online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

DOUGLAS ADAMS Galaxis útikalauz stopposoknak

könyvek

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
HEATHER GRAHAM A lazadó
STEPHEN KING Rémület a sivatagban
Marai Sandor: RÓMÁBAN TÖRTÉNT VALAMI
Julie Garwood - Az Oroszlan asszonya
A Nevada szelleme
RUDYARD KIPLING A DZSUNGEL KÖNYVE
ROMANTIKUS REGÉNYEK Mary Jo Putney TÁNC A SZÉLBEN
HAMVAS BÉLA ÓDA A XX
Amanda Quick: A bajkeverö
 
 

DOUGLAS ADAMS

Galaxis útikalauz stopposoknak

fantasztikus regény

Elöszó

  Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett,isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap. Durván kilencvenmillió mérföldre töle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredö civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja. Ez a bolygó a következö problémával küzd vagy inkább küzdött: az ott élök többsége ideje nagy részében boldogtalan volt. Számos megoldást javasoltak a probléma gyógyítására, ezek azonban többnyire zöld és piros hasú papírok mozgásához kapcsolódtak, ami meglepö, hiszen végül is nem a színes papírok voltak boldogtalanok. Így hát fennmaradt a probléma: jókora tömegek voltak elkeseredve, és sokan közülük nyomorúságosan érezték magukat, még azok is, akiknek volt kvarcórájuk. Többen mindinkább úgy vélték, hogy kár volt lejönni a fáról. Mások egyenesen azt állították, hogy felmenni is kár volt rá,jobb lett volna,  ha ki se bújnak az óceánból.Ám egy csütörtöki napon, csaknem kétezer évvel azután,  hogy valakit felszögeztek a


fára, mert azt mondta, milyen remek is lenne, ha az emberek a változatosság kedvéért kedvesek volnának egymáshoz,  egy Rickmansdorfi kávéházban magányosan üldögélö lány rájött, hol volt kezdettölfogva a hiba, és hogyan lehetne a világot kellemessé és széppé tenni. A megoldás ezúttal helyes volt, bevált volna, és még csak föl se szögeztek volna senkit sehová. Bármily szomorú is, a leány nem jutott el a telefonig, hogy beszámolhasson valakinek a felfedezésröl, mert egy szörnyen ostoba katasztrófa meggátolta benne, a megoldás így mindörökre elveszett. Ez a történet nem a leányról szól. Ez a történet a szörnyen ostoba katasztrófáról és egynémely következményéröl szól. Ez a történet emellett egy könyvröl is szól, melynek címe:

GALAXIS Útikalauz Stopposoknak.

Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyü katasztrófát megelözöen egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla. A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. Valószínüleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában - bár a földlakók ezekröl se hallottak. Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztöen sikeres is: Népszerübb, mint a Mennyei Házi Mindentudó, jobban fogy, mint a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére címü illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a Hol Tévedett Isten, a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiböl, és a Végül Is Kicsoda Ez Az Isten Egyáltalán? A Galaxis Külsö Keleti Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a GALAXIS Útikalauz már kiszorította a hatalmas Encyclopaedia Galacticát, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltöen pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elödjét.

Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következö szavak láthatók, szép nagy betükkel szedve: NE ESS PÁNIKBA! Ez a történet, mely a szörnyen ostoba csütörtökröl és rendkívüli következményeiröl, valamint arról a szövevényes kapcsolatról szól, mely e következményeket összefüzi e figyelemreméltó könyvvel, egyszerüen kezdödik. Ez a történet egy házzal kezdödik.

1. fejezet

 A ház a falu szélén állt egy enyhe emelkedön. Magányos épület volt, kilátással a szélesen elterülö tanyavilágra. Az égvilágon semmi feltünö se volt rajta. Ugy harmincéves, szögletesen guggoló téglaépület volt,négy utcai ablakkal s olyan méretekkel és arányokkal, melyek többé-kevésbé megbízhatóan kivívták szinte mindenki nemtetszését.

  Arthur Dent volt az egyetlen személy, akinek jelentett valamit a ház, és neki is csak azért, mert történetesen ö lakott benne. Körülbelül három éve lakott itt, azóta, hogy kiköltözött Londonból, mert idegesítönek és zavarónak találta. Ő is harmincéves lehetett; magas, sötét hajú és sohasem igazán nyugodt. Leginkább az nyugtalanította, hogy az emberek folyton megkérdezték töle, mitöl olyan nyugtalan. A helyi rádiónál dolgozott, melyröl gyakran mondta barátainak, hogy sokkal érdekesebb annál, ahogy ök látják. Igaza volt, barátai általában hirdetésekkel foglalkoztak.Szerdán egész éjjel zuhogott az esö. A ház elött az ösvény nedves volt és sáros, de a csütörtök reggeli nap tisztán ragyogva virradt fel Arthur Dent házára; mint késöbb kiderült, utoljára. Arthur még nem fogta fel teljesen, hogy a tanács le akarja rombolni a házát, hogy gyorsforgalmi utat építsen a helyére.  Csütörtökön reggel nyolckor Arthur nem érezte igazán jól magát. Kábán ébredt, kibújt az ágyból, bávatagon kóválygott a szobában, ablakot nyitott, meglátott egy buldózert, belebújt a papucsába, és a fürdöszobába trappolt mosdani.

Fogkrém a fogkefére - megvan. Sikálás. Borotválkozótükör - a plafonra mered. Arthur beállítja. A tükörben felvillan a másik buldózer képe a fürdöszoba ablakán át. A tükör beállítása jó, Arthur borostáit tükrözi. Arthur leborotválja öket, mosdik, törülközik, kitrappol a konyhába, hogy bekapjon valami jóízüt.Kanna, villásdugó, tej, kávé. Ásítás. Átvillan a fején a szó: buldózer. Hogy jön ez ide? A buldózer a konyhaablak túloldalán meglehetösen hatalmas jószág.Arthur rámered.Sárga - gondolja, és a hálószobába trappol öltözni.Utban a hálószoba felé megáll, hogy igyék egy jókora pohár vizet, majd még egyet. Másnaposságra gyanakszik. Mitöl is másnapos?

Ivott volna az elmúlt éjjel? Föltehetöleg. Fölvillan valami a borotválkozó tükörben.Sárga - gondolja, és kitrappol a hálószobába..Megáll és elgondolkozik.

 A kocsma, gondolja. Hüha, a kocsma! Halványan rémlik, hogy dühös volt, méghozzá valami nagyon fontos dolog miatt. Mindenkinek mesélte: gyanítható, hogy hoszszasan mesélte mindenkinek: legtisztább vizuális emlékei a többi ember arcára fagyott üveges pillantásokra vonatkoznak. Valami új gyorsforgalmi útról volt szó, melyet akkor fedezett fel. Hónapok óta lehetett hallani róla, de valahogy senki se tudott róla semmit. Nevetséges! Még egy hatalmas kortyvíz. Majd elrendezödik az ügy magától, gondolja, a tanács ezúttal elvetette a sulykot.

Majd elrendezödik. Uristen, micsoda borzasztó másnaposságba kerül ez neki! Belenéz a hálószobatükörbe. Kiölti a nyelvét.Sárga - gondolja. Átvillan a fején a szó: sárga. Vajon hogy jön ez ide? Tizenöt másodperc múlva Arthur a háza elött fekszik, egy hatalmas, sárga buldózer útjában, mely a kerti ösvényen halad fölfelé.

 Ahogy mondani szokás, Mr. L. Prosser is csak ember volt. Más szavakkal szén alapú, kétlábú életformához tartozott, mely a majomtól ered. Még pontosabban, negyvenéves volt, kövér és elhanyagolt. A helyi tanácsnál dolgozott. Érdekes tény, hogy Dzsingisz kán egyenes leszármazottja volt férfiágon, bár erröl ö maga sem tudott. A közbülsö generációk és a faji keveredés úgy összekuszálták a génjeit, hogy nem is maradtak kifejezetten mongolos vonásai. Csupán tömzsi testalkata, valamint a kis szörmekalapok iránti vonzalma utalt csökevényesen a

nagy hatalmú ösökre.Szó sincs róla, Mr. Prosser nem volt harcos alkat: ideges volt és gondterhelt. Aznap éppen különösen gondterhelt volt, mivel súlyos akadály gátolta munkája elvégzésében - abban, hogy még naplemente elött eltakaríttassa Arthur Dent házát az útból.

-Ugyan már, Mr. Dent - mondta -, maga is tudja, hogy nem nyerhet. Nem fekhet itt a buldózer útjában az idök végezetéig. Mr. Prosser szerette volna, ha szemei szúrós határozottsággal merednek Arthurra, azok azonban fütyültek rá.Arthur a sárban feküdt.

-Benne vagyok - fröcsögte -, majd meglátjuk, ki rozsdásodik el hamarabb.

-Attól tartok; bele kell törödnie - mondta Mr.Prosser, miközben kis szörmekalapját markolászta, és körbe-körbe gyürögette a feje búbján.

- A gyorsforgalmi utat meg kell építeni, és meg is építik.

-Most hallok erröl elöször - mondta Arthur -, már miért kellene megépíteni?

Mr. Prosser fenyegette egy darabig Arthurt az ujjával, aztán abbahagyta.

-Hogyhogy miért kell megépíteni? - mondta. - Ez gyorsforgalmi útlesz. A gyorsforgalmi utakat pedig építeni kell.A gyorsforgalmi utak olyan eszközök, melyek lehetövé teszik, hogy egyesek A-ból B-be rohanhassanak, míg mások B-böl A-ba rohannak. Azok az emberek, akik az A és B pontok közötti tetszöleges C helyen élnek, gyakran eltünödnek rajta, vajon mi lehet olyan remek A-ban, hogy annyian odasereglenek B-böl, és hogy mi lehet olyan remek B-ben, hogy annyian odasereglenek A-ból. A C-beliek leginkább azt szeretnék, ha a népek egyszer s mindenkorra eldöntenék végre, hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen.Mr. Prosser D-ben szeretett volna lenni. Teljesen mindegy volt számára, hol is van ez a D, feltéve, hogy A-tól, B-töl és C-töl is igen-igen messze van. Szép kis kunyhót építene oda, fejszékkel az ajtó fölött, s kellemesen eltöltené az idöt E-ben, mely nem más, mint a D-hez legközelebb esö kocsma. A felesége persze jobban szeretné a futórózsát, de ö marad a fejszéknél.Fogalma sincs,hogy miért - egyszerüen szereti a fejszéket. Mr. Prosser elvörösödött a buldózervezetö gúnyos vigyorának kereszttüzében. Mr. Prosser áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra, de az is ugyanolyan kényelmetlen volt. Valaki döbbenetes alkalmatlanságról tett itt tanúbizonyságot: Mr. Prosser erösen remélte, hogy ez a valaki nem ö volt.

-Magának is joga volt hozzá, hogy javaslatokat tegyen, vagy tiltakozást jelentsen be a kellö idöben jegyezte meg.

-A kellö idöben, mi?! - süvöltötte Arthur. - A kellö idöben? Akkor hallottam elöször az egészröl, amikor beállított ide egy munkás tegnap. Megkérdeztem, azért jött-e, hogy megpucolja az ablakot, mire ö azt felelte, hogy nem, hanem azért, hogy szétrombolja a házat.Persze nem ezzel kezdte. Dehogy. Elöbb letörölt pár ablakot, s megvágott öt fontra. Csak aztán mondta meg.

-De Mr. Dent, a tervek az elmúlt kilenc hónapban rendelkezésére álltak a helyi tervezöirodában!

-O, hogyne! Én is egyenesen odamentem, hogy megnézzem öket, mihelyst hallottam a dologról, tehát tegnap délután. Maguk aztán nem erölködtek valami nagyon, hogy felhívják rájuk a figyelmet, ugye? Ugy értem, hogy például szóltak volna valakinek, vagy ilyesmi.

-De hiszen a tervek ki voltak állítva.

-Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam öket.

-Ott van a kiállítási részleg.

-Zseblámpával.

-Talán leszakadt a villanyvezeték.

-Meg a lépcsö.

-Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?

-O, hogyne - felelte Arthur -, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következö felirattal: Vigyázz! A leopárd harap!

A fejük fölött elúszott egy felhö. Árnyékot vetett Arthur Dentre, amint könyökére támaszkodva hevert a hideg sárban. Mr. Prosser összeráncolta a szemöldökét.

-Nem mintha szép ház volna - jegyezte meg.

-Sajnálom. Nekem például tetszik.

-A gyorsforgalmi út is tetszeni fog.

-O, fogja már be! - mondta Arthur Dent. - Fogja be, és menjen a francba innen a rohadt gyorsforgalmi útjával együtt! Maga is tudja, hogy ezúttal elvetették a sulykot.

Mr. Prosser szája néhányszor kinyílt és becsukódott, míg elméjén megmagyarázhatatlan, ám kifejezetten vonzó képsor futott át: Arthur Dent háza, amint a lángok emésztik, miközben maga Arthur sikoltozva menekül a lángoló romok közül, és a hátából legalább három súlyos dárda nyele mered ki. Mr. Prossert gyakran üldözték ilyen képzetek, s meglehetösen nyugtalan volt miattuk. Hebegni kezdett, majd összeszedte magát.

-Mr. Dent - szólt.

-Mi van? - mondta Arthur.

-Hadd szolgáljak némi tényszerü felvilágosítással.Van-e fogalma arról, mekkora kárt szenvedne a buldózer, ha simán keresztülengedném magán?

-Nincs. Mekkorát? - kérdezte Arthur.

- Semekkorát - felelte Mr. Prosser, és idegesen odább csörtetett, azon gondolkodva, miért is tölti be a fejét ezer meg ezer szörös lovas, aki mind övele üvöltözik.

Érdekes egybeesés folytán a semekkora azt is pontosan tükrözi, mekkora esélyt tulajdonított volna a majomtól származó Arthur Dent annak, hogy egyik legközelebbi barátja korántsem a majomtól származik, de még csak nem is Guildford városából, amit általában állítani szokott, hanem a Bételgeuse mellöl, egy kis bolygóról.

Arthur Dent ezt sohase gyanította volna.Arthur Dent barátja mintegy tizenöt évvel ezelött

érkezett a Földre, és keményen dolgozott, hogy beilleszkedjék az ottani társadalomba; el kell ismerni sikeresen: Így például mind a tizenöt évet azzal töltötte, hogy állástalan színésznek adta ki magát, ami eléggé hihetö is volt.

Csupán egy bakit követett el, mert kissé összecsapta az elökészítö kutatásokat. Elözetes információi alapján úgy vélte, hogy a Ford Prefect név kellemesen feltünésmentes lesz.Nem volt feltünöen magas, vonásai megkapóak voltak, de nem feltünöen csinosak. Drótmerev, vörösesszöke haját a halántékából hátrafésülte. Arcböre olyan benyomást keltett, mintha hátrahúzódna az orrától. Volt benne valami alig érezhetöen különös, de nehéz lett volna megállapítani, hogy mi. Talán az, hogy nem pislogott elég gyakran, s akik egy darabig beszélgettek vele,

azok elöbb-utóbb helyette is könnyezni kezdtek. Talán az, hogy kicsivel 848h78i szélesebben mosolygott a kelleténél, amitöl az embereknek az a zavaró érzésük támadt, hogy Ford mindjárt a torkuknak ugrik.Legtöbb Földön szerzett barátja szerint különc volt, de ártalmatlan: féktelen duhaj, fura szokásokkal.Gyakran állított be hívatlanul egyetemi fogadásokra.Ilyenkor egykettöre berúgott, és hozzálátott, hogy bohócot csináljon az összes asztrofizikusból, akit elötalált, amíg csak ki nem rúgták.Idönként eröt vett rajta az ábrándozás, s úgy bámult bele az égbe,

mintha hipnotizálnák. Ha ilyenkor megkérdezték, hogy mit csinál; némi zavart röstelkedés után elvigyorodott, és viccelni próbált:

-O, csak repülö csészealjakat lesek - mire mindenki nevetett, és megkérdezték, hogy miféléket. - Zöldeket - vigyorgott fenyegetöen Ford, hahotázott egyet, majd sietve betért a legközelebbi kocsmába, ahol egyik hatalmas rundot a másik után rendelte.Az ilyen esték általában rosszul végzödtek. Ford teljesen elázott a whiskytöl, félrehúzódott egy sarokba valami lánnyal, és arról zagyvált neki, hogy a repülö csészealj színe, becsszóra, nem is olyan fontos.Amikor pedig félig bénán támolygott hazafelé a néptelen utcákon, meg-megkérdezte az arra járó rendöröket, nem ismerik-e véletlenül az utat a Betelgeuséhoz. Amire a rendörök azt felelték:

 - Nem gondolja, uram, hogy ideje volna hazamenni?

 - Éppen azt próbálom, picinyem, éppen azt próbálom - hangzott minden esetben Ford válasza.

A valóságban, amikor az égre meredt, teljesen mindegy volt neki, hogy miféle csészealj jön. Csak azért mondott mindig zöldet, mert ez volt a Betelgeuse kereskedelmi felderítö naszádjainak a hagyományos színe. Ford elkeseredetten várta, hogy bármiféle repülö csészealj érkezzék, mert tizenöt év roppant hosszú idö ahhoz, hogy megrekedjék valahol az ember, hát még akkor, ha ezt olyan észbontóan unalmas helyen teszi, mint amilyen a Föld. Ford már csak azért is várta a repülö csészealjakat, mert tudta, hogyan intse magához öket, és hogyan kell felkéredzkedni rájuk. Tudta, hogyan nézheti meg a Világegyetem összes Csodáját kevesebb mint napi harminc altair dollárért.

Mert Ford Prefect valójában annak a szerfelett figyelemreméltó könyvnek, a GALAXIS Útikalauznak az utazó informátora volt. Az ember alkalmazkodóképessége mesés. Arthur háza körül ebédidöre kialakult a

dolgok nyugodt rendje. Arthur elfogadott szerepe az volt, hogy a sárban heverve pancsoljon, és idöröl idöre az ügyvédjét, az anyját, illetve az olvasnivalóját követelje.

Mr. Prosser szerepe az volt, hogy idöröl idöre új ötletekkel döfködje Arthurt,például a Közjóról vagy a Fejlödés Menetéröl szavaljon, elmondja, hogy Egyszer az én Házamat Is Ledöntötték, Vissza Se Néztem, és hogy mindenféle fenyegetéssel és hízelgéssel próbálkozzék. A buldózervezetök elfogadott szerepe az volt, hogy

körben üldögélve kávézzanak, és a szakszervezet szabályaival kísérletezve megvizsgálják, hogyan fordíthatnák a helyzetet saját - anyagi - hasznukra.A Föld lassan haladt napi pályáján.A nap mindinkább felszárította Arthur pocsolyáját.

Ismét árnyék vetödött Arthurra.

-Helló, Arthur! - mondta az árnyék.

Arthur a napba hunyorgott,és meglepödve észlelte, hogy Ford Prefect áll fölötte.

-Ford! Helló! Hogy vagy?

-Remekül - mondta Ford. - Figyelj csak, ráérsz?

-Hogy ráérek-e? - hördült fel Arthur. - Hát ha eltekintek attól, hogy itt kell feküdnöm, különben ezek a buldózerek lerombolják a házamat, ráérek.

-Miért?

A Betelgeusén ismeretlen fogalom az irónia; ha Ford Prefect nem koncentrált, gyakran nem is értette.

-Nagyszerü! - felelte. - Hol beszélgethetünk nyugodtan?

-Hol micsinálhatunk? - kérdezte Arthur.

Ford néhány pillanatig nem figyelt oda. Meredten bámulta az eget, mint a nyúl, mely el akarja gázoltatni magát egy autóval. Aztán leguggolt Arthurhoz.

-Beszélnünk kell - mondta sürgetöen.

-Rendben - mondta Arthur. - Beszélj.

-És innunk - mondta Ford. - Életbevágóan fontos, hogy beszéljünk és igyunk. Most rögtön. A faluban, a kocsmában.

Ujabb ideges, várakozásteljes pillantást vetett az égre.

-Figyelj, hát nem érted?! - süvöltötte Arthur. Prosserra mutatott. - Az az ember le akarja dönteni a házamat!

Ford értetlenül nézett.

-Ehhez terád nincs szükség, nem? - kérdezte.

-De én nem akarom, hogy szétverje a házamat!

-Aha.

-Figyelj, Ford, mi bajod? - kérdezte Arthur.

-Semmi. Semmi baj. Nézd, soha életedben nem hallottál még olyan fontos dolgot, mint amit mondani akarok. Most kell elmondanom, és a Ló és Lovász bárjában kell elmondanom.

-Miért?

-Mert nagy adag italra lesz szükséged.

Ford Arthurra meredt, és Arthur meglepve észlelte, hogy gyengül az akarata. Nem tudhatta, hogy ez annak az ösi kocsmai játéknak a következménye, melyet Ford az Orion Béta naprendszer madranitbánya-övezeteit kiszolgáló hiperürkikötökben gyakorolt.A játék távolról emlékeztetett a Földön ismert indián birkózásra. Két versenyzö ül az asztal két oldalán, mindegyikük elött áll 1 egy pohár.A két pohár közé egy üveg ó-Janx-szesz kerül (melyet a régi-régi orioni bányásznóta tesz halhatatlanná: " O, ne tölts többet az ó-Janx-szeszböl, Nem, ne tölts többet az ó-Janx-szeszböl, Mert fejem rááll, nyelvem megáll, szemem szétáll, éltem leáll, Nem; már csak egyet tölts abból a bünös ó-Janx-szeszböl "). A két versenyzö most teljes akaraterejével az üvegre koncentrál - a cél az, hogy

az üveg megbillenjen, és a szesz az ellenfél poharába ömöljön, akinek ezután természetesen ki kell ürítenie

a poharát.A palackot ekkor újratöltik, és a játszma folytatódik.Ujra és újra. Aki egyszer veszíteni kezd, az valószínüleg végig veszíteni is fog, mivel a Janx-szesz egyik hatása az, hogy csökkenti a telekinetikus potenciált.Amikor az elöre megállapított mennyiségü szesz elfogyott, a vesztes zálogot ad; a zálog

kiváltásához rendszerint obszcén feladatokat kell teljesíteni.Ford Prefect, ha csak tehette, vesztett.Ford pillantásának súlya alatt Arthur egyre inkább érezte, hogy vágyódik a Ló és Lovász ivójába.

-De mi lesz a házammal?. . . - kérdezte tétován.

Ford Mr. Prosserre nézett, és gonosz ötlet villant át az agyán.

-Le akarja dönteni a házadat? - kérdezte.

-Igen, és a helyébe egy gyorsfor. . .

-De nem kezdhet hozzá, mert itt fekszel a buldózer útjában?

-Igen, és...

-Bízom benne, hogy kidolgozhatunk valamilyen kompromisszumot - jelentette ki Ford.

- Elnézést kérek! - kiáltotta.

Mr. Prosser (aki a buldózervezetök szószólójával vitatkozott arról, hogy veszélyezteti-e Arthur Dent a dolgozók egészségét, és ha igen, mennyi pénz jár a dolgozóknak) körülnézett. Meglepve és némi ijedelemmel tapasztalta, hogy Arthurnak társasága akadt.

-Igen? Tessék? - kiáltotta. - Észhez tért végre, Mr.Dent?

-Föltételezhetjük-e egyelöre - kérdezte Ford -hogy nem?

-Nos? - sóhajtotta Mr. Prosser.

-Föltételezhetjük-e azt is - folytatta Ford -, hogy ma már nem is fog?

-És akkor mi van?

-Akkor az ön emberei egész nap ott állnak, és nem csinálnak semmit, nemde?

-Meglehet, meglehet. . .

-Nos, ha ön ebbe így is, úgy is beletörödött, akkor már nem szükséges, hogy Arthur továbbra is ott feküdjön, ugye?

-Micsoda?

-Nem szükséges -ismételte Ford türelmesen -hogy Arthur továbbra is ott feküdjön.

Mr. Prosser elgondolkodott.

-Hát nem, tulajdonképpen nem - mondta - nem igazán szükséges. . .

Prosser ideges volt. Úgy vélte, hogy kettejük közül az egyik nem viselkedik igazán ésszerüen.

-Ha tehát ön hajlandó olybá venni, hogy Arthur továbbra is itt fekszik, akkor nem volna akadálya annak, hogy félórácskára elugorjak vele ide a kocsmába. Mit szól hozzá?

Mr. Prosser úgy vélte, ez kész örület.

-Ésszerüen hangzik - mondta megnyugtató hangon; és azon tünödött, kit akar megnyugtatni.

-S ha utána ön is elugrana egy gyors kortyra, számíthat az együttmüködésünkre - ajánlotta Ford.

-Nagyon köszönöm - Mr. Prossernek már fogalma se volt, mit mondhatna - nagyon köszönöm, igazán kedves. . . - Összeráncolta a szemöldökét, aztán elmosolyodott,

aztán megpróbálta a kettöt együtt, nem ment, görcsösen belemarkolt a szörmekalapjába, és körbegyürte a fején. Akárhonnan nézte, úgy látszott, hogy gyözött.

-Ha tehát - folytatta Ford - ön volna szíves idejönni és lefeküdni...

-Micsoda? - kérdezte Mr. Prosser.

-O, sajnálom -mondta Ford -, úgy látszik, nem értettem meg magam elég világosan. Valakinek le kell

 feküdnie a buldózerek elé, nem? Hiszen különben mi sem gátolná öket abban, hogy lerombolják Mr. Dent házát, nemde?

-Micsoda? - kérdezte újfent Mr. Prosser.

-Egyszerü - mondta Ford. - Az ügyfelem, Mr.Dent, mindössze ahhoz a feltételhez köti távozását az ön buldózerjeinek az útjából, hogy ön fekszik ide helyette.

-Miröl beszélsz? - kérdezte Arthur, de Ford oldalba bökte a cipöjével, hogy maradjon csöndben.

-Maga tehát azt akarja - Mr. Prosser megpróbálta, hogy ezt a szokatlan gondolatot megfogalmazza a saját számára -, hogy én menjek oda és feküdjek le?

-Ugy van.

-A buldózer elé?

-Ugy van.

-Mr. Dent helyett.

-Úgy van.

-Bele a sárba.

-Bele, ahogy mondja, a sárba.

Mr. Prosser felismerte, hogy vesztett, és ettöl úgy megkönnyebbült, mintha hatalmas terhet vettek volna le a válláról. Ez volt az a világ, amelyben otthon volt.Felsóhajtott.

-És ennek fejében ön magával viszi Mr. Dentet a kocsmába?

-Pontosan - helyeselt Ford. - Hajszálpontosan.

Mr. Prosser tett néhány óvatos lépést, majd megállt.

-Megígérik? - kérdezte.

-Megígérjük - felelte Ford. Arthurhoz fordult.Gyerünk - mondta -, kelj fel, hogy az emberünk lefekhessen.

Arthur felállt. Úgy érezte, álmodik.Ford intett Prossernek, aki szomorúan, nehézkesen leült a sárba. Úgy érezte, az egész élete álom, s néha elgondolkodott afelöl, vajon kinek az álma lehet, és hogy az illetö élvezi-e. A sár lassan

összezárult az ülepe és a karjai körül, s kezdett a cipöjébe szivárogni.Ford szigorúan nézett rá.

-Semmiféle fondorlatos házrombolás a távollétünkben, így van? - kérdezte.

-A puszta ötlet - morogta Mr. Prosser - még el sem kezdett gondolkodni azon

- folytatta és hátradölt-, hogy adjon-e esélyt önmagának arra, hogy felbukkanjon a fejemben.

Közeledett a buldózervezetök szakszervezetének képviselöje. Mr.Prosser hátraengedte a fejét, és becsukta a szemét. Igyekezett felsorakoztatni érveit annak bizonyítására, hogy most sem veszélyezteti saját egészségét. Korántsem volt biztos ebben - elméjét ricsaj töltötte be, lovak, füst, vérszag. Mindig ez történt vele, ha pocsékul érezte magát, vagy ha úgy vélte, hogy rászedték. Sose tudta megmagyarázni magának.Abban a sokadik dimenzióban, amelyröl oly keveset tudunk, a hatalmas kán dühödten üvöltött, miközben Mr. Prosser vacogott némileg, és halkan nyüszített.Érezte; hogy könnycseppek szurkálják belülröl a szemhéját.Bürokrata baromságok, mérges pasasok a sárban, érthetetlen idegenek, akik megmagyarázhatatlan megaláztatásokban részesítik, és egy egész ármádia ismeretlen lovas, aki mind rajta röhög a saját fejében - micsoda nap! Micsoda nap! Hogy lebontják-e Arthur házát még ma, vagy sem -Ford Prefect tudta, mindez annyit se számít, mint egypár ingókutyavese.Arthur még mindig nyugtalan volt.

-Megbízhatunk benne? - kérdezte.

-A magam részéröl a világ végezetéig megbíznék benne - mondta Ford.

-Na persze - mondta Arthur. - Mikor lesz az?

-Úgy tizenkét perc múlva - felelte Ford. - Gyerünk, hadd igyak valamit.

2. fejezetAz Encyclopaedia Galactica egyik cikkelye az alkoholról szól. Megtudjuk belöle,hogy az alkohol színtelen, illékonyfolyadék,melyet cukrok erjesztésével nyernek.Egy megjegyzés kitér az alkohol intoxikáló hatására egyes szénalapú létformákesetében.Az alkohol a GALAXIS Útikalauzban is szerepel.Megtudjuk belöle, hogy alegjobb létezö ital a Pángalaktikus Gégepukkasztó.A Pángalaktikus Gégepukkasztóhatása olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel,melyet vaskos aranytéglára erösítettek. A GALAXIS Útikalauz arról is tájékoztat, hogy mely bolygókon mixelik a legjobb Pángalaktikus Gégepukkasztót, várhatólag mennyit kell fizetni érte, és miféle jótékony szervezetek segíthetnek az utólagos rehabilitációban.A GALAXIS- Útika- lauz azt is elmondja, hogyan mixeljünk magunknak Pángalaktikus Gégepukkasztót.- Töltsünk be egy palackkal a jó öreg ó-janx-szeszböl hangzik a recept. Adjunk hozzá egy rész vizet a Santagrinus-V tengereiböl.O, az a santagrineánus ten- gervíz - teszi hozzá a GALAXIS Útikalauz. •, azok a santagrineánus halak!!! Olvasszunkfel a keverékben három kocka Arcturus Megagint - alaposan meg kell jegelni, különben elvész a benzin! Buborékoltassunk át négy literfalliánus mocsárgázt a keveréken, mindazon boldog Stopposok emlékére akik belepusztultak a gyönyö-rökbe Fallia Mocsaraiban.Gördítsünk egy mérce Qualactin Hiper Menta Extraktumotegy ezüstkanál hátára, hadd hozza magával a sötét Qualactin Zónák nehéz illatát,áthatóan, édesen, misztikusan.Ejtsük bele az algoliai naptigris egy fogát.Figyeljük, mint oldódikfel, és mintjuttatja el az Algol Napok tüzét az italszíve mélyéig.Loccsantsunk rá Zamphourt.Adjunk hozzá egy olajbogyót.Igyuk meg. . . nagyon-nagyon óvatosan. . . A GALAXIS Útikalauz érezhetöen kelendöbb, mint az Encyclopaedia Galactica.-Hat korsó sört - mondta Ford a Ló és Lovász csaposának. - Čs kérem siessen,nyakunkon a világvége !A Ló és Lovász csaposa, méltóságteljes idösebb úr nem ezt a stílust érdemelte.Feltolta szemüvegét az orrán, és Fordra pislogott. Ford fütyült rá, az ablakonbámult kifelé. A csapos jobb híján Arthurra nézett aki tehetetlenül vállat vont,és hallgatott. Így a csapos csak ennyit szólt:-Valóban? Szép napunk van hozzá - és nekilátott a csapolásnak.Aztán újrapróbálta:-Akkor megnézik a délutáni meccset?Ford körülpillantott.-Á, nem, nincs értelme - mondta.-Miért, eleve lefutott meccsre számít? - kérdezte a csapos. - Az Arsenal esély-telen?-Nem, szó sincs róla - mondta Ford. - Csak az a helyzet, hogy itt a világvége. -•, igen, uram, már mondta - a csapos a korsók felett gyors pillantást vetettArthurra - az Arsenal olcsón megúszná, ha úgy volna.Ford öszinte meglepetéssel nézett rá.-Á, nem, szó sincs róla - mondta, és összeráncolta a szemöldökét.A csapos levegö után kapkodott.-Parancsoljon, uram, a hat korsó - mondta.Arthur halványan rámosolygott, és ismét vállat vont.Aztán halványan rámosolygotta többiekre is a kocsmában, hátha hallotta valamelyikük, hogy miröl volt szó.Egyikük se hallotta, és nem is értették, miért mosolyog rájuk Arthur.A Ford mellett ülö vendég rájuk nézett, aztán a hat korsóra nézett, gyorsfejszámolást végzett, az eredmény megnyerte a tetszését, s ostobán reménykedövigyor jelent meg az arcán.-Kopj le! - mondta Ford. - Ezek a mi korsóink.-Arckifejezése láttán még egyalgoliai naptigris se merte volna félbeszakítani, amit csinál.Ford egy ötfontos bankjegyet tett az asztalra.-Tartsa meg a visszajárót.-Hogyan, egy ötfontosból? Nagyon köszönöm uram.-Még van tíz perce, hogy elköltse;A csapos jobbnak látta, ha odébbáll.-Ford - mondta Arthur. - Megmondanád végre, hogy mi történik itt? -Igyál - mondta Ford. - Három korsóval kell végezned.-Három korsóval? - kérdezte Arthur. - Ebédidöben?A Ford mellett ülö ember vigyorgott, és boldogan bólogatott. Ford nem törödöttvele.-Az idö illúzió - jegyezte meg. - Az ebédidö kétszeresen az. -Mély gondolat - mondta Arthur. - El kellene küldened a Reader's Diggestnek. Egyegész oldalt tartanak fenn a magadfajtának.-Igyál.-Minek kell egyszerre három korsóval meginni?-Izomlazítóul, szükséged lehet rá.-Izomlazítóul?-Izomlazítóul.Arthur a sörére meredt.-Valami rosszat tettem ma - kérdezte -, vagy a világ mindig is ilyen volt, csakén túlságosan el voltam foglalva önmagammal, és nem vettem észre?-Na jó - mondta Ford. - Megpróbálom megmagyarázni. Mióta ismerjük egymást?-Mióta? - Arthur gondolkodott. - Ööö...öt vagy hat éve. Čs ez az idö nagyrészében értelmesnek tünt, legalábbis akkor.-Najó - mondta Ford. - Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy nem Guildfordbólszármazom, hanem a Betelgeuse mellöl, egy kis bolygóról?Arthur vállat vont, mint akinek oly mindegy.-Nem tudom - mondta, és beleivott a sörbe.-Miért, úgy gondolod, hogy ilyesmitfogsz mondani?Ford feladta. Nyakukon a világvégével, a dolog tényleg nem sok szót érdemelt.Csak ennyit szólt:-Igyál! - Aztán hozzátette, teljesen tárgyilagosan:- Itt a világvége. Arthur halványan rámosolygott a többiekre a kocsmában. A többiek a homlokukat ráncolták. Az egyik vendég intett neki, hogy hagyja abba a vigyorgást, és törödjön a saját dolgával.-Ma csak csütörtök lehet - mondta Arthur, és igyekezett elsüllyedni a söreimögött. - A csütörtök sose volt az én napom. 3. fejezetEzen a bizonyos csütörtökön valami csöndesen osont az ionoszférán át, sok-sokmérföldre a földfelszíntöl.Söt nem is egy, hanem egész csomó valami volt, többtucat vaskos, sárga böhöm, hatalmasak, mint egy-egy irodaépület, hangtalanok,mint a madár. Könnyüszerrel szelték át az eget, sütkéreztek a Sol csillagelektromágneses sugaraiban, csoportosultak, felkészültek.Odalenn a bolygó nagy részének fogalma sem volt jöttükröl, és ez pontosanmegfelelt a jövevények pillanatnyi szándékának. A nagy sárga böhömök észrevét-lenül haladtak át Goonhilly fölött, Cape Canaveral sem észlelte öket, Woomera ésJodrell Bank keresztülnéztek rajtuk, ami nagy kár volt, mivel pontosan erre azeseményre vártak annyi hosszú éven át.Mindössze egyetlen eszköz észlelte ottlé-tüket.A csendesen pislogó, parányi, fekete Szub-Čta Detekt-o-Méter annak abörszütyönek a mélyén rejtözött, amit Ford rendszerint a nyaka körül viselt.Ford Prefect szütyöjének a tartalma méltán tarthatott volna érdeklödésre számot,és láttára a Föld bármely fizikusának kiguvadt volna a szeme, úgyhogy Fordjobbnak látta, ha két köteg szamárfüles színdarab-kézirattal álcázza a holmiját,úgy téve, mintha színházi meghallgatásra készülne belölük.A Szub-Čta Detekt-o-Méter és a kéziratok mellett egy Elektronikus Kar hevert:rövid, zömök, fekete rúd, sima és fénytelen, az egyik végén lapos kapcsoló és mutatók. A táskában még egy készülék volt ezeken kívül, mely leginkább nagyobbacska elektronikus kalkulátorra emlékeztetett. Vagy száz pici, lapos nyomógombja volt, meg egy 6x2 hüvelykes képernyöje. Milliónyi " oldal " bárme-lyikét lehetett egyetlen szempillantás alatt megjelentetni rajta. Bolondítóanbonyolult készülék volt; ez volt az egyik oka annak, hogy kellemesen kézhezállómüanyag dobozára a következö szavakat nyomtatták barátian nagy betükkel: NE ESS PÁNIKBA!A másik ok az volt, hogy ez a készülék volt az a bizonyos könyv, mely a legfi-gyelemreméltóbb, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainakgondozásában - a GALAXIS Útikalaúz stopposoknak. Čs természetesen azért adták kimikro-szub-mezon elektronikus eszköz alakjában, mert ha a szokásos könyv alakbanadták volna ki, akkor a csillagközi stopposnak néhány kényelmetlenül nagyépületet kellene magával cipelnie. Ford zsákjában a felsoroltakon kívül párgolyóstoll, jegyjegyzettömb és egy nagyobbfajta fürdölepedö a Marks és Spenceráruházából.A GALAXIS Útikalauz érdekes dolgokat közöl a törülközökröl.A törülközö, írja az Útikalauz, a lehetö leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Laglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míga Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sürü tengeri levegöt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Mothfolyón, takarózhatunk vele, miközben Knkrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk, megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában, fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk amérges gözöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó PoloskapattintóFenevadjának pillantását (észvesztöen ostoba állat, azt hiszi, ha ö nem láttéged, te se látod öt - annyi esze van, mint egy cipötalpnak, de nagyon-nagyonmohó), veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletöröl-közhetünk, ha még elég tiszta hozzá.Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközönek roppant pszichológiai jelentöségevan. Miért, miért nem, ha a strag stoppos észreveszi, hogy a stopposnak vantörülközöje, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlöje, szappana, dobozkétszersültje, kulacsa, iránytüje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esöka-bátja, ürruhája stb. is van. Söt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak afelsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül" elvesztett ". A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltébenhosszában bejárjastoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel nézfarkasszemet, és gyöz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközöje - azigazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.Innen ered a kifejezés, mely astoppos szlengbe is átkerült már:-Hej, helltél már azzal a klufi Ford Prefecttel? Az aztán a sahár, mindig tudja,hol a törülközöje!Hellni: megismerkedni, beszélgetni, találkozni, lefe-küdni valakivel,klufi: nagyszerü, belevaló fickó,sahár: igazán nagyszerü, belevaló fickó. Ford Prefect szütyöjében, a törülközö tetején a Szub-Čta Detekt-o-Méterpislogása felgyorsult: Néhány mérföldre a bolygó felszínétöl a hatalmas sárgaböhömök legyezöszerü alakzatba fejlödtek. Jodrell Bankban úgy vélték, idejeteázni.-Van nálad törülközö? - fordult hirtelen Arthurhoz. Arthur a harmadik korsóvalküszködött. -Hogy micsoda? Nem, nincs:.. miért, kellene? -Arthúr már meg se lepödött szemlátomást nem lett volna értelme:Ford mérgesen csettintett. -Igyál - sürgette.E pillanatban tompán morajló robaj hangja szürödött át a kocsmát betöltö sus-torgáson, a zenegép zaján és a csuklássorozaton át, amelyet a Ford mellettipasas hallatott, míg a whiskyt szopogatta, amire Ford mégis meghívta.Arthur félrenyelte a sörét, és talpra ugrott.-Mi ez?! - süvöltötte.-Ne aggódj - mondta Ford. - Még nem kezdték el. -Hála istennek - nyugodott meg Arthur.-Valószínüleg a te házadat döntik csak le. - Ford az utolsó cseppeket engedte lea torkán.-Micsoda?! - ordította Arthur. Ford varázsa meg tört.Arthur vadul körülnézett,és az ablakhoz rontott.-Te jóisten, de még mennyire! Ledöntik a házamat!Mi a frászt keresek én a kocsmában, Ford?-Ahogy a dolgok most állnak, mindez nem sokat számít - mondta Ford. - Legyenmeg az a kis örömük.-Örömük?! - süvítette Arthur. - Örömük! - Gyors pillantást vetett az ablakra,hogy ellenörizze, ugyanarról beszélnek-e. - A pokolba az örömükkel - zúgta,és félig üres korsóját fenyegetöen rázva kirontott a kocsmából. Nem szerzettott túl sok barátot aznap.-Megállni, ti vandálok! Otthonok feldúlói! - Arthur tajtékzott. - Ti féleszüvizigótok! Azonnal álljatok le!Ford látta, hogy utána kell mennie. Gyorsan a csaposhoz fordult, és kért négy zacskó pörkölt mogyorót.-Parancsoljon, uram - mondta a csapos, és a pultra lökte azacskókat. - Huszon-nyolc penny, ha volna szíves. Ford volt szíves - újabb ötfontost adott a csaposnak, lemondva a visszajáróról.A csapos ránézett a pénzre, aztán ránézett Fordra. Megborzongott: teljesenérthetetlen érzet töltötte el, olyan, amilyen még senkit soha a Földön el nemtöltött. Erös stresszhatás alatt az összes létforma halvány, tudat alatti jelzést bocsát ki. Ez a jelzés pontosan, csaknem patetikusan közvetíti azt, hogy az illetö lény milyen messze érzi magát a születése helyétöl. A Földön senki se kerülhet tizenhatezer mérföldnél távolabb. Ez valóban jelentéktelen távolság, ezért az ilyen jelzések észrevehetetlenül enyhék. Ford Prefect most igazán nagy stresszhatásnak volt kitéve.A Földtöl 600 fényévre született a Betelgeuse kör- nyékén.A csapos megszédült, amint meglegyintette a felfoghatatlan, döbbenetes távolság érzete. Nem tudhatta, mit érez, de friss tisztelettel, csaknemáhítattal nézett Fordra.-Komolyan mondja. uram? - suttogta olyan halkan, hogy az egész kocsma elcsende-sedett. - Komolyan úgy véli, hogy itt a világvége?-Igen - mondta Ford.-Még ma délután?Ford magához tért. Visszatért léhasága is.-Hogyne - felelte vidáman, Legfeljebb két percet adnék még neki.A csapos nem hitt a fülének - de annak az érzésnek se hitt, amelyet csak egypillanattal elöbb élt át.-Mit tehetnénk? - kérdezte.-Semmit - mondta Ford, és zsebre vágta a mogyorókat.Az elnémult kocsma mélyén valaki hangosan felröhögött: milyen hülye letthirtelen mindenki.A Ford melletti vendég már teljesen elázott. Pillantása lassan kapaszkodott felFordhoz.-Úgy gondoltam - mondta -, hogy ha itt a világvége, akkor le kell feküdnünk,vagy papírzacskót húznunk a fejünkre, vagy mi.-Ha kedvük van hozzá, csak tessék - mondta Ford.-Így mondták a seregben - mondta a részeg, és szemei megkezdték hosszú útjukat awhisky felé.-Az használ? - kérdezte a csapos.-Nem - mondta Ford, és barátságosan rámosolygott. - Elnézést - mondta -, mennemkell.-Búcsút intett és távozott.A kocsma egy percig néma volt. Aztán a röhögösvendég ismét zavaróan felröhögött. A lány, akit magával rángatott a kocsmába,az elmúlt óra alatt alaposan megutálta; nem kis megelégedésére szolgált volna,ha megtudja, hogy tán másfél perc múlva a pasas hidrogén, oxigén és szén-monoxidkis felhöjévé oszlik. Sok öröme azonban nem lesz belöle, mert a nagy pillanatsorán túlságosan el lesz foglalva a saját feloszlásával.A csapos a torkátköszörülte. Meglepve hallotta saját hangját:-Hölgyeim és uraim, kérem az utolsó rendeléseket.A nagy sárga gépek megindultak lefelé, és mind gyorsabban ereszkedtek. Fordtudott róluk; Nem így akarta.Arthur csaknem felért az ösvényen a házához. Nem tünt fel neki, hogy lehült alevegö,nem észlelte a szelet,sem a hirtelen, megmagyarázhatatlan felhöszakadást.Semmit se látott, csak a buldózereket, melyek hernyóként másztak rommá lettotthona fölött.-Barbárok! - süvöltötte. - Kiperelem a tanácsból az utolsó fillérüket is,felakasztatlak titeket, megfojtatlak, felnégyeltetlek! Čs megkorbácsoltatlak! Čsmegfözetlek! Amíg... amíg... megemlegetitek! Ford rohant utána. Nagyon gyorsan. Nagyon-nagyon gyorsan.-Čs aztán kezdem elölröl! - kiabált Arthur. - Čs ha befejeztem, ugrálni fogok adarabokon!Arthur nem vette észre, hogy mindenki fut a buldózerek felöl; azt se, hogyMr.Prosser zaklatottan bámul az égbe. Mr. Prosser azt látta, hogy hatalmas sárgaböhömök süvítenek át a felhökön. Hihetetlenül nagy sárga böhömök.-Čs addig ugrálok rajtuk - üvöltött Arthur még mindig futva -, míg feltörik atalpam, vagy amíg kigondolok valami még borzasztóbbat, és aztán. . .Arthur megbotlott, elvágódott, átfordult, és a hátára fordulva maradt. Végremeglátta, hogy valami történik. Karja az égnek lendült.-Mi a fene az?! - sikoltotta.Akármi volt is, szörnyü sárgaságában keresztülszáguldott az égen, észvesztözajjal szakította át a levegöt, s a messzeségbe szökkent. Mögötte a levegöakkora csattanással záródott össze, hogy az ember füle hat láb mélyen akoponyájába süllyedt.A böhömöt egy újabb követte, s ugyanazt tette, csak mégzajosabban.Nehéz lenne elmesélni, mit tettek az emberek a bolygó felszínén,mivel maguk se tudták. Nem is igen volt értelme - kirohantak a házakból, bero-hantak a házakba, a zaj elnyomta az üvöltözésüket. A világ összes városábanmegteltek emberekkel az utcák, az autók egymásba faroltak, ahogy a zaj rájukzúdult, majd szököárként söpört végig hegyeken és völgyeken, sivatagokon ésóceánokon, mintha ellapítana mindent, amit elér.Csak egyvalaki állt és figyelteaz eget, szemében mélységes szomorúság, fülében gumi füldugó. Pontosan tudta, mitörténik. Pontosan tudta azóta, hogy Szub-Čta Detekt-o-Métere az éjszaka közepénpislogni kezdett a párnája mellett és felriasztotta. Čvek óta várt erre a jelre, amikor azonban magányos, sötét szobájában gubbaszt-va megfejtette a kódot, megborzongott, és hideg görcs markolt a szívébe.A Galaxis összes faja közül ki más is üdvözölhette volna elsöként a Földet, hanem pont a Vogonok.Čs mégis, még most is tudta, mi a teendöje. Ahogy a Vogonürjármü elsüvített az égen, ö kinyitotta a szütyöjét. Kihajította belöle aJózsef és a Lenyügözö Technikolor Álomkabát kéziratát;kihajította belöle azIsteni Varázsige kéziratát; ahová most készült, ott nem lesz szükség rájuk.Minden rendben volt, minden elö volt készítve.Tudta, hol a törülközöje.Hirtelencsönd szállta meg a Földet. Ez talán még a zajnál is rosszabb volt. Kis ideignem történt semmi.Az égen, valamennyi földi nemzet fölött, óriási, mozdulatlanhajók függtek. A természet megcsúfolása: ott függtek mozdulatlanul, hatalmasan,súlyosan, rezzenetlenül az égen. Többen már attól sokkot kaptak, hogy meg-próbálták felfogni, amit látnak. A hajók kifejezetten úgy lógtak az égen, ahogypéldául a téglák sohasem.Még mindig nem történt semmi.Aztán egész halk sustorgáshallatszott, az egész világot betöltö, halk sustorgás. A világ összes hifiké-szüléke, összes rádiója, televíziója, kazettás magnója, basszus hangszórók és acsipogók és a közepeshangsugárzók - mind csöndesen bekapcsolták magukat.Minden konzervdoboz, minden szemetesvödör, ablak, autó, borospohár, minden táblarozsdás vaslemez akusztikailag tökéletes hangforrássá változott.Mielött a Földmegsemmisült volna, részesülhetett mindabban, ami a hang visszaadásának legma-gasabb fejlettségét jelképezi. Ez volt a Földön valaha megépített legnagyobbhangosítóberendezés. De nem koncert következett, se zene, se fanfár, csupánegyszerü üzenet. -Földlakók, figyelem! így szólt egy hang.A hangminöség csodálatos volt.Csodálatosan tökéletes kvadrofónia, oly alacsony torzítással, hogy a legerösebbember is sírva fakad.-Itt Prostatikus Vogon Jeltz beszél, a Galaktikus Hiperür Tervezési Tanácstól- folytatta a hang. - Amint azt nyilván önök is tudják, a Galaxis külsöterületeinek fejlesztését célzó tervek megkövetelik, hogy hiperürbekötöutatépítsünk az önök Naprendszerén keresztül.Sajnálatos módon az önök bolygójaegyike azoknak, melyek szanálásra kerülnek. A folyamat kétföldi percnél valami-vel kevesebbet vesz igénybe. Köszönöm a figyelmüket.A hangosítóberendezéskikapcsolt.Döbbent, értetlen rettegés szállta meg a Föld figyelö népét. Aziszonyat végiggördült az összeverödött csoportokon, mintha mágnest mozgatnánakaz asztalra szórt acélsörét alatt. Ismét kitört a pánik, a menekülési kényszer,de nem volt hová menekülni.Ennek láttán a Vogonok ismét bekapcsolták a hangosí-tó berendezést.-Semmi értelme meglepödést tettetni. Valamennyi tervrajz és megsemmisítésiutasítás ötven földi év óta megtekinthetö a helyi tervezöhivatalban az AlfaCentaurin, úgyhogy böven volt rá idejük. hogy hivatalos panaszt jelentsenek be.Semmi értelme, hogy ilyen késön kezdjék a felhajtást.A hangosítóberendezésmegint kikapcsolt. A visszhang lassan dübörgött keresztül a földeken. A hatal-mas hajók sietség nélkül, könnyedén elfordultak. Alsó részükön egy-egy zsiliptárult fel, sötéten ásító négyszög.Valakinek valahol eddig tartott, hogyüzembe helyezzen egy rádiót, kiválasszon egy hullámhosszt, és üzenetet küldjön aVogon hajóknak, szót emelve a bolygó érdekében. Senki se hallotta, hogy mitmondanak, csak a válasz hallatszott a hangosítóberendezésböl:- Mit akarnak azzal mondani, hogy sose voltak az Alfa Centaurin? Az isten szerelmére, emberiség, hiszen csak négy fényévre van! Sajnálom, de ha magukat enynyire sem érdeklik a helyi ügyek, az igazán a maguk baja!- Megsemmisítö sugárzást bekapcsolni!A zsilipeken keresztül fény özönlött a Földre.- Nem is tudom - szólt a hangosítóberendezés -rohadt egy apatikus bolygó. Nemkár érte - és kikapcsolt.Szörnyü, hátborzongató csend támadt.Szörnyü, hátbor-zongató zaj támadt.Szörnyü, hátborzongató csend támadt.A Vogon Čpítész Flotta elsuhant a csillagos, tintakék ürbe. 4. fejezetMessze künn a Galaxis túlsó spirálkarján, ötszázezer fényévre a Nap nevücsillagtól, Zaphod Beeblebrox, a Birodalmi Galaktikus Kormány Elnöke, Damograntengerein száguldott keresztül ionmeghajtású deltahajójában, mely csillogott-villogott a damogran nap fényében.A forró Damogran; a távoli Damogran: Damog-ran, melyröl szinte senki se hallott.Damogran, az Arany Szív titkos hazája.A hajó száguldott. Jó soká tart, míg célba ér, mert Damogran elég kényelmetlenülvan berendezve.Semmi más nincs rajta, csak közepes és nagyméretü, sivatagosszigetek, melyeket bájos, de bosszantóan széles tengerek választanak el.A hajó száguldott.Földrajzi hátrányai miatt Damogran mindig is néptelen volt.Ezért jelölte ki ezt a bolygót a Birodalmi Galaktikus Kormány az Arany SzívProgram számára, lévén a bolygó elhagyatott, az Arany Szív Program pedig titkos.A hajó pattogva száguldott a tengeren, mely az egyetlen számottevö méretüszigetcsoport fö szigetei között terült el. Zaphod Beeblebrox útban volt a pi-ciny ürkikötö, a Húsvét-sziget (a név csupán véletlen egybeesés miatt érthetö;a Galaxisban elterjed galakton nyelven húsvét annyi, mint " kicsi, lapos ésvilágosbarna ") felöl az Arany Szív szigete felé, melyet ugyanilyen véletlenegybeesés folytán Dániának hívtak. Az Arany Szív Programmal kapcsolatos munkák egyik mellékhatása az volt, hogyegymást érték a teljesen értelmetlen egybeesések. Az azonban nem a véletlenmüve, hogy a nap, a Program betetözésének napja, a nagy leleplezésé, a nap,amelyen bemutatják az Arany Szívet az ámuló Galaxisnak, ez a nap egyúttal ZapnodBeeblebrox számára is a betetözés napja. E nap kedvéért szánta el magát arra,hogy induljon az elnökválasztáson, bár döntése a megdöbbenés hullámait keltettemindenütt a Birodalmi Galaxisban: Zaphod Beeblebrox? Elnökké? Tán csak nem aZaphod Beeblebrox? Tán csak nem Elnökké? Többen csattanós bizonyítékát láttákebben annak, hogy a teremtés, már amennyire megismerhetö, teljesen megbolondult. (Elnök. A teljes cím: A Birodalmi Kormány Elnöke. A Birodal- mijelzö fennmaradt, noha manapság már anakronizmusnak tünik.)Az örökös Császár csaknem halott - néhány száz éve már. Halálos kómája utolsóperceiben sztázisba helyezték, mely állandó és változatlan állapotban tartja.Örökösei valamennyien halottak, minek következtében a politikai hatalom mindendrasztikus változás nélkül, egyszerüen és hatásosan lejjebb csúszott egy-kétfokkal a létrán, és most az a testület gyakorolja, mely korábban mint a Császártanácsadóinak szervezete tevékenykedett: megválasztott kormányzó testület, melysaját kebeléböl választ elnököt. A látszat ellenére a tényleges hatalmat sem ez,sem más hasonló testület nem birtokolja. Az Elnök csupán jelképes figura, aki azégvilágon semmiféle hatalmat nem gyakorol. Tényleg a kormány választja, de alegföbb követelmény, melynek eleget kell tennie, nem a vezetöi rátermettség,hanem a finoman mérlegelt közbotrány. Emiatt az Elnök mindig ellentmondásosszemélyiség, egyszerre tenyérbemászó és elbájoló.Nem az a feladata, hogygyakorolja a hatalmat,hanem hogy elterelje róla a figyelmet.E szempontok alapjánZaphod Beeblebrox egyike a Galaxis legsikeresebb elnökeinek: tíz elnöki évébölkettöt már börtönben töltött csalásért. Alig néhányan vették észre, hogy sem azElnöknek, sem a Kormánynak nincs semmi hatalma, s közülük is csak hatan tudjákhol a politikai hatalom végsö forrása. A többiek általában úgy vélik, hogy avégsö döntéshozatalt egy számítógép végzi. Nagyobbat már nem is tévedhetnének Zaphod vigyorgott, és a gázra lépett.Zaphod Beeblebrox, kalandor, exhippi,életmüvész(gazember? - minden bizonnyal), mániákus önreklámozó,kapcsolatterem-tésben használhatatlan, akiröl sokan vélik, hogy egyszer s mindenkorra házon ésmagánkívül van.Elnök? Pedig senki se bolondult meg, legalábbis nem így.Az egészGalaxisban mindössze hatan értették azt az elvet, mely meghatározza a Galaxiskormányzását,ök tudták: ha egyszer Zaphod Beeblebrox bejelenti, hogy indul azelnökválasztáson, akkor a dolog többékevésbé el is dölt: Zaphod ideális töltelékaz Elnök posztjára.Csupán azt nem értették, hogy Zaphod miért vállalja...Zaphod élesen bekanyarodott, hatalmas vízfalat löve az ég felé.Eljött a nagy nap; eljött a nap, amikor mindenki megtudja, mire készült Zaphod.Ezért a napért vállalta, hogy indul az elnökválasztáson. Aznap volt a kétszáza-dik születésnapja, ismét egy véletlen egybeesés.A hajó nagyokat szökkentDamogran tengerein, míg Zaphod csöndes mosollyal élvezte, hogy milyen csodála-tosan izgalmas napja lesz. Lazított tartásán, két karját lustán végigfektette azülés hátán. Harmadik karjával kormányzott, azzal, amelyet nemrég illesztetett ajobb alá, hogy könnyebben tudjon síbokszolni.- Hej - hízelgett önmagának -, te hidegvérü fickó,te! - de az idegei olyanmagasan sivítottak, mint egy kutyasíp.Dánia szigete húsz mérföld hosszú volt, ésa közepén öt mérföld széles, homokos és félkör alakú.Nem is annyira sziget volt,mint inkább annak a hatalmasan ívelö öbölnek a körvonala, amelyet határolt. Ezt a benyomást tovább fokozta, hogy a félhold belsö ívét szinte mindenüttmeredek sziklák alkották. A sziklák tetejéröl lassan simult a táj az öt mérföldre levö túlpart vonalába.A sziklák tetején állt a fogadóbizottság.Tagjai föként kutatók és mérnökök voltak, akik megalkották az Arany Szívet;többségükben humanoidok, de akadt köztük néhány hüllöszabású atommérnök,két-három zöld, kolibri alkatú maximegalaktikus, egy vagy két nyolclábúfizikostrukturalista és egy Hooloovoo (a Hooloovoo a kék színnek egy szuperin-telligens árnyalata). A Hooloovoo kivételével mindenki az ünnepi, tiritarkamunkaköpenyében pompázott; a Hooloovoot az alkalom tiszteletére egy szabadonálló prizmába vetítették.Valamennyien beleborzongtak az ünnepélyes izgalomba.Együtt és egymás között elérték és meghaladták a fizika összes törvényeit,újjászerkesztették az anyag alapvetö szerkezetét, kifacsarták és megtörtéka valószínüség és a valószínütlenség törvényeit, és mégis azt tartották alegizgalmasabbnak, hogy találkozhatnak egy pasassal, akinek narancsszínü kendövan a nyakában (a Galaxis Elnöke hagyományosan narancsszínü kendöt viselt anyakában). Az se számított volna sokat nekik, ha tudják, mekkora hatalomilleti meg az elnököt: semekkora.Az egész Galaxisban csak hatan tudták, hogy aGalaxis Elnökének a feladata nem az, hogy gyakorolja a hatalmat, hanem az, hogyelterelje róla a figyelmet. Zapnod Beeblebrox rendkívül tehetségesen vé-gezte a dolgát.A tömeg a naptól és a hajózási bemutatótól elkápráztatva kapko-dott levegö után,amint az Elnök hajója a hegyfokot megkerülve az öbölbe siklott.Csillogva-villogva, hatalmas ívü kanyarokban suhant a tengeren át.Tulajdonképpenérintenie se kellett volna a vizet, mivel az ionizált atomok ködös párájafenntartotta a látvány kedvéért azonban néhány uszonyszerü pengével isfelszerelték, amelyeket a vízbe lehetett ereszteni.A pengék sziszegve hasítottáka tengert, magasra csapott a víz, és míg a hajó a part felé száguldott, a mélyárkok bolondul kergetöztek mögötte, majd dús habot vetve összeomlottak.Zaphodimádta a hatást; ehhez értett a legjobban.Člesen megcsavarta a kormányt. A hajóvadul csúszkálva a szikla alá fordult és könnyedén megpihent a hullámok hátán.Másodpercek múlva már a fedélzeten volt, vigyorgott, és integetett a több mintháromkvintillió nézönek. Persze nem volt személyesen jelen mind aháromkvintil-lió, de az Elnök minden mozdulatát közvetítette számukra a kis 3D robotkamera,mely alázatosan szállongott a közelben. Az Elnök groteszk szereplései mindigborzasztóan népszerüek voltak a 3D-n; ezért is találták ki öket.Zaphod megintvigyorgott.A háromkvintillió és hat nézö nem is sejtette, hogy ezúttal kisségroteszkebb lesz a groteszk, mint szerették volna.A robotkamera az Elnök kétfeje közül a népszerübbikre fókuszált.Az Elnök ismét integetett.A dupla fejtölés a harmadik kartól eltekintve, többé-kevésbé humanoid volt.Szöke, kócos hajavéletlenszerü irányokba meredt,kék szeme megmagyarázhatatlan fényben csillogott,és az arca csaknem teljesen borotválatlan volt.Húsz láb magas gömb lebegett ahajóhoz, gördülve és pattogva, csillogva a nap fényében. Belsejében hatalmas,félkör alakú, vörös börhuzatú kerevet lebegett. Minél jobban pattogott és görgött a gömb, annál mozdulatlanabb volt a kerevet; biztosan állt, mint egy vörös börhuzatú szikla. Mint minden, ez is leginkábba hatásvadászatot szolgálta.Zaphod átlépett a gömb falán, és a kerevetre heve- redett.Két karját hosszan kinyújtotta, harmadikkal lesöpört valami port a térdéröl.A fejei körülnéztek, mosolyogtak; a lábát magasan felrakta. Úgy érezte, mindjárt sikít. A víz felforrt a buborék alatt, bugyogott és kilövellt.A buborék a levegöbe szökkent, ugrándozott és pörgött a vízsugáron. Egyrefeljebb kapaszkodott, vakító fénycsóvákat küldve a szikla tetejére. Mind feljebbszökkent a vízsugáron, a víz szétporladt a több száz lábnyi mélységben.Zaphodelképzelte önmagát, és mosolygott.Kétségkívül nevetséges közlekedési eszköz, dekétségkívül gyönyörü.A szikla tetején a gömb imbolygott egy pillanatig,rágördültegy sínekkel felszerelt rámpára, onnan egy homorú platformra gurult, majdmegállt.Zaphod Beeblebrox hatalmas tapsvihar közepette kilépett a buborékból,narancsszínü kendöje csillogott a fényben.Megérkezett a Galaxis Elnöke.Várt,hogy elcsendesedjék a taps, majd üdvözlésre emelte kezeit.- Helló! - mondta.Melléosont egy kormánypók, hogy a kezébe nyomja az elöreelkészített elnöki beszéd egy példányát. Az eredeti példány lapjai, a harmadik-tól a hetedikig,ázottan úszkáltak Damogran tengerén, jó öt mérföldre az öböltöl.Az elsö két oldalt egy Páfránylevél Tarajú Damogran Sas mentette meg azenyészettöl; a két lap már be is épült abba a kivételesen újszerü fészekbe, amita Sas talált fel. A fészek fö építöanyaga a papírmasé volt, s a konstrukció gyakorlatilag lehe-tetlenné tette az újszülött sasfióka számára a kitörést.A Páfránylevél TarajúDamogran Sas már hallott a fajok fennmaradásáról, s a maga részéröl a pozitívhozzáállás mellett döntött.Zaphod Beeblebrox tudta, hogy nem lesz szüksége abeszédre, úgyhogy gyengéden eltolta maga elöl a kormánypók példányát.-Helló! - mondta még egyszer.Sugárzó arcok nézték mindenhonnan, vagy legalább-is majdnem mindenhonnan. Zaphod meglátta Trilliant a tömegben. Trillian csakegy lány volt, akit Zaphod mostanában szedett fel, amikor a vicc kedvéért inkog-nitóban meglátogatott valami bolygót. Trillian karcsú, kreol humanoid volt,hosszan hullámzó fekete hajjal, telt ajakkal, pici, furán kerek orral és nevet-ségesen barna szemekkel. Az ö sajátos módján megkötött piros kendöje és hosszanelomló, selymes, barna ruhája miatt akár arabnak is nézhették volna. Nem minthavalaki is hallott volna a jelenlevök közül az arabokról.Legújabban az arabok márnem léteztek, s amikor még léteztek is, ötszázezer fényévre voltak Damograntól.Trillian tulajdonképpen senki se volt, legalábbis Zaphod szerint. Čpp csak elégsokat voltak együtt Zaphoddal, és megmondta neki, amit gondolt róla.-Helló, szivi! - mondta Trilliannak.Trillian gyors mosolyt villantott fel éselfordult.Aztán visszafordult, hogy melegebben is rámosolyogjon, de Zaphodaddigra már mást nézett.-Helló! - mondta az egy csomóba verödött lényeknek, akik a sajtót képviselték,és alig várták, hogy Zaphod befejezze a köszöngetést, és hozzáfogjon a szónok-lathoz.Zaphod külön örömmel vigyorgott rájuk, mert tudta, hogy perceken belülolyan szónoklatot kapnak, hogy megemlegetik.Mindazonáltal a következö szavaise vóltak a sajtó hasznára. Az egyik tisztviselö ingerülten megállapította, hogyaz Elnöknek szemlátomást semmi kedve sincs ahhoz, hogy elmondja az oly gondosanelöre megszerkesztett beszédet, és elkattintotta a zsebébe rejtett távvezérlökészülék kapcsolóját. A gyülekezettöl kissé távolabb hatalmas fehér kupoladagadt az égnek; a kupola most középen végigrepedt, elhasadt, és kétfelé nyílvaa földre omlott. Mindenkinek elállt a lélegzete, holott pontosan tudták, hogyennek kell történnie, hiszen ök építették ilyenre.Oriási csillaghajó váltszabaddá a kupola alatt.Százötven méter hosszú, alakja mint egy karcsú sport-cipö, tökéletesen fehér és tébolyítóan gyönyörü. A hajó láthatatlan méhében, kisaranydobozban feküdt a legészvesztöbb eszköz, melyet valaha is kitaláltak - azeszköz, mely a hajó különleges helyét biztosította a Galaxis történetében;melyröl a hajót elnevezték: az Arany Szív. -Hüha! - mondta Zaphod Beeblebrox a hajónak.Semmi mást nem tudott kinyögni.Aztán megismételte, csak hogy a sajtót boszszantsa:-Hüha!A tömeg várakozóan nézett rá. Zaphod Trillianra kacsintott, aki felhúzta aszemöldökét, és kerek szemeket meresztett rá. Trillian tudta, mit akar Zap-hod mondani és szörnyen felvágós alaknak tartotta érte.-Hát ez elképesztö! - mondta. - Ez aztán igazán olyan elképesztöen elképesztö,hogy kedvem volna ellopni.Csodálatos elnöki megnyilatkozás, tökéletesen megfelel a szokásoknak. A tömegelismeröen nevetett, a sajtó emberei buzgón pöntyögtek Szub-Čta Telex-o-Matáik billentyüin, és azElnök vigyorgott.Vigyorgott, míg szívében a sikoly türhetetlenül felhangosodott;ujjai rásimultak a kis Paraliz-o-Mat bombára, mely a zsebében nyugodott.Nem bír-ta tovább. Čgnek emelte fejeit, vad csatakiáltást hallatott dúr-tercekben, abombát földhöz vágta, és átrohant az immár dermedten sugárzó mosolyok tengerén.

5. fejezet

Prostatikus Vogon Jeltz nem volt szép látvány, és ebben még a többi Vogon is egyetértett. Magasra boltozódó orra messze a disznószerü, alacsony homlok fölé nyúlt. Sötétzöld, gumiszerü böre elég vastag volt ahhoz, hogy a Vogon Tisztviselöi Karban vigye valamire, hogy a tengerben akár ezer láb mélységben is tetszöleges idöt töltsön mindenféle káros következmények nélkül. Nem mintha úszni járt volna. Ahhoz túl zsúfolt volt a napirendje.Azért volt olyan, amilyen, mert sok-sok millió év elött, amikor az elsö Vogon kimászott Vogária henye östengereiböl, és ott zihált és dagadozott a bolygó szüz partjain, amikor a ragyogó, fiatal Vogszol nap elöször ragyogott rájuk aznap reggel... akkor és ott az evolúció eröi lemondtak róluk, undorodva elfordúltak, és leírták öket, mint valami szerencsétlen, csúf hibát.Sosem fejlödtek tovább; ki kellett volna pusztulniuk.Nem tették, és ezt kétségkívül az ö renyhe agyú, ragacsosan konok természetük javára kell írnunk.Evolúció? - mondták maguknak. - Kinek kell az? És amit a természet nem tett meg a kedvükért, azt egyszerüen elnélkülözték, míg el nem érkeztek az idök, amikor is a nagyobb anatómiai kellemetlenségeket sebészeti úton enyhítették. A természet eröi közben sebes túlórába kezdtek Vogária bolygóján, hogy kijavítsák az elözö mulasztásokat.Elöálltak a Sziporkákkal Ékesített Zsilipfúró

Rákkal, melyet a Vogonok felfaltak, miután a héjukat vasbunkókkal szétverték; lélegzetelállítóan karcsú és tarka, égre törö fákkal, ezeket a Vogonok kidöntötték, hogy megégessék velük a rákhúst; selyembundás, harmatos szemü, gazellákhoz hasonlatos lényeket kreáltak, ezeket a Vogonok befogták és meglovagolták. Szegények nem váltak be közlekedési eszközként, mert a gerincük azonnal eltört, a Vogonokat azonban ez nem zavarta abban, hogy rájuk üljenek.Így múlatta Vogária bolygója a boldogtalan évezredeket, amíg egyszer a Vogonok felfedezték a csillagközi utazás elveit. Néhány rövid Vogon-év leforgása alatt valamennyien elvándoroltak, és a Megabrantishalmazban, a Galaxis politikai centrumában telepedtek le.Ők alkotják most a Galaktikus Tisztviselöi Kar hihetetlenül hatalmas gerincét.Megkísérelték, hogy müveltségre tegyenek szert; megkísérelték, hogy modort és társadalmi viselkedést tanúljanak, de a mai Vogon a legföbb vonatkozásokban alig-alig különbözik primitív elödeitöl. Minden évben huszonhétezer Sziporkákkal Ékesített Zsilipfúró Rákot importálnak,s azzal múlatnak el egy görbe éjszakát, hogy vasbunkókkal szétverik öket. Prostatikus Vogon Jeltz, mélységes hitványságában, teljesen tipikus Vogon volt. Ráadásul a stopposokat se szerette.

Mélyen lenn, Prostatikus Vogon Jeltz zászlóshajójának belsejében, egy sötét kis kabinban idegesen rezdült egy gyufa lángja. A gyufa gazdája nem Vogon volt, de mindent tudott a Vogonokról, és jó okkal idegeskedett.                                   

 Ford Prefectnek hívták. Ford körülnézett a kabinban, de nem sokat láthatott: furcsa és ijesztö árnyak hajladoztak és ugráltak a lángocska fényében, de minden csöndes volt. Ford halk köszönetet rebegett a Dentrassiaknak.A Dentrassiakat, az ínyenceknek ezt a rakoncátlan törzsét, melybe egy csapat vad, de kellemes fickó tartozott, a Vogonok legújabban szívesen alkalmazták hosszújáratú hajóikon szakácsnak, azzal a szigorú feltétellel, hogy megelégszenek a saját maguk társaságával.Ez tökéletesen megfelelt a Dentrassiaknak, mivel fölöttébb kedvelték a Vogon pénzt, mely egyike a Galaxis legkeményebb valutáinak, viszont ki nem állhatták magukat a Vogonokat. A Dentrassiak egyetlen fajta Vogont kedveltek: a felbosszantott Vogont.

Ford Prefect nem vált hidrogén, oxigén és szén-monoxid kis felhöjévé.Ford Prefect eredeti neve csupán a Betelgeuse egy obskurus nyelvjárásában érthetö; a nyelv gyakorlatilag azóta halott, hogy a Nagy Lezúduló Hrung Katasztrófa a Betelgeuse-VII összes ösi Praxibetel közösségét elsöpörte a 03758. Galaxikus-Sziderikus Év-ben. A bolygó teljes népessége elpusztult a Nagy Lezúduló Hrung Katasztrófa során. Ford apja volt az egyetlen túlélö; életét egy rendkívüli véletlennek köszönhette, amelyröl sose tudott számot  adni. Az egész históriát mély rejtély övezi: igazából mindmáig senki se tudta megmondani, hogy mi is az a Hrung, és hogy miért pont a Betelgeuse-VII-et tüntette ki a ezúdulásával. Ford apja nagyvonalúan félresöpörte az öt szükségképp körülvevö gyanú felhöjét, és letelepedett a Betelgeuse-V-ön, ahol Fordnak lett apja és nagybátyja; immár kihalt fajának tiszteletére az ösi Praxibetel nyelven keresz- telte meg a fiút.Ford képtelen volt rá, hogy megtanulja a nevét, úgyhogy az apja végül belehalt a szégyenbe, mely a Galaxis egyes részein még mindig halálos betegség. Az iskolában a többi gyerek Ix-nek nevezte, ami a Betelgeuse-V nyelvén azt jelenti, hogy " fiú, aki nem képes kielégítöen megmagyarázni, mi az a Hrung, sem azt, hogy miért pont a Betelgeuse-VII-et tüntette ki a lezúdulásával "  Halk nyögést hallott. Nehézkes árnyék mocorgott a földön a gyufa fényében. Gyorsan elrázta a lángot, kotorászni kezdett a zsebében, kivette, amit keresett. Felszakította és megrázta. Lekuporodott a földre. Az árny megmozdult.

-Hoztam mogyorót - mondta Ford Prefect. Arthur Dent megmozdult, ismét felnyögött, érthetetlenül motyogva.

-Tessék, vegyél - sürgette Ford, a zacskót rázogatva. - Valószínüleg vesztettél némi sót és proteint, hiszen most próbáltad elöször az anyagátviteli sugarat. A sörök kipárnázták némileg a szervezetedet.

-Vhrrr... - mondta Arthur. Felnyitotta a szemét.

-Sötét van - mondta.

-Valóban - mondta Ford Prefect -, sötét van.

-Nincs fény - mondta Arthur. - Sötét van, nincs fény.

Ez Ford szerint egyike volt a legérthetetlenebb emberi dolgoknak: az a szokás, hogy a legnyilvánvalóbb dolgokat leszögezik és ismételgetik, például: "  Szép napunk van ", vagy " Maga nagyon magas ", vagy " Ó,kedvesem, harminc láb mélyre zuhantál, jól vagy? " A jelenség magyarázatára Ford kidolgozott egy elméletet. Eszerint az emberi lények szája összenö, ha nem járatják. Néhány hónapi megfigyelés és megfontolás eredményeképp elvetette ezt az elméletet, és újabbal állt elö. Eszerint ha az emberek nem járatják a szájukat, akkor az agyuk kezd dolgozni. Késöbb elvetette ezt az elméletet is a benne rejlö rosszindulatú cinizmus miatt, és úgy döntött, hogy alapvetöen kedveli az emberi lényeket. Továbbra is borzasztóan zavarta viszont azoknak a dolgoknak a rettentöen nagy száma, amelyekröl az embereknek fogalmuk se volt.

-Úgy van - egyezett bele. - Nincs fény. - Megkínálta Arthurt néhány szem mogyoróval. - Hogy érzed magad?                               

-Mint a rosszul fizetö vállalat -mondta Arthur.-Egyes részeim folyton kilépnek tölem.

Ford értetlenül meredt rá a sötétben.

-Mit gondolsz - kérdezte Arthur -, megbánnám,ha megkérdezném, hol a pokolban vagyunk?

Ford felállt.

-Biztonságos helyen - mondta.

-De jó - mondta Arthur.

-A Vogon Építész Flotta egyik ürhajójának a konyharészlegében vagyunk, egy kis kabinban -mondta Ford.

-Úgy tünik - mondta Arthur -, ez a "biztonságos"szónak valami egészen szokatlan értelmezése, melyröl eddig nem volt tudomásom. Ford újabb gyufát gyújtott, és keresni kezdte a világítás kapcsolóját. Az idomtalan árnyak ismét hajladoztak és szökelltek. Arthur feltápászkodott, és aggodalmasan átnyalábolta magát a karjaival. Félelmetes idegen árnyak tolongtak körülötte, a levegö áporodott szagokkal volt terhes, melyek azonosíthatatlanul jutottak a tüdejébe, s valami halk, szünni nem akaró zümmögés hallatszott, mely meggátolta abban, hogy összeszedje a gondolatait.

-Hogy kerültünk ide? - kérdezte kissé borzongva.

-Stoppoltunk és felkéredzkedtünk - mondta Ford.

-Micsináltunk? - kérdezte Arthur. - Azt akarod bebeszélni nekem, hogy csak feltartottuk a hüvelykujjunkat, mire valami gülüszemü zöld szörny kidugta a fejét, és odakiáltott: Helló, haverok, pattanjatok csak fel, elviszlek benneteket egészen a basingstoke-i elágazásig?

-Hát - mondta Ford -, a hüvelyk egy elektronikus Sub-Éta jelzökészülék, az elágazás innen hat fényévre van Barnard Csillagánál, de egyébként igen, a dolog többé-kevésbé stimmel.

-És a gülüszemü szörny?

-Tényleg zöld.

-Remek - mondta Arthur -, mikor mehetek haza?

-Semmikor - mondta Ford, és megtalálta a fény kapcsolóját. - Takard el a szemed -mondta és felkapcsolta. Még maga Ford is meglepödött.

-A bánatba is - mondta Arthur -, valóban ilyen a repülö csészealj belülröl.

  Prostatikus Vogon Ieltz végigvonszolta visszataszító zöld testét a parancsnoki hídon. Mindig maradt benne némi bizonytalan ingerültség,ha lakott bolygókat kellett megsemmisítenie. Szerette volna, ha valaki elmagyarázza neki, milyen helytelenül is cselekedett, s akkor ö kedvére kiüvöltözhetné magát, és megkönnyebbülne. Teljes súlyával ráhuppant a vezérlöpult elötti székre, hátha eltörik, és akkor valóban dühös lehet valamiért. A szék azonban panaszosan nyekergett, és épen maradt.

-Takarodj! - üvöltött egy fiatal Vogon örre, aki e pillanatban lépett a hídra. Az ör azonnal visszavonult, mélyen megkönnyebbülve. Örült, hogy mégsem neki kell átnyújtania a jelentést, amit éppen most kaptak. A jelentés hivatalos közleményt tartalmazott, mely szerint a Damográn bolygón létesített állami kísérleti telepen éppen most adják át azt a csodálatosan új típusú ürhajót, melynek rendszerbe állítása a jövöben szükségtelenné teszi a hiperürexpressz utak építését. Ujabb ajtó nyílt fel, a Vogon kapitány azonban most nem üvöltött, mivel ez az ajtó a konyhai traktushoz szolgált, ahol a Dentrassiak az ö táplálékát készítették. Mi sem lenne most jobb, mint egy étkezés.Hatalmas, szörös lény szökdelt át az ajtón, kezében az ebéd tálcájával. Bolondul vigyorgott. Prostatikus Vogon Jeltz el volt ragadtatva. Tudta:ha egy Dentrassi ennyire boldog, akkor valahol ezen a hajón valami olyasmi történik, amitöl kedvére feldühödhet.                              

Ford és Arthur körülnéztek.

-Na, mit szólsz? - kérdezte Ford.

-Kissé mocskos, nem?

Ford szemöldökét ráncolva nézte a szük kabinban szétszórt maszatos matracokat, mosatlan edényt s az idegen alsónemü büzös, azonosíthatatlan darabjait.

-Ez munkahely, tudod - mondta. - A Dentrassiak egyik hálófülkéjében vagyunk.

-Mintha azt mondtad volna, hogy Vogonoknak vagy minek hívják öket.

-Úgy is van - mondta Ford. - A Vogonok vezetik a hajót, a Dentrassiak a szakácsok, ök engedtek fel minket a hajóra.

-Zavaros - mondta Arthur.

-Nézd ezt - mondta Ford. Leült az egyik matracra, és kotorászni kezdett a zsákjában.Arthur gyanakodva megpiszkálta a matracot, és maga is leült. Alig-alig volt gyanakodnivalója; az Acsargó Kagylók bolygójának mocsaraiban növö matracokat nagyon gondosan megölik és kiszárítják, mielött használatba vennék. Legfeljebb egy-egy éled fel közülük olykor.Ford odaadta a könyvet Arthurnak.

-Mi ez? - kérdezte Arthur.

-Ez a GALAXIS Útikalauz Stopposoknak. Egy elektronikus könyv. Bármiröl megmond minden szükséges tudnivalót. Ez a feladata. Arthur idegesen forgatta a könyvet a kezében.

-Tetszik a borítója - mondta. - NE ESS PÁNIKBA! Ez az elsö segítökész vagy érthetö dolog, amit ma hallok.                                

-Megmutatom, hogy müködik - mondta Ford.Elragadta a könyvet Arthurtól, aki még mindig úgy fogta, mint egy két hete halott pacsirtát. Kihúzta a borítójából.

- Ezt a gombot megnyomod, akkor a képernyön megjelenik a tartalomjegyzék.

A mintegy háromszor négy hüvelyk nagyságú képernyö kivilágosodott, karakterek futottak át rajta:

-Téged a Vogonok érdekelnek, tehát beléptetem ezt a nevet így - és még néhány

billentyüt lenyomott.

-Tessék.

A képernyön zölden villogtak a szavak: Vogon Építész Flották.Ford megnyomta a képernyö alatti nagy piros gombot, s megindult a szavak villogó áradata. Ugyanakkor a könyv hangosan is mondta a cikkely szövegét, nyugodt, csöndes, kimért hangon. Ezt mondta:

Vogon Építész Flották. Ha stoppot akarsz kapni tölük, egyet tehetsz: lemondhatsz róla. A Vogon faj egyike a legellenszenvesebbeknek a Galaxisban: nem kifejezetten gonoszak, de modortalanok, bürokratikusak; fontoskodóak és érzéketlenek. Kisujjukat se mozdítanák, hogy megmentsék saját nagymamájukat a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadjától, hacsak nem kapnak írásos utasítást három példányban, aláírva, beküldve, visszaküldve, várakoztatva, elveszítve, megtalálva, nyilvános vizsgálatnak alávetve, ismét elveszítve, végül három hónapra tözeg alá temetve és gyújtósként hasznosítva.Ha italt akarsz kapni egy vogontól, legegyszerübb, ha ledugod a torkán az ujjadat.Ha fel akarod bosszantani, vesd a nagymamáját a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadja elé.Semmilyen körülmények között se hagyd, hogy egy Vogon a jelenlétedben olvassa fel a verseit.                                  

Arthur pislogott.

-Micsoda könyv! És hogy kaptunk mégis stoppot?

-Éppen ez az. A könyv elavult - mondta Ford, és visszacsúsztatta az útikalauzt a tokjába. - Az Új, Átdolgozott Kiadás számára végzek terepkutatást, s a javasolandó változások egyike az, hogy a Vogonok mostanában Dentrassiakkal fözetnek maguknak, ami elég hasznos kiskaput tár fel a számunkra.Fájdalmas kifejezés

cikázott át Arthur arcán.

-Kik azok a Dentrassiak? - kérdezte.

-Nagyszerü fickók - felelte Ford. - Tényleg ök a Galaxis legjobb szakácsai és legjobb mixerjei, és minden másra fittyet hánynak. És mindig készséggel felveszik a stopposokat, részben mert kedvelik a társaságot, föleg pedig, mert ezzel is bosszantják a Vogonokat.És éppen ez az, amit tudnod kell, ha elszegényedett stoppos létedre szeretnéd kevesebb mint napi harminc altair dollárért megnézni a Világegyetem Összes Csodáját. És éppen ez az én munkám. Izgalmas, nem?

Arthur levertnek látszott.

-Káprázatos - mondta, és rosszalló pillantást vetett az egyik matracra.

-Sajnos megrekedtem a Földön, és a tervezettnél több idöt kellett ott töltenem -magyarázta Ford. -Eredetileg egy hétre jöttem, de tizenöt évig ottragadtam.

-Hogy kerültél oda a legelején?

-Egyszerüen. Stoppoltam egy cukkolót.

-Egy cukkolót?

-Igen.

-Ööö. . . az mi

-A cukkoló? Általában valami gazdag kölök, akinek semmi dolga. A cukkolók bejárják a Galaxist, olyan bolygókat keresnek, melyek még nem teremtettek csillagközi kapcsolatot, és megzümmögik öket.                                

-Megzümmögik öket? - Arthurban egyre erösödött az az érzés, hogy Ford élvezettel keseríti meg az életét.

-Igen -mondta Ford - megzümmögik öket. Keresnek valami isten háta mögötti zugot, ahol alig jár valaki, azután leszállnak néhány szerencsétlen, mit sem sejtö lélek orra elött, akinek a kutya se hisz majd, fel-alá korzóznak elöttük, ostoba antennákkal a fejükön, és bip-bip hangokat hallatnak. Igazán gyermeteg vicc.Ford feje alá tette a kezeit, hátradölt az egyik matracon,és tenyérbemászón önelégült arcot vágott.

-Ford - makacskodott Arthur -, tudom, hogy hülyén hangzik, de mondd: mit keresek én itt?

- Azt te is tudod - mondta Ford. - Kimentettelek a Földröl.

-És mi történt a Földdel?

-Á! A Földet megsemmisítették.

-Tán csak nem - Arthur fel sem emelte a hangját.

-De igen. Egyszerüen elpárolgott, bele az ürbe.

-Nézd - mondta Arthur -fájlalom a dolgot.

Ford a homlokát ráncolta, és látszott, hogy Arthur kijelentésén töpreng.

-Igen - mondta végül. - Megértem az álláspontodat.

-Érti az álláspontomat! - Arthur felháborodottan üvöltött. - Érti!

Ford felpattant.

-Nézd a könyvet - sziszegte sürgetöen.

-Mit?

"NE ESS PÁNIKBA!"

-Nem estem pánikba!

-De igen.

-Jó, hát akkor pánikba estem, mi mást tehetnék?

-Tarts velem, és érezd jól magad. A Galaxis remek hely. Szükséged lesz erre a halra a füledben.                                       

-Hogy tetszik ezt mondani? - kérdezte Arthur megítélése szerint a lehetöségekhez képest udvariasan.Ford kezében kis üvegedényt tartott, melyben teljesen tisztán látszott a vonagló sárga hal. Arthur pislogott.Szerette volna, ha talál valami egyszerüt és felismerhetöt, amiben megkapaszkodhat. Szerette volna, ha nem csupán a Dentrassi alsónemüt és az Acsargó Kagylók matracait látja, és egészen biztonságosan érezte volna magát, ha csak egy pirinyó zacskó zabpelyhet talál. Ehelyett a Betelgeuséröl származó pasast látta, aki azt ajánlotta, hogy

dugjon egy sárga halat a fülébe. Nem érezte biztonságban magát.Fülrepesztö zaj szakadt hirtelen rájuk. Arthur még a forrását se találta. Rémülten kapkodott levegö után az érthetetlen hangok áradatában, mely úgy hangzott, mintha valaki gargarizálni próbálna, miközben támadó farkasfalkával viaskodik.

-Cssst! - mondta Ford. - Figyelj, ez fontos lehet!

-Fo. . .fontos?

-A fedélzeti hírközlö rendszer a Vogon kapitány üzenetét mondja.

-Azt akarod mondani, hogy ez a Vogon beszéd?

-Figyelj!

-De hát nem tudok vogonul!,

-Nem is kell tudnod. Elég, ha ezt a halat beteszed a füledbe.

Ford villámgyors mozdulattal Arthur fülére csapott. Arthur émelyegve érezte,hogy a hal belecsúszik a hallójárataiba. Elszörnyedve kapkodott levegö után,s pár másodpercig a fülében kotorászott, aztán szép lassan elkerekedtek a szemei a megdöbbenéstöl. Annak a vizuális élménynek az auditív megfelelöjét érezte,

amikor az ember két arc árnyképét nézi, s egyszer csak egy fehér gyertyatartót lát. Vagy amikor az ember egy csomó színes pöttyöt néz egy papírlapon, melyek hirtelen hatos számjeggyé állnak össze, s ez azt

jelenti, hogyjókora összeget kell fizetni az optikusnak az új szemüvegért.                                    

Arthur még mindig a vonyító gargarizálást hallotta,ezt jól tudta; ám most mindez teljesen érthetö angol szöveggé állt össze.

Ez hallatszott. . .

6.fejezet

-Hluu bluu gargla bloo hluu bluu gargla bloo hlu hlu hloo hloo gargla hloo hloo hlu gargla bluu bluu hloo gargla gargla szlöörp hloo uuuff hogy bárki más jól érezze magát. Ismétlem. Itt a kapitányotok beszél, úgyhogy bármit csináltok is, hagyjátok abba, és figyeljetek ide. Elsösorban látom a müszereinken, hogy a hajón két stoppos dekkol. Helló, akárhol bujkáltok is.Szeretném magam nagyon világosan megértetni: egyáltalán nem látunk szívesen titeket. Keményen dolgoztam, hogy idáig felküzdjem magam, s nem azért váltam egy Vogon építészhajó

kapitányává, hogy taxival szolgáljak egy rakomány degenerált potyautasnak. A kutatóosztag már elindult, s mihelyst megtalálnak titeket, kihajíttatlak a hajóról. Ha nagyon szerencsések vagytok, akkor esetleg felolvasok elöbb néhányat a verseimböl.Másodsorban hamarosan végrehajtjuk az ugrást a hiperürbe, Barnard Csillaga felé.Megérkezésünk után hetvenkét órát a javítódokkban töltünk. Ez alatt az idö alatt senki se hagyhatja el a hajót. Ismétlem, az összes planetáris eltávozási engedély érvénytelen. Épp most vagyok túl egy pocsék szerelmi kudarcon, s nem látom be, miért kellene hagynom, hogy bárki más jól érezze magát. Vége!

A zaj megszünt.Arthur szégyenkezve észlelte, hogy a földön fekszik kis csomóba kuporodva, karjaival a feje körül. Halványan vigyorgott.

-Elragadó férfiú - mondta -, bárcsak lenne egy lányom, megtilthatnám neki, hogy hozzámenjen.

-Fölösleges volna - világosította fel Ford. - Körülbelül annyi vonzerejük van, mint egy országúti balesetnek. Nem, ne mozdulj - tette hozzá, ahogy Arthur kezdett volna kigömbölyödni. - Jobb, ha felkészülsz az ugrásra a hipertérbe.

Kellemetlenül hasonlít a berúgásra.

-Mi olyan kellemetlen a berúgásban?

-Kérdezz meg egy pohár szeszt.

Arthur ezen eltünödött.

-Ford - mondta aztán.

-Igen?

-Mit csinál ez a hal a fülemben?

-Fordít. Ez egy Bábel-hal. Ha akarod; nézd meg a könyvben.

Odalökte a GALAXIS Útikalauzt, s maga is embriópózba kuporodott, hogy felkészüljön az ugrásra.És ekkor Arthur agyának kiesett az alja.Szemei kifordultak. Lábai a feje búbján szivárogtak kifelé.A szoba simára lapult

körülötte, körbeperdült, a semmibe távozott, s magára hagyta Arthurt, aki szép lassan belecsúszott a saját köldökébe.Ez volt a hiperürugrás.

-A Bábel-hal - mondta csöndesen a GALAXIS Útikalauz - kicsi, sárga és pióca alkatú, s valószínüleg a legfurcsább lény a világegyetemben.Agyhullám-energián él, mégpedig nem a hordozójáén, hanem azokon,amelyek kívülröl érik a hordozóját. A beérkezö agyhullám-energiák összes tudat alatti mentálisfrekvenciáját abszorbeálja, és testébe építi. Majd exkrementumként a hordozója agyába üríti azt a telepatikus mátrixot,amely a tudatos mentálisfrekvenciák és a hordozó elme beszédközpontja idegijelzéseinek kombinálásából adódik. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy aki egy Bábel-halat dug a fülébe, az azonnal megért bárkit bármilyen nyelven. A ténylegesen hallott beszédelemek dekódolják azt az agyhullámmátrixot, amelyet a Bábelhal táplál a hordozója agyába. Mármost bizarrul valószínütlen, hogy pusztán az evolúció tiszta véletlenje eredményeképpen létrejöhet valami, ami ennyire észbontóan hasznos. Ezért néhány gondolkodó egyenesen Isten nem létezésének végsö és legkézenfekvöbb bizonyítékát látja benne.E gondolkodók nagyjából így érvelnek:



-Nem vagyok hajlandó rá - mondja az Úr -, hogy létezésemröl bizonyítékot szolgáltassak. Mert a bizonyíték kizárja a hitet, s hit nélkül én semmivé válok.

-A Bábel-hal viszont -  így az Ember - kész lebukás,nem? Sose fejlödött volna ki véletlenül. Tehát létezésedet bizonyítja; ez esetben pedig a saját érvelésed alapján nem létezel. Quod Erat Dernonstrandum.

-A fenébe - mondja az Úr. - Erre nem is gondoltam-és menten felszívódik egy logikai buborékban.

-Ez könnyen ment - mondja az Ember, és gyorsan megpróbálja bebizonyítani, hogy a fekete az fehér, míg el nem gázoltatja magát a legközelebbi zebránál.

Legtöbben a mérvadó teológusok közül úgy vélik, hogy ez az érvelés annyit se számít, mint egy pár dingókutyavese.-Ez azonban nem gátolta meg Oolon Colluphidot abban, hogy szép kis vagyont keressen, mikor ezt a vitát választotta Ez Majd Végre Betesz az Úrnak címü sikerkönyve fö témájául.Mindez nem akadályozta meg, hogy a szegény Bábel-hal hatásosan lerombolja a különféle fajok és kultúrák közti összes kommunikációs akadályt, és így több és véresebb háború okozójává váljék, mint bárki vagy bármi a történelem folyamán.

Arthur halkan felnyögött. Elszörnyedt a felfedezéstöl, hogy a hiperürön át megtett ugrás nem ölte meg. Hat fényév választotta el attól a helytöl, ahol nemrég még a Föld létezett.A Föld.Émelyítö emlékképek suhantak át háborgó elméjén.Képzelöereje nem bírt megbirkózni az egész Föld elvesztésének a gondolatával. Próbálta noszogatni az érzéseit. Az apja, anyja, húga elvesztésére gondolt.Semmi. Rengeteg közeli ismerösére gondolt. Semmi.Arra a vadidegen fickóra gondolt, aki mögött sorban állt két napja a szupermarketben -hirtelen ütést ér-zett. Oda a szupermarket! Minden oda van. Nelson Oszlopa oda van! Oda lett Nelson Oszlopa, és még csak föl sem hördül senki, mert mindenki oda lett, aki felhördülhetne. Mostantól fogva Nelson Oszlopa csak az ö elméjében létezik. Anglia csupán az ö elméjében létezik, idezárva, ebbe a nyirkosan büzlö, acéllal bélelt ürhajóba. Érezte, hogy rátör a klausztrofóbia.Oda lett Anglia. Ezt megértette - valahogy sikerült felfognia. Újrapróbálta. Amerika - gondolta -odalett. Hiába. Megint szerényebben próbálkozott. New York oda lett. Semmi. Eddig se hitt a létezésében igazán. A dollár - gondolta - egyszer s mindenkorra lezuhant. Enyhe borzongás. Elsöpörték a Bogartfilmeket - mondta magában, s ez jócskán mellbe vágta. McDonalds - gondolta. Nincs több hamburger, se hot dog. Elájult. Arra tért magához egy másodperccel késöbb, hogy az anyjáért zokog.

Felpattant.

- Ford!

Ford felnézett a sarokból, ahol csöndben dudorászva üldögélt. Az ürutazásnak azt a részét, amelyet az ürön keresztülutazással kellett tölteni, meglehetösen fárasztónak tartotta.

-Mi van? - kérdezte.

-Ha ennek a könyvnek az utazója vagy, és a Földön jártál, akkor nyilván gyüjtöttél róla anyagot.

-Hát igen, sikerült valamelyest bövítenem az eredeti szócikken.

-Hadd lássam, mit ír ez a kiadás. Látnom kell!

-Jó, tessék. - Ford ismét odalökte a könyvet.Arthur megmarkolta a könyvet, és megpróbált uralkodni keze reszketésén. Betáplálta a megfelelö oldal adatait. A képernyö villogva örvénylett, majd nyomtatott szöveggé alakult. Arthur meredt szemmel nézte.

-Nincs is ilyen szócikk! - kiabálta.

Ford belenézett a könyvbe Arthur válla fölött.

-Dehogyis nincs! - mondta. - Ott lenn, nézd csak,a képernyö alján, mindjárt az Eccentrica Gallumbit, az Eroticon-VI háromkeblüfekete örömlánya után. Arthur pillantása követte Ford ujját. Egy pillanatig fel se fogta, amit lát.

Aztán kitört:

-Micsoda? Ártalmatlan? Ez minden a Földröl? Ártalmatlan! Egyetlen szó!

Ford vállat vont.

-Százmilliárd csillag kering a Galaxisban, s a könyv mikroprocesszorai véges kapacitásúak - mond-ta - és persze senki se tudott sokat a Földröl.

-Az ég szerelmére, remélem, legalább te finomítottál egy kicsit ezen!

-Na igen, összehoztam egy új szócikket, és továbbítottam a szerkesztönek.

Itt-ott meg kellett nyirbálnia egy kicsit, de azért érezhetö a fejlödés.

-Mért, most mit ír? - kérdezte Arthur.

-Jobbára ártalmatlan - vallotta be Ford zavartan köhécselve.

-Jobbára ártalmatlan?! - üvöltött Arthur.

-Mi ez a zaj? - sziszegte Ford.

-Én üvöltök! - üvöltötte Arthur.

-Ne. Csönd! - mondta Ford. - Attól tartok, baj van.

-Még ö tart attól, hogy baj van!

Az ajtón túlról menetelö léptek hallatszottak.

-A Dentrassiak? - suttogta Arthur.

-Nem, ezek vasalt csizmát viselnek.

Élesen csörgö zörej hallatszott az ajtó felöl.

-Hát akkor kik ezek? - kérdezte Arthur.

-Ha szerencsénk van - mondta Ford - akkor csak a Vogon osztag jött, hogy a világürbe hajítson minket.

-És ha nincs?

-Ha nincs szerencsénk - mondta Ford komoran -akkor a kapitány komolyan gondolta, hogy elöször felolvas nekünk a verseiböl. 

7. fejezet

  Magától értetödik, hogy a Vogon költészet  a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié.Amikor az Azgót Költök Nagymestere, Dagályos Morrogh elöadta Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen címü poémáját, a hallgatóságból négyen a helyszínen kimúltak belsö vérzés következtében, és a Közép-Galaktikus Müvészet-Manipuláló Tanács elnöke is csak úgy menekült meg, hogy lerágta a saját lábát. Morrogh mint jelentették, " csalódottan értesült " a költemény fogadtatásáról, és Kedvenc Fürdöszobai Gargarizálásaim címü, tizenkét kötetes eposzának felolvasására készült, amikor is a saját vastagbele elkeseredett gesztusra szánta el magát az élet és a civilizáció védelmében. Egyenesen keresztül szökent Morrogh nyakán, és kiszorította agyából a szuszt.A világmindenség mindenkori legrosszabb költészete a szerzövel,Paula Nancy Millstone Jenningsszel (Greenbridge, Essex, Anglia) együtt elpusztult, amikor megsemmisítették a Föld nevü bolygót.

  Prostatikus Vogon Jeltz lassú mosolyra húzta az arcát. Nem is annyira a hatás végett tette, mint inkább azért, hogy felidézze az izommozgások megfelelö sorrendjét. Éppen befejezte terápiás szempontból roppant hatékony üvöltözését foglyaival, úgyhogy most kellemesen elernyedt,és készen állt egy kis érzéketlenkedésre.A foglyok egy-egy, a Költészet Élvezetét Szolgáló Székben ültek -beszíjazva. Költészetük várható fogadtatásának tekintetében a Vogonok nem tápláltak illúziókat. Valamikor régen a fejükbe vették, hogy kielégítöen fejlett és müvelt fajként ismertetik el magukat. Korai irodalmi eröfeszítéseiket is ennek jegyében fejtették ki. Utóbb ezt feladták, és egyetlen hajtóerejük a mohó vérszomj maradt.Hideg verejték verte ki Ford Prefect homlokát, s lassan csordogált a halántékához rögzített elektródok körül. Az elektródok bonyolult elektronikus készülékekhez kapcsolódtak -képzeterösítökhöz,ritmikus modulátorokhoz, alliteratív rezonátorokhoz, hasonlattárakhoz -, valamennyi a költemény nyújtotta élmény fokozott átélését szolgálta, és azt, hogy a költöi gondolatokból a legapróbb nüansz se vesszen kárba.Arthur Dent vacogva ült a székben. Fogalma se volt, mi vár rá, de tudta, hogy aznap semmi kedvére való se történt, s nem bízott a gyors javulásban.

A Vogon hozzálátott, hogy felolvassa a saját maga kreálta, büzös kis passzust.

-Ó, pirsönö morgolosta - kezdte. Fájdalmas rángások futottak végig Ford testén; erre még ö se számított.

Vizelevényeid mint a / többözös rejtjeméh hátán a szederjes gennyekély.

-Aaaaaaauuuuuuuuhhhháááááhh! - nyögött Ford Prefect, és fejét hátrarángatta, míg a fájdalom csomókban taposott át rajta. Halványan látta, amint Arthur elöre-hátra hintázik a szomszéd széken. Összeszorította a fogát.

-Huss,fohászom száll feléd- folytatta a könyörtelen Vogon -,kedvelátos zümmögényem!

Hangja a szenvedély borzasztó magasságaiba csikordult.

-Abroncskodón körbesarj suhogó pettyeleveddel,mert szétmarcangolom tukobibircs csókjaidat pucugánycsökömmel, rrreglásrl!

-NNNNNNNNjjjjjjjjjuuuuuuuhhzhhhhhhhauuuuuhhhhh!-üvöltötte Ford Prefect és még egyszer megvonaglott, ahogy az utolsó sor elektronikus lelkesültsége telibe kapta a halántékai között. Összecsuklott.

Arthur lezseren hátradölt.

-És most, Földlakók - berregte a Vogon (nem tudta, hogy Ford Prefect tulajdonképpen a Betelgeuse környékéröl származott, s fütyült volna rá, ha tudja)

-Egyszerü választási lehetöséggel ajándékozlak meg benneteket! Vagy elpusztultok az ür vákuumjában,vagy. . . - rövid hatásszünet - vagy pedig megmondjátok, hogy tetszett a versem!

Hátravetette magát a hatalmas, börszerü, denevér formájú székben, és a foglyait figyelte. Megismételte a mosolyt.Ford hörögve kapkodott levegö után.Végiggörgette berozsdásodott nyelvét száraz szájában, és felnyögött.Arthur vidáman így szólt:

-Az igazat megvallva, nekem tetszett.

Ford leesett állal bámulta. Ez a megközelítés föl se merült benne. A Vogon meglepödve húzta fel a szemöldökét; ezzel sikeresen eltakarta az orrát, ami önmagában is hasznos volt.

-Nagyszerü! - berregte meglehetös ámulatban.

-Hogyne - mondta Arthur. - Némely metafizikai szóképet igazán különlegesen hatásosnak találtam.

Ford tovább bámulta Arthurt, s azon volt, hogy gondolatait e totálisan új koncepció szolgálatába állítsa. Lehet, hogy innen is kiszemtelenkedik magukat?

-Folytasd csak - bátorította a Vogon.

-Ó. . . és. . . ööö: . . a ritmikai eszközök is érdekesek-folytatta Arthur - ahogy jól érzékelhetöen ellenpontozták a.:. ööö... - és belezavarodott. Ford a segítségére sietett és megkockáztatta:-Ellenpontozzák a metaforák szürrealizmusát,melyek a... ööö... - Ő is elakadt,de Arthur már újra felkészült. ..melyek a szerzö könyörületes lelkéböl fakadó humanitásra. . .

-Vogonitásra - sziszegte Ford.

-Vogonitásra (bocsánat) - Arthur kezdte biztos talajon érezni magát - vogonitásra alapozódnak, és átszövik az egész versstruktúra gyökét, itt szublimálva, ott transzcendentálisan, összességében pedig összhangra törekedve a

másik alapvetö kettösségével -Arthur a diadalmas crescendo felé közeledett -míg az olvasó kifejezö és életteli betekintést nyer a. . . ööö. . .a.. . - A crescendo majdnem kudarcba fulladt, ám Ford megadta a kegyelemdöfést.

. . .betekintést nyer a költemény mondanivalójába!-vágta ki. Aztán a szája sarkából odasúgta: - Jól van,Arthur, ez nagyszerü volt!

A Vogon szemügyre vette öket. Fajának megkeseredett lelke megrezzent egy pillanatra, de aztán másként döntött. Túl kevés, túl késö. Hangja most leginkább a nejlonharisnyát szaggató macskáéra hasonlított.

-Tehát úgy vélitek, azért írok verseket, mert komisz, szívtelen, könyörtelen külsöm mélyén igazában arra vágyom,hogy szeressenek? - Várt egy kicsit.-?gy van?

Ford idegesen felnevetett.

-Igen, akarom mondani, igen, ugye - mondta -végül is mindannyian, lelkünk mélyén, hiszen tudod. . .ööö. . .

A vogon felállt.

-Teljes tévedés - mondta. - Azért írok, hogy ko-misz, könyörtelen, szívtelen külsömet kellemes megkönnyebbüléshez juttassam. Egyébként mindenképpen kidobatlak titeket a hajóról. Őrség! Vigyétek a foglyokat a hármas számú légzsiliphez, és hajítsátok ki!

-Micsoda?! - kiabált Ford.

Tagbaszakadt, fiatal Vogon ör lépett mögéjük, és dagadt mancsaival kitépte öket a szíjak közül.

-Nem dobhattok minket az ürbe! - kiabálta Ford.

-Könyvet akarunk írni!

-Az ellenállás értelmetlen - bömbölte a Vogon ör.

Ez volt az elsö kifejezés, melyet a Vogon Őrök Testületében elsajátított. A kapitány szenvtelen élvezettel figyelte öket egy darabig, majd hátat fordított. Arthur vadul körülnézett.

-Nem akarok meghalni! - kiáltotta. - Még mindig fáj a fejem! Nem akarok fejfájósan menni a mennyországba, utálatos lennék, és nem élvezném! Az ör mindkettejüket erélyesen nyakon ragadta, s alázatosan meghajolva a kapitány háta felé, letaszajtotta öket a parancsnoki hídról. Az acélajtó becsapódott, s a kapitány magára maradt. Halkan dudorászva mélázott, míg könnyedén pörgette versesfüzete lapjait.

-Hmmm - mondta - ellenpontozzák a metaforák szürrealizmusát. . . - Gondolkodott egy pillanatig, majd komoran elvigyorodott. - A halál túl jó nekik -mondta.

A hosszú acélfolyosó visszhangzott a gumiszerü Vogon hónaljakba csippentett humanoidok erélytelen küszködéseitöl.

-Ez óriási - köpködte Arthur. - Eressz el, te barom!

A Vogon ör továbbrángatta öket.

- Ne aggódj! - mondta Ford. - Mindjárt kigondolok valamit.- Nem sok remény volt a hangjában.

-Az ellenállás értelmetlen! - bömbölte az ör.

-Te csak ne mondj ilyeneket - makogott Ford.-Hogy tartsam fenn pozitív szellemi hozzáállásomat, ha te ilyeneket beszélsz

-Úristen! panaszkodott Arthur. - Te beszélsz pozitív hozzáállásról, mikor a te világodat meg sem semmisítették ma! Reggel felébredtem, arra gondoltam, kellemes, könnyü napom lesz, olvasgatok, megfésülöm a kutyát. . . Még alig múlt négy, és már kifelé hajítanak egy idegen ürhajóról, Hat fényévre a Föld füstölgö maradékától! - Hörgött és krákogott, ahogy a Vogon ör szorított a fogáson.

-Jól van, jól van - mondta Ford. - Elég legyen a pánikból!

-Ki beszél itt pánikról? - csattant fel Arthur. - Ez még csak a kulturális sokk.

Csak várj, míg beleélem magam a helyzetbe, és megtalálom a helyemet. Majd akkor kezdem a pánikot!

-Arthur, te hisztériázol. Fogd be a szád! - Ford elkeseredett eröfeszítést tett, hogy gondolkozzék, de az ör azonnal félbeszakította:

-Az ellenállás értelmetlen!

-És te is befoghatod a szádat! - förmedt rá Ford.

-Az ellenállás értelmetlen!

-Ugyan, maradj már! - mondta Ford. Addig csavarta a fejét, amíg egyenesen az ör arcába nézhetett.Átvillant a fején egy ötlet.

-Mondd csak, élvezed, amit csinálsz? - kérdezte hirtelen.

Az ör megtorpant, s lassanként szétolvadt arcán a végtelen butaság kifejezése.

-Élvezni? - zúgta. - Hogy érted ezt?

-Úgy értem - mondta Ford -, hogy teljes, kielégítö életet biztosít-e? Csörtetsz, üvöltözöl, kihajítod az embereket az ürhajóból...

A Vogon az alacsony acélmennyezetre bámult,szemöldökei csaknem átbuktak egymáson. Álla leesett.

-Hát - mondta -, az idöbeosztás jó. . .

-Jónak is kell lennie - helyeselt Ford.

Arthur Ford felé csavarta a fejét.

-Ford, mit müvelsz? - suttogta ámultan.

-Érdeklödöm a környezö világ iránt - felelte Ford.

-Szóval az idöbeosztás kellemes? - tért ismét a tárgyra. A Vogon lebámult rá, miközben lustán küszködtek a gondolatai a ködös mélységben.

-Egen - mondta -, hogy szóba hoztad, maguk a feladatok elég utálatosak.

Kivéve. . . - megint gondol-kodott, ehhez a plafonra kellett merednie -kivéve némi kiabálást, amit élvezek.

Teletöltötte a tüdejét, és bömbölni kezdett:

-Az ellenállás. . .

- Hogyne, igen - szakította félbe Ford sietve: -Kitünöen csinálod, tudjuk.

Ha azonban többnyire utálatos - mondta lassan, hogy minden egyes szó célba érhessen -, akkor miért csinálod? Miért? A lányok miatt? A zsozsóért? Mert férfias? Vagy úgy véled, érdekes kihívást jelent, ha ki kell egyezned a feladattal járó lélektelen unalommal?

Arthur zavarodottan kapkodta ide-oda a fejét köztük.

-Ööö... - mondta az ör. - Ööö... Nemtom. Azt hiszem, én csak. . . csak csinálom. A nénikém azt mondta, hogy az ürhajószolgálat az jó karrier egy fiatal Vogonnak; tudjátok, az egyenruha, a mélyen csüngö kábítópisztoly-táska, a lélektelen unalom..

-Látod, Arthur - szólt oda Ford, s a hangján érzödött, hogy érvelése végsö következtetéshez ért -és még te beszélsz problémákról.Jogosan, vélte Arthur. A szülöbolygóját ért kellemetlenségen túl, a Vogon ör félig már megfojtotta, és különben se tetszett neki túlzottan a gondolat, hogy kivágják az ürbe.

-Próbáld beleélni magad az ö problémájába - nógatta Ford. - Nézd a szegény fickót, másból sem áll az élete, mint csörtetésböl, emberek ürbe hajigálásából. . . és üvöltözésböl - tette hozzá az ör.

-És üvöltözésböl, hogyne - mondta Ford, miközben barátságos leereszkedéssel megveregette a nyakát szorongató dagadt mancsot. - És még csak nem is tudja, miért csinálja.Arthur elismerte, hogy ez nagyon szomorú. Pici,erötlen gesztussal jelezte egyetértését; a beszédhez nem volt elég levegöje.A zavarodottság mély morajlása hallatszott az ör felöl.

-Hát, ha így teszitek fel a kérdést, akkor azt hiszem. . .

-Okos ifjú - bátorította Ford.

-Jól van, no! - A moraj folytatódott.  Nos mi mást tehetnék?

-Egyszerü - mondta Ford ragyogva, de lassan -hagyd abba az egészet. Mondd meg nekik folytatta- hogy nem csinálod tovább. - Úgy érezte, hozzá kellene tennie valamit, egyelöre azonban úgy látszott, az ör elméjét az is leköti, hogy az eddigieket megeméssze.

-Öööörrrrrmmmmmmmmmmmmmm. . . - mondta az ör -- öhm,ez nem hangzik valami jól.

Ford érezte, hogy az alkalom kisiklik a kezéböl.

-Na, várj egy kicsit - mondta. - Ez még csak a kezdet, látod, ennél sokkal többröl van szó, tudod.Ám az ör új fogást vett, és folytatta feladata elvégzését, azaz tovább ráncigálta foglyait a zsilip felé.Szemmel láthatólag

elérzékenyült.

-Nem, azt hiszem, ha nektek mindegy - mondta -akkor mégis inkább belöklek titeket ebbe a zsilipbe, aztán megyek, és a többi kiabálnivalómat elintézem.

Ford számára egyáltalán nem volt mindegy.

-Ugyan már. . . figyelj csak! - mondta kevésbé vidáman, kevésbé lassan.

-Huhhhggggmmmmmm - mondta Arthur,alig ügyelve a hangsúlyokra.

-Nehogy máris feladd - makacskodott Ford. -Még nem beszéltünk a zenéröl meg a müvészetekröl meg egy csomó másról sem! Arrghhh!

-Az ellenállás értelmetlen! - bömbölte az ör, aztán hozzátette: - Tudjátok, ha kitartó vagyok, elöbb-utóbb akár Üvöltörzsörmesternek is kinevezhetnek, és hát nem nagyon keresnek olyan altiszteket, akik nem üvöltöznek, és nem taszigálják a népeket, úgyhogy inkább maradok annál, amihez értek.

Elértek a zsiliphez. Az erös, súlyos acéllemezzel fedett nyíláshoz, melyet a hajó belsö borításába vágtak.Az ör bekapcsolt valamit, és a nyílás feltárult.

-Azért köszönöm, hogy érdeklödtetek irántam -mondta az ör. - Viszlát!

Berepítette Fordot és Arthurt a nyílás mögötti kis kamrába. Arthur levegö után kapkodva hevert a padlón. Ford az ajtóhoz mászott, és vállát a becsukódó ajtónak vetette - eredménytelenül.

-De hát figyelj! - üvöltötte az örnek. - Egy egész ismeretlen világ vár rád!

Mit szólsz például ehhez? -Kétségbeesetten kapaszkodott az egyetlen pici kultúradarabkába, ami eszébejutott: Beethoven V. szimfóniájának elsö taktusaiba.

-Da-da--da-dum! Semmit se kavar ez fel benned?

-Nem - mondta az ör. - Egyáltalán nem. De majd megemlítem a nénikémnek.

Ha mondott is még valamit, már nem hallatszott.A zsilip légmentesen bezáródott, s a motor halk zúgásán kívül semmi se szürödött át hozzájuk. Csillogóra polírozott, hat négyzetméteres, henger alakú kamrában voltak.Ford lihegve körülnézett.

-Okos kölyöknek tartottam - mondta, és hátát a fal görbületének vetette.

Arthur még mindig ott feküdt a padló hajlatában,ahová az ör lökte. Nem nézett fel. Csak feküdt és lihegett.

-Csapdába estünk, nem?

-De igen - mondta Ford. - Csapdába estünk.

-Nem sikerült kieszelned semmit? Mintha azt ígérted volna, hogy kigondolsz valamit. Lehet, hogy kigondoltál valamit, csak én nem vettem észre.

-Hát persze hogy kigondoltam valamit - lihegte Ford. Arthur várakozásteljesen felpillantott.

-Sajnos - folytatta Ford - amit kigondoltam, az többé-kevésbé feltételezi, hogy a vasajtó túlsó oldalán vagyunk.- Ford belerúgott az ajtóba, amin most hajították öket keresztül.

-Azért jó ötlet volt, nem?

-Dehogynem, pompás.

-Mi volt az?

-Izé. . . Még nem értem rá, hogy kidolgozzam a részleteket. Most már ugye nem is érdemes?

-Akkor. . . ööö, most mi lesz? - kérdezte Arthur.

-Ó, ööö, nos, ez a zsilipajtó itt elöttünk néhány pillanat múlva automatikusan kinyílik, mi nyilván kilöködünk a világürbe, és megfulladunk. Ha jól teleszívod a tüdödet, akár harminc másodpercig is húzhatod az ürben... - mondta Ford.

Kezeit a háta mögé dugta, felhúzta szemöldökét, s egy ösi betelgeusei harci himnuszt kezdett dúdolni. Arthur szemében hirtelen nagyon idegennek tünt.

-Hát ez az - mondta Arthur. - Meg fogunk halni.

-Igen - mondta Ford -, azaz. . . nem! Várj egy cseppet!

Keresztülvetödött a kamrán valamiért, ami Arthur látószögén kívül volt.

-Mi ez a kapcsoló?! - kiáltotta.

-Micsoda? Hol?! - kiáltotta Arthur, és megperdült.

-Á, csak vicceltem - mondta Ford. - Tényleg mindjárt meghalunk.

Megint nekivetette hátát a falnak, és tovább dúdolt.

-Tudod - mondta Arthur -, valahányszor Vogon légzsilipekbe zárnak a Betelgeuséröl származó pasasokkal, hogy kilökjenek a világürbe, és megfulladjunk, nagyon szeretném, ha figyeltem volna arra, amit anyám mondott, amikor

kicsi voltam.

- Miért, mit mondott?

-Nem tudom. Nem figyeltem.

-Aha. - Ford tovább dúdolt.

Rémes - gondolta Arthur. - Oda lett Nelson Oszlopa, oda lett a hamburger, semmi más nem maradt, csak én és az a két szó, hogy jobbára ártalmatlan. Még egy másodperc, és csak a jobbára ártalmatlan marad.Pedig még tegnap is úgy tünt, hogy simán forog a világ.

Felberregett egy motor.A távozó levegö halk szisszenése fülsiketítö robajjá duzzadt, ahogy a külsö zsilipkapu kitárult az üres feketeségre, melyet lehetetlenül ragyogó fénypontok tarkítottak. Ford és Arthur kiröpültek, mint a

játék puska dugója.

8. fejezet

A GALAXIS Útikalauz szerfelett figyelemreméltó könyv. Az elmúlt számtalan év során számtalanszor megszerkesztette és átszerkesztette számtalan szerkesztöbizottság. A könyv rengeteg utazó és kutató közremüködésével készült. A bevezetés így kezdödik:

" Az ür - nagy. Tényleg nagy. El se hinnéd milyen hatalmasan, terjedelmesen,észbontóan nagy.Ugy értem, az ember azt gondolná, a patikushoz hoszszú az út, de ez csak egy szem mogyoró az ürhöz képest. Figyelj:.." és így tovább.

Egy idö után persze megállapodik a stílus, s a könyv olyan dolgokat is közölni kezd, melyekre tényleg szükség van.?gy például megtudjuk, hogy a mesésen szép Bethselamin bolygó immár annyira aggódik az évi tízmilliárd turista okozta kumulatív erózió miatt, hogy az étkezésekkel elfogyasztott, illetve az exkrementummal távozó súly közötti nettó különbséget a kilépéskor sebészeti úton eltávolítják a turista testéböl, ezért aztán húsbavágóan fontos, hogy valahányszor meglátogatjuk ott az illemhelyet, mindíg kérjünk elismervényt. A tisztesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy amikor a csillagok közötti mérhetetlen távolságok érzékeltetéséröl van szó, nevezetesebb koponyák is elbizonytalanodnak, nemhogy az útikönyvek bevezetöinek szerzöi.Egyesek így kezdik: Vegyünk mondjuk egy mogyorót Readingben és egy diót Johannesburgban. . .

..meg egyéb hasonlóan szédítö dolgokat javasolnak.

Az igazság azonban az, hogy a csillagközi távolságok meghaladják az emberi képzelöeröt.A fény például oly gyorsan halad, hogy a legtöbb faj számára évezredeket vesz igénybe puszta mozgásának felismerése. Szóval még a fénynek is idöbe telik, míg egyik csillagtól a másikig elér. A SOL csillagtól például nyolc perc alatt jut a fény oda, ahol azelött a Föld nevü bolygó volt, s további négy év, míg a Solfénye a legközelebbi csillagszomszédjára, az Alfa Proximára vetödik.Ahhoz, hogy a fény a Galaxis túloldalára érjen, hogy például elérje Damogran bolygóját, ennél kissé tovább kell utaznia: ötszázezer évig.

E távolságon a stoppos rekord valamivel kevesebb mint öt év, persze ilyen tempó mellett nem sok mindent lehet látni útközben.A GALAXIS Útikalauz arról is tájékoztat, hogy ha az ember jól teleszívja a tüdejét, akkor harminc másodpercig bírja ki az ür abszolút vákuumában. A könyv mindazonáltal azt is közli, hogy - tekintettel az ür észbontó méreteire - annak esélye, hogy az embert ez alatt a harminc másodperc alatt egy másik ürhajó felszedi: kettö a kétszázhatvanhétezer-hétszázkilencedik hatványon az eggyel szemben. Meghökkentöen döbbenetes egybeesés következtében ugyanennyi annak az fislingtowni lakásnak a telefonszáma, ahol Arthur pompás házibulin vett részt valamikor. Ott találkozott egy remek lánnyal, akivel egyáltalán nem tudott zöldágra vergödni - a lány meglépett egy hívatlan vendéggel.

A Föld, az islingtowni lakás és a telefon megsemmisültek ugyan, némi vigaszt azonban meríthetünk abból a tényböl hogy egyszer volt létük, ha szerényen is, felidéztetett, midön huszonkilenc másodperccel késöbb Fordot és Arthurt megmentették.

9. fejezet

Egy számítógép riadtan csörgött magában, amint érzékelte, hogy az egyik zsilip minden látható ok nélkül kinyílik és becsukódik.Nem is történhetett volna okkal - az Ok aznap házon kívül vacsorázott. A Galaxis kilyukadt. A lyuk

szélessége a másodperc elenyészö töredéke, hosszúságánál a centiméter elenyészö töredéke volt, s egyik végétöl a másikig jó pár millió fényév volt a távolság. Amikor bezárult, hatalmas halom papírkalap és ünnepi léggömb hullott ki belöle, és szóródott szét a világmindenségben. Egyméteres piackutatók hét fönyi csapata is kihullott belöle,és mind meghaltak, részben oxigénhiánytól, részben a meglepetéstöl...

Kétszázharminckilencezer puhára sütött tükörtojás is kihullott belöle, és a Pansel-rendszerhez tartozó Poghril bolygó éhínség sújtotta területein materializálódott hatalmas, kocsonyásan rezgö kupac formájában.Poghril teljes népessége éhen pusztult, kivéve azt a túlélöt, aki néhány héttel késöbb koleszterinmérgezésben halt meg. A lyuklét deltaaránya a lehetö legvalószínütlenebb módon verödött oda-vissza a térben. Közben súlyosan roncsolt egy véletlenszerüen összeverödött atomcsoportocskát, mely a múlt mély sötétjében sodródott az ür steril ürességén át. A roncsolás következtében az atomok a lehetö legszokatlanabbul valószínütlen módon kapcsolódtak össze. A létrejött egységek egykettöre megtanulták, hogyan másolják le önmagukat (éppen ez volt bennük oly rendkívüli), és súlyos  bajok  okozóivá  váltak  minden  bolygón, ahová elsodródtak. ?gy keletkezett az élet a világegyetemben.Az Események öt vad örvénye kavargóan viharzott át az ésszerütlenségen, és felböfögött egy

járdát. Ott feküdt rajta Ford Prefect és Arthur Dent, mind a ketten tikácsoltak, mint a félig megfulladt halak.

- Na ugye! - Ford levegö után kapkodott, és négykézláb mászva tapogatózott a járda után, mely az Ismeretlenség Harmadik Kiterjedésén száguldott keresztül.

- Megígértem, hogy kigondolok valamit!

- Ó, hogyne - mondta Arthur. - Hogyne.

- Nagyszerü ötlet volt tölem - kérkedett Ford -hogy találjak egy erre járó ürhajót, és megmentessem vele mindkettönket.A valódi mindenség émelyítöen elhajlott alóluk.Számos utánzat szállongott a nyomában, sorjában, mint a hegyi kecskék. Az idö kivirágzott, az anyag összezsugorodott. A legmagasabb prímszám halkan kifejlödött az egyik zugban, és mindörökre elrejtözött.

- Ugyan, hagyd már - mondta Arthur. - Csillagászati nagyságú valószínütlenség szólt az ötleted ellen.

- Ne szóld le. Bevált.

- Miféle hajón vagyunk? - kérdezte Arthur, miközben az örökkévalóság verme ásított alattuk.

- Nem tudom - felelte Ford. - Még nem nyitottam ki a szememet.

- Még én se - mondta Arthur.

A világmindenség felpattant, megdermedt, megborzongott, és szétfröccsent néhány váratlan irányba.Kinyitották a szemüket, és meglehetös döbbenettel néztek körül.

- Te magas ég! - kiáltotta Arthur. - Ez pont olyan, mint a parti strand Southendnél!

- Igazán megnyugtattál - mondta Ford.

- Miért?

- Már azt hittem, megbolondultam.

- Lehet, hogy megbolondultál. Lehet, hogy csak képzelted, hogy mondtam.

Ford ezen eltöprengett.

- Hát akkor mondtad vagy sem? - kérdezte.

- Azt hiszem, mondtam - felelte Arthur.

- Lehet, hogy mindketten megbolondultunk.

- Persze - vélekedett Arthur. -Ha mindent egybevetünk, meg kellett bolondulnunk, hogy azt higgyük, ez itt Southend.

- Azt hiszed, hogy ez itt Southend?

- Hát persze.

- Én is.

- Akkor mindketten megbolondultunk.

- Szép napunk van hozzá - közölte egy arra járó örült.

- Ki volt ez? - kérdezte Arthur.

- Kire gondolsz? Az ötfejü pasasra azzal a sós heringet termö bodzabokorral?

- Igen.

- Nem tudom. Akárki.

- Aha.

Mindketten a járdán ültek, és feszélyezetten figyelték, amint hatalmas kisgyerekek ugrándoznak nehézkesen a homokban, és vadlovak vágtatnak keresztül az égen, hogy gondoskodjanak a vasbeton rácselemek utánpótlásáról a Bizonytalan Területeken.

- Tudod - mondta Arthur zavartan köhintve -, ha ez Southend, valami nagyon nem stimmel rajta. . .

- Arra gondolsz, hogy a tenger mozdulatlanul áll, míg az épületek föl-le hullámzanak? - firtatta Ford.

- Igen, ez nekem is feltünt. Valójában - tette hozzá, amint Southend,hatalmas pukkanással hatfelé hasadt, és részei kicsapongó bujasággal pörögtek és táncoltak egymás körül szédítö sebességgel - az egésszel nagyon nem stimmel

valami. Fúvósok és vonósok vadul jódlizó hangja szürödött át a szél süvítésén, forró fánkok pattantak ki az útból darabonként tíz pennyért, ocsmány halak viharzottak alá az égböl, Arthur és Ford úgy döntött tehát, hogy elszelelnek.Hangok vaskos falain, archaikus gondolatok hegyein, szalonzene völgyein, ócska cipök

gyülekezetein és vacak teniszütökön nyomakodtak át, míg hirtelen egy lány hangját hallották. A hang teljesen normálisnak tünt, holott azt mondta:

- Kettö a százezredik hatványon az eggyel szemben, és csökken.

Ford leszánkázott egy fénysugáron, és vadul forgolódott, hogy meglelje a hang forrását, de semmit se látott, amiben komolyan hihetett volna.

- Mi volt ez a hang?! - kiabált Arthur.

- Nem tudom! - üvöltött Ford. - Nem tudom.Valószínüségi méröszámnak hangzott.

- Valószínüség? Miröl beszélsz?

- Valószínüség. Olyasmi, tudod, mint a kettö az egyhez, három az egyhez, öt a néggyel szemben. Azt mondta, hogy kettö a százezredik hatványon az eggyel szemben. Ez ugyebár eléggé nagy valószínütlenséget jelent.Fejük felett figyelmeztetés nélkül felborult egy kád, benne egymillió gallon puding.

- Mit jelentsen ez?! - kiáltotta Arthur.

- Mi, a puding?

- Nem, a  valószínütlenség méröszáma.

- Nem tudom. Fogalmam sincs. Azt hiszem, valami ürhajófélén vagyunk.-Csak abban reménykedhetek - mondta Arthur -, hogy  nem ez az elsö osztályú szakasz.

Kitüremkedések jelentek meg a tér-idö szövedékében. Csúnya, nagy kitüremkedések.

- Haaaauuuúrrrghhh -közölte Arthur, míg teste  megpuhult, és váratlan irányokba hajladozott.Southend elolvadt, úgy látszik, a csillagok örvénylenek...pormacska.

...a lábaim elsóvárogtak a naplementébe. . . a bal karom is oda lett. . .

Rémisztö gondolat csapott belé:

- A fenébe is! Hogyan állitsam be a kvarcórámat? - Elkeseredetten forgatta szemeit Ford felé.

- Ford! Mindjárt pingvinné változol. Kérlek, hagyd abba.

Ismét megszólalt a hang - Kettö a hetvenötezredik hatványon az eggyel szemben, és csökken.Ford dühödten körbetotyogott a medencéjében.

- Hej, kicsoda vagy? - hápogta. - Hol vagy? Mi történik itt, és hogy lehet megállítani?

- Kérem, lazítsanak - mondta a hang kedvesen, mintha csak a stewardess nyugtatná az utasokat a repülögépen, melynek csak egy szárnya maradt, és két motorja közül az egyik lángol - nyugodjanak meg, teljes biztonságban vannak.

- Nem ez a lényeg! - háborgott Ford. - A lényeg az, hogy én a teljes biztonságban pingvinné változtam; a kollégámnak  pedig mindjárt elfogynak a végtagjai!

- Minden oké, már visszakaptam öket - mondta Arthur.

- Kettö az ötvenezredik hatványon az eggyel szemben, és csökken - mondta a hang.

-  Az igazat megvallva - tünödött Arthur -, kicsit hosszabbak, mint amilyeneknek szeretem öket, de... .

- Nem gondolod - rikoltozott Ford szárnyaló dühében -, hogy némi magyarázat azért elkelne?

A hang megköszörülte a torkát. Óriási pilótakeksz vánszorgott a messzeségbe.

- Isten hozta önöket - mondta a hang - az Arany Szív ürhajón! A hang folytatta:

- Kérem, ne rémüljenek meg attól, amit maguk körül látnak vagy hallanak.

Elkerülhetetlen, hogy bizonyos kellemetlen kezdeti tüneteket érezzenek, mivel az a valószínütlenségi szint, melyen megmentettük Önöket a biztos haláltól, igen magas volt: kettö a kétszázhatvanezredik hatványon az eggyel szemben, talán még magasabb. Jelenleg a hajó valószínütlenségi állapotának szintje kettö a huszonötezredik hatványon az eggyel szemben, csökkenö. Azonnal visszatérünk a normális állapotokhoz, mihelyst bizonyosak  leszünk abban, hogy mi is a normális.Köszönöm.Kettö a húszezredik hatványon az eggyel szemben, és csökken.

A hang kikapcsolt.Ford és Arthur egy pici, rózsaszínü világítókamrában voltak.

Ford magánkívül volt az izgalomtól.

- Arthur! - mondta. - Ez fantasztikus! A Végtelen Valószínütlenség Hajtóerejével müködtetett ürhajó szedett fel bennünket! Hihetetlen! Korábban is hallottam a rémhíreket. Hivatalosan cáfolták öket, de úgy látszik, mégis megcsinálták. Megépítették a Valószínütlenségi Hajtómüvet! Arthur, ez. . . ez. . . Arthur!

- Mi baj? Arthur teljes testével a kabin ajtajának feszült, igyekezett szorosan bezárni, de az ajtó rosszul illeszkedett.Vékony, szörös kezecskék nyomakodtak keresztül a résen, ujjaik tintafoltosak voltak. Vékony hangocskák csattogtak bolond módra.Arthur felnézett.

- Ford! - mondta. - Végtelen sok majom van odakint, és meg akarják beszélni velünk azt a Hamlet szövegkönyvet, amit kidolgoztak!

10. fejezet

A Végtelen Valószínütlenség Hajtómüve csodálatos új eszköz, mellyel roppant csillagközi távolságok a másodperc elenyészö része alatt áthidalhatók, és még csak arra az unalmas piszmogásra sincs szükség a hiperürben.

 Véletlen szerencse folytán fedezték fel, és a Galaktikus Kormány damograni kutatócsoportja fejlesztette kormányozható meghajtássá.A felfedezés rövid története a következö: Természetesen réges-rég ismert volt az elv, mellyel véges valószínütlenségek generálhatók. Ehhez csak arra van szükség, hogy egy Szupra-mütyür 57-Szub-Mezon Agy logikai áramköreit egy atomi vektor-plotterhez kapcsoljuk, miközben az utóbbit valamilyen erélyes Brown-mozgás Generátorba meritjük (például egy csésze forró, illatos teába). Gyakorta fel is használták ezeket a generátorokat arra, hogy a házibulikon felolvasszák a kezdeti fagyos hangulatot, például úgy, hogy a háziasszony fehérnemüjének molekuláit arra késztették, hogy szimultán ugorjanak egy lábnyit balra, összhangban a Határozatlansági Elvvel.Tekintélyes fizikusok egész sora jelentette ki, hogy nem állják az ilyesmit - részint mert ez a tudomány lealacsonyítása, föként viszont, mert öket nem hívták meg azokra a bulikra.A kitartó kudarcsorozatot sem állhatták, mely azirányú eröfeszítéseiket kísérte, hogy olyan gépeket konstruáljanak, mellyel végtelen valószínütlenségi mezö lenne generálható. Az ezzel felszerelt csillaghajó a legtávolabbi csillagok közötti észbénító távolságokon röpdöshetne. Végül ki kellett jelenteniük, hogy az ilyen gép megépítése virtuális lehetetlenség.Aztán az egyik diák,akit valamelyik nap egyedül hagytak, hogy egy különösen rosszul sikerült buli után söpörje fel a labort, azon kapta magát; hogy így gondolkodik:

- Ha - okoskodott - egy ilyen gép megépítése virtuális lehetetlenség, akkor szükségképpen véges a lehetetlensége. Ezért ahhoz, hogy egy ilyen gépet építsek, ki kell számolnom, mennyire valószínütlen az építése.Ezt a számot be kell táplálnom a véges valószínütlenségi generátorba, friss csésze nagyon forró teát kell töltenem neki... és be is kapcsolhatom.Meg is tette,és meglepödve észlelte, hogy sikerült a semmiböl megcsinálnia a hön áhított és rég keresett Végtelen Valószínütlenség Generátort.Még jobban meglepödött, amikor közvetlenül azután, hogy a Galaktikus Intézet neki ítélte a Rendkívüli Okosság Díját, tekintélyes fizikusokból összeverödött, dühöngö csöcselék meglincselte, mert rájöttek, hogy legkevésbé az okos mikulásokat állhatják.

11. fejezet

Az Arany Szív Valószínütlenség-biztos vezérlöfülkéje éppen úgy nézett ki, mint bármely más teljesen hagyományos ürhajóé, csak éppen ragyogóan tiszta volt, lévén vadonatúj. A müszerfal elötti székek némelyikéröl még le se vették a müanyag huzatot. A kabin majdnem mindenütt fehér volt, négyszögletes és akkora, mint egy kisebb étterem. Valójában nem is volt teljesen négyszögletes: a két hosszú fal enyhe, párhuzamos ívben elhajlott, a kabin összes sarka és szöglete izgalmasan eröteljes alakokat körvonalazott.Az igazsághoz tartozik, hogy sokkal egyszerübb és kézenfekvöbb lett volna, ha teljesen közönséges, háromdimenziós, szögletes kabint építenek, viszont akkor oda lett volna a tervezök öröme. A kabin mindenesetre izgatóan célszerünek látszott, a  videoernyökkel a müszerek körül, a vezérlörendszer paneljeivel a homorú falon és a domború falba illesztett, hosszú számítógéppultokkal. Az egyik sarokban magába roskadva üldögélt egy robot, csillogó-villogó acélfejét csillogó-villogó acéltérdei közé lógatva. Ez is eléggé új volt, de dacára gyönyörü konstrukciójának és csillogásának, olyan benyomást keltett, mintha többé-kevésbé humanoid testrészei nem tartoznának igazán össze. Persze teljesen összetartoztak, de volt valami a robot testtartásában, ami azt sugallta, hogy összébb is tartozhatnának.Zaphod Beeblebrox idegesen járkált fel s alá a kabinban, kezeit idönként végigfuttatta a különféle csillogó müszereken, és izgatottan vihogott.Trillian egy rakás müszer fölött görnyedt, és jelzéseiket figyelte. A hajó fedélzeti hírközlö rendszere mindenhová eljuttatta a hangját.

- három az egyhez...kettö...egy...valószínüségi...faktor egy az egyhez. Normális állapot. Ismétlem, normális állapot.

Trillian kikapcsolta a mikrofonját, aztán elmosolyodott, visszakapcsolta és beleszólt:

- Ha tehát még mindig van valami, amivel nem tudnak megbirkózni, az az önök magánügye. Kérem, várjanak nyugodtan, hamarosan önökért küldünk.

Zaphod bosszúsan kitört:

- Trillian, kik ezek?

Trillian szembefordult vele, és vállat vont.

- Csak két pasas, akiket mintha a puszta ürböl szedtünk volna fel - felelte.

- ZZ9 Plurális  Alfa Szekció.

- Igen, hogyne; nagyon kedves gondolat volt, Trillian - sopánkodott Zaphod.

- Mégis biztos vagy benne, hogy bölcsen cselekedtél az adott körülmények  között? Úgy értem, itt menekülünk meg minden, mostanra már biztos nyakunkon a fél galaktikus rendörség, erre megállunk, hogy felszedjünk holmi stopposokat. Jó, tíz pontból tíz a tiéd a gesztusért, viszont néhány millió pont levonás jár a józan ész hiányáért.

Bosszúsan dobolt ujjaival a vezérlöpulton. Trillian nyugodtan odább tolta a kezét, még mielött Zaphod megérinthetett volna valami igazán fontosat. Bármilyen tulajdonságokat vonultatott is fel Zaphod - lendületességet, virtuskodást, önhittséget -,  müszaki szempontból tehetségtelen volt. Képes volt arra, hogy

kiszámíthatatlan taglejtésével bármikor felrobbantsa a hajót. Trillian mindinkább gyanította, hogy Zaphod élete azért olyan vad és sikeres, mert bármit tett is, soha semminek nem értette a valódi jelentöségét.

- Zaphod - magyarázta türelmesen. - Védtelenül lebegtek a nyílt ürben...nem

kívántad volna, hogy  meghaljanak, ugye?

- Hát, izé. . . talán nem. . . Nem mint olyant. . . de  azért. . .

- Ne mint olyant? Nem a halálukat, mint olyant? Hanem?  Trillian félrehajtotta a fejét.

- Hanem például felszedhette volna öket valaki más, kicsit késöbb.

- Egy másodperccel késöbb mindketten halottak lettek volna.

- Na ugye. Ha tehát vettél volna magadnak annyi fáradságot, hogy jobban meggondold, akkor a probléma meg is oldódott volna magától.

- Boldog lennél, ha hagytad volna meghalni öket?

- Hát, nem éppen boldog, mint olyan, de...

- Egyébként mindegy. - Trillian visszafordult a müszerekhez. - Nem én szedtem fel öket.

- Mit akarsz ezzel? Hát ki?

- A hajó.

- He?

- A hajó. Magától.

- He?

- Valószínütlenségi üzemmódban.

- De hát ez hihetetlen!

- Ó, nem, Zaphod! Csupán nagyon-nagyon valószínütlen.

- Öööö, igen. . .

- Figyelj! - Trillian megveregette Zaphod karját.

- Ne aggódj az idegenek miatt. Csak két fickó, azt hiszem, Leküldöm értük a robotot. Hej, Marvin!

A robot feje a sarokban hirtelen felemelkedett, aztán alig észrevehetö himbálódzásba fogott. Marvin oly keservesen tápászkodott fel, mintha öt fonttal nehezebb lenne a súlyánál. Külsö szemlélö számára heroikusnak tünö eröfeszítéssel átvonszolta magát a szobán. Megállt Trillian elött, és keresztülnézett a lány bal vállán.

- Azt hiszem, tudnotok kell, hogy nagyon lehangolt vagyok - mondta. Hangja halk volt és reményvesztett.

- Uramisten! - nyögött fel Zaphod, és egy székbe csuklott.

- Nos - mondta Trillian vidám és együttérzö hangon - most legalább elfoglalhatod valamivel az agyadat.

- Reménytelen - dünnyögte Marvin. - Kivételesen nagy agyam van.

- Marvin! - figyelmeztette Trillian.

- Jól van, na - mondta Marvin. - Mit kell tennem?

- Menj a kettes számú bejárati zsiliphez, és hozd ide a két idegent. Felügyelet alatt.

Marvin egy mikroszekundumnyi késlekedéssel a hangszín és hanglejtés finoman mérlegelt mikromodulációjával - tehát anélkül, hogy a sértödésre konkrét alapot szolgáltatott volna - mélységes megvetését és borzadályát fejezte ki minden iránt, ami emberi.

- Ennyi az egész?

- Igen - mondta Trillian határozottan.

- Nem lesz sok örömöm benne - monta Marvin.

Zaphod felpattant a székéböl.

- Nem azt kérték töled, hogy élvezd - ordította -csak azt, hogy csináld meg, világos?!

- Jó - Marvin hangja kongott, mint hatalmas repedt  harang:-Jó, megcsinálom.

- Pompás - csattant Zaphod hangja - remek. . .köszönjük. . .

Marvin megfordult, és ráemelte csúcsára fordított háromszög alakú,vörös szemeit.

- Egyáltalán nem keseritelek el titeket, ugye? - kérdezte tompán.

- Ó, dehogy, Marvin - trillázott Trillian -, minden rendben. . .

- Nem szeretném, ha azt kellene hinnem, hogy elkeseritlek benneteket.

- Sose aggódj emiatt - folytatódott a trilla - csak viselkedj természetesen, úgy, ahogy jólesik, és minden rendben lesz.

- Biztos vagy benne, hogy semmi baj? - ellenörizte Marvin.

- Hát persze, Marvin - duruzsolta Trillian. - Minden rendben, igazán. . .hozzátartozik az élethez.

Marvin elektronikus pillantást lövellt feléje.

- Még hogy az élet - mondta. - Ne is beszélj nekem  az életröl!

Reménytelenül sarkon fordult, és kivonszolta magát a kabinból. Az ajtó elégedett hümmögést hallatott, és becsukódott mögötte.

- Nem hiszem, hogy sokáig elviselem még ezt a robotot, Zaphod -morogta Trillian.

  Az Encyclopaedia Galactica szerint a robot olyan mechanikai berendezés, melyet az ember munkájának elvégzésére terveztek. A Szíriusz Kibernetikai Társaság piackutató részlege szerint a robot " A Te Müanyag Haverod, Akivel Pompásan Érzed Magad ".

  A GALAXiS Útikalauz szerint a Szíriusz Kibernetikai Társaságpiackutató részlege " eszetlen semmirekellök csürhéje, akiket elsöként állít majd falhoz a forradalom ", a szócikket egy lábjegyzet egészíti ki, melyszerint a szerkesztök szívesen látnák azok pályázatait, akik robotikai tudósítói állás iránt érdeklödnek.Érdekes módon az Encyclopaedia Galactica egyik kiadása, mely szerencsés véletlen folytán az idö egy elhajlásán át az ezer évvel késöbbi jövöböl idecsúszott, úgy jellemzi a Szíriusz Kibernetikai Társaság piackutatási részlegét mint " eszetlen semmirekellök csürhéjét, akiket elsöként állított falhoz a forradalom ".

A rózsaszín kamra utolsót pislogott, a majmok egy megértöbb dimenzióba távoztak.Ford és Arthur a hajó beszállási körletében találták magukat. Csinos volt.

- Szerintem ez a hajó vadonatúj - mondta Ford..

- Honnan tudod? - kérdezte Arthur. - Van valami különleges müszered a fém életkorának a mérésére?

- Nem. De találtam egy prospektust. Itt hevert a földön. " Az öné lehet a Világegyetem " badarság. Ó! Ide nézz, igazam volt! Ford az egyik oldalra bökött, és Arthur elé tartotta. - Azt mondja: " Szenzációs siker a Valószínütlenségi Fizikában. Mihelyst eléri a hajtómü a Végtelen Valószínütlenséget, a hajó egyszerre halad át a világmindenség összes pontján. Váljék a többi nagyhatalom irigységének céltáblájává."

- Hüha ez nagymenöknek való játékszer!

Ford izgatottan böngészte végig a technikai paramétereket.Idönként elakadt a lélegzete a megdöbbenéstöl. Számüzetésének ideje alatt szemlátomást sokat haladt elöre a galaktikus asztrotechnológia.Arthur rövid ideig figyelt, mivel azonban Ford szavainak legnagyobb részét egyáltalán nem értette, szabadjára engedte gondolatait, miközben ujjaival szórakozottan simogatta egy számítógép felfoghatatlanul bonyolult kezelöpultjának szélét. Aztán oda se figyelve kinyújtotta a kezét, és megnyomott egy hívogatóan nagy, vörös gombot az egyik közeli müszerfalon.A kijelzön a következö szöveg gyulladt ki: Kérem, ne nyomja meg még egyszer ezt a gombot. Arthur összerázkódott.

- Figyelj csak - mondta Ford, még mindig belemerülve a prospektusba. - Ezek itt csuda nagyra vannak a hajó kibernetikájával. A Szíriusz kibernetikai Társaság robotjainak és computereinek új generációja, a vadonatúj VESZ-rendszerrel ellátva.

- VESZ-rendszer? Mi az? - kérdezte Arthur.

- A prospektus szerint Valódi Egyedi Személyiség.

- Ó! - mondta Arthur. - Rémesen hangzik.

Megszólalt mögöttük egy hang:

- Az is. - A hang halk volt és reménytelen, s finom, csilingelö zajjal párosult.

Hátrafordultak: siralmas acélembert láttak, amint görnyedten ácsorog az ajtóban.

- Micsoda? - kérdezték.

- Rémes - folytatta Marvin. - Az egész, ahogy van. Abszolúte rémes. Jobb, ha nem is beszéltek róla. Nézzétek ezt az ajtót - mondta, és belépett rajta. Irónia áramkörei átvették a hangmodulátorok vezérlését, ahogy a prospektus modorát utánozta.

- E csillaghajó összes ajtaja vidám és napsütötte természettel van megáldva. Örömükre szolgál, ha kinyílhatnak önnek, s megelégedésükre, ha a jól végzett munka tudatával becsukódhatnak. Ahogy az ajtó becsukódott mögötte, csakugyan elégedett sóhajt hallatott.

- Hummmmmmmmmmmiummmmmmm ahhh - mondta.

Marvin hideg gyülölettel szemlélte az ajtót,miközben logikai áramkörei undorodva karattyoltak, s azzal a lehetöséggel játszottak, hogy fizikai eszközökhöz folyamodnak vele szemben. Más áramkörök is beleszóltak: Minek veszödni vele? Mi értelme? Semmi sem éri meg, hogy odafigyeljünk rá. További áramkörök azzal szórakoztak, hogy az ajtónak és a humanoidok agysejtjeinek a molekuláris összetételét elemezték.A sikerre való tekintettel mindjárt a hidrogénemisszió szintjét is megmérték az ür környezö köbparszekjében,aztán unottan kikapcsoltak. Sírógörcs rázta meg a robot testét, ahogy visszafordult.

- Gyertek - hüppögte. - Azt a parancsot kaptam, hogy kísérjelek fel benneteket a parancsnoki hídra.

13. fejezet

Marvin a folyosón vánszorgott, egyre csak nyavalyogva...- és persze ott az a szörnyü fájdalom végig a bal oldali diódáim mentén...

-Tán csak nem? - Arthur mogorván bandukolt Marvin mellett.

-Csakugyan?

- De még mennyire - bizonygatta Marvin. - Persze rengetegszer kértem, hogy cseréljék ki öket, de ki figyel oda?

-Meg tudom érteni.

Ford felöl bizonytalan füttyögés és hümmögés hallatszott.

-Ej, ej, ej - mondogatta magának. - Zaphod Beeblebrox...

Marvin hirtelen megállt, és felemelte a kezét.

-Nyilván sejtitek, mi jön most?

-Ugyan mi? - morogta Arthur anélkül, hogy komolyan tudni akarta volna.

-Még egy afféle ajtóhoz érkeztünk.

Ott meredt elöttük a folyosó oldalfalába mélyített tolóajtó.Marvin bizalmatlanul méregette.

-Nos? - mondta Ford türelmetlenül. - Bemegyünk?

-Bemegyünk? - utánozta Marvin. - Bemegyünk.

Ez visz a parancsnoki hídra. Ide kellett kísérjelek titeket. Nem csodálkoznék, ha ez lenne mára a legnagyobb szellemi eröfeszítést igénylö feladat számomra. Lassan, gyülölködve,a zsákmányt becserkészö vadász lépteivel osont az ajtó felé. Az felpattant.

-Köszönöm - lelkesedett - hogy boldoggá tettél egy egyszerü ajtót!

Marvin mellvértje mélyéröl kihallatszott a fogaskerekek csikorgása.

-Vicces - intonálta gyászosan - hogy amikor azt hinnéd, ennél rosszabbra már nem is fordulhatnának a dolgok, hirtelen mégis megteszik. Keresztülvergödött az ajtón, maga mögött hagyva Arthurt és Fordot, akik értetlenül meredtek egymásra, és a vállukat vonogatták. Kihallatszott Marvin hangja.

- Azt hiszem, látni akarjátok az idegeneket - mondta. - Haggyjátok, hogy egy sarokban rozsdásodjak tovább, vagy essek szét itt álltó helyemben?

-Jó, jó, csak vezesd be öket, Marvin, légy szíves -mondta egy hang.

Arthur döbbenten látta, hogy Ford nevet.

-Mi a fene?. . .

-Csst! - mondta Ford. - Gyerünk befelé.

Belépett a hídra.Arthur bizalmatlanul követte. Meghökkenten észlelte, hogy a bent ülö személy lábait egy számítógépkonzolon nyugtatva hintázik a székén, bal kezével a jobb oldali fejének a fogait piszkálva. A fogpiszkálás teljesen lefoglalta a jobb oldali fejet, a bal oldali viszont vigyorgott, szélesen, hanyagul, gondtalanul.Egyre nött azoknak a dolgoknak a száma, melyek láttán Arthur nem hitt a szemének. Álla leesett, és úgy maradt. A különös figura lustán intett Fordnak, s a nemtörödömség összes eszközét felvonúltatva, így szolt:

-Helló, Ford! Hogy vagy? Jó, hogy be tudtál ugrani.

Ford nem akart alulmaradni.

-Zaphod - mondta a mélységes hidegvér lusta hanghordozásával - örülök, hogy láthatlak. Remekül nézel ki, tetszik a toldalékkarod is. Szép hajót loptál. Arthur szeme majd kiugrott az üregéböl.

-Szóval te ismered ezt a pasast? - kérdezte, dühösen rázva újját Zaphod felé.

-Még hogy ismerem-e! - kiáltott Ford. - Hiszen ö... - Megállt, és úgy döntött, inkább fordítva kezdi a bemutatást. - ö,Zaphod, ez az egyik barátom,Arthur Dent.

Megmentettem, amikor a bolygója felrobbant.

-Ó, hogyne - mondta Zaphod. - Helló, Arthur, örülök, hogy megúsztad. - Jobb oldali feje felpillantott. - Szevasztok! - és visszatért fogai piszkálásához.

Ford folytatta:

- Arthur, ez itt másod-unokatestvérem, Zaphod Beeb. . .

-Mi már találkoztunk - vágott közbe Arthur élesen.

Amikor az autópálya belsö sávjában száguldozol, s egyik erölködö autó a másik után marad el melletted, úgyhogy egészen meg vagy elégedve magaddal, ám véletlenül négyesböl hármas helyett hátramenetbe kapcsolsz, mire a motorod zilált állapotban távozik a motorháztetövel együtt, akkor zökkensz ki a kerékvágásból annyira, mint Ford e megjegyzés hallatán.

-Öööö. . . micsoda? - nyögte.

-Már találkoztunk.

Zaphod meglepetésében összerándult, és erösen beledöfött az ínyébe.

-Hee. ööö... tényleg? Hej... ööö...

Ford mérgesen villogó szemmel fordult Arthurhoz.Most, hogy ismét otthon érezte magát, hirtelen bánni kezdte, hogy felvállalta ezt a koloncot, ezt a tudatlan ösembert, aki körülbelül annyit tudott a Galaxis ügyeiröl, mint egy ilfordi szúnyog a pekingi életröl.

-Hogyhogy már találkoztatok? Ez itt Zaphod Beeblebrox a Betelgeuse-röl, nem holmi rohadék Martin Smith Croydonból!

-Bánom is én! - mondta Arthur hidegen. - Már találkoztunk, ugye, Zaphod Beeblebrox. . . vagy szólítsam inkább... Philnek?

-Micsoda?! - harsogta Ford.

-Jobb, ha emlékeztetsz még - mondta Zaphod.-Fajok tekintetében szörnyen rossz a memóriám.

-Egy bulin találkoztunk - szögezte le Arthur.

-Hogyne, persze. Én mindenesetre kétlem - mondta Zaphod.

-Arthur, állítsd le magad! - követelte Ford.

Arthur nem hagyta magát megfélemlíteni.

-Hat hónapja. A Földön. . . Angliában. . .

Zaphod szorosra zárt ajkakkal mosolygott, és a fejét rázta.

-London - makacskodott Arthur. - Islington.

-Ja - felelte Zaphod némi röstelkedö meglepödéssel. - Az a buli.

Ez teljesen tisztességtelen volt Forddal szemben.Kapkodta a tekintetét Arthur és Zaphod között.

-Mi? - fordult Zaphodhoz. - Csak nem azt akarod állítani, hogy te is jártál azon a nyomorult kis bolygón?

-Ó, nem, dehogy - mondta Zaphod lendületesen.

-Persze lehet, hogy éppen csak beugrottam oda, útban valahová. . .

-De hiszen én tizenöt évre ottragadtam

-Azt én persze nem tudhattam, ugye.

-Mit kerestél ott?

-Csak körülnéztem erre-arra...

-Beállított a bulira, pedig senki sem hívta! - Arthur hangja remegett a méregtöl. - Jelmezbál volt.

-Mi más is lehetett volna? - jegyezte meg Ford.

- Ott volt egy lány - makacskodott Arthur. - Jó, persze ma már mindegy.

Úgyis elfüstölt az egész...

-Abbahagyhatnád már a duzzogást a miatt a nyomorult bolygó miatt - mondta Ford.

- Ki volt a hölgy?

-Valaki. Igaz, nem vittem nála túl sokra. Egész este próbálkoztam. Azért az a lány nem volt akárki. Gyönyörü, elbüvölö, elsöpröen intelligens... végre odáig jutok, hogy beszélgethetek vele, nyomom neki vadul a sódert, amikor ez a te barátod odafurakodik, és azt mondja: Hej, kislány, nem untat ez a pasas? Mért nem velem beszélgetsz inkább? Egy másik bolygóról jöttem.Sose láttam többé a lányt.

- Zaphood! - kiáltott fel Ford.

-Igen - mondta Arthur. Rábámult, és azon igyekezett, hogy ne lássék túl ostobának. - Akkor még csak két karja volt meg egy feje, és Philnek nevezte magát,de...

..de el kell ismerned, hogy tényleg egy másik bolygóról jött - szólt közbe Trillian a híd túlsó oldaláról. Barátságosan rámosolygott Arthurra; aki ettöl úgy érezte, mintha egy tonna tégla zúdulna rá. A lány visszafordult a hajó vezérlömüszereihez.Néhány másodperc szünet következett, majd Arthur teljesen összekuszálódott gondolatai közül kimászott néhány szó.

-Tricia Mc Millan? - hebegte. - Mi a fenét csinálsz te itt?

-Amit te. Stoppoltam. Mi mást tehettem volna a matematikai és asztrofizikai doktorátusaimmal? Vagy ez, vagy a hétföi sorbanállás a munkanélküli-segélyért.

-Végtelen minusz egy - lelkendezett a computer.-A Valószínütlenségi összeg ezzel teljes.

Zaphod fejei megnézték egymást, aztán Fordot, Arthurt, végül Trilliant is.

-Trillian - kérdezte -, gyakran kell számítanunk ilyesmire Valószínütlenségi Üzemmódban?

-Nagyon valószínü - felelte Trillian.

14. fejezet

Az Arany Szív csöndesen suhant át az ür egén, ezúttal a hagyományos fotonhajtómüvet használva. Négyfös személyzete meglehetösen feszélyezetten vette tudomásul, hogy nem saját akaratuk s még csak nem is a véletlenek összjátéka hozta össze öket, hanem a fizika valamely különleges perverziója - mintha csak az emberi kapcsolatok is azoknak a törvényeknek engedelmeskednének, amelyek az atomok és molekulák kapcsolatait megszabják.A hajó mesterséges éjszakájának beálltával mind a négyen megkönnyebbülten vonultak vissza kabinjaikba, és

megpróbálták rendezni gondolataikat. Trillian nem tudott aludni. A heverön üldögélt, és azt a kalitkát bámulta, mely a Földhöz füzödö utolsó és egyetlen kapcsolatát tartalmazta - két fehér egeret, melyeket Zaphod csak hosszas könyörgésre engedett fel a hajóra. Triliian korábban is el volt készülve rá, hogy többé nem látja a Földet, most azonban idegesítette, hogy nem zavarja a bolygó pusztulása. Az eset távolinak és valószínütlennek tünt, és Trilliannak semmi alkalomhoz illö nem jutott eszébe. Nézte, hogyan futkosnak az egerek a kalitkában, hogyan szaladnak körbekörbe a kis müanyag taposómalomban, mígnem az egész figyelmét lekötötték. Aztán megrázta

magát, és visszament a  parancsnoki hídra, hogy tovább lesse az apró, villogó fényeket és számokat, melyek az ürön átsurranó hajó útvonalát mutatták. Trillian szerette volna, ha tudja, mire próbál erönek erejével nem gondolni.

  Zaphod nem tudott aludni. Ő is szerette volna, ha tudja, miröl nem engedi önmagát gondolkodni.Ameddig csak vissza tudott emlékezni, mindig volt egy olyan érzése, hogy nincs is egészen jelen. Az esetek többségében félretolta ezt a gondolatot, és nem törödött vele, Ford Prefect és Arthur Dent hirtelen megérkezése azonban felzaklatta. Az eseménysor mintha rendszert alkotott volna, melyet nem tudott áttekinteni.

  Ford nem tudott aludni. Túl izgatott volt attól hogy végre ismét úton van. A tizenöt évnyi idö, melyet voltaképpen börtönben töltött, letelt, éppen amikor már kezdte feladni a reményt. Remek hecc, hogy egy darabig Zaphoddal kóborolhat, noha érzett valamit a másod-unokatestvére körül, amit nem tudott igazán kitapintani. Már az a tény is meglepte, hogy a Galaxis Elnöke lett; még inkább a mód, ahogy megvált a poszttól. Vajon volt-e rá magyarázat? Zaphodtól fölösleges volna megkérdezni, neki szemlátomást sose volt magyarázatra szüksége, ha tett

valamit, müvészi fokra fejlesztette a szeszélyeskedést. Az életben mindennek a rendkívüli lángelme és a naiv tehetetlenség keverékével esett neki, és gyakran alig lehetett megállapítani a különbséget.

  Arthur aludt. Borzasztóan fáradt volt.

Zaphod ajtaján kopogtattak. Az ajtó kinyílt.

-Zaphod?...

-Tessék?

Trillian alakja látszott a fény ovális hátterében.

-Azt hiszem, megtaláltuk, amit kerestél.

-Hej, tényleg?

Ford lemondott az alvásról. Fülkéje sarkában számítógép-képernyö és billentyüzet állt. Odaült, és egy darabig azzal kísérletezett, hogy új szócikket írjon az ÚTIKALAUZ számára a Vogonokról, de semmi se jutott az eszébe, ami eléggé vitriolos lett volna, úgyhogy feladta, és köpenybe burkolózva felment a parancsnoki hídra nézelödni.

Odaérve meglepve látta, hogy két izgatott alak görnyed a müszerek fölé.

-Látod? Mindjárt pályára állunk - hallotta Trilliant. - Van ott egy bolygó. Pontosan az általad megjósolt koordinátákon.

Zaphod zajt hallott és felnézett.

-Ford - sziszegte. - Gyere, ezt nézd meg!

Ford ment és megnézte. A képernyön számsorok villogtak.

-Felismered ezeket a galaktikus koordinátákat? -kérdezte Zaphod.

-Nem.

-Segítek. Computer!

-Helló az egész népségnek! - lelkendezett a computer. - Jó kis társaság kezd összeverödni nemde?

-Fogd be a szád - mondta Zaphod - és kapcsold be a képernyöket!

A világítás elhalványult. A képernyöre meredö négy szempárban villództak a konzolok apró fénypontjai. A képernyök teljesen üresek voltak.

- Ráismersz? - suttogta Zaphod.

Ford a homlokát ráncolta.

-Ööö, nem.

-Mit látsz?

-Semmit.

-Ráérsz?

-Miröl beszélsz?

-A Lófej Ködben vagyunk. Egyetlen hatalmas, sötét porfelhö.

-Ezt kellett volna felismernem az üres képernyöröl?

-Az egész Galaxisban sehol se láthatsz üres képernyöt, csak egy sötét köd belsejében.

- Remek érvelés.

Zaphod felnevetett.  Nyilvánvalóan roppantul, csaknem gyermetegen izgatott volt.

-Ez fantasztikus! Nem is lehet igaz!

-Mi olyan pompás abban, ha belegabalyodunk egy porfelhöbe?

-Mit gondolsz; mit találunk itt? - sürgette Zaphod.



-Semmit.

-Csillagot? Bolygót?

-Egyiket se.

- Computer! - kiáltotta Zaphod. - Egyetlen szó nélkül forgasd el száznyolcvan fokkal a látószöget.

Pár pillanatig mi se történt, aztán a hatalmas képernyö felsö szélén ragyogó pont jelent meg. Kistányér méretü vörös csillag kúszott át a képmezön, sarkában egy másikkal - egy bináns rendszer. Végül óriási félhold csúszott a képernyöre: vörös ragyogás, mely koromfeketévé mélyült a bolygó éjszakai oldalán.

-Megtaláltam! - Zaphod diadalmasan verte öklével a konzolt. - Megtaláltam!

Ford hökkenten bámult.

-Mit?

-Ez itt - mondta Zaphod - a valaha létezett legvalószínütlenebb bolygó.

15. fejezet

(Részlet a GALAXIS Útikalauzból, 634 784. oldal, S/aSzekció. Tétel: Magrathea)

Messze-messze, az ösi idök ködében, az elözö Galaktikus Birodalom nagy és dicsö napjaiban az élet vad volt, dús és jobbára adómentes.Hatalmas csillaghajók rótták megszokott útjukat a különös napok között, kalandot és hasznot remélve a galaktikus ür legtávolabbi zugaiban is. Akkoriban a lelkek még merészek voltak, a tétek magasak, a férfi valódi férfi volt, asszony volt az asszony, s az Alfa Centauri kis szörös lényei is szörös lények voltak az Alfa Centauriról. És mindnyájan bátran szembenéztek az ismeretlen rettenetekkel, hogy gigászi höstetteket hajtsanak végre, meg hogy merészen véget vessenek a végtelennek. Így forrt össze a Birodalom.Rengetegen gyüjtöttek mesés vagyont, és ez teljesen természetes volt. Nem kellett szégyenkezni miatta, hiszen valójában senki sem szükölködött. Vagy legalábbis senki, aki számított. A leggazdagabb és legsikeresebb kereskedök élete persze mind bosszantóbbá és unalmasabbá vált, szerintük elsösorban azoknak a bolygóknak a hibájából, amelyeken letelepedtek. Egyik se felelt meg tökéletesen: emitt az idöjárást nem tartották egészen kielégítönek a délután késöi óráiban, amott félórával hosszabbnak érezték a napot az ideálisnál, másutt a tenger színe rózsaszín volt ugyan, de éppen a legroszszabb árnyalat.?gy teremtödtek meg a legmegdöbbentöbb iparág létrejöttének feltételei: az egyedi építésü luxusbolygógyártásé. Ennek az iparágnak Magrathea bolygó volt a föhadiszállása, ahol a hiperürmérnökök álombolygókat gyártottak a fehér lyukakon beszipkázott anyagból, aranybolygókat, platinabolygókat, lágygumibolygókat, rengeteg földrengéssel. Mindezt szeretö kézzel úgy formálták meg, hogy kielégítsék a Galaxis leggazdagabb lakóinak immár oly természetesen szigorú követelményeit.E vállalkozás oly sikeresnek bizonyult, hogy  hamarosan Magrathea vált minden idök leggazdagabb bolygójává, és a Galaxis fennmaradó része szánalmas szegénységben tengödött. A rendszer megtört, a Birodalom összeomlott. Hosszú és barátságtalan csend telepedett az éhes bolygók milliárdjaira, melyet csak a tudósok tollainak percegése tört meg. Éjt nappá téve dolgoztak önelégült kis tanulmányaikon, melyek a tervezésen alapuló gazdaságpolitika elönyeit taglalták.Magának Magratheának nyoma veszett. Hamarosan még az emléke is tovatünt a legendák ködében.A mai felvilágosodott idöben persze senki sem hisz belölük egy szót sem.

16. fejezet

Arthur vita hangjaira ébredt. Felment a parancsnoki hídra. Ford két kézzel magyarázott.

-Elment az eszed, Zaphod! - harsogta éppen. -Magrathea csak mítosz. Tündérmese. Ezt mesélik a szülök a gyerekeiknek, ha azt akarják, hogy közgazdász legyen belölük. Magrathea...

...az a bolygó, amely körül keringünk - makacskodott Zaphod.

-Nézd - mondta Ford - hogy te személy szerint mi körül keringsz, ahhoz semmi közöm. De ami a hajót illeti. . .

-Computer! - kiáltotta Zaphod.

-Ó,ne...

-Helló mindenkinek! Itt Eddie beszél, a ti kis fedélzeti computeretek. Pompásan érzem magam, barátocskáim, s egyetlen kacagó kéjhömpöly lesz számomra bármelyik program, amit csak kedvetek van lefuttatni rajtam. Arthur kérdön pillantott Trillianra. Az intett neki, hogy bejöhet, de maradjon csöndben.

-Computer - szólt Zaphod - ismertesd újra a röppályánkat.

-Kész örömmel, haverok - csacsogott a computer.

-Háromszáz mérföld magasságú pályán keringünk Magrathea legendás bolygója körül.

-Semmit sem bizonyít! - csattant fel Ford. - Erröl a computerröl még azt se hiszem, hogy a testsúlyomat meg tudná mérni.

-Nem gond - lelkendezett a computer, és ontotta magából a lyukszalagot.

- Ha kívánod, akár a személyiségzavaraidat is feltérképezem, tíz értékes jegy pontossággal.

Trillian félbeszakította:

-Zaphod, minden percben a bolygó nappali oldala fölé érhetünk, akárminek bizonyuljon is.

-Hej, mit akarsz ezzel mondani? A bolygó ugyebár pont ott volt,ahol megjósoltam, nem?

-Elismerem, van ott egy bolygó. Nem is vitatkozom veled. Egyébkéntse tudnám megkülönböztetni Magratheát a többi hideg ködarabtól.Itt mindenesetre hajnalodik, ha kíváncsiak vagytok rá.

-Oké, oké - mormogta Zaphod - mindent a szemnek. Computer!

-Helló mindenkinek! Mit tehetek...

-Csönd! Mutasd meg még egyszer a bolygót.

A sötét, alaktalan tömeg ismét betöltötte a képernyöket. Figyelték az alattuk lassan forgó bolygó felszínét.Kis ideig csöndben várakoztak, csak Zaphod ficánkolt a türelmetlenségtöl.

-Átszeljük az éjszakai oldalt - mondta fojtott hangon. A bolygó forgott tovább.

- A felszín háromszáz mérföldre van alattunk - folytatta Zaphod-. Érezte a pillanat nagyszerüségét, és szerette volna megteremteni az alkalomhoz illö ünnepélyes hangulatot. Magrathea! Nagyon bosszantotta, hogy Ford nem hisz neki.

Magrathea! - Néhány másodperc múlva - folytatta -elénk kell tárulnia... íme!

A pillanat önmagáért beszélt. Még a legedzettebb csillagcsavargó is beleborzong, ha az ürböl szemlélheti a virradat látványos színjátékát. A kettös napfelkelte azonban egyike a Galaxis csodáinak.Vakító fénysugár döfte át a tömör feketeséget. Lassan kúszott felfelé, keskeny holdsarlóvá terült s másodperceken belül megjelent a két nap, a fény kemencéi, melyek fehér tüzzel árasztották el a látóhatárt.Éles színek dárdái hasították a vékony levegöréteget.

-A hajnal tüzei... - lehelte Zaphod. - A két ikercsillag, Soulianis és Rahm...

-Vagy akármi - mondta Ford csöndesen.

-Soulianis és Rahm - erösködött Zaphod.

A napok beleragyogtak az ür feketeségébe. Halk,kísérteties zene lebegett végig a hídon: Marvin zümmögött gúnyosan, mert annyira gyülölte az embereket.Miközben a lenyügözö fényjátékot szemlélte, Fordban is pezsgett az izgalom, bár ezt csupán az ismeretlen bolygó látványa idézte elö. Fordot az ismeretlen bolygók látványa mindig felizgatta. Kissé bosszankodott, hogy Zaphodnak nevetséges fantazmagóriákkal kell a valóságot füszereznie, hogy élvezni tudja. Gyermetegnek tartotta a Magratheával kapcsolatos cirkuszt.Nem elég,ha szép a kert,feltétlenül hinni kell, hogy tündérek lakják a mélyét? Arthur számára az egész Magrathea-história értelmetlen volt. Tájékoztatásért Trillianhoz osont.

-Csak azt tudom, amit Zaphod mondott - suttogta Trillian. - Úgy látszik, hogy Magrathea valami ösi legendaféle, amiben senki se hisz igazán. Olyan, mint Atlantisz volt a földön, csak éppen a legendák szerint Magratheán bolygókat gyártottak.Arthur a képernyöre pislogott. Érezte, hogy elmulasztott valami nagyon fontosat. Egyszer csak rájött, hogy mit.

-Van tea ezen az ürhajón? - kérdezte.

Ahogy az Arany Szív elörehaladt a pályáján, mind több és több vált láthatóvá a bolygó felszínéböl. A napok magasan álltak az égen, a hajnal tüzijátéka véget ért. A közönséges nappali fényben a bolygó felszíne kietlen volt és visszataszító: szürke, poros és elmosódott. Hideg és élettelen, mint egy kripta. A távoli horizont mentén idöröl idöre biztató formák tüntek fel - szakadékok, talán hegyek, esetleg éppen városok -mire azonban közel értek, a vonalak eltüntek, és továbbra se látszott semmi. Az idö múlása és a vékony, áporodott levegöréteg sok-sok évszázados mozgása megtette a magáét a bolygó felszínén. Egy biztos: nagyon öreg égitest volt.Még Fordot is megszállta a kétely, ahogy a tovahaladó szürke tájképet figyelte. Aggasztotta a hihetetlenül hosszú idö, amely mintha a csontjaiba költözött volna. Megköszörülte a torkát.

-Még ha fel is tételezzük, hogy ez a...

-Ez az - mondta Zaphod.

-Noha nem ez az - folytatta Ford - akkor is,mihez kezdesz vele? Nincs ott semmi.

-A felszínen nincs is - jegyezte meg Zaphod.

-Jó, tegyük fel. Olybá veszem, hogy nem csupán az ipari régészet érdekel. Miért jöttél ide?

Zaphod egyik feje elbámészkodott. A másik körülnézett, hogy lássa, min mereng az egyik, de nem lett okosabb.

-Hát - vetette oda Zaphod könnyedén - részint kíváncsiságból, részint kalandvágyból, de leginkább azt hiszem, a pénz és a világhír miatt...

Ford szúrósan nézte. Mindjobban meg volt gyözödve arról, hogy Zaphodnak fogalma sincs róla, mit keres itt.

-Nem szeretem ennek a bolygónak a kinézetét -szólalt meg borzongva Trillian.

-Ugyan, oda se figyelj! - nyugtatta Zaphod. - Az elözö Galaktikus Birodalom fele gazdagsága ott rejtözik valahol, hát csak megengedhetik maguknak, hogy slamposan nézzenek ki.

Baromság, gondolta Ford. Még ha föl is tételezzük, hogy ez itt valami ösi, rég elporladt civilizáció otthona, még ha föl is tételezünk egy sor egyéb hasonló képtelenséget, akkor is elképzelhetetlen, hogy mindmáig értékálló formában mesés vagyonokat tárolhassanak odalent. Megvonta a vállát.

- Ez csupán egy halott bolygó - jelentette ki.

- Belehalok a feszültségbe - zsémbelt Arthur.

A stressz és az idegfeszültség ma már a Galaxis minden részében komoly probléma. Szerény eszközeinkkel támogatni kívánván a helyzet súlyosbodásának megelözését célzó eröfeszítéseket, a következö néhány tényt elöre felfedjük.A szóban forgó planéta valóban a legendás Magrathea.Az életveszélyes rakétatámadás, melyet az ösrégi automatikus védelmi rendszer csakhamar elindít, mindössze három kávéscsésze és egy egérketrec széttörését, valamint egy felkar véraláfutásos zúzódását okozza majd, ezenkívül hozzájárul egy cserép petúnia, továbbá egy ártatlan ámbráscet teljes mértékben idöszerütlen létrejöttéhez és hirtelen halálához.A rejtély és izgalom maradékainak megörzése érdekében nem nyújtunk felvilágosítást a tekintetben, hogy kinek a felkarja szenvedte a zúzódást. E tényt biztonsággal fenntarthatjuk a feszültség forrásaként, mivel az égvilágon

semmi jelentösége sincs.

17. fejezet

Noha rázósnak indult a reggel, Arthur kezdte összeszedni magát az elözö nap okozta sokkos állapotból.Rábukkant a hajó egyik Táp-o-Matájára. A géptöl kapott müanyag pohár olyan folyadékkal volt tele, mely csaknem mindenben, ám mégsem teljes egészében különbözött a teától.A gép nagyon érdekesen müködött. Az Ital feliratú gomb benyomására a készülék villámgyors, mégis roppant részletes vizsgálatnak vetette alá vendége ízlelöbimbóit, spektroszkópiásan analizálta a metabolizmusát, s idegpályáin parányi kísérleti jelzéseket küldött végig az agy izlelöcentrumába, hogy megtudja, mi fog ízleni.Valójában senki se tudta, hogy a Táp-o-Mata mindezt miért csinálja, hiszen a felszolgált folyadék íze mindenben, ám mégsem teljes egészében különbözött a teáétól. A Táp-o-Matát a Szíriusz Kibernetikai Társaság tervezte és gyártotta. A Társaság máris megnyitotta irdatlan panaszfelvevö irodáit a Szíriusz Tau Csillagrendszer elsö három bolygójának valamennyi nagyobb földterületén.Arthur megitta a folyadékot, és felfrissült töle.A képernyökre pillantott, s nézte, amint a szürke pusztaság újabb néhány száz mérföldje elsiklik alattuk.Egyszerre rájött, hogy akár fel is teheti a kérdést, mely oly régóta izgatja.

-Biztonságos ez a bolygó? - tudakolta.

-Magrathea ötmillió éve halott - mondta Zaphod.

-Hát persze hogy biztonságos. Mostanra már a kísértetek is letelepedtek, és családot alapítottak.Ekkor különös, megmagyarázhatatlan hang reszkettette meg a hidat: távoli fanfár hangja, üres, hajlékony, testetlen hang. A fanfár egy hasonlóképpen üres, hajlékony és testetlen emberi hang bevezetéseképp szolgált.

A hang ezt mondta:

-Legyetek  üdvözölve...

Valaki a halott bolygóról beszélt hozzájuk!

-Computer! - ordított Zaphod.

-Helló mindenkinek!

-Mi a fészkes foton ez?

-Ó, csak valami ötmillió éves magnófelvétel, amit most nekünk sugároznak.

-Egy micsoda? Rádióadás?

-Csst! - mondta Ford. - Folytatódik.

A hang öreg volt, udvarias, csaknem elbüvölö; de lehetetlen volt nem kihallani belöle a bujkáló fenyegetést.

-Magnófelvételre rögzített üzenetet hallanak -mondta- mivel pillanatnyilag sajnos nem állhatunk rendelkezésükre. Magrathea kereskedelmi tanácsa hálás önöknek nagybecsü látogatásukért...

Az ösi Magrathea képviselöje beszél! - kiáltott Zaphod.

-Jó, jó - szólt Ford.

...Sajnálattal kell azonban közölnünk, hogy a bolygó átmenetileg teljes egészében visszavonult az üzlettöl.Köszönjük. Ha óhajtják, közöljék nevüket és annak a bolygónak a címét, ahol elérhetjük önöket. Kérem, beszéljenek, amikor a búgójelet hallják.

Rövid búgás következett, utána csönd.

-Meg akarnak szabadulni tölünk - állapította meg Trillian idegesen.

-Mit tegyünk?

-Ez csak egy felvétel - heveskedett Zaphod. - Tovább megyünk.Világos, computer?

-Világos - jelentette a computer, és soron kívüli lökést adott a hajónak.

Várakoztak.Néhány másodperc múlva ismét megszólalt a fanfár, majd a hang:

-Biztosíthatjuk önöket: mihelyst ügyfeleink újra megengedhetik maguknak, hogy válogassanak a korszerü geográfia legválasztékosabb kínálatából ismét visszatérünk az üzleti életbe, s erröl hirdetéseket teszünk közzé az összes divatos lapban és színes mellékletben. - A hang egyre barátságtalanabbá vált.

- Addig is hálásan köszönjük ügyfeleink érdeklödését, és felkérjük öket, hogy távozzanak. Most rögtön!

Arthur társai ideges arcára pillantott.

-Talán jobb lenne, ha indulnánk, nem? - indítványozta.

-Csst! - mondta Zaphod. - Az égvilágon semmitöl se kell félni.

-Akkor miért olyan feszült mindenki?

-Mert kíváncsiak, azért! - kiáltotta Zaphod.-Computer, a légkörbe ereszkedést megkezdeni, landolásra felkészülni!

A fanfár ezúttal csak jelképes volt, a hang pedig egyértelmüen hideg:

-Végtelenül megtisztelö az a makacs érdeklödés, melyet bolygónk iránt táplálnak.

Hadd biztosítsuk önöket arról, hogy a távirányítású rakéták, melyek az önök hajójafelé tartanak, részét képezik annak a különleges ellátásnak, melyet csakis leglelkesebb ügyfeleink részére tartunk fenn. A nukleáris robbanófejek csupán mellékes, udvariassági kérdésnek minösítendök. Örömmel tekintünk majd az önök divatigényei elébe egy elkövetkezö élet során...köszönjük.

A hang kikapcsolt.

-Ó! - lehelte Trillian.

-Ööö... - nyögte Arthur.

-Nos? - kérdezte Ford,

-Ide figyeljetek - mondta Zaphod. - Mikor fogjátok már fel? Ez csupán egy magnószalagon rögzített üzenet. Több millió éves. Nem érvényes ránk, világos?

-És a rakéták? - szólalt meg Trillian.

-Rakéták? Ne kacagtass!

Ford megkocogtatta Zaphod vállát, és a hátsó ernyöre mutatott. Tisztán látszott, amint a messzeségben két ezüst nyílhegy halad a hajó felé. A nagyítást megváltoztatva az is kitünt hogy két tömören valóságos rakéta süvít át az égen. Rajtaütésszerü megjelenésük ijesztö volt.

-Azt hiszem, fölöttébb ügyesen céloznak ránk -állapította meg Ford.

Zaphod döbbenten bámulta a rakétákat.

-Hej, ez óriási! - mondta. - Valaki odalent meg akar ölni minket!

-Óriási - hagyta helyben Arthúr.

- Hát nem látjátok, mit jelent ez?

- De igen. Mind meghalunk.

- Jó, de azonkívül.

- Azonkívül?

-Azt jelenti, hogy jó úton járunk!

-Milyen gyorsan tudunk letérni róla?

A rakéták képe másodpercröl másodpercre nött a képernyön. Közvetlen követöpályára álltak, már semmi más nem látszott belölük, csak a robbanófejek.

-Merö kíváncsiságból kérdezem - szólt Trillian -mit szándékozunk tenni?

-Csak ne izélj - mondta Zaphod.

-Ez minden?! - üvöltött Arthur.

-Nem, emellett. . . ööö. . . menekülö manövereket is végrehajtunk! - Hirtelen Zaphodot is elfogta a pánik.

-Computer, miféle menekülö manövereket hajthatunk végre?

-Ööö, semmiféléket, attól tartok, emberek -mondta a computer.

...vagy valamit... - dadogta Zaphod. - Ööö...

-Mintha eldugult volna az irányítórendszerem -magyarázta a computer vidáman.

- A becsapódásig minusz negyvenöt másodperc. Csak hívjatok bátran Eddie-nek, ha ez valakit megnyugtat.

Zaphod határozott eréllyel egyszerre próbált menekülni a legkülönbözöbb irányokba.

-Helyes! - mondta: - Öööö...Kézi irányítással kell vezetni a hajót.

-Tudod vezetni? - kérdezte Ford barátságosan.

-Nem. És te?

-Nem.

-Hát te, Trillian?

-Nem.

-Nagyszerü! - nyugtázta Zaphod. - Majd együtt csináljuk.

-És én se - mondta Arthur, mert úgy érezte, hogy kiközösítik.

-Magamtól is gondoltam - jegyezte meg Zaphod.

-Oké, computer, teljes kézi vezérlést akarok.

-A tiéd - jelentette a computer.

Kitárult néhány hatalmas asztallap. Egyik vezérlöpult a másik után pattant ki belölük. A személyzetre záporesöként hullott a poliuretánhab golyócska és a celofángombóc - ezeket a konzolokat még sose használták.Zaphod vadul bámulta öket.

-Oké, Ford - mondta. - Teljes gözzel hátra és tíz fok jobbra...vagy ilyesmi...

-Sok szerencsét, emberek - ciripelte a computer -mínusz harminc másodperc...

Ford a vezérlöpultokra vetette magát. Alig néhány kar tünt ismerösnek a számára, mindenesetre sorban megrántotta öket. A hajó rázkódott és sikoltott, mert a vezérlési rakétahajtómüvek egyszerre próbálták tolni minden irányba. Ford felengedte a billentyük felét, mire a hajó feszes ívben visszafordult, egyenesen a rakéták felé.A gyorsulás másodperceken át odaszoritotta öket, s mozdulatlanságra kárhoztatva kapkodtak levegö után. Zaphod heroikus elkeseredettséggel küszködött, míg végül erösen belerúgott egy kis emeltyübe, mely az irányítási rendszer részét képezte.Az emeltyü letörött. A hajó éles fordulattal fölfelé száguldott. Az egész legénység a kabin hátoldalára zuhant. Ford GALAXIS Útikalauza a vezérlöpult másik részének ütközött, ennek következtében egyrészt az Útikalauz azonnal magyarázni kezdte az esetleges érdeklödöknek, hogy mely módszerek váltak be leginkább az antareánus törpepapagáj kicsempészésére Antares bolygójáról (az antareánus törpepapagáj pálcikára tüzött garatmandulája viszolyogtató, ám roppant keresett koktélalkotó különlegesség, s nagyon gazdag hülyék hatalmas összegeket hajlandók fizetni értük, hogy más nagyon gazdag hülyéket elkápráztassanak), másrészt pedig a hajó úgy zuhant alá az égböl, mint egy ködarab.Természetesen e pillanatok valamelyikében szenvedte a személyzet egyik tagjának felsö karja azt a bizonyos véraláfutásos zúzódást. Ezt már csak azért is hangsúlyozni kell, mert -amint azt már korábban felfedtük a személyzet egyéb vonatkozásokban sértetlenül ússza meg a rakétatámadást, és a halált hozó rakéták végül is nem találják el a hajót. A személyzet biztonsága tökéletesen garantált.

-Mínusz húsz másodperc a becsapódásig, fiúk -lelkendezett a computer.

-Akkor kapcsold vissza az istenverte gépeket. -ordított rá Zaphod.

-Hogyne, haver, persze - mondta a computer.

A gépek átható robajjal müködésbe léptek, s a hajó a zuhanásból elegáns ívben egyenesre váltott, s újfent irányt vett a rakéták felé.

A computer dalolni kezdett.

-Jó az álmodozás - dünnyögte orrhangon - egy édes csók után. . .

Zaphod sikoltva követelte, hogy hallgasson, de parancsa elveszett a zenebonában, melyet természetesen a közeledö megsemmisülésnek tulajdonítottak.

...jó a percnyi varázs - zengte Eddie.

Amikor a hajó kiegyenesítette röptét, átfordult fejjel lefelé, így utasainak a mennyezeten hasalva semmi esélyük se volt arra, hogy akármelyik vezérlögombot elérjék.

-Kell is néha tán... - zümmögte Eddie.

A hajó felé száguldó rakéták egyre jobban betöltötték a képernyöt.

...Ketten elrepülünk...

Hihetetlenül szerencsés véletlen folytán azonban a rakéták még nem igazították röppályájukat az összevissza botladozó hajóéhoz, ezért közvetlenül alatta zúgtak el.

...Ezen az éjszakán...módosított becsapódási idö tizenöt másodperc, apuskáim...

mindent elfeledünk...

A rakéták sikoltó ívben körülfordultak, és újfent a hajó után vetették magukat.

-Ez az! - Arthur le nem vette szemét a rakétákról.

-Egész biztos meghalunk, ugye?

-Legalább ne emlegesd! - kiabált Ford.

-Meghalunk, vagy nem halunk meg?

-Meghalunk.

...Álmodunk csupán... - dalolta Eddie.

Egy gondolat villant át Arthur fején. Nagy keservesen felállt.

-Miért nem kapcsolja be valaki ezt a Valószínütlenségi Hajtómüdolgot? - kérdezte.- Azt talán elérjük.

-Elment az eszed?! - mondta Zaphod. - Megfelelö programozás nélkül bármi megtörténhet!

-És mit számít az már?! - kiáltotta Arthur.

-...Elviszlek álmaim vonatán...- turbékolta Eddie.

Arthur elvergödött az egyik izgalmasan köpcös kontúröntvényhez, ahol a fal görbülete a mennyezettel találkozott.

...oda, hol sohase jártál...

-Tudja valaki, hogy miért ne kapcsolhatná be Arthur a Valószínütlenségi Hajtómüvet?...- kiáltotta Trillian.

...Pálmafák, ligetek...öt másodperc a becsapódásig, nagyszerü volt, hogy megismerhettük egymást, srácok, ég áldjon...csábító dala vár!

-Azt kérdeztem - üvöltötte Trillian -, hogy tudja-e valaki...

A következö pillanatban vakító fény és fülsiketítö zaj észveszejtö robbanása tört rájuk.

18. fejezet

És az ezt követö pillanatban az Arany Szív megkapóan áttervezett belsövel, de egyébként teljesen normálisan folytatta útját. A kabin kissé megnött. Falai a kék és zöld legfinomabb pasztellárnyalataiban pompáztak. A helyiség közepén csigalépcsö állt, anélkül, hogy valahová is vezetett volna. Páfrányok és sárga virágok omlottak végig rajta, mint a vízesés. A mellette álló napóra állványa adott otthont a központi számítógépterminálnak. A zseniálisan elhelyezett tükrök és fényforrások azt az illúziót keltették, mintha az ember télikertben állna, mely a lehetö legszebben gondozott kert széles sávjára néz. Körben a télikert falainál már ványtetejü asztalok álltak mesterien megmunkált kovácsoltvas lábakon. Ha az ember a márványlapok fényesre csiszolt felületére nézett, láthatóvá váltak a müszerek bizonytalan körvonalai, s ha megérintette az asztalokat, keze alatt rögtön megjelentek a müszerek.Megfelelö szögböl nézve a tükrök visszaverték a kívánt mérési és egyéb adatokat, bár egyáltalán nem derült ki, hogy honnan. Bámulatosan szép volt: Zaphod Beeblebrox kényelmesen elnyújtózott nádfonatú kerti székében, és így szólt:

- Mi a fene történt?

- Én csak azt mondtam - mondta Arthur egy kis halasmedence mellöl - hogy itt ez a Valószínütlenségi Hajtómü kapcsoló... - Odamutatott, ahol korábban a kapcsoló volt. Egy cserép pöttyös növény állt a helyén.

-Hol vagyunk? - kérdezte Ford a csigalépcsön üldögélve, kezében pompásan behütött Pángalaktikus Gégepukkasztóval.

-Ugyanott, ahol az elöbb, azt hiszem - töprengett Trillian. A tükrök ugyanis egytöl egyig Magrathea kiégett földjét mutatták, amint tovagördül alattuk.

Zaphod felpattant.

-Akkor mi lett a rakétákkal? - kérdezte.

-Úgy látszik - szólalt meg bizonytalanul Ford az egyik egy cserép petúniává, a másik egy nagy, meglepett képet vágó bálnává alakúlt.

-A Valószínütlenség Szintje - szólt közbe Eddie aki cseppet se változott - nyolcmillió-hétszázhatvan-hétezer-százhuszonegy az eggyel szemben.

Zaphod Arthurra meredt.

-Gondoltál erre, földlakó?! - förmedt rá.

-Öööö... - hebegett Arthur. - Én csak...

-Nagyon jó gondolat volt, mondhatom. Bekapcsolni a Valószínütlenségi Hajtómüvet, anélkül, hogy elöször aktiválnád a kabin védöernyöit.

-Hej, kölyök, éppenséggel megmentetted az életünket, tudsz róla?

-Ő! - szerénykedett Arthur. - Semmiség igazán.

-Igen? - mondta Zaphod. - Akkor hát fátyolt eá!

-Oké, computer, leszállunk.

-De...

-Azt mondtam, fátyol rá.

Arra a tényre is a feledés fátyla borult, hogy minden valószínüségnek fittyet hányva, a számára idegen bolygó felszíne fölött néhány mérföldre hirtelen létre jött egy ámbráscet.S mivel a bálna számára ez a pozíció természetesen tarthatatlan, szegény ártatlannak alig maradt ideje arra, hogy elfogadja bálna voltát, hiszen máris el kellett fogadnia, hogy nem bálna többé. Ime gondolatainak teljes felvétele, létrejöttének pillanatától elhunytáig:

... Mi történik?

Öööö... bocsánat, ki vagyok én?

Helló?

Mit keresek itt? Mit kezdjek az élettel?

Mit értek azon, hogy ki vagyok én?

Nyugi, szedd össze magad. . . Ó! Ez egy érdekes érzés, mi ez? Valami . ásító, csiklandozó érzés a. . . a. . .

talán jobb lesz, ha elkezdek neveket adni a dolgoknak, ha  valamire vinni akarom azon a helyen, amelyet világnak nevezek, meg abban, amit ezentúl okfejtésnek hívok. Szóval legyen ez az érzés a gyomor nevü szervemben.

Idáig rendben. Oooó, ez egyre erösebb. És hé, mi ez a fütyülö zajforrás? Elszáguldott amellett, amit mostantól a fejemnek nevezek. Talán hívhatom. . . szélnek!

Jó ez a név? Megteszi. . . késöbb talán jobbat is találok neki, ha már tudom, mire való. . . Nagyon fontos valami lehet, mert jó sok van belöle. Hej! Hát ez meg mi?

Nevezzük. . . nevezzük faroknak. . . igen, farok. Hé!

Hiszen ezzel pompásan lehet csapkodni! Hü! Hü! Remek érzés! Sokat nem változtat a dolgok menetén, de majd késöbb kitalálom, mire jó. Nos, van-e már összefüggö képem a dolgokról?

Nincs.

Sebaj, hüha, ez aztán izgalmas, ennyi kitalálnivaló, ennyi élmény, ami mind rám vár, szédülök az izgalomtól!

Vagy a széltöl?

Igazán sok van belöle, nem?

És hü! Mi az ott, ami olyan sebesen rohan felém?

Nagyon-nagyon sebesen. Olyan nagy és sima és kerek, valami nagy és laposan hangzó névre van szükség, mint... ööö... fööööö... föl... föld! Ez az. Ez jó név lesz. Föld!

Vajon barátságos lesz-e hozzám?

Hatalmas, nedves puffanás következett, aztán acsönd.

A cserép petúnia érdekes módon csupán egyvalamire gondolt esés közben:

nem, többé ne! Sokan úgy vélik, ha pontosan ismernénk, miért éppen ezt gondolta a cserép petúnia, akkor sokkal többet tudnánk a világegyetem természetéröl, mint így.

19. fejezet

-Magunkkal visszük ezt a robotot? - kérdezte Ford, és undorral pillantott Marvinra, aki esetlenül, görnyedten ácsorgott a sarokban egy kis pálma alatt.

Zaphod felpillantott a tükörernyökröl,melyek a kiégett táj panorámáját mutatták.

Az Arany Szív talajt ért.

-Ó, a Paranoid Android - mondta. - Igen, visszük.

-Vajon mire jó egy mániás-depressziós robot?

-És még ti hiszitek azt, hogy problémáitok vannak? - kárált Marvin, mintha csak frissen elfoglalt koporsójához szólna. - Mit tennétek akkor, ha ti lennétek mániás-depressziós robotok? Ne is feleljetek.Ötvenezerszer intelligensebb vagyok nálatok, mégse tudom a választ. Fejfájást kapok, ha egyáltalán megpróbálok leereszkedni a ti szintetekre.

Trillian kirontott a kabinjából.

-Megszöktek a fehéregereim! -jelentette be feldúltan.

Zaphod egyik arcát sem felhözte el a mélységes aggodalom és együttérzés kifejezése.

-Toll az egereid fülébe.

Trillian döbbenten rámeredt és eltünt.Lehet, hogy a megjegyzése nagyobb port kavart volna, ha általánosan ismert lett volna az a tény, hogy az emberi lények csupán a harmadik legintelligensebb létforma képviselöi voltak a Földön, nem pedig ahogy a legtöbb pártatlan megfigyelö gondolta - a másodikéi.

-Jó napot, fiúk!

A hang furcsán ismerösnek tetszett, vagy talán mégsem. Anyáskodó volt. Akkor szólalt meg, amikor a személyzet épp a zsiliphez ért, amely a bolygó felszínére nyílott.Meglepetten néztek össze.

- Csak a computer - magyarázta Zaphod. - Rájöttem, hogy szükség esetén akad egy tartalék személyisége is. Gondoltam, hátha ez jobban beválik.

-Most, hogy elöször léptek egy új, idegen bolygóra-folytatta Eddie új hangja - öltözzetek fel rétegesen, és lehetöleg ne ingereljétek a rusnya, gülüszemü szörnyeket.

Zaphod türelmetlenül dobolt a zsilip ajtaján.

-Ez nem jött össze - mondta. - Talán mégis jobban járnánk egy logarléccel.

-Úgy?! -csattant fel a computer. - Ki volt ez?

-Volnál szíves kinyitni azt az ajtót, computer? -Zaphod szerette volna megörizni a hidegvérét.

-Majd ha jelentkezik, aki az elöbb beszélt - sürgette a computer, dühében bezárva néhány szinapszist.

-Ó, istenem! - sóhajtotta Ford. Nekitámaszkodott egy válaszfalnak,és nekilátott, hogy elszámoljon tízig.Mélységes aggodalommal töltötte el a lehetöség, hogy értelmes lények egyszer csak elfelejtik, hogy kell ezt csinálni. Egyedül

számlálással bizonyíthatja be az ember, hogy nem függ a számítógépektöl.

-Gyerünk! - mondta Eddie szigorúan.

-Computer... - kezdte Zaphod.

-Várok - szakította félbe Eddie. - Ha kell, egész nap.

-Computer! - mondta Zaphod. Elöször valami fölényesen meggyözö érvet keresett, hogy levegye a lábáról, aztán úgy döntött, jobb, ha nem versenyez vele a saját területén. - Ha nem nyitod fel a kijáratot ebben a minutumban, nagybaltával programozom át az adattáraidat. Világos?

Eddie döbbenten elhallgatott, hogy ezt megeméssze.Ford csöndesen számolt tovább. Computerrel ennél eröszakosabb dolgot nem is müvelhetünk. Mintha egy emberi lénynek ezt hajtogatnánk: Vér. . . vér. . .vér. . . vér. . .

Végül Eddie csendesen megszólalt:

- Viszonyunk finomítása, úgy látom, további kölcsönös eröfeszítéseket igényel. - A zsilip feltárult.

Jeges szél mart beléjük. Fázósan összehúzták magukat, és a rámpán leléptek Magrathea holt porába.

- Tudom, sírás lesz a vége! - kiáltott Eddie utánuk, és becsukta a zsilipet.

Pár perccel késöbb ismét ki kellett nyitnia, majd becsuknia.  Olyan parancsnak engedelmeskedett, amely teljesen váratlanul érte.

20. fejezet

Öt fáradt alak kóborolt a sivár tájon, mély helyenként unalmasan szürke volt, másutt unalmasan barna, a többi ennyire sem érdekes. Mint egy kiszáradt, porlepte mocsár, melyböl minden vegetáció kipusztult. Nagyon fáztak.Zaphodot szemlátomást nyomasztotta a látvány.Eltávolodott a többiektöl, és hamarosan eltünt egy kisebb emelkedö mögött. Arthurt csaknem hanyatt vágta a metszö szél és a torkába hatoló dohos, hideg levegö. Leginkább mégis az vágta hanyatt, ami a fejében járt.

-Fantasztikus... - motyogta. Saját szavai csörögtek a fülében. A vékony levegörétegben gyorsan elhalt a hang.

-Kietlen zug, ha engem kérdezel - mondta Ford.

-Több örömöt leltem volna egy macska vackában. -Percröl percre dühösebb lett. Várja az egész Galaxis, benne a rengeteg csillagrendszer meg az összes bolygó. Egyiken vadabb és izgalmasabb az élet, mint a másikon, és akkor tizenöt évnyi számüzetés után pont egy ilyen szemétdombra kell érkeznie. Sehol egy hotdogbódé. Ford lehajolt és fölemelt egy rögöt, de semmit se talált alatta, amiért érdemes lett volna sok ezer fényévet utaznia.

-Hát nem érted - magyarázta Arthur - most állok elöször egy igazi idegen bolygó felszínén... egy egész idegen világ!...Azért kár, hogy csak egy ilyen szemétdomb...

Trillian fázósan húzta össze magát, megborzongott, és a homlokát ráncolta. Esküdni mert volna rá, hogy apró, alig észrevehetö mozgást lát a szeme sarkából. Mire odapillantott, csak a mozdulatlan hajót látta.Néhány másodperccel késöbb megkönnyebbült, mert észrevette, hogy Zaphod az emelkedö pereméröl sürgetöen integet feléjük.Izgatott hangját is meghallották, de a vékony levegöben és az erös szélben nem értették a szavait.Ahogy feljutottak a meredély tetejére, látták, hogy kör alakú, körülbelül százötven méter átméröjü kráter peremén állnak. A kráter falait piros és fekete rögök boritották. Megálltak, és megnézték az egyiket. Nedves volt és gumiszerü.Elborzadva állapították meg, hogy friss bálnahús.A kráter tetején Zaphod várt rájuk.

-Nézzétek - mutatott a kráter belsejére.

A középpontban a magányos ámbráscet szétrobbant teteme hevert. Szegény nem élt elég soká ahhoz, hogy elégedetlen lehessen a sorsával. A csöndet csak Trillian önkéntelen öklendezése zavarta meg.

-Sok értelme nem volna, hogy eltemessük, ugye? -mormogta Arthur, és menten megbánta, hogy megszólalt.

-Gyerünk - mondta Zaphod, és megindult lefelé.

-Igen - mondta Zaphod. - Gyertek, mutatok valamit.

-Innen is látjuk - szabadkozott Trillian.

- Nem ezt - mondta Zaphod. - Valami mást. Gyerünk!

Mindnyájan haboztak.

-Gyertek már! - nógatta öket Zaphód. - Bejáratot találtam.

-Ebbe? - Arthur elborzadt.

-A bolygóba! Föld alatti átjáró. A becsapódó bálna szétverte a falat. Oda megyünk. Az elmúlt ötmillió évben senki se járt erre. Az idö legmélységesebb mélysége vár ránk. . .

Marvin ismét gúnyos dudorászásba fogott.Zaphod hátba vágta. Marvin elhallgatott. Az undortól meg-megborzongva követték Zaphodot a kráter belsö oldalán lefelé. Azon igyekeztek,hogy ne is lássák a gödör szerencsétlen alkotójának szórványait.

-Élet - sóhajtotta Marvin gyászosan. - Akár gyülöljük, akár nem,izgat bennünket, semmiképp se szeretni való.

A föld beomlott a bálna becsapódási helyén. Aknák és átjáró vágatok hálózata tárult fel, bár többségüket a romok és a húsdarabok eltorlaszolták. Zaphod már hozzálátott, hogy utat nyisson az egyikbe, de Marvin gyorsabban haladt.Pállott levegö csapott ki a folyosó sötét mélyéböl. A felkavart por elnyelte Zaphod lámpájának fényét.

-A legendák szerint - mondta - a magratheaiak életük javát a föld alatt töltötték.

-Miért? - kérdezte Arthur. - Túlnépesedett a felszín? Vagy elszennyezödött?

-Nem hiszem - felelte Zaphod. - Inkább csak nem tetszett nekik.

-Biztos vagy benne, hogy tudod, mit csinálsz? -kérdezte Trillian. - Egyszer már megtámadtak minket, ha elfelejtetted volna.

-Figyelj, kölyök! Közlöm veled, hogy a bolygón élök teljes lélekszáma nulla plusz mi négyen, úgyhogy gyerünk csak befele. Öö... hej, földlakó...

-Arthur - jegyezte meg Arthur.

-Igen persze. Mondjuk, itt tudnád tartani ezt a robotot? Biztosítanátok az átjáró innensö végét vagy ilyesmi. Oké?

-Biztosítani? Mitöl? Most mondtad, hogy nincs itt senki.

-Jó, persze, csak a biztonság kedvéért.

-Melyikünkéért? A tiétekért vagy az enyémért?

-Tehát rendben. Mehetünk.

Zaphod bemászott az átjáróba, nyomában Trilliannal és Forddal.

-Remélem, pocsékul érzitek majd magatokat -szólt utánuk panaszosan Arthur.

-Ne aggódj - nyugtatta meg Marvin. - Úgy lesz.

A többiek pillanatok alatt eltüntek a szemük elöl.Arthur dühösen topogott jobbra-balra. Ráeszmélt, hogy egy bálnatemetö nem igazán alkalmas arra, hogy tocsogjanak benne.Marvin szomorúan végigmérte, aztán kikapcsolta magát. Zaphod sietve menetelt az átjáróban. Pokolian ideges volt, ezt próbálta leplezni céltudatosnak tünö csörtetése. Körbevillantott a lámpájával. A falakat sötét, hideg csempe borította. Enyészetbüzt lélegeztek.

-Na, mit mondtam! - szólt. - Lakott bolygó. Magrathea. - Továbbgázolt a padlót borító piszokban és szemétben.A látvány kísértetiesen emlékeztette Trilliant a londoni metróra, bár ez a hely kétségkívül nem volt olyan egyenletesen mocskos. A falak csempeborítását idöröl idöre hatalmas mozaikok szakították meg:csillogó színekböl kirakott, egyszerü, szögletes mintázatok. Trillian megállt, hogy alaposabban megnézze az egyiket, de nem sikerült értelmet belemagyaráznia. Szólt Zaphodnak:

-Hej, mit gondolsz, mik ezek a furcsa szimbólumok?

-Furcsa szimbólumok - mondta Zaphod, vissza se nézve.

Trillian vállat vont, és utána eredt.Itt-ott egy-egy kis ajtó kisebb kamrákba nyílt a folyosó két oldalán. Ford észrevette, hogy a helyiségek tele vannak gazdátlan számítástechnikai felszereléssel. Az egyikbe beráncigálta Zaphodot.

Trillian is utánuk ment.

-Nézd - mondta Ford. - Azt mondod, ez itt Magrathea...

-Bizony - mondta Zaphod. - A hang is megmondta, nem?

-Jó, ez Magrathea. . . egyelöre elfogadom. Arról viszont még semmit se mondtál, hogy a fészkes fotonba tudtad megtalálni. Nem hinném, hogy fellapoztál egy csillagatlaszt.

-Kutatás. Kormányarchívumok. Detektívmunka.Szerencsés találgatás. Egyszerü.

-Aztán elloptad az Arany Szívet, hogy megkeresd?

-Elloptam, hogy sok mindent megkeressek.

-Sok mindent? - Ford meglepödött. - Mi mindent?

-Nem tudom.

-Tessék?

-Nem tudom, mit keresek.

-Miért nem?

-Mert. . . mert. . . azt hiszem, azért, mert ha tudnám, mit keresek, akkor nem tudnám megkeresni.

-Mondd, bolond vagy?

-Ezt a lehetöséget még nem zártam ki - mondta Zaphod nyugodtan. - Csak annyit tudhatok magamról, amennyit az elmém jelenlegi állapotában ki tud bogozni. És az elmém jelenlegi állapota nem túl jó.

Sokáig senki sem szólt. Ford Zaphodra bámult, és szívét eltöltötte az aggodalom.

-Figyelj, öreg barátom, ha azt akarod, hogy...-kezdte Ford.

-Nem, várj egy kicsit. . . elárulok valamit - mondta Zaphod. - Sokszor kapkodok összevissza. Eszembe jut egy ötlet, és hej, miért ne, megcsinálom. Eszembe jut, hogy megválasztatom magamat a Galaxis Elnökének, és úgy is lesz. Jó, persze végiggondolom, hogyan lehet a legjobban megcsinálni, amit akarok, de mindig bevág. Olyan, mintha a Galakticredit hitelkártyádat mindig elfogadnák, holott sose küldöd a csekkeket. És ha elgondolkodom...miért is akarok valamit megcsinálni...meg hogy is jöttem rá a megoldásra...akkor egyre erösebb bennem a vágy, hogy ne törjem a fejem ezen. Mint most is. Komoly eröfeszítésembe kerül, hogy egyáltalán beszélek róla.

Zaphod elhallgatott. Csönd volt. Aztán összeráncolta a szemöldökét,és folytatta:

- A múlt éjszaka is emiatt aggódtam. Azon, hogy az agyam egy része nyilván nem müködik megfelelöen. Olyan az egész, mintha  tudtomon kívül valaki más használná az agyamat, hogy jó ötletei legyenek.Ebböl következik az a lehetöség, hogy valaki elzárja elölem az agyam egy részét, hogy ne tudjam használni. Törtem a fejem, tudnám-e mindezt ellenörizni.Lementem a hajó orvosi fülkéjébe, és rákapcsoltam egy tesztelö programra, amit a Galaktikus Kormány orvosi tisztviselöi megcsináltattak, mielött elnökjelölésemet hivatalosan jóváhagyták. Semmi eredmény.Legalábbis semmi váratlan.A tesztek kimutatták, hogy okos vagyok, nagy képzelöerövel rendelkezem, felelötlen vagyok, megbízhatatlan, feltünösködö, egyszóval semmi, amit ne tudtam volna eddig is. És semmi rendellenesség. Úgyhogy nekiláttam, és további teszteket ötöltem ki, teljesen véletlenszerüen. Semmi. Aztán megpróbáltam, hogy az egyik fejemröl kapott eredményeket a másikra illesszem. Még mindig semmi. Aztán kapkodni kezdtem, mert úgy gondoltam,hogy az egész csupán paranoiás roham, és feladtam.Mielött elcsomagoltam volna, megnéztem az egymásra illesztett felvételeket zöld szürön át. Emlékszel rá gyerekkoromban

is mindig babonás voltam a zöld színnel kapcsolatban, ugye? Merthogy kereskedelmi felderítö naszádokon szerettem volna pilóta lenni.Ford bólintott.

-És ott volt - folytatta Zaphod. - Világosan, mint a nap. Egy-egy egész szekció mindkét agyam közepén, melyek csak önmagukkal álltak kapcsolatban. Valami gazfickó kiégette az összes szinapszist, és elektronikusan körbenyeste azt a két jókora darab szürkeállományt.

Ford megrendülten bámulta. Trillian elfehéredett.

-Valaki ezt tette veled? - suttogta Ford.

-Igen.

-Ki volt az? És miért?

-Hogy miért? Csak találgatni tudok. De azt tudom, hogy ki volt az a gazember.

-Tudod? Honnan?

-Mert beleégette a monogramját az elroncsolt szinapszisokba. Otthagyta nekem, hadd lássam.

Ford elszörnyedve meredt rá; érezte, hogy lúdbörözik az egész teste.

-Monogram? Az agyadba égetve?

-Igen.

-Miféle monogram, az ég szerelmére?!

Zaphod csöndben nézte egy darabig. Aztán elfordúlt.

-Z.B. - mondta halkan.

E pillanatban becsapódott mögöttük az acélajtó, és gáz ömlött a kamrába.

- Majd,késöbb elmondom - fuldoklott Zaphod.

Mindhárman elájultak.

21. fejezet

t a karjaival, hogy vérkeringését lelkesebb munkavégzésre buzdítsa.

Visszakutyagolt, felfelé a kráter falán.A légkör nagyon vékony volt, hold se

sütött, így a sötétség egykettöre beállt. Nem csoda, hogy Arthur egyenesen

belesétált az öregemberbe, mielött észrevette volna.

22. fejezet

Az öregember Arthurnak háttal figyelte, amint az utolsó fénysugár is elenyészik a horizont feketesége mögött. Egyszerü szürke köpenyt viselt. Magas, éltesebb ember volt. Amikor megfordult, arca vékonynak és finom vonásúnak látszott, gondterheltnek, de együttérzönek; az a fajta arc volt, akinek a gazdájával az ember szívesen köt üzletet. Egyelöre azonban nem fordult meg, még Arthur meglepett kiáltására sem.Hamarosan a két nap legutolsó sugarai is eltüntek. A férfi megfordult. Arcát még mindig megvilágította valami. A fény forrását keresve Arthur néhány méterrel odább kis gépet látott. Légpárnás jármünek vélte, mely halvány fénykört vetett maga köré.Az öregember szeme szomorúnak látszott.

-Hideg éjszakát választottál, hogy meglátogasd halott planétánkat - mondta.

-Ki...kicsoda maga? - hebegte Arthur.

Az öregember elfordította a fejét. Ismét szomorúság tükrözödött az arcán.

-A nevem nem fontos.

Megint eltöprengett. Szemlátomást nem érezte sürgösnek az eszmecserét. Arthur zavarodottan állt.

-Én. . . ööö. . . megijesztett - mondta félszegen.

A férfi visszafordult, ránézett, és kissé felvonta a szemöldökét.

-Hmmmm?

-Mondom, megijesztett.

-Nincs mitöl félned. Nem bántlak.

Arthur a homlokát ráncolta.

-Hiszen maga ránk lött! - Tudja, a rakéták...

Az ember a kráterbe bámult. Marvin szemsugara halványvörös árnyékokat vetett a hatalmas bálnatetemre.Az ember kuncogott.

-Automata rendszer - mondta és felsóhajtott.

-A bolygó mélyében ösi agyközpontok számlálják a borongós évmilliókat. A kor súlyosan nehezedik poros adattáraikra. Gondolom, megörültek az alkalomnak. Nagy esemény ez nekik.Zordan meredt Arthurra, és így szólt:

-Magam is nagy híve vagyok ám a tudománynak.

-Ó. . . ööö, valóban? - Arthurt mindinkább zavarba ejtette az öreg furcsa, udvarias modora.

-Ó, igen! - Az öreg végképp elhallgatott.

-Ööö. . . - Arthur úgy érezte magát, mint a rajtakapott házasságtörö, ha a váratlanul hazatérö megcsalt férj csupán nadrágot vált, néhány üres megjegyzést tesz az idöjárásról, majd távozik.

-Feszélyezettnek látszol -jegyezte meg az öregember udvarias aggodalommal.

-Ööö...nem...de. Tulajdonképpen, tudja, nemigen számítottunk arra, hogy találunk valakit a bolygón. Mintha arról lett volna szó, hogy mindenki meghalt, vagy ilyesmi...

-Meghalt? - mondta az öregember. - Ugyan, dehogy. Csupán aludtunk.

-Aludtak? - hitetlenkedett Arthur.

-Igen, a gazdasági válság miatt. - Az öregember szemlátomást fütyült arra, mennyit ért Arthur abból, amit hall. Arthur újabb társalgási kísérletet tett:

-Ööö, gazdasági válság?

-Hát amikor ötmillió évvel ezelött összeomlott a Galaxis gazdasága. És ha figyelembe vesszük, hogy a méret utáni bolygókészítés alapvetöen mégiscsak luxuscikk. . .Szünetet tartott, és Arthurra nézett.

-Tudod ugye, hogy mi bolygókat építettünk? -kérdezte méltósággal.

-Hát hogyne - mondta Arthur. - Kapiskálom...

-Lenyügözö szakma! - Az öregember szemébe sóvárgás költözött. - A partvidékek készítését szerettem a legjobban. Végtelen örömet szerzett a fjordok kicsipkézése. . . - Megpróbált visszatalálni az eredeti kerékvágásba. - Amikor a recesszió kezdödött,úgy láttuk, sok kellemetlenségtöl megkíméljük magunkat, ha egyszerüen átalusszuk. Igy hát beprogramoztuk a computereket, hogy keltsenek fel minket, ha vége a recessziónak.

Az öregember udvariasan elnyomta ásítását, aztán folytatta:

-A computereket a Galaktikus Részvénytözsde árindexeivel vezéreltük. Meghagytuk nekik, hogy csak akkor ébresszenek fel minket, ha a többiek már fellendítették a gazdaságukat ahhoz, hogy újfent megengedhessék maguknak a mi meglehetösen igényes szolgáltatásainkat.

Arthur, a Guardian rendszeres olvasója, mélységesen megdöbbent.

-Eléggé kellemetlen viselkedés, nem gondolja?

-Valóban? - tudakolta szelíden az öreg. - Sajnos kissé távol kerültem a társasági normáktól. - A kráter fenekére mutatott. - Tiéd az a robot? -kérdezte.

-Nem - hangzott fémesen a kráterböl. - Én az enyém vagyok.

-Már ha robotnak lehet nevezni - mormogta Arthur. - Inkább elektronikus duzzogógép.

-Hozd magaddal! - Arthur meglepetten vette tudomásul az erély felhangjainak megjelenését az öregember hangjában. Szólt Marvinnak, aki felkapaszkodott az emelkedön. Szívet tépöen sántított mindkét makkegészséges lábára.

-Ha jobban meggondolom - mondta az öregember-inkább hagyd itt. Neked viszont velem kell jönnöd.

A kilátások nagyszerüek. - A jármüve felé fordult, mely, noha semmiféle észrevehetö utasítást nem kapott, lassan feléjük úszott a sötétségen át. Arthur Marvint nézte, aki rosszkedvüen zsémbelve arrébb sántikált, és

visszakecmergett a kráterbe.

-Gyere - intett az öregember. - A végére kell járnunk.

-Minek a végére? - kérdezte Arthur értetlenül.

-Hogy hívnak, ember?

-Dent. Arthur Dent.

-A végére kell járnunk - ismételte az öregember szigorúan. - Arthur Dent végére.

Ez tulajdonképpen fenyegetés. - A vágyakozás ismét megjelent fáradt, megtört tekintetében. - Sosem voltam különösebben tehetséges a fenyegetések terén, de úgy mondják, fölöttébb hatékonyak lehetnek.

Arthur pislogott.

-Micsoda rendkívüli személyiség - motyogta maga elé.

-Hogy tetszik mondani?

-Ó, semmi, elnézést! - Arthur megzavarodott.

- Hová megyünk?

-A légikocsimba - mondta az öregember, és intett Arthurnak, hogy szálljon be a jármübe, amely közben csöndesen melléjük ért.

-A bolygó legmélyébe megyünk, ahol fajunk most éled újra ötmillió éves álmából. Magrathea felébred.Arthur önkéntelenül megborzongott, ahogy az öregember mellé ült.Az idegenség,az éjszakába süvítö jármü csöndes himbálódzása nyugtalanította. Az öregemberre nézett, akinek arcát megvilágította a müszerfal parányi lámpáinak

halvány fénye.

-Bocsánat, tulajdonképpen hogy hívják magát? -kérdezte Arthur.

-Engem? - Az öregember szemébe ismét beköltözött a szomorúság. - Az én nevem... - mondta - az én nevem Szlartibartfaszt.

Arthur csaknem megfulladt.

-Hogy tetszett mondani? - habogta.

-Szlartibartfaszt - ismételte meg halkan az öregember.

-Szlartibartfaszt?

Az öregember méltóságteljesen nézett rá.

-Nem fontos - mondta.

A légikocsi keresztülvitorlázott az éjszakán.

23. fejezet

Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal.Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért:feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak.A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél - pontosan a fenti okok miatt.Érdekes módon a delfinek réges-rég tudták, hogy küszöbön áll a Föld megsemmisítése. Számos hiábavaló eröfeszítést tettek, hogy az emberiséget figyelmeztessék a veszélyre, de kapcsolatteremtési kísérleteiket az emberek mulatságos futball-labda-trükknek meg füttyögö halacskakoldulásnak vették.A delfinek végül is feladták a reményt, és nem sokkal a Vogonok érkezése elött távoztak a Földröl.A legeslegutolsó delfinüzenetet is félreértelmezték az emberek. Azt hitték, hogy meglepöen kimunkált, karikán keresztül végrehajtott kettös hátrabukfencet látnak, miközben a delfinek az Egyesült Államok himnuszát is elfütyülik. Az üzenet valójában ez volt: Viszlát, és még egyszer kösz a halakat!

Valójában a Földön csak egy faj volt a delfineknél is intelligensebb. E faj tagjai idejük nagy részét magatartáskutató laboratóriumokban töltötték, forgókerekek belsejében rohangáltak, és hátborzongatóan elegáns, kifinomult kísérleteket folytattak az emberrel.Az a tény, hogy az ember ezt a kapcsolatot is teljesen félreértelmezte, fontos részét képezte e lények terveinek.

24. fejezet

A légikocsi hangtalanul repült a hideg sötétségen át. Halvány fény Magrathea mélységes éjszakájában.A kocsi sebesen suhant. Az öregember szemlátomást gondolataiba merült, s mikor Arthur egy-két társalgási kezdeményezést tett, a férfi megérdeklödte, hogy Arthur elég kényelmesen érzi-e magát. Arthur válaszát azonban meg sem hallotta.Arthur megpróbálta felbecsülni a kocsi sebességét, de a tökéletes feketeség semmi támpontot nem kínált.A mozgás érzete olyan csekély volt, mintha alig haladnának.Halvány fényfolt jelent meg a messzi távolban. Néhány másodperc alatt annyira megnött, hogy Arthurnak éreznie kellett a kolosszális sebességet, mellyel feléjük rohant. Törte a fejét, miféle jármü lehet az.Hiába bámulta azonban, nem tudta kivenni az alakját. Arthur hirtelen megdermedt a rémülettöl, mert a légikocsi lebillentette orrát, és éles kanyarral a másik jármü felé fordult. Az összeütközés elkerülhetetlennek látszott. A két jármü relatív sebessége hihetetlenül nagy volt. Arthurnak arra is alig maradt ideje, hogy  visszafojtsa a lélegzetét, és már túl is voltak az " ütközésen ". Mindössze annyit észlelt, hogy eszeveszett ezüst villódzás veszi körül a kocsit. Hátrafordult.A messzeségben gyorsan távolodó fekete pontot látott. Jó pár másodpercig tartott, míg megértette, hogy mi történt.A légikocsi iszonyú sebességgel egy alagútba száguldott, ök tehát az alagút szájával találkoztak. Az ezüstös villódzást az alagút fala keltette, ahogy elsüvítettek mellette. Arthur becsukta a szemét, és rettegett.Meg se próbálta felbecsülni, mennyi idö telt el, mígnem a kocsi lassított. Nem sokkal késöbb érezte, hogy szép lassan meg is állnak.Kinyitotta a szemét.Még mindig az ezüst alagútban voltak. Kanyargó útvonaluk mintha együvé tartó alagutak kusza hálózatán kígyózott volna keresztül. Végül egy hajlított-acél-idomokkal borított kisebb kamrában álltak meg.Több alagút is végzödött itt. A távolabbi oldalon nagyméretü fényfolt látszott, benne idegesítö halvány fény vibrált. Mintha csak bosszantani akarná a szemet, képtelenség volt élesen ránézni vagy megállapítani, milyen messze van. Arthur nagyot tévedve úgy vélte, hogy talán ultraibolya fényt lát. Szlartibartfaszt megfordult, és ünnepélyes arcot vágva Arthurra nézett.

-Földlakó - mondta - Magrathea szívében vagyunk.

-Miböl jött rá, hogy földlakó vagyok? - tudakolta Arthur.

- Hamarosan megtudod - felelte az öregember gyengéden. - Legalábbis - hangjában itt némi kétely érzödött - többet tudsz meg, mint eddig.Aztán így folytatta:

-Jobb, ha figyelmeztetlek, hogy a hely, ahová most belépünk, nincs Magratheán a szó szoros értelmében.Ahhoz kicsit talán. . . túl nagy. Olyan kapun haladunk majd át, mely roppant kiterjedésü hipertérbe vezet.Lehet, hogy kellemetlennek találod.Arthur riadtan sóhajtozott. Szlartibartfaszt megérintett egy gombot, és csöppet se megnyugtatóan megjegyezte:

-Engem ilyenkor mindig kitör a frász.

A kocsi egyenesen belesüvített a halvány fényfoltba, és Arthur hirtelen egész pontos képet alkothatott magának arról, hogy milyen a végtelen.Pedig nem is volt igazán végtelen. Az igazi végtelen lapos és unalmas. Az igazi végtelen olyan, mint az éjszakai égbolt: a távolság felfoghatatlan, és ezért semmitmondó. A helyiség, melyben a kocsi felbukkant, semmiképpen sem volt végtelen nagy, csupán nagyon-nagyon-nagyon nagy, olyan nagy, hogy végtelenebbnek látszott az igazi végtelennél.Arthur érzékei pattogtak és kinyúltak. Tudta, hogy a légikocsi hallatlan sebességekre képes, mégis lassúnak érezte, ahogy a kocsi átkúszik a puszta levegön, maga mögött hagyva az átjárót, mely láthatatlan tühegyként olvadt bele a mögöttük ragyogó falba.A fal dacolt a képzelettel: megbabonázta és legyözte. A fal olyan bénítóan hatalmas és lapos volt, hogy teteje, alja és oldalai egyaránt a távolság ködébe vesztek. Sokkolóan szédítö volt.Teljesen síknak tünt. A legpontosabb lézeres méröberendezés mutathatta volna csak ki, hogy a látszólag a végtelenbe nyúló fal, mely szédítö messzeségekbe futott és oly simán terült szét, nem sík, hanem ívelt:tizenhárom fénymásodperccel odébb ismét egyesül önmagával. Más szóval a fal egy üreges gömb belsö oldala volt - egy hárommillió mérföld átméröjü és káprázatos fényben fürdö gömb fala.

-Isten hozott! - szólalt meg Szlartibartfaszt, miközben a paránynak ható, háromszoros hangsebességgel száguldó légikocsi alig érzékelhetöen kúszott elöre az örjítöen tágas térben.

-Isten hozott - mondta-az üzemcsarnokunkban!

Arthur gyötrödve ámuldozott. Felmérhetetlen távolságra töle a fény és anyag finom szövedékében furcsa függesztékek lógtak, mint az ürbe kiakasztott, gömbölyü árnyak.

- Látod - mondta Szlartibartfaszt - itt készítjük planétáink többségét.

-Azt akarja mondani - Arthur küszködött a szavakkal - hogy újra elindítja az egészet?

-Ó, dehogy, az ég óvjon töle! - tiltakozott az öregember. - A Galaxis messze nem elég gazdag ahhoz, hogy fenntartson minket.Nem, csupán egyetlenegy,ám szerfelett különleges feladat végett ébresztettek fel bennünket. Megbízóink rendkívüli... más dimenzióból származó lények.Talán számodra is érdekes lesz...ott a távolban, éppen elöttünk.Arthúr sokáig meresztette a szemét, mígnem észrevette a lebegö szerkezetet: Valóban ez volt az egyetlen dolog, mely körül az aktivitás jelei látszottak, bár ez is inkább tudat alatti érzékelés, mintsem kézzelfogható konkrétum volt.E pillanatban éles fény villant fel a szerkezeten, és élesen kirajzolta a felszínen születö formákat. Arthur számára ismerösek voltak e formák. A durván odapöttyentett idomok oly közel álltak hozzá, mint a szavak

hangalakja, mint fejében a gondolatok. Másodpercekig döbbenten ült. Agyában egymást kergették a képzetek:  szerettek volna letelepedni és tartalmat nyerni. Elméjének egyik része azt súgta, hogy nagyon is jól ismeri mindazt, amit lát, és amit a formák jelentenek.A másik rész viszont - igen józanul - megtagadta e nézet szentesítését, söt e tekintetben minden felelösséget elhárított magától. Újabb villanás következett, és kételynek többé nem volt helye.

-A Föld...- suttogta Arthur.

-A Kettes Számú Föld hogy egész pontosak legyünk - mondta Szlartibartfaszt vidáman. - Az eredeti dokumentációnk alapján másolatot készítünk. Hosszabb csend állt be.

-Azt akarja nekem bemagyarázni-Arthur most lassan, nagy önfegyelemmel beszélt - hogy eredetileg. . . maguk készítették a Földet?

-Hát persze - mondta Szlartibartfaszt. - Van ott egy hely, valami Norvégiának hívják. Nem jártál arra?

-Nem - felelte Arthur - nem.

-Kár - mondta Szlartibartfaszt - azt én csináltam.

Még díjat is kaptam érte.Gyönyörüen fodrozott partszegélyek.Roppantul bánkódtam, amikor a pusztulásáról értesültem.

-Maga roppantul bánkódott!

-Hogyne. Még öt perc, és sokkal kisebb a kár.

Megdöbbentö ügyetlenség volt.

-Hhee? - mondta Arthur.

-Az egerek nagyon megharagudtak.

-Az egerek nagyon megharagudtak?

-Nagyon - biztosította az öregember szelíden.

-Na igen, és azt hiszem, a kutyák, a macskák és a kacsacsörü emlösök is meg. . .

-Csakhogy, tudod, nem az ö pénzük bánta.

-Nézze - mondta Arthur. - Nem egyszerüsítené le a dolgokat a maga számára; ha én minden további nélkül feladnám, és most rögtön megbolondulnék? A légikocsi kis ideig kínos csöndben szállt tovább.Aztán az öregember türelmes magyarázatba fogott:

-Földlakó, a te szülöbolygódat az egerek rendelték meg nálunk. Ők irányították. A bolygó öt perccel azelött semmisült meg, hogy teljesült volna a cél, amiért megépítettük. Ezért kell újat építenünk.Arthur agyában csak egy szó vert visszhangot.

-Az egerek? - kérdezte.

-Hát ki más, földlakó?

-Megbocsásson, de azokról a kis fehér, szörös bigyókról beszélünk, a sajtmániával meg a korai hatvanas évek kabaréiban az asztalon sikoltozó nökkel?

Szlartibaltfaszt udvariasan köhögött.

-Földlakó - mondta - beszédmódod néha nehezen követhetö. Ne feledd, öt és fél millió éve alszom idebenn Magrathea bolygójában, és keveset tudok ezekröl a korai hatvanas évekbeli kabarékról. A lények, akiket egereknek nevezel, bizony nem azok, amiknek látszanak. Hatalmas, pándimenzionális, szuperintelligens lények ök, az egerek pedig az ö betüremkedésük a mi dimenzióinkba. Az egész felhajtás a sajttal meg a sikoltozással csak álcázás. Az öregember szünetet tartott, majd együttérzö homlokráncolással folytatta:

- Attól tartok, kísérleteztek veletek.

Arthur ezen elgondolkodott, majd felderült a képe.

- Ó, dehogy - mondta. - Már látom a félreértés forrását. Nem, nézze, valójában az történt, hogy mi végeztünk kísérleteket rajtuk. Gyakran használták öket a viselkedés-lélektani kutatásokban, Pavlov meg az összes többi. Igazából az egereket mindenféle vizsgálatnak vetették alá; meg kellett tanulniuk hogyan kell csöngöket megnyomni, labirintusokban futkosni meg minden, hogy a tanulás egész folyamatának vizsgálhassák a természetét. Megfigyeltük a viselkedésüket, és ebböl mindenfélére következtethettünk a magunkéra vonatkozóan.

Arthur elhallgatott.

-Micsoda elmeél...mondta Szlartibartfaszt -valóban csak csodálni lehet.

-Mit?

-Hogyan is álcázhatnák jobban valódi természetüket, s irányíthatnának egyszersmindtiteket? Hirtelen elfutnak a labirintus rossz oldala mentén, a nem megfelelö sajtdarabkát választják, váratlanul holtan esnek össze a mixomatózistól. . . ha finoman adagolják, a kumulatív hatás elsöprö erejü.

Hatásszünetet tartott.

- Látod, földlakó, ezek aztán a hiperintelligens, pándimenzionálisan zseniális lények. A ti bolygótok és rajta minden ember egyetlen organikus számítógépet alkotott, melyen egy tízmillió éves kutatási programot futtattak le. . . Hadd mondom el az egészet. Kissé hoszszadalmas lesz.



- Az idöhiány - jegyezte meg Arthur - pillanatnyilag nem szerepel a legégetöbb gondjaim között.

25. fejezet

Az élet természetesen számos problémát vet fel. A legközismertebbek, hogy miért születünk a világra, miért halunk meg, miért szeretnénk a közbülsö idö túlnyomó részét kvarcórák viselésével tölteni? Sok-sok millió évvel ezelött hiperintelligens és pándimenzionális lények egy faja (akiknek fizikai megnyilvánulása a saját pándimenzionális világegyetemükben nem is különbözik olyan nagyon a mienktöl)annyira megelégelte az élet értelme körüli állandó szócséplést, mely minduntalan megszakította a Brokiánus Últra krikettpartikat, pedig ez volt a kedvenc idötöltésük (különös játék; minden látható ok nélkül nyakon kell vágni a másikat, aztán elfutni), hogy a hiperintelligens, pándimenzionális lények úgy döntöttek, leülnek, és egyszer s mindenkorra tisztázzák ezeket a dolgokat.Építettek hát maguknak egy döbbenetes méretü szupercomputert, mely oly bámulatosan intelligens volt, hogy nég be sem kötötték az adattárolóit, máris eljutott a Gondolkodom, tehát vagyok-tól a rizspuding és a jövedelemadó létezésének levezetéséig. Csak ekkor tudták kikapcsolni. Akkora volt, mint egy kisváros.Legfontosabb egységeit a külön erre a célra tervezett igazgatói irodában helyezték el, a hordozóul szolgáló hatalmas ultramahagóni vezérigazgatói íróasztalt a legfinomabb ultravörös szattyánbör borította. A sötét szönyeg diszkrét luxusát egzotikus cserepes növények emelték ki. A helyiséget a számítógépes programozás höskorának nagyjairól és családtagjaikról készített, ízlésesen gravírozott portrék díszítették, a hatalmas ablakok fákkal körülvett köztérre néztek.A Nagy Bekapcsolás napján két méltóságteljesen öltözött programozó érkezett, hónuk alatt aktatáska.Diszkréten bevezették öket az irodába: Mindketten tudatában voltak annak, hogy fajuk egészét képviselik történelmük csúcspontján,mindazonáltal higgadtan viselkedtek.Tisztelettudóan helyet foglaltak az íróasztal elött, kinyitották táskáikat, és elövették börbe kötött jegyzettömbjeiket.A programozókat Lunkwillnak és Fooknak hívták.Kis ideig az alkalomhoz illö némaságban üldögéltek, majd Lunkwill társára nézett, elörehajolt, és megérintett egy pici fekete kapcsolót.A lehetö legfinomabb zümmögés jelezte, hogy a hatalmas computer máris teljes készenlétben van. Pár pillanat múlva telten zengö, mély hangján megszólította öket.

Így szólt:

-Vajh mi lehet ama hatalmas feladat, melynek elvégzésére életre hívtatok engem, Bölcs Elmét, a tér és idö világegyetemének második legnagyobb computerét?

Lunkwill és Fook meglepetten pillantottak egymásra.

-A feladatod, ó, Computer...-kezdte Fook.

-Nem, várj egy cseppet, itt valami nincs rendben -mondta Lunkwill aggodalmasan.

-Minden idök egyértelmüen legnagyobb computerét terveztük, s nem érjük be holmi második helyezettel. Bölcs Elme -szólította meg a computert - tán nem az vagy, aminek terveztünk, minden idök legnagyobb és leghatalmasabb computere?

-A második legnagyobbként jellemeztem magam -dübörögte Bölcs Elme - és az is vagyok.

A két programozó újabb aggodalmas pillantást váltott. Lunkwill megköszörülte a torkát.

-Itt valami hiba van - mondta. - Talán nem vagy nagyobb computer, mint a maximegalóniai Milliárd Gargantuagy, mely egyetlen ezred másodperc alatt megszámlálja az atomokat egy csillagban?

-Milliárd Gargantuagy? - szólt Bölcs Elme leplezetlen megvetéssel. - Golyós számolójáték... említést se tégy róla!

-És nem vagy - hajolt  elöre izgatottan Fook -nagyobb analitikus, mint Googleplex Gondolkodó Csillaga a Fény és Zsenialitás Hetedik Galaxisában,mely képes arra, hogy minden egyes homokszemcse röppályáját kiszámítsa Dangabrad Béta öthetes homokviharaiban?

-Öthetes homokvihar? Piha! - bosszankodott Bölcs Elme. - Tölem kérded ezt, éppen tölem, ki magának a Nagy Bummnak az atomi vektorairól elmélkedem? Kikérem magamnak, hogy zsebkalkulátorokkal egy napon emlegessenek!

A két programozó kínos csendben üldögélt. Aztán Lunkwill újfent elörehajolt.

-Talán nem vagy dérhonibb vitatkozó - kérdezte - mint a Nagy Únivulgáris Hiperlobikus Neutron Pörlekedö a Ciceronicus 12-röl, más néven a Varázsos és Kifáraszthatatlan?

-A Nagy Univulgáris Hiperlobikus Neutron Pörlekedö? -Bölcs Elme gondosan végigropogtatta az öszszes hangot - képes lebeszélni az arktureánus Mega Szamárról mind a négy lábát. . . ám ezután csakis én tudom rávenni a Szamarat, hogy tegyen egy sétát nélkülük.

-Akkor hol a probléma? - kérdezte Fook.

-Sehol - felelte Bölcs Elme, és hangja egyre gazdagabban csengett. - Egyszerüen én vagyok a Tér és Idö Világegyetemének második legnagyobb computere.

-Miért csak második? - makacskodott Lunkwill-Miért ragaszkodsz a másodikhoz? Tán csak nem a Multigeniális Eszevágtronikus Óriás Elmélkedöre vagy éppen a Filozomatronra gondolsz?

Megvetö fények villantak át a computer konzolján.

-Egyetlen algoritmust se kívánok ezekre a kibernetikus sarlatánokra vesztegetni!

- zúgta. - Nem másról beszélek,mint arról a computerröl, mely utánam lesz majd eljövendö!

Fook kezdte elveszíteni a türelmét. Morogva lökte félre a jegyzetkönyvét.

- Azt hiszem, ez az egész értelmetlenül messianisztikussá válik.

-Semmit se tudtok az eljövendö idöröl - nyilatkoztatta ki Bölcs Elme. - Én azonban képes vagyok arra, hogy a jövendö valószínüségek infinitezimális deltaáramlatait is bejárjam zsigeráramköreimben, láthatom, hogy egy napon eljön majd a computer, melynek operációs paramétereit kiszámíthatni oly megtiszteltetés lesz,melyre én méltatlan vagyok, ám az én küldetésem lesz, hogy megtervezzem öt.

Fook mélyen felsóhajtott, és Lunkwillre nézett.

-Feltehetjük végre a kérdést? - kérdezte.

Lunkwill intett, hogy várjon.

-Miféle computerröl beszélsz? - kérdezte.

-Nem beszélek erröl egyelöre többet -jelentette ki Bölcs Elme. - Most pedig kérdezzétek meg, amit akartatok, hogy müködhessek végre. Szóljatok!

Összenéztek, és vállat vontak. Fook összeszedte magát.

- Ó, Bölcs Elme - kezdte. - A probléma, melynek megoldására megalkottunk téged, a következö. Azt akarjuk, hogy közöld velünk... - várt egy kicsit - a Választ!

- Választ? Ugyan mire?

Az Élet! - mondta Fook.

A Mindenség! - mondta Lunkwill.

-Meg Minden - mondták együtt.

Bölcs Elme gondolkodott ezen egy keveset.

-Ravasz.

-Meg tudod csinálni?

Újabb jelentöségteljes csend.

-Igen - felelte végül Bölcs Elme. - Meg tudom csinálni.

-Tehát létezik válasz? - kérdezte Fook visszafojtott lélegzettel.

-Egyszerü válasz? - tette hozzá Lunkwill.

-Igen. Az Élet, a Mindenség Meg Minden. Létezik válasz. Csakhogy - tette hozzá - gondolkodnom kell rajta.

A pillanat varázsát ekkor hirtelen felfordulás törte meg. Az ajtó kipattant:

A hasznavehetetlen személyzetet félretaszigálva két dühös férfi rontott a szobába.Mindketten a Cruxwan Egyetem durva, fakókék köpenyét és övét viselték.

-Bebocsáttatást követelünk! - kiáltott a fiatalabbik, és könyökét egy bájos fiatal titkárnö torkába döfte.

-Gyerünk - kiabálta a másik - nem rekeszthettek ki minket! - és egy kezdö programozót az ajtó mögé lökött.

-Követeljük, hogy ne rekeszthessetek ki minket -rikoltozott a fiatalabbik, jóllehet bentebb már nem is lehettek volna, a bentiek pedig lemondtak arról, hogy megállítsák öket.

-Kik vagytok? - kérdezte Lunkwill, és dühösen felállt. - Mit akartok?

A nevem Majikthise! - jelentette be az öregebbik.

-Én pedig követelem, hogy Vroomfondel vagyok!-harsogta a fiatalabbik.

Majikthise Vroomfondelre támadt.

-Jó, jó - mondta. - Ezt speciel fölösleges követelned.

-Rendben! - ordította Vroomfondel, és ököllel verte a legközelebbi asztal lapját.

- Vroomfondel vagyok, és ez nem követelés, ez szilárd tény! És mi szilárd tényeket követelünk!

-Szó sincs róla! - tört ki Majikthise bosszúsan. -Egészen pontosan ez az, amit nem követelünk!

Vroomfondel levegöt is alig vett, máris harsogta:

-Nem követelünk szilárd tényeket! Amit követelünk, az a szilárd tények teljes hiánya. Követelem, hogy vagy Vroomfondel vagyok vagy sem!

-Végül is mi az ördögöt akartok itt? - Fook teljesen kikelt magából.

-Mi vagyunk - mondta Majikthise - a Filozófusok.

-Vagy éppen ellenkezöleg! - intett figyelmeztetöen Vroomfondel a programozók felé.

-Igenis azok vagyunk - ragaszkodott hozzá Majikthise. - Teljesen egyértelmüen a Filozófusok, Bölcsek, Szellemi Nagyságok és egyéb Gondolkodó Személyiségek Egyesült Unióját képviseljük, és azt akarjuk, hogy ezt a gépet kapcsolják ki, mégpedig most rögtön.

-Miért? - kérdezte Lunkwill.

-Megmondom én, pajtás - mondta Majikthise. -Demarkáció. A demarkáció a probléma.

-Követeljük - kiáltozott Vroomfondel -hogy a demarkáció a probléma! Követeljük, hogy a demarkáció nem probléma!

-Bízzátok továbbra is a gépekre az összeadást -figyelmeztetett Majikthise.

- Ami viszont az örök igazságokat illeti, azokat mi majd szépen elintézzük.

Sürgösen ellenörizd a jogi állásodat, pajtikám. A törvény értelmében a Végsö Igazság Keresése egyértelmüen azoknak a gondolkodóknak az elöjoga, akik ebböl élnek. Valamelyik rohadt gép fogja magát, és megtalálja a Választ, mi meg repülünk az állásunkból. Úgy értem, mi itt fél éjszakákon át azon vitázunk, hogy van-e Isten vagy  nincs, erre ez az átkozott masina fogja magát, és reggelre odaadja a rohadt telefonszámát is.

-Úgy  van - bömbölte Vroomfondel. - Egyértelmüen kijelölt területeket követelünk a kétely és bizonytalanság számára!

Sztentori hang töltötte be hirtelen a szobát.

-Szabad lenne megjegyzést füznöm ehhez a ponthoz? - érdeklödött Bölcs Elme.

-Sztrájkolni fogunk - fenyegetözött Vroomfondel.

-Úgy van - helyeselt Majikthise. - Jó kis országos Filozófus-sztrájk szakad a nyakatokba!

Az elektronikus alapzaj szintje hirtelen megnött,néhány tartalék mélysugárzó is müködésbe lépett a szoba falai mentén el helyezett csábosan faragott, fényesre politúrozott hangszekrényekben, hogy Bölcs Elme hangja némi extra eröt nyerjen.

-Mindössze azt kívánom közölni - üvöltötte Bölcs Elme - hogy áramköreim visszavonhatatlanul elkötelezettek amellett, hogy kiszámítsák a választ a végsö Kérdésre: az Élet, a Mindenség meg Minden. -Szünetet tartott, s mielött valamivel halkabban folytatta volna, elégedetten nyugtázta, hogy sikerült megragadnia a többiek figyelmét. - Idöbe telik azonban, amíg végigfut a program.

Fook türelmetlenül az órájára nézett.

-Meddig? - kérdezte.

-Hét és fél millió évig - mondta Bölcs Elme.

Lunkwill és Fook döbbenten pislogtak.

-Hét és fél millió év!... - kiáltották kórusban.

-Úgy van - szónokolt tovább Bölcs Elme. - Megmondtam, hogy idöbe telik, nem? Egyébként úgy vélem, hogy egy ilyen program futtatása szükségképpen hatalmas közérdeklödést kelt a filozófia egésze iránt.Mindenkinek lesz elmélete arról, hogy milyen válasszal állok majd elö. Ugyan ki más nyerne a legtöbbet az így megnyíló nyilvánosságból, mint ti magatok? Ameddig csak kellö undort keltve tudjátok pocskondiázni egymást a napisajtóban, biztosítva lesz a nyugis és jól tejelö állásotok. Mit szóltok hozzá? A két filozófus szájtátva bámulta Bölcs Elmét.

-Ördög és pokol - dadogott Majikthise - ezt nevezem gondolkodásnak! Te Vroomfondel, nekünk mért nem jut ilyesmi soha eszünkbe?

-Nemtom - suttogta megilletödötten Vroomfondel.

-Asszem, Majikthise, túlságosan pallérozott az elménk.

Azzal sarkon fordultak, és kivonultak az ajtón, melyen túl a soha nem is remélt gyöngyélet várta öket.

26. fejezet

-Nagyon érdekes - szólt Arthur, miután Szlartibartfaszt ismertette a történet föbb pontjait. - Csak azt nem értem, mi köze az egésznek a Földhöz, az egerekhez meg egyáltalán.

-Ez csupán a történet elsö fele, földlakó - mondta az öregember. - Ha tudni szeretnéd, mi történt hét és fél millió évvel késöbb, a Válaszadás napján, meghívhatlak a müterembe, ahol a Szenz-o-Rekord-felvétel segítségével magad is átélheted az eseményeket. Persze csak ha nem akarod menten kipróbálni az Új Föld felszínét. Egyelöre félkész: még a mesterséges dino-szaurusz-csontvázakat se helyeztük el a földkéregben, aztán le kell még fektetnünk a Kainozoikum Harmadik rétegét is, mert hiszen kainozoikum nélkül úgysem volna ugyanaz. -Nem hát! - Szlartibartfaszt megfordította a légikocsit és elindította visszafelé, egyenesen az észbontó falnak.

27. fejezet

Szlartibartfaszt mütermében teljes volt a káosz; úgy nézett ki, mint egy felrobbant közkönyvtár. Az öregember a homlokát ráncolta, amikor beléptek.

- Róppant kínos - mondta. - Az egyik életfenntartó computerben kiégett egy dióda. Amikor a takarítószemélyzetet akartuk felébreszteni, kiderült, hogy csaknem harmincezer éve mind halott. Csak azt szeretném tudni, ki fogja eltakarítani a tetemeket. Ülj csak oda, mindjárt be is kapcsolhatlak. Egy székhez intette Arthurt, a szék olyan volt, mintha sztegoszauruszbordákból alakították volna ki.

-Sztegoszauruszbordából alakították ki - magyarázta az öregember, és mindenféle drótokkal szöszmötölt, melyeket egymásra tornyosuló papírok és rajzeszközök alól halászott ki.

- Nesze - mondta - fogd ezeket - és Arthur kezébe nyomott két lecsupaszolt huzalvéget.Amint Arthur kézbe vette öket, átrepült a testén egy madár. Ő maga a levegöben függött, és láthatatlanná vált saját maga számára is. Alatta

fákkal szegélyezett, csinos városi tér volt, melyet, ameddig a szem ellátott, tágas, fehér betonépületek vettek körbe. Az idö meglátszott rajtuk: esöáztatta falaikon repedések éktelenkedtek. Most viszont ragyogott a nap, friss szellö játszott a fák között. A téren és a környezö utcákon tolongtak az izgatott, vidám emberek, morajuktól mintha a házak is zümmögtek volna. Rezesbanda játszott valahol, tarka zászlók csapdostak a szélben, és a levegöt betöltötte a karneváli hangulat. Arthur hallatlanul magányosnak érezte magát a levegöben, mert még a neve is testetlen volt. Mielött azonban megsajnálhatta volna magát, egy hang zengett végig a téren; és figyelmet kért.A szónok a tér fölé magasodó központi épület elött, a gazdagon feldíszített erkélyen állt, és a hangosbeszélön keresztül szólt a tömeghez.

-Ó, népünk, ki itt várakozol Bölcs Elme árnyékában! - kiáltotta. - Vroomfondel és Majikhtise, a Legnagyobb és Legeslegérdekesebb írástudók nagybecsü Leszármazottai... a Várakozás Ideje elmúlt! A tömeg vad kiáltozásban tört ki. Zászlók, lobogók, fülsértö füttyök szálltak a levegöben. A keskenyebb utcák felfordított és lábaikkal hevesen integetö százlábúakra emlékeztették Arthurt.

-Hét és fél millió éve vár fajunk erre a Nagyszerü és Remélhetöleg Felvilágosító Napra! - kiáltotta a szónok. - A Válasz Napja!

A tömeg teljes eksztázisban hurrázott.

-Többé soha, soha többé nem ébredünk ezzel a gondolattal: ki vagyok én? Meg hogy minek élek? Meg hogy igazán számít-e, van-e kozmikus jelentösége, ha ma nem kelek fel, és nem megyek dolgozni? Mert ma végre egyszer és mindenkorra megkapjuk a rövid, világos választ ezekre a bosszantóan jelentéktelen kérdésekre, hogy Élet, a Mindenség, meg Minden.Miközben a tömeg újabb üdvrivalgásban tört ki.Arthur azon kapta magát, hogy siklórepüléssel átszeli a teret, és a szónoki emelvény mögött álló ház egyik hatalmas földszinti ablaka felé veszi útját.Röpke pillanatra úrrá lett rajta a pánik, mikor egyenesen az ablaknak vitorlázott, ám rögvest jobban lett, mihelyst átcsusszant rajta anélkül, hogy akár csak megérintette volna a tömör üveget. A szobában tartózkodók nem figyeltek fel különös érkezésére, ami nem túl meglepö, hiszen valójában nem is érkezett meg. Arthúr lassan beletörödött, hogy élményei csupán egy felvétel visszajátszásának köszönhetök, s hogy ehhez képest a hatsávos, térhatású, szélesvásznú film körülbelül annyira korszerü, mint a svájcisapka.A szoba egészen olyan volt, amilyennek Szlartibartfaszt leírta. Gondját viselték az elmúlt hét és fél millió évben; rendszeresen takarították, úgy százévenként.Az ultramahagóni asztal kissé megkopott a szélein, a szönyeg valamelyest kifakult, de a nagy computerterminál változatlan dicsöségében ragyogott az asztal börrel bevont tetején, mintha csak tegnap építették volna. Két szigorú öltözékü ember ült tisztelettudóan a terminál elött, és várakozott.

-Mindjárt eljö az óra - mondta az egyik. Arthur meglepetésére egy szó betüi tüntek fel a nyaka körül.A felirat: LOONKAWL, néhányszor felvillant, majd kialudt: Mielött Arthur ezt megemészthette volna, a másik várakozó is

megszólalt, és az ö nyaka körül is villogni kezdett egy felirat: FOOCHG.

-Őseink hetvenötezer generációval ezelött indították el ezt a programot. Mi lehetünk azonban az elsök, akiknek a computer megszólal.

-Lenyügözö élmény, Foochg. - Arthur ekkor jött rá, hogy a felvételt feliratokkal is ellátták.

-Mi leszünk a szerencsések - mondta Foochg -akik meghallhatják az Élet...

-A Mindenség. . .

-Meg Minden. . .

-Nagy Kérdésére. . .

-A Választ. . .

-Csst! - pisszegett Lóonkawl. - Azt hiszem, Bölcs Elme beszédhez készülödik! Pillanatnyi várakozásteljes szünet után a konzol elején sorban feléledtek a müszerek. A fények, mintegy kísérletképp, fel-felvillantak, majd üzemszerü villogásban állapodtak meg. A kommunikációs csatornából halk búgás hallatszott.

-Jó reggelt! - szólalt meg végül Bölcs Elme.

-Ööö. . . jó reggelt, ó, Bölcs Elme - mondta Fooch idegesen. - Megvan a .. ööö...hogy is mondjam...

-A Válasz? - szakította félbe Bölcs Elme fenségesen. - Igen. Megvan.

A két férfi beleborzongott e válaszba. Tehát mégsem vártak hiába!

-Valóban létezik Válasz? - lehelte Foochg.

-Valóban létezik Válasz - erösítette meg Bölcs Elme.

-Mindenre? A Nagy Kérdésre? Az Élet, a Mindenség Meg Minden.

-Igen.

Mindkettöjüket erre képezték ki e ész életükben erre a pillanatra készültek, születésükkor választották ki öket, hogy tanúskodjanak, amikor a Válasz megadatik, s mégis azon kapták magukat, hogy lélegzetvisszafojtva fészkelödnek, mint afféle izgatott gyerekek.

-S készen állsz rá, hogy közöld velünk? - sürgette Loonkawl.

-Készen állok.

-Most?

-Most - mondta Bölcs Elme.

Mindketten megnyalták cserepes ajkukat.

-Bár nem hinném - tette hozzá Bölcs Elme - hogy tetszeni fog.

-Nem számít! - felelte Foochg. - Tudnunk kell most!

-Most? - érdeklödött Bölcs Elme.

-Igen! Most. . .

-Felölem. . . - A computer elcsöndesedett. Azok ketten idegesen fészkelödtek. A feszültség az elviselhetetlenségig fokozódott.

-Egész biztosan nem fogtok örülni - jegyezte meg Bölcs Elme.

-Ki vele!

-Jó - mondta Bölcs Elme. - A Válasz a Nagy Kérdésre. . .

-Nos?. . .

-Az Élet, a Mindenség Meg Minden. . . - mondta Bölcs Elme.

-Tehát?. . .

-A Válasz. . . - mondta Bölcs Elme, és megállt.

-Igen?...

-A Válasz. . .

-Igen???...

-Negyvenkettö - mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.

28. fejezet

Hosszú-hosszú ideig senki se szólt.Szeme sarkából Foochg láthatta a várakozástól feszült arcok tengerét odakünn a téren.

-Minket most meglincselnek, ugye? - suttogta.

-Nehéz hivatal -jegyezte meg Bölcs Elme szelíden.

-Negyvenkettö! - ordította Loonkawl. - Ez minden, amit hét és fél millió év alatt kiagyaltál?

-Viszont gondosan ellenöriztem - mondta a computer - és egész egyértelmüen ez a Válasz: Hogy öszinte legyek, a probléma szerintem abban rejlik, hogy magatok sem tudjátok, mi a kérdés.

-Hiszen ez volt a Nagy Kérdés! A Legvégsö Kérdés! Az Élet, a Mindenség Meg Minden! - bömbölte Loonkawl.

-Helyes - mondta Bölcs Elme, és hangján érzödött hogy készségesen elviseli a hülyéket is -, de mit jelent igazából?

Bárgyú döbbenet ömlött el lassan a két arcon, ahogy elöbb a computerre bámultak, aztán egymásra.

-Tudod, izé. . . hát a Minden. . . az Minden. . . -próbálkozott Fooch bátortalanul.

-Hát ez az - mondta Bölcs Elme. - Mihelyst tudjátok, hogy mi a kérdés, érteni fogjátok a választ is.

-Marha jó - dünnyögte Foochg, félrelökte a jegyzetkönyvét, és parányi könnycseppet törölt ki a szeméböl.

-Jó, jó, figyeij - mondta Loonkawl. - Volnál szíves, és esetleg megmagyaráznád a kérdést? Te magad?

-A Legvégsö Kérdést?

-Igen!

-Beleértve az Életet, az Univerzumot meg Mindent?

-Igen!

Bölcs Elme rágódott ezen egy keveset.

-Zürös - mondta végül.

-De meg tudod csinálni?! - kiáltotta Loonkawl.

Bölcs Elme újabb hosszú percig töprengett.

-Nem. - Válasza nagyon véglegesen hangzott.

A két férfi magába roskadtan ült.

- De tudom, ki volna képes rá - mondta Bölcs Elme.

Mindketten felkapták a fejüket.

-Kicsoda?

Arthur nem létezö koponyája bizseregni kezdett, érezvén, hogy gazdája lassan, de megállíthatatlanul kúszik a konzol felé, Arthur azonban sejtette már, hogy ez csupán a ráközelítés, melyet a film ismeretlen alkotója a drámai hatás fokozására iktatott be.

-Nem másról beszélek, mint arról a compúterröl, mely utánam lesz majd eljövendö.

- Bölcs Elme hangja újfent a jellegzetes szónokiassággal zengett. -E computer

operációs paramétereit kiszámítani oly megtiszteltetés, melyre én méltatlan vagyok, ám az én küldetésem, hogy megtervezzem öt. E computer képes lesz arra, hogy kiszámítsa a Végsö Válaszhoz rendelhetö Kérdést. E computer oly végtelenül kifinomult és komplex lesz, hogy operációs mátrixának még a szerves élet is részét képezi majd. És ti magatok is új formát fogtok ölteni, és leszálltok arra a computerre, hogy vezéreljétek programjának tízmillió éves futását! Igen! Megtervezem néktek ezt a computert. És néven is nevezem a számotokra.

Legyen a neve... Föld!

Foochg tátott szájjal meredt Bölcs Elmére.

-Elég sivár név. - Testét hatalmas bemélyedések szelték végig. Loonkawlon is hirtelen borzasztó vágások tüntek fel. A computer konzolja felpukkadt és megrepedezett, a falak meginogtak és összeomlottak, a szoba rázúdult a saját mennyezetére...

Arthur elött Szlartibartfaszt állt, kezében a két huzalvég.

- Lejárt a szalag - mondta.

29. fejezet

-Zaphod! Ébredj!

-Mmmmmvvvvrrrrrrr?

- Mi lesz, ébredj már fel!

-Hagyd, hogy annál maradjak, amihez értek, jó? -dünnyögte Zaphod, és odább hengeredett, hogy hallótávolságon kívül kerülve tovább alhasson.

-Azt akarod, hogy megrugdossalak? - mondta Ford.

-Sok örömet szerezne neked? - érdeklödött Zaphod fátyolos hangon.

-Nem.

-Nekem se. Akkor meg minek? Hagyj békén! -Zaphod megint összekucorodott.

-Dupla adag gázt kapott - mondta Trillian, és lenézett rá. - Két légcsöve van.

-És csönd legyen - morgott Zaphod. - Igy is éppen elég nehéz aludni. A talaj is pocsék. Egészen kemény és hideg.

- Aranyból van - mondta Ford.

Zaphod bámulatosan kecses mozdulattal felpattant, és a látóhatárt fürkészte, mivel az aranyfelszín éppen odáig terjedt minden irányban, tökéletesen simán és tömören. Úgy ragyogott, mint... nehéz volna meghatározni, hogy is ragyogott, mert az egész univerzumban semmi se ragyog úgy, mint egy színarany bolygó.

-Ki rakta ezt mind ide? - hápogott Zaphod kidülledt szemmel.

-Ne izgulj - intette le Ford. - Ez csak a katalógus.

-Micsoda?

-Katalógus - mondta Trillian. - Illúzió.

-Hogy állíthatsz ilyet?! - kiáltotta Zaphod, és négykézláb kezdte vizsgálgatni a talajt. Bökdöste és piszkálta. Nehéz volt és egész kicsit puha: meg tudta karcolni a körmével. Nagyon sárga volt és csillogott, s amikor Zaphod rálehelt, a lélegzete olyan sajátosan párolgott el, ahogy csak színaranyról párolog el a lélegzet.

-Trillian meg én nemrég tértünk magunkhoz -mondta Ford. - Addig kiabáltunk és üvöltöztünk amíg oda nem jött valaki, erre tovább kiáltoztunk és üvöltöztünk, míg megunták; és idehoztak minket a bolygókatalógusukba, hogy elfoglaljuk magunkat, míg felkészülnek rá, hogy foglalkozzanak velünk. Ez itt mind Szenz-o-Rekord.

Zaphod keserüen bámult rá.

-A fészkes fotonba - mérgelödött -fölébresztettetek a magam tökéletesen megfelelö álmából, hogy megmutassátok valaki másét.

Zaphod sértödötten leült.

-Miféle völgyek azok ott? - kérdezte.

-Fémjelzés - mondta Ford. - Megnéztük.

-Idáig alhattál - szólt Trillian. -Az elözö bolygón térdig gázoltunk a halakban.

-Halakban?

-Egyesek a legfurább dolgokat kedvelik.

-A halak elött - mondta Ford - platina is volt. Elég unalmas. Azt gondoltuk, ezt azért látnod kellene.

Tenger sok fény ragyogott feléjük egyöntetü aranycsillogással, akármerre néztek.

-Elragadó! - zsémbelt Zaphod.

Hatalmas zöld sorszám jelent meg az égen. Pislogott és megváltozott, s vele együtt a táj is átalakult.Mindhárman egyszerre hördültek fel.Bíborszínü tenger partján találták magukat, mindenütt apró sárga és zöld kavicsok hevertek - nyilván értékes drágakövek. A távolban a lágy vonalú hegyek vörös csúcsai gyengéden hullámzottak. Mellettük tömör ezüst kerti asztal állt, mályvaszíinü, fodros napernyövel és ezüstrojcokkal. Az égen a katalógusszám helyén hatalmas felirat jelent meg: Magrathea az Ön bármely igényét kielégíti. Nem dicsekszünk. És ötszáz teljesen meztelen nö záporozott alá az égböl ejtöernyön.A következö pillanatban a látvány eltünt.Tavaszi réten egy csomó tehén kérödzött körülöttük.

-Au! - mondta Zaphod. -Az agyaim!

-Akarsz beszélni róluk? - kérdezte Ford.

- Igen. - leültek, összedugták a fejüket, és fütyültek az állandóan változó környezetre.

-Úgy látom - mondta Zaphod -, akármi történt is az elmémmel, magam tettem. Méghozzá úgy, hogy a kormány szürövizsgálatain ne derüljön ki. Söt magam se tudhattam semmiröl. Hülyén hangzik, mi?

A másik kettö egyetértöen bólintott.

-A kérdés tehát: mi lehet olyan titkos, hogy nem tudhatják, hogy tudom" nemhogy a Galaktikus Kormány, de saját magam sem? A válasz: nem tudom.Nyilvánvalóan. De összeilleszthetek némely dolgot, és akkor találgathatok. Mikor döntöttem el, hogy indulok az elnökválasztáson? Nem sokkal Yooden Vranx elnök halála után. Emlékszel Yoodenre, Ford?

-Persze - mondta Ford. - Ő volt az a pasas, akivel találkoztunk kölyökkorunkban, az arktureánus kapitány.Szédületes fej volt. Adott nekünk gesztenyét, amikor fellopóztál a szuperteherhaiójára.Azt mondta,sose látott ilyen bámulatos kölköt.

-Miröl beszéltek? - kérdezte Trilliian.

-Egy történet - mondta Ford -abból az idöböl, amikor még mindketten gyerekek voltunk a Betelgeusén. Az arktureánusok szuperteherhajói bonyolították le a tömegcikk-kereskedelem nagyját a Galaktikus Centrum és a külsö körzetek között. A Betelgeuse kereskedelmi felderítöi kutatták fel a piacot, az arktureánusok meg odahordták az árut. Rengeteg zürt okoztak akkoriban az ürkalózok, mielött a Dornellis-háborúk során elintézték öket. A szuperteherhajókat a galaktikus tudomány legfantasztikusabb védöpajzsaival szerelték fel. Igazi böhömök voltak azok a hajók, óriásiak. Ha egy bolygó körül pályára álltak, eltakarták a napot. Erre ez a Zaphod kölyök úgy dönt, hogy lerohanja az egyiket. Képzeld csak el: sztratoszféra-repülésre tervezett, jelentéktelen kis csónakocsikája volt, vacak három sugárhajtómüvel, benne egy taknyos kölök.Úgy értem, fátyol rá, örült ötlet volt, veszettebb, mint egy veszett majom. Amikor nekivágott, vele tartottam, mert fixre megjátszottam egy nagyobb summát, hogy kudarcot vall, és nem akartam, hogy hamis bizonyítékkal állítson be. Erre mi történik? Beszállunk a háromsugarasába, amit ö úgy átbütykölt, hogy nem lehetett ráismerni. Röpke néhány hét alatt átszelünk három parszeket, besurranunk a szuperteherhajóba, ma se tudom, hogyan, végigmasírozunk a parancsnoki hídon, kezünkben játékpisztoly, és vadgesztenyét követelünk. Ekkora marhaságot azóta se hallottam. Egy egész évi zsebpénzem bánta. És mit nyertem? Vadgesztenyét.

- A kapitány ez a Yooden Vranx volt, igazán bámulatos hapsi - vette át a szót Zaphod. - Adott kaját, piát. . . mind csupa hihetetlen galaktikus kotyvalék volt... meg persze nagy csomó vadgesztenyét, elképzelhetetlenül remekül éreztük magunkat. Azután hazateleportált bennünket.A Betelgeuse Állami Börtön Különleges Biztonsági Szárnyába. Hidegvérü pasas volt. Késöbb megválasztották a Galaxis Elnökének.-Zaphod elhallgatott. Környezetük ezúttal éppen elsötétedett. Feketén gomolygott a pára, és alig kivehetö, idomtalan árnyak leselkedtek a sötétben. A levegö idönként megreszkedett a szellemlények üvöltésétöl, melyeket egyéb szellemlények öldököltek.

Föltehetöleg elegen lelkesedtek az ilyesmiért, ha kifizetödött a reklámozása.

-Ford - mondta Zaphod csöndesen.

-Igen?

-Közvetlenül a halála elött Yooden meglátogatott.

-Tényleg? Sose mesélted.

-Nem.

-Miért látogatott meg?

-Az Arany Szívröl mesélt. Az ö ötlete volt, hogy ellopjam.

-Az ö ötlete?

-Igen. És csak úgy lophattam el, ha részt veszek az avatási ünnepségen.

Ford döbbenten tátotta a száját, majd harsogó nevetésben tört ki.

-Azt akarod mondani, hogy csakis azért indultál a Galaktikus Elnökválasztáson, mert el akartad lopni azt a hajót?

-Pontosan. - Zaphod arcára olyan vigyor ült, melyért az embert többnyire puhára bélelt falú szobába zárják.

-És miért olyan fontos neked a hajó?

-Nemtóm - mondta Zaphod. - Azt hiszem, ha tudatosan tudnám, miért olyan fontos a hajó, és mit akarok vele kezdeni, akkor ez kiderült volna a tesztek során, és nem lehettem volna elnök. Azt hiszem, abból, amit Yooden elmondott, egy csomó dolog még mindig el van elölem zárva.

-Szóval azt gondolod, Yooden vett rá, hogy belepiszkálj a saját agyadba?

-Szövegelni irtóra tudott.

-De hát.Zaphod, öreg barátom, elsösorban mégiscsak magaddal kell törödnöd, tudod, hogy van ez.

Zaphod vállat vont.

-Értem, a magad részéröl eszed ágában sem volt ez az egész elnökség meg minden - firtatta Ford.

Zaphod ezen hosszan eltöprengett. Látszott, hogy kétely suhan át az arcán.

- Ugy látszik nemigen -mondta végül.

-Nem avatom be magamat a titkaimba. Bár - tette hozzá némi gondolkodás után - ez nem is meglepö. Fikarcnyit sem bízom magamban.

A Következö pillanatban helyreállt a valóságos világ.Pazar váróteremben ültek, melyet üvegtetejü asztalokkal és tervezési díjakkal zsúfoltak tele.Nyúlánk magratheai férfi állt elöttük.

-Az egerek fogadnak benneteket - mondta.

30. fejezet

ünk elfoglalni

magunkat. Én például partvonalakat tervezek.Díjat is kaptam Norvégiáért.

Beletúrt az egyik hulladékhalomba, átlátszó müanyaggal borított dobozt húzott

elö, rajta a nevével,benne Norvégia modelljével.

-Mi értelme ennek? - mondta. - Szerintem semmi.Egész életemben fjordokat

csináltam. Akkoriban jöttek divatba, erre nagydíjat kaptam.

Egy darabig ide-oda forgatta a díját, aztán hanyag mozdulattal félrelökte. Arra

azért ügyelt, hogy puhára essen.

-Ezen a pót-Földön, amit most építünk, Afrikát bízták rám, én meg persze újra

fjordokkal fogom megcsinálni, mert történetesen kedvelem öket, s mert elég

ódivatú vagyok ahhoz, hogy úgy véljem, a fjordok kellemesen barokk jelleget

adnak a kontinenseknek.Ezek meg azt mondják, a fjord nem elég egyenlítöi. -

Örömtelen nevetést hallatott. - Egyenlítöi! Mit számít az? A tudománynak persze

számos csodás eredménye van, én azonban sokkal jobban élvezem a boldogságot,

mint az igazságot.

 -És legalább boldog?

-Nem. Itt omlik össze az egész elmélet.

-Kár - mondta Arthur együttérzöen. - Pedig amúgy egész jó életstílusnak tünt.

Fehér fény villant fel a falon.

-Gyerünk - mondta Szlartibartfaszt. - Az egerek hívatnak téged. Bolygónkra

érkezésed meglehetös izgalmat okozott. Ahogy hallom, máris úgy ünneplik, mint a

világegyetem történetének harmadik legvalószínütlenebb eseményét.

-Mi volt az elsö kettö?

-Ó, csak sima egybeesés valószínüleg - vetette oda Szlartibartfaszt. Ajtót

nyitott, s várakozóan nézett Arthurra.

Arthur még egyszer körülpillantott, aztán futólag önmagát is megvizsgálta.

Rendetlen, átizzadt ruhájában csütörtök reggel még a sárban feküdt.

-Én is nagy gondban vagyok az életstílusommal -morogta magában.

-Tessék? - kérdezte az öregember szelíden.

-Ó, semmi - mondta Arthur. - Csak vicceltem.

31. fejezet

Természetesen köztudott, hogy a fecsegés öl, mégis olykor lebecsüljük ezt a veszélyt.Igy például amint kimondta Arthur, hogy "Én is nagy gondban vagyok az  életstílusommal", szív alakú hézag nyílt a téridö folytonos szerkezetében, és a szavak messze-messze visszarepültek az idöben.Csaknem végtelen távolságot szeltek át a térben, míg egy távoli galaxishoz értek, ahol különös és harcias lények rettenetes interstelláris háború küszöbén álltak.Utoljára ült tárgyalóasztalhoz a két ellenséges vezér.Halálos csend ereszkedett közéjük,amint a VIhurgok parancsnoka, fekete, gyémántokkal kivert harci rövidnadrágjában, rezzenéstelenül a vele szemben guggoló, zöld, édeskés gözfelhöbe burkolózó GaGugvuntt vezérre meredt. Mivel háta mögött a csillogó ürcirkálók milliói alig várták, hogy szórhassák az elektromos halált, felszólította az alávaló teremtményt, hogy vonja vissza, amit az az anyjáról mondott.A lény rezgett émelyítöen forrongó gözében.E pillanatban suhantak át a konferenciatermen Arthur szavai: "Én is nagy gondban vagyok az életstílusommal." Sajnos a mondat a VIhurgok nyelvén az elképzelhetö legszörnyübb sértést jelentette, melyre kizárólag egy több száz évig tartó háború nyújthat elégtételt.Idövel persze, miután a pár évezrednyi háború megtizedelte a galaxisukat, a harcban álló felek rájöttek, hogy szörnyü félreértés áldozatai. A két szemben álló hadiflotta egykettöre napirendre tért az egyéb nézeteltérések felett, hogy nyugodtan megindíthassák közös támadásukat a mi Galaxisunk ellen, melyet idöközben egyértelmüen a sértö megjegyzés forrásaként azonosítottak.További hosszú évezredek teltek el, míg a félelmetes harci hajók - átszelvén a kozmikus ürességet-süvölt-ve rázúdultak az elsö, elibük kerülö bolygóra. Ez történetesen a Föld volt, ahol a méretarányok számításában elkövetett szarvashiba következtében az egyesült csatahajóflottát felnyalta egy arra járó kiskutya.  Akik az ok és okozat szövevényes kölcsönhatását tanulmányozzák a világegyetemben azt állítják, hogy minduntalan ilyen dolgok történnek velünk, de nem tehetünk ellenük semmit.

-Ilyen az élet - mondják.

Rövid légikocsikázás után Arthur és az öreg magratheánus egy ajtóhoz értek. Otthagyták a kocsit, és bementek a váróterembe, melyet üvegtetejü asztalokkal és átlátszó dobozokban elhelyezett díjakkal zsúfoltak tele: A szoba túloldalán egy ajtó fölött csaknem azonnal fény villant, mire beléptek.

- Arthur, biztonságban vagy! - kiáltotta egy hang.

-Igen? - mondta meglepetten Arthur. - Remek.

A gyér világítás miatt eltartott egy ideig, amíg észrevette Fordot, Trilliant és Zaphodot. Egzotikus fogásokkal, különleges édességekkel és bizarr gyümölcsökkel pompásan megterített kerek asztal körül ültek.Tömték a fejüket.

-Mi történt veletek? - tudakolta Arthur.

-Az van - mondta Zaphod, és egész cubák grillezett izomnak esett neki -hogy ezek a mi kedves vendéglátóink elgázositottak minket, szétcsaptak kissé az agyunkban, meg általában eléggé furán viselkedtek, úgyhogy most kárpótlásul meghívtak erre a finom kis ebédre. Nesze - mondta, és ördögien büzlö húsdarabot halászott ki az egyik tálból -kóstold meg ezt a vegai orrszarvú-kotlettet. Isteni, ha történetesen szereted.

-Vendéglátók? Miféle vendéglátók? Nem látok semmiféle. . .

Apró hangocska szólalt meg:

 -Isten hozott, földi lény! Tarts velünk.

Arthur körbepillantott, és döbbenten felkiáltott:

-Fuj! Egerek az asztalon!

Kínos csend támadt. Mindenki rosszallóan nézett Arthurra, aki viszont két fehér egérre meredt. Az állatkák konyakos pohárra emlékeztetö üvegedényben üldögéltek az asztalon. Aztán Arthur is észbe kapott.

-Ó, sajnálom, nem voltam egészen felkészülve. . .

-Hadd mutassalak be - mondta Trillian: - Arthur, ö Benji egér.

-Helló! - intett az egyik egér. Az üvegpohár belsö oldalán valamilyen érzékeny kapcsolótábla lehetett, mert ahogy Benji egér végigsimította a bajszával, a pohár elöreszökkent egy kicsit.

-Ő pedig Frankie egér.

-Örvendek a szerencsének! - A másik egér is elöreszökkent.

Arthur a száját tátotta.

-De nem. . .

-De igen -mondta Trillian.- Ők azok az egerek, akiket a Földröl hoztam magammal. Egyenest Arthur szemébe nézett, s mintha icipicit lemondóan megvonta volna a vállát.

-Közelebb adnád a reszelt arktureánus Megaszamár-húst? - kérdezte.

Szlartibartfaszt udvariasan köhécselt.

-Ööö... bocsánat.

-Jól van, Szlartibartfaszt, köszönjük - szólt Benji egér élesen. - Leléphetsz.

-Ó. . . ööö. . . hogyne - mondta az öregember némileg meglepve. - Hát akkor  megyek, és folytatom a fjordokat.

-Nos, ami azt illeti, már nem lesz szükség rá -mondta Frankie egér. - Nagyon úgy néz ki, hogy nem is kell az az új Föld. - Rózsaszín szemecskéit forgatta.

-Elvégre találtunk egy bennszülöttet, aki néhány másodperccel a katasztrófa elött még a Földön volt.

-Micsoda?! - kiáltott fel rémülten Szlartibartfaszt.

-Ezt nem mondhatjátok komolyan! Ezer gleccserem várja, hogy végiggördülhessen Afrikán!

-Akkor síelj rajtuk egyet, mielött szétszeded öket-tanácsolta fagyosan Frankie egér.

-Síelni! - kiáltott az öregember. - Azok a gleccserek valódi müalkotások! Elegánsan megfaragott szegélyvonalak,égre törö jégcsúcsok,fenségesen mély szakadékok! A legmagasabb müvészeten síelni. . . micsoda szentségtörö ötlet!

-Köszönjük, Szlartibartfaszt - mondta Benji egér határozottan. - Majd szólítunk, ha kellesz.

-Igen, uram - felelte az öregember hidegen. -Nagyon köszönöm a díiat, ég áldjon, földlakó! - fordult Arthurhoz. - Remélem, összejön az az életstílus.

A társaság többi tagjától kurta bólintással búcsúzott, majd sarkon fordult, és szomorúan elhagyta a szobát.

Arthur utána bámult. Nem tudta, mit is mondhatna.

-Most pedig - szólt Benji egér - munkára!

Ford és Zaphod koccintottak.

-A munkára! - kiáltották.

 -Tessék? - mondta Benji egér.

Ford körülnézett.

-Bocsánat, azt hittem, pohárköszöntö jön.

Az egerek türelmetlenül futkostak fel-alá üveg szállítójármüveikben. Aztán összeszedték magukat, és Benji elörébb hajtatott, hogy Arthurhoz szólhasson.

-Nos, földi lény,  helyzet a következö. Amint te is tudod, az utóbbi tízmillió évben többé-kevésbé mi irányítottuk a bolygótokat, avégett, hogy megtaláljuk azt a szerencsétlen dolgot, a Végsö Kérdést.

- Miért? -kérdezte Arthúr élesen.

-Neem. . . erre már mi is gondoltunk - vágott közbe Frankie egér - nincs összhangban a válasszal. Miért?-ez így nem jó.

-Negyvenkettö. Beláthatod, hogy nem stimmel.

-Nem - mondta Arthur. - Úgy értem, miért csináltátok?

-Nos, hogy egészen öszinte legyek; talán csak megszokásból.És tulajdonképpen ez a lényeg. Már tele van a hócipönk az egésszel, s hogy azok miatt a nyüves Vogonok miatt elölröl kezdjük az egészet, hát a puszta lehetöségtöl is kijön a sikongató lábrázás. Tiszta szerencse, hogy Benji meg én befejeztük a saját feladatunkat, és idejében elhagytuk a bolygót egy kis szabadságra, s hogy azóta szerencsésen visszamanipuláltuk az utunkat Magratheára a barátaid révén.-felelte Frankie.

-ó, értem már.

-Magrathea az összekötö kapu a saját dimenziónkhoz - szólt közbe Benji.

-Ahonnan - folytatta a rágcsálótárs -meglehetösen zsíros ajánlatot kaptunk arra,  hogy szerzödjünk el pletykarovatához és társalgási sorozatához.

-Én is elfogadnám. Hát te, Ford? - kérdezte Zaphod.

-De mennyire! Repülnék érte, mint a puskagolyó.

Arthur rájuk pillantott, s azon tünödött hova akarnak kilyukadni.

-Ehhez azonban eredményre van szükségünk, ugye? -mondta Frankie.

-Ugy értem, elvileg még mindig szükségünk van a Végsö Kérdésre, ilyen vagy olyan formában.

Zaphod Arthurhoz hajolt.

-Tudod - mondta -ha csak üldögélnek ott a stúdióban, és lazán megjegyzik, hogy megkapták a Választ az Életre, a Mindenségre Meg Minden, aztán viszont be kell ismerniük, hogy Negyvenkettö, akkor a müsor elég kurta lesz. Nem lenne eldolgozva a poén.

-Valamijólhangzó szöveg kellene nekünk - sóhaj-totta Benji.

-Jól hangzó szöveg? - tört ki Arthur. -Jól hangzó Végsö Kérdés? Két egértöl?

Az egerek hátán felborzolódott a ször.

-A fészkes fotonba - cincogta Frankie. - Éljen az idealizmus meg az alapkutatás méltósága meg az igazság keresése is az ö összes formájában, mégis eljön a pillanat, amikor megsejtjük, hogy ha egyáltalán létezik valódi igazság, akkor az az, hogy a világegyetem teljes multidimenziós végtelenségét nyilván egy csürhe mániákus örült igazgatja. Ha pedig választhatok, hogy eltöltök-e újabb tízmillió évet azzal, hogy felfedezem ezt, vagy pedig egyszerüen felmarkolom a pénzt, és  futás, hát akkor részemröl inkább a testmozgás.

-De hát... - Arthur legyintett.

-Hej, földlakó, ide süss! - szólalt meg Zaphod.-Annak a computermátrixnak az utolsó generációs terméke vagy, igaz, és ott is voltál egészen addig, amíg a bolygód meg nem kapta a magáét, nemde?

-Ööö. . .

-Az agyad tehát a computerprogram utolsó elötti konfigurációjának szerves része

- magyarázta Ford is.Úgy vélte, hogy ez igazán magától értetödö.

-Világos? - sürgette Zaphod.

-Háát. . . - mondta bizonytalanul Arthur. Még soha életében nem érezte, hogy bárminek is a szerves része volna. Ez mindig is zavarta.

-Más szavakkal - mondta Benji, és különleges hajtányát egyenesen Arthurhoz kormányozta - komoly az esélye annak, hogy a kérdés kódját az agyad kódja tartalmazza, úgyhogy meg akarjuk vásárolni töled.

-Mit, a kérdést? - tudakolta Arthur.

-Igen - felelte Ford és Trillian egyszerre.

-Tenger sok pénzért - tódította Zaphod.

-Nem, nem - mondta Frankie egér -, nekünk az agy kell.

-Micsoda!

-Kinek hiányozna? - érdeklödött Benji.

-Mintha azt mondtátok volna, hogy csak leolvassátok az agyát. Müszerrel. - Ford is megneheztelt.

-Hát persze. Csak elöbb ki kell vennünk. Elökészíteni.

-Beáztatni - füzte hozzá Benji.

-Felkockázni.

-Köszönöm! - kiabált Arthur. Feldöntötte székét, és rémülten hátrált az asztaltól.

-Hiszen bármikor pótolhatnánk - nyugtatgatta Benji -, ha már úgy odavagy érte.

-Hát persze. Kapsz egy elektronikus agyat - biztatta Frankie. - A legegyszerübb kis modell is megtenné.

-A legegyszerübb kis modell? - siránkozott Arthur.

-Hát persze. - Zaphod arcán ördögi vigyor jelent meg. - Mást se kellene beprogramozni, csak azt, hogy " Micsoda " meg " Nem értem " meg " Hol a teám? " észre se vennénk, hogy nem igazi agy.

-Micsoda?! - kiáltotta Arthur, és még messzebb hátrált.

-Na ugye, mit mondtam! -Zaphod felüvöltött fájdalmában, mert Trillian belerúgott az asztal alatt.

-Én észrevenném - bizonygatta Arthur.

-Dehogy vennéd észre - legyintett Frankie egér -a programod sem engedné.

Ford az ajtóhoz lépdelt.

-Nézzétek, rágcsálóim - mondta -sajnálom, de szerintem nem kötünk boltot.

-Márpedig jobb, ha kötünk. - Az egérkórus cincogásából hirtelen minden kedvesség elpárolgott. A két üvegjármü apró, sikongató csikordulással felröppent, s a levegön át Arthur felé lendült, aki botladozva hátrált, mígnem beszorult az egyik sarokba. Tehetetlenségében behunyta a szemét.Trillian kétségbeesetten megragadta a karját, hogy az ajtó felé cibálja,Zaphod és Ford közben a kilincset  rángatták. Arthur azonban holt teher volt, mintha csak hipnotizálta volna a levegöböl lecsapó kis rágcsálók látványa.Trillian sikoltozva sürgette, de Arthur csak tátogott.Még egy rántás. Ford és Zaphod kinyitotta az ajtót.Odakint meglehetösen csúf fickók kis csoportja várakozott, föltehetöleg ök lehettek a nehézfiúk Magratheán. Maguk is visszataszítóak voltak, és a kezükben tartott orvosi felszerelés sem tette öket vonzóbbá.Támadásba lendültek.A következö pillanatban tehát Arthurnak lyukat vágnak a fejébe, Trillian képtelen segíteni neki, Fordot és Zaphodot pedig mindjárt lerohanja néhány orgyilkos, akik nemcsak súlycsoportban, hanem fegyverzetben is felülmúlják öket.Mindent egybevetve hallatlan szerencse, hogy ebben a pillanatban a bolygó összes riasztóberendezése fülsiketítö csörömpölésbe kezdett.

32. fejezet

-Veszélyhelyzet! Riadó!- harsogták a harsonák egész Magratheán. - A bolygón ellenséges ürhajó landolt.Fegyveres behatolók az A8 szektorban. Mindenki a védelmi álláspontokra! A két egér bosszúsan szaglászta az üvegjármüvek szétszóródott cserepeit.

-A fene aki megette! - morogta Frankie egér. -Ekkora felhajtást vacak két font földi agy miatt! -Körbe-körbe futkosott, rózsaszínü szemei villogtak, szép fehér  bundáján szikrázva meredt fel a ször.

-Csak egyet tehetünk - mondta Benji lekuporodva, és elgondolkozva simogatta a bajszát: - Próbáljunk meg hamisítani egy kérdést. Találjunk ki valamit, ami elfogadhatóan hangzik.

-Rázós - mondta Frankie. Eltünödött. - Figyelj! Ha feldobjuk, sárga, ha leesik, veszélyes. Mi az?

Benji elgondolkodott.

-Nem jó - mondta. - Nem illik a válaszhoz.

Hallgatásba merültek.

-Na jó - szólalt meg Benji. - Mennyi hatszor hét?

-Ez se jó. Nagyon szájbarágós - mondta Frankie.

-Nem tartaná fenn a csöcselék érdeklödését.

Megint törték a fejüket.

Most Frankie-n volt a sor.

-Van egy ötletem. Hány fülünk kell legyen, hogy halljuk, ha bömbölve zúg a nép?

(Bob Dylan híres dalversének részlete. Tardos Péter fordítása-A fordító)

-Ó! - mondta Benji. - aha, ez ígéretesen hangzik.

-Próbálgatta egy kicsit a mondatot. - Igen - mondta-ez kitünö. Rendkívül jelentöségteljesnek tünik, anélkül hogy leragadna holmi értelmes jelentésnél. Hányfülünk kell legyen, hogy halljuk? Éppen negyvenkettö. Kitünö, kitünö! Jól kibabrálunk velük. Aranycsillagom, megcsináltuk a szerencsénket! Gyors diadaltáncot lejtettek izgalmukban.Mellettük a földön néhány meglehetösen csúf fickó hevert, akiket súlyos tervezési díjakkal fejbe csapdostak.

33. fejezet

Fél mérfölddel távolabb négy alak dübörgött végig egy folyosón, kiutat keresve. Tágas, szellös computerterembe érkeztek. Vadul körbepillantottak.

-Szerinted merre, Zaphod? - kérdezte Ford.

-Elsö megközelítésre aszondom, erre - azzal Zaphód végigrohant a fal és egy computertömb között.Ahogy a többiek utána eredtek, Zaphod megtorpant, mert az orra elött becsapódó Durr-o-Dum energiatöltet megolvasztotta kissé a falat. Felüvöltött egy kézi hangosbeszélö:

-Oké, Beeblebrox, ne moccanj! Be vagy kerítve!

-Zsaruk! - szisszent fel Zaphod, és leguggolva megpördült. - Van még kedved tippelni, Ford?

-Oké, erre - mondta Ford. Mind a négyen végigvágtattak két computersor közt a folyosón.A folyosó végén állig felfegyverzett figura jelent meg ürruhában, kezében rossz külsejü Durr-o-Dum puskával.

-Nem akarunk lelöni, Beeblebrox! - kiáltotta.

-Részemröl rendben! - kiáltotta Zaphod, és fejest ugrott két adatfeldolgozó egység közé. A többiek utána faroltak.

 -Ketten vannak - mondta Trillian. - Sarokba szorítottak.

Ferdén bepréselödtek egy adatbank és a fal közé.Lélegzet-visszafojtva vártak A levegöt hirtelen felrobbantották az energiatöltetek, ahogy a két zsaru egyszerre nyitott tüzet.

-Hé, ezek lönek ránk! - duzzogta Arthur, és gombóccá gömbölyödött.

-Mintha azt mondták volna, hogy nem akarnak löni ránk...

-Én is úgy hallottam - jegyezte meg Ford.Egy veszélyes pillanatra Zaphod kidugta a fejét.

- Hé! Mintha azt mondtátok volna, hogy nem akartok löni ránk!

Vártak.Kisvártatva megszólalt egy hang:

-Nehéz zsarunak lenni.

-Mit mondott? - kérdezte Ford döbbenten.

-Azt mondta, hogy nehéz zsarunak lenni.

-Ez mégiscsak az ö problémája, nem?

-Szerintem is.

Ford kikiabált:

-Hej, ide figyeljetek! Éppen elég baj az nekünk, hogy itt lövöldöztök ránk, úgyhogy azt hiszem, könynyebb volna, ha legalább a saját problémáitokkal békén hagynátok!

Ujabb szünet, aztán megszólalt a hangosbeszélö:

-Na, ide figyelj, te fickó! Csak azt ne hidd, hogy holmi ostoba, szükagyú, durrogtató idiótákkal van dolgod, akiknek az alacsony homlokukba lóg a hajuk, kicsi disznószemük van, és nem tudják, mi fán terem a társalgás! Mi igenis két  intelligens, figyelmes fickó vagyunk, és biztos kedvelnétek bennünket,ha barátilag találkoznánk! Eszem ágában sincs, hogy mindenfelé csak lelödözzem az embereket, aztán meg ezzel kérkedjek az ürcsavargók tetves csehóiban, mint egypár zsaru, akit ismerek! Én lelödözöm mindenfelé az embereket, de utána órákon át siránkozom róla a barátnömnek!

-Én meg regényeket írok - sopánkodott a másik zsaru is.-Eddig egy se jelent meg, úgyhogy ne is csodálkozzatok, ha iszonyuúan pocsék a kedvem!

Ford szemei kigúvadtak.

-Miféle zsaruk ezek? - kérdezte:

-Nemtom - felelte Zaphod: - Asszem, jobban bírtam öket, amikor löttek.

-Szóval kijöttök onnan szép nyugodtan - kiáltott az egyik zsaru -vagy inkább füstöljünk ki benneteket?!

-Ti melyiket választanátok? - kiabált vissza Ford.

A következö ezredmásodpercben a levegö kezdett porhanyósra sülni körülöttük, ahogy az egyik Durr-o-Dum töltet a másik után csapódott be a fedezékül szolgáló számítógépkonzolba.A tüzijáték hosszú másodperceken át elviselhetetlen intenzitással folytatódott.Amikor abbamaradt, és a visszhangok is elhaltak, néhány másodpercig szinte teljes volt a csönd.

-Ott vagytok még?! - kiáltott az egyik zsaru.

-Igen! - kiabálták vissza.

-Egyáltalán nem élveztük a dolgot! - ordította a másik zsaru.

-Vettük észre - méltatlankodott Ford.

-Most pedig ide figyelj, Beeblebrox, és ajánlom, hogy jól figyelj!   .

-Miért?! - kiáltott vissza Zaphod.

-Azért - harsogott a zsaru -mert amit most mondok, az nagyon intelligens lesz, egész érdekes és kifejezetten humánus! Szóval. . : vagy mindannyian megadjátok magatokat, hogy összeverhessünk titeket egy kicsit, bár természetesen nem nagyon, mert határozottan ellenezzük a fölösleges eröszakot, vagy pedig felrobbantjuk ezt az egész bolygót meg esetleg még egyet-kettöt, amiket kiszúrtunk magunknak idejövet.

-De hisz ez örület! - háborgott Trillian. - Csak nem tennétek ilyet!

-De még mennyire, hogy megtennénk! - rikoltotta a zsaru. - Ugye, megtennénk? - kérdezte a társát.

-Hát persze. Nem is tehetnénk mást! - ordította helybenhagyólag a másik:

-De miért? - tudakolta Trillian.

-Mert vannak dolgok, amiket akkor is meg kell tenni.Ha az ember felvilágosult, liberális zsaru, aki mindent tud az érzékenységröl meg minden.

-Tudja fene, én valahogy nem hiszek ezeknek -morogta Ford.

Az egyik rendör átkiabált a másiknak:

-Löjük még egy darabig öket?!

-Hogyne, miért ne?

Ujra megindult az elektromos zárótüz.A hö és a zaj fantasztikus szintre nött. A számítógép pultja lassan széthullott. Az eleje csaknem teljesen megolvadt, a fémolvadék vaskos patakokban kacskaringózott hátrafelé, ahol a menekülök lapultak.Összegömbölyödve várták a véget.Folytatódott. Ford átpislogott az égö computer fölött kavargó füstfelhön.Kióvakodott a nyílt térségbe.Még mindig nem  történt semmi.Fordtól húsz méterre a füstben felsejlett az egyik zsaru ürruhás alakja. Úgy hevert a padlón, mint egy rongycsomó. A másik zsaru az ellenkezö irányban feküdt. Senki más nem látszott.Ford ezt módfelett különösnek vélte. Lassan, félénken megindult az elsö zsaru felé. Odaért.A zsaru továbbra is bizalomgerjesztö mozdulatlanságban feküdt: Akkor is bizalomgerjesztöen mozdulatlan maradt, amikor Ford rátette a lábát a Durr-o-Dum puskára, mely a zsaru elernyedt kezében lógott.Ford lehajolt, és felkapta a fegyvert. A zsaru ezt sem kifogásolta. Szemlátomást halott volt.A tetemet szemrevételezve Ford megállapította, hogy a zsaru a Blagulon Kappa metánt lélegzö életformájának képviselöje, akinek Magrathea vékony, oxigéntartalmú légkörében ürruhára van szüksége az életben maradáshoz.Hátizsákjában az életfenntartó rendszer miniatür computere, úgy látszik, váratlanul felrobbant.Ford hökkenten topogott ide-oda. Ezeket a mini ürruhacomputereket általában a fedélzeti számítógép müködteti, melyekkel közvetlen Szub-Éta kapcsolatban állnak. Az ilyen rendszerek minden helyzetben hibátlanul müködnek, kivéve a visszacsatolás totális gátoltságát, ez viszont gyakorlatilag nem fordul elö.Ford a másik zsaruhoz rohant. Ugyanaz a megmagyarázhatatlan dolog történt vele is, feltehetöleg ugyanakkor.Odahívta a többieket is, akik éppúgy megdöbbentek, mint Ford, de nem óhajtották behatóbban tanulmányozni az esetet.

-Húzzunk kifelé ebböl a lyukból - mondta Zaphod. -Még ha itt is van az a valami, amit állítólag keresek, akkor sem vagyok rá kíváncsi. - Felragadta a másik Durr-o-Dum puskát, szétlött egy teljesen ártalmatlan könyvelögépet, és kirohant a folyosóra, nyomában a többiekkel. Hajszál híján szétlötte a légikocsit is, mely  néhány méterrel odébb várt rájuk.A kocsi üres volt, de Arthur ráismert Szlartibartfaszt jármüvére.Szlartibartfaszt üzenetet is hagyott a szegényes müszerfal egyik részére tüzve. A papírlapra rajzolt nyíl az egyik gombra mutatott. Az üzenet így szólt: Szerintem ezt a gombot kéne megnyomni.

34. fejezet

A légikocsi az R17-et meghaladó sebességgel keresztülröpítette a társaságot az acélalagutakon, ki a bolygó ellenszenves felszínére, melyet az újabb hajnal ködös fénye borított. Rémes szürke fény darvadozott a tájon.Az R a gyorsaság mértékegysége, az az ésszerü utazási sebesség, mely az egészség és a szellemi jólét függvénye, mondjuk legfeljebb öt perc késéssel. Nyilvánvaló tehát, hogy R a körülményektöl függö, rendkívül változékony érték, mivel az elsö két tényezö nem csupán az abszolút értelemben vett sebességtöl függ, hanem attól is, hogy az utas tisztában van a harmadik tényezövel. Az egyenletet hallatlan nyugalommal kell kezelni, különben az eredménye nagyfokú feszültség, fekély,söt halál lehet. Az R17 nem egyértelmü sebesség ugyan, de nyilvánvalóan túl nagy.A légikocsi R 17-tel és még gyorsabban fúrta át magát a levegön, majd kitette utasait az Arany Szív mellett. Az ürhajó mereven állt a fagyos földön, mint a fehérített  csont. A légikocsi sietösen visszafordult és elillant, amerröl jött, saját fontos ügyeit intézendö.A menekülök borzongva nézték a hajót.Egy másik is állt mellette.A rendörségi járörhajó volt a Blagulon Kappáról,dudoros, cápa alakú jószág, palazöld oldalát változatos méretü és ridegségü fekete betükkel kenték össze.A felirat arról tájékoztatta az érdeklödöt, hogy honnan jött a hajó, melyik rendörségi körzethez tartozik, és hová kell csatlakoztatni az energiatápvezetéket.Természetellenesen sötétnek és csöndesnek látszott, és ezt nem indokolhatta, hogy kétfönyi személyzete holtan hever egy füsttel teli kamrában, néhány mérföldre a felszín alatt. Ez is a megmagyarázhatatlan és meghatározhatatlan dolgok közé tartozik: de néha megérezni, ha egy hajó tökéletesen halott.Ford is megérezte, és szerfölött rejtélyesnek találta. A látszat szerint a két rendör meg a hajójuk spontán meghaltak. Ford tapasztalatai szerint a világegyetem egyszerüen nem igy müködik.A többiek is érezték, hogy meghalt a hajó, ám ennél sokkaljobban érezték a maró hideget, és a kíváncsiság teljes hiányától gyötörve igyekeztek vissza az Arany Szívbe.Ford hátramaradt, hogy szemrevételezze a Blagulon hajót. Útközben csaknem hasra vágódott a mozdulatlan acéltestben, mely arccal lefelé borulva hevert a porban.

-Marvin! -kiáltotta. -Mit csinálsz itt?

-Ne érezd kötelességednek, kérlek, hogy tudomást végy rólam - hangzott a fojtott válasz.

-Mégis, hogy érzed magad, acélember? - kérdezte Ford.

-Nagyon lehangoltan.

-Miért, mi újság?

-Nem tudom - mondta Marvin. - Nem olvasom a lapokat.

-Miért fekszel arccal a porban? - Ford vacogva leguggolt a robot mellé.

-Mert remek módszer arra, hogy pocsékul érezzük magunkat - mondta Marvin. - Ne is tegyél úgy, mintha beszélni akarnál velem, tudom, hogy gyülölsz.

-Dehogy.

-De igen, mindenki gyülöl engem.Hozzátartozik a világegyetem természetéhez.Elég, ha megszólalok, már gyülölnek. Még a robotok is gyülölnek. Ha volnál olyan kedves, és fütyülnél rám, azt hiszem, szépen odébbállnék.

Azzal feltápászkodott, és duzzogva hátat fordított.

-Az a hajó is gyülölt engem - mondta leverten, és a járörhajó felé bökött.

-Az a hajó? - kérdezte Ford hirtelen izgalommal.

-Te tudod, mi történt vele?

-Gyülölt engen, mert beszéltem hozzá.

-Beszéltél hozzá?! - kiáltott fel Ford. - Hogyhogy beszéltél hozzá?

-Egyszerü. Nagyon unatkoztam, és kedvetlen voltam, úgyhogy odamentem, és csatlakoztattam magam a külsö computerbemenetre. Hosszasan beszéltem a computerhez, és elmagyaráztam neki a világegyetemröl alkotott véleményemet

-mondta Marvin.

-Erre mi történt? - faggatta Ford.

-Öngyilkosságot követett el -felelte Marvin,és visszacaplatott az Arany Szívhez.

35. fejezet

 

Aznap éjjel, miközben az Arany Szív azon fáradozott, hogy minél több fényévet gyüjtsön önmaga és a Lófej Köd közé, Zaphod a parancsnoki hídon lebzselt a pálma alatt, és bökezüen mért Pángalaktikus Gégepukkasztó-dózisokkal igyekezett formába pofozni az agyát. Ford és Trillian az egyik sarokban az életet s az ebböl levezethetö kérdéseket vitatták meg, Arthur pedig ágyba bújt, hogy átlapozza Ford könyvét, a GALAXIS Útikalauzt. Úgy vélte, ha már a Galaxisban kell élnie, legföbb ideje, hogy egyet-mást megtudjon felöle. Az alábbi tételre bukkant:

" A jelek szerint valamennyifontosabb Galaktikus Civilizáció Története három különálló és jól megkülönböztethetö szakaszon megy keresztül: a Túlélés, a Kíváncsiság és a Kifinomultság szakaszain, melyeket a Hogyan, Miért és a Hol fázisainak is neveznek.Az elsö szakaszt például a következö kérdés jellemzi:Hogyan szerzünk ételt? A másodikat ez:Miért eszünk?   A harmadikat ez:Hol vacsorázunk ma?"

Nem jutott tovább az olvasásban, mert megcsörrent a fedélzeti telefon.

-Hej, földlakó, te vagy az? Éhes vagy, kölök? -tudakolta Zaphod.

-Ööö, hát igen, csipegetnék, azt hiszem - felelte Arthur.

-Oké, bogaram, kapaszkodj! - mondta Zaphod. -Bekapunk valamit az Univerzum Pereme Étteremben...

Vége

Találat: 2114