Szakmaival bővített-e a szaknyelvi vizsga?

Szakmaival bővített-e a szaknyelvi vizsga?

Alig telt el néhány év azóta, hogy a nyelvtudás-mérés terminológiájának egy azóta is alulmúlhatatlan magyar nyelvű terminusz technikusza, a "szakmaival bővített nyelvvizsga" kifejezés köz 939f55j szájon forgott. Értelmezése a kontextusból kiragadva megl­e­he­­tősen nehéz. A gyakorlatban azt jelentette, hogy a szakembereknek a nyelvtudás mellett valami "szakmai" is kellett a vizsga érvényességének fokozásához. Hogy pontosan mi volt ez a "szakmai", vagy milyen összefüggésben volt a nyelvtudással, arra ma már valószínűleg kevesen emlékeznek. A tanulmány arra keresi a választ, milyen alapvető tartalmi és formai különbségek vannak a korábban "szakmai anyaggal bővített" nyelvvizsga és a ma szaknyelvi vizsgája között. A nyelvtudás-méréssel foglalkozó szakemberek által jól ismert másik aforizma szerint az ún. "szakmai anyaggal bővített" nyelvvizsga valójában "szakmai anyaggal szűkített" volt. Vajon jogos volt-e ez a minősítés? Kérdés az is, hogy a mai szaknyelvi vizsga értelmezhető-e az ún. általános nyelvvizsga szűkített tartalmú változatának. Egy harmadik, szintén a közhiedelemben magát erősen tartó nézet szerint az ún. általános nyelvet jól elsajátítók automatikusan föltalálják magukat a szaknyelvhasználat területén is, tehát teljesen fölösleges szaknyelvet külön tanulni, következésképpen abból vizsgázni vagy vizsgáztatni is az. Milyen tudományos alapja van ennek a feltételezésnek? Lehet-e ezt általános elvként kezelni, vagy a legendás, analógián alapuló átviteli képesség csupán néhány kiemelkedő nyelvtanuló privilégiuma? Esetleg nekik sem ebben az egyszerű változatban adatik meg? Az előadás végső célja: a lehetőségek mértékében elkülöníteni a vizsga szaknyelvi és nem-szaknyelvi (általános nyelvi ) elemeit, rámutatni a szaknyelvi és általános nyelvi vizsgák közötti tartalmi és formai átfedésekre, hasonlóságokra és különbségekre és magyarázatot adni arra az ellentmondásra, hogy miközben a szaknyelvi vizsgák iránt a kereslet az utóbbi időben egyre növekszik, az ún. általános nyelvvizsgák túlsúlya imponáló és valószínűleg ilyen is marad.

Bevezetés

Célkitűzés

Míg egy korábbi előadásomban (Rébék-Nagy, 2001) az általános nyelvi és a szaknyelvi vizsgák közötti különbség fontosabb jellemzőit próbáltam megragadni, most elsősorban az ún. "szakmaival bővített nyelvvizsga" és a szaknyelvi vizsga közötti hasonlóságok és különbségek feltérképezése a cél. Ez utóbbi némileg nehezebb feladat, hiszen egy, a valóságban már nem létező, de szellemiségében a köztudatban és főleg a laikus közvéleményben még mindig jelen lévő, sőt néha "kísértő" vizsgafajtát kell összehasonlítanom annak jogutódjával. Ráadásul ez a jogutód abból a célból született meg, hogy az előd fogyatékosságait kiküszöbölje, vagyis igazán helyénvaló módon csak annak ismeretében értékelhető.

Történeti háttér

Alig telt el néhány év azóta, hogy a nyelvtudás-mérés terminológiájának egy azóta is alulmúlhatatlan magyar nyelvű terminusz technikusza, a "szakmaival bővített nyelvvizsga" kifejezés köz 939f55j szájon forgott. Értelmezése nem csupán a korabeli kontextusból kiragadva nehéz, hanem önmagában is az. Az elvarratlan szálként lebegő "szakmaival" (jelzett szó nélküli jelző) a benfentesek számára szakmai anyagot, szakmai nyelvi anyagot, netán szaknyelvi anyagot jelenthetett. Vagy talán csupán azt a tényt, hogy az ilyen típusú nyelvvizsgán rendszerint az adott szakma egy jeles képviselője is vizsgabizottsági tagként vett részt és az arányosság kedvéért ő is feltett egy kérdést. Akárhogyan is magyarázzuk vagy értelmezzük ezt a kissé suta, sokak szerint semmitmondó jelzőt, használatának szükségességét és jogosságát mégsem vonhatjuk egészen kétségbe. Arra utalt, hogy szakemberek nyelvtudásának vizsgálatakor a nyelvtudás mellett valami "szakmai" is kellett a vizsga érvényességének fokozásához.

Sok esetben az érvényesség és annak érzete összemosódott. Jó példa erre az a medikus vizsgázó, aki tökéletesen egészséges kezét szakszerűen sínbe rakva jelent meg a "szakmaival bővített" szóbeli vizsgán, hogy szinte meg se várja a szituáció kényszere alatt kezének állapotáról megfogalmazott vizsgáztatói kérdést, amely szinte azonnal beindította pavlovi reflexként felbugyogó, előzetesen nagy gonddal memorizált és felkészítő tanára által gondosan aktualizált panelszöveget a nyílt törésről. Az orvosi terminuszoktól hemzsegő, szinte érthetetlenül "szakmai" szöveg sajnálattal vegyes elismerést váltott ki a vizsgáztatókból, és a vizsgázó jó sorsa ezzel meg is pecsételődött. Csak remélni lehet, hogy az illető más témakörben is hasonló teljesítményt nyújtott volna.

A szakmai fordítás státusza is vitatható volt, hiszen legtöbb esetben a témaválasztás és nem a nyelvvizsgázó szakember valódi nyelvi szükséglete jelentette a szakmaiságot. A fordításra szánt szövegek nagy része bulvárlapokból vagy népszerű magazinokból származtak, amelyek fordítása még a legmunkaigényesebb szakmákban sem követelmény, hiszen szakmai színvonaluk jobb esetben is a művelt laikuséval vethető össze, másfelől a szövegtípusok és műfajok pedig merőben eltértek a szakember által használtaktól. A vizsgázó feladata valójában ettől ok nélkül lett nehezebb, hiszen egy olyan tevékenységre kényszerítette a vizsga, amelyet az életben tőle soha nem követelnek (ismeretterjesztő szöveg, netán publicisztika fordítása) miközben a szakmája szempontjából releváns tevékenységet a vizsga során nem kellett végeznie, következésképpen a vizsga érvényessége ugyanúgy megkérdőjelezhető volt, mintha nem lett volna "szakmaival bővített". Így az érvényesség hiánya még veszélyesebb volt, hiszen a vizsga elnevezése és feladatszabása erről nem csupán sikerrel terelte el a figyelmet, hanem a laikus szemlélőben még olyan képzetet is kialakított, mely szerint a vizsga szaknyelvi.

A fenti történeti elemzésnek természetesen nem az a célja, hogy az elmúlt időszak ma már történelmi ereklyeként számontartott képződményét kipellengérezze. Sokkal inkább az, hogy a tapasztalatokból a mai gyakorlat számára hasznosítható következtetéseket vonjon le. Pozitív tapasztalatnak számít, hogy az ún. "szakmaival bővített" nyelvvizsgába a vizsga érvényességének növelése céljából került be valamilyen, a szakmai nyelvhasználatra emlékeztető vagy arra utaló feladat. Egyértelműen negatív elem viszont az a jelenség, amit röviden ál-szakmaiságnak nevezhetünk, vagyis az, amikor a nyelvvizsga szakmaiságát egy-egy izolált feladat volt hivatva biztosítani, amelyek szakmai jellege rendszerint csak részleges volt, amennyiben vagy a szókincs vagy a téma emlékeztette a szakembert a valós nyelvi szükségleteire. Ebből két következtetést lehet levonni. Egyfelől: a vizsga fejlesztői a szaknyelvet a szakszókinccsel vagy a szakirányú témákkal azonosították és nem vettek figyelembe olyan lényegi elemeket, mint a regiszter, a szövegtípus illetve a műfaj. Másfelől: a "szakmaival bővített" jelző önmagában is azt sugalja, hogy az ún. általános nyelv markánsan elválasztható a szaknyelvtől, és az utóbbi nyelvi készségeket elég csupán egy speciális feladattal mérni, miközben a többi feladat az általános nyelvi készségeket méri.

A szaknyelvi vizsga célja

Bár a szaknyelvi vizsgák (az angol nyelvű irodalomban különleges célból történő nyelvvizsgáztatásra) szükségessége és értelme ma már közel sem annyira vitatott, mint egy évtizeddel ezelőtt, néhány alapfogalom tisztázása elkerülhetetlen. Ezek közül első az, hogy a számos lehetséges szaknyelvi vizsga-definíció közül melyiket fogadjuk el és miért. Douglas szerint a szaknyelvi vizsga:

...olyan nyelvvizsga, amelyben a vizsga tartalma és módszerei a célként megjelölt szaknyelvhasználat szituációjának elemzéséből származik, mégpedig oly módon, hogy a vizsgafeladatok és a tartalom autentikus módon reprezentáljak a célként megjelölt szituációra jellemző szaknyelvhasználatot, lehetővé téve a kölcsönhatást a nyelvi képességek és szakmai háttérismeretek, illetve a vizsgafeladatok között. Az ilyen vizsgák lehetőséget adnak arra, hogy következtetéseket vonjunk le a vizsgázó szakterületen belüli nyelvhasználati képességével kapcsolatban (Douglas, 2000:19, fordítás tőlem).

A szaknyelvi vizsgákra pedig azért van szükség, mert a szaknyelvhasználat általános jellemzője a kontextus-függőség, az autentikus jelleg és a nyelvi-nyelvhasználati pontosság (Douglas, 2000:6-7), az ún. általános célú nyelvvizsgák e paramétereket - éppen általános jellegüknél fogva - nem képesek megfelelően érvényesíteni, így belőlük az egyes szakterületekre jellemző nyelvhasználat képességének fejlettségére nem lehet megbízható következtetéseket levonni.

A magyarországi nyelvvizsga-törvényben kodifikált és a nyelvvizsga-akkreditációban érvényesített éles megkülönböztetés ellenére is terjedőben van az a nézet, mely szerint a nyelvvizsgák lényegében nem tekinthetők kizárólag általános nyelvinek vagy kizárólag szaknyelvinek. Ez azonban nem a korábbi értelmezés szerint értendő, amely az általános nyelvvizsgát a szaknyelvi feladattal, mint valami nem túl értelmes, de elkerülhetetlen vizsgarésszel kiegészítette. Sokkal inkább arról van szó, hogy minden nyelvvizsga bizonyos mértékben szaknyelvinek tekinthető: egyfelől a vizsgafeladatok megoldásához szükséges háttérismeretek mennyisége és mélysége, másfelől a szakmaspecifikus szituációban való nyelvhasználat képességére vonatkozó általánosítások lehetséges mértéke szempontjából (Douglas, 2000:14).

Amennyiben az általános és szaknyelvi vizsgák ezen új megkülönböztetését elfogadjuk, akkor logikus a következtetés, hogy a szükséges háttérismeretek minimumától a stabil és mély háttérismeretek nélkül megoldhatatlan vizsgáig terjedő skálán lévő kritérium-függő, kommunikatív irányultságú és szintező jellegű nyelvvizsgák mindegyikében szerepet játszó háttérismeretek a vizsgateljesítményt befolyásoló tényezőnek tekintendők. E tényező hatását vizsgálva Clapham (1996) arra a következtetésre jutott, hogy a jó háttérismeretek csak a középhaladó szinten jelentettek előnyt a vizsgázók számára, a kezdő szintű nyelvtudás mellett egyáltalán nem fokozták a vizsga eredményességét, felsőszintű nyelvtudás mellett pedig megállapítható volt, hogy a háttérismeretek hiányosságait a nyelvtudás bizonyos mértékben kiegyenlítette.

Elemzendő anyagok és módszerek

Anyagok

A fentiek értelmében elemzésre kerül a szakmai nyelvi anyaggal bővített állami nyelvvizsga alap- közép- és felsőfokon az Idegennyelvi Továbbképző Központ által kiadott Tájékoztató az Állami Nyelvvizsgáról c. kiadvány alapján (Gáborján és Horváth, 1990.) valamint a jelenleg elérhető államilag elismert szaknyelvi vizsgák egyike a PROFEX orvosi és egészségügyi szaknyelvi vizsga a hivatalos vizsgaleírás alapján. Egy előadás szűk időkerete nem teszi lehetővé a vizsgarendszerek teljes feladatstruktúrájának részletes összevetését, ezért csupán a szóbeli részvizsga feladattípusainak összehasonlító elemzésére szorítkozunk, mivel a tanulmány célja elsősorban jelenségek és nem konkrét megoldások értelmezése.

Módszerek

A célkitűzésben meghatározott feladat a régi, "szakmaival bővített", illetve az új, hivatalos nevükön szaknyelvi vizsgák elemzésének egyik módja a szigorúan strukturált összehasonlító elemzés. Az elemzés szempontjai közül a nyelvészeti, szociolingvisztikai és pszicholingvisztikai tényezők számbavétele a legfontosabb. Ez két síkon történik: egyfelől a lehetséges mértékben kísérletet teszünk a "szakmaival bővített" állami nyelvvizsga struktúrájának rekonstruálására, majd ezt összevetjük a jelenleg működő akkreditált (államilag elismert) szaknyelvi vizsga szerkezetével. Másrészt, a konkrét elemzést a háttérben húzódó alapelvek elemzése követi mindkét vizsgatípus esetében. Ilyen elemzés tárgya lesz az a kérdés is, hogy a szaknyelvi jelleg bővítő vagy szűkítő hatással van-e szakemberek nyelvtudásának mérésekor, valamint az ún. általános nyelvi készségek szakmai nyelvhasználatra való átvitelének kérdésköre.

Eredmények

A "szakmaival bővített" állami nyelvvizsga és az államilag elismert szaknyelvi vizsga feladatrendszerének összehasonlítása

Hasonlóságok és különbségek ÁLTALÁBAN

Hasonlóságnak tekinthető, hogy mindkét típusú nyelvvizsga a nyelvtudás szakmai irányultságú felhasználását illetve annak egy szegmentumát kívánta értékelni és ez a feladatszabásban - ha különböző mértékben is - de érvényesül.

Akkreditációs követelményként a mérési biztonság és végső soron a megbízhatóság szerepének növelése jellemzi az elemzett akkreditált szaknyelvi vizsgát, amelynek számos eszköze közül az egyes készségek tudatosan többoldalú mérése jelent újdonságot. Ez a törekvés - más módszerek felhasználása mellett - a szakmai anyaggal bővített állami nyelvvizsgára is jellemző volt.

Lényeges különbség, hogy a szakmai nyelvi anyaggal bővített állami nyelvvizsgák valójában az ún. általános nyelvvizsgák egy-egy szakmainak nevezett feladattal történő kiegészítését jelentették. A gyakorlatban ez úgy zajlott, hogy a jelölt teljesítette az általános nyelvvizsga feladatait, majd rátért a szakmai anyagból összeállított feladatra. Mind az általános nyelvi feladatokról, mind a szakmai bővítésnek minősülő külön feladatról nagy valószínűséggel állítható, hogy a vizsgába esetleges módon kerültek be, de annyi bizonyos, hogy ismereteink szerint a vizsgafejlesztést megalapozó szükségletelemzést a vizsgát kidolgozó és működtető Idegennyelvi Továbbképző Központ (ITK) egyik vizsgarész esetében sem tett közzé. Valószínűsíthető ugyanakkor, hogy a szükségletelemzést a vizsgafejlesztők csupán saját maguk körében végezték el, így arra a korabeli nyelvtudás-elméletek nagyobb hatással lehettek, mint a jelöltek vagy a felhasználók mérhető igényei és szükségletei.

Az eddig akkreditált szaknyelvi vizsga - így az elemzésbe bevont PROFEX is - gondosan megtervezett szükségletelemzésen alapul (ennek dokumentálása az akkreditációs pályázat részét képezi), amely elsősorban a szaknyelvet használó populáció egyes rétegeire illetve a nyelvvizsga bizonyítványt felhasználó munkaadókra és döntéshozókra irányult. Emellett - az ITK-hoz hasonló módon de attól eltérő mértékben - a nyelvtudásról vallott nézetek is szerepet kaptak a vizsgarendszer strukturájának kialakításában, vagyis a szükségletelemzés fő hangslya a nyelvhasználókra tevődött át.

A két vizsgafajta közötti különbségekről általában elmondható, hogy a szaknyelvi vizsgák - természetüknél fogva - lényegesen több közvetlen, vagy ahhoz közel álló mérést tartalmaznak, míg a tulajdonképpen "általános" nyelvvizsgát "kibővítő" szakmai anyaggal bővített állami nyelvvizsgák indirekt mérési módokat (pl. nyelvtani teszt) is előszeretettel alkalmaznak, amelyeknél a valós nyelvi szükségletekhez viszonyított közvetettség mértéke változó (pl. publicisztika fordítása, ahol a regiszter és a szövegtípus tér el a valós szükséglettől).

Hasonlóságok és különbségek a SZÓBELI VIZSGÁK feladatai között

1. táblázat

Az állami és államilag elismert szóbeli szaknyelvi vizsgák feladatai

Amint a fenti 1. sz. táblázatból is látható, az államilag elismert szaknyelvi vizs­ga feladatainak megfogalmazása konkrét, mindhárom szinten a teljes feladat­sor­ban a szaknyelvi szükségletek kielégítéséhez szükséges nyelvi viselkedési for­mák jelennek meg és szolgálnak a mérés alapjául. A szakmai anyaggal bővített nyelv­vizsgáknak még a szakmai feladatai is általánosságban vannak megfo­gal­mazva, hiszen mind a "rövid önálló közlés", mind "beszélgetés", mind pedig az "önálló beszámoló" igen széles értelmezéseket tesz lehetővé, a "valamely szak­mai téma" pedig egyenesen vitát provokálhat, hiszen nem lehet tudni, hogy egy téma mitől szakmai.

Érdekes hasonlóság a két vizsgarendszer szóbeli alapfokú szaknyelvi feladatai között, hogy a szintnek megfelelő feladatszabást a nyelvhasználat mennyiségi korlátozásában vélik megoldhatónak.

Az eltérések közül a leghangsúlyosabb a feladat által megkívánt szituációs viselkedés elemeire való utalás mértékében van.

2. táblázat

Az állami és államilag elismert középfokú szóbeli szaknyelvi vizsgák feladatai

Középfokon a két vizsgarendszer szóbeli szaknyelvhasználat számonkérését célzó feladatai között hasonlóságot nem találunk.

A legnagyobb különbség itt is a feladatszabás strukturáltságának mértékében van: az akkreditált szaknyelvi vizsgánál a feladatleírások a szituáció olyan elemeire utalnak, mint a résztvevők egymáshoz való viszonya, a szaknyelvhasználat megkívánt műfajai, a nyelvhasználat regisztere, valamint a közlési cél.

3. táblázat            

Az állami és államilag elismert felsőfokú szóbeli szaknyelvi vizsgák feladatai

A fenti 3.sz. táblázatból - a középfokú feladatokhoz hasonlóan - a szaknyelvi feladatszabás eltérő mértékű strukturáltsága olvasható ki. Az akkreditált szaknyelvi vizsga feladatszabását tovább árnyalja az extralingvális elem megjelenése (beszédtempó) valamint a beszédproduktum közönségének meghatározása, amelynek nyilvánvaló célja a regiszterbeli és műfaji elvárások megjelölése.

Következtetések

A két vizsgatípus összehasonlítása során kiderült, hogy az akkreditált szak­nyelvi vizsga feladatai a megcélzott szaknyelvhasználat szituációjának elemzése során kerültek a vizsgarendszerbe, míg a szakmai anyaggal bővített állami nyelvvizsga feladataival kapcsolatban -azok igen nagy mértékű általánossága miatt - ilyen előmunkálatokra egyértelműen nem lehetett következtetni.

A szakmai anyaggal bővített állami nyelvvizsga és a szaknyelvi vizsga feladatainak megoldásához szükséges háttérismeretek mennyisége és mélysége nem feltétlenül különböztek, az azonban nyilvánvaló hogy az előbbihez nem feltétlenül csak szakmai háttérismeretek voltak szükségesek, míg az utóbbinál az ilyen háttérismeretek (pl. az anamnézis-felvétel stratégiája) hiánya a feladat megoldását akár meg is hiúsíthatta.

Ebből következik az is, hogy a szakmai anyaggal bővített állami nyelvvizsga feladatainak megoldásában nyújtott teljesítmény nem tesz lehetővé olyan megalapozott általánosításokat a vizsgázó szaknyelvhasználati képességeivel összefüggésben, mint a szaknyelvi vizsga, amelynek ez deklarált célja.

A szakmai háttérismeretek szerepének értelmezése egyszersmind választ ad a bevezetőben felvetett két másik kérdésre is. Egyfelől, a szaknyelvhasználatot az ún. általános nyelvhasználathoz képest szűkítésnek vagy bővítésnek értelmezni nem releváns megközelítés, hiszen - mint az kiderült - inkább a szakmai háttérismeretek különböző súlyáról lehet szó. Ilyen értelemben a "szakmaival szűkített" félig tréfás megjegyzést inkább szerzőjének fikciós munkásságának vagy marketing tevékenységének részeként semmint a valóságos vizsgaszituációit leíró metaforaként értékelhetjük.

A másik, szakmai és szakmán kívüli körökben egyaránt vitát kiváltó kérdés, hogy vajon érdemes-e szaknyelvi oktatást illetve vizsgáztatást folytatni, mondván, hogy a jó általános nyelvi készségek talaján a szaknyelvhasználat analógiás alapon elsajátítható, a következőképpen válaszolható meg: az irodalmi áttekintésből kiderül ugyan, hogy a jó (tehát nem a nyelvtanulók zömére jellemző átlagos) nyelvtudás kiegyenlíti a hiányos háttérismereteket, ami a hétköznapok nyelvén azt jelenti, hogy a felsőfokú szaknyelvi vizsgán olyanok is sikerrel indulhatnak, akiknek szakmai háttérismeretei nem túl mélyek, nyelvhasználati képessége viszont kiváló. Amit viszont ez nem jelent, az az, hogy a jó nyelvismeret helyettesíti a szakmai háttérismeretet.

Végül arra a kérdésre, vajon el lehet-e különíteni a szaknyelvi vizsga általános nyelvi (nyelvtudást érintő) és szakmai háttérismereti részeit, egyértelműen "Nem" a válasz. Mindössze annyit lehet tenni, hogy egy nyelvvizsgát "inkább általánosnak" vagy "inkább szakspecifikusnak" nevezünk, ahol a különbséget egyértelműen a feladatmegoldáshoz szükséges háttérismeretek mennyisége és mélysége jelenti.

Hivatkozások:

Clapham, C. (1996): The development of IELTS: a study of the effect of background knowledge on reading comprehension.. Cambridge University Press, Cambridge

Douglas, D. (2000): Assessing Languages for Specific Purposes. Cambridge University Press, Cambridge

Gáborján, L. és Horváth, I. (Eds.) (évszámmegjelölés nélkül): Tájékoztató az állami nyelvvizsgákról. Téka Könyvkiadó, Budapest

Rébék-Nagy, G. (Ed.) (1999): A PROFEX szaknyelvi vizsga akkreditációs pályázata. Pécs, Pécsi          Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet. (Kézirat)

Rébék-Nagy, G. (2002): Szaknyelvi-e a szaknyelvi vizsga avagy lehetünk-e próféták bölcsészdiplomával? In: F. Silye, M. (ed): Porta Lingua, Szaknyelvoktatásunk az EU kapujában. Debrecen, pp.109-117.