PISSARRO 1830-1903 (Élt 73 évet)

PISSARRO 1830-1903 (Élt 73 évet)

Míg Monet és Sisley a vizet és a szüntelenül mozgó reflexeit, addig Pissarro inkább a földet kedvelte. Művészetét nem annyira a tünékeny effektusok jellemzik, mint inkább a konstrukció. Monet az időt festette, Pissarro a teret. Az ember és a művész jellemvonása : szerény és nagyszabású.

Millet vonalához csatlakozik : kedveli a rusztikus és vidéki témákat, s ezeke 818b19i t az impresszionisták látásmódja és darabos technikája szerint dolgozza fel. Szándékosan megművelhető vagy megművelt földet választott : szereti a falut, az odavezető utat, a gyümölcsöst, s mint Millet, ő sem választja külön a tápláló földet az embertől, aki megtermékenyíti. Tájait ezért népesítik be gyakran állatok és parasztok. Festményein halljuk a föld mélységes hangját.

Képein meglehetősen magasra helyezi a horizontvonalat s kevés helyet hagy az égnek (mint Millet).

A szilárdság iránti érzék ragadta meg Pissarro műveiben Cézanne-t, akit ő vezetett be az impresszionista látásmód és technika rejtelmeibe.

Szívesen festett parasztokat vagy piactereket. Függetlensége erőteljes egyéniséggé avatta. Ő az egyetlen, aki részt vett mind a 8 impresszionista kiállításon.

Corot tanácsait követi, akinek nagy csodálója, s aki Courbet-val együtt döntően befolyásolja művészi indulását.

1857-ben a Svájci Akadémián megismerkedett az ifjú Monet-val. 1870-ig művein Corot és Daubigny hatása érződik.

*Az Hermitage-domb Pontoise mellett

*A Jallars lankája

*A Versailles-ból vezető út :(1870) A kép Pissarro átmeneti korszakának legjellemzőbb alkotása. Ebben az időben a képei sokkal gyorsabban készülnek el, mert szinte kizárólag szabadban dolgozik és kisebb formákat fest. Befejezésük után megőrzik a vázlat spontaneitását. Utánozza Monet technikáját a színes és vonalkás folthatást. A kép témájában is megtaláljuk az új jelleget (lehetne portré, lehetne életkép), talán Monet Nők a kertben c. képe ihlette. Az egésznek geometriai konstrukciója van, ami a képet két különálló részre osztja. A bal oldali rész sötét tónusa, zárt színvilága korábbi korszakára emlékeztet. A jobb oldali rész viszont világos színeivel, könnyed faktúrájával már előrevetíti az impresszionista korszakára jellemző fényhatásokat és hangulatokat.

Az 1870-es háború alatt Londonban van, ahol Monet-val együtt Turner képeit tanulmányozza.

1871-ben visszatér Párizsba, Cézanne-nal együtt dolgozik. "Cézanne az én hatásom alá került, én meg az övé alá... De az biztos, hogy mindketten megőriztük a legfontosabbat: érzékenységünket." - mondja Pissarro. Ez legtermékenyebb időszaka :

*A Louveciennes-i út

*A pontoise-i mosóház

*Bejárat Voisins városkába: (1872) A szelíd fények és színek, az ecsetkezelés finomsága, az alkonyat nyugodt hangulata jól átgondolt kompozícióban egyesülnek, ezen a képen minden Corot hatására emlékeztet.

*Szénakazal

*Polgárház az Hermitages-ban

*Gyenge fagy, régi út Ennery-ből: (1873) Ezen a képen inkább a tónusok és a színek optikai hatásai foglalkoztatják, mint a kompozíció geometriája. A téli tájkép témája lehetővé teszi számára, hogy elemezze a fény és árnyék (ez esetben a nyírfák árnyéka) játékát, valamint, hogy visszaadja a hó finom, változó ragyogását. Szerinte kizárólag a szürkeség kormányozza a természetet, és a kép fő célja, hogy megragadja a reggeli fénnyel megvilágított arany szürkeség kivételes árnyalatait.

*Talicskát toló parasztasszony

*Aratás Montfoucault-ban: (1876) A barátja birtokán festett művek közül ez a legsikeresebb és egyben impresszionista korszakának fő művei közé tartozik. A tökéletes szakmai tudás, a kompozíció és a színválasztás szabadságának a következménye, hogy Pissarro képe elementáris kifejezőerejével természetes és határozott módon nyűgözi le nézőjét. A tájat erőteljesen, világosan meghatározott technikával, vastag ecsetvonásokkal festi, bizonyos helyeken még festőkést is használ. A szalma sárgája vibrál és csillog a fák mély zöldjének szomszédságában. A felhőkkel díszitett ég kékje ellensúlyozza a föld meleg szürke színeit.

*Virágzó veteményeskert tavasszal: (1877) Mindenekelőtt a tavasz illanó báját és gyengéd finomságát kívánja visszaadni. A színek gazdag, változatos és finom skálája segít megragadni ezen évszaknak a jellegzetességét. Számtalan apró foltot visz fel a vászonra olyan tömör faktúrát alkotva, mint egy zárt bimbó, amely bármely pillanatban kinyílhat.

*Vörös háztetők: (1877) Ez egyik legérettebb impresszionista műve. Az első képsíkban a látványt részben elfedik a lomb nélküli fák. Mögöttük a vörös tetős fehér házak húzódnak meg. A szolíd kompozíció itt is Cézanne hatása. A háztetők és a domboldal rajza meghatározzák a vízszintes vonalakat, a fatörzsek és a kémények a függőlegeseket. A kontrasztos megvilágítás beteríti a képet. A vászon egészét átfűti a tetők intenzív vöröse, valamint a mezők narancssárgája és sötétsárgája.

*Zöldségeskert Hermitages-ban

*Chaponval-i tájkép: (1880) A kép meglepő különösen megválasztott kékjei miatt, amelyek iránt a festő csakúgy, mint Monet vagy Renoir a '80-as években különös vonzalmat érez.

1881-től kezdve számot vet azzal, hogy az impresszionizmusból hiányzik a formai szilárdság és a strukturáltság : új konstruktív időszak kezdődik a művészetében. Művei egyszerűbbekké és szintetikusabbakká válnak.

*Kislány ággal: (1881) Be akarja bizonyítani, hogy nem kizárólag tájképfestő és szeretné túlhaladni, de legalább módosítani az impresszionisták technikáját. Degas tanácsára grafikai technikákat is kipróbál. A figurák egyre fontosabbakká vállnak tájképein. Gyakran olyan nők, akik a gazdaságban dolgoznak vagy éppen ábrándoznak. A pózók gyakran Millet.től vannak kölcsönözve. Jelen esetben a kislány mélázó arca és oldalra billent feje. A perspektivikus látkép és közeli képkivágás Degas kompozíciós módszerének megfigyeléséről tanúskodik.

Signac 1885-ben bemutatja Seurat-nak és egészen 1890-ig a divizionizmus elvei szerint fest. A neoimpresszionistákkal együtt állít ki és fiával, Luciennel 1886-ban, az utolsó impresszionista kiállításon. De technikája kevésbe szigorú, mint a neoimpresszionistáké.

*A dieppi vasút

*Kilátás az ablakomból: (1886) A képpel azt kívánja hangsúlyozni, hogy teljes mértékben azonosul a neoimpresszionizmussal. A képen elvész a művésznek a természet ösztönös felfedezése iránti képessége. A divizionizmus elveinek megfelelően a kép faktúrája apró kerek ecsetérintésekből áll össze.

*Lacroix sziget :(1888) Ez a munka valamelyest eltér a többi divizionista képtől. A képfelület hasonló faktúrája azonos formájú és rendkívük szabályosan elhelyezett kis foltokból tevődik össze, ugyanakkor azonban ezezk a kis foltocskák oly pontosan vannak elrendezva, hogy összhatásukban optikailag egymáshoz kapcsolódnak. Pissarro színskálája, amely ezidáig soha nem volt ilyen finom, itt a részletek igazi tüzijátéka. Így a kép ahelyett, hogy a pointilizmusra jellemző elektromos vibrálás hatását keltené, gyöngyszerű csillogás érzetét kelti. A kép a határtalanságot kívánja előidézni. A lehorgonyzott bárka és a dinamikus gyár közöti központi részt a mindenhol jelenlevő és végtelen tölti ki: a víz és az ég.

1889-től kezdve krónikus szemgyulladásban szenved, ami lehetetlenné teszi számára a szabadban való festést. Ettől kezdve műtermének ablakán keresztül nézi a világot.

1890 körül felhagy a neoimpresszionista eljárással, mert nem tartja megfelelőnek. Ettől kezdve a tájképein vagy az eleven színű rusztikus jelenetein visszatér az impresszionista érzékeléshez és az erőteljes fényeffektusokhoz.

1893-tól Londoni utazása után valódi sorozatokra vállalkozik - ezeket mindenekelőtt Párizsban készíti.

*Saint Lazarre pályaudvar

*Nő a gyümölcsöskertben őszi reggelen

*Grands Boulevards

*A Montmartre Boulevard, naplemente: (1897) 13 kép születik a szállodai ablakból. A képsorozat témája és technikája alkalmat ad az impresszionizmushoz való visszatéréshez. Pissarro számár az utca sajátos mesterséges folyammá válik.

*A Boieldieu-híd Rouen-ben, naplemente, köd: (1896) Krónikus szemgyulladása miatt abbahagyta a szabadban való festést, így ez a kép is szállodai ablakának perspektívájából ábrázolja a hidat. Jellegzetes impresszionista technikával van megfestve. Az éles, folyamatos ecsetvonások, a világos, élénk színskála megkönnyíti a művész számára, hogy megjelenítse a fények játékát a folyóvíz felületén.

*Hidak

*A Louvre és a Szajna

*Saint-Jacques templom Dieppe-ben: (1901) Ezt is a szobája ablakából festi. "Teljesen kimerült vagyok a sok tornamutatványtól, amit a látványelemek üvegen keresztül történő megfigyelése követel"- írja egyik levelében Pissarro. A festéket már nem vastag rétegben viszi fel a vászonra, hanem sűrű és folyamatos ecsetvonásokkal tömör hálót tesz rá. Színskáláján feltűnő a szürkeség és a kék változatossága és fénnyel telítettsége. Felhívja a figyelmet a templomépítészeti vonalainak ritmusára.

*A Saint-Jacques templom portálja: (1901) Amikor Monet a katedrálist festette, őt mindenekelőtt a fényeknek a homlokzaton látható játéka érdekelte, és az épületet közelképben ábrázolta. Pissarro viszont szerette egy kicsit elcsúsztatni a látószöget. Egyszóval Monet az időt festette, Pissarro pedig a teret.

*A Le Havre-i kikötő bejárata: (1903) Ez egy 18 látképből álló panoráma sorozat egyike. Festői kísérlet ugyanarra a témára: minden képen megtalálható a kikötő részlet, csak más-más szögből, más napszakban és más megvilágításban ábrázolva.

*Le Havre-i híd

*Pont Royal és a Pavillon de Flore egy szállodából nézve: (1903) Ez egyik utolsó párizsi képe a víz és az ég széles felületei dominálnak, az építészeti elemek inkább másodrangú szerepet játszanak. A látvány kevéssé városias, a levegő és a tér kap hangsúlyt. Nyoma sincs itt a fáradtságnak vagy öregségnek, a kép sugározza a nyugalmat és a lélek békéjét.

Még számos tájképet fest Eregny-ban a közeli tájakról és gyümölcsösökről.

Önarcképek

*Önarckép: (1873) Ez a leghíresebb önarcképe, ezen kívül még három másik olajkép, egy kevés ceruzával,  tussal vagy rézkarc technikával készült önarcképe maradt fenn. Mindegyik a művész élete vége felé készült. A képen a művész 43 éves, a hangsúlyozott kopaszsága, éles arcvonásai, őszülő szakálla és haja öregítik. Már akkor emlékeztet kinézetével a pátriárkákra és ezért néha Mózesnek vagy Ábrahámnak nevezik barátai. Szerkesztésén világosan látszik Cézanne hatása, akivel együtt lakik és dolgozik ebben az időben. A kompozíció pontosan megtervezett, a felső test sötét tömege megerősíti ezt a benyomást. Kialakította a nyugodt, boldog és rendíthetetlen sziklának a hatását. Saját arcát is úgy festi, mintha tájképet festene.

*Önarckép: (1903) Chardin jelenléte fedezhető fel: a kalap, a két fókuszú szemüveg ironikusan idézi Chardin híres binoklis önarcképét.

Számos munkája még életében kiállításra kerül a Luxemburg Múzeumban, halála előtt igen magas árat érnek el. Párizsban halt meg 1903 november 13.-án.

Felületesen vizsgálva a 20.sz. művészetét, az a benyomásunk támadhatna, hogy Pissarro hatása viszonylag nem volt nagy. Egyetlen nagyobb csoportosulás, egyetlen kivételes egyéniség sem hivatkozik rá. De közvetett hatása erős volt. Cézanne, Gauguin, Seurat sokszor közeledett Pissarro-hoz, hasznosította biztatását, tanácsait, tapasztalatait.