozgósították a férfilakosságot a felkelö hadseregbe, megszervezték a védelmi munkákat, a felkelök és a lakosság ellátását, biztosították az ipari üzemek termelését és a mezögazdasági munkák elvégzését. A nemzeti bizottságok a gyárak, raktárak, közutak örzésére, az állampolgárok vagyonának védelmére, a forradalmi rend fenntartására, a fasiszta elemek ártalmatlanná tételére munkás(népi) milíciát szerveztek. A nemzeti bizottságok több lapot is kiadtak, többek közt Dobsinán a Nás bojt, Revúcában a Nase zprávyt, Tisovecben a Hlas Hernerat stb. A felkelés folyamán tehát a felszabadított területen Csehszlovákia történetében elsö ízben jöttek létre és müködtek legálisan a forradalmi népi hatalom demokratikus szervei, a nemzeti bizottságok, amelyek a legszélesebb néprétegek érdekeit képviselték, és amelyeket kommunisták vezettek. A nemzeti bizottságok alkották késöbb a népi demokratikus állam politikai alapját. A felkelés idején nagy próbát álltak ki a helyi pártszervezetek. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága akkori vezetöségének helytelen politikája ellenére a pártszervezetek túlnyomó többsége reálisan értékelte a helyzetet, és helyileg élére állt a felkelésnek. * A fasizmus elleni harcban növekedett és erösödött a munkásosztály egysége. A kommunisták és baloldali szociáldemokraták szorosan együttmüködtek egymással. Ezt az együttmüködést szervezetileg is lerögzítették 1944. szeptember 17-én, amikor Szlovákia Kommunista Pártja és a Szlovák Szociáldemokrata Párt az egyesítö kongresszuson megalakította az egységes Szlovákia Kommunista Pártját. A kongresszus különleges figyelmet szentelt a nemzeti felszabadító harc további fejlesztésének. A kommunistáknak és a baloldali szociáldemokratáknak egy pártban való egyesülése még jobban megnövelte a munkásosztály tekintélyét a néptömegek körében. Szeptember végén a felkelés pártvezetésének erösítése végett megérkezett J. Sverma, a Cseh Kommunista Párt vezetö központjának tagja, a párt egyik kimagasló vezetöje. Ő sokat tett annak érdekében, hogy erösítse a párt és a széles dolgozó tömegek kapcsolatát, és a népet a nemzeti felszabadító mozgalom további kibontására mozgósítsa. J. Sverma aktívan dolgozott a Pravda címü újságnál (a Szlovák KP Központi Bizottságának lapja), s a felszabadított terület politikai életének minden fontosabb oldalára befolyással volt. A kommunista párt helyi szervezeteinek érdeme volt az is, hogy elösegítették az üzemi bizottságok megalakítását az ipari üzemekben. Az üzemi bizottságok több, a felszabadított terület dolgozóinak mindennapi életével és fegyveres harcával kapcsolatos kérdést oldottak meg. Október 15-én a kommunisták kezdeményezésére Podbrezován megtartották az üzemi bizottságok képviselöinek országos konferenciáját. A konferencián 137 üzem képviseletében több mint 200 küldött vett részt. Nemcsak a felszabadított, hanem a még megszállt területröl is érkeztek küldöttek. A konferencia megvitatta az üzemi bizottságok tevékenységének különféle kérdéseit, s tárgyalt a szakszervezeti mozgalom egységének megteremtéséröl is. A konferencia munkájában Sverma is tevékenyen részt vett. A konferencia két határozatot hozott. Az elsö amelyet a Szlovák Nemzeti Tanácshoz címeztek hangsúlyozta, hogy "a munkásosztály elfoglalja helyét a szabadságharcosok elsö soraiban". A határozat követelte, hogy a tanács adjon ki új törvényt az üzemi bizottságokról, az üzemi munkásellenörzés megteremtéséröl. A konferencia részvevöi ebben a határozatban sürgették azt is, hogy államosítsák a szlovák nép külsö és belsö ellenségeinek tulajdonában levö ipari üzemeket, illetve ezek minden vagyonát. A második határozat megszabta az üzemi bizottságok feladatait a fasizmus és az ellenséges elemek elleni harcban, körvonalazta e bizottságok szerepét a hadianyag-termelés megszervezésében és a felkelö hadsereg ellátásában, a gyárak és az egész szabad terület védelmében. A határozat ezzel a felhívással végzödött: "Változtassatok minden gyárat nemzeti szabadságharcunk erödjévé." Az üzemi bizottságok podbrezovai konferenciája megalapozta a szakszervezeti mozgalom egységét Szlovákiában. A nemzeti bizottságok, a munkás(népi) milícia és az üzemi bizottságok tevékenysége híven tükrözte a szlovákiai dolgozók magas fokú forradalmi aktivitását. Szlovákia dolgozói a hitleristák és a szlovák fasiszták elleni heves harc közepette hozzákezdtek a népi demokratikus csehszlovák állam építéséhez. Noha a szlovák népi felkelés politikai központja: Banská Bystrica elesett, és a német fasiszta csapatok megszállták a felkelés körzetét, a harc nem ért véget. A felkelök nagy része felhúzódott a hegyekbe, s folytatta a partizánharcot. Ebben fontos szerepe volt a Partizánmozgalom Szlovák Törzsének, amely már 1944. október közepén megkezdte a partizánharc elökészítését arra az esetre, ha a felszabadított területröl vissza kell húzódni a hegyek közé. A partizánok eröit csoportokra osztották fel; mindegyik csoport meghatározott körzetet kapott. Megtették az intézkedéseket arra, hogy Szlovákia Kommunista Pártja pártszervezetei illegalitásba vonuljanak, s biztosítsák a Pravda és más kommunista sajtótermékek folyamatos kiadását. A CSKP Központi Bizottságának és a partizánmozgalom törzsének utasítására a partizánosztagok már október 27-28-án megkezdték elvonulásukat a hegyek közé. Ebben a nehéz és felelös pillanatban a felkelö hadsereg parancsnoksága az elött a kérdés elött állt, hogyan tovább? Haladéktalanul meg kellett hozni azt az egyedüli helyes elhatározást, hogy a szlovák csapatok áttérnek a partizán harcformákra, és szoros kapcsolatot létesítenek a partizánokkal. Golian tábornok, a Katonai Központ feje azonban ezt nem tudta megtenni, és Viest tábornok sem, akit október 6-án leváltására küldtek Londonból. A parancsnokság október 26-án áttelepült Donovaly körzetébe. Ugyanide kezdtek rendezetlenül visszavonulni állásaikból a szlovák csapatok is, amelyek elvesztették kapcsolatukat parancsnokságukkal. Az ellenség heves rohamot íntézett ellenük. Sok katona és tiszt szaladt, amerre látott, és ezek közül csak néhányan csatlakoztak a partizánosztagokhoz. Viest és Golian tábornokot a németek foglyul ejtették, és késöbb agyonlötték. A szétzüllés következtében a szlovák csapatok október utolsó napjaiban nagyobb veszteséget szenvedtek élöeröben és technikában, mint a felkelés egész elözö idöszaka alatt. Mi ennek az oka? Számos oka van. Objektíve negatív szerepe volt a hadsereg parancsnokságának. Golian és Viest gyengén volt felkészülve olyan felelös szerepre, mint amilyen a fegyveres harc vezetése mélyen az ellenség mögöttes területén. Mint a burzsoázía képviselöi, nem fejezhették ki a dolgozó nép szükségleteit és vágyait, nem tudták megoldani azokat a feladatokat, amelyeket a szlovák felkelés állított elébük. Egy másik ok a hadsereg kommunista pártjának gyenge politikai munkája volt. A szlovákiai partizánmozgalom vezetöi (Sverma és Asmolov) intézkedéseket tettek, hogy rendszeres kapcsolatot teremtsenek a partizánosztagokkal, és hogy ezeket az osztagokat az elöre kijelölt körzetekben helyezzék el. A törzs és a Donovalyban tartózkodó partizáncsoport a bekerítés veszélye miatt Habenecen (Alacsony-Tátra) keresztül északra vonult. Eközben 1944. november 10-én Sverma, Csehszlovákia nemzeti höse, életét vesztette. Élete utolsó pillanatáig kitartott harci örhelyén. Néhány nappal halála elött, amikor javasolták neki, hogy súlyos betegségére való tekintettel térjen vissza a Szovjetunióba, azt felelte: "Egész életemben szégyenkeznék, ha most, a veszély pillanatában elhagynám a szlovák népet. Nem azért jöttem Szlovákiába, hogy beszédeket mondjak és írjak, hanem hogy harcoljak." A partizánmozgalom törzse Habenec körzetében települt le, s innen nagyarányú szervezö és politikai munkába kezdett. A súlyos harcok és a nagy veszteségek ellenére a partizánok létszáma nemhogy csökkent, hanem még növekedett is. November elején a németek hátában négy partizán-magasabbegység, hat dandár és mintegy harminc önálló osztag tevékenykedett, összesen körülbelül 19 ezer emberrel. A partizánok a törzs vezetésével október-novemberben nagyobb arányú manöverezésre tértek át. Elönytelen feltételek közt nem bocsátkoztak harcba; számos diverziót hajtottak végre; megtámadták a hitleristák és a szlovák fasiszták kisebb csoportjait; felderítést folytattak, s az ellenségröl szerzett adatokat eljuttatták a szovjet parancsnokságnak. A partizánok tevékenységének fö körzete ebben az idöszakban az Alacsonyés a Magas-Tátra, a Szlovák Érchegység, a Nagyés a Kis-Fátra volt. Ahogy erösödött a partizánmozgalom szervezeti egysége, s ahogy nött a partizánosztagok létszáma, úgy fokozódott aktivitásuk, úgy nöttek vállalkozásaik méretei. A "Gottwald"-dandár például Spisska Nová Vestöl délnyugatra a vasutakon több diverziót hajtott végre. Kisiklatott 35 ellenséges katonai szerelvényt, megsemmisített 130 gépkocsit, levegöbe röpített több mint 20 vasúti és közúti hidat. De a többi partizánosztag is eredményesen müködött. A partizánok 1944 decemberében három hét alatt kisiklattak 40 német, katonákat, fegyvert és löszert szállító szerelvényt, kilöttek 30 harckocsit, 110 gépkocsit, felrobbantottak 20 hidat, egy vasúti fütöházat, egy hadianyaggyárat, megrongáltak számos távíróés távbeszélö-vezetéket, s megsemmisítettek több mint 5200 német katonát és tisztet. A lakosság messzemenöen támogatta a partizánokat. Tájékoztatta öket a német csapatok mozgásáról, élelmiszert, ruhát, lábbelit juttatott nekik, bújtatta felderítöiket stb. Horní Lhotában például a német hatóságok elrendelték, hogy a lakosság gyüjtsön ajándékokat a hitlerista katonáknak. A helyi lakosság ezt kihasználva, összegyüjtötte a szükséges holmikat, s egész szállítmányt küldött a 2. partizándandárnak. A megszállók és a fasiszta Hlinka-gárdisták kegyetlen büntetö intézkedései ellenére a partizánosztagok harctevékenysége november-december folyamán lankadatlan erövel folyt. A néptömegek nemzeti felszabadító harca egészen addig tartott, amíg a Vörös Hadsereg fel nem szabadította Szlovákiát. * A szlovák nép felkelése nagymértékben hozzájárult a Csehszlovák Köztársaság felszabadításához. Novotny, a CSKP Központi Bizottságának elsö titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, a szlovák felkelés 15. évfordulója alkalmával, 1959-ben, Banská Bystricában mondott beszédében kijelentette: "A szlovák népi felkelés örökre egyik legragyogóbb lapja marad ama dicsö harcok történetének, amelyeket népeink a szabadságért vívtak." A szlovák nép azzal, hogy nyílt harcot indított a megszállók ellen, beállt azoknak a sorába, akik tevékenyen küzdöttek az európai népek felszabadításáért, s kinyilvánította a Csehszlovák Köztársaságnak, mint a két egyenjogú testvérnép a cseh és a szlovák nép államának helyreállítását. A Szovjetunió segítsége, különösen a Vörös Hadsereg csapatainak támadása a Kárpátokban egyik legfontosabb feltétele volt annak, hogy a felszabadított körzet, ahol a nép volt hatalmon több mint két hónapon át, kitartott a német fasiszta csapatok hátában. Itt születtek meg a társadalmi és gazdasági élet új formái, itt fogamzott meg a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaság. A felkelésnek nagy szerepe volt abban, hogy a fasiszta "szlovák állam", a hitlerista Németország csatlós országa, felbomlott. A felkelés a szlovák nép antifasiszta harcának csúcspontja volt, s kezdete lett a csehszlovákiai népi demokratikus forradalomnak, amely 1945 májusában a népi demokratikus rend gyözelmére vezetett. A szlovák felkelés nagy hatással volt a cseh területeken folyó felszabadító harcra is. A felkelök erélyesen meghiúsították a burzsoá nacionalistáknak minden olyan kísérletét, hogy Szlovákia érdekeit szembeállítsák Csehország érdekeivel. A szlovák nép e helyes álláspontja a csehszlovák kommunisták nevelö munkájának volt köszönhetö, amelyet a testvéri barátság és az osztályszolidaritás szellemében is végeztek. A cseh nép a hitlerista megszállás nehéz körülményei közt igyekezett támogatni a szlovák felkelöket. A CSKP megszervezte a felkelés segítését. Csehországban az illegális rádióadó rendszeresen tájékoztatott a szlovákiai eseményekröl, s megmagyarázta, hogy a szlovák népi felkelés egy egységes, szabad Csehszlovák Köztársaságért vívott nemzeti felszabadító harc legmagasabb formája. Ennek egyik eredménye volt, hogy sok cseh hazafi a fasiszták kegyetlen üldözése ellenére átlépte a szlovák-morva határt, s csatlakozott a felkelökhöz. Szeptember 3-ig körülbelül ezer cseh érkezett Szlovákiába, késöbb pedig további ezer fö állt a felkelök mellé. A felkelés támogatásának fö formája azonban az volt, hogy a cseh nép a cseh területeken még jobban kibontakoztatta a forradalmi antifasiszta harcot, megteremtette a nemzeti bizottságokat, erösítette a partizánmozgalmat. A szlovák felkelés egyik jellegzetessége az volt, hogy csaknem harminc nemzetiség fiai vettek részt benne. Szlowákiában mintegy 3000 szovjet partizán, mintegy 2000 cseh, körülbelül 800 magyar, 400 francia, 80 német antifasiszta, 70-100 lengyel, több mint 100 jugoszláv, 50 amerikai és angol harcolt, valamint sok görög, olasz, bolgár, belga, holland, osztrák és így tovább. Többségük a német fasiszta fogságból szökött meg, s a Vörös Hadsereg elé igyekezett. A felkelés részvevöinek internacionalista összetétele híven tükrözte az európai népek antifasiszta harcának általános fellendülését. A felkelésben a szovjet partizánok is részt vettek, s ennek nagy volt a jelentösége. A szovjet partizánok átadták szlovák testvéreiknek gazdag harci tapasztalataikat, hozzásegítették a partizánosztagokat, hogy a fegyveres harc fö erejévé váljanak. A felkelöknek számottevö támogatást nyújtott a szovjet parancsnokság azzal, hogy szeptember közepén a felkelés körzetébe dobja át a csehszlovák vadászrepülö-ezredet, amelyet a Szovjetunióban képeztek ki és szereltek fel, valamint szeptember utolsó napjaiban a csehszlovák hadtest ejtöernyös dandárát. A szovjet parancsnokság a felkelés folyamán állandóan ellátta a felkelöket fegyverrel, löszerrel, felszereléssel és élelemmel. Az a segítség, amelyet a Szovjetunió a szlovák népi felkelésnek nyújtott, világosan kifejezte a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek testvéri barátságát és harci együttmüködését. "A szlovák nemzeti felkelés állapítják meg a CsKP és Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának a felkelés 20. évfordulójára kiadott tézisei erösítette népeink barátságát a Szovjetunióval. A felkelés megindulása és menete szempontjából roppant nagy jelentösége volt a Szovjetunió segítségének. Ez nemcsak az arcvonalon elért döntö sikerekben nyilvánult meg, amelyek aláaknázták a hitlerista hadigépezet erejét, hanem abban is, hogy szovjet partizánok és parancsnokok ott küzdöttek a harcmezökön a felkelés alatt, továbbá a fegyverés löszerszállításokban". A szlovák felkelés katonai szempontból is nagyjelentöségü volt. Huzamos idöre használhatatlanná tette a szlovákiai vasutakat és közutakat, amelyekre a német hadvezetésnek szüksége lett volna, hogy csapatokat és löszert szállítson a szovjet-német arcvonalra. A népi felkelés és a kárpát-duklai hadmüvelet arra kényszerítette a hitleristákat, hogy nagy eröket küldjenek Szlovákiába. Ez bizonyos mértékig elösegítette a szovjet csapatok kárpát-ukrajnai és részben magyarországi sikerét. A felkelés meghiúsította a német hadvezetésnek azt a tervét, hogy Szlovákia embertartalékait felhasználja a Vörös Hadsereg elleni harcra. Söt, a német fasiszta csapatok a felkelés és az azt követö partizánharc folyamán élöeröben és technikai eszközökben nagy veszteségeket szenvedtek. A hitleristák a felkelök elleni harcokban körülbelül 56 ezer embert vesztettek. A szlovák felkelés egyik legfontosabb eredménye volt, hogy megszilárdult a szovjet-csehszlovák harci szövetség, amelyet a szovjet, a szlovák és a cseh harcosoknak a közös ellenség ellen vívott harcban kiontott vére pecsételt meg.








Találat: 2108







Felhasználási feltételek