online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

William Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

könyvek

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
William Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
 
 

William Shakespeare:

                         

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

   SZEMÉLYEK

 THESEUS, Athén ura


   EGÉUS, Hermia atyja

   LYSANDER  | szerelmesek Hermiába

   DEMETRIUS |

   PHILOSTRAT, ünnepélyrendező Theseusnál

   VACKOR, ács

   GYALU, asztalos

   ZUBOLY, takács

   DUDÁS, fúvó-foldozó

   ORRONDI, üstfoldozó

   ÖSZTÖVÉR, szabó

   HIPPOLYTA amazonkirálynő, Theseus menyasszonya

   HERMIA, Egéus leánya, szerelmes Lysanderbe

   HELÉNA, szerelmes Demetriusba

   OBERON, tündérkirály

   TITANIA, tündérkirályné

   PUCK, vagy ROBIN-PAJTAS

   BABVIRÁG  |

   PÓKHÁLÓ   |      tündérek

   MOLY      |

   MUSTÁRMAG |

   PYRAMUS   |

   THISBE    |

   FAL       |      a közjáték személyei

   HOLDVILÁG |

   OROSZLÁN  |

    Más tündérek, királyuk és királynéjok kíséretében

    Theseus és Hippolyta kísérői

Szín: Athén és egy közeli erdő

                        ELSŐ FELVONÁS

                                   

                                                  I. SZÍN

                                   

                                   `Athén. Terem Theseus palotájában.

                   Theseus, Hippollyta, Philostrat és kísérők jőnek`

   THESEUS

     Gyorsan közelget; szép Hippolytám,

     A nászi óra; négy boldog nap új

     Holdat derít föl; ah, de mily soká

     Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam,

     Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,

     Ki egy fiú örökjén teng sokáig.

   HIPPOLYTA

     Majd csak leszáll e négy nap éjbe már,

     S elálmodozza négy éj az időt;

     És akkor a hold, mint az égre újan

     Felvont ezüst ív, fogja nézni dús

     Menyegzőnk éjjelét.

   THESEUS Eredj, Philostrat,

     Serkentsd örömre Athén ifjait;

     Ébreszd föl a kedv játszi szellemét:

     A méla bút űzd a halotti házhoz,

     Sápadt alakja nem közénk való.

                             `Philostrat el`

     Kard volt ugyan kérőm, Hippolyta,

     Bántalmakon vevém szerelmedet;

     De a menyegző más hangból megyen:

     Az fény, az ünnep, az vigság legyen.

              `Egéus, Hermia, Lysander és Demetrius jőnek`

   EGÉUS

     Üdv és szerencse, nagyhirű vezér!

   THESEUS

     Üdv, jó Egéus; nos mi jót hozasz?

   EGÉUS

     Panasszal és bosszúsággal teli

     Jövök leányom, Hermiám iránt.--

     Demetrius, állj elő. -- Kegyelmes úr,

     Ez az, kinek nejűl igértem őt.

     Lysander, állj elő: s ez itt, uram,

     Ez bűvölé meg gyermekem szivét:

     Te, te Lysander, adtál néki verset,

     S váltál szerelmi zálogot vele:

     Te zöngted a holdfénynél ablakán

     Álhangon álszerelmed énekit;

     Bokréta, hajlánc, gyűrü, pipere,

     Nyalánkság és tanult fogásid által

     (Mi balga lyánynak mind nyomós követ),

     Képzelme mássát te orroztad el;

     Csellel csenéd ki gyermekem szivét,

     S tetted fanyar-dacossá ellenem

     Az engedelmest. -- Én tehát, uram,

     Kegyelmes úr, ha itt, fejedelmi színed

     Előtt se vállalná Demetriust:

     Athéne ős jogán követelem,

     Hogy mint enyémmel bánhassak vele,

     S vagy e derék ifjúnak adjam őt,

     Vagy a halálnak, mit törvényeink

     Rögtön fejére szabnak íly esetben.

   THESEUS

     És Hermia? Fogadj szót, szép leány.

     Nézd úgy atyádat, mint istent, kitől

     Eredtek összes bájaid; igen,

     Kinek viasznyomása vagy te csak,

     És akitől függ, épen hagyni a

     Nyomott ábrát, vagy eltörölni azt.

     Demetrius jeles, derék fiú.

   HERMIA

     Lysander is.

   THESEUS      Magában ő is az:

     De nem birván atyád igésetét,

     A másikat kell tartanod jelesbnek.

   HERMIA

     Ó, bár szememmel nézné őt atyám!

   THESEUS

     Jobb, hogy te nézd atyád eszével őt.

   HERMIA

     Kérem, bocsásson meg, fenséges úr.

     Én nem tudom, mi tész ily vakmerővé,

     Szemérmem is hogyan engedheti

     Ily körben érzelmimről szólanom;

     De kérem, hadd tudjam, kegyelmes úr,

     Mi az, mi éshet, legrosszabb, ha én

     Demetriushoz nőül nem megyek.

   THESEUS

     Halállal halni meg, vagy mindörökre

     Száműzni férfi-körből tenmagad.

     Vess hát sziveddel számot, Hermia,

     Vizsgáld meg ifju pezsgő véredet:

     Lesz-é erőd, ha most szót nem fogadsz,

     Viselni vesztaszűzek öltönyét,

     Sötét zárdába csukva, holtodig

     Sivár apáca lenni s elhaló

     Himnuszt rebegni meddő holdvilágon.

     Háromszor áldott, ki vését leküzdve

     E szűzi pályát híven futja meg;

     Hanem letörve mégis boldogabb

     A rózsa, mint ha szűz tövissein

     Áldott magányban nő, él és hal el.

   HERMIA

     Úgy nőjek, éljek, haljak én, uram,

     Mintsem lemondjak szűzi szép jogomról

     E férfiért, kinek gyülölt igáját

     Szivem hódolva el nem ösmeri.

   THESEUS

     Időt adok még a megfontolásra:

     S majd a jövő újholdkor - az napon,

     Mely szép arámmal engem összefűz

     Örök frigy által - vagy halálra készülj

     Mint engedetlen ősz atyád iránt,

     Vagy hogy Demetriusnak nője léssz;

     Vagy a Diána oltárán örökre

     Sivár, magános életet fogadni.

   DEMETRIUS

     Hajolj, szép Hermia; s te is, Lysander,

     Add fel jogomnak áligényedet.

   LYSANDER

     Birod, Demetrius, atyja szerelmét;

     Hagyd nékem a leányét; vedd el apját.

   EGÉUS

     Gúnyos Lysander! jó, ő birja hát

     Szerelmem, és ez néki adni kész,

     Ami enyém! A lány enyém; azért

     Demetriusra átruházom őt.

   LYSANDER

     Uram! vagyonra, vérre nem vagyok

     Alábbvaló; szerelmem gazdagabb;

     Van birtokom, csakoly jól rendezett,

     (Ha nem különben) mint Demetriusnak;

     És ami több, mint mind e kérkedés,

     Engem szeret szépséges Hermia.

     Mért hát feladni gyáván jogomat?

     Demetrius, szemébe mondom ezt,

     Nedár leányát, a bájos Helénát

     Szerelmi csábitással megnyeré;

     S az most eped szegény, híven eped,

     Bálványozásig, e rossz hűtlenért.

   THESEUS

     Hallottam erről, volt is szándokom

     Beszélni, megvallom, Demetriusszal;

     De szorgos ügybajom közt feledém. --

     Azonban, jer velem, Demetrius,

     Egéus, jertek mindketten velem:

     Egy kis magános lecke vár reátok. --

     Te meg, szép Hermia, szeszélyidet

     Atyád parancsának rendeld alá,

     Másképp Athéne zord törvénye (melyet

     Nem áll jogomban meglágyítani),

     Halálra, vagy rideg életre szán. --

     Hát te, szerelmem?. . . Jer, Hippolyta;

     Jerünk, Egéus és Demetrius:

     Egy s más dologra majd nászunk körül

     Használni foglak, s holmit közleni,

     Mi bennetek közelről érdekel.

   EGÉUS

     Tisztünk parancsol, vágyunk vonz követni.

                  `Theseus, Hippolyta, Egéus, Demetrius és kíséret el`

   LYSANDER

     No édes?. . . arcod mért ily halovány?

     Rózsái mért hervadnak ily hamar?

   HERMIA

     Tán mert eső nincs rájok, bár szemem

     Viharja őket váltig öntözi.

   LYSANDER

     Ó, jaj ! a hű szerelmek folyama,

     Amennyit én olvastam, vagy regében

     Hallottam, kényelmes nem volt soha;

     De majd a vérség volt különböző --

   HERMIA

     Ó, fájdalom! nagy lenni a kicsinyhez.

   LYSANDER

     Majd korra nézve állt be akadály --

   HERMIA

     Ó, bosszuság! vén lenni ifjuhoz.

   LYSANDER

     Majd a rokonság választása dönte --

   HERMIA

     Ó, kész pokol! szeretni más szemévei.

   LYSANDER

     Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,

     Halál, betegség, harc rohanta meg,

     S percig-valóvá tette, mint a hang,

     Mint árny, tünővé; mint álom, röviddé!

     S mint villám fénye kormos éjszakán,

     Mely pillanatra földet és eget

     Föltár, de míg ezt mondanók: nini!

     Már a sötétség torka nyelte be.

     Ily gyorsan elvész minden, ami fény.

   HERMIA

     Ha hát a hű szerelmet akadály

     Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;

     Azért tanítson tűrni e kisértet,

     Ha már ez oly szokott szerelmi baj,

     Mint álom, ábránd, vágy, könnyek, sohaj,

     Szegény szerelmünk útitársai.

   LYSANDER

     Jó hitben élsz: de halld csak, Hermia.

     Van nékem egy jó néném, aki özvegy,

     Dús jövedelmü, és gyermektelen:

     Lakása innen hét mérföld csupán;

     S engem szeret, mint egyetlen fiát.

     Ott elvehetlek, édes Hermiám,

     Athéne zord törvénye ott nem ér.

     Ha hát szeretsz, osonj ki holnap éjjel

     Atyád lakából, és ama ligetben,

     Mely városunkhoz egy mérföldre van,

     (Hol téged egykor s a kedves Hélénát

     Találtalak volt május ünnepén)

     Ott várni foglak.

   HERMIA            Jó Lysanderem !

     Esküszöm Ámor legfeszesb ivére

     S aranyhegyű nyilára itt neked;

     A hű galambra, mit kedvell Cythére,

     S mindenre, ami forraszt szíveket;

     A tűzre, mely lángolt Didó alatt,

     Midőn a csalfa trójai szaladt;

     Amennyi férfi-hit már szegve lőn,

     Mely számra több, mint nő valaha tőn:

     Hogy holnap éjjel a mondott helyen

     Hű kedvesed bizonnyal megjelen.

   LYSANDER

     Úgy legyen, édes. Ím, Heléna jő.

                               `Heléna jő`

   HERMIA

     Hová sietsz, Heléna, szép-magad?

   HELÉNA

     Szépnek gunyolsz? Vedd vissza "szép" szavad:

     Boldog szép! mert szeret Demetrius,

     Kit szép szemednek sarkcsillagja húz;

     S ajkad zenéje dallamosb neki,

     Mint kis pacsirta zengő éneki

     A pásztornak, midőn zöld bársony a

     Vetés, s rügyedzik a galagonya.

     Ragály ragad: ó, bár ragadna rám

     Arcod, beszéded is, szép Hermiám!

     Fülemre szózatod, szemed szememre,

     Ajkamra nyelved bájos zöngedelme!

     Ha volna egy világom: mind elédbe

     Raknám, az egy Demetriust kivéve.

     Ó, mondd: hogyan nézsz rá? mi a cseled,

     Mellyel szivét úgy megbilincseled?

   HERMIA

     Mordan tekintek rá, mégis szeret.

   HELÉNA

     Ó, hogy mosolyom annyit nem tehet!

   HERMIA

     Ha megszidom, szerelme a viszonzás.

   HELÉNA

     Ó, bár imámba volna ennyi vonzás!

   HERMIA

     Utánam jár, ha mégúgy megvetem.

   HELÉNA

     S engem kerül, ha mégúgy szeretem!

   HERMIA

     Nem én hibám, Heléna, hogy imád.

   HELÉNA

     Csak bájodé : ó, voln' enyém hibád !

   HERMIA

     Légy nyugton: engem ő nem lát soha;

     Lysander és én szökünk innen tova.

     Amíg Lysandert nem láttam, Helén,

     Athént paradicsomnak képzelém:

     S ó, lásd, szerelmünk mennyi kéjt adott,

     Hogy üdvem így pokollá válhatott.

   LYSANDER

     Heléna, tőled mért titkoljuk el:

     Holnap, ha Phoebe éji útra kel,

     S ezüst arcával habtükörbe néz,

     S hig gyöngye a mezőn elhintve lész --

     Midőn a biztos éj lesz csak tanúnk,

     Athéne kapuin elillanunk.

   HERMIA

     És a ligetben, hol friss ibolyán

     Szoktunk heverni pázsit nyoszolyán,

     Kiöntve gondtól dadogó szivünk --

     Lysander és én össze ott jövünk;

     S onnan, Athénének fordítva hátot,

     Megyünk keresni új hont, új barátot.

     Isten veled, barátnőm; zárj imádba;

     S Demetrius szeressen még, imádva.

     Légy ott, Lysander; holnap éjfelig

     Szemeink egymás kéjét nem ízlelik. `(El)`

   LYSANDER

     Ott édes, ott. Élj boldogul, Helén,

     Demetrius viszonzó kebelén.  `(El)`

   HELÉNA

     Mily boldog némely ember! Engem éppen

     Oly szépnek tart mindenki Athenében;

     Mit ér? Demetrius izlése más

     Csak ő nem tudja, mi köztudomás.

     S mint ő csalódik Hermia kecsét

     Nagyítva: túlzom én az ő becsét.

     Naggyá, dicsővé tesz a szerelem;

     Nem szeme lát, csak szíve -- s ez okon

     Festik Cupídót szárnnyal, de vakon;

     Elméje van s balúl itél vele:

     Szárny, szem nekűl: ez a hóbort jele.

     Gyereknek is jól mondják annyiban,

     Hogy oly könnyelmű választásiban,

     És, mint játszó gyerek szavát szegi,

     Játszik hitével, sosem áll neki:

     Demetrius is, míg nem látta őt,

     Hogy' szórta esküit, mint jégesőt!

     S alig sütött Hermia fénye ki,

     A jég elolvadt: zápor hull neki!

     Most a szökést megyek tudtára adni;

     Majd éjjel a ligetbe fog szaladni

     Utána; s ha ezért hálája vár rám,

     Nagy áron vettem, a féltés nagy árán;

     De látnom azt, ha majd a távozó

     Üresen tér meg -- oly jutalmazó!  `(El)`

                                                  2. SZÍN

                                       `Szegényes lak Athénben

               Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi és Ösztövér jőnek`

   VACKOR

     Itt az egész társaság?

   ZUBOLY

     Legjobb lesz, olvasd fel őket névről névre, lista szerint.

   VACKOR

     Itt vagyon a lista mindazon férfiak nevéről, kik egész Athénben képesnek

     találtattak, hogy e mi komédiánkban, a fejedelem és fejedelemné előtt,

     menyegzőjük estvéjén föllépjenek.

   ZUBOLY

     Először is, Vackor barátom, halljuk, miről traktál a darab; aztán olvasd

     a játszók neveit, s a többi.

   VACKOR

     No hát, a darab. -- Egy igen siralmas komédia, Pyramus és Thisbe

     borzasztó kegyetlen haláláról.

   ZUBOLY

     Mondhatom, igen jó darab és furcsa. No mármost, Vackor barátom, szólítsd

     a játszókat lista szerént. -- Sorba, urak!

   VACKOR

     Feleljen hát ki-ki, amint szólítom. Zuboly Miklós, takács.

   ZUBOLY

     Jelen. Mi a szerepem? s tovább.

   VACKOR

     Te, Zuboly, Pyramusnak vagy beírva.

   ZUBOLY

     Mi az a Pyramus? szerelmes vagy zsarnok?

   VACKOR

     Szerelmes bizony, ki csupa szerelemből gavallérosan megöli magát.

   ZUBOLY

     No lesz sírás, ha azt amúgy istenigazában eljátssza az ember; ha én azt

     eljátszom, lesz drága dolog a nézők szemének; vihart indítok,

     szánakozást gerjesztek, néminemű részben. Halljuk a többit: -- azonban

     legfőbb gusztusom van zsarnokot játszani: Herkulest pompásan játszanám,

     vagy egy oly szerepet, melyben törni-zúzni kell mindent.

       "A bérc dühöng,

       S a sziklatönk

       Rombolva döng

            A börtön zárán:

       És Fébusch gyors

       Kereke forg, s

       Jó vagy bal sors

            Támad sugárán. "

     Ez egyszer a fellengős! -- No, olvasd a többi játszót. -- Ez már

     Herkuleshez illő düh, zsarnoki düh; a szerelmes inkább csak pityereg.

   VACKOR

     Dudás Ferenc, fúvó-foldozó.

   DUDÁS

     Itt vagyok, barátom, Vackor.

   VACKOR

     Te Thisbével birkózol meg.

   DUDÁS

     Mi az a Thisbe? Kóbor lovag?

   VACKOR

     Dehogy! Kisasszony, akibe Pyramus belészeret.

   DUDÁS

     Menkőbe! ne adj nekem leányszerepet, hisz már ütöget a bajuszom.

   VACKOR

     Az mindegy, játszhatod álarcban, hisz te oly véknyan tudsz beszélni,

     ahogy akarsz.

   ZUBOLY

     Ha el lehet takarni a képem: ide nekem Thisbét is! Rettentő vékony

     hangon tudok beszélni: "Tisbí! Tisbí! -- Ah, Pyramis, ídes kincsem!

     Tisbéd hív; híved szíve hív! "

   VACKOR

     Nem, nem. Te Pyramust játszod, te pedig, Dudás, Thisbét.

   ZUBOLY

     No jó. Tovább.

   VACKOR

     Ösztövér Róbert, szabó.

   ÖSZTÖVÉR

     Itt vagyok, barátom, Vackor.

   VACKOR

     Ösztövér Róbert, te a Thisbe anyját fogod játszani. -- Orrondi Tamás,

     üstfoltozó.

   ORRONDI

     Itt vagyok, barátom, Vackor.

   VACKOR

     Te meg a Pyramus apját; én magam a Thisbe apját. -- Gyalu asztalos, te az

     oroszlán szerepét. Most már, úgy hiszem, rendben van az egész kormédia.

   GYALU

     De le van írva az oroszlán szerepe? Ha le van, kérlek, add ide, mert

     kissé nehéz fejem van.

   VACKOR

     Játszhat'd azt `extempore`, hiszen csak ordítni kell.

   ZUBOLY

     Ide nekem az oroszlánt is. Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt

     kiáltja rá: "Ordítson még egyszer! Ordítson még egyszer !"

   VACKOR

     De már minek ordítnál oly rettenetest; még holtra ijesztenéd a

     fejedelemnőt s az asszonyságokat, hogy elkezdenének sikoltozni: s akkor

     nem kéne több, hogy mind felaggassanak bennünket.

   MIND

     Bizony, fel is aggatnának, egy lábig.

   ZUBOLY

     Elhiszem azt, barátim; mert ha az ember a nőket eszökből kiriasztja,

     csupán annyi eszök marad, hogy bennünket felkössenek; de forcírozom a

     hangomat, oly szendén fogok ordítni, mint a szopós galamb; úgy fogok

     ordítni, mintha csalogány volnék.

   VACKOR

     Te nem játszhatol egyebet Pyramusnál; mert Pyramus kedves arcú legény;

     nyalka legény, minőt csak nyári napon láthatni; igen szeretetreméltó

     úrfi; tehát mindenesetre Pyramust kell játszanod.

   ZUBOLY

     Jó, elvállalom. De milyen szakállal lesz legjobb játszani?

   VACKOR

     Hát amilyennel tetszik.

   ZUBOLY

     Eszerint, vagy szalmaszín szakállal adom, vagy narancsszín szakállal,

     vagy tulipiros szakállal, vagy franckoronaszín szakállal, vagy csupa

     sárgával.

   VACKOR

     A francok közül némelyiknek már egy szál szőre sincs: akár sima állal

     játszanád. -- De urak! itt a szerep; kérlek, követlek, kényszerítlek,

     holnap estig jól bemagoljátok, s akkorra gyűljünk össze a várligetben,

     a várostól egy mérföldnyire; ott, a szép holdvilágon, megtarthatjuk a

     próbát; mert ha a városban gyűlnénk össze, nyakunkra jönne valaki s az

     egész dolog kipattanna. Addig én összeírom a darabhoz kellő

     requisitumokat. Kérlek, el ne maradjatok aztán.

   ZUBOLY

     Ott leszünk; mert ott a próbát nagyobb obscoenitással és kurázsival

     lehet tartani. Minden ember hozzálásson; tanulja be, mint a

     karikacsapás; adieu.

   VACKOR

     A fejedelem cserfájához gyűlünk.

   ZUBOLY

     Jól van, jól! törik-szakad.

                                                  `Mind el`

                                        MÁSODIK FELVONÁS

                                                  I. SZÍN

                                        `Erdő Athén kőzelében

                               Egy tündér és Puck jőnek szembe`

   PUCK

     Hohó, szellem! hová mégy?

   TÜNDÉR

              Hegyen át, völgyön át,

              Tüskön-bokron keresztül,

              Berken át, kerten át,

              Tűzön-vízen keresztül,

              Járok, hol madár se volt,

              Sebesebben mint a hold.

              Tündér királyné az asszonyom,

              Fűre gyöngyét én harmatozom;

              Testőre a sok kankalin,

              Aranyköntöst reájok ád,

              A pettyek rajta: mind rubin,

              Azokba rejti illatát.

     Most itt nehány csöpp harmatot szedek,

     S gyöngyűl akasztom a kikircs fülébe;

     Jó éjt, rüpők szellem: én már megyek,

     Mert jő királyném és tündéri népe.

   PUCK

     Ma a királynak lesz itt mulatása,

     Vigyázz, hogy a királynét meg ne lássa;

     Mert Oberon dúl-fúl rá amiatt,

     Hogy Indiából egy királyfiat

     Magának apródul elszöktete;

     Sosem volt íly szép váltott gyermeke,

     S nagy a fiúért Oberon haragja,

     Szeretné, hogy legyen vadász-lovagja:

     De a királyné csak nem engedi,

     Felkoszorúzza, s úgy szeretgeti.

     S nem jőnek össze rezgő csillagoknál

     Azóta, rónán, berken vagy pataknál

     Civódás nélkül; s ez oly iszonyú,

     Hogy a tündér mind makkopáncsba bú.

   TÜNDÉR

     Vagy én csalódom, szemre-főre, vagy

     A csintalan, gonosz manó; te vagy,

     Kit a nép Robin-pajtásnak nevez;

     Ki pórleánynak rémülést szerez;

     Malmot megindít; tejfölt megszedi;

     Nőt lelke-fogytáig köpülteti;

     Higgadni a sört meg nem engedi;

     Tévútra csal vándort, s kineveti.

     De ki Hobgoblin, édes Puck neven

     Szólít, segíted; dolga jól megyen:

     Nem az vagy-é?

   PUCK            Találtad, cimbora.

     Hát én vagyok az éj víg vándora,

     Ki Oberont is megnevettetem,

     Ha a zabszúrta mént rá-rászedem,

     Nyerítve hozzá mint szép kancaló;

     Vagy, ha tütüzget holmi vén anyó,

     Vackor gyanánt rejt a kancsó-fenek,

     Iváskor én ajkához billenek,

     Hogy a sör mind aszú keblére fut.

     Mesél egy néni szörnyü szomorút

     S engem néz háromlábu zsámolyul:

     Kibiccenek alóla; felborul,

     Óbégat és majd megful, úgy köhög;

     A többi oldalához kap, röhög,

     Tüszköl, csuklik nevettében, s hitet

     Mond rá, hogy ily jól sose nevetett. --

     De félre, tündér: itt jön Oberon.

   TÜNDÉR

     Bár csak ne! mert amott meg asszonyom.

    `Egyfelől Oberon kiséretével, másfelől Titánia

                           a magáéval jőnek`

   OBERON

     Üdvöz `ne` légy, gőgös Titánia.

   TITÁNIA

     Hah! féltő Oberon! Tündérim, el!

     Kerülni esküvém ágyát s körét.

   OBERON

     Várj, semmi asszony. Nem vagyok urad?

   TITÁNIA

     Én akkor asszonyod; de jól tudom még,

     Midőn Tündérhonból elillanál,

     S ültél egész nap mint Corin, dudálva

     Zabszár tilinkón, s a szép Phillidának

     Szerelmet búgva. Mért jössz most ide

     Legtávolabb fokárul Indiának,

     Hanemha, mert a pozsgás amazon,

     Harcos, kemény-övedzős szeretőd

     Kél egybe Theseusszal? és te jössz

     Megáldni sok örömmel ágyokat.

   OBERON

     Hogy tudsz, ha orcád van, Titánia,

     Hippolytával így faggatni, tudván,

     Hogy én tudom szerelmed Theseushoz ?

     Nem te család el szürke éjen őt

     Az elrabolt Perigenéia mellől?

     Vagy hitszegővé nem te tetted, Aegle,

     Szép Ariadne s Antiop' iránt?

   TITÁNIA

     Mindezt csupán féltésdühöd koholta:

     S azon nyárkezdet óta nem jövénk

     Mi össze halmon, völgyön, síkon, erdőn,

     Köves patak, vagy szittyós és körül,

     Vagy szirtszegélyü tengerpartokon

     Szél füttye mellett körben lejteni,

     Hogy zsémbed a vigalmat el ne rontsa.

     Igy a hiába sípoló szelek

     Mintegy bosszúra, dögvészes ködöt

     Szoptak fel a tengerből, mely leesvén

     Úgy feldagaszta minden kis folyót,

     Hogy büszkén múlta feljül partjait:

     Hiába vonta jármát az ökör,

     Földműves ingyen izzadt; és a zöld

     Vetés ifjan, szakáll nélkül, rohadt meg.

     Üres az ól a vízbefúlt mezőn,

     A mételyes nyáj hízlal varjakat;

     Iszap borítja a pásztor-tekét,

     S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen

     Ki sem vehetni, mert nem járja nyom.

     Nem ér halandó ember víg telet,

     Éjente nem zeng áldott himnusz és dal;

     Miért is a hold, e folyam-királynő,

     Sápadt dühében mossa a leget

     S bőven tenyésznek csúzos nyavalyák:

     Igy minden évszak önmérsékletét

     Visszára váltja: zúzos, őszhajú dér

     Hull a friss rózsa karmazsin ölébe;

     S az agg Hyems jeges tar homlokát

     Szép nyári bimbók illatos füzére.

     Övedzi, csúfra mintegy. A tavasz, nyár,

     Termékeny ősz, komor tél megcseréli

     Szokott mezét; s a megdöbbent világ

     Nem tudja, melyik másik, ez vagy az.

     S im, a gonosznak mind e fajzata

     Kettőnk viszályos harcából eredt:

     Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.

   OBERON

     Hozd jóra hát megint; hisz rajtad áll.

     Mért bántsa Oberont Titánia?

     Hisz én csak egy kis váltott gyermeket

     Kérek, hogy apródom legyen.

   TITÁNIA                      Ne is szólj:

     Országodért sem én azt a fiút.

     Az anyja rendem hölgye volt, kivel

     Gyakran csevegtem éjjel India

     Balzsam-legében és gyakorta űlénk

     Együtt a Neptun sárga fövenyén,

     Kisérve szemmel a kalmár hajót;

     S nevettük, a vitorla hogy dagad,

     Ledér szelektől hogy lesz viselős;

     Mit ő, kis úszó léptekkel haladva,

     (Mert keble már ifjammal dús vala)

     Utánzott a fövényparton, csigáért

     E!-elhajózva, meg-megtérve, mintha

     Nagy útról jőne, kinccsel gazdagon.

     De, mert halandó, meghalt e gyerekkel,

     S az ő kedvéért tartom a fiút,

     S az ő kedvéért nem válok meg attól.

   OBERON

     Meddig kivánsz maradni e ligetben ?

   TITÁNIA

     Tán míg a Theseus nászéje tart.

     Ha tetszik holdfényen kört lejteni

     S vigalmainkat nézni, jer velünk;

     Ha nem, kerülj, mint én fogom tanyád.

   OBERON

     Add nékem a fiút, s megyek veled.

   TITÁNIA

     Országodért sem én. - Tündérek el!

     Ha nem megyek, látom, civódni kell.

                  `Titánia és kísérete el`

   OBERON

     Jó, hát eredj: nem mész ki e ligetből,

     Míg e dacért meg nem kinoztalak.

     Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe,

     Midőn leültem egyszer a fokon

     S hallék egy cselle hátán hableányt,

     Ki olyan édes dallamot lehellt,

     Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára,

     S több csillag őrülten rohant le, hogy

     A hableány zenéjét hallja?

   PUCK                        Jut.

   OBERON

     Azon időben láttam én (te nem),

     Repűlni a föld s a hűs hold között

     Tegzes Cupídót: biztos célba vőn

     Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;

     Pattant az ívről a szerelmi vessző,

     Átfúrni képes százezer szivet:

     De láttam, a tűz-nyíl hogyan aludt ki

     A vizenyős hold szűz sugáriban,

     S a fejedelmi papnő elhaladt

     Szűz gondolattal, szerelem nekűl.

     Szemmel kisértem az eső nyilat:

     Egy kis virágra hullt az nyúgoton,

     Tejszín előbb, most bíbor sebben ég:

     Hivják a lányok "égő szerelemnek",

     Hozz ily virágot, hisz mutattam egyszer:

     Alvó szemekre csöppenő leve

     Nőt, férfit őrjöngő szerelemre gyújt

     Az ébren elsőbb látta lény iránt.

     Hozz ily füvet nekem, s légy itt, mire

     A leviathán egy mérföldet úsz.

   PUCK

     Övet kerítnék negyven perc alatt

     A föld körül.  `(El)`

   OBERON                  Ha nálam e virág,

     Lesem, mig elszunnyad Titánia,

     S akkor szemébe csöppentem levét,

     S az első tárgyat, mit ébredve meglát

     (Oroszlán, medve, farkas vagy bika,

     Majom vagy fürge pávián legyen),

     Szerelme vad hevével üldözi;



     S addig szeméről e bájt nem veszem le

     (Mert más virággal könnyü tennem azt),

     Míg át nem adja nékem a fiút.

     Hanem ki jő itt? Látatlan vagyok,

     S kihallgatom, miről foly a beszéd.

                                   

             `Demetrius jő, Heléna követi`

   DEMETRIUS

     Ne fuss utánam, mondom, nem szeretlek.

     Hol van Lysander és szép Hermia?

     Azt én ölöm meg, ez engem megöl.

     Ugy mondtad, e ligetbe szöktenek,

     S ím, itt vagyok, dühös vad e vadonban,

     Mert Hermiámat nem találom itt.

     Lódulj! el innen, és ne űzz tovább.

   HELÉNA

     Te vonzasz engem, ércszivű delej;

     De nem vasat vonzsz, mert az én szivem

     Hű mint acél: szűnj meg hát vonzani

     S nem lesz erőm követni tégedet.

   DEMETRIUS

     Csábítlak én? Szépen szólok veled?

     Nem mondom a legőszintébb valót,

     Hogy nem szeretlek, nem tudlak, soha?

   HELÉNA

     De én azért is még jobban szeretlek.

     Vadászebed vagyok, Demetrius,

     Minél inkább versz, én hizelkedem;

     Bánj mint ebeddel: rúgj, üss engemet,

     Mellőzz, veszíts el; azt engedd csupán,

     Méltatlanúl bár, hogy kövesselek.

     Mit kérjek ennél hitványabb helyet

     Szerelmedben (s ez drága hely nekem!)

     Hogy bánj velem, ne jobban, mint ebeddel?

   DEMETRIUS

     Ne szítsd tovább lelkem gyülöletét:

     Ha látlak is, rosszul vagyok belé.

   HELÉNA

     És én, ha nem látlak, vagyok roszúl.

   DEMETRIUS

     Nagyon kitetted nőiségedet:

     Elhagyni a várost, s személyed annak

     Kezébe adni, aki nem szeret;

     Az éji alkalomra s egy vadon hely

     Kísértetése bízni könnyeden

     Szép szűziséged gazdag értekét.

   HELÉNA

     Erényed a kezesség efelől.

     Nincs éj nekem, ha látom arcodat.

     Most sincs köröttem éj, úgy gondolom;

     Nem is hiányzik társaság ez erdőn,

     Te vagy szememben az egész világ:

     Ki mondaná hát, hogy magam vagyok,

     Midőn egész világ néz itt reám?

   DEMETRIUS

     Én elfutok s elbúvok a csalitba,

     Itt hagylak, a vadak kényére mindjárt.

   HELÉNA

     A legvadabbnak sincs oly kő szive.

     Ám fuss, ha tetszik; fordul a mese,

     Apollo elfut s Daphne kergeti,

     Ölyvet galamb űz, s a szelídke gím

     Tigrist vadász. Ó, céltalan sietség!

     Ha gyávaság üldöz s erő szalad.

   DEMETRIUS

     Én nem vitázok itt tovább; eressz;

     S ha még utánam jősz, nem állok érte,

     Hogy e vad erdőn bántatlan maradsz.

   HELÉNA

     Ó, jaj! templomba, városon, mezőn

     Bántasz te engem. Píh, Demetrius!

     Sértéseid botrányt hozók nememre:

     Szerelmünkért mi nők nem víhatunk,

     Nem kérhetünk, csak kérőt fogadunk;

     De én követlek, s menny lesz a pokol,

     Ha majd kezedtől szívem haldokol.

                `Demetrius és Heléna el`

   OBERON

     Menj, nimfa, menj: ő még nem hagyja el

     E berket, hogy te futsz, ő esdekel.

 

                         `Puck visszajő`

     Itt a virág? Légy üdvez, gyors követ.

   PUCK

     Igen, ihol van.

   OBERON            Kérlek, add ide.

     Van egy kies part, hol kakukfü nő,

     Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,

     Fölötte sűrü loncból mennyezet,

     Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet:

     Ringatva ott szunnyad tánccal, zenével

     Titánia egy kissé minden éjjel;

     Ott vedli tarka bőrét a kigyó,

     Mely gúnya éppen egy tündérre jó:

     Én ott szemére hintem a levet

     S betölti szívét ocsmány képzelet.

     Ne, végy belőle, járd el ezt a berket:

     Egy athenéi hölgy szeretve kerget

     Egy gőgös ifjat, ki nem tűrheti:

     Kend meg szemét, s vigyázz, ha fölveti,

     A hölgyet lássa. Hisz megösmered

     Athéni öltözetről embered.

     Hajtsd végre gonddal, s a legény a nőt

     Jobban szeresse, jobban mint ez őt.

     S találkozol kakasszóig velem. `(El`

   PUCK

   Ne félj, királyom; szolgád ott terem.  `(El)`

                                                  2. SZÍN

                                         `A liget más része

                                        Titánia jő, kísérettel`

                                    

   TITÁNIA

     No még egy körtánc, egy tündéri dal,

     És akkor, egy perc harmadára, el:

     Ki férget ölni pézsmák bimbain

     Ki bőregérrel víni szárnyakért,

     Hogy kis manóim öltönyt kapjanak;

     Ki meg elűzni a lármás bagolyt,

     Mely itt huhogva nagy szemet mereszt

     Vigalmainkra. Most egy altató dalt;

     És dolgotokra mind, hadd nyúgoszom.

                                               `Tündérek dala`

   ELSŐ TÜNDÉR

     Kettősnyelvü pettyes kígyók,

     Tüskedisznók, innen el;

     Félre undok poc, vakondok,

     Asszonyunkhoz ne közel!

   KAR

     Philoméla dalabáj

     Zengje lágyan: lullabáj

     Lulla, lulla, lullabáj,

       Semmi bű

       Semmi báj

     Asszonyunkra itt ne szállj;

     Jó'tszakát, lullabáj.

   MÁSODIK TÜNDÉR

     EI, szövő pók, itt ne járj,

     Hosszulábu nagy kaszás;

     Félre, dúgó éjbogár,

     Csiga, féreg, minden más.

   KAR

     Philoméla dalabáj,

     Zengje lágyan: lullabáj,

     Lulla, lulla, lullabáj,

       Semmi bű

       Semmi báj

     Asszonyunkra itt ne szállj;

     Jó'tszakát, lullabáj.

   ELSŐ TÜNDÉR

     Minden úgy van, amint kell.

     Álljon őrt egy, és mi el!

              `Tündérek el. Titánia alszik

                            Oberon jő`

   OBERON `(a virágot Titánia szemébe facsarván)`

     Amit e szem ébren lát,

     Annak hasson bűve rád,

     Azt szeresd meg, azt imádd;

     Tigris, medve, macska bár

     S lenne vadkan, leopárd:

     Véld, hogy az szerelmi pár.

     Kelj, ha ilyes erre jár. `(El)`

           `Lysander és Hermia jőnek`

   LYSANDER

     Fáradt vagy e bolygásban, angyalom,

     El is tévedtem, azt se titkolom.

     Várjunk, pihenjünk, Hermiám, ha tetszik.

     Míg a nap enyhadó sugára tetszik.

   HERMIA

     Legyen, Lysander: nézz más fekhelyet,

     Én e halomra hajtom fejemet.

   LYSANDER

     Egy hant legyen kettőnk párnája itt:

     Egy szív, egy ágy, két kebel és egy hit.

   HERMIA

     Nem úgy, Lysander: ha szeretsz, galambom,

     Feküdj odább, ne ily közel, ha mondom.

   LYSANDER

     Ó, kedvesem, hiszen ne értsd balul,

     Amit szerelmem esd ártatlanul.

     Szivem sziveddel, mondom, olyan egy,

     Hogy már a kettő nem két-számba megy:

     Egy eskü lánca fűzi kebelünk:

     Két kebel egy hit: összes lételünk.

     Hagyj hát fekünnöm e közelb helyen,

     S bár helyet adsz, nem lészek helytelen.

   HERMIA

     Lysander szójátékot űz velem.

     De, jó barátom, hogyha engemet

     Szeretsz, odább feküdj, s tarts illemet,

     Amennyi távolt ifju és leány

     Közt a világi tisztesség kiván,

     Azt tartsd meg, édes; most jó éjszakát.

     Tartson szerelmed az életen át.

   LYSANDER

     Ámen imádra; áment rebegek:

     Éltem szakadjon, ha törvényt szegek.--

     Most minden enyhét öntse rád az álom.

   HERMIA

     Felét a jókivánónak kivánom.

           `Elalusznak. Puck jő`

   PUCK

     Összejártam a cserét,

     S athenéit nem lelék,

     Hogy szemén a fűlevet

     Megpróbáljam, mit tehet.

     De ni, Éj és Csend! ki ez?

     Rajta athenéi mez:

     Uram ifja lesz, ki bánt

     S gúnyol egy athéni lányt;

     S íme, a szüz is ledőlt,

     Ágya nyirkos, durva föld.

     Szende lélek! hogy fekszel

     E pimaszhoz oly közel?

     Hé! kölök! tartsd a szemed:

     Hintem rá e báj-levet;

     Majd ha ébred ez a szem,

     Űzze álmát szerelem.

     Ébredj föl, ha távozom,

     Mert reám vár Oberon. `(El)`

           `Demetrius jő és Heléna futva`

   HELÉNA

     Ölj meg, csak állj meg, jó Demetrius.

   DEMETRIUS

     Lódulj, ha mondom, mert vesztedre futsz.

   HELÉNA

     Ó, a sötétben hagynál? azt ne tedd.

   DEMETRIUS

     Maradj; ne merj követni engemet.

           `Demetrius el`

   HELÉNA

     Ó! e futásban már alig lehellek.

     Minél tovább esdem, még úgy se kellek.

     Boldog Hermia, bárhol pihen ő,

     Mert van szemében áldott vonzerő.

     Hol vette tényét? haj! nem sós könyektől.

     Gyakrabban ázott az enyém ezektől.

     Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,

     Hisz tőlem a vad is rettegve fut;

     Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed

     S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.

     Mely gaz tükör vett rá csalóka fénnyel,

     Mérkőznöm Hermia csillagszemével!

     De ki ez itt? Lysander, fekve! holt?

     Vagy alszik? -- Sebje nincsen; vés se folyt. --

     Ébredj, Lysander, jó uram, ha élsz.

   LYSANDER `(fölserken)`

     A tűzbe érted, angyalom, ha kérsz.

     Heléna! átvilágló tünemény!

     Természet túltesz a mű remekén:

     Kebledben ím a szívet látom én.

     Hol van Demetrius? Hah, mint ohajtom,

     Hogy e hitvány nevet kioltsa kardom!

   HELÉNA

     Ne mondj, Lysander, ó, ne mondj ilyet.

     Szeresse Hermiát: ó, Istenem!

     Mit bánod azt te? Hermia tied,

     Te érd meg azzal.

   LYSANDER           Én? ővéle? Nem!

     Sőt bánom útált perceim körében.

     Nem Hermiát, Helénát szeretem.

     Hollót galambért ki nem ad cserében?

     A férfi vágya értelmét uralja,

     S te vagy különb leány, eszem bevallja.

     Idővel érik a gyümölcs, növény:

     Éretlen ifju voltam eddig én;

     De most a férfikor teljéhez érve,

     Az értelem lőn vágyaim vezére,

     S hí szép szemedhez, hol a szerelem

     Édes kalandját írva föllelem.

   HELÉNA

     Ó, mért születtem én ily hetyke gúnyra!

     Tőled kivált, velem így bánni csúnya!

     Nem elég hát, ifjú ember, nem elég,

     Hogy egy édes pillantást sem nyerék,

     Nem is fogok, Demetrius szeméből --

     Hanem te is gúnyt űzsz e gyöngeségből?

     Fáj tőled ezt, nagyon fáj hallani,

     Csúf módra így szerelmet vallani.

     Élj boldogul: ámbár -- zokon ne essék --

     Több nálad, úgy hivém, a szívnemesség.

     Ó, hogy a nő, kit ifja megvetett,

     Más férfinál sem nyer kiméletet! `(El)`

   LYSANDER

     Nem látta ezt. -- Aludj csak, Hermia,

     Többé Lysander rád se néz soha;

     Mert mint ha édest élvezénk sokat,

     Annál erősebb undor látogat;

     Vagy mint tévelygés, melyet az eretnek

     Elhágy, legundokabb a rászedettnek:

     Úgy te is, én csömöröm, tévhitem,

     Légy meggyülölve -- de kivált nekem.

     És te, szerelmem összes indulatja,

     Tiszteld Helénát, légy az ő lovagja. `(El)`

   HERMIA `(felsikolt)`

     Ne hagyj, Lysander! kígyó -- istenem;

     Hamar, hamar! ni hol csúsz, keblemen.

     Ó, boldog isten, milyet álmodám!

     Hogy reszketek belé most is; no lám.

     Úgy tetszett, kígyó rágja szívemet,

     És te mosolygva nézted vesztemet.

     Lysander! nincs sehol? Mindenható !

     Nem hallja? itt hagyott? se hang, se szó.

     Lysander, szólj! édes Lysanderem,

     Az égre, szólj! megöl a félelem.

     Nincs válasz? -- értem; hűtlen itt hagyál:

     De fölkereslek: vagy te, vagy -- halál! `(El)`

                            HARMADIK FELVONÁS

                                 I. SZÍN

          

                    `Ugyanott. A tündérkirálynő alva.

                 Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi,

                             Ösztövér jőnek`

   ZUBOLY

     Mind itt vagyunk ?

   VACKOR

     Top, top; és ez itt rettentő jó hely a próbára. Ez a kis zöld gyep a

     színpad, ott az a galagonyabokor öltözőszoba; s egészen úgy csináljuk,

     mint majd a fejedelem előtt.

   ZUBOLY

     Hallod-e, Vackor ?

   VACKOR

     No mit akarsz, buksi Zuboly?

   ZUBOLY

     Van ebben a mi Pyramus és Thisbéről szóló komédiánkban egy is, más is,

     ami sehogy sem fog tetszeni. Egy az, hogy Pyramusnak, mikor magát

     megöli, kardot kell rántani s ezt az asszonyságok ki nem állják soha.

     Mit szólatok ehhez?

   ORRONDI

     Istenbi'on! kényes dolog.

   ÖSZTÖVÉR

     Gondolnám, hagyjuk ki végül a gyilkosságot.

   ZUBOLY

     Világért se! van egy ötletem, az helyreüt mindent. Írjatok nekem egy

     prológust; amely prológusban legyen benne, hogy mi senkiben sem teszünk

    kárt a karddal; hogy Pyramus nincs is megölve igazán: és nagyobb

     bátorság okáért hozzátehetjük, hogy én, Pyramus, nem Pyramus vagyok ám,

     hanem Zuboly takács. E majd kiugratja a félszet belőlük.

   VACKOR

     Jó, a prológus meglesz; nyolc- meg hatlábú versben kell írni.

   ZUBOLY

     Sose azt! toldj hozzá kettőt; legyen nyolc meg nyolc.

   ORRONDI

     Hát az oroszlántól nem ijednek meg az asszonyságok?

   ÖSZTÖVÉR

     Én tartok tőle, mondhatom.

   ZUBOLY

     Uraim, meg kell fontolni a dolgot. Isten őrizz, asszonyok közé oroszlánt

     vinni; rettentő ám az; mert nincs borzasztóbb féreg, mint az eleven

     oroszlán; erről tennünk kell.

   ORRONDI

     Hát egy másik prológusban ő is mondja meg, hogy ő nem valóságos

     oroszlán.

   ZUBOLY

     Nem úgy; meg kell mondani a nevét, és a fél pofája hadd lássék ki az

     oroszlán tarkója megől; maga is szólaljon meg a nyíláson keresztül, így

     vagy ilyetén defectussal, mondván: "Asszonyaim, vagy: szép hölgyeim,

     bátorkodom óhajtani, vagy esedezni, vagy könyörögni: ne féljenek, ne

     reszkessenek: itt az életem az önökéért. Holtig sajnálnám, ha igazi

     oroszlánnak néznének: nem, én nem vagyok afféle izé: ember vagyok mint

     más"; akkor aztán megmondhatja, hogy ő senki egyéb, mint Gyalu

     asztalos.

   VACKOR

     Jó, legyen úgy. De két bökkenő van még: egy az, hogy viszünk a terembe

     holdvilágot; mert tudjátok, hogy Pyramus holdvilágon beszélget

     Thisbével.

   GYALU

     Süt a hold akkor este, mikor játszunk?

   ZUBOLY

     Naptárt ide, naptárt! keressük ki a naptárban; hadd lám a holdvilágot,

     hadd lám a holdvilágot.

   VACKOR

     Igen, süt akkor.

   ZUBOLY

     No hát, a nagy játszóterem ablakának egyik szárnyát nyitva kell hagyni,

     azon besüthet a hold, ha tetszik neki.

   VACKOR

     Igen; vagy hát valaki fölléphet egy tüskebokorral s lámpával, és

     mondhatja, hogy ő a hold személyét kifigurázni vagy prezentálni jött.

     Hanem más bökkenő is van: fal is kell a nagy terembe; mert amint a

     história tartja, Pyramus meg Thisbe falhasadékon beszélgetnek.

   GYALU

     Falat pedig sose cipeltek oda be. -- Mit mondasz erre, Zuboly?

   ZUBOLY

     Hát valaki prezentáljon falat is; legyen rajta egy kis mész, egy kis

     sár, egy kis habarcs, amivel jelentse, hogy ő fal; és tartsa `így` az

     ujjait, a nyíláson aztán susoghat Pyramus meg Thisbe.

   VACKOR

     Ha ez elsűl, minden jól van. No már most üljön le minden ember s nézze

     a szerepét. Pyramus, kezdd el. Ha vége a mondókádnak, eredj ama bokor

     mögé; így a többi is, amint végszava következik.

                                               `Puck jő hátul`

   PUCK

     Miféle rongyon-gyúlt lármás had ez,

     Királyném nyughelyéhez ily közel? --

     Még színdarab ? ... No, hallgató leszek,

     S tán működő is, ha lesz rá okom.

   VACKOR

     Beszélj, Pyramus. Thisbe hátrább álljon.

   PYRAMUS

     "Mint a virágok háj-illatja, Thisbe:"

   VACKOR

     Báj, báj!

   PYRAMUS

      " -- báj illatja, Thisbe:

     Szép Thisbe, édes párád olyatén.

     De ha! neszt hallok: várj csak engem itt be,

     Egy pillanatban itt leszek megén." `(El)`

   PUCK

     Ritkítja párját ez a Pyramus ! `(El)`

   THISBE

     Hát én mondjam már?

   VACKOR

     Hogy a gutába ne! hisz értsd meg, azért megy el csak, mert

     valami neszt hall s megnézi, de mindjárt visszajő.

   THISBE

     "Tündöklő Pyramus, te liliomlevél,

     Szép, mint dicső bokrán a szép piros rúzsa;

     Te fürge, fiatal, te drágakő; juhbél!

     Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha,

     Találkozunk, Pyramus, a Nina sírján --"

   VACKOR

     "Ninus sírján", hé. De azt még nem kell mondanod, azt Pyramusnak

     fogod felelni. Hanem te csak fúvod az egész szerepet, végszavastul,

     mindenestül. -- Pyramus, jelenj! végszavad elmondták; ez volt: "nem

     fárad soha"

   THISBE

     Ó -- "Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha."

                  `Visszajő Puck és Zuboly szamárfővel`

   PYRAMUS

     "Thisbém, ha szép vagyok, tied vagyok csupán --"

   VACKOR

     Ó, szörnyű látvány! kísértet! csoda! Fussunk, urak! gyorsan, urak!

     segítség!

                                        `A játszók elfutnak`

   PUCK

     Kergetlek, űzlek, fel s alá vezetve,

     Sáron-vizen, tüskén-bokron, gazon;

     Majd ló leszek, majd kan, majd szörnyü medve

     Majd meg kutyává, tűzzé változom:

     S nyerít, ugat, röfög, dörmög, lobog

     Ló, eb, kan, medve, tűz, utánatok. `(El)`

   ZUBOLY

     Hová szaladnak? Ahá! ez csak dévajkodás: meg akarnak

     ijeszteni.

                                         `Orrondi visszajő`

   ORRONDI

     Zuboly! téged megbabonáztak: mit látok a fejeden! `(El)`

   ZUBOLY

     Mit hát! a magad szamárfejét, tudod-e?

                                         `Vackor visszajő`

   VACKOR

     Isten legyen irgalmas neked, Zuboly! téged kicseréltek. `(El)`

   ZUBOLY

     Értem a kujonságot. Szamárrá akarnak tenni, hogy megijesszenek, ha

     tudnának; de azért se mozdulok innen, akármit csinálnak. Itt sétálok

     fel s alá, s danolok, hadd hallják, hogy nem félek. `(Dalol)`

                                       A hím rigó, mely fekete!

                                        Narancsszinű a szája;

                                       Mely szép a húros énekel

                                        Ökörszem pici szárnya.

   TITÁNIA

     Mi angyal ébreszt a virágos ágyból?

   ZUBOLY

                                      Pinty és veréb, pacsirtafi,

                                          S igazmondó kakuk:

                                       Dalára egy férj sem meri

                                      Mondani, hogy: "hazug!"

     mert igazán, ki is merne tréfálni egy olyan bolondos madárral? ki

     merné meghazudtolni, ha mindig kiabálja is: ko-ku?

   TITÁNIA

     Kérlek, nemes halandó, énekelj:

     Fülem szerelmes ígéző dalodba,

     S erőltet szép erényid ereje

     Első látásra már bevallanom,

     Esküdve, hogy szeretlek, angyalom!

   ZUBOLY

     Pedig úgy tetszik, asszonyom, kevés oka van rá; azonban, igazat szólva,

     ész és szerelem mai napság ritkán tartanak együtt. Sajnos, hogy valamé'k

     jó szomszéd össze nem barátkoztatja őket. Lám, tudok én furcsát is

     mondani, ha kell.

   TITÁNIA

     Te éppen oly bölcs vagy, mint aminő szép.

   ZUBOLY

     Egyik se biz én; de ha annyi eszem volna, hogy kitalálnék ebből az

     erdőből: úgy éppen elég volna magam szükségére.

   TITÁNIA

     Ó, e ligetből mért kivánkozol?

     Akarsz, nem: itt maradsz, nem távozol.

     Szellem vagyok, de nem közrendbeli;

     Országomat örök nyár kedveli

     És én szeretlek; jőjj hát, jőjj velem;

     Tündérim oldalodhoz rendelem,

     Hogy hozzanak mélyből számodra gyöngyöt;

     Virágágyon dalok szunnyasszon el;

     S megfinomítom halandó göröngyöd,

     Hogy szállni tudj a lég tündérivel.

     Pókháló! Moly! Mustármag! Babvirág!

   ELSŐ TÜNDÉR

     Itt vagyok.

   MÁSODIK TÜNDÉR

     Én is.

   HARMADIK TÜNDÉR

     Én is.

   NEGYEDIK TÜNDÉR Mit tegyünk?

   TITÁNIA

     Ez úrnak szépen udvarolni kell:

     Ugrálni ösvenyén, cikázva menni;

     Szedret, barackot, epret néki szenni,

     Szőlőt, fügét, s bármit kivánjon enni.

     Vadméhe sejtjét odvából kicsenni,

     Viaszkos combjukat mécsül kivenni

     -- Egy fénybogár-szem fog gyujtója lenni --

     Azzal kisérni ágyba majd, pihenni;

     Ott egy-egy lepkeszárnnyal megjelenni

     S legyezve, a holdfényt szemére menni

     Nem hagyni. Most egy bók, szépen köszönni.

   ELSŐ TÜNDÉR

     Üdv halandó!

   MÁSODIK TÜNDÉR

     Üdv!

   HARMADIK TÜNDÉR

     Üdv!

   NEGYEDIK TÜNDÉR

     Üdv!

   ZUBOLY

     Követem szépen uraságtokat. Kérem, uraságod neve?

   PÓKHÁLÓ

     Pókháló.

   ZUBOLY

     Óhajtom bővebb ismeretségét, édes Pókháló úr. Ha elvágom az ujjamat,

     leszek oly bátor. Ön neve, tisztelt férfiú?

   BABVIRÁG

     Babvirág.

   ZUBOLY

     Ajánljon, kérem, édesanyjának, Babhéj asszonyságnak, s édesatyjának,

     Babhüvely úrnak. Édes Babvirág úr, önnel is óhajtok közelebbről

     megismerkedni. S az ön neve, könyörgök, uram?

   MUSTÁRMAG

     Mustármag.

   ZUBOLY

     Édes Mustármag úr, jól ismerem az ön türelmét: az a semmirekellő óriás

     marhaszelet sok nemes urat fölemészt az ön családjából. Mondhatom,

     nemegyszer könnyet facsart szememből az ön rokonsága. Óhajtom bővebb

     ismeretségét, kedves Mustármag úr!

   TlTÁNIA

     Jerünk; vigyétek lugosomba le.

     Homályosan néz a hold könny miatt,

     S ha ő sír, sír minden virág: s jele,

     Hogy egy letört szüzességet sirat.

     Nyelvét lekötvén, halkan el vele!

                                                  `Mind el`

                                                  2. SZÍN

                     `A liget más része. Oberon jő`

   OBERON

     Ugyan fölébredt-é Titánia;

     S mi tűnt először a szemébe, melyen

     Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?

                                `Puck jő`

     Itt jő futárom. -- Nos, bohóka szellem,

     Mi újság e varázsliget körül?

   PUCK

     Királyném szíve egy szörnyért hevül.

     Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad

     Az álom-órán, ím, nem messze onnat

     Egy durva kézmüves ringyrongy sereg,

     Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,

     Gyűlt össze, próba végett egy darabra,

     Mit Theseusnak szánt a nászi napra.

     E vastagbőrüekből egy szikár,

     Ki Pyramus szerepét fútta már,

     Jelenet végin a bokorba mén;

     Igy rá büvös hatalmat nyertem én,

     S vállára nyomtam egy szamárfejet:

     Most jő Thisbének újra felelet

     S az én játszóm kilép. A többi meg,

     Mint egy vadászt sejtő, vadlúd-tömeg,

     Vagy rőtlábú varjak csoportja, mely

     Lövés után károgva röppen el,

     S széledve söpri a híg levegőt:

     Úgy futnak el mind, megpillantva őt.

     Én űzöm: bukdosik egymáson ált',

     Ki tolvajt, ki segítséget kiált.

     Így halva el érzésök, szellemök,

     Az érzéketlen támad ellenök:

     Megtépi tüske, gally, s egy-egy darab

     -- Itt köntös-ujj, ott föveg -- elmarad.

     Mig őket én igy kergetem agyon

     S szép Pyramust változva ott hagyom:

     Véletlenül ébred Titánia,

     És egy szamárba kell bódulnia.

   OBERON

     Jobban ütött ki, hogysem gondolám.

     De csöppentél az atheni szemébe

     Szerelmi nedvet, mint parancsolám?

   PUCK

     Aludva leltem; és ott közelébe

     Van a leány is (ebben sincs hiba),

     Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.

                       `Demetrius és Hermia jőnek`

   OBERON

     Állj félre: itt jön az én emberem.

   PUCK

     A nőszemély az, de a férfi nem.

   DEMETRIUS

     Ó, mért orcázod, aki úgy szeret!

     Ily szóval öld megölő ellened.

   HERMIA

     Köszönd, ha szidlak: mást érdemlenél,

     Mert félek, átkomra méltót tevél.

     Ha meggyilkoltad álmában Lysandert,

     S vérben bokáig vagy: gázold a tengert,

     És ölj meg engem is.

     Fényéhez a nap oly hű nem vala,

     Mint Hermiához ő. S elillana,

     Mig én aludtam? ... Inkább elhiszem,

     Hogy a kerek föld átlyukad, s ezen

     Keresztülbúvik az éjféli hold,

     Hogy elbámul délben az ántipód.

     Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,

     Gyilkos lehet csak ily halotti színben.

   DEMETRIUS

     Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;

     Kegyetlenséged átveré szivem,

     S te, gyilkosom, te szép vagy, mint maga

     Amott Venus tündöklő csillaga.

   HERMIA

     S hogy illik e beszéd Lysanderemre?

     Add vissza, jó fiú; mondd, hol van? merre?

   DEMETRIUS

     Kutyáknak adnám inkább tetemét.

   HERMIA

     Kutya! ne bosszants, hogy szűz illemét

     Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?

     Ember se légy hát emberek előtt.

     Ó, mondj valót ez egyszer kedvemér':

     Ébren, ugy-é, ránézni sem merél,

     S álmába mérted rá a hős csapást?

     Egy féreg, egy kigyó se tenne mást!

     Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a'

     Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.

   DEMETRIUS

     Kár így tüzelni ok nélkül, leány:

     Lysander vére nem kiált reám,

     Nem is tudom, hogy meghalt volna már.

   HERMIA

     Ó, monddsza, kérlek: jól van, ugyebár?

   DEMETRIUS

     S ha megsugom, mi a jutalmazás?

   HERMIA

     Felszabadítlak, hogy többé ne láss. --

     Utált körödből most megyek tova;

     Ha él, ha nem: engem ne láss soha. `(El)`

   DEMETRIUS

     Minek kövessem, míg igy dühödik:

     Jobb ittmaradnom egy kis ideig.

     Búm a teherrel súlyosbnak találom,

     Mellyel adós neki a bukott álom;

     Hadd rója most le, vagy csak részbeli

     Kamatját is: hagyom törleszteni. `(Lefekszik)`

   OBERON

     Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!

     Most egy igaz szerelmest a nedű

     Varázsa által megront bűvöd, és

     A hű lett csalfa, nem a csalfa hű.

   PUCK

     Rendes dolog: hogy míg hű marad egy,

     Az eskübontó milliókra megy.

   OBERON

     Repülj szélgyorsasággal e cserén át

     Ne nyúgodj, míg föl nem leled Helénát,

     Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,

     Halvány szegényke, szenved annyi bajt.

     Te holmi káprázattal csald elő,

     Ha ez fölébred, már itt legyen ő.

   PUCK

     Futok, repűlök; így ni, la!

     Gyorsabban, mint tatár nyila. `(El)`



   OBERON

       Bíborszínü kis virág,

       Melyet Ámor íve lőtt,

       Önts szemére báj-erőt,

       Hogy, ha ébred s látja őt,

       Benne leljen égi nőt,

       Mint ott Vénus, oly dicsőt.--

       No, ha ébredsz s látod őt,

       Tőle kérd a gyógyerőt.

                             `Puck visszajő`

   PUCK

       Tündér táborunk feje!

       Ím Heléna, és vele

       Az elvétett hű legény,

       Ki szerelmet esd szegény.

       Nézzük: úgye? furcsa baj:

       Be bolond az ember faj!

   OBERON

       Állj idébb; a neszre majd,

       Melyet ütnek, ébred ez.

   PUCK

       S kettő egy után sohajt;

       E bizony jó tréfa lesz.

       Nincs nekem oly mulatság

       Mint az összevisszaság.

                                   

                       `Lysander és Heléna jőnek`

   LYSANDER

     Csak azt ne mondd, hogy gúnyból hódolok;

     Gúny és nevetség nem hullajt könyet;

     Nézd, sírva esküszöm, s amely dolog

     Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.

     Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak

     Őszinte zálogit igaz szavamnak?

   HELÉNA

     Mind többre-többre mén az álkodás.

     Eskü öl esküt: ó, ördögi szentség!

     Mind Hermiáé volt e fogadás:

     Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;

     Tedd serpenyőbe az enyim, s övét,

     Egyforma könnyűk, mint hitvány meséd.

   LYSANDER

     Nem volt eszem, hogy néki esküvém.

   HELÉNA

     Most sincs, ha megtöröd, azt mondom én.

   LYSANDER

     Demetrius nem érted, érte lángol.

   DEMETRIUS `(felserken)`

     Helén, te nimfa, istennő, remek!

     Ó, mert mihez hasonlók e szemek!

     Kristály ehhez sár. Ó, és hogy dagad

     E csókoló cseresznye : ajakad !

     Taurus hegyormán a fehér fagyott hó,

     Mit a fölszél tisztára söpre, holló

     A te kezedhez. Ó, e fejdelem-

     Fehér színt hagyd csókkal pecsétlenem!

   HELÉNA

     Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;

     Csúfot belőlem űzni terv szerint;

     Ha lovag-érzés volna bennetek,

     Nem hagyna ily bántalmat tennetek.

     Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem

     Birtok, csupán gúnyt űzve kettesen?

     Volnátok férfi, mint így szemre-főre,

     Tekint'nétek bizony a gyenge nőre

     Miért ez eskü, bók, túlzó magaszt,

     Midőn gyűlöltök szívből, tudom azt.

     Vágytársak lévén Hermiát szeretni,

     Vetélkedtek Helénát kinevetni.

     Be hősi tett, be férfias merény,

     Könnyet facsarni gúnnyal egy szegény

     Leány szeméből! Tenné azt nevelt

     Igy sértegetni gyönge szűz kebelt,

     Csak, mert türelmét szegni kedve telt?

   LYSANDER

     Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;

     Tudom, hogy Hermiáért ég szived,

     S én tiszta szívből önként rád hagyom,

     Szerelméből ami részem vágyon,

     S Helénához te hagyj egész jogot,

     Kit szeretek, halálig is fogok.

   HELÉNA

     No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.

   DEMETRIUS

     Lysander, csak maradj Hermia mellett,

     Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.

     Őnála vendég volt szivem, de már

     Helénájához megtért, mint haza,

     Ott is marad.

   LYSANDER      Helén, nem igaz a!

   DEMETRIUS

     Meg ne hazudtold, ha nem ismered

     -- Mert meglakolsz -- igaz hűségemet. --

     Ott jön a kedves, ki téged szeret.

                               `Hermia jő`

   HERMIA

     Az éj, ki a szem tisztét elveszi,

     Fülünk hallásra élesbbé teszi,

     S amennyi részben csökkenté a látást,

     A hallószervnek ád megannyi rá'dást.

     Szemem, Lysander, téged nem lele,

     Fülem hangod nyomán vezérele.

     De mér' hagyál ott oly gyöngédtelen?

   LYSANDER

     Maradhat-é, kit űz a szerelem?

   HERMIA

     Lysandert tőlem szerelem? Miféle?

   LYSANDER

     Saját szerelmem: a bájos Heléne,

     Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg,

     Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.

     Mit jársz utánam? vagy nem érted el,

     Hogy útálatból szöktem tőled el?

   HERMIA

     Nem, e szavad nem érzésből jövő.

   HELÉNA

     No lám! ez is egy összeesküvő.

     Ó, értem, hárman összefogtatok,

     Hogy velem ily galádul bánjatok.

     Rossz Hermia, te hálátlan leány!

     Együtt ezekkel fúvod a követ,

     Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?

     Hát mind ama közös terv, fogadott

     Testvéri hűség, jól telt kedves órák,

     Midőn szidtuk a gyorslábú időt,

     Ha válni kelle -- mind felejtve van?

     El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?

     S midőn, két művész istennő gyanánt,

     Együtt teremténk tűvel egy virágot,

     Egy mintaképről, és egy pamlagon,

     Egy dalt csicsergve, egy hangkulcs szerint,

     Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk

     Csak egy lett volna. -- Így növénk együtt,

     Mint összeforradt két cseresznye, mely

     Elválva látszik, válva mégis egy;

     Mint egy kocsányon termett pár bogyó;

     Ránézve két test, benne szív csak egy;

     Vagy mint címerben lévő két paizs,

     Egy úr sajátja, egy sisak födi.

     S te szétszakítnád régi szent frigyünk,

     Hogy sértegetni férfiakhoz állj?

     Ez nem barátság, nem leányhoz illő:

     Ezért nemünk is megró, nemcsak én,

     Habár csak én érzem bántalmidat.

   HERMIA

     Bámúlok e tüzes beszédiden;

     Nem én gunyollak: úgy látszik, te engem.

   HELÉNA

     Hát nem te kiszletéd gúnyból reám

     Lysandert, hogy szemem s arcom dicsérje?

     S Demetriust, a másik kedvesed,

     (Ki az imént még lábbal rugdosa)

     Hogy nimfa, égi, istennő, remek

     Névvel ruházzon? Mért beszél ily'et,

     Ha gyűlöl engem? És mért, hogy Lysander

     Tagadja lángját, mellyel keble dús

     Irántad, és nekem szinlel szerelmet,

     Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?

     Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,

     Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,

     De, hogy viszonzás nélkül kell szeretnem,

     Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.

   HERMIA

     Nem foghatom meg, amiket beszélsz.

   HELÉNA

     Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket

     S vond félre a szád, ha háttal leszek;

     Csak integessetek; szép tréfa ez,

     Jól végrejátszva krónikába méltó.

     Ha volna érzés, illem bennetek,

     Nem tűztök engem ilyen célra ki.

     Jó mulatást; egyrészt magam hibája;

     Enyhíti majd távollét, vagy halál.

   LYSANDER

     Várj, szép Heléna! halld mentségemet.

     Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!

   HELÉNA

     Ez már dicső!

   HERMIA         Ne gúnyold, édesem!

   DEMETRIUS

     Ha nem fog a késés: megtiltom `én`.

   LYSANDER

     Tilalmad annyi, mint kérése volt:

     Fenyegetésed nem hatalmasabb,

     Mint az ő léha esdeklései.

     Helén, szeretlek, mondom, életemre!

     S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom

     Az ellen, ki tagadná, hogy szeretlek.

   DEMETRIUS

     No, én azt mondom hogy jobban szeretlek.

   LYSANDER

     Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.

   DEMETRIUS

     Jer hát --

   HERMIA       Lysander, mit jelentsen ez?

   LYSANDER

     Odább, te szerecsen!

   DEMETRIUS             Nem! nem fog ő --

     Csak úgy mutatja; teszed úgye, mintha

     Jönnél, de nem jössz. Gyáva hős, eredj!

   LYSANDER

     Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!

     Mert úgy lerázlak, mint hitvány kigyót.

   HERMIA

     Mily durvaság ez? Hogy váltál ilyenné,

     Kedves?

   LYSANDER Kedves? odább, cirmos tatár!

     Te undok gyógyszer, te gyülölt ital!

   HERMIA

     Nem tréfa ez?

   HELÉNA         Dehogynem; a tiéd is.

   LYSANDER

     Demetrius, én állok a szavamnak.

   DEMETRIUS

     `Kötés` jobb volna; mert lám visszatart

     Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.

   LYSANDER

     Mi! Hát megüssem, megverjem. megöljem?

     Bár gyűlölöm, csak nem bántom talán?

   HERMIA

     Bánthatsz-e jobban, mint gyülöleteddel?

     Gyülölsz! miért? Ó, jaj! mi dolog ez?

     Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?

     Rútabb se volnék tán, mint azelőtt.

     Hisz még szerettél csak ez éjjel is,

     S elhagytál volna, (ó, ne adja Isten!),

     Nem tréfa ez?

     LYSANDER     Akár megesküszöm.

     Én többé látni sem óhajtalak.

     Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;

     Nem tréfa, szent való, elhidd bizonnyal:

     Gyülöllek és Helénát szeretem.

     HERMIA

     Ó, jaj ! -- te szemfényvesztő! te virágmoly!

     Szerelem tolvaja te! Azért jövél,

     Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?

   HELÉNA

     Szép, szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöpp

     Leány-szemérem, vagy tartózkodás?

     Nem nyugszol, amig gyöngéd nyelvem is

     Ki nem tör ellened? Te váz, te báb, te!

   HERMIA

     Még báb ? dehogy! Most értem a bibét:

     Ő termetünket hasonlíttatá

     Egymással össze: hogy ő lám magas,

     Ő ilyen-olyan szál derék személy,

     Mig végre győzött nyurga termete. --

     Azért növél hát oly nagyot kegyében,

     Mert én ily törpe, ily kicsiny vagyok?

     Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?

     Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny,

     Hogy fel ne érje körmöm a szemed?

   HELÉNA

     Kérlek, ha gúnyolódtok is, urak,

     Ne hagyjatok: sosem voltam hamis

     Civódni, mint ő, semmi hajlamom,

     Igazi lány vagyok a gyávaságban:

     Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.

     S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb,

     Birok vele.

   HERMIA        Kisebb! no lám, megint.

   HELÉNA

     Ne bosszankodjál, édes Hermiám,

     Hisz jól tudod, mindig szerettelek,

     Sosem vétettem, őrzém titkaid,

     Kivéve most egyszer Demetriusnak

     Sugtam meg éji elszökésteket.

     Ő jött utánad, én meg őutána;

     De elszidott, s ijesztgetett nagyon,

     Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.

     Most hát, ha békén hagytok, elmegyek,

     Bolondságimmal, vissza Athenébe,

     És nem bolyongok itt. Eresszetek:

     Lám, mily bohó és együgyű vagyok.

   HERMIA

     No hát eredj. Ki gátol, hogy ne menj?

   HELÉNA

     Ez a bohó szív, amely ittmarad.

   HERMIA

     Lysandernél, ugy-é?

   HELÉNA               Demetriusnál.

   LYSANDER

     Ne félj, Heléna: egy ujjal se bánt.

   DEMETRIUS

     Nem ám! dacára, hogy `te` pártolod.

   HELÉNA

     Jaj, ez nagyon gonosz, ha megharagszik,

     Szilaj volt már az oskolában is.

     S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.

   HERMIA

     Megint kicsiny? alacsony meg kicsiny?

     Eltűritek, hogy így csúffá teszen?

     Bocsássatok rá.

   LYSANDER         Elmenj, törpe jószág!

     Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,

     Te makkopáncs.

   DEMETRIUS         Be kész vagy egy olyan

     Mellett, ki megveti szolgálatod.

     Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;

     Pártját se fogd, mert hogyha még iránta

     Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,

     Torkodra forr.

     LYSANDER        No már nem csüng nyakamban.

     Kövess, ha mersz; lássuk, melyőnk joga

     Helénához különb: enyim? tied?

     DEMETRIUS

     Kövesselek? lépért tartok veled.

                       `Lysander és Demetrius el`

   HERMIA

     No, szép kisasszony! ez mind a te műved.

     Csak ne osonj el.

   HELÉNA             Nem hiszek neked,

     S gyülölt körödben nem időzhetek.

     Kezed cibálni gyorsabb, mint enyém,

     De lábam hosszabb, így elfutok én. `(El)`

   HERMIA

     S mit mondjak erre? Csak bámulok én. `(El)`

   OBERON

     Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,

     Vagy készakarva is dévajkodol.

   PUCK

     Árnyak királya, hidd meg, tévedés.

     Nem azt mondád-e, hogy megismerem

     Athéni öltözetrül emberem?

     És annyiban nem jártam el hibásan,

     Hogy átheni szemére hullt varázsam;

     És annyiban még jó, hogy így esett,

     Mert e kocódás furcsa egy eset.

   OBERON

     Most viadalra helyet nézni járnak:

     Vess hát, Robin; az éjre felleg-árnyat;

     A csillagos menny boltját vastagon

     Fedd barna köddel, mint az Acheron,

     Vezesd tévútra úgy e két konok

     Szerelmest, hogy veszitsenek nyomot.

     S majd a Lysander hangját vedd elő,

     Bosszantsd Demetriust, míg tűzbe jő;

     Majd mint Demetrius, szórj szitkokat,

     Csald messzi egymástól az ifjakat,

     Mig homlokukra, verdő szárnyon, ólom

     Lábbal csúsz a halált utánzó álom:

     Akkor Lysandernek facsard szemébe

     Ezt a füvet: van oly erő levébe,

     Hogy róla minden bűbáj tűnni fog

     S a szemgolyó szokott fénnyel forog.

     Ha ébrednek, mind e visszavonás

     Álom legyen csak, meddő látomás.

     És Athenébe visszatérjenek,

     Halálig tartó frigyben éljenek.

     Mig ebbe' jársz, én elkérem, megyek,

     Királynémtól az indus gyermeket;

     Szemét az ocsmány bű alól feloldom,

     S szent lesz a békesség, a régi módon.

   PUCK

     Uram, siessünk; ím gyorsan szegik

     Az éj sárkányi a föld fellegit;

     Im Aurora követje már közelget,

     Fényes világa minden kósza lelket

     A cinterembe űz; s a kárhozottak

     Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,

     Mind féregágyba visszamentenek,

     Hogy a napfény ne lássa szégyenek,

     Mely napvilágról önkint számüzé

     S örökre az éj árnyai közé.

   OBERON

     De mi nemesebb szellemek vagyunk,

     Mert én a Hajnal kedvesével is

     Gyakran vadászva járom a pagonyt,

     Míg napkelet kapúja lángot ont,

     S tengerre tárva ékes szárnyait,

     Arannyá festi Zöld hullámait.

     Te mindazáltal ne időzz, siess,

     Hogy virradatra készen itt lehess. `(El)`

   PUCK

       Fel s alá, fel s alá,

       Hordom őket fel s alá;

       Falu, város fél, ha lát;

       Goblin, hurcold fel s alá!

     Itt jő egyik.

                              `Lysander jő`

   LYSANDER

     Hol vagy, Demetrius, te büszke? szólj!

   PUCK

     Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?

   LYSANDER

     Megyek, no!

   PUCK         Jer hát; víni jobb e hely

     S egyenlőbb.

                 `Lysander a hang után el. Demetrius jő`

   DEMETRIUS               Hé! Lysander! hát felelj.

     Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugye?

     Hová rejtéd a bőröd? Itt vagy-e?

   PUCK

     Te gyáva szájhős! teli kérkeded

     A bokrokat s a csillagos eget:

     S nem mersz kiállni? jer, gaz fattyuja!

     Vesszőre várlak: mert hitvány pulya,

     Ki fegyvert vonna rád.

   DEMETRIUS               Ott vagy? megállj!

   PUCK

     Kövesd a hangom: víni jobb e táj.

                                   

               `Demetrius és Puck el. Lysander visszajő`

   LYSANDER

     Ő fut előlem, mégis ő dacol,

     Amerre hí, megyek, s nincs ott sehol.

     A gazfi gyorsabb lábú, mint magam,

     Váltig futottam, de ő meg rohan;

     El is buktam: sötét van, zord a hely;

     Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel. `(Lefekszik)`

     Csak egyszer lássam szürke fényedet:

     Majd megtalálom, hogy megemleget.  `(Elalszik)`

    

                      `Puck és Demetrius visszajő`

   PUCK

     Ha! ha! ha! nyúlszivű; lám elmaradsz!

   DEMETRIUS

     Várj meg, ha mersz, no! de jól tudom azt,

     Csak bújsz előlem, zugról zugra mész,

     S nem mersz megállni, hogy szemembe nézz.

     No, merre vagy hát?

   PUCK                 Itt la: ide gyer!

   DEMETRIUS

     Nem; mert bolonditsz. De nem viszed el:

     Csak én szemedbe lássak napvilágon!

     Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadtságom

     E gyepre hosszan nyúlni kényszerít.

     Várj el, mihelyt a napfény közelít. `(Lefekszik s elalszik)`

                               `Heléna jő`

   HELÉNA

     Ó, terhes éj! hosszú, unalmas éj!

     Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,

     Hogy hazatérjek a nap fényinél

     Ezektől, kiket köröm úgy riaszt.

     S te, ki nem mindig futsz a bú szemétől,

     Ó, vonj el, álom, a magam körétől.

                               `Elalszik`

                                   

   PUCK

       Még csak három? Egy híján

       Kétszer kettő férfi, lány,

       Jön az is, de halovány.

       Ámor úrfi nagy zsivány,

       Tőle ily bolond a lyány.

                               `Hermia jő`

                                   

   HERMIA

     Soha ily aléltság! ennyi leverő!

     Megtépve tüskén, ázva harmaton:

     Nem járni, bennem csúszni sincs erő;

     Lábam nem oly gyors, mint kivánatom.

     Virradtig itten egyet pihenek.

     Ég, óvd Lysandert, ha megküzdenek!   `(Lefekszik)`

   PUCK

               Úgy, úgy,

               Jól aludj:

               Hadd kenem

               Szerelem-

               Vert szemedre

               Gyógyszerem.

                 `( A nedvet Lysander szemébe facsarva)`

                                   

               Ha ébredsz,

               Érezz

               Nagy gyönyört

               A gyülölt

       Régi kedves bájain.

       Édes álom elmultával

       Teljesüljön a nótával:

       "Kiki a maga párjával";

       Jancsi Pannit nyerje meg,

       Zsák a foltját lelje meg;

       Hím a nőstényt vigye haza,

       S ne legyen panasza.

            `Puck el. Lysander, Demetrius stb. alva maradnak`

                                         NEGYEDIK FELVONÁS

                                   

                                                  I. SZÍN

                                                  `Ugyanott

                          Titánia és Zuboly jő, tündér-kísérettel;

                                      hátul Oberon láthatatlanul`

                          

   TITÁNIA

     Jer, ülj le mellém e virágpadon,

     Én kedves orcád majd simogatom

     És pézsmarózsát tűzdelek hajadba,

     Szép nagy fülednek csókra csókot adva.

   ZUBOLY

     Hol van Babvirág ?

   BABVIRÁG

     Tessék.

   ZUBOLY

     Vakard a fejem, Babvirág. -- Hol van mosziő Pókháló?

   PÓKHÁLÓ

     Tessék.

   ZUBOLY

     Mosziő Pókháló; édes mosziő, vegye a fegyverét s öljön le nekem egy

     vöröscombú poszméhet valami bogáncskóró tetején; aztán, édes mosziő,

     hozza ide nekem a limpes-lompos mézet. De ne törje magát nagyon, mosziő;

     és vigyázzon, mosziő, hogy a lépet se törje ám el; sajnálnám, ha

     bekeverné magát a mézzel, signor. -- Hol van mosziő Mustármag?

   MUSTÁRMAG

     Tessék:

   ZUBOLY

     Adja az öklét; mosziő Mustármag. Kérem, ne cerimóniázzon, édes mosziő.

   MUSTÁRMAG

     Mit tetszik parancsolni?

   ZUBOLY

     Semmit, édes mosziő, csak hogy segítsen Pókháló úrfinak kaparni.

     Borbélyhoz kell mennem, mosziő; mert úgy sejtem, rettentő szőrös a

     pofám, pedig én oly csiklandós szamár vagyok, hogy mihelyt a szakállam

     viszket, mindjárt vakarnom kell.

   TITÁNIA

     Nem óhajtasz zenét, édes galambom?

   ZUBOLY

     Nagyon zenére termett fülem van: hadd szóljon hát a doromb!

   TITÁNIA

     Vagy, édesem, nem ennél valamit?

   ZUBOLY

     De biz igen, egy mérce abrakot; valami jó száraz zabot megropogtatnék.

     Úgy veszem észre, nagy étvágyam volna egy kötél szénára; csak nincs

     párja a jó édes szénának.

   TITÁNIA

     Kalandor szellemim közől egyet

     Elküldök új dióért az evethez.

   ZUBOLY

     Jobban esnék egy vagy két marok száraz bükköny. De kérem, hagyja meg

     a cselédinek, senki se háborgasson: nagy expozíciót érzek az alvásra.

   TITÁNIA

     Aludj hát, én meg karjaimba fonlak.

     Tündérim el, el mind! ki merre lát.

     Ekkép szövődik a lonc, a folyondár

     Gyöngéden össze; így gyürűzi a

     Szil kérges ujjait a nő-borostyán.

     Ó, hogy szeretlek! ó, hogy olvadok!

                          `Elalusznak. Puck jő`

   OBERON `(kilép)`

     Itt vagy, Robin? Ládd, ládd, be gyönyörű!

     Már szánni kezdem őrült kínjait;

     Imént a sűrüben előtaláltam,

     E csúf bolondnak szedve illatot:

     Megtámadám és összekoccanánk,

     Mert éppen akkor tűze friss, szagos

     Virágfüzért bozontos üstökére;

     S mely másszor a bimbókon keleti

     Gyöngyszem gyanánt duzzadva áll, a harmat,

     Az most a gyönge kis virág szemén

     Mint könyü rezge, a szégyen miatt.

     Midőn kedvemre jól lekorholám,

     S ő szép szavakkal engesztelve kért,

     Én sürgetém a váltott gyermeket;

     Id'adta mindjár' és el is vitette

     Szellemlakomba gyors tündérivel.

     Most, a fiú enyim levén, szeméről

     E csúnya rontást én is elveszem;

     Te meg, fiam, Puck, ez athénei

     Fejéről vond le azt a furcsa bőrt,

     Hogy, ha fölébred, mint a többiek,

     Hadd térjen ő is Athenébe meg,

     S ne jusson e kaland eszébe, csak

     Mint egy rossz álom zaklatásai.

     De már feloldom a tündérkirálynét.

       Légy, minő vagy, kedvesem!

       Láss, mikép látsz rendesen.

       Diána füve Ámor virágát

       Győzze le tüstént, rontsa varázsát.

     Ébredj, királyném, szép Titánia!

   TITÁNIA

     Ó, milyen álmok! kedves Oberon:

     Mintha szamárba lettem vón' szerelmes.

   OBERON

     Ott fekszik a hű.

   TITÁNIA            De hogy eshetett ez?

     Mily undorodva néz most rá szemem!

   OBERON

     Csak csendesen ! -- Vedd le a főt, Robin.

     Zenét, királyné, mely jobban leverje

     A rendes álomnál érzésöket.

   TITÁNIA

     Zenét! Zendüljön altató zeném!

   PUCK

     Ha ébredsz, pislogj a magad szamár szemén.

   OBERON

     Zenét! -- Királyném, fogd kezem s jövel:

     A föld, melyen alusznak, ringjon el.

     Most a szivesség köztünk újra kel,

     S holnap, ha Theseus nászt ünnepel,

     Éjfélkor ott legyünk, s vig táncra fel!

     Áldást, szerencsét rájok adni kell.

     Im e szerelmes két pár hű kebel

     Hős Theseusszal szintén összekel.

   PUCK

     Szellemek királya! halld:

     Hallom a pacsirta-dalt.

   OBERON

     Úgy, királyném, szaporán

     Lebbenünk az éj után,

     Kerüljük a földgolyót,

     Sebesebben, mint a hold.

   TITÁNIA

     Jer, királyom; s szállva majd

     Fejtsd meg ezt az éji bajt:

     Alva hogy juték ide,

     E halandók közibe?

                                                  `Mind el

                                                 Kürtharsogás

                            Theseus, Hippolyta, Egéus, kíséret jőnek`

   THESEUS

     Menjen, az erdészt hívja valaki.

     Bevégezők e hajnal ünnepét

     S minthogy korán van és elég idő,

     Hadd hallja mátkám az ebek zenéjét. --

     Le kell nyaklózni a völgyben nyugotra.--

     Hívjátok, mondom, a vadászt hamar. --

     Mi, szép királyném, a tetőre hágunk

     S hallgatjuk a zenélő zűrzavart,

     Mit a visszhang s kutyáim serge tart.

   HIPPOLYTA

     Ott voltam egyszer Cadmus- s Herculessel,

     Midőn medvét hajtottak spártai

     Ebekkel Creta erdein: sosem

     Hallottam oly szép hősi zajt: az erdők,

     A lég, a forrás, minden ott körül

     Egy lármahang volt. Nem hallék soha

     Oly zengő zűrzavart, oly méla dörgést.

   THESEUS

     Az én kutyám is mind spártai faj,

     Lefüggő száju, sárga mind; s fülökkel

     Lesöprik a fűről a harmatot;

     Leppentyüik mint a thessal bikáé

     Lassúk futásra, de szájuk harang:

     Alább-alább mind. Úgy, hogy összezengőbb

     Vonítást kürtre nem hallott soha

     Se Creta, Sparta, sem Thessalia;

     Itélj, ha hallod. -- Ej, miféle nimfák?

   EGÉUS

     Uram, ez itt az én leányom, alva,

     E meg Lysander; az Demetrius;

     Amaz Heléna, ősz Nedár leánya:

     Csudálkozom, hol járnak itt rakáson.

   THESEUS

     Úgy lesz, korán fölkeltek, nézni május

     Ez ünnepét, s meghallva szándokom,

     Előre jöttek, itt üdvözleni. --

     De szólj, Egéus, nem ma van kitűzve

     Hogy válaszát kimondja Hermia?

   EGÉUS

     Ma van, kegyelmes úr.

   THESEUS

     Jőjjön vadásznép, és kürtölje fel.

                                         `Kivül kürtszó és zaj

                   Demetrius, Lysander, Hermia és Heléna felriadnak`

                                   

   THESEUS

     No, jó reggelt, fiúk. Bálint-nap elmúlt:

     S még csak most párosodnak e rigók?

   LYSANDER

     Uram, bocsánat!

                                                `Térdre esnek`

   THESEUS           Kérem, álljatok fel.

     Tudom, vetélytársak valátok együtt:

     Hogy a csudába hát e szép barátság?

     Hogyan fér össze gyűlölet s vetély,

     Hogy együtt hálnak és egyik se fél?

   LYSANDER

     Uram, zavartan, félálomba, fél-

     Imette szólok: egy lelkem hite!

     De nem tudom, hogyan jövék ide;

     Úgy gondolom (hazudni nem szeretnék,

     Úgy van -- hogy is van? már emlékezem),

     Én Hermiával szöktem e ligetbe,

     Hogy Athenéből oly vidékre fussunk,

     Hol az athéni törvény szigora --

   EGÉUS

     Elég! elég! Uram, hallottad ezt!

     Törvényt kivánok, törvényt a fejére.

     Szökni akartak, lásd, Demetrius,

     Igy téged, engem is megrablani,

     Téged arádtól és engem szavamtól,

     Adott szavamtól, hogy lányom tiéd.

   DEMETRIUS

     Uram, Heléna megmondá nekem

     Szándékukat s hogy e ligetbe szöktek;

     És én követtem őket dühösen,

     Engem pedig szerelmes szép Heléna.

     De jó uram, nem t'om mi csoda által

     (Mert csoda volt); szerelmem Hermiához

     Mint hó elolvadt, s most olyan nekem,

     Mint holmi játékszer emléke, mely

     Kicsiny koromban vágyam célja volt;

     Most minden érzés, hű erély, szivemben,



     Szememnek tárgya s minden győnyöre

     Csupán Heléna. Ő volt jegyesem,

     Mielőtt csak láttam volna Hermiát:

     De megvetém e tápot, mint beteg;

     Gyógyulva megjött a természetes

     Iz; most kivánom, érzem, jól esik,

     S hozzá örökre hű is maradok.

   THESEUS

     Jó sors hozott így össze, hű szivek,

     De majd beszéltek erről többet is. --

     Egéus, én megmásitom szavad,

     Mert még ma e két pár, együtt velünk,

     Oltár előtt örökre egyesül.

     S minthogy a reggel java elhaladt

     A célbavett vadászat elmarad.

     Jerünk Athénbe vissza, édesem,

     Hármas menyegzőt ülni fényesen. --

     Jer, Hippolyta.

                            `Theseus, Hippolyta, Egéus, kíséret el`

   DEMETRIUS

     Előttem ez mind elfut, összefoly,

     Mint felhővé mosódó messzi helység.

   HERMIA

     Nekem meg olyan, mintha két szemem

     Kettőzve látna mindent.

   HELÉNA                   Nékem is:

     Meg mintha kincset leltem volna, mely

     Enyém is, mégsem az: Demetriust.

   DEMETRIUS

     De hát ébren vagyunk? tudjátok azt?

     Úgy rémlik, egyre alszunk, álmodunk.

     Vagy itt volt és hivott a fejdelem?

   HERMIA

     Itt ám, atyám is.

   HELÉNA             Meg Hippolyta.

   LYSANDER

     S azt hagyta: menjünk oltárhoz velök.

   DEMETRIUS

     Úgy hát nem álmodunk. Jerünk utána;

     Majd elbeszéljük álmunkat menet.

                       `El mind. Zuboly fölébred`

     ZUBOLY

   Aztán, ha végszavam következik, hívjatok, s jelenek: a legközelebbi

   így van: "Szépséges Pyramus." -- Hé! ha! hó! -- Vackor Péter! Dudás,

   a fúvó-foldozó! Orrondi, az üstfoldozó! Ösztövér! -- Isten engem! most

   elszöktek, itt hagytak alva. Rettentő különös látásom volt. Azt

   álmodtam, hogy ész legyen, aki megmondja, micsoda álom volt az: az ember

   csupa sült szamár, ha azt az álmot meg akarja fejteni. Úgy tetszik,

   mintha én, izé -- nincs élő teremtés, aki megmondhassa, mi voltam én. Úgy

   tetszik, mintha ... mintha nekem, izé -- de az ember futóbolond, ha meg

   akarja mondani, mim volt nekem. Ember szeme nem hallott olyat, ember

   füle nem látott olyat, ember keze nem képes azt ízlelni, se nyelve

   felfogni, se szíve kimondani, milyet álmodtam én. Rábeszélem Vackort,

   csináljon egy nótát erről az álomról; e legyen a címe: `Zuboly álma`,

   mert még most is zubog a fülem belé; s eldallom egyik jelenet végén a

   fejedelem előtt: vagy talán, hogy annál tetszősb legyen, Thisbe halálán

   fúvom el. `(El)`

                                 2. SZÍN

                                     `Athén. Szoba Vackor lakásán.

                            Vackor, Dudás, Orrondi, Ösztövér jőnek`

   VACKOR

     Küldtetek Zubolyékhoz? Hazakerült már?

   ÖSZTÖVÉR

     Híre-hamva sincs. Kétségkívül transportálták.

   DUDÁS

     Ha meg nem jő, vége a darabnak. Sose megy el; ugye nem?

   VACKOR

     Lehetetlen; egész Athénben nincs ember, ki Pyramust eljátssza, csak ő.

   DUDÁS

     Úgy van; egyedül neki van legtöbb esze minden athéni kézműves közt.

   VACKOR

     Meg a legderekabb személye is hozzá; kellemes hangra nézve pedig

     valóságos musta.

   DUDÁS

     Akarnád mondani, `mustra`: hisz a musta, isten akárhova tegye!

     csizmadia-jószág.

                               `Gyalu jő`

                                   

   GYALU

     Urak, a fejedelem most jő a templomból, s vele együtt még két vagy három

     úri pár is kelt össze. Ha komédiánk elsül, a fejünk se fáj többé.

   DUDÁS

     Szegény buksi Zuboly! Oda a tíz garas napidíj élethosszant!

     mert sose kerülte volna el a tíz garas napidíjat; itt a nyakam,

     hogy a fejedelem megadta volna neki a tíz garas napidíjat

     Pyramusért, meg is érdemlette volna; tíz garas mindennap

     egy Pyramusért, vagy semmi.

                               `Zuboly jő`

   ZUBOLY

     Hol vannak a pimaszok? hol vannak a nyúlszívűek?

   VACKOR

     Zuboly! -- Ó, szívemelő nap! ó, áldott óra!

   ZUBOLY

     Uraim, csodát beszélek; de ne kérdjétek, mit, mert ne legyek becsületes

     athéni ember, ha megmondom. Különben előadok mindent, úgy, ahogy

     történt.

   VACKOR

     Halljuk hát, kedves Zuboly!

   ZUBOLY

     Tőlem ugyan egy szót se. Csupán annyit akarok mondani, hogy a fejedelem

     megebédelt. Rajta, szedni-vedni holmitokat! jó madzagot szakállaitokra;

     új galandot cipőitekre; aztán, egy-kettő! a palotához; ki-ki fussa át a

     szerepét; mert egy szó mint száz, a darab el van fogadva. Thisbe

     mindenesetre tisztát vegyen; aki pedig az oroszlánt játssza, le ne

     találja vágni a körmét, hadd lógjon ki az oroszlán körme gyanánt. No meg

     aztán, színész barátim, ne egyetek se vöröshagymát, se fokhagymát, hogy

     kellemes legyen a leheletünk, akkor bizonyára megdicsérnek, hogy

     kellemes a komédia. De szót se többet: el, el!

                                `Mind el`

                                          ÖTÖDIK FELVONÁS

                                                  I. SZÍN

                                   `Athén. Terem Theseur palotájában.

                Theseus, Hippolyta, Philostrat, urak és kísésők jőnek`

   HIPPOLYTA

     Csodát beszélnek e szerelmesek.

   THESEUS

     Csodát, de nem valót: én nem hiszem

     Ez agg meséket s tündér babonát.

     Bolond s szerelmes oly fövő agyú

     S ábrázó képzetű, hogy olyat is lát,

     Mit józan ész felfogni képtelen.

     Az őrült, a szerelmes, a poéta

     Mind csupa képzelet: az egyike

     Több ördögöt lát, mint pokolba férne;

     Ez a bolond; nem másképp a szerelmes:

     Cigánynőből is Helenát csinál;

     Szent őrületben a költő szeme

     Földről az égre, égből földre villan,

     S mig ismeretlen dolgok vázait

     Megtestesíti képzeletje, tolla

     A légi semmit állandó alakkal,

     Lakhellyel és névvel ruházza fel.

     A képzelődés oly játékot űz,

     Hogy, ha örömre gyullad a kebel,

     Megtestesíti ez öröm okát;

     Vagy képzeletben, éjjel megijedve,

     Mily könnyen lesz egy-egy bokorbul medve?

   HIPPOLYTA

     De amint elbeszélik e kalandot,

     S mily változáson ment érzelmök át,

     Több az, mint puszta játszi képzelet,

     S biztos valóvá nő ki az egész;

     Mindenesetre különös, csodás.

   THESEUS

     Itt jőnek éppen víg kedvvel s örömmel.

              `Lysander, Demetrius, Hermia és Heléna jőnek`

     Vígan, barátim! vígság, szerelem

     Környezze szívetek.

   LYSANDER             Több várja minden

     Fejdelmi lépted, ágyad, asztalod!

   THESEUS

     Lássuk: mi lesz ma, tánc, vagy álcajáték,

     E három óra évhosszát elölni

     Az estebéd meg a fekvés között?

     Hol a fejdelmi ünnep-rendező?

     Mi van bohóság? Nincsen színdarab,

     Egy óra kínját megenyhíteni?

     Hol van Philostrat?

   PHILOSTRAT           Im! kegyelmes úr.

   THESEUS

     No, hát miféle tréfád van ma este?

     Zenéd, vagy álcád? Szólj! Hogy csalni meg

     A lomha estét mulatság nekűl?

   PHILOSTRAT

     Im az időtöltések címsora:

     Válaszd ki, fönség, mit kivánsz elébb.  `(Papírt nyújt)`

   THESEUS `(olvas)`

     "A centaurok csatája; hárfa mellett

     Énekli egy athéni eunuch."

     Nem kell: el is beszéltem már arámnak,

     Dicsőítvén bátyámat, Herculest.

     "A részeg baccháns-asszonyok dühe

     Midőn széttépik a thrák énekest."

     Ez régi nóta, már akkor dalolták,

     Hogy én először Thébét megvevém.

     "A hármas-három Múzsa, a minap

     Koldulva elhalt Tudományt kesergi."

     Afféle gúnyvers, csípős, kritikus lesz,

     Nem a mi vidám nászunkhoz való.

     "Unalmas kurta színmű: Pyramus

     És Thisbe; szörnyü víg tragédia."

     Tragédia s víg! kurta és unalmas!

     Az annyi, mint tüzes jég, barna hó.

     Hogy fér meg együtt e megférhetetlen?

   PHILOSTRAT

     Uram, vagy tíz szó az egész darab,

     Rövidnek már rövidebb nem lehet;

     De még tíz szóval is hosszú nagyon,

     Ezért unalmas; mert egész darabban

     Nincs egy helyes szó, egy illő szerep.

     Szomorújáték is, fejdelem, mivel

     Magát leszúrja benne Pyramus.

     Láttam a próbán, s meg kell vallanom,

     Könnyes szemekkel: de vígabb könyűt

     Sosem facsart még jóizű kacaj.

   THESEUS

     Mik a szereplők?

   PHILOSTRAT         Kérges tenyerű

     Munkások Athenében, kik előbb

     Észbéli munkát nem tettek soha,

     S rövid elméjök most agyoncsigázák

     E színdarabbal, nászod ünnepére.

   THESEUS

     De úgy megnézzük.

   PHILOSTRAT         Nem, felséges úr!

     Nem érdemes; én végighallgatám,

     Semmit sem és az, semmit a világon,

     Hacsak kínjokba nem gyönyörködöl,

     Mint eltanúlák s gyötrék magokat

     Szolgálatodra.

   THESEUS          Már meghallgatom:

     Mert semmi áldozat nem helytelen,

     Ha együgyű sziv nyújtja s hódolat.

     Menj, hívd be; fogjunk helyet, asszonyim.

                             `Philostrat el`

   HIPPOLYTA

     Én szánva nézem a verdő nyomort

     S szolgálatában megszakadt hüséget.

   THESEUS

     Olyat nem is fogsz látni, édesem.

   HIPPOLYTA

     Azt mondja, semmit nem tudnak, de semmit.

   THESEUS

     Annál nemesb e semmit jól fogadnunk.

     Fölvenni, amit ők elejtenek:

     S mi a szegény hűségtől nem telik,

     Kegy-számba tudni azt, nem érdeműl.

     Amerre jártam, sok tudós nagy ember

     Kigondolt üdvözléssel jött elém;

     Sápadni láttam őket és remegni,

     Pontot csinálni mondat közepén,

     Gyakorlott szájjal, félsz miatt, hebegni

     És végre némán abbahagyni -- nem

     Köszöntve engem. Hidd el, édesem,

     Hogy mégis üdvözölt e hallgatás,

     Mert a szerényen rettegő alázat

     Jobb szónok énelőttem, mint kereplő

     Nyelvével a tolárd ékesbeszéd.

     A szótlan együgyűség, szeretet,

     Sokat mond nékem, bárha keveset.

                             `Philostrat jő`

   PHILOSTRAT

     Fönség! ha tetszik, itt van a prológ.

   THESEUS

     Jöjjön be.

                                `Harsonák

                               A Prológ jő`

                                   

     PROLÓG

       "Ha nem tetszünk, nincs más kívánatunk.

       "Ne véld, uram, hogy jöttünk sérteni,

       "Csak kimutatni. Jó akaratunk

       "Ezen végcéllal fogjuk kezdeni.

       "Tekintse fönség, hogy célunk elérve,

       "Magas tetszése lévén jutalom,

       "Az nem sok. Amit tehetünk kedvére,

       "Nem tesszük. Azért, hogy szállja unalom.

       "Készen a játszók; mindjárt kezdik el,

       "S megtudja minden, amit tudni kell."

     THESEUS

       Nem ponton áll meg a jámbor sehol.

     LYSANDER

   Úgy nyargalá meg prológusát, mint egy szilaj csikót: nem bírta

   megállítani. Jó tanulság ez, fönséges úr, nem elég csak beszélni,

   helyesen is kell.

     HIPPOLYTA

   Valóban, úgy játszott prológusán, mint fuvolán a gyermek: hangot bírt

   adni, de dallamot nem.

     THESEUS

       Egy összebomlott lánc volt e beszéd,

       Minden szem összefügg, mégis zavart. --

       Mi lesz most?

                        `Pyramus, Thisbe, Fal, Holdvilág, Oroszlán jőnek

                                        mint néma csoportozat`

   PROLÓG

     "Nagysádtok e dolgon csudálkozhat nagyon,

     "Míg kiderül minden, ami rejtve vagyon.

     "Ez ifju Pyramus, bárki megtudhatja

     "És e szép leányzó Thisbe, nem tagadja.

     "Ez a sáros, meszes férfiu fal légyen,

     "Mely a szeretőket választja irégyen,

     "Melynek hasadékán két szerető szája

     "Suttogott örömmel, senki ne csudálja.

     "Ez, akinél lámpás, bokor van és kutya,

     "A holdat jelenti; mert mindenki tudja,

     "Holdvilágon összejőni nem rettegtek;

     "Az Ninus sirjához találkozót tettek.

     "Ez ocsmány bestia, név szerint oroszlán,

     "Az elébb jött Thisbét, ottan kalandozván,

     "Megriasztá, vagyis majd holtra ijeszté;

     "Futtában szegény a kendőjét elveszté;

     "Melyet összetépvén annak véres szája,

     "Imhol jő Pyramus deli szép formája.

     "Hű Thisbe kendőjét ott leli vérében,

     "Mártja kemény kardját kínos kebelében.

     "Egy eperfa alatt szegény Thisbe várta,

     "Tőrt von az is, meghal. Ami vagyon hátra,

     "Azt oroszlán, hold, fal, és a két szeretők

     "Elmondják bővebben, mert ittmaradnak ők."

            `Prológ, Pyramus, Thisbe, Oroszlán, Holdvilág el`

                                   

   THESEUS

     Csodák csodája lesz, ha az oroszlán

     Megszólal.

   DEMETRIUS   Ne csodáld, uram: miért ne

     Ez egy oroszlán, míg oly sok szamár?

   FAL

     "Ez komédiának úgy kivánja rendi,

     "Hogy én legyek a fal, bizonyos Orrondi;

     "Mégpedig e falat úgy képzelni tessék,

     "Hogy azon egy nyílás, vagy repedés essék,

     "Melyen is keresztül Pyramus meg Thisbe,

     "Az két hív szerető susogának ki s be.

     "E habarcs, e malter, e tégla mutatja,

     "Hogy én vagyok a fal: nyelvem se tagadja,

     "S íme, az hasadék jobb és bal kezemen,

     "Suttoghatnak által szeretők amelyen."

   THESEUS

     Ki várna többet sártól meg polyvától?

   DEMETRIUS

     Ez a legelmésb közfal, fenség, melyet valaha beszélni hallottam.

   THESEUS

     Pyramus közelít a falhoz: csendesség!

                              `Pyramus jő`

                                   

   PYRAMUS

     "Ó, mogorva gyász éj! hogy feketébb sincsen!

     "Ó, éj, ki mindig vagy, mikor nappal nincsen!

     "Ó, éj! iszonyú éj! Ó, ja-ja-jaj! Héj, be

     "Félek, hogy Thisbének nem jutok eszébe! --

     "És te, ó, fal! ó, fal! drága kedves válasz!

     "Mely az ő telekjök s a mienk közt állasz;

     "Ó, fal! ó, te kedves, mindennél drágább fal!

     "Mutass egy repedést, hogy pislantok által.

                       `Fal kiterjeszti az ujjait`

     "Köszönöm! Jupiter áldjon, fal barátom!

     "Hah de ni, mit látok? Thisbémet nem látom!

     "Megcsaltál, gonosz fal! semmi jót nem látok:

     "No hát minden köved verje meg az átok!"

   THESEUS

     Úgy gondolom, a fal, mint érző lény, visszaszidhatná.

   PYRAMUS

     Nem ott! uram; nem szabad neki. -- "Meg az átok" Thisbe végszava, most

     mindjárt jelenése lesz, én pedig lesem a falon. No lám! rittig, ahogy

     mondtam. Ahol jön ni!

                               `Thisbe jő`

   THISBE

     "Ó, fal, te ki gyakran hallád panaszomat,

     "Hogy elzárod tőlem szép Pyramusomat:

     "Cseresznyeajakam hányszor ért csókolva

     "Kövedhez, amelyet sár fog össze s polyva!"

   PYRAMUS

     "Minő hangot látok! hadd pislogok is be:

     "Nem hallom-e ott meg Thisbe arcát. -- Thisbe !"

   THISBE

     "Te vagy, édes rózsám? Úgy gondolom innét."

   PYRAMUS

     "Gondolj, amit akarsz, hozzám van szerencséd;

     "S valamint Limander, szeretlek oly nagyon."

   THISBE

     "Én is mint Heléna, míg sors nem üt agyon."

   PYRAMUS

     "Cofalus Procrushoz nem olyan hű, mint én."

   THISBE

     "Mint Cofalust Procrus, úgy szeretlek szintén."

   PYRAMUS

     "Ó, hát adj egy csókot ezen a rossz falon!"

   THISBE

     "De nem éri ajkad, csak a meszet nyalom."

   PYRAMUS

     "Tudod mit? Gyerünk ki az Nina sírjához."

   THISBE

     "Élek, halok! várj el a nagy eperfához."

   FAL

     "Eszerint a falnak nincs több mondókája,

     "S így a fal, mármint én, elmehet dolgára."

                       `Fal, Pyramus és Thisbe el`

   THESEUS

     Most hát a két szomszéd közötti válaszfal leomlott.

   DEMETRIUS

     Mi haszna, fönség, ha a fal még azután is tud hallgatózni?

   HIPPOLYTA

     Sose hallottam ily ostoba silányságot.

   THESEUS

     Az effélének a legjava is csak árnyék, s a legrossza nem rosszabb, ha

     képzelődés pótolja.

   HIPPOLYTA

     Csakhogy a mi képzelődésünk ám, nem az övék.

   THESEUS

     Ha mi rosszabbat nem képzelünk róluk, mint ők magukról, úgy ők nagyon

     jeles férfiak. Itt jön két nemes barom, egy hold és egy oroszlán.

                       `Oroszlán, Holdvilág jőnek`

   OROSZLÁN

     "Asszonyaim, kiknek gyönge szive retteg,

     "Ha egy egér cincog, egy pici szörnyeteg,

     "Gondolom, reszketnek most vacogó foggal,

     "Mert egy vad oroszlán bőg veszett haraggal.

     "De Gyalu vagyok én, az asztalos, íme!

     "Nem vad oroszlánnak nősténye, se híme:

     "Mert ha én most élő oroszlánná válnék,

     "Baj volna, mit uccse! magam is sajnálnék."

   THESEUS

     Igen nyájas bestia és jó lelkiösmeretű.

   DEMETRIUS

     Ily becsületes bestiát még nem láttam, fenség.

   LYSANDER

     Ez az oroszlán, bátorságra nézve, igazi róka.

   THESEUS

     Az ám; szerénységre pedig liba.

   DEMETRIUS

     Nem áll, fenséges úr; mert bátorsága nem emeli szerénységét, márpedig

     a róka elemeli a libát.

   THESEUS

     De bizony szerénysége sem emeli bátorságát, valamint a liba sem emeli

     el a rókát. Hagyjuk abba; bízzuk szerénységére, s halljuk a holdat.

   HOLDVILÁG

     "A kétszarvú holdat e lámpás jelenti;"

   DEMETRIUS

     Úgy hát szarvainak a homlokán kellene lenni.

   THESEUS

     De nem újhold; szarvai látatlanok ottan körül.

   HOLDVILÁG

     "A kétszarvú holdat e lámpás jelenti;

     "Én holdbeli ember vagyok, egyéb senki."

   THESEUS

     Ez a legnagyobb hiba valamennyi közt. Az embert a lámpába kellene dugni;

     különben hogy lehet holdbeli ember?

   DEMETRIUS

     Nem mer belebújni a gyertyától; mert lám, csupa füstölgő kanóc.

   HIPPOLYTA

     Be únom ezt a holdat; bárcsak változnék már!

   THESEUS

     Szegény elmevilága mutatja, hogy már fogytán van; de csupa

     udvariasságból is be kell várnunk, míg elapad.

   LYSANDER

     Tovább, Hold!

   HOLDVILÁG

     Nincs egyéb mondanivalóm, csak hogy ez a lámpás a hold; én a holdbeli

     ember vagyok; ez a tüskebokor az én bokrom; ez a kutya az én kutyám.

   DEMETRIUS

     No hát mindennek a lámpásban kellene lenni, mert mindezek a holdban

     vannak. De csendesség! Ihol jő Thisbe.

                               `Thisbe jő`

   THISBE

     "Ez a Nina sírja. -- De hol az én rózsám?"

   OROSZLÁN

     "Ó-ó."

                     `Oroszlán ordít, Thisbe elfut`

   DEMETRIUS

     Helyes a bőgés, Oroszlán!

   THESEUS

     Helyes az elfutás, Thisbe!

   HIPPOLYTA

     Helyes a világítás, Hold! -- Igazán, a hold igen kedvesen süt.

                `Oroszlán összetépi Thisbe fátyolát s el`

   THESEUS

     Helyes a tépés, Oroszlán!

   DEMETRIUS

     Aztán jöve Pyramus.

   LYSANDER

     És elinalt az oroszlán.

                              `Pyramus jő`

   PYRAMUS

     "Köszönöm, kedves hold, napsugáraidat.

     "Köszönöm, hold, tisztán fénylő világodat,

     "Hogy kegyed tündöklő aranyozott árja

     "Hű Thisbe személyét szemem elé tárja.

       "De hó! mi baj!

       "De nézd, mi jaj!

             "Mi szörnyü fájdalom!

       "Szem, látod ezt?

       "Még sem meredsz?

             "Ó, kincsem, angyalom!

       "Kendőd lehullt:

       "Hah! vérbe fúlt?

             "Ti fúriák, jövel!

       "Ó, végzet! sors!

       "Ölj, vágj, taposs;

             "Rontsd, zúzd, oltsd éltem el!"

   THESEUS

     E fájdalom, meg egy kedvesünk halála akárkit is szomorúvá tenne.

   HIPPOLYTA

     Vesszek el, ha nem szánom az istenadtát.

   PYRAMUS

     "Ó, természet! hogy is szültél oroszleánt,

     "Mely így csúffá tegye a legszebb szép leányt,

     "Ki szebb, mint amennyi -- azaz már csak vala --

     "Élt, szeretett, bájolt, kacsintott valaha.

       "Hullj könny! szakadj!

       "S te kard, akadj

             "Pyram' keblébe, így!

       "Itt balra, hol

       "A szív dobol.

             "Meghalok: így, így, így.

       "Már meghalék,

       "Elpatkolék!

             "Lelkem az égbe száll;

       "Aludj ki, nyelv!

       "Hold, fuss, el, el!

             "Hal -- ál! hal -- ál! -- hal -- ál!" `(Meghal)`

                             `Holdvilág el`

   THESEUS

     Nem hal-áll, hanem ember-áll, mert emberül megállá a sarat.

   LYSANDER

     Nem is ember áll, mert meghalt és így eldőlt.

   DEMETRIUS

     De egy seborvos még feltámaszthatja, s akkor kisül, hogy szamár áll.

   HIPPOLYTA

     De minek megy el a holdvilág, mielőtt Thisbe visszajőne s keresné

     kedvesét?

   THESEUS

     Megtalálhatja csillagfénynél is. Itt jön már; az ő keserve bevégzi

     a darabot.

                               `Thisbe jő`

   HIPPOLYTA

     Egy ilyen Pyramusért nemigen érdemes soká keseregni, remélem, kurta

     lesz.

   DEMETRIUS

     Egy porszem is lenyomná a mérleget, ha serpenyőbe vetnők: Pyramus-e

     különb, vagy Thisbe. Amaz férfinak: "Isten ótalmazz!" emez nőnek:

     "Isten irgalmazz!"

   LYSANDER

     Már észrevette azokkal a kedves szemeivel.

   DEMETRIUS

     És ekképp nyögdel, `videlicet`.

   THISBE

     "Alszol, tubám?

     "Mit! halva tán?

       "Pyramus! kelj na fel:

     "Hah! néma? holt? ...

     "Ah, síri bolt

       "Fedje szép szemed el?

     "E liljom-ajk,

     "Cseresznye-orr,

       "Kökörcsin-sárga kép:

     "Nincs, nincs sehun!

     "Szemed lehuny:

       "Volt bár, mint zöld hagyma, szép.

     "Ó, három lány!

     "Téj-halovány

       "Kezű párkák, elé!

     "Mártsátok e

     "Vértóba be,

       "Ha élte selymét elszelé.

     "Nyelv, szót se, csitt!

     "Hű kard, be itt!

       "Thisbének halni kő ...

     "Isten veled

     "Mind, ki szeret!

       "Adjő, adjő, adjő!" `(Meghal)`

   THESEUS

     Már csak az Oroszlán meg a Holdvilág maradt, a holtakat eltakarítani.

   DEMETRIUS

     No meg a Fal.

   ZUBOLY

     Nem a! kérem alássan. A fal, mely atyjaik telkét választá, le van

     döntve. -- De nem méltóztatik megnézni az epelógust, vagy meghallgatni

     két emberünk bergomaszka táncát?

   THESEUS

     Csak epilógust ne! kérlek; egy ilyen játék nem szorul mentségre. Semmi

     mentség! hiszen, ha minden szereplő meghal, egyiket sem illő gáncsolni.

     De, isten engem! ha az, ki e darabot írta, Pyramust játssza s végül

     Thisbe harisnyakötőjére felakasztja magát; úgy ez felséges egy tragédia

     lett volna; de így is nagyon hű és remek volt az előadás. Hanem lássuk

     a bergomaszkot; az epilóg maradhat.

                                 `Tánc`

     Tizenkettőt szólt a vasnyelvü éjfél. --

     Alunni, hívek; szellemóra ez.

     Félő, a reggelt akképp túlheverjük,

     Amint időn túl virrasztók ez éjt.

     E kézzelfogható vaskos darab

     Jól megcsalá a lomhalábu estét. --

     Barátim, ágyba. -- Két hétig legyen

     Mulatság, dáridó völgyön-hegyen.

                                `Mind el`

                                    

                                 2. SZÍN

                                   

                                `Puck jő`

                                   

   PUCK

     Már üvölt az oroszlán,

     Holdra ordit éh csikasz;

     Durva szántó horkolván

     Terhes napra nyugszik az.

     Már üszökben ég a tűz;

     Vijjog a harsány kuvik,

     Nyavalyást kétségbe űz:

     Szemfedővel álmodik.

     Már az éjnek e szakán

     Nyitva minden sírverem:

     Jár a lélek mind ahány,

     Népesűl a cinterem.

     És mi, hármas Hekaté

     Hintajával kik futunk,

     Mint az álom, mint az éj:

     Most, tündérek, vígadunk.

     Szent e hajlék, e küszöb --

     Csitt egér! egy hang se több --

     Engem küldtek seprüvel

     Hogy porát söpörjem el.

                  `Oberon és Titánia kisérettel jőnek`

   OBERON

     Álmos itt tűz, kandalló:

     Fény lobogjon, bűv-sugár;

     Lejtsen a tündér s manó,

     Mint bokorrul kismadár.

     És e víg dalt, fel s alá

     Ropja rá mind, s mondja rá.

   TITÁNIA

     Szak szerint előbb te dalld:

     Minden szóra zönge dalt:

     Míg tündérid kara lejt

     És megáldjuk ezt a helyt.

                                 `Ének`

   OBERON

     Most e házban szélt veszünk,

     Napköltéig itt leszünk. --

     A fő-ágyhoz legelébb!

     Hintsen áldást rá e nép:

     Hogy a sarj, mi ott terem,

     Legyen boldog, végtelen.

     Mind a három ifju pár

     Hű legyen, míg földön jár;

     Soha tőlük származót

     Ne gyalázzon testi folt:

     Anyajegy, nyúlajk, sömör,

     Rácsudállott szem-csömör

     S mi anyákat szégyenít,

     Magzaton ne legyen itt. --

     Fűharmattal szentelünk;

     Minden tündér jő velünk,

     Kiki szentel egy szobát,

     S megáldjuk e palotát:

     Lakja mindig béke, csend,

     S legyen áldott ura bent.

       Most szállj;

       Meg se állj;

     Reggelig hozzám találj.

                      `Oberon, Titánia, kíséret el`

   PUCK

     Ha mi árnyak nem tetszettünk,

     Gondoljátok, s mentve tettünk:

     Hogy az álom meglepett,

     S tükrözé e képeket.

     E csekély, meddő mesét,

     Mely csak álom, semmiség,

     Nézze most el úri kegy,

     Másszor aztán jobban megy.

     S amint emberséges Puck

     A nevem: ha megkapjuk,

     Hogy most kímél a fulánk,

     Jóvátesszük e hibánk,

     Máskint a nevem ne Puck

     Legyen inkább egy hazug.

     Most uraim, jó'tszakát. --

     Fel, tapsra hát, ki jó barát,

     S Robin megjavitja magát. `(El)`

                                  -oOo-

Találat: 1360