online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

Bethany Campbell Minden nő alma

könyvek

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
William Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
Boros Lajos SAKÁLOK
MÓRICZ ZSIGMOND (1879-1942) Kivilagos kivirradtig
Jókai Mór: A ciganybaró
Rick Riordan - A VILLÁMTOLVAJ 1
Bethany Campbell Minden nő alma
 
 

Bethany Campbell

Minden nő álma


Kezdőként minden utánajárást igénylő feladatot Lilian nyakába varrnak a Madigan Hirdetési Ügynökségnél: hol főzni tudó majmot, hol meg százéves sztepptáncost kell felhajtania. Azzal is őt bízzák meg, hogy találjon tizenkét jó kiállású kemény fiút", aki nőtlen és hajlandó modellt állni egy naptárhoz. Ennek bevételéből a nebraskai gazdálkodókat támogatná egy alapítvány. Tom minden szempontbál megfelelne, csakhogy hallani sem akar a fotózásról. Márpedig otthon főnöknője csak - akkor egyengeti a lány útját álmai városába, New Yorkba, ha maradéktalanul teljesíti ezt a feladatot.


1. FEJEZET

Egy szürke galamb lépkedett peckesen föl-alá Lilian Avery irodaablakában. Félrehajtotta a fejét; és néha benézett, mintha a Madigan Hirdetési Ügynökség íróasztalánál ülő lányt figyelte volna.

- Látod, én szabad vagyok - mondta neki a pillantásával. - Azt teszem, amit akarok. Oda repülök, ahova kedvem tartja, haha!

Akkor repülj! –gondolta Lilian kedvetlenül. Repülj a kávéház elé, és csipegess kenyérmorzsát!  Vagy ülj egy szoborra! Csak tűnj el végre innen!

A madár gőgösen továbblépdelt az ablakpárkányon.

Lilian lenézett Omaha óvárosának széles sugárútjaira és takaros házaira. Az utcákat tarka virágágyak szegélyezték, a fasorok lombját megsuhogtatta a meleg május végi szellő.  Az üzletek, éttermek, kiállító helyiségek előtt vászontetőket feszítettek ki védelemül a tűző nebraskai nap ellen..

Máskor élvezte volna a látványt. Az ablakon kinézve mindig New Orleansban, New Yorkban vagy más izgalmas városban képzelte magát. De ma ez egyáltalán nem jelentett örömet számára. Fájt a feje, s íróasztalán három kellemetlen feladat várt rá. Először: találnia kell egy tanulékony emberszabású majmot, „aki" tud tésztát főzni és fel is szolgálja. Másodszor: fel kell kutatnia egy szteppelni tudó százéves férfit; harmadszor: akár a föld alól is elő kell kerítenie tizenkét jóképű legényembert, lehetőleg nebraskai gazdálkodókat, akik hajlandók lefényképeztetni magukat egy naptár számára. A naptár bevételéből a szükséget szenvedő gazdákat támogatják majd. Egyszóval az ügy jótékony célt szolgál, a mögötte meghúzódó ötlet mégsem tetszett Liliannek. Gyerekesnek találta. Ráadásul éppen neki kell tizenkét modellt felhajtania, neki, akit soha nem érdekeltek különösebben az erősebb nem képviselői.

Elgondolkodva rágta ceruzája végét, ujjaival beletúrt hullámos, gesztenyebarna hajába. Egy napon New Yorkban fogok élni, ábrándozott, s valóban komoly állásom lesz. Itt úgyis csak a legképtelenebb és legkellemetlenebb feladatokat osztják rám, amelyeket senki nem akar vállalni.

Delia, az ügynökség csinos színes bőrű titkárnője libbent be a piciny irodába, a sarki francia pékségből hozott dobozt tartott a kezében. A ceruzáját rágcsáló, fejét kezébe temető lány előtt megtorpant, és tűnődve összevonta a szemöldökét.

- Várj csak…A ceruzádat rágod, dühös szemeket meresztesz a galambra. Hadd találjam ki: nem vagy túlságosan boldog!

- Így van - felelte Lilian mérgesen. Delia szenvtelenül megrántotta a vállát.

- Fogadjunk, hogy újoncként megint a legvacakabb munkát kaptad!  Madigan ma reggel adta ki a feladatot, ugye?

A lány savanyúan bólintott.

- A Pásquerali étterem tévéhirdetését kell megszerveznem. Egy főzni tudó csimpánzt kell találnom.

- Jaj, te szegény! - sajnálkozott Delis. - Akkor találkoznod kell Thurmond Specklesszel. Na, sok szerencsét!

Lilian újra bólintott, és hátradőlt a forgószékben. Nem elég, hogy nevetségesen bárgyú feladatokat kell teljesítenie, még ki is kell tennie magáért. A jövője a tét. Ha idén tavasszal bizonyít, Mrs. Madigan továbbajánlja őt egy New York-i ügynökségnek.

New York, gondolta bánatosan, a csillogó metropolisz, a világ reklám fővárosa, a hely, amelyről már oly sok éve álmodik... New Yorkban végre megfelelő munkát találhatna. Végül is nem akar egész életében lágy tojást és éjszakai mulatókat hirdetni.

Pillanatnyilag három akadály is tornyosult közte és New York között. Az első Thunmond Speckles, akit mindenki csak „majomembernek" hívott. Ha valakinek a Közép-Nyugaton idomított állatra volt szüksége, annak egyenesen Thurmond Speckles-hez kellett fordulnia. A Thurmond által rendelkezésre bocsátott állatok különösen barátságosak és jól neveltek voltak. Ezt a tulajdonosukról sajnos már nem lehetett elmondani. Még Speckles állatai hűen utánozták az embereket, ő maga állatként viselkedett, mindenekelőtt nők jelenlétében. Az idomárt különösen Lilian dühítette, aki mindig is hűvös tartózkodással bánt a férfiakkal.

Delia vigasztalóan megveregette a lány vállát.

- Hé ne vedd úgy a szívedre! Szükség esetén majd páncélt öltesz. Lilian szórakozottan forgatta a ceruzáját.

- Tudod, mit jelent ennek a férfinak á karmai közé kerülni? - kérdezte, s utálkozva megrázkódott.

- Jaj, kislány, mindannyian tudjuk. Fel a fejjel! Sikerülni fog.

- Nem Thurmond Speckles az egyetlen gondom. Egy százéves sztepptáncost is találnom kell.

Delia füttyentett.

- A művészközvetítő örülni fog, ha ezt meghallja. No, egyél egy kicsit! Szükség lesz az erődre.

Lilian kivett egy szelet tejszínhabos tortát a dobozból, s az íróasztalára tette. A reggeli eligazítás elvette az étvágyát.

- Mercer zeneműboltja televíziós hirdetéssel szeretné fennállásának százéves évfordulóját megünnepelni. Leon Mercer-nek csodálatos ötlete támadt; öregember táncol a fényárban, közben egy hang bejelenti: „Mercer zeneüzlete - száz éve fáradhatatlanul a zene színpadán"

- Hm - mormogta Delia. - Megeszed a tortát vagy csak gyászosan bámulod?

 - Kéred?

- Igen. Reggel hét óta fogyókúrázom, azóta kopog a szemem az éhségtől. Ha odaadod a tortaszeletet, meghallgatom a többi bánatodat is, sőt egy kis részvétnyilvánításra is hajlandó vagyok.

- Vidd! Egy kis részvétért mindent megteszek. A harmadik feladat a Homestead Heritage Alapítvány naptára ügyében sújt.

Delia elvette a tortát, és az íróasztal sarkára ült.

- Jaj, táplálék! - lelkendezett - Mi bajod ezzel a munkával? Az alapítvány mindig közhasznú vállalkozásokat segélyez. Ezúttal miről van szó? - A titkárnő nagyot nyelt, és beleharapott a süteménybe.

A látványtól Lilian rögtön szörnyen üresnek érezte a gyomrát.

- Ez Mrs. Madigan agyszüleménye. Naptárt kell összeállítanunk tiszteletdíj nélkül. A naptár eladásából származó bevétellel az anyagi nehézségekkel küzdő nebraskai gazdákat segíti az alapítvány.

Delia lenyalt egy tejszínhabpöttyöt a mutatóujjáról.

- Micsoda szokatlan közösségi szellem a főnökasszonytól! Mi dolga neki a gazdákkal?

Lilian az asztalra dobta a ceruzát, s az ott heverő videokazettákkal kezdett játszani.

- Vidéken nőtt fel. Ha farmerokról hall, rögtön elérzékenyül. Ezért kell éppen nekem részt vennem ebben a munkában.

- Gondolom, te nem leszel érzelgős egy tanya láttán.

Lilian az ajkába harapott. Közepes termetű, kecses teremtés volt. Nagy, sötét szeme dühösen szikrázott, ha dühbe jött.

- Nem fakadok sírva, az biztos. De mostanában nem sok túlélési esélyük van az embereknek a kisgazdaságokban. Ezt mindenki tudja. Ezen nem segíthet semmilyen idétlen naptár.

- És mit csinálsz, ha Mrs. Madigan ragaszkodik az elképzeléséhez? Hullámzó búzaföldeket, magányos szélmalmokat és elégedett teheneket ábrázoló felvételeket rendelsz?

- Semmit sem tennék szívesebben. De az alapítvány kikötötte, hogy a naptár bombabiztos üzleti siker legyen. Ezért férfiakat, pontosabban legényembereket óhajtanak modellnek. Észak-Dakotában egy hasonló vállalkozásuk már sikert aratott. Tizenkét nőtlen, jóképű nebraskai gazdálkodót kell találnom, akik hajlandók tiszteletdíj nélkül szerepelni a naptárban.

Delis majdnem félrenyelte a tortát. Szalvétáért nyúlt, és lesöpörte a morzsát piros blúzáról, aztán harsányan felevetett.

- Tizenkét jóképű palit kell keresned? És ezért vagy elkeseredve? Drágám, hiszen a szíve mélyén minden nő ilyen munkáról álmodik!

Lilian felállt, és némán kibámult az ablakon.

- Haha, ketrecbe vagy zárva. - Csúfolódott vele a galamb. - Én viszont jöhetek-mehetek oda, ahova csak akarok.  Haha! - Azután kiterjesztette a szárnyait, és elrepült keletnek, a folyó felé.

A lány visszafordult, és lesimította tengerészkék kosztümkabátját.

- Delia - szólt határozottan -, azt mondtad, részvéttel vagy irántam.

- Igazán sajnálom, hogy majmokkal és százéves táncosokkal kell bajlódnod. De jóképű fiúkat keresni... ahogy mondtam, ez minden nő álma!

Lilian három lépéssel átszelte az irodát.

- Nem érdekelnek, akármilyen jóképűek is!

- Erről már rég szerettem volna beszélni veled. Jót tenne neked egy férfi. Csak a munka jár a fejedben.

- Nagyon szívesen dolgozom. Nincs időm férfiakra, a pályafutásomra kell gondolnom. Nem akarok életem végéig Omahában maradni, hogy majmokkal forgassak ostoba reklámfilmeket.

Delia lassanként elvesztette a türelmét. - Csak nem New York jár az eszedben?

 - De igen. Már huszonhat éves vagyok, itt az ideje, hogy változtassak.

A titkárnő arany fülbevalói csilingeltek, ahogy megcsóválta a fejét.

- Sosem jártál még New Yorkban. Szerintem nem olyan kellemes arrafelé, mint Omahában. Hat hónapig éltem ott, mielőtt idejöttem. Nekem térre, friss levegőre van szükségem. Szeretem látni az eget; és szívesen sétálok a szabadban úgy, hogy nem kell aggódnom valamilyen rám leselkedő veszély miatt.

Lilian lenézett az utcára. Egy négyszögletű virágágy mellett zömök ló állt, amely díszes konflis elé volt fogva. Az állat szőrén csillogott a nap. A kocsis utasokra várva egy szilvafa árnyékában üldögélt a kávéház teraszán, s ivott valamit. A jelenet egy letűnt, nyugodtabb évszázadot idézett.

- Imádom Orcahát - folytatta Delia. - Itt minden szép és békés, ahogy egész Nebraskában.

- Engem túl sok emlék köt Omahához. El akarok menni innen.

- A múlt elől nem tudsz elfutni. Az emlékeid követni fognak, mint az árnyékod - jósolta a titkárnő.

Lilian zavartan hallgatott. Ha a múlt valóban árnyékként követi, akkor ez a múlt az ő esetében nagy és sötét. Gyermekkora, amelyet Cottonwood mellett egy farmon töltött, nem telt különösebben boldogan. Tizenkét éves volt, mikor meghalt az anyja. Mivel a szülei nem akarták a birtokot feladni, az asszony a gazdálkodás mellett másodállást vállalt egy ügyvédnél a kisvárosban. Egy havas téli napon munkába menet megcsúszott az úton a kocsijával, és összeütközött egy teherautóval. Lana Avery még egy hétig feküdt eszméletlen állapotban, életét a gépek tartották fenn. Férje egész idő alatt virrasztott a kárházi ágya mellett, végül megkérte az orvosokat, hogy kapcsolják ki a gépeket. Azon a napon valószínűleg az apám is meghalt, gondolta Lilian.  John Averyból kőszívű, megközelíthetetlen, a lánya számára teljesen idegen ember lett. Röviddel a felesége halála után eladta a gazdaságot, a három gyerekkel beköltözött a városba, és vett egy üzemanyagtöltő állomást. Ettől kezdve csak a munkájával törődött. Sosem volt könnyű együtt élni vele, de mostantól kezdve igazságtalan és hajthatatlan volt, s ezt leginkább Liliannel éreztette. A két fiú az életet úgy vette, ahogy jött, és nem tettek fel kérdéseket. Ellentétben húgukkal, ők zokszó nélkül beletörődtek apjuk megváltozásába. Lilian azonban egyre gyakrabban ellenkezett apja szigorú szabályaival és előírásaival, s egyre távolabb kerültek egymástól.

- Viselkedj úgy, mint egy nő! - mondogatta Mr. Avery, mikor a lánya kifejtette előtte a véleményét és a függetlenségéért hadakozott. - A férfi az úr a háznál - tette hozzá. - Ebbe bele kell törődnöd.

Iskolai sikerei fokozatosan megnövelték Lilian önbizalmát. John Avery érezte ezt, és küzdött ellene.

- Verd ki ezeket a dajkameséket a fejedből - szólt mogorván, mikor lánya a bizonyítványát megmutatta. - Az iskolai osztályzatok semmit sem jelentenek. Az életben egészen más dolgok számítanak.

Lilian az iskola végeztével ösztöndíjat kapott az omahai Nebraska Egyetemen, ahol közgazdaságtant tanult, pedig az öreg kötötte az ebet a karóhoz, hogy a nőknek semmi keresnivalójuk sincs a gazdasági életben. Nem látta értelmét a tanulással töltött időnek, ha a végén Lilian úgyis férjhez megy. Küzdelmük odáig fajult, hogy John a végén megparancsolta a lányának, vagy engedelmeskedik, vagy elhagyja a házat.

A veszekedés utáni reggelen Lilian búcsú nélkül Omahába utazott, szobát bérelt és beállt felszolgálónak egy étterembe.

A következő években csak a tanulmányainak élt. Férfiak számára nem szorított helyet a mindennapjaiban, elvégre eleget parancsolgattak már neki eddig a teremtés koronái. Öt kimerítő év után kitűnő diplomával végezte el az egyetemet a piackutatás szakon. Bár szívesen tanított volna, a reklámszakmában helyezkedett el, mert elég pénzt akart keresni, hogy szabad és független lehessen. Bár igyekezett apjával és bátyjaival a kapcsolatot fenntartani, megszakadt közöttük minden érzelmi szál. Mintha soha nem is lett volna családja. Kezdetben minden erejét a munkára összpontosította. Ám hamarosan rájött, hogy a hirdetésszervezés nem elégíti ki. Valahogy üres volt az élete. Most végleg le akart számolnia múlttal. New Yorkban bizonyára talál megfelelő munkát, s az ürességet tartalommal tudja megtölteni. Az irodában a csend lassan kellemetlenné vált. Delia csípőre tette a kezét és felállt.

- Sajnálom, Lilian, hogy eszedbe juttattam a múltat. De valóban nem tudsz az emlékeid elől elfutni. Csak a legjobbat akartam.

Lilian bátortalanul mosolygott. A titkárnő volt az egyetlen ember Omahában, akinek beszélt a családjáról.

- Nincsen semmi baj. Minden ezek miatt a bárgyú 121j97b feladatok miatt van.

- Sikerülni fog - bátorította Delia. - Nem emlékszel már a múltkori történetre? Mikor balett táncosnak öltöztetett tyúkokról rendeltek képeket? Azt hitted, sosem sikerül az apró balettcipőket a lábukra húzni. Valószínűleg te vagy az egyetlen nő Nebraskában, aki cipőt adott egy csapat csirkére.

Lilian elnevette magát, ahogy felidézte a mókás jelenetet.

- Vissza kell mennem dolgozni - mondta a titkárnő -, különben Mrs. Madigan újfent előadást tart a laza munkaerkölcsömről. Sok szerencsét a majmokhoz és a táncoshoz! A tizenkét jóképű fickó miatt azonban valóban nem tudlak sajnálni. Velem ebédelsz?

Lilian bólintott, aztán felhívta Thurmond Specklest, aki magától értetődő természetességgel „majomember" néven jelentkezett.

- A Pasquerali étterem olyan  hirdetést rendelt, amelyben egy csimpánz makarónit főz, fel is szolgálja, ám emiatt óriási zűrzavar támad. Azt kívánják bizonyítani, hogy milyen előkelő ez az étterem.  A jelmondat így hangzik: „Pasquerali - nálunk nem lesz része majomcirkuszban" - foglalta össze a tudnivalókat a lány.

- Pookyt be tudom tanítani tésztafőzésre - válaszolta Speckles. - Olyan jól fel tudom készíteni, hogy a felvételeket egy nap alatt elintézheti. Ezerötszáz dollárt kérek, s ehhez jönnek még a járulékos költségek.

Lilian összeszorította a fogát. Igencsak értékesek az idomított majmok!

- Rendben. Pookyra június ötödikén van szükségem, azaz három hét múlva. - Nekem meg magára van szükségem, a maga testére - suttogta Thurmond vágyakozóan a készülékbe.

A sápadt, sovány, vörös lófarkas férfinak a puszta gondolatától borsódzott Lilian háta. A „majomember" úgy bűzlött, akár az állatai.

- Hozza a majmot, a szerelmi álmait meg hagyja otthon! Komolyan mondom. - Én is. Akarom magát, a testét, a mellét - lihegett a kagylóba az idomár. - Fel akarom olvasztani a jégpáncélt a szíve körül. Azt akarom. . .

Lilian visszaejtette a kagylót a helyére, és csüggedten a tenyerébe temette a fejét. Mély lélegzetet vett, és a Talent Scoutsnak, a város legnagyobb művészközvetítő ügynökségének számát tárcsázta.

- Szteppelni tudó százéves férfit keresek - mondta fásultan Jerry Birchnek. - Jövő csütörtökre kellene.

- Nagyon mulatságos - felelte Jerry. - Viccelsz?

- Nem, Jerry. Leon Mercer egy sztepptáncossal óhajtja népszerűsíteni a százéves üzletét.  Annak az embernek valóban százévesnek kell lennie.

- Lilian - válaszolta Jerry megjátszott kétségbeeséssel -, mindig lehetetlent kívánsz, amikor felhívsz.

- Most csak egy százéves sztepptáncost, Jerry, a jövő hétre. Menni fog?

- Istenem, miért is nem lettem pap, ahogy anyám tanácsolta? Rendben, mindent elkövetek.

A lány letette a kagylót, és a következő hirdetést fogalmazta meg Nebraska legkülönbözőbb lapjai számára:

Férfi modelleket keresünk a Homestead Heritage Alapítvány naptárához. 18 és 45 év közötti nőtlen gazdálkodók jelentkezését várjuk. A színes fényképeket és a mellékelt rövid életrajzokat a Madigan Hirdetési Ügynökség címére kérjük eljuttatni: Old Market Hall, Omaha. A naptár jótékony célt szolgál, így tiszteletdíjat nem áll módunkban fizetni.

Nem attól függ, hogy kit vagy mit fényképezünk, hanem attól, hogy hogyan csináljuk, vélte Bunny Sevrinson. Minden a beállításon múlik. Azon, hogy hogyan kezeljük a fényt és az árnyékot, a színeket és a formákat.

A tizenhét éves Bunny a rét végében az orgonabokrok között bújt el. Nemrég olvasta az újsághirdetést, melyben férfi modelleket keresnek egy naptárhoz. Itt a remek alkalom, gondolta. Ő adja a művészi tehetségét, modellnek pedig itt van a nagybátyja. Biztos siker!

Tom bácsi valójában nagycsapás, mindig bele avatkozik az életembe, kesergett Bunny. De kifejezetten jóképű. Legalábbis így vélte a lány legtöbb barátnője, akik folyton vihogtak és gyerekesen viselkedtek a nagybácsi jelenlétében.

Csak hát nekik nem kell vele élniük és állandóan eltűrniük az örökös parancsolgatását. Kívülről nézve a bácsi valóban szép ember, belül azonban zsarnok, töprengett a lány, és beállította a fényképezőgép keresőjét. Zsarnok, akitől meg kell szabadulni, amilyen gyorsan csak lehet.

Remek felvételek lesznek, örvendezett. A farm egyik munkása előzőleg szólt neki, hogy egy csikó megsérült a lábán. Tom bácsi azonnal a legelőre ment, ő pedig lesbe állt gépével az orgonabokrok között.

Csodálatosak a fényviszonyok, állapította meg elégedetten, és ellenőrizte a beállítást. A lemenő nap sugarai hosszú árnyékokat vetettek a mezőre.

Meg kell hagyni, hogy a nagybátyja harminchét éves kora ellenére remekül tartja magát. Széles a válla, keskeny a csípője, izmos a combja, amelyen minden mozdulatnál megfeszül a szűk farmernadrág. Az ingét levetette, s napbarnított meztelen felsőteste bronzosan fénylett az izzadságtól. Fekete fürtjei csapzottan a homlokába hullottak, gesztenyebarna szeme melegen csillogott. Igazán nem rossz, állapította meg Bunny.

Tom az ölébe vette a csikót, és elindult az orgonabokrok felé. Az állat néha kíváncsian nézett rá, és nedves orrával a vállát bökdöste. Szép kép lesz, örvendezett Bunny. Tom bácsi lebarnult bőre mellett a csikó világosbarna szőre és farka remek ellentétet képez. Tovább tekerte a filmet. Közben a nagybátyja olyan közel került, hogy az inak is jól látszódtak a karján.

Remek, lelkendezett magában a lány, lángész vagyok. Ha Fred meglátja ezeket a képeket... Fred a lawleri egyetemen tanított, nagyon okos volt és fogékony a művészetek iránt. Tommal ellentétben ő szilárdan hitt Bunrty kivételes tehetségében.

- Bunny, azonnal gyere ki a bokorból! - kiáltotta ajkait alig mozgatva Tom, amikor felfedezte rejtekhelyén az unokahúgát. - És ne fényképezz, mert nem szeretem!

A lánynak a szívverése is elállt egy pillanatra, s mozdulatlanul meglapult. Nem igaz, hogy Tom megláthatta!

- .Bunny! - A hang olyan durva volt, hogy összerezzent tőle. - Azonnal csináld meg a leckédet, különben kitépem a filmedet!

Ettől a zsarnoktól még ez is kitelik, töprengett Bunny, és csüggedten behunyta a szemét. Ímmel-ámmal felállt, és előmászott a bokorból.

A nagybácsi kérlelhetetlennek tűnt.

- Nagyon komolyan gondolom - fenyegetőzött. - Inkább a matekkal kellene foglalkoznod.

Bunny hátravetette kibontott szőke haját, és duzzogva hallgatott. Már nem sokáig hagyja, hogy parancsolgassanak neki. Egy hét múlva véget ér az iskola. Egész nyáron egy fényképész műtermében fog dolgozni, kitanulja a szakmát, aztán meglép innen.

- Tulajdonképpen mit csinálsz itt? - kérdezte szemrehányóan a nagybátyja. - A vizsgáidra kellene készülnöd.

Bunny megvonta a vállát. Bár magas volt, mégis kicsinek látszott a majdnem egy méter kilencven magas férfi mellett. Nagybátyjához hasonlóan neki is mélyen ülő, gesztenyebarna szeme, egyenes orra és telt ajka volt.

- Fred szerint gyakorolnom kell a tájfelvételeket - hazudta. - Nagyszerűek a fények.

Tom szokásos „ki mondta, miért mondta" pillantásával illette a lányt. Nem kedvelte Fredet, és ezt félreérthetetlenül jelezte is. Bunny igyekezett ártatlan képet vágni. Tom bácsi rövidesen már nem rendelkezik fölötte. A csudába is, minden szórakozást úgy el tud rontani! De legalább jóképű, s ez még az előnyére válhat. Majd ő megmutatja.

Lilian Nebraska összes nagyobb lapjában közöltette a hirdetést. Már hétfőn jelentkezett két férfi. Másnap heten válaszoltak, szerdán már tizenheten, csütörtökön pedig ötvenhárom levelet tett le a postás Delia íróasztalára. Egy híján az összes levélíró a naptár felől érdeklődött. Az az egy viszont Thurmond Speckles volt: írásban is megismételte Liliannak tett mocskos ajánlatait. A lány elolvasta a levelet, összegyűrte s elpirulva a papírkosárba dobta.

Ma reggel forgatják a jeleneteket a sztepptáncossal. A postát átnézheti később is. Az eddig beérkezett fényképek nem sok jóval kecsegtették. Az egyetlen alkalmasnak tűnő jelentkező egy Cherry megyei gazda volt, de a fénykép sajnos legalább tizenöt font túlsúlyt mutatott rajta.

- A jóképű jelöltekből egyelőre elegem van - szólt oda Dekának. - Most a sztepptáncossal kell törődnöm. Addig foglalkozz te a fiúkkal!

- Tudod, mennyire utálom ezt a feladatot - válaszolta Delia huncutul mosolyogva -, de ezt is meg kell csinálnia valakinek. - Kinyitott egy újabb borítékot, és kivette belőle a képet. - Ajaj, ennek a férfinak akkora a füle, mint egy csészealj. Na, ez is jól kezdődik. De csak akad Nebraskában elég jóképű férfi! Vajon hol bujkálhatnak?

Lilian fogta a táskáját. Távozóban még hallotta, amint Delia nagyot sóhajt.

Három óra múlva kimerülten tért vissza. Egész idő alatt a száz-, de valójában csak kilencvenhárom éves táncos miatt aggódott. Még most is maga előtt látta az öreget csíkos zakójában, fehér szalmakalapjában, ezüstfogantyús sétapálcájával, melyet ügyesen forgatott a levegőben. Vérbeli szórakoztató művészként folyvást új számokat talált ki, hogy jelenetét továbbfejlessze. Lilian attól rettegett, hogy az öreg egyszer csak holtan esik össze, de a felvétel után ő maga rosszabb állapotban volt, mint az idős művész. Kisimított egy hajtincset az arcából, és dörzsölni kezdte a halántékát.

- Úgy festesz, mintha egész délelőtt te táncoltál volna a felvevőgép előtt - fogadta Delia. - Mesélj! Milyen volt?

- Az öreg nagyszerűen szerepelt.  Mindannyiunkat elbűvölt a kedvességével. De én legalább öt évet öregedtem ezalatt. Minden erőm elhagyott.

A rózsaszín trikót viselő Deka titokzatosan mosolygott. - Nemsokára visszaadom az erődet.

- Alig hiszem. Hétfőig még öt hirdetést kell kiagyalnom. Azonkívül a jövő héten találkozom a „majomemberrel". Rá se merek gondolni.

A titkárnő felvett az íróasztalról egy nagy borítékot, és úgy tett, mintha legyezné magát vele.

- Azt hiszem, ezzel el tudom kergetni a szomorú gondolataidat:

- Csak nem azt akarod mondani, hogy megfelelő jelentkezőt találtál?

- Nem is egyet. Egy egyetemistát Cheyenne megyéből, egy negyvenéves cukornád ültetvényest Buffalo Cityből és. .. - Delia hatásszünetet tartott. - És azután megtaláltam őt. Valaki, úgy látszik, meghallgatta a könyörgésedet.

Likian kiszórta a boríték tartalmát az asztallapra. Az életrajz mellett több fénykép is lapult benne. A legfelsőről egy sötét hajú férfi nézett rá. Felsőteste meztelen volt, sötét haja a homlokába hullott, barna szeme igézően csillogott. Csikót tartott a karjában, s az állat kíváncsian és bizalommal tekintett rá. A férfi széles válla mögött a lenyugvó nap aranyló korongja világított.

- Ez nem lehet igaz - hitetlenkedett. - Jól látok?

- Igen, jól látsz. Lawler megyébe lakik, saját gazdasága van, szarvasmarhát és lovat tenyészt. Harmincöt éves és nőtlen.

A lány megigézve meredt a fényképre. Itt a tökéletes alany, minden fényképész álma.

- Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen - legyintett, s a többi kép után nyúlt. - Tom Buchanon a neve - közölte Delia. - Egy bökkenő van csupán. Lilian elrendezte a képeket az íróasztalon: Keze remegett az izgalomtól. - Sejtettem.

- Az unokahúga készítette a felvételeket. Egyet ki kell választanunk. Ha egyik sem tetszik, újakat készít. A nagybátyja máris beleegyezett.

- A fotókkal nincs baj. A képek jók, mintha mindegyiket hivatásos készítette volna. Valóban felhasználhatjuk őket?

A titkárnő a papírra mutatott.

- Minden nyilatkozat alá van írva. Mit gondolsz? Lilian nagyot nyelet, és megnyalta a szája szélét.

- Azt hiszem, szerencsések vagyunk. Ennek a férfinak a képével egymillió naptárt is el tudunk adni.

- Ezt mondta Mrs. Madigan is. Szeretné, ha előzetesként minden újságban megjelenne egy fénykép. Mindenekelőtt a legolvasottabb női folyóiratoknak kell küldened belőle. Az egész országban a naptár megjelenésére fognak várni az asszonyok és a lányok.

Lilian némán bólintott, és az egyik kép után nyúlt. Bár valójában elégedettnek kellene lennie, hirtelen rossz érzése támadt. Hogyan lehetséges, hogy Tom Buchanon nem házas? Talán hóbortos vagy beképzelt? A fotókon megbízhatónak és értelmesnek, de egyúttal nagyon zárkózottnak látszik. Mindamellett beleegyezését adta. A képek már az ügynökség birtokában vannak.

- Különös. Megnézhetném még egyszer a mellékleteket? Delia odaadta a szerződéseket az írógéppel írt levéllel együtt. Tom Buchanon életrajza rövid volt. A férfi a Nebraska Egyetemen közgazdaságtant és agrártudományokat hallgatott. Huszonnégy évesen vette át apjától a gazdaság irányítását. Ezenkívül meghalt nővére három árváját is ő nevelte fel. Valószínűleg nem volt alkalma megházasodni. A három gyerek közül a legkisebb, Barbara Jean készítette a felvételeket. Tom Buchanon azzal a feltétellel járult hozzá a fényképezéshez, hogy a fotók közül egyet felhasználnak a jótékony célokat szolgáló naptárban. Mivel a jövő héten nem tartózkodik Nebraskában, a választ postán maradó küldeményben az unokahúga címére kéri. Egyben megtiltja, hogy telefonon keressék.

Mindegyik iraton ugyanaz a lendületes, hihetetlenül férfias aláírás volt olvasható. Bunny tökéletes munkát végzett. Nemhiába gyakorolta olyan sokáig...

Pooky, a csimpánzlány egész délelőtt egyebet sem csinált, mint tésztát főzött. A forgatókönyv szerint lehetőleg ügyetlenkednie kellett. A majom szemmel láthatóan megértette feladatát: ugrált a fazékban, szétkente a paradicsommártást, konfettiként vad majorannát szórt a forgatócsoport tagjainak fejére, a jelenet megkoronázásaként pedig húsgombócokat dobált a konyha egyik sarkából a másikba.

- Jó munka volt, Pooky - vakarta meg elégedetten a majom állát Lilian, s az állat fején hátratolta a szakácsföveget. - Csodálatos voltál. A nézők imádni fognak.

A csimpánz úgy nézett rá, mintha megértette vonta. Aztán elvigyorodott, hírtelen magasra emelte a lány szoknyáját, s nyálas csókot nyomott a térdére. Ahogy Lilian rémülten hátraugrott, két hosszú, vöröses szőrrel borított kar ölelte át a derekát.

- Ezt én tanítottam Pookynak. Persze a legszívesebben magam végzem az efféle feladatot. Megcsókolhatom a csodálatos térdét?

Ez csak a „majomember" lehet... Lilian undorodva fintorgott. Thurmond Speckles majom- és izzadt fehérneműszagot árasztott.  Könyörtelenül a lány vállába mélyesztette álla hegyét és igyekezett megharapni Lilian fülcimpáját.

- Kérem! - szabadította ki magát a lány, s letörülte fehér blúzának ujjáról a bőségesen ráhullott oreganót és majomszőrt.

Thurmond előrelépett, hogy a sarokba szorítsa Lilient.

- Akkor is meg fogom csókolni a térdét!     .

- Nem! - kiáltotta fölháborodva a lány, és szeme haragosan szikrázott. - Erről ne is álmodjon! Becsülöm magát idomárként, de emberként. . . -  Itt szünetet tartott. A megvetem szót akarta használni, aztán eszébe jutott, hogy talán a jövőben is dolgoznia kell még Specklesszel.  - Egyszerűen nem az esetem. Kérem, ne nyúljon többé hozzám. Majd szétrobbanok az idegességtől, ezért nem állok jót magamért.

A „majomember" nem visszakozott.

- Nem tud megfélemlíteni. Ellenkezőleg. Ahogy elképzelem,hogy megkorbácsol és láncra ver, még jobban felizgat.

- Thurmond! - szólt rá fenyegetőn Lilian.

- Szeretem, ahogy a nevemet kiejti - felelte a férfi, és egy arasznyit közeledett. - Menjünk ki a teherautómba?

2. FEJEZET

A lány keze ökölbe szorult. - Thurmond!

Pooky idegesen ugrálni kezdett, végül egy fényszórót is levert.

- Az ördögbe! - kiáltotta az idomár és megfordult. - Pooky, hagyd békén a lámpát!

Lilian megkönnyebbülten felsóhajtott; és lesimította fehér rakott szoknyáját. Még mindig érezte a csimpánz nyálas csókját a térdén.

- Miss Avery! Telefonja van a másik szobában. Eltávolítsam ezt az őrültet? - kérdezte Lorne, az operatőr, és Thttrmondra sandított, aki olyan hangosan szidta Pookyt, hogy az állat félelmében az asztal alá bújt.

- Köszönöm, Lorne, de magam is boldogulok vele. Hála istennek, négy óra alatt mindent elvégeztünk - felelte Lilian, és kiment a másik szobába. Pooky főzőjelenetéhez a forgatócsoport egyik tagjának a lakását vették igénybe. - Tessék! - vette fel a kagylót.    -

- Itt Delia. Hogy haladtok?

- A majom csodálatos, a gazdája viszont elviselhetetlen. Ha rossz híreid vannak, kérlek, kímélj meg.

- Nincs idő a részvétre. Gond van a naptárral. Lilian összehúzta a szemöldökét.

- Mi a baj? Már tizenöt jelentkezőt kiválasztottunk. A munkálatok jól haladnak. Olvastad a cikket a World Heraldben? Láttad Buchanon fényképét? Három szomszédnőm is kijelentette, hogy ilyen jóképű, szívdöglesztő alakot még nem láttak az életben.

- Néhány hölgy már minket is felhívott. Mégis baj van.

- Micsoda? - Liliannak azonnal megfájdult a feje, s idegesen dörzsölni kezdte lüktető halántékát. - Mi a baj? Hiszen aláírta a szerződést!

- Sajnos tévedsz. Soha nem látta a képeket, nem írt levelet, s a szerződést sem írta alá.

A lány döbbenten lehunyta a szemét. - Hogyan?

- Valaki meghamisította az aláírását. Buchanon magánkívül van a dühtől. Perrel fenyegetőzik, és nem akar részt venni a munkában.

- Perelni akar? - kiáltott fel rémülten Lilian. - Nem akarja a képét nyilvánosságra bocsátani? Hiszen ő lenne az adunk. Mrs. Madigan ragaszkodik a fényképéhez, amit előzetesként már elküldtem Amerika összes nagyobb lapjának. Meg kell őt győznünk.

- Ez az ember-már olyan mérges, hogy semmire sem hallgat. Kemény fickó. Lilian hirtelen nagyon szerencsétlennek érezte magát. Egy per és egy haragos férfi, aki az egész munkát megakadályozhatja.

- Fel fogom hívni.

- Kihúzta a telefonját. Mielőtt lecsapta a kagylót, még elmondta, hogy nem hagyja magát tovább zaklatni. Az ügyvédjével, Noble J. Jenningsszel kell tárgyalnunk.

- Tud erről Mrs. Madigan?

- Buchanon egyenesen őt hívta fel, s őt hordta le a sárga földig. A beszélgetés után úgy nézett ki Mrs. Madigan, mintha fejbe kólintották volna.

Lilian újra a halántékát dörzsölte. A főnökasszonynak közismerten kötélből vannak az idegei, soha a szeme sem rebben. Most meg mintha fejbe kólintották volna?

- Mit javasolt?

- Azt akarja, hogy utazz el a férfihoz és beszélj vele.

- Én? Buchanan olyan mérges, hogy még Mrs  Madigan is megrettent tőle. És akkor éppen én beszéljek vele?

- Igen, még ma este.

- Ma este? - Lilian kis híján sírva fakadt. - Delia, el tudod képzelni, mi mindenen mentem ma már keresztül? Egy megvadult csimpánzzal töltöttem a napomat, azonkívül Thurmond Speckles meg akarta csókolni a térdemet. Ne akard, hogy ennyi megpróbáltatás után még mérföldeket vezessek...

- Attól tartok, nincs más választásod. Mrs. Madigan úgy véli, a naptár sikere Buchanon személyén múlik. És a naptár a te feladatod.

Tehát mindent nekem kell elintézni, gondolta Lilian, és felsóhajtott. Ha nem segítek neki, nem fog a New York-i állásra ajánlani. Talán még el is bocsát. Akkor vége a pályafutásomnak, mielőtt elkezdődhetett volna.

Hallgatott egy percig. Milyen ember lehet Tom Buchanon? Egyáltalán miért gurult be ennyire? Miért nem képes felajánlani egy fényképet jótékony célra? A farmer korlátoltsága egyre nagyobb veszélyt jelent a jövőjére nézve.

- Nos jó - szólalt meg végül -, elmegyek Lawler megyébe. Valószínűleg soha nem jövök vissza. A kocsim négy keréken guruló roncshalmaz. Örülök, ha a város határáig eljutok vele.

- Lilian, tényleg nagyon sajnálom. De ki gondolta volna?

- Azt gyanítom, az unokahúga ejtett át minket. Azt akarta elérni, hogy elfogadjuk a képeit.

- Igazad van. Ha a kezem közé kaphatnám azt a lányt...

- Talán tud nekünk segíteni. -Lilian kétségbeesetten kereste a megoldást. -Ő hamisította meg az aláírásokat. Amint Buchanon lecsillapodik, el fogja ismerni, hogy mi nem vagyunk hibásak.

- Remélhetőleg. Mrs. Madigan szerint úgy kellene beszélned vele, mintha egy sértődött szögesdrót kerítést akarnál meggyőzni, amely egy tapodtat sem hátrál. - Mindent elkövetek.

Lilian elbúcsúzott a titkárnőtől, letette a kagylót és révülten maga elé bámult a semmibe. Nem vette észre, amint Thurmond hátulról újra becserkészi. Hirtelen átható majomszagot érzett, majd egy nedves csókot a nyakán.

- A nyaka - suttogta Thurmond lihegve - ellenállhatatlan. - Azután megpróbálta Liliant átölelni és fölé hajolt, hogy szájon csókolja.

A lány felpattant a székről, s ahogy ellökte magától az idomárt, tűsarkú cipőjével akaratlanul is rálépett a lábára.

- Auuu! - jajdult fel Speckles, és fél lábon ugrált. - Szándékosan tette! - mondta szemrehányóan.

- Nem! - felelte Lilian összeszorított ajakkal. - De esküszöm, legközelebb úgy lesz. - Azután felemelt fővel távozott a szobából.

- Maga érzéketlen, kegyetlen nőszemély, Miss Avery! - kiáltotta utána Thurmond. - Fogalma sincs, hogyan kell egy férfi közeledésére válaszolni. Ez a maga baja! Azt mondják, hideg halra hasonlít. A változatosság kedvéért miért nem viselkedik néha nőként?

Mint az apám! - fortyogott magában Lilian. „A férfi az úr a háznál. Viselkedj úgy, mint egy nő!"

Neki aztán mindegy, mit beszélnek róla a háta mögött. Nem fogja hagyni, hogy férfiak irányítsák.

Lawler megye kétórai autózásra volt Omahától. Az utolsó tizenhét mérföldön, a terület legnagyobb városa, Lawler előtt összeszűkült a kanyargós országút. A kis piros kocsi riasztóan prüszkölt és köhögött.

Lilian fellélegzett, amikor az ereszkedő szürkületben végre elérte Lawler határát. Elhajtott a Közép-Nyugat legszebb egyetemének tartott intézménye előtt. A szomorúfűzek mélyen lehajló ágai puhán és méltóságteljesen lengedeztek az esti szellőben. A városka oly meghitt és békés volt, hogy Lilian hangosan felsóhajtott. Ha nem dolgozna a hirdetési szakmában, szívesen tanítana egy ilyen nagy múltú, hagyományokban gazdag egyetemen. Semmi értelme ábrándozni, hűtötte le magát, és gázt adott.

A motor egyre rémisztőbben durrogott, de Lilian kitartóan hajtott tovább észak felé. Wakefield városa után szőke búzamezők között vezetett az országút, majd zöldellő szántóföldek és rétek következtek.

Ha mindez Tom Buchanon birtokához tartozik, gondolta Lilian, valóban jómódú lehet. Újra a szülei farmja jutott eszébe. Manapság nehéz sikereket felmutatni a mezőgazdaságban.  Az utóbbi években sok gazda kényszerűségből eladta a birtokát. Ezen a vidéken is nyilván egyedül csak Buchanonnak van sok földje.

A kristálytiszta, friss levegő fájdalmas emlékeket ébresztett benne. Megpróbálta elhessegetni őket.

A napkorong éppen akkor tűnt el a láthatáron, mikor végre ráfordult a Buchanon házához vezető bekötőútra.

Felgyorsult a szívverése. Vezetés közben nem akart az elkövetkező beszélgetésre gondolni, most azonban már nem kereshet kibúvót. Elhatározta, hogy csendesen és értelmesen fog tárgyalni ezzel a haragvó és oktalan emberrel. Ámbár talán ajtót sem nyit neki, inkább a puskájával kergeti el a birtokáról.

Sötét, elátkozott házat képzelt el, amelyben éjszakánként az előző tulajdonosok szelleme kísért. Ahogy azonban kiért a karcsú mandulafenyőkkel szegélyezett kanyarból, meglepődve fedezte föl a tágas, nagy ablakos, korszerű téglaépületet. A tornác előtt virágzó pünkösdi rózsák özöne pompázott.

Szeleburdi skótjuhász-kölyök futott a kocsihoz, vakkantott és izgatottan csóválta a farkát.  Lilian rögtön  tudta, hogy nem kell tartania tőle. Robbie jutott eszébe róla, anyja bálványként imádott kutyája. Naphosszat sírt az eb után, mikor beköltöztek a városi lakásba, és nem vitték magukkal a kutyát.

Lilian fékezett, s a kocsi rángatva-hörögve megállt. A közeli réten egy fiatal lány lovagolt, s amikor megpillantotta a vendéget, egyenesen hozzá ügetett a pejkóján. A magas és karcsú, szőke hajú teremtés feltűnően csinos volt.

Csak Buchanon unokahúga lehet, a tehetséges fényképész, habár füllenteni és hamisítani is legalább olyan jól tud, gondolta Lilian. A fiatal lány röviden a rendszámtáblára pillantott, leugrott a nyeregből, és magához hívta a kutyát. Azután Liliant vette szemügyre, aki időközben kiszállt a kis kocsiból. Bár a hosszú nap kimerítette, s ez minden bizonnyal a külsején is meglátszott, megérezte a csodálatot Buchanon unokahúgának a pillantásában. Hosszú ujjú fehér selyemblúza, fehér rakott szoknyája a fekete övvel, a nyaklánc és a hozzá illő fülbevaló láthatóan lenyűgözte. Kikötötte a lovát, és Lilianhez sietett.

-Jó napot! - üdvözölte vidáman mosolyogva. - Bizonyára Omahából jött. Talán attól a hirdetési ügynökségtől, melyre a nagybátyám annyira mérges?

- Lilian Avery vagyok, és a Madigan ügynökségnél dolgozom. A nagybátyáddal szeretnék beszélni. Te alighanem Barbara Jane vagy, a fényképész. - Barbara Jean - helyesbített a lány. - De szólíthat Bunnynak. Így hív a nagybátyám is.

Lilian csípőre tette a kezét.

- Bunny, nagy bajba kevertél: Nem a legjobb ötlet volt, hogy levelet és aláírást hamisíts.

Bunny hirtelen megtörtnek látszott. Lehorgasztotta a fejét, és megsimogatta a skót juhászt.

- Nem akartam magának bosszúságot okozni - mondta. Bocsánatkérése őszintének hatott. - Csak arra gondoltam; hogy Tom bácsi a megfelelő ember a naptárhoz. Az összes barátnőm jóképűnek tartja. Persze nem ők laknak vele együtt. Ezenkívül szerettem volna, ha közlik a fényképeimet, ugyanis fényképész akarok lenni.

Az ügynöknő mélyeket lélegzett. Az esti szellő friss széna, lovak és tehenek szagát hozta, s neki egyszeriben honvágya támadt.

- Bunny, én értem, hogy miért tetted. De nem volt helyes...

- Igen... Nem tudja elképzelni, mennyire sajnálom az egészet. Maga talán még mindent rendbe tud hozni. Nem győzök bocsánatot kérni Tom bácsitól, akinek egyébként többen is azt tanácsolták, hogy nyugodtan szerepeljen a naptárban. Csak azt akartam, hogy elfogadják a képeimet. Semmit sem kívánok jobban.

Lilian látta, a lány komolyan kétségbe van esve, s rögtön felmérte a helyzetet. Fiatalon neki is csak ez az egy kívánsága volt: siket aratni a nagyvilágban. Igen, nagyon jól megértette Bunnyt, aki alig tudta visszatartani a könnyeit.

- No jó - szólalt meg nyugodtan. - De a nagybátyád talán nem is akar velem beszélni.

- De igen. Erről gondoskodom, ezt megígérhetem. Egyébként mi történt a kocsijával? Olyan hangokat hallat, mintha bármelyik pillanatban felrobbanna. - Ez már csak ilyen.

- Én pedig azt hittem, a hirdetési szobában az emberek sokat keresnek - csodálkozott Bunny. - A maguk ügynökségénél bizonyára sok fényképész dolgozik. Én is szeretnék hivatásos fotós lenni. A barátom is a hirdetési szakmában kíván elhelyezkedni. Tudna nekünk segíteni?

Lilian a fejét rázta.

- Most nem, Bunny. A nagybátyáddal kell beszélnem, különben magam is elveszíthetem az állásomat. Rá tudod venni, hogy szóba álljon velem?

A lány bólintott.

- Természetesen, mi sem könnyebb. Jöjjön! - Megfordult és felszaladt a tornác lépcsőjén.

- Nem sétálhatok be csak úgy egyszerűen... - bizonytalanodott el Lilian.

- Miért ne? Az a legjobb módszer, ha egyszerűen lerohanja. Ez ellen semmit nem tehet. Attól fél, hogy kidobja magát vagy ölben kicipeli a kocsijához? Elég mogorva, az igaz, de ilyesmire azért nem vetemedik.

Remegő térddel követte Bunnyt. Olyan óvatosan kémlelt körbe a nappaliban, mintha attól tartana, hogy Tom Buchanon hangos hársi kiáltásokkal nyomban rátámad valamelyik falmélyedésből. Nyelt egyet. A nappali meglepően lakályos volt. Sötétszürke szőnyeg borította a padlót, s nyitott kandalló uralta az egyik falat. A bútorokat borvörös huzat fedte, a falakat bekeretezett fényképek díszítették.

- Úgy látom, Tom bácsi nincs itt. Így be kell merészkednünk az oroszlán barlangjába. Erre tessék!

A nyitott konyhaajtón nagydarab, ősz hajú asszony nézett ki.

- Bunny, mi történik? Ki a vendégünk? - kérdezte bizalmatlanul.

A lány megállt egy pillanatra, s a konyhai tálalón levő gyümölcsöstálból kivett egy almát.

- Minden rendben, Edna. Ó Lilian Avery Omahából. A hirdetési ügynökség munkatársa: Lilian, ó Edna, a nagynéném.

- Bunny! A hirdetési ügynökségtől? Hogy gondolod. .. - méltatlankodott az idős asszony.

- Ne aggódj, Edna!

- Nem zavarhatod a nagybátyádat. Ő...

- Tudom, mit teszek. Nincs más lehetőség. Nézd, Edna! Te félsz tőle, én nem. - A lány kézen fogva magával húzta Liliant. - Ne hallgasson Ednára! Bízzon bennem!

Lilian gyomra görcsbe rándult, szíve hevesen kalapált.

Bunny kinyitott egy ajtót, betuszkolta rajta egy szobába, és lehuppant a zenesarok melletti kék karosszékbe, aztán cinkosan elvigyorodott.

A faborítású falak mentén magas polcokon temérdek könyv sorakozott. A sarokban tévékészülék állt, előtte egy óriási barna kanapé, melynek csak a hátulja látszott.

Az ügynöknő kérdőn Bunnyra nézett, mire a lány mosolyogva a kanapéra mutatott. Lilian kíváncsian előbbre lépett. Abban a pillanatban elállt a szívverése. A kanapén Tom Buchanon feküdt. Kopott farmernadrágot viselt, felgyűrt ujjú fekete vadnyugati inggel. Bizonyára olvasás közben nyomta el az álom, mert könyve kinyitva hevert a mellén. Göndör fekete haja a homlokába hullott, akár a fényképen. Orra egyenes metszésű volt, arccsontja kiugró, szája érzéki. Hosszú szempillája szinte árnyékot vetett az arcára.

Kétségkívül Tom Buchanon a legmutatósabb férfi, akit valaha is látott, szögezte le magában Lilian. Na, rendben, jóképű, de mire megyek vele? Azért jöttem ide, hogy a szerződést aláírassam. Különben soha nem jutok el New Yorkba.

Rémülten látta, hogy az alvó hirtelen összerezzen, mintha érzékelné a figyelő tekinteteket. Hunyorogva kinyitotta a szemét, összeráncolta a homlokát, és ellenséges pillantást lövellt Lilianre. Bár nem mozdult, izmai megfeszültek. Arckifejezése nem árult el semmit.

Tom Buchanon a fáradtságtól először azt hitte, még álmodik. Egész múlt ével talpon volt: egy beteg kancát ápolt. Jóval napkelte után keveredett haza, s a reggeli lapban felfedezte sajátfényképét. Mellette pedig a cikket, amelyből kiderült, hogy valami naptárban fog szerepelni a fotója. A kővetkező órákban szünet nélkül csengett a telefonja. Végül megparancsolta Ednának, hogy tegye a kagylót a készülék mellé.

Egész nap jöttek a szomszédok, barátok a jókívánságokkal, mindenki a naptárról szeretett volna beszélni. Tom minden alkalommal kénytelen volt elismételni, hogy semmilyen körülmények között sem akar szerepelni a naptárban. A látogatók egy része mégis szerette volna meggyőzni. Annyira elege lett az egészből, hogy felhívta az ügynökséget és panaszt tett.

Bár már harminckét órája nem aludt, délután a vendégjárás elől elmenekült a birtok egyik távoli sarkába azzal az ürüggyel, hogy meg kell javítani a kerítést. Hat órával később jött vissza, s ledőlt, hogy vacsora előtt még olvasson egy kicsit. Vajon meghalt a kimerültségtől, s úton van a mennyország felé? Gyönyörű angyal áll előtte, s nagy szemekkel tekint rá, készen arra, hogy egy jobb világba vezesse. Ez a hajviselet és hajszín azonban túl divatos egy angyalhoz képest. Zavartan rendezni próbálta a gondolatait. Valami hibádzik a képben. Az Úr szemmel láthatóan drága ruhába öltözött, kikészített arcú, értékes ékszereket viselő angyalt küldött érte a városból. Mi zajlik itt? - kérdezte magától. Ez a nő nem angyal, hanem idegen, s itt, a saját házadban meresztgeti rád az igéző szemét. Lilian megköszörülte a torkát. - Mr. Buchanon?

Tom megdörzsölte borostás állát: Valami miatt figyelemre méltónak találta a nőt. Ahogy jobban szemügyre vette, fáradtnak és kimerültnek látta. Haja összezilálódott, szoknyája összegyűrődött, mintha hosszú és idegölő napja lett volna. Mintha paradicsommártás-illat lengte volna körül, s igencsak idegesnek tűnik. Legszívesebben elkáromkodta volna magát. A nő csak attól az átkozott hirdetési ügynökségtől jöhetett. Össze is rezzent, amikor ő felkászálódott a kanapéról, s amikor felállt, krétafehér lett. Helyes, gondolta a férfi elégedetten. Egyet lépett előre, a nő egyet hátra. Addig közelített hozzá, míg be nem szorította Liliant a könyvespolcok közötti sarokba. Akkor a nő két válla mellett kinyújtott karral megfogta a polcot, s elzárta a menekülés útját.

- Ki az ördög maga? És mit csinál a házamban? - kérdezte nyersen. Közelsége zavarba hozta Liliant. Deliának igaza van, gondolta. Ez az ember tényleg kemény fickó. Valószínűleg rájött, ki vagyok és mit akarok.

- Lilian Avery vagyok a Madigan Hirdetési Ügynökségtől - szólalt meg minden bátorságát összeszedve. - Beszélnem kell magával. Először is elnézését kell kémem. Súlyos hibát követtünk el, de helyre fogjuk hozni.

Tom dühösen villámló szemmel előrehajolt.

- Még egy hasonlóan súlyos hibát elkövetett - sziszegte. - Takarodjék a házamból! Keresse fel az ügyvédemet!

Lilian bizonytalansága fokozatosan dühbe váltott át. Megértette Buchanon haragját, de a férfinak akkor sem lenne szabad így bánni vele. Nyilván meg akarja őt félemlíteni, és a másodperc tört részéig ez sikerült is neki. De ha azt hitte, hogy ezzel elijeszti, akkor tévedett: ő ma már Thurmond Specklesnek, a világ legszégyentelenebb alakjának az ármánykodásán is kifogott. Mindenre elszántan felnézett. Tom már olyan közel volt hozzá, hogy szinte súrolta az arcát.

- Nem az ügyvédjével, magával akarok beszélni. Két órát vezettem, hogy találkozzam magával. Kimerítő napom volt. Csupán annyit kérek, hogy hallgasson végig.

- Kifelé! - mennydörögte a férfi, és megvetően elhúzta a száját. Lilian dacosan felszegte az állát.

- Nem!

- Takarodjék! - mondta Tom szándékosan halkan. - Különben ölben viszem ki és lerakom a kis kerek hátsójára az ajtó előtt.

Viselkedése feldühítette Liliant. Lehet, hogy Tom Buchanon jóképű férfi, de makacs, mint egy öszvér.

- Ide figyeljen, ha hozzám ér, megbánja, hogy találkoztunk!

- Máris bánom. Már kétszer felszólítottam, hogy hagyja el a házamat. Most mondom harmadszor.

Lilian hűvösen mosolygott, s éppoly hajthatatlannak látszott, mint Buchanon. - Én pedig harmadszor is nemet mondok - jelentette ki.

Tom hangosan sóhajtott, mielőtt megtette azt, amit az unokahúga nem tételezett fel róla. Ölbe kapta Liliant, és elindult vele az ajtó felé. Ez tényleg kidob, hüledezett a lány. Ráadásul olyan erős, hogy nem tudok ellenkezni. Tiltakozásra nyitotta a száját, de nem jött szó a nyelvére. Mióta az apja kitagadta otthonról, nem alázták meg ennyire. Megbénította a rémület.

3. FEJEZET

Bunny felhúzott lábakkal még mindig a karosszékben ült, s érdeklődve nézte a felnőtteket. Tom csak most vette észre, hogy ott van.

- A helyedben meggondolnám, Tom bácsi - tanácsolta az unokahúg, s barna őzikeszemével ártatlanul pislogott. - Minden az én hibám. Én hoztam ide Miss Averyt. Én mondtam aki, hogy hajlandó vagy beszélni vele.

A férfi dühösen Bunnyra, aztán a nőre meredt. Tudhattam volna, hogy az unokahúgom áll az események mögött, füstölgött magában.

- Elég volt, Bunny - reccsent rá a lányra. - Indulás a szobádba! A szobafogságodat ezennel meghosszabbítom egy hétről kettőre. - Közben még szorosabban fogta Liliant, mintha attól tartana, hogy elfut.

Lilian ellentétes érzések között hányódott. Bár dühös volt és szégyellte magát, kellemes izgalom töltötte el a fém karjaiban. .

Bunny szeméből peregni kezdtek a krokodil könnyek.

- Két hétre? Miért nem küldesz egyenesen börtönbe? Tudom, hogy engem gyűlölsz. De miért kell büntetned Miss Averyt? Az egész az én hibám. Persze úgysem hallgatsz meg... - Szívet tépően felzokogott, kiszaladt a szobából, s becsapta maga után az ajtót.

Buchanon egyre jobban magához szorította a nőt; mellkasa szaporán süllyedt és emelkedett. Az ajtóra, majd kifejezéstelen arccal Lilianre nézett.

- Hát jó - mordult rá barátságtalanul. - Beszélni kíván velem? Akkor itt az alkar. Öt percet adok magának. Mit akar mondani?

- Először is azt, hogy tegyen le, Mr. Buchanon.

Tom összerezzent és felnyögött. Az utolsó negyvennyolc órában annyi kellemetlen meglepetés érte és oly keveset aludt, hogy lényegtelen kicsiségekre már alig figyelt. Valóban, még mindig a karjában tartja a nőt, döbbent rá. Egész jó érzés megérinteni. Olyan könnyű és meleg, ahogy hozzásimul... De most nem gondolhat erre. Gyorsan letette Miss Averyt, mintha izzó vasat tartott volna a kezében, és hátralépett.

- Elnézést, de az elmúlt éjjel nem aludtam. Egy beteg kancával kellett törődnöm. - Kezével végigsimította borostás arcát, mintha a fáradtságot akarta volna elhessenteni.

Lilian előtt hirtelen világossá vált, hogy egy holtfáradt emberrel van dolga, ezért óvatosan kell vele bánnia. Megigazította a blúzát, s idegesen rángatta a fülbevalóját.

- Én is elnézést kérek. Az ügynökségünk nem akart beavatkozni a magánéletébe. Úgy hittük, rendelkezünk a beleegyezésével.

Tom elfordult, a könyvespolcnak támaszkodott és szórakozottan bámulta a köteteket.

- Megtörtént, ami megtörtént, de most már ne tetézzék a bajt. Intézze el, hogy helyreigazítás jelenjen meg, és vonják vissza a hirdetést!

- Mr. Buchanon - lépett közelebb Lilian a férfihoz -, ha ragaszkodik hozzá, természetesen megjelentetjük a helyreigazítást. Ennek ellenére szeretnénk, ha megengedné, hogy a fényképeket közzétegyük. Az ügynökség igazgatója, Mrs. Madigan szerint maga felbecsülhetetlen érték a naptár számára.

- Semmi dolgom azzal az átkozott naptárral!

Lilian mély lélegzetet vett. Csak ne veszítse el a türelmét! A férfi dühös, makacs és kimerült, s ő maga sincs a legjobb formában.

- Mr. Buchanon, ez a munka másképp zajlik, mint talán gondolja. Még a fényképezőgép elé sem kell állnia. Az unokahúga felvételei kitűnőek. A fénykép nem mutat sok... Hogyan is mondjam... Nem az a lényeg, hogy különösen érzéki legyen. Végül is nem kell levetkőznie.

- Azt mondja, nem kell levetkőznöm? - kérdezte a férfi gúnyosan. - Ezért valószínűleg még hálás is lehetek. Nagyszerű, akkor cserében én sem ragaszkodom hozzá, hogy levetkőzzék. Ámbátor a blúzát azért ledobhatná. Hiszen rajtatra sincs ing a fényképen. - Szemtelenül a vékony selyem alatt felsejlő domborulatokra szegezte tekintetét, és fölvonta az egyik szemöldökét. Lilian elpirult.

- Nem akartam megbántani.

Tom tenyérrel indulatosan a polcra csapott.

- De megtette. Nem kívánok a naptárban szerepelni. Ne is említse többet előttem!

- Pedig nagy megtiszteltetés, hogy magát választottuk ki. A naptár jótékony célt szolgál. A Homestead Heritage Alapítvány a bevételből a szegény gazdálkodókon kíván segíteni.

Tom újra a polcra csapott, és megvetően elfordult.

- Ismerem az alapítvány embereit, és tudom, miben sántikálnak. Azt is tudom, hogy idétlen naptárakkal senkin nem lehet segíteni. Az egész mezőgazdaságot át kellene szervezni.

Lilian titokban egyetértett ezzel, de megbízatása szerint az ellenkezőjéről kellett meggyőznie a férfit.

- A bajt csak lépésről lépésre lehet orvosolni. A naptár jó kezdet lehetne.

- Egy naptár csepp a tengerben. Az alapítványnak inkább tanfolyamokat kellene indítania, hogy az emberek jobban tudják irányítani a gazdaságukat.

- Sokan jelezték az érdeklődésüket... - Nem, és nem!

- Szánna rám még egy percet?

- Ez az én házam. Ezért jól figyeljen! Ragaszkodom a helyreigazításhoz. Adja erre a szavát, aztán menjen isten hírével! Az ajtó épp a háta mögött van.

Lilian csüggedten kisimított egy hajtincset az arcából.

- Mr. Buchanon, tudom, mennyire dühös most, de ez nem segít rajtunk.

- Maguk elterjesztették a fényképemet az egész országban. Azután egyszerűen besétál a házamba, és idelopózik, miközben én békésen alszom. Ne csodálja, hogy mérges vagyok!

Ellenségesen farkasszemet néztek egymással.

Milyen kár, hogy ez a jóképű férfi a pályafutásom előtt akadályt jelent. Nagy akadályt, kesergett magában a lány. Ekkor kopogtak.

- Szabad! - kiáltotta durván Tom.

Az ajtónyílásban kerek férfiarc tűnt fel.

- Jó napot, Tom! Remélhetőleg nem zavarom. Lenne egy percnyi ideje? Beszélni szeretnék magával.

Buchanon pár pillanatig a mennyezetre függesztette tekintetét, mintha onnan akarna türelmet meríteni, aztán erőltetetten elmosolyodott.

- Jó estét, Yonke tiszteletes!

Istenem, már csak egy pap hiányzott! Bizonyára eleve nem fogja helyeselni a naptár ügyét, keseredeti el a lány.

- Yonke tiszteletes, bemutatom Lilian Averyt. Omahából jött, de éppen búcsúzni készült, ugye, kisasszony?

A zömök, ritkás barna hajú, sima arcú tiszteletes kezet nyújtott Liliannek.

- Örülök, hogy megismerhetem, Miss Avery. Edna elárulta, hogy annál a hirdetési ügynökségnél dolgozik, amelyik azt a naptárt készíti. Nem akartam a beszélgetésüket félbeszakítani.

- Foglaljon helyet, tiszteleted - udvariaskodott Tonn. - Ne aggódjon, nem zavar! Éppen most közöltem Miss Avetyvel, hogy nem akarok szerepelni a naptárban. Nem fogok olyat cselekedni, ami szégyent hoz a gyülekezetre - pillantott diadalmasan Lilianre.



Yonke tiszteletes leült a kanapéra, és rosszallóan a fejét csóválta.

- Éppen erről akartam magával beszélni, úgy vélem, meg kell tennie. Szerepeljen csak a képe abban a naptárban!

- Hogyan, kérem?

- Jól értette. Arra akartam kérni, hogy adja a belegyezését. Edna ugyanis felhívott, tőle hallottam, hogy maga nem akar beleegyezni.

- Azt is elmesélte Edna, hogy mit tett az unokahúgom? A tudtom nélkül adta Postára a képeket, és az aláírásomat is meghamisította. Beláthatja, tiszteletes, már csak ezért sem akarok közreműködni a naptár elkészítésében. Bunnyt meg kell büntetni.

- Bunnynak szüksége van a maga segítségére - felelte Yonke komolyan. - A múlt héten beszéltem Ednával a lányról. A maga unokahúga a szíve mélyén jó kislány, csak nagyon makacs természete van.

- Hihetetlenül konok - helyeselt Tom mogorván. - Ednát pedig az ujja köré tudja csavarni. Bunnynak meg kell tanulnia...

- Ezzel egyetértek - bólintott Yonke tiszteletes. - Meg kell tanulnia önmagával dűlőre jutni. Nem hasonlít a testvéreire. Sokkal nyughatatlanabb. Leginkább a fényképezés erősíti az önbecsülését. Edna azt gondolja, hogy a kislányt abban kell a legjobban támogatni, amiben a legerősebb. Csak ezen az úton tudjuk a leányzó túláradó tettvágyát a helyes irányba terelni.

- Testvérei is vannak? - kérdezte Lilian.

Tom azonban azt üzente visszautasító tekintetével, hogy jobban teszi, ha hallgat.

- Nos, az utóbbi időben Bunny nem bizonyult épp a sikeres nevelés mintapéldájának...

- Ez elmúlik - nyugtatta meg a tiszteletes Buchanont. - A lány a függetlenségéért küzd. Maga meg túl szigorú vele, Tom.

- Nincs más választásom. Tudja, meg akar lépni azzal az egyetemi oktatóval, pedig a fiatalember tíz ével idősebb nála.

Yonke halkan sóhajtott.

- Hallottam róla. Edna felettébb aggódik. Szeretné, ha Bunny jól érezné magát itthon.  Ehhez először a naptár ügyét szükséges rendezni. Edna nem tudta, vajon mit szólnak hozzá az emberek, s felhívott. Beszélget a gyülekezeti tanáccsal, és a legtöbben osztják a véleményemet. A naptár bevételéből sok bajba jutott gazdálkodón lehetne segíteni. Tom! Mind megnéztük a fényképeket. Maga eszményt testesít meg, maga az a férfi, aki megvédi a gondjaira bízott értékeket. Bunny felvételén egyértelműen ezt lehet látni. Szeretnénk, ha közreműködne a naptár elkészítésében. Tegye meg ezt nekünk! Áldásunk kíséri.

Lilian izgatottan az ajkát harapdálta.

Buchanon arcán rángatózni kezdtek az izmok az elképedéstől és a dühtől. Összevonta sötét szemöldökét, és gyanakodva nézett Yonke tiszteletesre.

- Jól értettem? Azt szeremé a gyülekezeti tanács, ha én ebben az átkozott... bocsánat... bosszantó munkában részt vennék?

Yonke bólintott. Bár kívülről barátságosnak és ártatlannak tünt, a mosolygós álarc mögött vasakarat rejtőzött. Eldöntötte magában, mi a jó, és mi a rossz, azután abból nem engedett egy fikarcnyit sem.

- Tom, bele kell egyeznie. Ezzel segíthet azokon a gazdálkodókon, akik kevésbé sikeresek, mint maga.

Újra nyílt az ajtó.

- Tom, a kertben találtam rá Bunnyra. Szerencsétlen teremtés szünet nélkül zokog - tördelte a kezét együtt érzően Edna. - A többiek előtt szeretne tőled bocsánatot kérni.

A nagynéni háta mögött vörösre sírt szemmel felbukkant az unokahúg is.

- Igazán sajnálom - szipogta. - Megértem, hogy nem akarsz részt venni a munkában. Megérdemlem a büntetést. Bár jó fényképeket készítek, de... nem teszek semmit, ami miatt büszke lehetsz rám. Kérlek, bocsáss meg, Tom bácsi. - Bűnbánó vétkesként lesütötte a szemét.

Ősz nagynénje gyámolítóan átkarolta a vállát, és esdeklő pillantást vetett Tomra.

Buchanon elhúzta a száját, kezét zsebre dugta.

- Jól van, Bunny, megbocsátok - mondta halkan. - És büszke vagyok rád, eltekintve attól az egy dologtól.

- Jaj, Tom bácsi! - Bunny könnyekben tört ki, keresztülszaladt a szobán, és nagybátyja nyakába borult.

A férfi óvatosan magához ölelte, és ügyetlenül megcirógatta a haját.

Nem látszik túlzottan boldognak, állapította meg magában Lilian. Mégis meghatotta a látvány. A Tom arcán tükröződő aggodalom tanúsította, hogy Buchanon nem érzéketlen és kőszívű ember. Lilian azt is észrevette, hogy Tom nem érti meg Bunny viselkedését. Eszébe jutott, ahogyan a saját apja igyekezett az ő álmait tönkretenni.

- Fontolóra venné még egyszer a naptár ügyét, kedves fiam? - szólalt meg higgadtan Yonke tiszteletes.

- Tom, a munka jótékony célt szolgál - csatlakozott a tiszteleteshez Edna. - És Bunnynak oly sokat jelent, hogy a munkáját elfogadták.

Lilian visszafojtotta a lélegzetét. Buchanon még mindig átkarolta a szipogó Bunnyt. Láthatóan nem szokott hozzá az efféle helyzetekhez: olyan reményvesztettnek látszott, mint akit rövidesen kivégeznek. Dühösen és ellenségesen pillantott Lilianre az unokahúga válla fölött.

- Jobb adni, mint kapni, Tom. Isten szereti azokat, akik örömmel adnak - ösztökélte Yonke tiszteletes. -A maga gazdasága sikeres, de nem minden szomszédja mondhatja ezt el magáról. Gondolja meg, Bunny fényképe segíthet rajtuk!

- Kérlek - ismételte Edna is sürgetően. - Jótékony célt szolgálnál a beleegyezéseddel.

- Nincs más választásom. Ha csak ez az egyetlen lehetőségem, hogy végre nyugtom legyen és aludni tudjak. .. Rendben,, beleegyezem - legyintett Tom. Dühös tekintete mindenesetre azt üzente Liliannek, hogy minden felelősséget az ügynöknőre hárít. - Használják hát a fényképeket! Mit is számit! Yonke tiszteletes olyan szélesen nevetett, hogy a zápfogait is látni lehetett. Edna imára kulcsolta a kezét és bátortalanul mosolygott. Tom arca pedig mintha kővé vált volna.

- Imádlak! - kiáltotta Bunny, és arcon csókolta nagybátyját. - Te vagy a legaranyosabb ember a világon! Ráadásul még talán Miss Avery elbocsátását is megakadályoztad. - Megfordult és Lilianre nevetett. - Szeretné, ha a többi férfit is én fényképezném? Elégedett lesz velem! Azonkívül nem kérek sokat a felvételekért.

- Bunny! Nem engedem, hogy mindenfelé utazgass a környéken és idegen férfiakról készíts felvételeket. - Tom rendreutasítása olyan szigorú volt, hogy Yonke tiszteletes is összerezzent. Buchanon megint a sarokban tágra nyílt szemmel álldogáló Lilianre sandított, aki újra érezte tekintetéből a kimondatlan szemrehányást.

- Nos, ez igazán örvendetes - szólalt meg a tiszteletes. - Nem is zavarom tovább, Tom. Az az értésem, hogy ez a munka sok jót fog tenni. Így sok gazdán lehet majd segíteni. Örvendek, hogy megismerhettem, Miss Avery. Büszke lehet. Nehéz nagyszerűbb embert találni Tomnál. Néha megpróbálja megfélemlíteni az embereket, de valójában tisztességes fiú... Igazán tisztességes.

- Kikísérem a tiszteletes urat és Miss Averyt is- felelte savanyúan a „tisztességes fiú". - Hiszen éppen búcsúzni készült. Hosszú az út Omahába.

- A szerződés miatt... - kezdte Lilian. Szerette volna, ha Tom aláírja a papírokat, mielőtt meggondolja magát.

- Hagyja itt! Holnap elküldöm magának postán - felelte a férfi. - Ha jól emlékezem, Bunny tudja, hogyan kell kitölteni...

- Nos - nevetett mesterkéltem Lilian -, jobban érezném magam, ha most aláírná. Én...

- Holnap... - Tom megfogta a karját és az ajtóhoz vezette.

Yonlte tiszteletes felkínálta a karját Ednának, s Bunny is a nyomukba szegődött. - Nem szükséges erőszakkal eltávolítania a házából-ellenkezett Lilian: Megszégyenítőnek és sértőnek érezte, ahogy szinte őrizetesként kísérték. A férfi  érintése ráadásul megint felkavarta.

- A saját szememmel szeretném látni, hogy elmegy. Ne aggódjon, nem mulattat a kísérgetése. Valójában nincs semmi baj magával, de őszintén szólva bűzlik a paradicsommártástól.

- Ez átért van, mert délelőtt egy másik nagy majmot próbáltam munkára bírni. - Lilian legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Miért is nem tud uralkodni magán? Nincs értelme Tom Buchanont tovább bőszíteni.

- Nem túl vicces - fanyalgott a férfi, és tovább vezette kifelé. - És nem magyarázza meg, vajon miért áraszt ilyen illatot. Talán ez a legújabb divat a városban?

- Nem hallottam róla. Egész nap reklámfilmet forgattunk egy tésztát főző majommal. Ezután jöttem ide. -A majom modora sokkal jobb volt, mint a magáé, Mr. Buchanon, tette hozzá gondolatban.

Tom gúnyos fintort vágott.

- Miért kellett annak a szegény majomnak főzni? Talán Nebraska szegény szakácsainak támogatására gyűjt pénzt? Vagy így támogatják a munkanélküli majmokat?

- Az a hirdetés valóban jó. A Pasquerali étterem megrendelésére készül. Azt a jelmondatot találták ki hozzá, hogy: „Nálunk nem lesz része majomcirkuszban". Közben kiértek az udvarra.

- Milyen mély értelmű... Büszke lehet rá, hogy ilyen jelentékeny üzenetet közvetít. - Buchanon kinyitotta a kocsiajtót, és türelmetlenül várta, hogy Lilian beszálljon.

A lány lenyelte mérgét, bár Tom megsértette. Már megtanulta, hogy védelmeznie kell a többiek előtt azokat az ostobaságokat, amelyeket hirdet, ez a munkájához tartozik.

- Az ügynökségünk igen jó hírnévnek örvend, Mr. Buchanon. Már sok díjat kaptunk.

- Valóban? Efféle sületlenségekért? Viszontlátásra, Miss Avery! Jó utat! Lilian csak a fejét csóvába a férfi szemtelenségén, és beszállt.

Tom Buchanon olyan gondosan csukta rá az ajtót, mintha félne, hogy kiszállhat. Azután megfordult, és elindult: Egy pillanatra még megállt, hogy búcsút intsen Yonke tiszteletesnek, aki közben már legurult a feljárón. Edna és Bunny egymás mellett integettek a távozó vendégeknek.

Lilian fáradtan és csalódottan fordította el az indítókulcsot. A lehető leggyorsabban el akart menekülni Tom Buchanon közeléből. Lehet, hogy vonzó férfi, de visszautasítóan, sündisznómódra viselkedik. Még szerencse, hogy nem kell viszontlátnia, hacsak nem a naptárban.

A motor köhögni kezdett, majd a műszerfalon kigyulladt egy figyelmeztető fény. Nyomban ezután lefulladt a motor.

Lilian újra próbálkozott, de egy rövid kattanás után ismét gyanús csend lett. - Az ördögbe! - káromkodott halltan.

Már hónapok óta aggódott, hogy öreg járgánya kileheli a lelkét. Eddig bírta. Ő pedig itt áll Nebraska legeldugottabb zugában, a sötétségben.

Hallotta, amint Tom visszafordult. Nem kellett felnéznie, hogy megérezze a  férfiból feléje áradó utálatot. Szeme sarkából látta, amint Buchanon az ablakkeretre teszi a kezét.

Összeszorított foggal még egyszer megpróbálta elindítani a motort. Hiába. - Mi a baj? - kérdezte hidegen Buchanan.

- Nem ugrik be a motor. - Át akar verni?

Lilian dühöngve nézett rá. A sápadtholdfényben különösen keménynek tűntek a férfi arcvonásai.

- Hogy jut ilyesmi az eszébe? Reggel korán dolgoznom kell. Mr. Buchanon, semmi kedvem itt ragadni ezen az isten háta mögötti farmon a maga és a tehenei társaságában. - Annyira izgatott volt, hogy már nem is akart barátságosnak tűnni. - Talán túlszívatta, és sok üzemanyagot kapott a motor - mormogott a férfi. - Szálljon ki, hadd próbáljam meg én!

A lány fogcsikorgatva kimászott a vezetőülésről. Közben Tom a vállával hozzáért a karjához. Ettől a véletlen érintéstől mindketten összerezzentek. Liliant mintha egész testében áramütés érte volna. Hogy utálom ezt az embert! - gondolta.  Buchanon kétszer-háromszor is indítózott, azután feladta.

A lány hangosan felnyögött kétségbeesésében, karját keresztbe fonta a kocsitetőn, s beletemette az arcát. Kénytelen lesz megkérni ezt a vadembert, hogy vigye el a legközelebbi szállodába. Egy napig nem tud dolgozni, ráadásul a szállásért és a javításért is fizetnie kell, pedig most sovány a bankszámlája. Ebben a hónapban volt esedékes egyetemi ösztöndíjának egy törlesztő részlete.

Buchanon kiszállt, keményen bevágta az ajtót, hogy a kiskocsi beleremegett, és visszament a házba.

Edna kitárta a karját, hogy visszatartsa. - Tom! Mi történt?

- Nem tudom.

Az ősz hajú asszony aggodalmasan csóválta a fejét. - Ajaj! Mit fogsz most csinálni?

- Felhívom a műhelyt. Hanrey elvontatja a kocsit, Miss Averyt pedig elviszi egy szállodába.

- Tom, azt nem lehet. Túl késő van. Azonkívül elég üres vendégszobánk van. Itt maradhatna.

Tom némán az ügynöknőre nézett.

Lilian a sötétség ellenére is látta pillantásában az elutasítást. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, Bunny már odaszaladt hozzá.

- Itt éjszakázik, ugye? Miért menne szállodába, mikor annyi szobánk van? Ennyivel tartozunk magának. Edna sincs ellene. Igazán!

A férfi már szóra nyitotta a száját, de Edna kérőn nézett rá.

- Tom! Nagyon fáradt vagy. Nem ismerek rád. A vendégszeretet a legkevesebb, amit  Miss Averynek felajánlhatunk. - Az asszony Bunnyhoz lépett, és átölelte a vállát. - Miss Avery, Bunnynak igaza van. Nem okoz nagy gondot, ha marad. Szívesen segítek a bajba jutottakon.

Az ősz hölgy olyan nagyvonalúan viselkedett, hogy Lilian azonnal megkedvelte. És megkedvelte Bunnyt is, bár oly sok galibát okozott. Megértette a fiatal lányt. Aki kétségbeesésbe kergette, az Tom volt, Nebraska zsarnoka.

- Maradjon nálunk! - unszolta Edna. - Kérem! - Igen - kiáltotta Bunny. - Kérjük!

Lilian megrázta a fejét, és a diófa árnyékában álldogáló Torara pillantott.

- Azt hiszem, Mr. Buchanon nem akarja, hogy itt maradjak. Nem érezném jól magam.

- Tom nem olyan kőszívű; mint amilyennek gondolja - próbálta Edna magyarázni. - Nagyon szereti a függetlenségét, és ebből nem könnyen enged Rég nem láttam ilyennek, mint ma. Jó lenne, ha adna neki még egy lehetőséget.

- Bemegyek a házba - csattani fel Tom. - Ki kell végre aludnom magam. Azt csinál, amit akar, csak engem hagyjon békén! - Ezzel sarkon fordult és elsietett. - Látják, dühös rám - kesergett Lilian.

- Minden nőre dühös, aki valamit is konyít a művészetekhez - jelentette ki öntudatosan Bunny.

- Bunny! - szólt rá Edna figyelmeztetően. - Éppen most mondtad mennyire hálás vagy neki és mennyire szereted.

- Szeretem is, és hálás is vagyok, de tudom, hogy nem tartja sokra az alkotó nőket. Emiatt veszekedünk oly sokszor. Az anyámra emlékeztetem, s ezt nem tudja elviselni. Ezért kedvelem annyira Fredet. Nem érzi magát fenyegetve attól, aki eredeit alkot.

- Bunny! - kiáltotta szemrehányóan Edna, és újra Lilianhez fordult. - Kérem, bocsásson meg. Mindannyiunknak nehéz napunk volt. Szerezzen nekünk örömet, és legyen a vendégünk! Nagyon örülnénk neki.

Lilian habozott. A meghívás komolyan és őszintén hangzott. Bunny félrehajtott fejjel, várakozásteljesen nézett rá.

- Aligha jut most el egy szállóba. Tom lefeküdt, Edna nem szívesen vezet éjszaka, engem pedig szobafogságra ítéltek. Szóval maradnia kell.

- Így van - bólintott Edna. - Éjszaka semmit nem látok, Bunnyt pedig Tom egy hétre eltiltotta a vezetéstől.

- Két hétre - helyesbített csüggedten a lány.

Lilian érezte, amint a lágy esti szellő belekap a hajába. Tanácstalan és zavart volt, mégis higgadtnak akart látszani.

- Azt hiszem, el kell fogadnom az ajánlatot.

- Nagyszerű! - rikkantotta Bunny. - Jöjjön! A szobájába vezetem. Adok hálóinget és fogkefét is.

- Kér egy pohárka likőrt? - kérdezte kedvesen Falna. - Éhes? Melegíthetek valamit.

- Nem, nagyon köszönöm - rázta a fejét Lilian. Már szédelgett a fáradtságtól. Évek óta most éjszakázik először vidéki birtokon. Örült neki, de egyúttal aggódott is. A Buchanon-gazdaság elfeledettnek hitt emlékeket ébresztett föl benne. A meleg esti szélben állva minden olyan valószínűtlennek hatott. Sokéves nebraskai kitérője után mintha most egyszerre visszatért volna a gyerekkorába. Mintha valaki visszafordította volna az idő kerekét. Minden álomnak tünt, különös rémálomnak. A mai éjszakát Nebraska legvonzóbb külsejű férfiújának a házában tölti, azonban Tom Buchanonról időközben sajnos az is kiderült, hogy egyúttal ő a legkellemetlenebb és legszűklátókörűbb ember az Államokban. Fel tudta dühíteni, de meglepő módon fel is tudta izgatni Liliant, akit ez az izgalom nyugtalanított a leginkább. Az éjszakai szél halkan suhogtatta a lombokat, ciripeltek a tücskök, énekelt egy kabóca. Valahol a távolban elbődült egy tehén. Ezek a hangok otthonosan szóltak, s szinte fájdalmasan emlékeztették a lányt a gyermekkorára. Szíve gyorsabban vert, torka elszorult. Szórakozottan követte Ednát és Bunnyt a házba. A vendégszoba nagy, levegős helyiség volt, s Lilian gyanítottá, hogy korábban Bunny nővére, Marissa lakhatott benne. A berendezés saját gyermekszobáját juttatta eszébe.

A hosszú fehér függönyt kék szalagokkal fogták össze, a kecses rézágyat foltmintás takaró borította. A hajópadlóra több kisebb szőnyeget terítettek, az éjjeliszekrényről ízléses kínai lámpa sugárzott kellemes, meleg fényt. Az ablak nyitva volt, a függöny szárnyait meglebbentette egy szelíd fuvallat. A lágy szellővel beszökött a szobába a széna ismerős illata, s a tücskök halk ciripelése. Lilian megállt a küszöbön, kezében Bunny köntösével és hálóingével. Noha a szoba tetszett neki, sajátos érzés kerítette hatalmába. Mintha nem először járna itt életében, s hosszú távollét után térne vissza. Megrázta a fejét, belépett, s a kezében szorongatott holmikat a fiókos szekrény tetejére tette. Milyen rég volt, hogy tiszta, illatos falusi levegőt szívott s a vidéki éjszakák mély csendjét, érezte! Mivel Omahában a lakása az útra nézett, már hozzászokott az egész éjjel zajló forgalom lármájához, és a kipufogóbűzhöz. Mégsem hiányoltam soha a falusi életet, egyáltalán nem, gondolta, és lehunyta a szemét. Egyszerűen fáradt vagyok, ez minden. Azután felpillantott, s megnézte az ágy fölött lógó képeket. A legtöbbjén csinos, boldog, sötét hajú és sötét szemű lány volt látható. Bizonyára ó Marissa. Egyik-másik képen felismerte az elgondolkodva és bizalmatlanul hunyorgó Bunnyt, két felvétel meg Tomot ábrázolta. Az egyik kép legalább tíz évvel ezelőtt készült: Tomot úgy húszonöt éves korában örökítette meg. A férfi pártfogóan átkarolta Marisa vállát, miközben a nyakigláb bakfis csodálattal tekintett rá. Tom a másik karján Bunnyt tartotta, aki akkor ötéves lehetett, és úgy nézett ki, mint aki éppen elsírja magát. Az ördögbe is, valóban jóképű férfi ez a Buchanon, gondolta Lilian. A válla már ezen a képen olyan széles, a karja olyan izmos, mint most. A vonásai azonban kevésbé feszültek. A legjobban azonban Tom arckifejezése lepte meg a lányt:  a férfi mosolygott. Mosolya gyöngéd és megértő volt; mint azé a felnőtté, aki éppen egy szomorú kisgyereket próbál megvigasztalni. Nem akarta tovább nézni a képeket. Nem szabad arra gondolnia, hogy Tom Buchanonnak szelíd oldala is van. Ez a férfi csupán nehézséget, akadályt jelent a munkájában. Akarata ellenére mégis rápillantott a másik képre. Marissát örökítette meg ünneplőruhában, kezében az érettségi bizonyítványával. Tom szeretettel átkarolta, és ezen is belemosolygott a fényképezőgép lencséjébe. Drágának tűnő, jól szabott öltönyt viselt, inkább ügyvédnek, mint gazdának festett benne. Nehogy a végén még rokonszenvesnek találd! - figyelmeztette magát Lilian. Nem mutat sok megértést irántad. Azonkívül mit akarsz egy olyan férfitól, aki Nebraska legeldugottabb zugában él, ahol télen farkasordító hideg uralkodik, nyáron pedig rekkenő hőség van? Levetkőzött és forró vízzel lezuhanyozott. Azután belebújt a hosszú; fehér hálóingbe, amit Bunnytól kapott kölcsön. Liliannek teltebb alakja volt, így a szűk felsőrész kivágásából jól láthatóan kidomborodott a melle. Bíráló tekintettel méregette magát a tükörben. Thurmond Speckles azt mondta egyszer, olyan mellei vannak, mint egy istennőnek. Még jó, hogy a „majomember" nincs  jelen s mohó szemét nem legelteti rajta. Visszahajtotta a takarót, bebújt az ágyba, és leoltotta a lámpát. Hangos sóhajjal a párnára ejtette a fejét, és lehunyta a szemét. Egy órával később még mindig nem aludt. Felkönyökölt. Az elmúlt nap oly mértékben kimerítette, hogy egyszerűen képtelen volt elaludni. Félálmában nyálas szájú majmok dobálták húsgombócokkal, Thurmond Speckles lihegve üldözte, Tom Buchanon pedig nem akart a naptárban szerepelni. Túl sok bajod van a munkáddal, mondta magának. A kocsid is elromlott, te pedig itt maradtál az isten háta mögött. Nem csoda, ha nem tudsz elaludni. Valahol megint elbódult egy tehén, egy másik felelt neki. A lágy esti szél csupa ismerős hangot hozott. Milyen gyakran aludt el ezekkel a hangokkal! Mennyi év eltelt azóta.. . Mi történt velem? - kérdezte magától csodálkozva. Egy hülye tehén elbőgi magát, és te mindjárt elérzékenyülsz. Felült, ujjaival hátragereblyézte a haját. Talán nem lenne szabad tiltakoznom a saját érzéseim ellen, töprengett. Talán bele kellene törődnöm, hogy érzelgős vagyok. Érkezésekor a tornácon látott egy régimódi hintaágyat. Úgy döntött, hogy lemegy, beleül, s nem küzd tovább feltoluló emlékei ellen. Engedi a múlt szellemét előjönni, hogy azután egyszer s mindenkorra száműzze. Nemsokára úgyis hátat fordít Nebraskának, és soha többé nem tér vissza. Felállt, felvette Bunny köntösét, az övet azonban nem kötötte meg. A lehető leghalkabban kinyitotta az ajtót, és kisettenkedett. A folyosón az éjszakai világítás elegendő fényt adott; így könnyen eligazodott. A nappaliban a háziak nyitva hagyták az ablaktáblákat. A hold átsütött a tüllfüggönyökön, és titokzatos, ezüstös fénybe vont mindent. Kilépett a tornácra, behajtotta maga mögött az ajtót. Meztelen talpa alatt érezte a kőpadló hűvösét. Elmélázva felpillantott a végtelen, csillagos égboltra. Csak vidéken ilyen szép, gondolta bánatosan. Sóhajtva a tornác korlátjának dőlt, és mélyeket szippantott az éjszakai levegőhól. Az esti szél körbeölelte, játszott a hajával, belekapott bő köntösébe. A pünkösdi rózsák és a szomorúfűzek könnyedén hajladoztak a szellőben. A szülei farmján érzett utoljára ilyen illatokat, ott voltak ilyen csodálatos teliholdas éjszakák. Régebben keményebb, de békés és kiegyensúlyozott volt az élete. Eszébe jutott a nap, mikor apjával és két fivérével a városba költözött. Hogy sírt... Akkor még azt hitte, hogy csak falun tudja megtalálni a lelki békéjét, hogy csak a természettel tud összhangban élni. Elfordította tekintetét a holdfényben fürdő pázsitról. Ahogy a hintaágyhoz ment, merengve nézte a csűrt és a többi gazdasági épületet. Sóhajtva leült, és lehunyta a szemét.

- Mi az ördögöt csinál itt? - reccsent rá egy mély hang a füle mögül. - A nap mind a huszonnégy órájában azon van, hogy megnehezítse az életemet? Rémülten összerezzent és megfordult.

Tom Buchanon állt közvetlenül a hintaágy mögött. A holdfény élesen megvilágította kiugró arccsontját és erőteljes állát. Arcéle tökéletesnek látszott. Bőre szappanillatot árasztott, nedvesen csillogó fekete haja felborzolódott az enyhe szélben. Nyilván lezuhanyozott és átöltözött. Sötétkék inget és talán fekete farmernadrágot viselt.

- Maga mit csinál itt? - kérdezte Lilian ijedten. Szíve a torkában dobogott, hangja bizonytalanul csengett.

- Véletlenül itt lakom - tájékoztatta a férfi gúnyosan. - Kijöttem a tornácomra, hogy beleüljek a hintaágyamba. A helyem azonban érdekes módon már foglalt. Húzódjék odébb egy kicsit!

A lány gyorsan odébb csúszott, és összehúzta magán a köntöst. Gyanakodva nézte, amint a férfi melléült. Most, hogy ilyen közel volt hozzá, hirtelen fázni kezdett. Percekig egyikük sem szólt. Tom hátrahajtotta a fejét, lehunyta a szemét. Talán azt próbálja elképzelni, hogy itt sem vagyok, töprengett Lilian. Vajon miért nem feküdt le még mindig? Tom kinyújtóztatta hosszú lábait. Egyik kezét a hintaágy karfájára tette, a másikat a támlán pihentette. Változatlanul csukva tartotta a szemét.

- Engem keresett, ugye? - kérdezte hűvösen.

Lilian meglepetten összerázkódott. Erőteljes mozdulatokkal feszesre kötött. az övét.

- Mit képzel rólam? Maga lopakodott mögém orvul. - Egész idő alatt itt álltam a tornác másik oldalán.

- Értem - felelte Lilian közömbösen. - Árnyékban volt... azonkívül sötét  színekbe van öltözve. Így nemigen láthattam.

- Talán azért is bocsánatot kellene kémem, mert nem örülök a társaságának - csattant fel a férfi -, de ma este nem vagyok túlságosan barátkozó kedvemben.

- Ezt senki nem várta magától. - Azért csak ideült, ugye?

Lilian úgy tett, mintha nem hallotta volna a szemrehányó felhangot. - Én vagyok az utolsó, aki vár magától valamit.

Buchanon még mindig nem nyitotta ki a szerhét.

- Biztos ebben? - kérdezte gúnyosan. - Lopja az időmet, kihoz a sodromból, és ellenem hangolja a családomat. Nem tetszik a jelenléte.

- Ezért nem tud aludni? Sajnálom. Nem akartam kellemetlenséget okozni. Valójában kimondottan békés természet vagyok.

- Ezt kétlem.

- Ha maga ennyire fáradt, én meg ennyire elviselhetetlen vagyok. . . Miért nem fekszik le végre?

Tom nem mozdult, szoborként ült a hintaágyban.

- Megpróbáltam. Csakhogy túlságosan elfáradtam, nem tudok elaludni. Ellentétben magával én legalább rendesen felöltöztem, mielőtt kijöttem. Azt hiszem, régimódi ember vagyok. Bosszantó, ugye?

Lilian még szorosabbra húzta magán a köntöst. Hirtelen libabőrös lett, pedig nem hűlt le a levegő. Elkapta pillantását a férfiról, s a holdsütötte láthatárt kezdte fürkészni.

- Én sem tudtam elaludni - vallotta be egy idő után.

- Talán túl nagy itt a csend magának - vélekedett Buchanon epésen. - Nincs hozzászokva így van ez a városi emberekkel.

- Ismerem a vidék csöndjét, elhiheti - válaszolta Lilian. - Magam is egy farmon nőttem föl…

Tom végre felpillantott.

- Maga? Nohát! - Azután újra lehunyta a szemét, és elfordult. - Mit jelentsen ez a nohát?

- Azt, hogy nem hiszem el.

- Pedig elhihetné. Frontier megyében nőttem fel egy birtokon. - Ez úgy hangzik, mintha nem örülne neki túlságosan.

- Nem is örülök - mondta Lilian, s igyekezett megőrizni a nyugalmát.

A férfi megadóan sóhajtott, mint akit nem érdekel különösebben a történet. - Akar mesélni?

- Nem, tulajdonképpen nem. - Ehhez az elmúlt órákban felidézett emlékek túlságosan gyötrelmesek voltak.

- Találgassak?

- Nem, kérem ne.

- Mégis megkísérlem. Miért kellett egy ilyen csinos fiatal teremtésnek el agynia azt a farmot? Hadd töprengjek! Megelégelte a vidéki életet, és mindenáron az izgalmas városi forgatagot akarta élvezni.

Lilian egy távoli pontra meredt. Bár a férfi feltételezése nem volt teljesen igaz, nem akarta elmesélni neki az élettörténetét.

- Igaza van - felelte kitérően.

- Omaha igazán nem a megfelelő hely a maga számára - folytatta Buchanon unottan. - Nagyobb helyre vágyik, ugye? New Yorkba, Los Angelesbe, Chicagóba?

A lány gyanakodva nézett rá. Honnan tudhatja ezt? Talán olvas a gondolataiban?

- New Yorkba... Hogy jött rá?

- Megsejtettem - felelte a férfi és ásított. - Maga talán látnok?

- Nem, csak nyitva tartom a szemem. Ma este figyeltem magát. Az arcán láttam, mennyire kétségbeesett, mikor nem akartam vállalnia naptárbeli szereplést. Nem lehet nem észrevenni. Ahogy öltözködik, ahogy kinéz, ahogy viselkedik. . . Sikert akar elérni, bármi áron. Most pedig retteg, hogy az útjába állhatok. Lilian kihúzta magát, és dacosan előreszegte az állát. Eszébe jutott, mit mondott neki Bunny. Valóban, gondolta felháborodva, ez a férfi régimódi, önző zsarnok, szakasztott olyan, mint az apám és a fivéreim.

- Mi baja van a sikere vágyó nőkkel?

Tom közömbösen vonta meg a vállát, mint akit untat a kérdés.

- Nincs ellenemre, ha egy nő sikert ér el a szakmájában, amíg célja érdekében másokkal nem erőszakoskodik, vagy tönkre nem teszi saját életét.

Lilian csalódottan figyelte. Attól tartott, hogy a férfi  bármelyik pillanatban elalhat.

- Miért izgatja fel magát? Miért vet meg? Nem ártottam magának! Buchanon kinyitotta a szemét, s a tornáctetőre szegezte a tekintetét.

- Nem kedvelem az olyan nőket, mint maga - jelentette ki álmos hangon. - Csak magára gondol, engem pedig önző módon fel akar használni a céljai érdekében.

- Ez nem igaz! Csupán azt szeretném, ha támogatna egy jótékony kezdeményezést.

- Kíméljen meg a tanmeséitől!

- A gazdák egész Nebraskában...

- Figyelmeztettem magát. Nem akarom hallani. Kezdem érteni, miért dolgozik a hirdetési szakmában. Meggyőzően tud hazudni.

A lány ezúttal már nem tudta palástolni a mérgét. - Nem hazudok! - csattant fel dühösen.

- Valóban nem? - A férfi sóhajtott, újra kinyújtóztatta a lábait, s lehunyta a szemét, mintha ki akarná zárni látóköréből ezt a kellemetlen nőt.

-  Nem szoktam hazudni. Nincs joga sértegetni. - Mivel Tom nem válaszolt, Lilian bökdösni kezdte a mutatóujjával. - Hallja, ne tegyen úgy, mintha itt sem lennék! Ha már bánt, legalább nézzen rám!

Tom rápillantott. A sötétbarna szempárból kiolvasott elutasítás még jobban bántotta a lányt, mint a szóbeli sértések. Bár sose érintette volna meg! Akárhányszor hozzáért, egész testében kis villamos ütéseket érzett. Mintha a fali csatlakozóba dugta volna az ujját.

- Miért kellene magára néznem? - kérdezte Buchanon megvetően. - Már láttam, mit kínál. Valóban csábító... Fáradt vagyok, volt ma elég bajom. Ne vigyen kísértésbe! - Hogy nyomatékot adjon érdektelenségének, újra behunyta a szemét. Ajkait szorosan összezárta, ezzel kívánván jelezni, hogy a maga részéről a témát lezárta. Lilian felpattanta helyéről. Ha nélkülözni tudná Tom fényképét a naptárból, most alaposan megmondhatná a véleményét, vagy a férfi konok fejéhez vághatná az első keze ügyébe eső tárgyat. Dühösen ökölbe szorította a kezét.

- Mit jelentsen ez? Mit kínáltam én magám? Mit ért kísértésen?

A férfi sóhajtva kinyitotta a szemét, tekintetét sokatmondóan végigjártatta a vékony köntösön.

- Be kell vallanom, valóban lenyűgöző, amit felkínál. Lilian feldühödve még szorosabbra húzta köntöse övét.

- Remélem, nem gondolja komolyan, hogy el akarom csábítani - méltatlankodott. - Maga beképzelt majom!

- Vigyázzon! - szólt rá a férfi szenvtelenül, és figyelmeztetően fölemelte a mutatóujját. - Ezzel nem szabad játszania. Rossz húzás, ha majomhoz hasonlít, de ezúttal még elnézem.

- Nincs joga feltételezni, hogy el akarom csábítani.

- Utánam jött a tornácra ebben a kihívó öltözékben, ideáll a holdfénybe, mintegy véletlenül szétnyílik a köntöse... Vagyis megpróbál levenni a lábamról a bájaival. Mit mondhatnék erre mást? - kérdezte a férfi. Karba tette a kezét, s homlokráncolva a sötétbe bámult. Lilian magánkívül volt a dühtől, égett az arca.

- Csak azért, mert jóképű, ne higgye, hogy ellenállhatatlan!

- Nem tartom magam ellenállhatatlannak. De nem kedvelem azokat, akik másokat a külsejük alapján ítélnek meg. A külcsín sohasem érdekelt különösebben. Bár azt el kell ismeret, hogy maga csinos, Miss Avery.

- Tulajdonképpen hova akar kilyukadni?

Tom megrázta a fejét, aztán legyintett, mintha azt akarná jelezni, hogy Lilian ezt úgysem értheti.

- Azt szeretném, ha visszamenne a házba. Lássa be, a terve meghiúsult! Egyszerűen felejtsük el ezt az éjjeli  közjátékot, mintha semmi sem történt volna.

- Úgy látszik, nem figyelt jól rám. Megismétlem: nem tudtam,. hogy itt kint van. Maga valóban a legszemtelenebb férfi, akit valaha...

- Menjen be szépen! Csak az idejét pazarolja. Nem dőlök be a csábítási trükkjének. Megmondtam, hogy a szerződést aláírom, ezért tartogassa másnak a bájait! Lilian szikrázó szemekkel nézett Tomra.

- Még soha nem akartam elcsábítani senkit azért, hogy... A férfi is felállt.

- Bekísérem. Ha nem akart is elcsábítani, de azt a benyomást keltette.  Azonkívül engem és a fényképemet arra használja, hogy a szakmája szamárlétráján egy fokkal feljebb jusson. Nemde? - Határozott fogással megragadta Lilian karját, és sietősen befelé húzta.

A lány hasztalan igyekezett lerázni magáról a kezét, Tom erőfölényben volt: - Engedjen el! - kiáltotta felháborodva. - Senki nem akarja kihasználni magát. Miért tiltakozik annyira az ellen, hogy a fényképe nyilvánosan megjelenjen? - Egyszerűen megalázónak tartom, ez minden. Az egész országban olyan fényképet akarnak terjeszteni rólam, amelyiken még ing sincs rajtam. Ráadásul az a címe a maguk naptárjának, hogy Nebraska kemény fiúi. Tegnap még tisztességes ember voltam, háborítatlanul gazdálkodtam, ma meg minden újságban megjelent a fényképem, és sóvár pillantásokkal bámulják a nők.

Lilian abbahagyta szabadulási kísérleteit. Felemelte a fejét, s Tomra pillantott, remélve, hogy a férfi észreveszi tekintetében a dühöt és az eltökéltséget.

- Szegény ember - sziszegte.

Tom még erősebben szorította, és vonszolta befelé. A szája sarka gúnyosan lebiggyedt.

- Én nem találom ezt annyira mulatságosnak. Nem szeretem, ha tárgyként kezelnek!

A lány közömbösen megrántotta a vállát.

- Én nem látok ebben semmi kivetnivalót. Persze, ellentétben magával, én érett, felnőtt ember vagyok.

- Igazán? Akkor most kipróbálunk valamit! - Tom villámgyorsan Lilian ajkához érintette a száját, átkarolta a lány derekát, s szorosan magához vonta. Csókja követelőző volt, céltudatos és megalázó.

A lány szíve hevesen vert a dühtől és a félelemtől. Megpróbálta kiszabadítani magát, de Buchanon még szorosabban átkarolta, s kitartóan csókolta, míg lassan ellenállása teljesen megtört.

- Hagyja abba! - kiáltotta kétségbeesve, amikor lélegzethez jutott.

- Azt hittem, maga érett, felnőtt nő-gúnyolódott a férfi, s forró ajkával Lilian nyakán kalandozott. - Bizonyítsa be! –Hüvelyk - és mutatóujjával felemelte a lány állát, hogy újra megcsókolhassa. Kezével lassan, izgatóan végigsimította az arcát, a vállát, majd lecsúsztatta a derekáig. Közben szorosan magához vonta. Amikor Lilian egy pillanatra szétnyitotta az ajkát, hogy levegőt vegyen, kihasználta az alkalmat, és nyelvével behatolt a szájába. A lányt meglepte ez a vad szenvedély, egyúttal megrémült saját viselkedésétől. Felfogta, hogy a férfi a csókkal azt akarta megmutatni, milyen az, ha valakit tárgyként használnak. Belátta, hogy Buchanonnak igaza van, ez az állapot sértő és megalázó. A lelke mélyén mégsem akarta, hogy a férfi elengedje és abbahagyja a csókot. Elképzelte, milyen csodálatos lehet erős karjaiban feküdni, s élvezni gyengéd szerelmét. Könnyek pöktek a szemébe. Tom tárgyként bánik vele, ezért gyűlölnie kellene. Ó, bárcsak ne jött volna ide, az emlékek és veszélyek földjére! Egyetlen kívánsága maradt: minél előbb hazajutni biztonságot nyújtó, csendes, omahai lakásába.  Tom lazított a szorításon, s kérdően ránézett. Lilian igyekezett uralkodni magán remegett a visszafojtott sírástól. Kövér könnycseppek gördültek végig az arcán

- Most bebizonyította, amit akart. Engedjen el, kérem . - Hiszen maga sír - mondta a férfi, ezúttal nap gyengéden.

- Nem maga miatt! Az emlékek miatt. - Lilian a házra nézett, a csűrre, a sötét láthatárra. - Nem magáról van szó. Maga soha nem tudna könnyeket csalni a szemembe!

Tom felitatta a könnyeit a zsebkendőjével.

- Nem akartam... - fogott bele, de nem fejezte be a mondatot. Óvatosan kisimított egy hajtincset a lány arcából. - Sohasem sértenék meg egy nőt. Mentségemre szóljon, hogy egész  nap fáradt és kimerült voltam.  Azonkívül maga tényleg kihívóan mutogatta magát.

- Ezt a durva magatartását utólag aligha lehet szépíteni. Vadállatként viselkedett. Ne beszéljünk róla többet, rendben?

- Nem vagyok vadállat!

- Ebben nem vagyok biztos.

- Az ördögbe is, a maga helyében én jobban vigyáznék a szavaimra! Ha nem lenne ilyen csábító kis nő, nem fajult volna idáig a dolog.

- Tessék, ez is az én bűnöm! A nagy, erős férfi arra kényszerült, hogy megfeddjen. Hogyan tudnék ezért bocsánatot kérni? - heveskedett Lilian.

- Csak rá akartam ébreszteni, hogyan nem szabad viselkedni. A következő csókom egészen másmilyen lesz, majd meglátja.

A lány bizonytalanul pislogott, nem mert megszólalni. Buchanon mélyen a szemébe nézett, mielőtt újra az arcához ért. Érintése ezúttal valóban gyengédségről tanúskodott.

- Bizony, másmilyen lesz - szólt a férfi, és megcsókolta.

Lilian azon sem lepődött volna meg jobban, ha Buchanon a karjába kapja és a csillagok közé száll vele. A férfi gyengéd közeledésére készségesen szétnyílt az ajka. A Tom testéből áradó meleg, friss illat csábítóbb volt minden illatszemét, s Lilian vágyakozva simult a férfi széles mellkasára. Az ing érdes anyaga a nap és a szél szagát árasztotta magából. Mintha egymásnak teremtették volna a testünket, gondolta csodálkozva a lány. Tom érintése szédítő szenvedélyt keltett benne. Megtántorodott, s egyensúlyát vesztve a férfi nyakába kapaszkodott. Mintha nekem lenne teremtve, futott végig ismét az agyán, mintha a gyengédsége nekem szólna... Hirtelen összerázkódott. A férfi most éppoly hidegvérűen és számítóan csókolta, mint az előbb. Az első csókjával meg akarta büntetni, a másodikkal el akarta csábítani. Buchanon tehát a számítógép pontosságával adagolja a gyengédséget...Lilian szégyenkezve elfordította a fejét. Mikor a férfi újra meg akarta csókolni, eltolta magától, és hátralépett.

- Hagyja abba! - kiáltotta dühösen. - Maga paraszt Casanova!

- Miért tiltakozik? - kérdezte a férfi kihívóan. - Éppúgy akarta, mint én. Maga is így tervezte, nem? Talán túl jól sikerült a terve.

Szóval igazam volt, gondolta a lány keserűen. El akart csábítani, meg akart sérteni, porig akart alázni. Ráadásul amilyen önhitt, fel sem merül benne, hogy ellen tudok állni neki.

- Egyáltalán nem terveztem semmit - sziszegte. - Kijöttem a tornácra, mert nem tudtam elaludni.

- Talán az nyugtalanította, hogy nem írom alá a szerződést. Megcsókolna még egyszer, hogy eloszoljanak a kételyeim az aláírással kapcsolatban?

Lilian mérgesen rázta a fejét.

- Én csak az emlékeimmel szerettem volna egyedül maradni egy kicsit. Azután felbukkant maga...

- Milyen emlékekkel? - nevetett gúnyosan a fém. - A múltjára gondol, ami elől legszívesebben - hova is? - New Yorkba menekülne?

Lilian bosszúsan leszegte a fejét, és szorosabbra húzta magán a köntöst. A korlátolt, makacs Tom Buchanonnak már kész a véleménye róla. Semmi nem győzi meg az ellenkezőjéről. Bár villám csapna belé, és csak hamu maradna belőle!

- Beharapta a nyelvét? - kérdezte a férfi. - Próbálja meg még egyszer! Ahányszor a farm szót hallja, ugyanaz a kétségbeesés látható a szemében. Mitől van ez?

- A vidéki férfiak miatt. Az olyanok miatt, mint maga.

- Nem is tudja, milyen ember vagyok - felelte Tom hűvösen.

- Nagyon jól tudom. Hozzászokott a parancsolgatáshoz, és megköveteli az engedelmességet.

- Nem így van, még ha meg van is győződve az ellenkezőjéről. Egészen másmilyen vagyok. - Hangja behízelgően suttogóra váltott. – Valószínűleg egyszer valaki nagyon megbántotta magát. Igazam van?

- Semmi köze hozzá!

Tom hallgatod egy pillanatig, azután leeresztette a karfát, és oldalt lépett.

- Na, igen - szólt halkan, és elhúzta a szája szélét. - Semmi  közöm hozzá. Feküdjön le, Miss Avery, egyedül!

- Maga pedig elmehet a pokolba.

- A maga múltbeli emlékeivel? - élcelődött a férfi.

- Igen, az emlékeimmel - válaszolta Lilian csendesen, majd megfordult és bement a házba.

Tom utánanézett, és vidáman elmosolyodod - Ám mikor a lány eltűnt a házban, a mosoly eltűnt az arcáról. Nagyot sóhajtott, összeforrta melle előtt a karját, és felnézett a csillagos égre. Lilian Avery valóban nyugtalanító nő, amennyire csak egy okos nő nyugtalanító lehet. Ahogy abban a nyitott köntösben kijött a tornácra.. . Testének gömbölyded idomai világosan kirajzolódtak a vékony anyagon keresztül.

Először azért csókolta meg, hogy megértesse vele, ő nem játékszer. A második csókra nem volt mentség. Lilian oly csábító volt... azután majdnem meggyőzte őt az ártatlanságáról, arról, hogy nem számításból cselekszik. Ő pedig túl fáradt volt ahhoz, hogy ellenálljon a kísértésnek. Ez történt. Mégis azt kívánta, bár soha ne találkoztak volna.

Lilian látogatása őbenne is régi emlékeket idézett fel. Hosszú ideje sikeresen elfojtott érzések törtek benne felszínre. A múltban olyan dolgokat tett, melyeket nem akart megismételni. Ezért csak az az átkozod holdfény a felelős, gondolta bosszúsan, s megrázta fejét.

Liliant másnap reggel harsány kakaskukorékolás és frissen sült kenyér illata ébresztette. Az ablakon beáradó levegő hűvös, friss és tiszta volt. Felült az ágyon. Újra az volt az érzése, hogy mindezt már átélte valahol. Nem! - figyelmeztette magát szigorúan, s a padlóra vetődő napsugarakat nézte. Hagyj fel ezzel idegen vagy ezen a helyen, s a lehető leggyorsabban távoznod kell innen.

A tegnapi este jutott az eszébe, és szorítást érzett a mellében. Nem mehetett volna ki a tornácra abban a köntösben. Tom előbukkanásakor pedig azonnal vissza kellett volna jönnie a szobájába.

Legjobb, ha távozik, mielőtt túl késő lenne. Előtte azonban valahogy meg kell bizonyosodnia arról, hogy a férfi nem áll az útjába, s el kell érnie, hogy a szeme láttára írja alá a szerződést.

Gyorsan felöltözött, megfésülködött, s szerényen kikészítette magát. Azután a konyhába ment és üdvözölte Ednát. Bunny a konyhaasztalnál ült, ásítozva lekvárt kent a pirítósára. Tomnak híre-hamva sem volt.

Edna kifakult kockás kötényben tett-vett a konyhaasztalnál. Lilian érdeklődésére azt felelte, hogy Tom a tegnapi kimerítő nap után ma magányra vágyott, s a kis tóhoz ment sügért fogni ebédre. Hellyel és reggelivel kínálta Liliant. Elégedetten nyugtázta, hogy a vendég elfogyasztott egy nagy adag házi kolbásszal készült rántottát.

- Rá kell beszélnie Tom bácsit, hogy írja alá a szerződést - szólalt meg Bunny. - Valószínűleg a tóparton gubbaszt a horgászbotjával, s azon töri a fejét, hogyan úszhatná meg ezt az egészet.

- Bunny! - szó rá felháborodva Edna. -A nagybátyád még soha életében nem szegte meg a szavát. Szégyelld magad, amiért így beszélsz róla!

- Nem tudná elviselni a gondolatot, hogy sikeres lehetnék. Mindig dönteni akar az életemről. Azt szeretné, ha én is egyetemre járnék. Nekem viszont semmi kedvem a magoláshoz.

A nagynéni csípőre tette a kezét, türelme fogyatkozni látszott.

- Tom nem akar beleszólni az életedbe. Annyit szeretne csupán, hogy legalább egy évig tanulj.

- Azt szeretné, ha könyvelést, méhészetet vagy valami hasonlóan unalmas szakot hallgatnék. Azt akarja, hogy alkalmazkodjam a körülményekhez. Nem viseli el a független nőket, akik saját kezükbe veszik a sorsuk irányítását. Miss Avery, maga ugye igazat ad nekem? Kényszerítenék magát arra, hogy egyetemre járjon? Mit csináljak én ott? A tehetség nem fontosabb a tanulásnál?

- Mindkettő fontos. Mikor annyi idős voltam, mint te most, én okvetlenül tanulni akartam - felelte Lilian zavartan, mert nem akarta beleártani magát a családi ügyekbe.

- Hát nekem semmi kedvem a magoláshoz! - felelte hanyagul Bunny. - Az emberek nem egyformák. Csak értené már meg ezt Tom bácsi!

- Bunny - csitította Edna-, ha idősebb leszel, majd megérted a nagybátyádat. Ő jót akar neked.

A lány szórakozottan bólintott, és kibámult az ablakon.A néni felsóhajtott, majd újabb csésze kávét töltött Liliannek és magának.

- Fel kell hívnom a szerelőműhelyt, hogy küldjenek át valakit - mondta. - Ha szerencséje van, gyorsan meg tudták javítania kocsiját. Tom reggel megnézte a motort. Mit mondjak, nem volt éppen bizakodó.

Lilian hálásan mosolygott, miközben Edna arcát fürkészte.  Sok baja lehet Buyrnyval, gondolta. De ez a fiatal lány olyan eleven, annyi álma és ötlete van, hogy nem lehet haragudni rá.

- Megkeresem Tomot, és megkérdezem tőle, aláírja-e a szerződést- jelentette ki Lilian, miközben összehajtogatta és tányérja mellé tette szalvétáját. - Új papírokat hoztam magammal. Ne aggódj, Bunny, ha a felvétel megjelenik, feltüntetik a fényképész nevét is!

- Tudja- felelte boldog mosollyal a lány -, az lesz a legszebb esemény eddigi életemben, ha elfogadják a fényképeimet. Még mindig nem tudom elhinni.

- Remélem, egyszer rájössz, hogy a nagybátyád szeretete többet ér a sikernél és a hírnévnél - mondta neki csaknem ünnepélyes hangon Edna, és átölelte. Bunny azonban gondolatban már máshol járt, s nem felett.         

A tavacska a ház mögötti óriási rét közepén terült el. Lilian átvágott a csűr előtti poros térségen; bőrét égette a forró reggeli nap. Bosszúsan vette észre, hogy magas sarkú cipője bepiszkolódott. Mély levegőt vett és felsóhajtott. A széna és a mezei virágok illata, a lovak és marhák szaga újra a gyerekkorára emlékeztette. Mennyire gyűlölöm ezt az érzést! - gondolta, és kinyitotta a rétre nyíló léckaput. Nem akarok a múltra gondolni. Hiába tiltakozott ellene, hirtelen vágyakozni kezdett a farm után, ahol gyermekkora első éveit töltötte. Ahogy a magas fűben célja felé igyekezett, a hosszú Fűszálak a lába szárát verdesték. Összeszorította az ajkát, és toronyiránt haladt a szilfák és szomorúfűzek övezte kis tó felé. Mire odaért, harisnyáján és cipőjén már csúf fűfoltok zöldelltek. Buchanon ott állt a parton, éppen bedobta a horgot. Bizonyára észrevette a közeledő lányt, ám továbbra is állhatatosan nézte a vizet. Vajon még mindig azt hiszi, hogy el akarom csábítani? - tanakodott magában Lilian. Gondolhat, amit akar, az a fő, hogy meglegyen az aláírása. A férfi sáros barna western csizmát, világosbarna vászonnadrágot és felül nyitott sárga inget viselt. Haja a reggeli napfényben csaknem kékes feketén csillogott. Izmos teste bronzszoborként fénylett. Az  ördögbe! - gondolta Lilian bosszúsan. Beképzelt vidéki bunkó, koszos a csizmája, kilóg az inge a nadrágból. Mégis olyan vonzó, hogy szinte fáj ránézni. Egy magas szilfa alatt megállt. Krákogott, idegesen játszott a fülbevalójával.

- Beszélnem kell magával - szólalt meg végül.

Tom kirántotta a zsinórt a vízből, megvizsgálta a csalit, majd újra visszadobta a horgot. Továbbra sem nézett fel.

- Hallgatom - vakkantotta.

- A lehető leggyorsabban szeretnék visszatérni Omahába. - Nagyon helyes.

Lilian kinyitotta a táskáját, és elővette a magával hozott nyomtatványokat.

- Megkönnyíti a munkámat, ha most azonnal aláírja a szerződéseket. Akkor végre rendezve lenne az ügy.

A férfi fagyos pillantást vetett rá.

- Miért kellene megkönnyítenem a munkáját? - Miért okoz örömet, ha megnehezíti?

- Maga sem teszi egyszerűbbé az életemet. Ugye tudja? A viselkedésem ebből a nézőpontból egyáltalán nem érthetetlen.

- Sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam - felelte fegyelmezetten Lilian. - Nem törtem össze magam ezért a feladatért. Rám osztották. Azonkívül ne felejtse el, az aláírást a maga unokahúga hamísította! Én csak a dolgomat végzem. Minét előbb együttműködik velem, annál hamarább megszabadul tőlem.

- Már megmondtam, hogy a szerződést postán küldöm el. Lilian idegesen zörgött a papírokkal.

- Megtakaríthatná a bélyeg árát. Tudja, a főnöknőm rettenetesen odavan ezért a naptárért. Ha megmutatom neki az aláírt szerződést, tudni fogja, hogy minden rendben van.

- És akkor maga feljebb lép egyet a szamárlétrán.`Ezt akarja, ugye? Ha a naptár sikeres lesz, maga az üstökös gyorsaságával fog emelkedni, nemde? - A férfi hangja oly gőgösen csengett, hogy Lilian alig tudta fölfogni a szavai értelmét. - Az magának teljesen mindegy - ellenkezett. - Miért érdekli egyáltalán?

Tom megvonta a vállát; karján az izmok megfeszültek az ing alatt.

- Egyáltalán nem érdekel - felelte hanyagul. - Csak más színben tűnteti fel a maga fecsegését a nélkülöző gazdálkodókról. A naptárak eladásával semmi nem változik, ezt maga pontosan tudja. No, de ez magának mindegy.

- Sokat gondolok a Nebraskai emberekre, a nehézségeikre... - Miért akar mégis New Yorkba menni?

- Mi változna attól, ha Nebraskában maradnék?

- Semmi, Mindenesetre én csak az őszinte embereket kedvelem: Ebben a vonatkozásban talán szörnyen régimódi vagyok.

Lilian nagy levegőt vett.

- Ne beszéljen másról! Kérem, írja alá a szerződést, hogy fényes pályámat befuthassam! Azután, ígérem, eltűnök az életéből, és remélhetőleg maga is az enyémből.

- Már megmondtam, hogy el fogom küldeni a papírokat - felelte csendesen Tom. - Nem szeretem, ha kényszerítenek.  Így is elég baj, hogy belekeveredek ebbe az  őrtültségbe.  Kérem, menjen most. Az erőszakoskodása kezd udvariatlanná válni.

- Ezt éppen maga mondja... Hogy mer maga udvariasságról beszélni? - kiáltotta Lilian csípőre tett kézzel.

- Maradjon csendben! Azt hiszem, kapásom van.

Az úszó néhányszor megrándult, majd nyugton maradt. Tom hallkan káromkodott. Szemmel láthatóan jobban érdeklik a halak, mint én, gondolta Lilian.

- Még engem nevez udvariatlannak a tegnapiak után? - kezdte újra. A férfi megfordult, és rosszallóan ránézett.

- A tegnap este történteket őszintén sajnálom - szólt halkan. - Talán rosszul értelmeztem a helyzetet. Talán nem. A legszívesebben elfelejteném. Rendes körülmények között nem viselkedtem volna így.

- Ez bocsánatkérés akar lenni? - kérdezte Lilian meglepetten.

- Vegye annak, aminek akarja! - dünnyögte a férfi rosszkedvűen, és újra a tóra nézett.

Lilian dühösen lehajolt, kézzel kirántotta a zsinórt a vízhól, és meglóbálta Bothonon orra előtt.

- Tudja, mi ez? - kérdezte. - Megmondom magának. Olyan zsinór, amelynek mindkét végén féreg van. - Azután nagy ívben visszadobta a csalit a vízbe.

A férfi óvatosan letette a botot a partra.

- Tegnap majomnak nevezett, ma féreg vagyok. Mondhatom, gyorsan süllyedek az áltatok világában. Mielőtt egysejtűnek sorolna be, emlékeztetem arra, hogy maga az, aki akar tőlem valamit. Jobban meg kellene válogatnia a szavait.

- Nem csoda, ha nem tud zöld ágra vergődni az unokahúgával. Maga a legönhittebb...

- Hagyja ki az unkahúgomat a játékból!

- Önhitt, közönyös, zsarnoki... Nem lep meg, hogy Bunny el akar menni innen.

Tom szeme vészjóslóan villogott.

- Hagyja ki Bunnyt a játékból! Maga semmit nem tudhat rólunk. - Ökölbe szorította kezét, mint aki alig tud uralkodni magán.

Egymásba fúródott a tekintetük. Bár az ég tiszta kék volt, a levegő mégis vihar elölti villamossággal telítődött.

- Menjen vissza Omahába! Most rögtön! -  Lilian összerezzent, és ijedten hátrálni kezdett. A férfi kulcscsomót vett elő a zsebéből.

- Vigye el Bunny kocsiját! Neki most úgysem kell. A magáé egy ideig nem fog működni. Megnéztem.

- Micsoda? De hát már kihívtuk a szerelőt...

- Ó is ugyanezt fogja mondani. Üljön be Bunny kocsijába, és tűnés mielőtt még jobban elrontaná a dolgokat.

- Miért, mit tettem? Csupán megpróbáltam...

- Nem tetszik, ahogy példát mutat Bunnynak. Nem tudom elviselni, hogy állandóan utánam szaglászik. Azonkívül megvetem a környezetet, melyben él és dolgozik, Miss Avery. A hirdetési szakma mesterséges világ, amelyben mindent úgy mutatnak be, hogy el lehessen adni. Becsületes ember vagyok, szeletem az őszinte embereket és a hamisítatlan dolgokat. Ezért felszólítom, hogy tűnjön el a birtokomról. Most, azonnal. Lilian összegörnyedt, mint akit megütöttek. Nem tudott Tom szemébe nézni. A férfi szavai nagyon bántották. Milyen jogon sértegeti őt?

Bothonon a kezébe nyomta a kulcscsomót.

- A kis Honda - mondta hűvösen. - A jövő héten az egyik emberem Omahába megy orvoshoz. Akkor el tudja vinni a maga kocsiját, és vissza tudja hozni Bonnyét. Adja meg Ednának a címét!

Lilian először a kulcsra nézett, majd Tomra.

- Nem használhatom Bunny kocsiját. Borzasztóan ideges lesz. A férfi a lány ajka elé tette a mutatóujját, hogy elhallgattassa.

- A Honda az én nevemen van. A farmon pedig én döntöm el, mi a helyes és mi nem. El fogom küldeni a szerződést, ahogy megígértem. Bunny és Edna bizonyára nagyon örül magának, én azonban már nem tudok barátságosan viselkedni.

Mit tehettem, hogy ilyen ellenséges érzést váltottam ki ebből az emberből? - tépelődött magában Lilian. Edna és Yonke tiszteletes is Tom barátságos jellemét magasztalta. A fényképeken az unokahúga, Marisa is őszinte csodálattal nézi, egyedül Bunny tagja hajthatatlan zsarnoknak.

Lilian szomorúságát látva, a férfi magába szállt. Végül is nem volt más választása. Múlt éjjel ez a nő felizgatta, csakúgy, mint ma reggel. Még rosszabb azonban, hogy Bunnyt is a maga oldatára állította. Emiatt bizonyára még tovább romlik a viszony közte és az unkahúga között. Reggel, mikor Lilian kocsiját megvizsgálta, majd felrobbant a méregtől. A motor kétségkívül pocsék állapotban volt, de egy vezetéket is elvágtak. Semmi kétség, ezt csak Bunny tehette. Mindent elkövet, hogy a bálványozott Miss Avery-jét itt tartsa, és ezzel nyomást gyakoroljon őrá. Ez a nő azonban Bunny ügyeskedése nélkül is az ideg-összeroppanás széfére sodorja. Azzal az átkozott naptárral teljesen felforgatja az életét. Az első pillanattól gyanakvással figyeli Liliant. Talán azért, mert elhunyt nővérére, Bunny anyjára emlékezteti. Mindketten egyformán elevenek, gyors észjárásúak, hasonlóan természetesen előkelő viselkedésűek, és az ízlésük is ugyanaz. Bunny nyilvánvalóan ezért tartja Liliant a világ legokosabb és legcsodálatraméltóbb hölgyének. Ez azonban nagy veszélyeket rejt magában: Mintha a nővére a sírból nyúlt volna a lánya után, hogy Bunnyt a saját akarata szerint nevelje. Ezt nem engedheti. Meg fogja védeni a gyereket, akármilyen kegyetlennek tűnhet is ezért a kívülálló szemében, és akárhogyan küzd is a lány ez ellen. Buchanon egymásnak ellentmondó érzéseket olvasott le Lilian arcáról. Sötét szeme dühösen szikrázott, s bár ajka remegett, állát makacsul előreszegezte. Gesztenyebarna hajába belekapott a könnyű szél, fülbevalói csilingeltek. A férfi hirtelen arra gondolt, milyen is volt ezt a nőt a karjában tartani, ajkát az arcán érezni. Ezért az ábrándozásért már nem okolhatja a holdat.

- Miss Avery, tűnjön el végre! - szólalt meg kifejezéstelen arccal.

Lilian kővé dermedt. Megy rögvest, de előbb megmondj a véleményét ennek az elviselhetetlenül faragatlan alaknak.

- Nemhiába óvott szegény anyám mindig a jóképű fickóktól - szólt hangsúlyozott hidegséggel. - Örülök, hogy a naptárbeli fénykép csupán a külsejét mutatja meg. Mert amit a felszín alatt hord, az nem méltó különösebb figyelemre. - Összehajtotta a szerződést, és a férfi kezébe nyomta. - Hadd adjak végül egy jó tanácsot, méghozzá ingyen! Maga szereti Bunnyt, a viselkedésével mégis elüldözi a háztól. Higgyen nekem, mert én megértem az unokahúgát! Az ő helyében én már rég itt hagytam volna csapot-papot. És soha nem gondolnék se magára, se a birtokra. Megfordult és elindult. Érezte, amint Tom utánanéz, s tekintetével szinte átfúrja. Emelt fővel sietett át a mezőn, ám a nedves füvön megcsúszott, és megbicsaklott a lába. Megállt, halltan szitkozódva lehajolt, és levette bepiszkolódott szandálját. Egyik kezében a lábbelijét tartotta, másikkal a szoknyáját fogta össze. Tom karba tett kézzel figyelte. Fülébe csengett még, amit Lilian mondott Bunnyról. Mit sem tudhat a közöttük levő viszonyról, látogatásával csak rontott a helyzeten. Elkerülhetetlennek látszik a következő összecsapás Bunnyval, és ő ezúttal bizonyára még keményebb lesz. Megkönnyebbült Lilian távozásán, mégis különös érzés töltötte el. Tekintetével kísérte a megfutamított ellenfelet. Nevetséges, ahogy magas sarkú cipőben pipiskedik a réten... El kell ismerni, mezítláb is határozottan kecsesen mozog... Ni csak, nem nyitj a ki a kaput, inkább átbújik a kerítésdrótok között. . . Egyenesen a házhoz tart. Hirtelen rádöbbent, milyen keveset tud Lilian Averyról. Jó lenne közelebbről " megismerni, pedig egyvalami nagyon zavarja benne. Éppúgy, mint a nővére vagy Bunny, Lilian is képes egyszerre két világban élni. A nebraskai farmon is képes otthon érezni magát, de a csillogó, izgalmas nagyvárosi élet után is sóvárog. Ezek a két világban élő nők- s ezt saját keserű tapasztalata mondatta vele - valójában egyikben sincsenek igazán otthon. Annak ellenére, hogy pontosan tudni vélik, mi a jó számukra, mi hiányzik nekik és mi az életük értelme, igazában soha nem voltak e tudás birtokában. Ezért veszélyesek a Lilian Avery-féle nőszemélyek.

-  Itt ragadtam a világvégén-panaszkodott Lilian Deilának a telefonba. Olyan sietve távozott Tom birtokáról, hogy csak néhány kilométer után jutott eszébe, hogy felhívja az ügynökséget, amikor megállt Lawlerban az üzemanyagtöltő állomáson. - Hála istennek, már úton vagyok hazafelé. A kocsimban elromlott valami, a műhelyben nem találtak megfelelő alkatrészt, ezért kölcsön kellett kérnem egy másik kocsit. Mielőtt bemegyek az irodába, hazaugrom átöltözni. Megmondhatod Mrs. Madigannek, hogy Buchanon hozzájárult a kép közléséhez.

- Aláírta a szerződést?

- Hát azt még nem, de megígérte. Többet nem tudtam elérni. - Meg lehet bízni egy ilyen jóképű férfiban?

- Jó kérdés... Nincs más választásunk. Azt mondják, tartja a szavát.

- Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen - kacarászott Delia. - Valóban olyan vonzó?

- Hihetetlenül jóképű.

- Akkor valami baja lehet, különben már rég megházasodott volna - vélekedett a titkárnő.

- Tom Buchanonnak egyetlen hibája van - közölte fásultan Lilian. - Zsarnok. Az első pillanattól fogva szemtelenül viselkedett velem. Megsértett, aztán a szó szoros értelmében kidobott.

- Hja, senki sem tökéletes.

- Kösz a vigasztatást. Szóval délután bemegyek. Azok után, amit tegnap átéltem, tiszta élvezet lesz Thurmond Specklesszel találkozni.

Amikor Tomot otthagyta a tónál, először bement a házba. Éppen ott volt a szerelő.

- Pocsék állapotban van a kocsija - mondta fejcsóválva. - El kell vontatnom a műhelybe, és alkatrészt kell hozatnom hozzá. A vezetékeket is meg kell vizsgálnom. Legalább egy hétbe telik, míg újra működőképes állapotba hozom.

Lilian ezután közölte Ednával és Bunnyval, hogy az unokahúg kocsiján kénytelen elmenni.

- Mi az hogy az én kocsimmal? - kiáltott fel rémülten Bunny. - Tom bácsi még azt is megengedi magának, hogy elvegye a Hondámat? - Jaj, mennyire gyűlölöm! A végén még gyomorfekélyt kapok! - Kezét a gyomrára szorítva a szobájába futott.

Lilian még soha nem érezte magát ennyire kellemetlenül. Gyűlölni sem gyűlölt még úgy senki embermát, mint Tom Buchanont.

Edna mindenesetre ragaszkodott ahhoz, hogy Bunny kocsijával menjen, és megnyugtatta, hogy a lány túl fogja élni az átmeneti veszteséget.

Micsoda zűrzavar, gondolta Lilian, miközben a poros országútim Omaha felé hajtott. Tekintete végigsiklott a zöld különböző árnyalataiban pompázó mezőkön. Ma még a gyönyörű látvány sem tudta elűzni rosszkedvét.

Újra és újra Tom meg az unokahúga jutott az eszébe. Őszintén sajnálta a fiatal lányt: Bunny nagyon tehetséges, egyúttal igen bonyolult lélek. A fényképeivel olyasmibe rángatta bele a nagybátyját, amit az szívből megvet. Tom Buchanon komoly férfi, visszavonultan él, s nem akar a nyilvánosság reflektorfényébe kerülni. Bizonyos értelemben sajnálatra méltó alak. Nem érdemli meg a részvétemet! - intette józanságra magát szigorúan Lilian. Végül is szörnyű zsarnok. De amint eszébe jutott a csókja, ellentétes érzelmek kerítették hatalmukba. Ne gondolj rá! - mondogatta magának. A lehető leggyorsabban el kell felejtened. Kora délután ért be az irodába. Hogy jókedvre derüljön, legszebb zöld vászonkosztümjét vette föl egyszerű fehér blúzzal. Mikor Delia meglátta, behúzta a nyakát, s mereven a padlóra szegezte tekintetét. Lilian rögtön megértette, hogy valami galiba történt. - Mi a baj? - kérdezte köszönés nélkül.



Delia megköszörülte a torkát. - Isten hozott!

- Delia, ismerlek. Itt valami nincs rendben. Mi baj van? A titkárnő az asztalra könyökölt, kezét összekulcsolta. - Ugye értelmes, higgadt nő vagy, erősek az idegeid? - Az a körtílményektől függ.

- Mrs. Madigan újra Lawlerba akar küldeni.

- Micsoda? - hűlt el Lilian. - Hisz épp most érkeztem onnan! - Azt akarja, hogy megint talátkozz Buchanonnal.

- Jaj, nem! Még az első találkozást sem hevertem ki. Ki kell pihennem magamat, a sebeimet kell gyógyítgatnom. Az az ember gyűlöl engem, és gyűlöli az ügynökséget is.

- Az a férfi gyűlölhet, akit akar, a nők mégis imádják. Legalábbis a Modern Woman című folyóírat kiadója szerint, aki szentül azt hiszi, hogy Amerika női lakossága rajongani fog érte. Cikket szeretne közölni a naptár szereplőiről.

- A Modern Woman - ismételte bizonytalanul Lilian. - Egész Amerika legnagyobb női képes újságja.

- Az egyik szerkesztő reggel fölhívta Mrs. Madigant. Buchanon teljesen fellelkesítette. Ő lesz a cikke középpontjában. Tudod, mit jelent ez?

- Ez azt jelenti, hogy Buchanon meg fog ölni - bólogatott csüggedten Lilian. - Ettől eltekintve azt is jelenti, hogy a munka az elképzelhető legnagyobb hírverést kapja. Szóval kelendő lesz a naptár. Márpedig ez a célja a hirdetési hadjáratunknak.

A lány nagyon kutyául érezte magát.

- Előbb azonban Buchanonnak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy ez a cikk megjelenjen róla. Még az első szerződést sem írta alá. Ha ezt megtudja, valószínűleg visszavonja beleegyezését.

- Ezt kell megakadályozni. A Modern Woman nem akármilyen összeget utalna át a cikkért az alapítványnak. Tizenkétezer dollárt. Ez már olyan tekintélyes summa, amellyel valóban segíteni tehet a gazdákon.

- Felhívom - döntött Lilian.

- Ne fáradj, megint mellétette a telefont. Valakinek azonban beszélni kell vele. Egy cikk a Modern Womanben... Ezt követően bizonyára más újságok is érdeklődnének.

Lilian a tenyerébe temette az arcát kétségbeesésében.

- Valószínűleg nemet fog mondani. Akkor elfelejthetem a New Yorkba szóló ajánlást. Talán még ezt az állásomat is elveszítem.

- Mrs. Madigan ezt máshogy fejezte ki - közölte részvevő hangon a titkárnő. - Bizonnyal egyeden pillantással érthetővé tette a dolgot.

- Tudod milyen, amikor a fejébe vesz valamit. Lilian megdörzsölte karikás szemét.

- Mikor kell indulnom? - kérdezte végül.

- Azonnal Egy órával hamarább természetesen jobb lett volna.

A lány azon tanakodott, magában, mit is mondjon Tom Buchanonnak. Egyáltalán szóba áll majd vele?

- Lilian biztatta Delia-, gondolj arra, amit Mrs. Madigan szokott tanácsolni ilyen helyzetekben! Ne nehézségként, hanem kihívásnak fogd fel az ügyet!

- Máris visszajött? - álmélkodott Bunny. - Kész a kocsija? Vagy csak vissza akarta hozni az enyémet? Majdnem belehaltam, mikor Tom bácsi odaadta magának.

Amikor Lilian rákanyarodott a feljáróra, a lány éppen a skót juhász hosszúszőrét fésülte a ház előtti pázsiton. Az ismerős motorbúgásra felkapta a fejét, és a fésűt eldobva a kocsihoz futott.

- Bunny, sajnálom, hogy a Hondáddal kellett elmennem. Nem volt más lehetőségem. Azért jöttem, mert megint beszélnem kell a nagybátyáddal. Hol találom? - Lilian akaratlanul is a ház felé indult.

Bunny azonban a karjánál fogva visszatartotta. Mezítláb volt, rövidnadrágban, fehér trikóban.

- Valami baj van? - kérdezte elfúló lélegzettel. - Nem akarják a fényképemet közölni, ugye?

- Nem, Bunny, minden rendben. Inkább örvendetes hírt hoztam. Csakhogy előtte a nagybátyádnak alá kell írnia még egy szerződést.

- Hogyan? Miért? Mi történt?

Lilian látta, hogy többet árult el a kelleténél. Remélte, hogy kitérő válaszával kielégíti az unokahúg kíváncsiságát.

- Lehetséges, hogy egy másik hirdetést is készítünk. Erről  akarok a nagybátyáddal beszélni.

- Nincs itthon. Edna sem. A néni bement a városba, Tom meg az istállóban van. Még egy hirdetés? Mit jelent ez? Újságban? Folyóiratban? A felvételemet egész Amerika megismeri? - Bunny izgatottságában körbetáncolta Liliant.

- Kérlek, nyugodj meg. Eddig csak egy felkérés érkezett egy laptól. - Egy laptól? Melyik laptól?

- Bunny! - Lilian csaknem könyörgött. - Nem mondhatok most többet. A nagybátyáddal kell beszélnem. Szóval az istállóban találom. Jobb már a kedve? - Az ő kedve mindig rossz - felelte a lány. - Egy folyóirat, alig tudom elhinni ! Rögtön felhívom Fredet. Nagyon büszke lesz. Valóra válik az álmom! - Szelesen sarkon penderült, s nyomában az ugató skót juhásszal befutott a házba.

Mit tettem már megint? - kérdezte Lilian magától, s összeszorította a száját. Fehér táskáját a vállára akasztotta, majd határozott léptekkel az istálló felé indult. Ezúttal lényegtelennek tünt, hogy a poros úton újabb pár cipője megy tönkre.

A széna illata összekeveredett a lovak szagával, az ajtón bevetődő napsugárban porszemek táncoltak. Lilian összehúzott szemmel szoktatta magát a benti félhomályhoz. Hamarosan felfedezte, hogy Tom az egyik lóállásban egy nagy szürke kanca mellett térdel, kötést tesz az állat egyik lábára. Köhintett egyet.

- Mr. Buchanon?  Én vagyok, Lilian Avery. Nem akarom zavarni, de meg akarok beszélni magával valamit.

Tom sóbálvánnyá merevedett, aztán lassan felemelte a fejét.

- Maga? - kérdezte csodálkozva. Óvatosan visszarakta a ló patáját az alommal fedett padlóra, s felállt. Még ugyanazt a sárga inget viselte, mint horgászáskor, ezúttal derékig kigombolva.  Liliant pillantásra sem méltatva begombolta és be tűrte az inget a nadrágjába. - Azt hittem, visszatért Omahába. - A hangja vészjóslóan csengett.

Lilian idegesen huzigálta zöld kosztümkabátja szélét.

- El is mentem, de a főnököm azonban újra ideküldött. Változás történt. Beszélhetnénk valahol nyugodtan?

- Mivel szolgáltam rá erre? - kérdezte a férfi elhárítóan, s úgy nézett körül az istállóban, mintha lenne ott valaki, aki kielégítő választ ad a kérdésre. - Miért nem hagynak nyugton? Én csak azt szeretném, hogy Bunnyt békében felnevelhessem. Lilian közelebb lépett. A férfi megvetően végigmérte fehér, magas sarkú cipőjét, divatos kosztümjét. - Mindig így kiöltözik, ha vidékre utazik?

- Nem tudtam, hogy újra ide kell jönnöm. Mivel maga mellérakta a kagylót, nem is tehettem mást. - Előrehajolt, kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a lovat. Az állat megszagolta a kezét, s nedves, rózsaszín nyelvével megnyalta a kabátkaujját.

Tom belekarolt az ügynöknőbe, és kivezette a lóállásból.

- Jöjjön! Különben a lovam még megeszi a szép zöld kabátját, és ezért is fizethetek. - Egy ember nagyságú szénabálához kísérte a lányt, ott végre elengedte. - Na, mi van már megint? - kérdezte kihívóan.

Lilian lehajtott fejjel megigazította a kabátját. Tom tisztes távolságban állt tőle, mégis túl közel érezte magához. S bár a férfi nem kifejezetten barátságosan fogadta, kellemes meleget érzett ott, ahol egymáshoz értek. Lawler felé az úton többször is elpróbálta, hogyan mondja meg Tomnak a hírt. Minden szót, minden szünetet és lélegzetvételt megtervezett. Addig ismételte magában a szöveget, amíg oly meggyőzően csengett, hogy a legszívtelenebb zsarnok sem utasította volna el a kérését.

- Nem - nyilvánított véleményt kurtán Buchanon, miután a lány befejezte szívhez szóló előadását.

Mondatai közben Lilian növekvő aggodalommal figyelte, ahogy a férfi arca fokozatosan elkomorul. A keze meg ökölbe szorult, mintha bármelyik pillanatban támadni készülne. Hirtelen valahogy még magasabbnak türt, mint eddig, széles válla fenyegetően tornyosulta kecses női alak fölé.

- Gondoljon még egyszer az előnyökre! Tizenkétezer dollárt kap az alapítvány. A hirdetéssel jobban fogy majd a naptár. Egyszerűen nem utasíthatja vissza - puhította Lilian.

- Nem! - ismételte meg a férfi. - De nem teheti...

Tom leintette.

- Nem, és nem! Nem engedem, hogy a képem mindenféle lapban megjelenjen. Idétlenül festenék életreceptek és körömlakkhirdetések között. Szó sem lehet róla. Keressen valaki mást!

- A Modern Woman is kifejezetten magát akarja. Mindenki magára vár - felelte kétségbeesetten Lilian.

- Azt mondtam, nem!- kiáltott türelmetlenül Tom. Arca kivörösödött a haragtól. - Némely férfiak örömmel fényképeztetik le magukat. Én nem tartozom közéjük. Egyedül családi képen vagyok hajlandó szerepelni... nem egy tömeg ismeretlen ember előtt. És egyáltalán nem nők előtt.

- Hallja - makacskodott Lilian -, nem akarok magának hízelegni, de maga tényleg jó kiállású férfi... Nagyon jóképű. A lap egyedül magáért fizet ilyen sok pénzt.

Tom káromkodott egy cifrát, és konokul a fejét rázta.

- Teljesen mindegy, milyen vagyok. Miért érdekli egyáltalán az embereket, hogy valaki hogy néz ki?

- Ez már csak így megy. A naptárokban általában jóképű férfiak szerepelnek. - Miért nem tesznek bele egyszerűen szép nőket? Ha a naptárt olyan jó ügynek tartja, szerepeljen benne maga! Elegem van azokból az emberekből, akik másokat csak a külsejük alapján értékelnek.

- Mit jelentsen ez? - kérdezte bizonytalanul Lilian.

- Maga tényleg nem tudja, miről beszélek? Ember vagyok, és nem kiállítási tárgy. Érdeklődjenek irántam azért, mert sokat tettem a gazdaságomért, a családomért, a közösségért! És ne azért, mert történetesen jóképű vagyok.

Ahogy Lilian ránézett, elszállt az utolsó reménysugara is. Rádöbbent, hogy mi fontos igazán az életben Tom Buchanon számára. A férfi nem önhitt, épp ellenkezőleg. Szerényen él, s szeretne békében maradni. Valószínűleg mások is a külseje, s nem a személyisége után ítélik meg. Nem csoda, ha kezdettőt oly hevesen ellenzi a naptárban való szereplést.

- Nos - szólt Lilian a lehető legfegyelmezettebben -, tudom, hogyan vélekedik a munkánkról, de ez az ügy jótékony célt szolgál. Kérem, gondolja meg még egyszer. Meg kell tennie.

- Talán bizony kötelez rá? Az az egyedüli kötelességem, hogy jól gazdálkodjam a birtokon és gondoskodjam a családomról. És ha maga, Miss Avery elment, pontosan ezt fogom folytatni. Ha még nem értette volna, a válaszom nem. Most pedig isten áldja!

Lilian a hajába túrt, s az ajkát harapdálta.

- Azt szeretné, ha könyörögnék? - kérdezte. - Rendben. Könyörgöm, tegye meg, nemcsak a nebraskai gazdák miatt, hanem saját magam miatt is. Tudom, hogy ki nem állhat, de ha teljesíti a kérésemet, örökre eltűnök az életéből. Egyszóval kérem... kérem!

- Nem! Nem akarom, hogy cikk jelenjen meg rólam akármelyik vacak női lapban. Azonkívül nem "akarok olyan naptárban szerepelni, melynek az a címe, hogy... hogy is volt?

- Nebraskai kemény fiúk - emlékeztette halkan.

- Kemény fiúk - ismételte Tom sóhajtva. - Hogy az a... - káromkodott egy kacskaringósat egy szalmabálának támaszkodva.

- Mindent megtennék, hogy meggyőzzem- szólalt meg Lilian egy idő múlva. Rögtön észbe kapott, és aggódva Tomra nézett.

Hogy mondhattam ilyet? - kérdezte rémülten önmagától.

A férfi hűvösen és megvetően nézte. Sötét szemöldökét gyanakodva húzta össze, tartása most még fenyegetőbbnek hatott.

- Nem úgy gondoltam - tette hozzá gyorsan a lány, és zavartan megrázta a fejét. - Minden lehetségest meg kell tennünk... úgy értem, nekem és az ügynökségnek.

- Tudom jól, mire gondolt. -- Tom hangja jéghidegen csengett. Tetőtől talpig végigmérte Liliant. Sötét tekintete ezúttal szinte áthatolt a ruhaanyagon, és mint birtokolható tárgyat értékelte a testét.

- Nem - tiltakozott Lilian, s az ajkába harapott -; tényleg nem úgy értettem. Csak kicsúszott a számon.

Buchanon bólintott, mintha a magyarázat kielégítette volna.

- Örülök, hogy végre az igazi arcát mutatja. Már csak nem lelkiismeret-furdalásom támadt a tegnap este miatt. Azt hittem, igazságtalanul ítéltem meg. - Szeme szikrázott a dühtől. - Sőt, kis híján bocsánatot kértem magától és azt fontolgattam, hogy mindent elölről kezdhetnénk.

Nem az vagyok, akinek tart, akarta felelni, az ügynöknő, de nem jött szó a szájára.

A férfi dühösen a szalmabálára csapott.       .

- Nem csalódtam magában. Örülök, hogy nem tettem magam nevetségessé. Nos, nem ez a szalmakazal a legjobb hely a szenvedélyes szerelmi játékhoz? Nem a legmegfelelőbben van ugyan öltözve, de ezen igazán gyorsan lehet segíteni.

A helyzet olyan kínos volt, hogy Lilian legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében.

- Egyáltalán nem arra akartam felszólítani, hogy szeretkezzék velem a szalmában.

- A múlt éjjel túl gyáva volt a terve véghezviteléhez. Ma másképp fest a dolog. Ne bámuljon olyan ártatlanul! Tegnap este a lenge hálóingében csábított, ma szóban tett ajánlatot.

- Nem csábítottam! Ma pedig nem tettem magának semmiféle ajánlatot. Tökéletesen félreért.

- Mindketten tudjuk, mit akar. Nem, Miss Avery, más utat kell találnia New York felé. Engem nem használhat menetjegyként.

Lilian halántéka lüktetett, annyira ideges volt. Szorító nyomást érzett a mellkasában, ájulás környékezte. Ez a férfi nemcsak a jövőjét rombolja szét, de csúfot is űz belőle. Még egy utolsó kísérletet tett. Tudta, hogy tisztességtelen, amit művel, de nem maradt más lehetősége.

- Meg kell tennie... Bunnyért. Ha elutasítja a kérésemet, összetöri az unokahúga szívét.  Senki nem fog magának megbocsátani. Ezzel maga is tisztában van. Tom egész eddig egy szalmaszállal játszott, most hirtelen megmerevedett. Mint a zsákmányát leső ragadozóé, úgy szűkölt résnyire a szeme.

- Mesélt Burnnynak a cikkről? - kérdezte emelt hangon. Lilian érezte, hogy nagy hibát követett el.

- Úgyis megtudta volna.

Buchanon teljes nagyságában kiegyenesedett, s idegesen hátravetette a haját. Arca kővé dermedt Azután megragadta Liliant.

A lány annyira meglepődött, hogy védekezni is elfelejtett, pedig fájt neki az erős markok szorítása.

- Semmitől sem riad vissza mi? - dühöngött a férfi. - Eresszen el! - sziszegte Lilian mérgesen.

Tom hevesen magához rántotta és fölé hajolt.

- Ott és akkor fogom meg, ahol és amikor akarom.

A lány hasztalan próbálta eltolni magától, a férfi hideg mosollyal nézett rá. Ellenállhatatlanul a szalmabálának nyomta Liliant, s arcával még jobban közelített

- Hagyja abba!

- Azt hittem, szeretné, ha megérinteném. Az igazat megvallva, én is. Mégsem teszem meg. Túl nagy árat fizetnék érte.

- Hagyja abba! - követelte Lilian.

- Abbahagyom. - Tom leeresztette a karját, hátralépett, és kifejezéstelenül mosolygott Aztán lefricskázott egy szalmaszálat a kosztümkabátról, mintha csak a nőt is el akarta volna távolítani a látóköréből.

- Távozzon, Miss Avery! Soha ne is jöjjön vissza! Különben semmit sem fogok aláírni. - Elfordult, és kiment az istállóból.

Lilian elvörösödve nézett utána. Heves szívdobogással a szalmabálának dőlt, szemét lehunyta. A találkozásuk rosszabbul sült el, mint képzelte. Nem kellett volna mesélnie Bunnynak a folyóiratról: Megérkezésekor azonban olyannyira zavart és ideges volt, hogy egy percre elvesztette a fejét. Azután arra használta Bunnyt, hogy nyomást gyakoroljon Tomra. Tudnia kellett volna, hogyan válaszol erre a férfi. Teljesen érthető a viselkedése. Megfájdult a feje. Amikor felidézte magában a beszélgetésüket, keze ökölbe szorult és ráütött a szalmabálára.

- Mindenre kész vagyok - jutottak eszébe újra kétértelmű szavai.

Hogyan mondhatott ekkora marhaságot? Ezzel az egyetlen mondattal csak megerősítette a róla alkotott előítéletet. Teljes erőből még egyszer ráütött a szalmabálára. Tom nyilván hideg, számító nőnek tartja, aki mindenre hajlandó a pályafutása érdekében. Csak magát okolhatja,  amiért a férfi ilyen lesújtóan vélekedik róla.

Tenyerével végigsimította felhevült arcát, aztán megfordult, és kilesett a csendes, néptelen udvarra. Buchanon valószínűleg bement a házba.

Lehajtott fejjel lépett ki az istállóból, és egyenesen Bunny kocsijához sietett. Nem szívesen vette igénybe a Hondát, de nem volt jobb megoldás.

Jó száz mérföld megtétele után kezdte visszanyerni az önuralmát. Mennyire utálhat Tom Buchanon! - futott át az agyán. Vajon hogyan fogadja majd Mrs. Madigan a kudarcot? Mivel a főnöknő soha nem mutatja ki nyíltan a dühét vagy a csalódását, valószínűleg csendben levonja a következtetéseket, és minden bizonnyal nem engem fog javasolni a New York-i állásra, kesergett.

Megrázkódott, mert még az előbbinél is súlyosabb dolog jutott az eszébe. Ma olyat tett, amire rendes körülmények között soha nem vinné rá a lélek. Tom megparancsolta, hogy ne avatkozzon az életébe, ő mégis visszament a birtokára. A pályája érdekében rá akarta venni valamire, amit a férfi gyűlöl, sőt attól sem riadt vissza, hogy megzsarolja, hogy kijátssza ellene Bunnyt. Azonkívül olyan szavakat használt, melyeket soha nem bocsát meg magának. „Mindenre hajlandó vagyok..." Pedig egyáltalán nem szokott férfiaknak ajánlatot tenni. Csak a pályafutása kedvéért nem cselekedne a meggyőződése ellen semmit.

Valóban nem? - kérdezte önmagától. Elég sokat tettél már a New York-i állásért. Egyelőre azonban még nem vagy romlott nő, aki mindenre kész, bár talán a legjobb úton haladsz afelé, hogy ilyenné válj.

7. FEJEZET

Cinire Madigan bátorítóan nézett rá.

- Lilian, tudom, hogy sokan kemény nőnek tartanak. Pedig nem vagyok az. Csak tudom, mit akarok. Ebben az esetben azt akarom, hogy a naptárnak sikere legyen.

A lány összekulcsolta ölbe tett kezét, és szórakozottan bólintott.

- Mr. Buchanon néhány napon belül megnyugszik. Akkor még egyszer megpróbálhatja rávenni. Az unokahúga a siker kulcsa. - Mrs. Madigan elégedetten mosolygott. - Talán közölhetnénk egy hírt a helyi újságban. Olyasmire gondoltam, hogy: „Amerika legismertebb női lapja Barbara Jean Sevrinson lawleri iskolás lány fényképeit közli." Ezzel behúznánk a bácsikáját a csőbe.

Lilian nem felelt. Nem, gondolta, ezt nem teheti.

- Biztos vagyok benne, meg tudja csinálni - folytatta Mrs. Madigan. - Legalábbis remélem. - Mosolyát jelentőségteljes pillantás váltotta föl. Vagy megszoksz,vagy megszöksz, sugallta a szeme. -A kudarcot nem viselem el. Világos? Lilian bólintott. Minden világos volt.

Szombat este Lilian egyedül ült kis omahai lakásában. Négy mozgalmas, fárasztó nap után örült a hétvégének. Tegnap Delia meghívta a Macbeth bemutató előadására, ő azonban visszautasította.

Mezítláb, farmernadrágban, régi piros trikójában gubbasztott a rozoga íróasztalnál, fejét kezébe támasztotta. Még egyszer elolvasta a most fogalmazott szöveget, amelyet sajtóközleményként készült elküldeni a legfontosabb nebraskai újságoknak.

A Modern Woman hamarosan közli a megyénkben élő Barbara Jean Lawler fényképészfelvételeit: Barbara Jean tizenhét éves, a helyi gimnázium végzős tanulója.

A fénykpeket, amelyet Miss Sevrinson nagybátyját, Tom Buchanon gazdát ábrázolják, a Momestead Heritage Alapítvány választotta ki a naptár számára. Az alapítvány a naptár bevételéből Nebraska szegény gazdálkodóit támogatja.

Rendkívüli elismerés ez egy ilyen embernek - nyilatkozta Claire Madigan, a szervezést végző hirdetési ügynökség vezetője. - Valóban jó ötlet, hogy így segítsünk a szükséget szenvedőkön."

Nem túl szellemes, de a célnak megfelel. Ha Lawler és a környéken megjelenik ez a cikk, Tom nem tagadhatja meg a beleegyezését. Máskülönben nevetségessé tenné Bunnyt, magát pedig kőszívű emberként mutatná be, aki nem törődik embertársaival.

Claire Madigan alacsony, dundi, mindig kifogástalan ízléssel öltözködő nő volt, ezüstszürke haját általában kontyba tűzve viselte. Egyik ellensége egy alkalommal jó karban lévő daginak nevezte. Külsőleg szelídnek tünt, de a szíve és a gerince acélból volt.

Most éppen az íróasztalánál trónolt, s egy díszes markolatú papírvágó késsel játszott. Hűvösen pillantott a székében idegesen fészkelődő Lilianre.

- Tom Buchanon tehát visszautasította az ajánlatunkat?

Lilian bólintott. Tegnap este sokáig nem tudott elaludni a gondolattól, hogy ma találkozni fog a főnökével. Közben már nem érzett bűntudatot azért, amiért beavatkozott Tom életébe. Itt az irodában meg éppenséggel úgy gondolta, hogy nem avatkozott bele eléggé.

- Értem, értem - mondta szórakozottan Mrs. Madigan.

- Buchanon fütyül a cikkre. Békén kellene hagynunk, különben a naptárban sem lesz hajlandó szerepelni. Legalábbis ezzel fenyegetett.

- Fenyegetett - ismételte a szót Mrs. Madigan, s a reggeli napfényben csillogó papírvágó kés pengéjét nézegette. - Azért ilyen gyorsan nem adjuk fel. Talán megváltozik a véleménye. Mindenesetre remélem. A maga érdekében is. Eddig nagyon elégedett voltam a munkájával.

Eddig, gondolta bánatosan Lilian. Tudta, hogy felsült, s elveszítheti az állását. - Olyan rég dolgozom a hirdetési szakmában - mondta Mrs. Madigan. - Mindig, amikor már úgy tűnt, nem jutok tovább, egy régi mondás jutott eszembe: „Egy lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme." A mi gyenge láncszemünk Buchanon unokahúga. Őt kell felhasználnunk, természetesen nagyon óvatosan.

- Ez lehetetlen. A nagybátyja őrjöngene a dühtől.

- Ez az egyetlen lehetőségünk a meggyőzésére. - Mrs. Madigan az asztalra tette a papírvágó kést, és Lilianre nézett.

- Nem lenne tisztességes - próbált ellenkezni a lány.

- Végül is jótékony célt szolgálunk. És a cél szentesíti az eszközt. Nem szeretném, ha megakadna a munka lendülete, mert egy vidéki agglegény álságosan szerénynek tünteti föl magát. Ezt nem hagyhatom. És maga sem, kedvesem.

Lilian teste olyan görcsben volt, hogy a nyaka is belefájdult. Elviselhetetlennek tűnt a gondolat, hogy újra bele kell szólnia Tom Buchanon életébe.

Igen, gondolta Lilian, így bizonnyal elérem célomat. Ennek ellenére mégsem tehetem meg. Egyszerűen nem tehetem meg.

Kétségbeesetten hunyta le a szemét. Maga előtt látta Mrs. Madigan hűvös mosolyát. „Biztos vagyok benne, hogy meg tudja csinálni. Legalábbis remélem." - Nem, nem tudom - mondta Lilian hangosan.

De meg kell tennem, különben soha nem jutok New Yorkba, tette hozzá csendben. Ha csődöt mondok, Mrs. Madigan megváltoztatja a véleményét rólam. Nem leszek többé sokoldalú tehetség, inkább olyan valaki, akitől sürgősen meg kell szabadulni.

- Az ördögbe! - szaladt ki a száján.

Sóhajtva nyújtózkodott. Már nem számít semmi. Ilyet egyszerűen nem tehet Tommal, de magával sem. Fogta a papírlapot, széttépte és a szemétkosárba dobta. Mrs. Madigan valószínűleg hamarosan elbocsát. No és? Van még állás a világon.

Majd félrerak annyi pénzt, hogy a maga erejéből New Yorkba költözhessen. Talán egy évig dolgozik majd ezért, talán kettőig is, egy napon azonban eléri a célját, méghozzá segítség nélkül.

Fogta az újságot és böngészni kezdte az apróhirdetéseket. Ha valóban elveszti az állását, legjobb, ha már most új után néz. Egy ismeretien hirdetési ügynökség például fiatal, mozgékony munkatársat, egy bensoni bolthálózat piackutatásban jártas boltvezetőt keresett, két nebraskai egyetem közgazdaságtan tanszéke pedig docensi állást hirdetett meg. Mit tesz isten, az egyik a lawleri egyetem volt. Jobb gyorsan cselekedni, mint a régi munkahelyet gyászolni jelszóval újra verni kezdte az írógépet; és megirt négy pályázatot. Életrajzával együtt megcímzett, felbélyegzett borítékba tette őket.

Felvette az edzőcipőjét, gondosan bezárta a lakásajtót, aztán Bunny kocsijával elhajtott a negyvenötödik utcába, ott bedobta a leveleket a postaládába, majd egy-két órát cél nélkül kóborolt a környéken. Lelkiismerete figyelmeztette, hogy fölöslegesen ne gyötörje Bunny kocsiját. Sajnos a séta sem nyugtatta meg, de legalább elfáradt.

Az utcájukban leállította a kis Hondát a háztulajdonos kocsija mellett; s fölsietett a lakásába.

Másodpercekkel később csikorgó fékezést, majd ajtócsapódást hallott. Biztosan a tulajdonos lánya lesz, gondolta. A nő hétvégeken néha átjött a testvéréhez kártyázni.

Felkapcsolta a kis állólámpát, lerúgta lábáról az edzőcipőt, és végignyúlt az öreg kanapén. Fejét hátrahajtotta, szemét lehunyta.

Kopogás riasztotta fel. Ki lehet az? - töprengett, majd felállt s az ajtóhoz ballagott. Talán a tulajdonos? Talán megint elromlott a hálószekrénye, s jégkockát akar kérni?

A remélt mosolygós, kerek arc helyett széles férfiváll tűnt fel az ajtónyílásban.

Lilian pillantása följebb siklott: sötét szempár szegeződött rá. A holdfény beezüstözte a látogató arcát.

- Jaj! - hamarjában csak ennyit tudott kinyögni. - A kocsim... - szólalt meg végül. - Biztos visszahozta a kocsimat.

Tom Buchanon némán bólintott.

- Hozom a Honda kulcsait. A javítási költségekre és az üzemanyagra pedig máris kitöltök egy csekket.

- Bejöhetek? - kérdezte komoran a férfi. - Beszélni szeretnék magával.

- Természetesen - felelte szenvtelenül Lilian, bár az érverése igencsak felgyorsult Tom láttán. Oldalt lépett, hogy beengedje a vendéget, aki ma este fekete nadrágot és világoskék vagy fehér inget viselt. A gyönge fényben Lilian nem tudta pontosan megállapítani a színét. A férfi még nyakkendőt is kötött. A jól szabott öltöny kiemelte arányos termetét, széles vállát.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól is tud öltözni, futott át a lány agyán. Túl jóképű. Egy gyanútlan és hiszékeny nő elájulna a gyönyörűségtől.

- Leülhetek?

- Tessék- felelte karba tett kézzel Lilian. Kínosan feszengett mezítláb, kopott nadrágjában, kikészítetlen arcával.

Tom helyet foglalt a kopottas zöld kanapén, lábát keresztbe vetette, karját a támlára fektette. Tartása fesztelen volt, Lilian mégis érezte benne a görcsöt. A férfi nyugtalanul nézett körbe, s meglepődve vonta föl egyik szemöldökét.

Talán csodálkozik, hogy a lakásom nem olyan fényűző, mint várta, gondolta Lilian.

- Nehezen találtam ide. Másnak képzeltem a lakását. Ez a negyed eléggé lepusztult.

Lilian megrántotta a vállát, s leült a fotel karfájára.

- Viszont alacsonyak a lakbérek. Azonkívül épp a buszmegállónál lakom. Ez igen előnyös, ha a kocsim nem hajlandó elindulni.

- Hát igen, a kocsija rondán köhög és prüszköl. Újat kell vennie.

- Ezzel kell élnem  - felelte Lilian közömbösen, bár már két hónapja gonolkodott egy újon.

Buchanon újra szétnézett a lakásban.

- Érdekes, hogy máskor nem úgy öltözik, ahogy él.

- A munkámhoz hozzátartozik, hogy csinosan jelenjek meg. Végül is egy tekintélyes hirdetési ügynökséget képviselek.

- No igen - bólintott a férfi. - Valószínűleg az összes pénzét ruhára költi. Talán takarékoskodhatna, hogy új villanykörtéket vehessen.

Lilian hallgatott, nem találta a megfelelő választ.

- Kér kávét vagy valami üdítőt? - kérdezte végül. - Mit tehetek magáért? Úgy tűnt, hogy Tom akar valamit, de nem biztos a szándékában. Arcizmai megfeszültek, szája széle lebiggyedt. Csalódottnak, keserűnek látszott.

- Megválttattam a véleményemet - jelentette be. - Engedélyezem a cikket. Lilian eltátotta a száját a csodálkozástól.

- Valóban? - kérdezte örvendezve. - Mi vette rá a döntésre?

A vendég felállt, zsebre dugta a kezét, s fel-alá sétált a szobában.

- Dönteni kell... Az embernek el kell döntenie, mi a legjobb... a többieknek. . . a saját családjának. - Megfordult és kifejezéstelenül nézett Lilianre. - Jobb lett volna, ha nem talállcozunk. Maga gyönyörü kis boszorka, aki kísértésbe akar vinni.

Lilian hevesen felkapta a fejét, aztán nem merte elszakítani Tomról a pillantását. Öröme, amely az előbb a beleegyezés hallatán átjárta, hirtelen elszállt.

- Nem akartam megbántani,

- Bunny tizenhét éves, Miss Avery. Nem tud ellenállni a maga által felkínált kísértésnek. S ha az útjába állok, ki tudja, mi mindenre lesz képes.

A lány döbbenten hallgatott. Nagyon kellemetlenül érezte magát a sötét lakásban. Felállt, hogy felkapcsolja a lámpát, majd kávét főzzön a konyhában. Nem bírta elviselni Buchanon ellenséges tekintetét. El akart siklani a férfi mellett, Tom azonban gyorsabb volt, és elállta az útját.

- Ne próbáljon elfutni! Meg kell hallgatnia.

- Csak lámpát gyújtok és kávét főzök. Asztal mellett, művelt emberek módjára is beszélgethetünk.

- Nem kérek kávét - szólt a férfi, és olyan közel hajolt, hogy Liliannek a szemébe kellett néznie. - Művelt ember módjára sem akarok viselkedni.

- Most a városban van. Itt csak ne adja a vadembert!

- Már mondtam, hogy Bunny nagyon sérülékeny. Nem azért írom alá azt az átkozott szerződést, hogy a maga kedvére tegyek. Azért teszem meg, nehogy az unokahúgom elszökjön otthonról, s megismételje az anyja hibáját.

- Az anyjáét? - lepődött meg Lilian. Eddig csak annyit hallott Bunny anyjáról, hogy évekkel ezelőtt meghalt.

Tom nem figyelt a kérdésre, hallgatott. Azután megrázta a fejét, mintha nem akarna erről többet beszélni.

- Az unokahúga nagyon tehetséges, akár tudomásul veszi, ,akár nem. Csak két lehetőség van. Vagy Bunny érvényesülése útjába áll, vagy segít neki.

- Az unokahúgom igen tettre kész fiatal nő, aki ráadásul mindenre képes. Pártfogolom, legalábbis, amíg fel nem nő. Egyelőre örült ötletei vannak, s a barátja még rosszabb, bár Fred idősebb nála.

- Az önálló élet, a siker óhajtása maga szerint mind csak őrült ötlet? Manapság sok nő dolgozik és arat sikereket. Ha még nem vette volna észre, a huszadik században élünk.

- Köszönöm a felvilágosítást. A világ azonban veszélyes egy olyan tapasztalatlan lánynak, mint Bunny. Az unokahúgom értelmes, de néha roppant fegyelmezetlen. Azonkívül ez az ostoba fickó telebeszéli a fejét mindenféle mesével.

- Bunnynak tehát barátja van. Nem féltékeny maga egy kicsit? Nem tudja elviselni, hogy a lány egy másik férfival van együtt? Valószínűleg azt sem képes megemészteni, hogy már nem ellenőrizheti az unokahúga minden lépését.

Tom keze acélbilincsként kulcsolódott Lilian csuklója köré. - Micsoda őrült gondolat! Nem is vártam mást magától.

- Miért nem kedveli Bunny barátját? Az unokahúga szabad ember. Abba szerelmes, akibe akar.

- Fred Fortescue harmincéves. A lawleri egyetemen tanít. Kérdem én, miféle docens lehet az, aki egy csitrivel jár? Még ostobább, mint Bunny.

Lilian összerezzent. El kellett ismerje, hogy a rövid jellemzés alapján Fortescue elég okot adhat Tomnak a nyugtalanságra. Fred valóban nem a legmegfelelőbb társaság egy merész terveket dédelgető, tizenhét éves, fegyelmezetlen fruska számára.

- Fortescue egyébként színművészetet hallgatott az egyetemen. Ezért azt hitte, hogy híres színész lesz, amint elhagyja Nebraskát. Hiú és gyenge jellem. Az első utcán sétáló uszkárnak több esze van, mint neki. Állandóan összebújnak Bunnyval, és a docens úr egyre ugyanazt a nótát fúga: milyen lángész az unokahúgom, milyen lángész ő, én pedig milyen kiállhatatlan zsarnok vagyok.

- Ne izgassa fel magát! Minél jobban ellenzi a kapcsolatukat, Bunny annál jobban ragaszkodik a barátjához.

- Ezt én is tudom. Csakhogy amióta Fred hallott a naptárról, állandóan ezen lovagol. Mióta pedig az újságcikk tervéről is tudomást szerzett, még rosszabb minden. Legszívesebben visszautasítanám a kérését, Miss Avery, de ha megtenném, azzal Bunnyt egyenesen ennek a hülyének a karjaiba kergetném.

Lilian fáradtan sóhajtott. Tom közelsége, testének melege megint felzaklatta. - Engedjen el végre! - kérte remegő hangon. - Nem vagyok az unokahúga. Engem nem kell megvédenie.

Tom mutatóujjával felemelte a lány állát, s Liliant arra kényszerítene, hogy szembenézzen vető. Előbbi hűvös arckifejezése most megváltozott, tekintete talán szomorúságot, talán gyengédséget fejezett ki.

- Nem akarom, hogy Bunny tönkretegye az életét. Ezt meg kell értenie. Nem akarom, hcgy úgy végezze, mint... mint egy ismerősöm.

Buchanon tehát szereti Bunnyt, és meg akarja kímélni valamilyen örültségtől, gondolta végig Lilian. Valószínűleg a lány anyjával történt valami szörnyűség, aminek az emléke máig kísértheti Tomot.

-- Alá fogom írni a szerződéseket - jelentette ki a férfi -, de hagyja békén Bunnyt. Ne forgassa föl az életét! A helyzet épp eléggé komoly.

- Én. .. - szólalt meg Lilian, és lehorgasztotta a fejét.

- Bunny érdekében kérem. Olyan fiatal és olyan érzékeny. Kérem, adja erre a szavát.

- Én... - vágott bele a lány újra, de nem találta a megfelelő szavakat. Tom villogó tekintete, s érintésének puhasága a legellentétesebb érzéseket keltette föl benne. - Nagyon sajnálom. Minden tőlem telhetőt elkövetek.

- Nem! Én az ígéretét akarom hallani, hogy békén hagyja Bunnyt! ígérje meg! - Mindent el fogok követni - ismételte meg Lilian, és zavartan elfordult. Tom még mindig nem engedte el. - Többet nem ígérhetek - folytatta. - Elvégre végeznem kell a munkámat. Magának pedig tudomásul kell vennie, hogy nem védelmezheti Bunnyt az élete végéig. Az unokahúga rendkívüli egyéniség, aki sikeres pályát akar befutni. Legyen megértő!

- Voltak hasonló élményei tizenéves korában? - érdeklődött a férfi. - Azért hagyta el a Frontier megyei birtokot, mert sikeres pályafutásban reménykedett? Lilian nem mert Tomra nézni, inkább meztelen lábát bámulta szórakozottan. Huszonhat éves vagyok, és még mindig mezítláb futkosok. Talán nem is távolodtam el annyira a vidéktől, mint hittem, futott át az agyán.

- Tizenéves koromban én is sikerre áhítoztam. Maga talán nem is tudja, mit jelent ez. Apám minden eszközzel igyekezett visszatartani, de nem sikerült neki. Soha nem sikerül, higgye el! - Elhallgatott. Tom Buchanon az utolsó ember, akivel társalogni kíván az apjáról.

- Gondolt valaha arra, hogy az apja szeretetből tette, amit tett? - kérdezte Tom óvatosan.

A lány rápillantott a szeme sarkából. Az apjával való összeütközések emléke olyan fájdalmas volt, hogy legszívesebben elfeledte volna.

- Nem - válaszolta -, soha.

- Ez jellemző. Ehelyett inkább elfutott. És mit ért el mindezzel?  Ezt itt! - mutatott körbe széles mozdulattal Buchanon a szegényesen berendezett lakáson. - Omaha csak átszállóhely a számomra. Nemsokára odébbállok, New Yorkba költözöm.

- Ha olyan nagyon New Yorkba húzza a szíve, miért nem költözött rég oda? Miért él Omahában?

Lilian zavartan kereste a választ.

- Még nem tartok ott. Van néhány adósságom. Azonkívül még nem építettem ki a kapcsolataimat. Megtanultam, hogy nem jó elhamarkodottan belekapni valamibe.

- Valóban nem? - húzta végig mutatóujját az arcán Tom. - Kérem, engedjen el! - kiáltotta kétségbeesetten a lány.

- Belekapni valamibe, épp erre készül Bunny. És ha Fred Fortescue nem lenne olyan gyáva, már rég eltűntek volna előlem a nagyvárosi forgatagban. Maga, Miss Avery, szintén gyáva. Maga sem jutott Omahánál messzebb.

- Én. . . - nyögte levegő után kapkodva Lilian -, én.. .

- Te . .. - zihálta Tom, és két tenyere közé fogta Lilian arcát. - Gyönyörű vagy a drága ruháidban, de arra születtél, hogy farmernadrágot hordj. Ez illik hozzád a legjobban. - Azután lehajolt, és forrón megcsókolta a lányt.

8. FEJEZET

A meglepett Lilian nem tudott védekezni a csókja ellen. A férfi ajkának érintésére szédítő vágy, ugyanakkor gyötrő aggodalom fogta el. A kábító érzések, melyek erőt vettek rajta, azzal fenyegették, hogy feldúlják eddig oly rendezett életét.

Tom átkarolta a vállát, és szorosan magához húzta. Ő akaratlanul is lábujjhegyre állt, s hozzásimult.

A férfi első alkalommal kitartóan, kímélet nélkül csókolta. A második csókja csábító volt. Ez alkalommal azonban úgy csókolt, mintha nem tudná, mit tesz. Mintha nem is akarta volna megcsókolni Lilian, mégis képtelen volt elengedni, ölelte és csókolta. Aztán megérezte, hogy a lány megremeg a karjában. .

- Nem értelek - szólalt meg nyersen. - Nem akarok ajtóstul a házba rontani. Úgy érzem, félsz. De miért? - kérdezte, és elgondolkodva nézte Liliant. Ezúttal oly fiatalnak és tapasztalatlannak tűnt. Látta tekintetében az aggodalmat, de érzékiséget sugárzó, csóktól duzzadt arcát is. Még mindig fogta a vállát.

Ez ideig azok a nők érdekelték, akik különbséget tettek szerelem és érzékiség között. Azt hitte, hogy Lilian is ezek sorába tartozik. Most azonban a lány arcáról tükröződő érzések megzavarták és nyugtalanították. Tévedett volna?

Lilian lassan lehajtotta a fejét. Tom két tenyere közé fogta az arcát, s félresimított egy hajtincset a homlokából.

- Ezt nem akartam - szólalt meg bizonytalanul az ügynöknő. - Hogyhogy nem? Talán megint kereszteztem a terveit? Lilian bólintott.

Tom keze lehanyatlott, ajkát összeszorította.

- Miss Avery, egyszerűen nem értem magát - jelentette ki, és a homloka redőkbe szaladt. - Egyik pillanatban mezítlábas parasztlány, aki retteg egy csóktól. A másikban sikerre törő nő, aki az egész világot meg akarja hódítani. Kicsoda maga valójában?

Lilian felemelte a fejét, s Tomra nézett. Egyrészt legszívesebben elfutott, s örökre elfelejtette volna találkozásukat. Másrészt szerette volna átölelni a férfit, és szeretett volna vele maradni örökre.

- Mindkettő - felelte végül. - Melyik része fél tőlem?

- Mindegyik - válaszolta, és lesütötte a szemét. Tom iránti ellentétes érzéseit maga sem értette.

A férfi újra átfogta a vállát. - Miért? - faggatta tovább.

- A maga jelenlétében annyi minden eszembe jut. Állandóan a múltamra kell gondolnom, amit pedig el szeretnék felejteni.

Tom hallgatott egy percig, majd megértően bólintott.

- Maga is olyan, mint Bunny, ugye? Maga is másokat elnyomó, fafejű zsarnoknak tart. Ezért védelmezi az unokahúgomat olyan kitartóan.

Lilian megvonta a vállát. Örült, amiért Buchanon helyesen arra következtetett, hogy titokban mégis fél tőle, mert az apjára emlékezteti. Tom erős és akaratos, meg tudja alázni, az útjába tud állni.

- Bunny még gyerek - magyarázta halkan a férfi -, maga pedig felnőtt nő. Nem fogja fel, hogy meg akarom védeni a lányt?

- A gondoskodás néha agyonnyomja azt, akit védelmezni akarnak. Hibázhatunk akkor is, amikor mások életét meghatározzuk.

Tom szorítása erősödött. Ahogy a férfi előrehajolt, Lilian érezte teste melegét. - Néha az emberek nem tudják, mi a jó nekik.

- Ezt hajtogatta az apám is. Hogy nagyra törő terveim vannak, de nem tudom, mi a jó nekem. Úgy gondolta, meg kell szoknom a női szerepet, meg hogy a nőknek felesleges tanulniuk.

- Lilian, én ilyet soha nem állítottam. Azt hiszem, maga egyáltalán nem tudja, miféle ember vagyok. Igaz, a mai estéig én sem tudtam, hogy maga kicsoda. Nem kezdhetnénk mindent elölről?

Lilian nem tudta, mit válaszoljon erre a kérdésre. Szerette volna, ha Tom újra átöleli, egyben a lehető leggyorsabban menekült is volna előle: Hiszen oly rég harcol már a függetlenségéért.

- A saját életemet élem, úgy, ahogy akarom - mondta végül határozott hangon. - Egy nap Bunny is így fog tenni, akár megfelel magának, akár nem.

- Elégedett ezzel az életmóddal? - kérdezte leereszkedő modorban a férfi, s újra körbepillantott a lakásban.

- Igen - felelte Lilian hetykén. - Kevés pénzem van, ezért szerényen élek. Törlesztem az egyetemi éveim alatt kapott ösztöndíjat, és a biztosítást is fizetnem kell havonta. De vannak terveim. New Yorkba megyek, és ott fogok érvényesülni. Mi zavarja ebben?

- Semmi - felelte Tom, majd elengedte Liliant, és elfordult. - Semmi sem. Úgy él, ahogy akar. Költözzön New Yorkba, vagy építsen magának faházat egy erdő közepén! Nekem mindegy. Megyek. Sajnálom, hogy megfeledkeztem magamról.

- Mr. Buchanon, mindketten elragadtattuk magunkat - felelte Lilian a lehető leghűvösebben. - De legalább a cikk ügyét megoldottuk.

A férfi dühös szemeket meresztett rá. Nem tűnt különösebben boldognak. Idegesen a hajába túrt, s gúnyosan elhúzta a száját.

- Azt hiszem, magyarázattal tartozom magának - kezdte habozva. - Amikor először megláttam, az volt a véleményem, fegyverként akarja felhasználni ellenem az érzékiségét. Közben rájöttem, hogy fogalma sincs az érzékiségről. Maga menekül az érzései elől. A hideg felszín alatt talán érzelmekkel teli, szenvedélyes nő rejtőzik, maga azonban olyan könyörtelen saját magával, hogy az a rejtőző nő nemsokára elpusztul. Igazán kár. Ha nem fojtaná el az érzéseit, egészen más ember lehetne. - A tekintete megvetést, de egyúttal aggodalmat is sugárzott. Sarkon fordult, és búcsú nélkül távozott.

Lilian még hallotta távolodó léptei koppanását az aszfalton a parkoló kocsik között, majd az autóajtó csapódását. A Honda motorja felzúgott, aztán fokozatosah elhalt a távolban.

A lány mozdulatlanul állt a szoba közepén, s az ajtóra meredt. Lassan felemelte a kezét, s megérintette az ajkát, melyen még ott érezte Tom csókját. Kibuggyantak a könnyei.

Csak tudnám, miért sírok? - kérdezte magától meglepetten. Végül is aláírta a szerződést, nem áll többé az utamban.

- Lilian, nem tudom, mi van veled - mondta Delia szemrehányóan a kávészünetben. - A Modern Woman és az alapítvány elégedett veled. Mrs. Madigan lelkesen emleget, s amint a New York-i állás felszabadul, téged fog oda javasolni. Miért izgulsz?

- Egyáltalán nem izgulok - felelte kitérően Lilian. - Rosszul aludtam, ez minden.

Delia felhúzta a szemöldökét.

- A Macbeth jut erről az eszembe. Hibásnak tartod magad valamiben? - Nem - válaszolta ahány.

Valójában erős bűntudata volt a kimondott,és  legfőképpen a ki nem mondott dolgok miatt. Bár tudta, hogy tulajdonképpen kierőszakolta Tom beleegyezését, jutalmat várt ezért a főnöknőjétől. Ezenkívül Tom elég sok mindet elmesélt az életéből ahhoz, hogy egész éjszakákat álmatlanul forgolódjon miatt. Ráadásul a férfi meg is csókolta.

Delia töprengve tologatta ide-oda a tányért az asztalon, mielőtt nekilátott volna egy szelet tortának. Végül befalta, csak utána folytatta:

- Nem tudom, mi történt Tom és közted...

- Semmi - vágott a szavába Lilian, fel sem pillantva.

- Ha az én ajtómon kopogna szombat este egy ilyen jóképű férfi, én nem ülnék itt ma ilyen sötét képpel.

- Jaj, Delia - szólt rá Lilian türelmetlenül-, teljesen mindegy, hogy jóképű. A legtöbb ember nem látja, mi rejtőzik a vonzó külső mögött. Nem csoda, hogy Tom Buchanon nem kíván szerepelni a naptárban.

- Kezdetben önző zsarnoknak tartottad.

- Ennyire azért nem rossz. -Nehezére esett bevallania, hogy elhamarkodottan alkotott véleményt Tomról. Ő más, mint az apja. Kiderült, hogy nem akar Bunny útjába állni, csak értelmes és felelősségteljes embert akar nevelni belőle. Velem viszont nagyon tisztességtelen volt, gondolta kétségbeesetten. Egész idő alatt hamisan ítélt meg.

- Ismerlek - mondta a titkárnő, s megtörölte száját egy szalvétával. - A baj az...

- A baj az- visszhangozta a küszöbön álló Mrs. Madigan-,hogy már öt perce itt állok, és senki nem vesz észre.

Delia felállt, és eltette a kávéscsészéket.

Mrs. Madigan szeme lázasan csillogott. Megint akar tőlem valamit, gondolta növekvő idegességgel Lilian, s minden valószínűség szerint Tomtól is. Jaj, csak azt ne!

Mrs. Madigan leült Delia íróasztalának sarkára.

- Lilian, beszélni akarok magával - szólalt meg, selyemblúzának kézelőjét húzogatva. - Tom Buchanonról van szó. Szeretném, ha elutazna vele New Yorkba. Egyúttal bemutatkozhatna a Chadwick ügynökségnél is.

- Hogyan, kérem? - kérdezte zavartan a lány.

- Helen Chadwick felhívott. Az állás, amit említettem magának, felszabadult. Magát ajánlottam. Helen türelmetlenül várja, hogy megismerje.

Lilian meglepetésében nem tudott válaszolni. Most, hogy álma teljesülni látszott, kábult volt, csaknem üresnek érezte magát.

- Ez csodálatos - nyögte ki végül.

- Igen - bólintott Mrs. Madigan. - De tegyen meg nekem egy szívességet! Szeretném, ha Tom Buchanon magával tartana New Yorkba. Morty fessen műsorában kellene szerepelnie. Ez nagyon lényeges a naptár miatt... és Heyn Chadwick számára is. Hozzá kell tennem, az unokaöccse grafikai műtermet nyitott, és plakátot szeretne nyomatni Tom Buchanonről. Helen érthető módon segíteni óhajt az unokaöccsének.

- Várjon csak! - szakította félbe Lilian – Morty fessen meghívta Tom Buchanont Amerika legismertebb televíziós szórakoztató műsorába?

- így van - bólintott Mrs. Madigan. - fessen műsorát milliók nézik. Tom Buchanon csak odamegy, jól mutat a képernyőn, s hirdeti a naptárt. Ezzel az eladások száma bizonyára megugrik.

- Hogyan találtak rá a tévések?

Mrs. Madigan megigazította ezüstszürke kontyát.

- A Modern Woman egyik szerkesztője ismeri a műsor egyik szervezőjét.

Fessen mindig egy meghatározott téma köré építi az adást. A következőben kemény fiúkról lesz szó. Ki lenne erre megfelelőbb alany, mint Tom Buchanon? Tom kikaparja annak a szemét, aki őt kemény fiának nevezi, gondolta rémülten Lilian, s megnedvesítette kiszáradt száját.

- Mr. Buchanon bizonyára nem fog lelkesedni az ötletért. Azzal a feltétellel egyezett bele ugyanis a fényképe közlésébe, ha őt és a csaiádját békén hagyjuk. Mrs. Madigan arcáról lefoszlott a kedveskedő mosoly.

- Jótékony célt szolgálunk. Nem szívesen mondanám meg Helen Chadwicknek, hogy a kívánságát nem tudom teljesíteni.

- Nem lehet ezt a férfit áruként adni-venni. Végül is emberi lény.

- Már aláírta a szerződést. A mai postával érkezett. Többé nem vonhatja vissza a beleegyezését: Különben bepereljük, mielőtt meg tudna nyikkanni.

- Mrs. Madigan-nézett a főnöknőjére Lilian. -Tom Buchanon soha nem fog föllépni a televízióban. Erre senki sem tudja kényszeríteni. A plakát ötletének pedig valószínűleg szintén nem örül. Ebben az esetben nem fog velünk dolgozni.

- Attól tartok, megint nem értette, miről van szó. A maga feladata az, hogy meggyőzze. Azt akarom, hogy New Yorkba repüljön, fellépjen a műsorban, és népszerűsítse a naptátr. Helen Chadwick azt kívánja, hogy szerepeljen a plakáton is. Maga pedig New Yorkba szeretne kerülni. Csak nem fog nekem vagy Heyn Chadwicknek csalódást okozni? Vagy igen?

- Nem, természetesen nem. De...

- Helyes - felelte Mrs. Madigan önelégült hangon, amelyet Lilian annyira gyűlölt. - Már felhívtam Mr. Buchanon unokahúgát, és mindent elmeséltem neki. Lilian szeme tágra nyílt a rémülettől.

- Jaj, nem! Ezt nem lett volna szabad megtennie. így mindent elront.

- Ugyan miért? Amíg megteszi, amit kívánnak. .. Azt javaslom; hogy utazzon el a birtokra, és beszéljen a férfival. Felteszem, telefonon egy darabig megint nem lehet elérni.

- De Mrs. Madigan! - próbált tiltakozni Lilian.

- Gondoljon arra - felelte hűvösen Mrs. Madigan -, hogy jótékony célt szolgál az ügy! És ezt kívánja a maga érdeke is. Ez az ember az útjában áll. Söpörje félre! - Lecsusszant az íróasztalról és távozott.

- Jaj, Delia, most mit tegyek? - kérdezte kétségbeesve Lilian. - A helyedben imádkozni kezdenék - felelte a titkárnő.

Lilian kocsija bármelyik pillanatban széteshetett, ezért Delia ragaszkodott ahhoz, hogy az ő kocsijával menjen.

- Vigyázz rá, nehogy Tom Buchanon kilyukassza az oldalát! - figyelmeztette tréfásan, de ezzel sem tudott mosolyt csalni az arcára.

Gyönyörü volt, a felhőtlen ég szinte természetellenesen kéken ragyogott. A lány mégsem tudta élvezni a táj szépségét. Olyan szerencsétlennek érezte magát az úton, mintha a saját kivégzésére menne.

Mrs. Madigan nehéz helyzetbe hozta. Miután Bunnyval is beszélt a műsorról, bizonyára újabb veszekedés zajlott le Tom és az unokahúga között. Hogyan árulhalta el Mrs. Madigannek, hogy Tom azért írta alá a szerződést, mert a férfi békét akart kötni Bunnyval? A főnöknő eljárása egyenlő a zsarolással; ő pedig még segített is neki ebben.

Nem volt más választásom; keresett mentséget. Az egyetlen kiút az, ha visszamegyek Omahába és felmondok. Akkor soha többé nemkell ezzel az üggyel foglalkoznom. Még jó,hogy amúltkor elküldtem a pályázatokat,majd csak találok valami állást. Akkor viszont nem jutok el New Yorkba, gondolta tovább a dolgot. Legalábbis nem olyan gyorsan.

Az apja egy veszekedésük alkalmával megjósolta, hogy soha nem jut el New Yorkba. A testvérei is mindig ezzel bosszantották. Sőt Tom Buchanon is kétségbe vonta lehetséges sikereit.

Szorosan megmarkolta a kormányt. Csak azért is eljut álmai városába, majd ő megmutatja. Elég erős-e ez a vágy azonban arra, hogy kihasználja Bunny tapasztalatlanságát, Tomnak pedig fájdalmat okozzon? Mrs. Madigannek igaza van, a naptár jótékony célt szolgál. Vajon nem éppen Tomnak lennem erkölcsi kötelessége, hogy ott segítsen, ahol csak tud?

Megrázta a fejét. Csak ne érezné magát ennyire kutyául! Azok után amit Mrs. Madigan tett, legalábbis magyarázattal tartozik Tomnak. Mit mondjon neki?

Már alkonyodott, mikor Tom házának feljárójára kanyarodott. A gazdaság kihaltnak látszott. Csak a konyhában világított fény.

Zavartan szállt ki a kocsiból, s fölment a tornác lépcsőjén. Zamatos illatokat hozó, hűvös, könnyű esti szél fújdogált.

Lilian gyomra görcsbe rándult. Félénken kopogott és várt. Az ajtó nemsokára kinyílt. Edna elutasító arckifejezése azt jelezte, hogy nem örül túlságosan a vendégnek, a lány mégis megnyugodott az idős asszony láttán.

- Nohát, Miss Avery - csóválta a fejét Edna. - Tom megjósolta, hogy eljön. - Edna - mondta bátortalanul Lilian -, nem volt tudomásom arról, hogy a főnöknőm beszélt Bunnyval. Nem akartam idejönni, de...

- Ha nem hibázott, nem kell bocsánatot kérnie - felelte röviden a néni. Lilian elpirult.

- Hol van Bunny?

- A szobájában bőg. Bizonyára kitalálta, miért.  Azt hitte, ő is elutazhat New Yorkba, ha Tom elfogadja a meghívást. Ezt a bogarat ültette a fejébe az a szörnyű nő, az a Mrs....

- Madigan - egészítette ki Lilian.

- Madigan - ismételte Edna. - Arra célzott, hogy a fénykép plakáton is megjelenhet. Szegény lány tombolt, mikor Tom visszautasította az ajánlatot. Most egyfolytában azon siránkozik, hogy a nagybátyja nem érti meg. Bár ne vettem volna rá Tomot a részvételre.

- Szörnyen sajnálom. Még egyszer beszélnem kell Tommal. Hol van?

- Az istállóban, a szénapadláson. Azt hiszem, ő is beszélni akar magával. Erre menjen, a hátsó ajtón.

- Köszönöm, ismerem a járást - felelte Lilian, és már indult is.

Ezúttal készült a találkozásra. Mielőtt a birtokra jött, hazaugrott, s farmernadrágot, zöld kockás vászoninget és viseltes cowboycsizmát vett föl.

Gyors léptekkel vágott át az udvaron. Megállt a nyitott istállóajtóban, hogy szeme szokja a sötétet, aztán tétova léptekkel a szénapadlásra vezető létrához ment.

- Mr. Buchanonl - kiáltotta mászás közben. - Edna mondta, hogy itt van. Beszélnem kell magával.

Senki nem felelt. A padlásra érve Lilian térdig merült a szénában. Felfedezte Tomot. Egy szalmabálának támaszkodva ült. Ő is farmernadrágot, hozzá kék inget és fényesre kefélt barna bőrcsizmát viselt. Elmerülten nézett ki a padlásablakon. - Tom? - szólította meg fátyolos hangon a lány.

- Jöjjön, üljön le! - válaszolta a férfi.

Lilian átgázolt a szénán, s leült Tom mellé egy bálára. Milyen rég nem volt szénapadláson! Szinte elfeledte, mennyire szerette az illatát.

- Meglep. Azt hittem, előkelő ruhában érkezik.

- Nem tudtam, hogy Mrs. Madigan beszélt Bunnyval. Egyáltalán nem állt szándékomban idejönni, de feltétlenül meg akartam mondani magának, hogy nagyon sajnálom. Tudom, mit érezhet.

- Teljesen mindegy - felelte nyersen a férfi. - Békén kellett volna hagyni Bunnyt.

- Nem az én hibám…

- Valakinek csak elmesélte, hogy Bunnyval meg tudnak győzni! Undorodom ettől a módszertől, Miss Avery.

Lilian lehajtotta a fejét. Kopott csizmáját bámulta kinyújtott lábán. - Én is.

- Ettől függetlenül nyomást akar gyakorolni rám, New Yorkba akar kerülni, ezért nem riad vissza semmitől. Csak egyszer akartam volna én is valamit az életben! Egyetlen kívánságom az volt, hogy rendesen vezessem a gazdaságot és felneveljem a három gyereket. Úgy tűnt, hogy sikerül. Ekkor jött maga!

- Egyáltalán nem akartam idejönni. - Lilian idegesen pörgetett egy szénaszálat az ujjai között. - Figyeljen ide! - szólt, s nem nézett Tomra.- Tudom, hogy nem akar fellépni a műsorban és ellenzi a plakátot is. Ez azt jelenti, hogy nem jutok el New Yorkba, legalábbis a belátható jövőben nem. Ezzel azóta már leszámoltam. Majd megtalálom a módját. Pillanatnyilag csak a bocsánatát kérhetem. Talán beszélhetnék Bunnyval. Egy kívülállóra valószínűleg hallgat.

Tom ellenségesen nézett rá.

- Egyszóval most szánja-bánja összes bűneit. Szeretné, ha megtört vétkesnek tartanám. Erre nincs szükség. Ezúttal nem küzdök magával. -Felállt, az ablakhoz ment, s az égre pillantott, ahol már fénylett az Esthajnalcsillag.

Valami veszélyes dologban sántikál, gondolta Lilian. Ketrecbe zárt állathoz hasonlít.

- Mit jelent az, hogy nem akar küzdeni ellenem? - kérdezte óvatosan; felállt, s odament hozzá.

A férfi zsebre tette a kezét, és nagy levegőt vett.

- Azt jelenti, hogy elutazom New Yorkba, fellépek a műsorban - jelentette be. - Talán még azt a plakátügyet is meggondolom. Ha ezzel segíteni tudok Burmyn.

Lilian meglepődött.

- Ezt akarja tenni? Miért? Azt hittem, soha nem fog...

- Az unokahúgom meg akar szökni ezzel a hibbant Fortescue-val - világosította fel Buchanon. - New Yorkba akarnak menni, hogy híres művészek legyenek. Ha Bunny New Yorkba utazik, jobb; ha én kisérem el, s nem a félnótás barátja.

- Én azt hittem, hogy maga meg akarja leckéztetni az unokahúgát.



- Az ügy komolyabb, mint gondolná. Bunny sikert akar elérni, ez rendben is van. Azt azonban nem hagyhatom, hogy tönkretegye az életét, és hozzámenjen ehhez a bohóchoz... ehhez a gyáva, nyápicalakhoz.

Lilian hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Ezért mindent elvállalna? A műsort, a plakátot, New Yorkot? Tom merev arccal bólintott.

- Igen, de a saját feltételeimmel. A műsorban nem felelek egyetlen kérdésre sem, mely a külsőmre vagy a férfiasságomra vonatkozik. Ehelyett arról akarok beszélni, hogyan lehet segíteni a gazdálkodókon. Ami pedig a plakátot illeti. . . - Gúnyosan elhúzta a s záj át. - Ha Bunny fényképész akar lenni, próbafelvételeket kell készítenie. Miután visszajöttünk New Yorkból, keresek egy fényképészt, akitől tanulhat.

- Ebben segíthetek. Ismerek jó néhány fényképészt, és szívesen...

- Nem, köszönöm. - Buchanon gyors mozdulattal megfogta Lilian kezét, és az ajkához emelte. - Már így is túl sokat segítettél - váltott bizalmas tegezésbe, és belecsókolt a lány tenyerébe.

A meleg érintéstől Lilian szíve hevesebben vert.

- Több nehézséget támasztottál nekem, mint az összes nő az elmúlt tizenöt évben. Mégis ártatlan képpel állsz itt előttem. Pedig ha ártatlan lennél, nem jönnél ide... Ha jól értettem Bunnyt, velünk tartasz New Yorkba?

- Igen-bólintott boldogtalanul Lilian, és szerette volna kiszabadítani a kezét.

A férfi csókja tűzként égette. Tom a halvány fényben nemcsak jóképűnek, hanem kifejezetten veszedelmesnek is tűnt.

Buchanon állhatatosan nézte, újra ajkához emelte a kezét, s megint csókot lehelt rá.

- Tulajdonképpen miért jössz velünk? Meg akarsz védeni? Biztonságosan elkalauzolnád a városban a nebraskai vadembert? Vagy attól félsz, hogy rosszul fogok viselkedni?

- Nem tudom.

Tom mosolygott. Lilian érezte a mosoly mögött a rosszallást.

- A munkád mára véget ért. A jövőben jól viselkedem. - Még egyszer meg csókolta a kezét, aztán megfordult, és lemászott a létrán.

Lilian mozdulatlanul állt, s merengve bámulta a csillagfényes égboltot.

Edna a farmon maradt, mert mindennél többre becsülte az otthoni nyugalmat, s nem vonzotta a nagyváros.

- Igaza van - mondta erre utólag Tom.

Egy szépen berendezett New York-i étteremben ültek Liliannel és Bunnyval. Az étterem kicsi volt, forgalmas és hihetetlenül drága.

- Hideg a krumpli leves - fanyalgott Bunny.

- Ez Vichy-mártás - súgta neki Tom. - Hidegen fogyasztják.

Szürke öltönyében olyan jól festett Buchanon, hogy minden bizonnyal a legvonzóbb férfi volt a városban. Még a dölyfös manhattaniek is megálltak az utcán, és csodálkozva utánafordultak.

- Ha már mindenáron New Yorkba akarsz jönni - mondta az unokahúgának-, akkor meg kell ismerned a nagyvilági ételeket is. Vagy beéred inkább hamburgerrel?

- Talán - felelte kitérően a lány - és kedvetlenül piszkálta az ételt.

- Az újat mindig élvezet kipróbálni - szólt közbe óvatosan Lilian. Az étlapot tanulmányozva azonban az ő magabiztossága is megcsappant.

Tom ellenben oly öntudatosnak látszott, mínt egy igazi nagyvárosi férfi. Bunny félretolta a tányért, s egy szelet kenyérért nyúlt.

- Nem vagyok haspók - szólt megjátszott unottsággal. - A művészet jobban érdekel, mint a különleges ételek. Fred is így van ezzel.

Mikor kiléptek az étteremből, Bunnyt mintha kicserélték volna. Kíváncsian sietett végig az utcákon, néha lemaradt, hogy megnézzen egy kirakatot, máskor előrefutott, ha megpillantott valami érdekeset. Egyfolytában kattogtatta a fényképezőgépét.

- Nem hittem, hogy Bunny ennyire gyermek - súgta Tom Liliannek. - Szerintem éretlen a nagyvárosi életre.

Lilian látta a lány arcán a boldogságot, s nem osztotta a férfi véleményét. Bunnynak nem számított a közlekedés zaja, nem nyomasztotta a felhőkarcolók látványa s a tömeg.

Helen Chadwick grafikus unokaöccsének műtermét egy szűk mellékutcában, egy galéria és egy plakátbolt között találták meg. A bejárat melletti tábla aranybetűkkel hirdette: Pinzit Grafika, William Chadwick Runes elnök.

Will Runes pöffeszkedő fiatalembernek tűnt, farmernadrágot, selyeminget és gyémánt fülbevalót viselt. Ritkás barna haja, hegyes orra volt, melyen hatalmas szemüveg trónolt.

Amint Lilian Tommal és Bunnyval belépett a zsúfolt kis irodába s körbenézett, el tudta képzelni, mit érezhet egy szardínia a dobozban.

Bunny úgy bámult Will Runesra, mintha marslakó lenne. Will pedig Tomot méregette a művész tekintetével, mintha érdekes tárgy lett volna. Buchanon olyan elutasítóan viselkedett, hogy mindenki láthatta, mennyire utálja a helyzetet.

W ill hanyagul feltette az asztalra szakadt tornacipőbe bújtatott lábát, és Tomra mutatott.

- Magának olyan arca van - szólalt meg vontatottan -, hogy minden fényképész szívét megdobogtatja. Sok pénzt kereshetne vele. Van már ügynöke? Vagy talán színész?

A férfi elhúzta a száját.

- Inkább kiugrom az ablakon, mintsem színészetre adjam a fejem. Mellesleg Fotómodell sem vagyok. - Olyan megvetően ejtette ki a szavakat, hogy Runes összerezzent.

- Nos - szólt az ifjú -, tudja, hogy plakátot szeretnék csinálni a fényképéből. A bevétel fele a cégemet illeti, a másik fele a Homestead Heritage Alapítványé. Az alapítvány egyetértett ezekkel a feltételekkel, ugyebár, Miss Avery?

Lilian bólintott. Mielőtt azonban felelhetett volna, Buchanon magához ragadta a szót.

- Nem hiszem, hogy ebbe beleegyezhetnénk. Az alapítványnak járó részt jelentősen fel kell emelni. Különben ne várjanak tőlem semmit.

Runes hátradőlt a székben, és döbbenten nézett Tomra.

- Buchanon tájékoztattak, hogy nem  óhajt részt venni ebben a munkában. Ám mivel az ügy jótékony cétt szolgál, árengedményt teszek magának. Növelhetjük az alapítvány részesedését. Ötvenhét százalék a Homesteadnek, negyvenhárom nekem. Rendben?

Lilian már köszönetet akart rebegni Runes nagylelkű ajánlatáért, de Tom újra megelőzte.

-Hatvan-negyven.

B unny dühösen szemeket meresztett a nagybátyjára, s legszívesebben megfojtotta volna.

Az ügynöknő kétségbe esett. Runes már engedékenyen módosított a feltételeken, erre Tom újabb váratlan indítvánnyal hozakodik elő.

Will Runes levette lábát az asztalról, és felállt.

- Mrs. Buchanon, én üzletember vagyok. A munkámmal pénzt szeretnék keresni. Minél több pénzt. Szívesen segítek egy közhasznú ügyben, de magamra is gondolnom kell.

- Egyetértek magával - felelte Tom -, ám én nemcsak magamra gondolok,hanem a nebraskai gazdálkodókra is. Ezért ragaszkodom a feltételemhez. Vagy elfogadja, vagy nem.

Bunny belepirult a dühbe és a szégyenbe. Lilian megnyugtatóan a lány karjára tette a kezét.

Will levette a szemüvegét.

- Mr. Buchanon! Úgy tűnik, nem fogja föl, hogy szívességet teszek az alapítványnak.

Tom hűvösen felvonta szemöldökét, s a pökhendi fiatalemberre nézett.

- Felfogom, de azt is látom, hogy mindez egyúttal magának is jó üzlet. Hiszen csak nemrég nyitotta meg a műtermét. - Körbepillantott az irodában, s láthatóan nem volt különösebben lenyűgözve. - Gondoljon az ingyen hirdetésre, amellyel ez a munka ismertté teszi a maga cégét! Ez csak ér valamit.

- Talán Nebraskában az emberek nem elég járatosak ezekben a dolgokban, de...

- Talán New Yorkban sem tudnak eleget - szakította félbe Tom. - Magának csak annyi a dolga, hogy kinyomtassa és terjessze a plakátot. A fényképezéssel sem kell bajlódnia. Felhasználhatja az unokahúgom felvételét. A közléshez viszont kizárólag  akkor adom beleegyezésemet,ha az alapítvány megkapja a bevétel hatvan százalékát. Azonkívül ahhoz is ragaszkodom, hogy az unokahúgom nevét , feltüntesse a plakátján.

- Az lehetetlen. A maga unokahúga nem hivatásos fényképész. Minek nyomtatnánk ki a nevét ötvenezer példányban?

Tom arckifejezése egyre zordabbá vált.

- Runes, maga elfelejt valamit. Én nem akarom, hogy megjelenjen ez az átkozott plakát. Ha rá akar bírni az együttműködésre, el kell fogadnia a feltételeimet. Ez az utolsó szavam.

Will mély lélegzetet vett, mielőtt tétovázva megszólalt:

- Rendben - adta be a derekát. - Végül is nem nagy a különbség. Megteszem az alapítványnak ezt a szívességet. - Kedvetlenül Bunnyra nézeti. - Jó képet csináltál, kicsi?

- Igen - felelte elégedetten mosolyogva az unokahúg. - Véletlenül több fénykép is van nálam. Meg akarja nézni őket?

- Nem, most nem - utasított el Runes kurtán, s barátságtalan pillantást vetett Tomra.

Miután távoztak az irodából, Bunny kimerülten nézett a nagybátyjára. - Már azt hittem, mindent elrontasz - panaszkodott.

Lilian olyan gyengének érezte magát, mint aki hajszál híján megúszott egy balesetet. Egyúttal azonban meg is könnyebbült. Tom sokat kockáztatott, de mindent megnyert.

- Ki kellett volna harcolnom a hetven százalékot - szólalt meg a férfi elégedetlenül.

- Nem tehettél volna ilyet! - kiáltotta Bunny. - Nem tudod, mit csinálsz!

- Azért azt elintéztem, hogy a nevedet kinyomtassák a plakáton - felelte higgadtan Tom.

Bunny hangosan nevetett, Lilian összeszorította a száját, s igyekezett komoly maradni.

- Nem - szólt Tom -, ezt nem teszem meg.

Morty Jessen munkatársa, a csinos, harminc év körüli nő zavarban volt.

- Kérem - mondta -, Morty így akarja. Mindannyian jól fogunk szórakozni. - Nem! - ismételte meg határozottan, a fejét rázva Tom. - Nem veszem le az ingemet a felvevőgép előtt. Semmilyen körülmények között sem.

- Morty viszont ezt akarja. A műsor ma este megy adásba. Minden elő van készítve.

Tom hátradőlt a széken, s idegesítően malmozott az ujjaival.

- Akkor valami mást kell kitalálnia.  -

- A többi meghívott első szóra beleegyezett-próbálkozott újra a nö. -Magán kívül két férfit hívtunk meg, egy színészt és az idei Mister Universumot. Nem maga az egyetlen, aki levetkőzik. Maguk versengenek, s Mony lesz a döntőbíró.

Buchanon újra megrázta a fejét. Bunny gyanakodva nézte nagybátyját. Lilian a torkát köszörülte, s szelíden megérintette a férfi karját.

- Tom… - kérlelte.

A férfi nem törődött vele.   

- A többi vendég talán szívesen levetkőzik, én viszont nem. A naptárról és a gazdák nehézségeiről fogok beszélni. Nem veszek részt szépségversenyen.

A segédrendezbőnő a sírással küszködött. Arca elvörösödött, szája széle remegett. Segélykérően Lilianre, majd Bunnyra pillantott.

- Marton meg fog ölni. Nincs valaki, aki jobb belátásra- tudja bírni ezt az embert?

- Én már tizenhét éve próbálom - felelte dühösen Bunny.

- Azt hiszem- kapcsolódott be Lilian a vitába -, Mr. Buchanonnak igaza van. A többiek pénzt kapnak azért, mert mutogatják magukat. Vele más a helyzet.

- A műsor viszont kemény fiúkról szól.

- Akkor változtassák meg a címét! - mondta Tom. - Engem ne nevezzenek kemény fiúnak! Azért jöttem ide, hogy az az istenverte naptár jól fogyjon. Azonkívül szeretnék mesélni egy s mást a vidéki életről. Aki a meztelen felsőtestemet kívánja látni, annak mutassa meg a fényképemet!

A segédrendező nyugtalanul hintázott fel-alá a székén.

- Az ellen tehát nincs kifogása, ha a fényképét bemutatjuk? Tom nem örült túlságosan neki, de bólintott.

- Megmutathatják, de csak akkor, ha megemlítik, hogy a felvételt az unokahúgom készítette - mutatott Bunnyra.

- Több fénykép is van nálam - szólt boldogan a lány. - Mindegyiket bemutathatják. Elmesélhetem a nézőknek, hogy...

- Köszönöm, nem. - A nő sötét pillantást vetett Bunnyra, mielőtt újra Tomhoz fordult. - Morty valószínűleg kirúgná, de tegnap már beharangoztuk magát, és a műsorelőzetesben a fényképét is bemutattuk. Egész Amerikában minden második nő a maga kedvéért kapcsolja be ma otthon a készülékét. Morty nem csaphatja be a közönségét. Nos jó, maga nyert.

Tom nem mutatta, örül-e ennek a fejleménynek. Ehelyett vasvilla szemeket meresztett Lilianre. „Ezért is te vagy a hibás. Hogy tehetted ezt velem?" - jelezte a pillantása.

Még Bunny is kénytelen volt elismerni, hogy idegölő módszere ellenére Tom került ki győztesen a szópárbajból. Ma már kétszer segítette őt előbbre jutni a pályáján. Hazafelé a taxiban egy puszival fejezte ki neki a háláját. Tom kedvesen átkarolta az unokahúgát.

A látványtól Lilian tompa fájdalmat érzett a gyomra táján. Irigyelte a lány képességét, amivel mosolyt s gyengéd, szerető pillantást csalt elő a férfiból. Szégyenkezve nézett ki az ablakon. A férfi őt csak megvetheti azért, amit vele tett. Egyedül Bunny iránti szeretete vette rá a munkában való közreműködésre. És ennek az egésznek még nincs vége, hiszen a Jessen-féle műsor még hátravan.

Bunny nem kísérte el Liliant és Tomot a felvételre. Gyomorpanaszokkal mentette ki magát. Hunyorogva hozzátette, hogy biztos meg volt mérgezve az a hideg krumplileves.

Lilian Tom mellé ült a televíziós társaság kocsijában, amit értük küldtek a szállodához. Egyszerű fekete selyemruhát viselt egysoros gyöngy nyaklánccal. A szálló előcsarnokában találkozott Buchanonnal.

A férfi elismerően, de némán nézett végig rajta. Az úton sem szólalt meg. Minden percért dühös, amit New Yorkban kell töltenie, gondolta szomorúan Lilian. Nem vehetem rossz néven tőle.

Tom homlokát ráncolva nézett ki az ablakon, mintha egyedül szeretett volna maradni a gondolataival. Sötétkék öltönyt, fehér inget, sötétszürke selyem nyakkendőt viselt. Liliannek nagy erőfeszítésébe került, hogy ne szedje le Bunny szőke hajszálát a zakójáról.

A férfi pillantása elutasító volt, mégis megmagyarázhatatlan vágyat keltett Lilianben. Nem bírta tovább a csöndet.

- Mit fogsz mondani a naptárról? - kérdezte halltan.

- Olyasmiket, hogy remélem, a gazdák továbbképzésére fordítják majd a bevételt - felelte Tom egykedvű vállrándítással. - Valószínűleg szörnyen untatni fogom a nézőket.

Lilian felsóhajtott. Tom Buchanon soha nem lehet unalmas. Ehhez túl szenvedélyes, túl komoly, túl okos.

- Minden rendben lesz. Aggódsz még Bunnyért?

- Ennek soha nem lesz vége. Hozzá képest a nővérem másik két gyereke valóságos angyal volt.

- Nem félsz, hogy egyedül hagytad a szállodában?

- Nem tarthatom rajta mindig a szememet. Néha kénytelen vagyok megbízni benne. Ha ellenben visszaél a bizalmammal... - vonta fel a vállát, s nem fejezte be a mondatot. Keserűen csengett a hangja. Bunny nemsokára a saját életét éli, s ő nem tudja többé minden veszélytől megvédeni.

- Tom, mi történt a nővéreddel? Miért te nevelted föl a gyerekeit? A férfi hallgatott egy darabig.

- Barbara meg akarta hódítani New Yorkot. De nem sikerült neki. - Hogyhogy?

Tom elgondolkodva dörzsölte az állát.

- Igazi szépség volt. Azt hitte, New Yorkban sikeres színésznő lehet. Hozzáment egy éppoly sikertelen színészhez, mint amilyen maga volt. Szült három gyereket, aztán elváltak. Mivel a nővérem nem kapott szerződéseket, bárhölgyként dolgozott. Otthon senki nem tudott erről.

Lilian iszonyodva nézett rá. - Tom, az isten szerelmére...

- Férfiaknak adta el magát. Egyre lejjebb csúszott, s a végén semmit nem keresett., A gyerekek akkor már velem éltek a farmon. Ednának fogalma sem volt az egészről. Sokat aggódtam, de a kegyetlen igazsággal én sem akartam szembesülni. Elég bajom volt magamnak is. Az apám akkoriban haldoklott. Én igyekeztem igazgatnia gazdaságot, eltartani a családot. Éjszakánként a szakdolgozatomat írtam. Nem akartam arra gondolni, hogy Barbarával történhet valami. Aztán meggyilkolták.

- Meggyilkolták?

- Igen, valószínűleg az egyik… vendége- felelte keserűen a férfi. - Szerettem a nővéremet, az életmódja ellenére is.

Lilian szúró fájdalmat érzett a szíve táján, s mély levegőt vett. - Mi lett a gyerekekkel?

- Fölneveltem őket. - Tom újra elfordult, s kinézett az ablakon. - Ezzel tartoztam Barbarának. Őt nem tudtam megmenteni, de legalább gondoskodtam a gyerekeiről.

- És az apád?

- Egy hónappal a nővérem előtt halt meg. A végén az tartotta benne a lelket, hogy a szakdolgozatomat a kezében tarthassa. Úgy hitte, hogy Barbara színésznő lett. Az igazságot szerencsére soha nem tudta meg.

- Jaj, Tom! Igazán sajnálom. Nagyon rossz lehet New Yorkba visszajönnöd.

- Az utolsó előtti alkalommal azért jártam itt, hogy azonosítsam Barbara holttestét, s elkísérjem végső útjára. - Buchanon megcsóválta a fejét, ajkát összeszorította. - Utoljára a bírósági tárgyalásra repültem ide: a gyilkos felett ítélkeztek. A per egy hétig tartott. Nappal a tárgyalóteremben ültem, éjjel az utcákat jártam, s gondolatban a nővéremmel beszélgettem. Majdnem megbolondultam. Elmeséltem Barbarának, hogy a gyerekei  jól vannak.

- A gyilkost... elítélték?

- Igen, életfogytlglant kapott próbaidő nélkül. Az ítélethirdetés után azonnal távoztam New Yorkból, különben saját kezűleg végeztem volna azzal az emberrel. Érted már? - kérdezte türelmetlenül Buchanon. - Az éremnek két oldala van. El kellene gondolkodnod ezen. Korlátoltnak tartod szegény apádat, aki állítólag a boldogulásod útjába állt, pedig talán nem is akart megbántani vagy irányítani. Lehet, hogy szeretett, s a szeretete volt az egyetlen, amit fel tudtál róni neki.

Lilian lesütötte a szemét. Gyengének, üresnek érezte magát, s nem akarta, hogy Tom észrevegye, hogyan küzd feltörő könnyeivel.

- Igazán sajnálom - szólalt meg remegő hangon, és együtt érzően Tom karjára tette a kezét. - Nagyon megbántam, hogy ilyen helyzetbe hoztalak téged és Bunnyt.

- Most már túl késő. Gyere, te kis New York-i! Megérkeztünk. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik!

Tom intett a gépkocsivezetőnek, majd kiszállt és kisegítette Liliant is.

Hát elértem a célomat, gondolta a lány. New Yorkban vagyok, a Rockefeller Center előtt állok a legszebb ünnepi ruhámban, oldalamon egy lélegzetelállító férfival. Ugrálhatnék örömcímben. Ehelyett oly nyomorultul érzem magamat, mint még soha.

Az öltözőben Lilian mellett egy maszkmester ült, s a tévét bámulta.

- Micsoda férfi! - nyögött föl az elragadtatástól amikor Tom feltűnt a képernyőn. - El tudnám vele képzelni az életemet. Gyerekeket szeretnék tőle. Micsoda férfi!

A szőke segédrendezőnő nyújtózott egyet.

- Mitől lett hirtelen menyire kedves ez az ember? Délután még hideg volt, mint egy mélyhűtött hal. Most minden amerikai nő szerelmes lesz belé. Még én is elgyöngülök a látványától, pedig,nem kedvelem különösebben.

A maszkmester megint sóhajtott, és Lilian felé fordult.

- Irigylem magát. Milyen ez a férfi? Olyan okosnak, komolynak látszik. Lilian boldogtalanul a képernyőre szegezte a tekintetét. Tom nagyszerűen szerepelt. Ügyesen visszaverte Morty Jessen minden kísérletét, amellyel szépfiúnak akarta bemutatni. Tom mellett a többi vendég mesterkéltnek és felszínesnek tűnt. - Okos - felelte fátyolos hangon Lilian. - Amit megígér, azt meg is tartja.

- Miért nem mondja egyszerűen, hogy tökéletes? - kérdezte gúnyosan a segédrendezőnő. - Van egyáltalán hibája?

Lilian megint a képernyőre pillantott. Arra gondolt, milyen gyakran harcolt Tommal, s milyen bonyolult volt kezdettől fogva a kapcsolatuk.

- Néha elhamarkodott döntést hoz. De csak akkor, ha fáradt vagy valami felingerli.

- Aha! - A maszkmester újra felsóhajtott. - Komolyan mondom, csodálatos. Imádom!

Nem, gondolta Lilian, ez bolondság. Ez a nő nem szeretheti Tomot. Alig ismeri, csak a külsejét látja. Én azonban...

Ebben a pillanatban világossá vált számára, hogy szereti Tomot. A jelleme, s nem a külseje miatt szeretett bele. Beleszeretett, anélkül hogy észrevette volna. Szeretem, futott át az agyán. Mit tegyek? Szeretem.

A visszaúton némán ült Tom mellett, inkább elmerülten kinézett az ablakon. A kocsi utasterébe italszekrényt építettek, amelybe Monty Jessen nagyvonalúan pezsgőt és poharakat rakatott.

Tom megköszörülte a torkát.

- Koccintsunk! - javasolta, majd ügyesen kinyitotta a palackot. A drága nedű egyetlen cseppje sem veszett kárba. - A boldog befejezésre!

Lilian bólintott, elvette a felé nyújtott poharat, s Tomra emelte. Még hogy boldog befejezés, gondolta, és görcsösen elmosolyodott.

- Ugy látom, neked tetszik ez a fényezés - nézett rá a férfi. - Ebben nem vagyok biztos.

- Hozzá kell szoknod. Tényleg, mikor lesz a bemutatkozó beszélgetésed? - Holnap fél tizenegykor.

- Félsz?

Lilian bólintott, Tom felvonta a szemöldökét. - Izgulsz, hogy nem kapod meg az állást? - Nem is tudom. Igazán nem tudom.

- Miért voltál ma este annyira ideges? Attól féltél, hogy szégyent hozok rád és elveszted az állást, mielőtt megkapnád?

- Nem voltam ideges - füllentette a lány.

- Amikor bementünk a stúdióba, egészen sápadt voltál. - Nem ígaz.

- Ehhez is hozzá kell szoknod - mondta mosolyogva a férfi. - Ez lesz most már az életed. Mi bajod van? Nem festesz különösebben boldognak!

- Boldog vagyok - felelte a leható legmeggyőzőbben Lilian. Dühítette, hogy Tom kétséget ébresztett benne.

- Egész New York a lábad előtt fog heverni - folytatta Buchanon. - Én meg hazamegyek, kiganézom az istállót, megjavítom a kerítést. Az én világom a farm.

- Hiányozni fog Omaha. Legalábbis egy kicsit.

- Egy kicsit - visszhangozta Tom. Megint kinézett az utcára.

- Monty Jessen szeretné, ha újra fellépnél a műsorában. Mi a véleményed? Visszajönnél még egyszer New Yorkba?

- Nem - vágta rá habozás nélkül a férfi. - Csak ha érdemes lenne valamiért visszatérnem.

- Mi lenne az a valami?

- E pillanatban nem tudok erre válaszolni.

Lilian a gyenge fényben is látta Buchanon elgondolkodó arckifejezését.

A kocsi fékezett a szálloda előtt, s Tom kisegítette Liliant.  Együtt léptek be a fényesen kivilágított előcsarnokba.

- Valóban nagyszerű volt a szereplésed - szólalt meg Lilian, hogy megtörje a csendet. - Láthatóan jól érezted magad a felvétel alatt.

- Annyira éreztem jól magamat, mintha egy csörgőkígyóval lettem volna összezárva. - Tom az egyik felvonóhoz vezette a lányt, s megnyomta a hívógombot.

A díszes ajtó nesztelenül kinyílt; beléptek a tükörfalú fülkébe. Tom meglazította a nyakkendőjét, és kigombolta az inge nyakát.

- A lehető leggyorsabban meg akarok szabadulni ettől az öltönytől. S valami erős italra vágyom.

- Te is ideges voltál? Nem lehetett észrevenni.

- Neked sem ártana egy ital - mondta Tom. - Legalább olyan izgatott voltál, mint én. Attól féltél, hogy majd faragatlanul viselkedem?

Tom meghívása oly váratlanul érte Liliant, hogy megfeledkezett az óvatosságról.

- Egyszerűen remek voltál - áradozott, majd észbe kapott, és zavartan lesütötte a szemét.

- Bunny remélhetőleg jobban van. Mindig érzékeny volt a gyomra. Most talán felfogta, hogy nem neki való hely New York.

A liftajtó kinyílt, s ők kiléptek a vörös szőnyeggel borított folyosóra.

- Ha megkapom az állást - ábrándozott Lilian -, elköltözöm Omahából. Előtte azonban keresek egy fényképészt, aki oktatja Bunnyt. Ezt megígérem.

- Szerintem Bunnynak tovább kellene tanulnia - vélekedett a férfi, és benyitott a szobájukba.

Lilian nyomban megsejtette, hogy valami nincs rendben. A szobában csend és sötétség honolt. A szekrény nyitva állt, Bunny ruhái pedig eltűntek a bőröndjével együtt. A kis íróasztalon a kristály hamutartó alá cédulát dugott valaki.

Tom lassan odament, s elolvasta az üzenetet. Elsápadt, szemmel láthatóan elfogta az idegesség.

- Mi baj van? - kérdezte a lány, bár előre sejtette a választ.

- Bunny megszökött, hogy összeházasodjon Fred Fortescue-val. Az a lökött utánunk jött New Yorkba. -Tom kimeriülten egy karosszékbe zuhant. Összegyűrte a papírt és a galacsint a szőnyegre ejtette. - Elvesztettem Bunnyt - kesergett, és hitetlenkedve csóválta a fejét. - Mindent rosszul csináltam. Elvesztettem öt.

Egész éjjel fenn voltak, s számtalan kávé mellett telefonon kutattak a lány után. A rendőrségen azt mondták, csak reggel kezdik keresni Bunnyt, amennyiben hivatalosan eltűntnek nyilváníttatják.

Tom az ágy szélén ült, visszatette a kagylót a helyére, s a hajába túrt.

- Bunny még kiskorú, ezért érvényteleníttetni lehet a házasságát - számolt be az ügyvédjével folytatott beszélgetésről. - Két hét múlva azonban betölti a tizennyolcadik évét. Az ügyvéd azt mondta, hogy egyetlen bíróság sem foglalkozik az üggyel, ha a lány nem akarja.'

Lilian mezítláb kuporgott az ágyelőn. Kihörpölte az utolsó korty kihűlt kávét, és még egyszer elolvasta Bunny üzenetét a gyűrött cédulán:

Kedves Tom Bácsi! Szeretlek téged és Ednát, de én Fredhez tartozom. Mivel közösen képzeljük el a jövőnket, összeházasodunk. Mindent jól elterveztünk, s hisszük, hogy így lesz a legjobb. Nem megyünk vissza Nebraskába. Utazz haza nélkülem! A jővő héten felhívlak. Kívánj nekem szerencsét! Igazán szeretlek, és tudom, mit tettél étem. Mondd meg Ednának, hogy szeretem és minden nap gondolok rátok. De Frednek és nekem meg kell tennünk ezt a Tépést.

Bunny

Lilian fáradtan dörgölte a szemét, Tom a nyakát tornáztatta.

- Talán Vermontba szöktek. Ott rögtön össze lehet házasodni. Holnap ilyenkorra már túl lesznek rajta, és Bunny végre szabad lesz. Amennyiben a szabadság azt jelenti, hogy egy életre Fred Fortescue-hoz köti, magát.

- Talán még minden jóra fordul - bizakodott Lilian. - Igen. Talán:

- Bunny nagyon tehetséges, és Fred láthatóan imádja. Ha elég okos ahhoz, hogy egyetemen tanítson, akkor New Yorkban is boldogulni fog.

Buchanon nem figyelt rá.

- Pontosan tudom, mit tesz, ha közbeavatkozom. Szándékosan terhes lesz. Akkor aztán semmit sem tehetek. - Káromkodott, feltette a lábát az ágyra és kinyújtózott. Kezét a feje alá tette, s a mennyezetet bámulta.

Lilian feltérdelt az ágy mellett.

- Biztos vagyok benne, hogy Bunnynál fiatalabb lányok is feleségül mentek már Frednél ostobább emberekhez, mégis boldogan élnek. Tom, te mindent megtettél, amit tudtál.

- Vagy úgy, hirdetési szakemberünk megint terjeszti jóindulatú hazugságait. Én azonban nem akarok a tizenévesek házasságának előnyeiről hallani. Maradj csöndben! Kellett neked Bunnynak szurkolni!

- Én… - kezdte Lilian. A férfi felkönyökölt.

- Te - mondta előrehajolva - holnap meghallgatásra mégy. Rád fér az alvás, hogy szép legyél.

- Tom - szólt könnyekkel a szemében Lilian -, ezt nem akartam. Ha sejtettem volna...

- Megtörtént. Miért zavar ez téged? New Yorkban vagy, megkaptad, amit akartál.

Nem, nem kaptam meg, gondolta Lilian szomorúan. Egyáltalán nem erre vágytam.

- Valóban könnyeket látok a szemedben? Miért sírsz? Nekem kell mindenért fizetnem. .. és Bunnynak. Valószínűleg az egész életét tönkretette.

- Nem akarom, hogy elítélj - szipogta kétségbeesetten Lilian.

- Nahát, Lilian, a könnyeid egészen valódinak tűnnek... Érdekel egyáltalán, mit érzek?

- Nem akartalak megbántani.

- De kíváncsi voltál az őszinte véleményemre. Ezután a saját utadat járod, s ehhez minden jót kívánok.

- Nem! - kiáltott fel hevesen Lilian.

- Nem hiszel nekem? Akkor búcsúzóul megcsókollak.

Buchanon magához vonta a lányt, s az álla alá nyúlt. Lilian odaadóan szétnyitotta az ajkát. Tom mindig jelezte a csókjaival, mit gondolt felőle. Ezúttal mély sajnálatot fejezett ki az érintése. Váratlanul eltolta magától; és-így szólt:

- Viszontlátásra! - Visszafeküdt az ágyra, és újra kifejezéstelenül bámult a mennyezetre. - Menj, Lilian! Nem tehetsz többet. Szép munkát végeztél... Már csak azt kell kitalálnom, hogyan adom be mindezt szegény Ednának.

Lilian a fájdalomtól zsibbadtan meredt Tomra. Habozva fogta a cipőjét, és mezítláb az ajtóhoz ment. Ott megfordult, még egy utolsó pillantást vetett a továbbra is mozdulatlanul fölfelé néző Tomra. Bocsánatot szeretett volna kérni tőle, de meggonolta magát. Semmit olyat nem mondhat, amivel meg tudná változtatni a férfi véleményét.

Sóhajtva kilépett a folyosóra, s becsukta maga mögött az ajtót.

Másnap reggel Lilian többször is megkísérelte felhívni Tomot a szobájából, de a férfi nem vette fel a kagylót.

Taxit rendelt, és a Chadwick Hirdetési Ügynökséghez vitette magát. Gépiesen válaszolt a kérdésekre, s talán éppen ez volt az, amit az ügynökség elvárt egy jövendőbeli munkatársától. Helen Chadwick legszívesebben azonnal felvette volna, de Lilian egy hétre vissza akart menni Nebraskába, hogy összecsomagolja a holmiját s felszámolja a lakását.

A szállodába visszatérve megtudta, hogy Tom már elutazott, s csak egy rövid üzenetet hagyott neki. Csalódottan állt a csillogó előcsarnokban; feltépte a borítékot, és olvasni kezdett.

Bunny ma reggel  Vermontban férjhez ment.  Én hazautazom a farmra, hogy Ednával kíméletesen közöljem a híreket. Szívesen írnám, hogy örültem a megismerkedésünknek, de mindketten tudjuk, hogy ez hazugság lenne.

Tom

- Minden rendben, kisasszony? - kérdezte aggódva a portás.

- Igen, minden rendben - felelte Lilian, bár csak homályosan érzékelte környezetét. A körülötte levő emberek mintha lassítva mozogtak volna.

Még két napig maradt New Yorkban. Először is olcsóbb szállodába költözött, aztán lakást keresett magának. Végül egy belvárosi garzonmellett döntött, amelynek a bére túl magas volt, ráadásul túl messzire esett a munkahelyéből is.

A harmadik napon visszarepült Omahába, felbontotta a bérleti szerződését, összecsomagolta a személyes holmiját, bútorait pedig az üdvhadseregnek ajándékozta.

Utolsó omahai estéjén meghívta vacsorázni Deilát.

- Jól vagy? - kérdezte evés közben a titkárnő. - Olyan... különösnek látszol. - Nincs semmi baj - hazudta neki. El akarta hallgatni a barátnője előtt, hogy még mindig lelkiismeret-furdalás kínozza Bunny miatt.

New Yorkban a nagyváros pezsgése felkavarta gondolatait. Az utcákon szép emberek jártak-keltek drága ruhákban, a kirakatok csillogtak, színesen villogtak a fényreklámok. Esténként megszámlálhatatlan mozi, színház és mulató hívogatta a nagyérdeműt; a múzeumok tele voltak a különféle művészetek remekeivel. Egész New York vibrált az erőtől, az alkotóvágytól, az életkedvtől.

A nagyvárosnak azonban volt egy másik arca is. Lilian sok szegény embert és hajléktalant látott. Egyszer valaki a szeme láttára esett össze az utcán. A járókelők félelemből kikerülték a szerencsétlent, s Lilian követte példájukat, bár tudta, hogy ezért élete végéig lelkiismeret-furdalás fogja gyötörni.

A lakása nemcsak ronda volt, hanem zajos is. A jobb oldali szomszédja például minden bizonnyal kedvtelésből vagy unaloműzésből kalapált. A másik oldalon egy lakó operaénekesnek készült, ezért állandóan gyakorolt. Lilian nem tudott németül, de néhány hét elteltével kívülről fújta Mozarttól  A varázsfuvolát.

A legtöbb gondot azonban a munkája jelentette. Helen Chadwick ügynökségénél, minden háromszor olyan gyorsan zajlott, mint Mrs. Madigannél, Lilian mégis kétségbe vonta az itteni munka hatékonyabb voltát. A túl sok alkalmazott képtelen volt gyorsan és gazdaságosan teljesíteni a megbízásokat. Fejfájás, gyomorbántalmak, hátfájás gyötörték naponta a munkatársakat.

Még több nehézséget okoztak azonban az ügyfelek, akikkel Lilian foglalkozott. A Tom Cat például olyan nőfaló férfinak bizonyult, hogy ő csak távolról szemlélte.

A másik ügyfele egy légiforgalmi társaság volt. A hírnevük az utóbbi időben többször is csorbát szenvedett, mert a járataik rendre késve érkentek, az utasok csomagjait figyelmetlenségből más repülőterekre szállították, néhány gépük pedig búzaföldekén hajtott végre kényszerleszállást.

A harmadik megrendelés az Océan nevű tonhaltartósító cégtől érkezett. Lilian soha nem vásárolt tőlük tonhalat, mert egyszer a sajtó megszellőztette, hogy delfinek akadtak a hálóikba, s a halászaik hosszas szenvedés után hagyták elpusztulni szerencsétlen állatokat.

Egész nyáron ezen a három feladaton dolgozott, bár legszívesebben otthagyott volna csapot-papot. Sokat gondolt vágyakozva egy északkelet-nebraskai farmra, s egy szép szál, jóképű, békében és tisztességben élő gazdára.

Egy különösen forró délutánon, alighogy az irodából az utcára lépett, valaki vállon veregette. Döbbenten fordult meg, s egy ismerős, gesztenyebarna szempárba tekintett.

- Jó napot! Hogy van? Imádok itt élni!

Lilian annyira meglepődött a hirtelen találkozástól, hogy levegő után kapkodott.

- Hogy megy a sorod, Bunny? - kérdezte, bár a valóságban Tomról szerette volna kifaggatni a lányt.

Buchanon unokahúga alaposan megváltozott. Olyan volt, mint a legtöbb fiatal New York-i nő: öntudatos, vállalkozó kedvű, független. Haját kiszőkítette és divatosra vágatta. Különleges szabású ruhát, valamint gyöngyből és csontból készült óriási fülbevalót viselt.

- Nagyon jól érzem magam. Nappal gyerekeket fényképezek egy műteremben, éjjel pedig a saját kedvtelésemre dolgozom. Éppen most csináltam egy sorozatot hajléktalan nőkről. Az Earthworks nevű lap megvette az egyik képemet, és új szerződést is kötött velem. A városban kóborló gazdátlan állatokról kell képeket készítenem. De múlt éjjel egy patkányt kaptam lencsevégre.

Bunny olyan lelkesnek és boldognak tűnt, hogy Lilian egyszerre gyengének, határozatlannak és céltalannak érezte magát mellette.

- Ez igazán csodálatos! Hogy van Fred?

- Remekül. Divatékszereket készít. -A lány fülbevalói megcsörrentek, ahogy megrázta a fejét. - Hogy tetszik?

- Nagyon... nagyon érdekes - adott kitérő választ Lilian. Tomnak igaza volt, az a fiatalember nem dolgozik. Bunny tizennyolc évesen maga tartja el mindkettőjüket.

- Képzelje, a fülbevalóm csirkecsontból készült! Fred egyébként nyakláncot és karkötőt is tervez. Nem győz eleget csinálni, akkora a keresletet. Az emberek szabályszerűen kikapkodják a kezéből az árut. Ezért még a színészmesterséget is hajlandó a szögre akasztani. Elvégre az ékszerkészítés is művészet. Egy jobb üzletben négyszáz dollárt is megadnak egy nyakláncáért.

Lilian meglepetten nézte a csörögve-zörögve himbálózó csontokat és gyöngyöket. Hát igen, gondolta, ez New York. Itt minden lehetséges. Örült Fred sikerének, mégis témát akart váltani.     '

- Bunny - kezdte tétovázva -, hallottál valamit mostanában a nagybátyádról? - Jól van. Nem ebédelhetnénk együtt alkalomadtán?

- Szívesen. Hogyan fogadta az esküvőd hírét? Mi van Ednával?

- Tom bácsinak hozzá kell szoknia, hogy feleségül mentem Fredhez és New Yorkban élek. Edna rögtön tudomásul vette - felelte váll rándítva a lány, s a fényképezőgépe után nyúlt. - Freddel egyébként karácsonykor hazalátogatunk. Hogyan tetszik az új állása?

- Egész jó. Minden a legnagyobb rendben - válaszolta szenvtelenül Lilian. - De a nagybátyád! Nagyon csalódott volt, mikor elszöktél.

Bunny a gépét egy galambra irányította, amely egy szeméttartóban kutatott valami élelem után.

- Tom majd túlteszi magát a dolgon - szólt könnyedén, és beállította a gépet. - Fel kell fognia, hogy nem vagyok olyan, mint az anyám. Tudok vigyázni magamra. - Két kockát is ellőtt a madárról. Újra a vállára akasztotta a gépet, s fekete kézitáskájából előhalászott egy névjegyet.

- Tessék - mondta -, itt a címem és a telefonszámom. Hívjon fel! Talán akad az ügynökségén valami munka a számomra. - Még egyszer Lilianre mosolygott, majd elvegyült a tömegben.

Bunny ide tartozik, gondolta Lilian. Olyan magabiztosan mozog az utcákon, mintha itt nőtt volna fel.

A következő héten háromszor is találkozott Bunnyval. Először együtt ebédeltek, másodszor együtt mentek bevásárolni. Egy nyárutói napon pedig a lány meghívta Liliant, hogy megismertesse a férjével.

Fred magas, jóképű férfi volt. Istenítette Bunnyt, hitt benne, és mindent elkövetett, hogy boldoggá tegye.

Lilían örültetett volna, hogy Tom unokahúga ilyen jól boldogul New Yorkban, mégis elszomorodott minden találkozás után. Bunny ébresztette rá, hogy ő maga mennyire elégedetlenül és boldogtalanul él. Újra és újra Tom jutott az eszébe, s az emlékezés fájdalmat okozott neki.

Szeptember elején egy szombat délután fényképkiállításra készült Bunnyval. Már rajta volt a kiskabátja, mikor megcsörrent a telefon. Felvette a kagylót, és meglepődve ismerte fel idősebb bátyjának, Sartonnak a hangját.

- Apa beteg- közölte kurtán a fivére. - Szívrohama volt. Látni szerezne téged. Azt hiszem, legjobb, ha azonnal indulsz.

Lilian megrázkódott. Beteg az apja, az a bivalyerős konok ember, akit soha semmi nem tudott legyűrni.

- Szívroham? - kérdette izgatottan. - Hogy van?

- Rosszul. Az omahai Szent József kárházban fekszik. Hazajössz?

Lilian az ajkába harapott. Nem tudta, mit tegyen. Változattanul nagyon rossz viszonyban volt az apjával, és Sarton zárkózott hangja sem csábította túlságosan Omahába. Ám nem várhatja el, hogy a családtagjai megváltozzanak.

Apa nagyon beteg lehet, gondolta kétségbeesetten, különben nem kívánna látni. Igen nagy baj lehet, ha John Avery feladta a büszkeségét, és magához hívatja a kitagadott lányát. Talán mégis szeret?

Ebben a percben döbbent rá, mennyire szereti az apját. Korábban megpróbálta elnyomni az érzéseit, ám ezzel csak magát ámította.

- Indulok, amilyen gyorsan tudok - válaszolta a bátyjának. - Mondd meg apának, hogy megyek!

Felhívta Bunnyt, és lemondta a találkozót, végül beszélt Helen Cfiadwickkel, s közölte vele, hogy sürgősen Omahába kelt utaznia.

A főnöknője nem örült túlságosan.

- Lilian - szólt hűvösen -, még nem sokat mozdította előre a légitársaság hirdetési hadjáratát. Egyetlen meggyőző sort nem vetett még papírra. Pedig közeledik a határidő.

- Mrs. Chadwick, nem könnyű egy olyan légitársaságnak dolgozni, amelynek „légibetegség" a gúnyneve. Épp tegnap hajtott végre kényszerleszállást az egyik gépük New Jersey-ben egy golfpályán. Kész csoda, hogy az utasoknak nem esett bajuk.

- Nem repülnie kell ezzel a légitársasággal - sisteregte Mrs. Chadwick -, hanem népszerűsítenie kell őket. Ez a feladata.

- A repülőn majd tovább dolgozom a szövegen.

A beszélgetés után Lilian a közeli utazási irodába sietett. A sors fintora volt, hogy a legközelebbi járatra már csak a „légibetegség" gépén kapott helyet. A csomagja természetesen elkallódott, a gépe pedig többórás késéssel szállt le Omahában.

A bátyjai várták a repülőtéren. Rég nem látták egymást, és örültek a találkozásnak, az üdvözlés mégis hűvösre sikerült. Lilian látta, hogy a fivérei nagy aggódnak az apjuk miatt.

Egyenesen a kórházhoz hajtottak.

A kórterem elé érve a lány szíve a torkában dobogott az izgatottságtól és az aggodalomtól.

- Szeretne veled egyedül lenni - mondta Sarton.

Lilian a kilincsre tette a kezét, s bátorítást kérően a bátyjára nézett, aki magas, sötét szemű, göndör, barna hajú, megközelíthetetlen ember volt.

- Sarton, én senkit nem akartam megbántani, mikor elmentem otthonról. Én csak.

- Értem. .. - felelte Sarton. - Mindannyian megértjük. - Azután megfordult, s eltünt a folyosó végén.

Valóban megérti Sarton? - tépelődött magában Lilian, és megvonta a vállát. Sosem tudta pontosan, mit gondolnak és éreznek a testvérei. Ezért sem esett nehezére elhagyni a családot.

Lenyomta a kilincset, és belépett a betegszobába. Az apját gépre kapcsolták, mely a szívműködését figyelte. Sápadt volt, más változást nemigen lehetett észrevenni a külsején.

 - Papa? - kérdezte óvatosan. - Jól vagy?

John Avery némán a lányára nézett.

Lilian szorongva arcon csókolta, s a vállára hajtotta a fejét. Az apja egyszer csak félénken megsimogatta a haját, aztán újra lehanyatlott a keze.

- Nagyon hiányoztál, gyermekem- szólalt meg halkan. - Fájt, hogy elhagytál bennünket. - Látszott, hogy e szavak nagy erőfeszítést kívánnak tőle. Zavartan és kimerülten a fal felé fordította a fejét.

Lilian feltörő könnyeivel küszködött.

Az apja ügyetlenül megsimogatta, aztán megint elengedte. Soha nem mutatta ki az érzelmeit.

- Ne mondj semmit! Nekem kell bocsánatot kérni. Ne sírj, no! Lilian nem tudta visszafojtania könnyeit, megragadta az apja kezét.

- Jól van. . . Sírj csak! Anyád sem tudta soha abbahagyni, ha egyszer elkezdte. Rá hasonlítasz, míg a testvéreid inkább rám ütöttek.

Lilian letörölte kézfejével a könnyeit. Érezte, hogy az apja már régóta készül erre a beszélgetésre.

- Anyád szerette a birtokot. Azért dolgozott annyit hogy megtarthassuk. Én elleneztem, de nem lehetett meggyőzni. A balesete az én lelkemen szárad. Megakadályozhattam volna a halálát.

- Ugy gondolod - kérdezte szomorúan Lilian -, hogy nem kellett volna dolgoznia, ha elég pénzt keresel? Úgy véled, akkor nem halt volna meg?

- Nem gondolom, tudom. Azért halt meg, hogy megmentse a farmot. Ezért adtam el mindent a halála után.

- De papa, mindannyian nagyon szerettük a gazdaságot, te is!

- Nem tarthattuk meg! - szólt a fejét csóválva a férfi. - Lilian, én soha nem mutattam ki az érzéseimet. Ezt mindig anyád vállalta magára. A halála után erősen kétségbeestem. Meg akartalak tartani, hogy anyádból maradjon nekem valami. Ezzel azonban csak elűztelek. De büszke voltam. Ám, ha az ember a halállal néz farkasszemet, a büszkeség nem ér semmit. - Annyira kimerült a beszédtől, hogy Lilian aggódva csengetett a nővérég. - Meg kell hallgatnod - kezdte újra John. - Túlságosan ragaszkodtam hozzád, utólag belátom, hogy el kellett menekülnöd. Nagyon sajnálom. Igazán büszke vagyok rád, hogy megálltad a helyedet. És örülök, hogy hazajöttél.

Liliannek megint peregni kezdtek a könnyei. Az apja még soha nem vallotta be, hogy büszke rá, vagy hogy megbánt valamit.

- Szeretlek, papa - mondta neki egyszerűen, és megszorította a kezét.  A férfi most először elmosolyodott.

Megjelent a nővér, s megkérte Liliant, hogy távozzon.

Három nappal később az orvosok közölték Liliannel, hogy az apja túl van az életveszélyen. Mielőtt azonban visszautazott volna New Yorkba, még szeretett volna beszélni Tommal és Ednával, hogy elújságolja nekik, Bunnynak jól megy a sora. Fel akarta hívni őket, de kiderült, hogy titkosították a telefonszámukat. Az új számot sajnos nem közölhette a tudakozó.

- Szerintem Buchanon nagyon utálja a telefont - mondta Delia egy közös ebéd alkalmával Liliannek.

- A tévéműsor után aligha menekülhetett el másképp a hívások elől - vélte Lilian, s belekortyolt a jeges teába.

- Biztos rengeteg házassági ajánlatot kapott - nevetett a titkárnő. - Rengetegen telefonáltak az ügynökségre is, minden nő a címére volt kíváncsi. Sose hittem volna, hogy a jó megjelenés és egy tévészereplés ennyi bajt okoz.

- Csak el tudnám érni! Talán írnom kellene neki.

Delia sóhajtva a barátnőjére nézett, aztán elővette a táskájából a kocsi kulcsot, és Lilian kezébe nyomta őket.

- Ki kell menned hozzá.

- Megint a te kocsidat használjam? Ez lehetetlen. Azonkívül az apámmal és a testvéreimmel kell maradnom.

- Az apád nélküled is meglesz egy délután. A testvéreid meg éppenséggel évekig nem hiányoltak.

- Te hogyan jutsz akkor haza? Öt óra előtt biztosan nem érek vissza.

- Nem számít - mondta mosolyogva Delia. - Találkám van Henderson Bailey-vel.

- Henderson Bailey-vel? - kiáltott fel meglepetten Lilian. - Azzal a Henderson Bailey-vel, akibe iskolás korod óta szerelmes vagy?

- Pontosan. Ide költözött St. Loisból. Egyszóval: miattam ne aggódj. Egyébként erről jut eszembe, nem pályáztál meg egy állást a lawleri egyetemen? Mi lett az eredmény?

- Semmi - felelte Lilian. - Egy másik pályázó mellett döntöttek. Mindenesetre közölték velem, hogy a következő álláskiírásnál számítanak rám.

- Ha elnyerted volna az állást, elfogadtad volna? Akkor nem költöztél volna New Yorkba?

Lilian kinézett az étterem ablakán. Ezt a kérdést ő maga is gyakran feltette. - Nem tudom - mondta végül.

Minél közelebb ért Lawlerhoz, annál hevesebben dobogott a szíve. A szelíd dombok s a szántóföldek az út két oldalán zöldben pompáztak, a felhőtlen ég kéken szikrázott. Az egyetemen még tartott a nyári szünet,, az utcák szinte kihaltak.

Meglepetten rázta meg a fejét. Hogyan tarthatta csukva a szemét e sok gyönyörűség előtt oly sokáig? Egyszerre hírtelen világossá vált előtte, hogy hová tartozik. Vissza fog térni a Közép-Nyugatra egyenesen Lawlerba. Homályosan már New York-i életének első napján is sejtette ezt. Bunnyval ellentétben ő nem kötődik ehhez az ideges, veszélyeket rejtő világvároshoz.

Továbbhajtott Lawler felé, majd rákanyarodott a farmra vezető bekötőútra. Mit szól majd Tom és Edna a látogatáshoz? Megbocsátanak-e neki?

Az alapítvány minden nehézség ellenére elégedett lehetett a naptárral. Delia elmesélte, hogy rendkívül sok előjegyzést kaptak. Azonkívül elfogadták Tom javaslatát, hogy indítsanak továbbképző tanfolyamot a gazdálkodóknak.

A legelőhöz érve megpillantott egy csikó mellett térdelő férfit. Farmernadrágot, kék inget, s tarkóra tolt fekete cowboykalapot viselt.

Félreállt az útszélre, és kiszállt. Átgázolt a magas füvön, nem törődve a lába szárát összekarcoló fűszálakkal.  A kerítéshez érve fölemelte rózsaszín szoknyáját, és átlépett a drótok között.

Tom fölegyenesedett.  A kalap karimája árnyékot vetett rá, így Lilian nem láthatta az arckifejezését, de észrevette feszült tartását.

A csikó legyezett kettőt a farkával, majd vidáman az anyjához futott. Buchanon hátat fordított, és elindult az orgonabokrok felé.

Nem akar látni, gondolta lesújtva Lilian. Hiába akart kiáltani, hogy álljon meg, nem jött ki hang a torkán.

A férfi közben figyelni kezdett. Elérte a bokrokat, megfordult, levette a kalapját, s letörölte a homlokáról az izzadságot.

Lilian elég közel került hozzá, már azt is láthatta, mennyire lebarnult a férfi a nyáron.

- Kérlek... - kiáltotta elfulladva. - Kérlek... - Megbotlott, de Tom szerencsére elkapta. Egy pillanatig megpihent a férfi izmos mellkasán, s jóleső biztonságban érezte magát erős karjaiban. Bizonytalanul fölpillantott.  Semmi kétség, Tom Buchanon a legjobb kiállású férfi, akivel valaha találkozott:  Ez azonban most nem számit. Csakis Tom számít. - Kérlek, ne fuss el - kezdte újra. - Kérlek, hallgass meg.

- Mit csinálsz itt? - kérdezte a férfi, s végignézett Lilian szoknyáján, amely elszakadt, ahol beleakadt a szögesdrótkerítésbe, s bojtorján is ragadt rá szép számmal. A lánynak leszaladt a szem a harisnyáján, a cipője fűfoltos lett. - Vérzel - állapította meg Tom, s egy tiszta zsebkendővel felitatta a lány lába szárán kiserkent vércseppeket.

- Azért jöttem, hogy elmeséljem, Bunny jól van - mondta tétován Lilian. - Találkoztam vele. Jól érzi magát New Yorkban, boldognak látszik. Mindketten dolgoznak.

- Tudom. - A férfi szorosan megfogta Lilian könyökét, s kényszerítette, hogy ránézzen. - Ez minden, amit mondani akarsz nekem?

Lilian mély lélegzetet vett.

- Igen. Azt gondoltam, el kell mondanom neked és Ednának, hogy Bunnynak jól megy a sora.

Tom elengedte. Lilian hátralépett, hogy kikerüljön a férfiból sugárzó vonzerő hatóköréből.

- A múlt héten meglátogattam az unokahúgomat- közölte Buchanon. -Tudni akartam, szüksége van-e valamire. Nos, mindene megvan. Neked lett igazad, én tévedtem. Hogy van az apád?

- Honnan tudod, hogy beteg? - kérdezte zavartan a lány.

- Meg akartalak látogatni New Yorkban. Bunny mesélte, hogy apádnak szívrohama volt. Szóval hogy van?

- Már jobban. - Kibékültetek?

- Igen. Igazad volt. Soha nem akart megbántani, csak szeretetből bánt úgy velem. Most jobban megértjük egymást.

Tom összeszorította a száját.

- És te? Hogy tetszik New York? - kérdezte. - Elérted, amit akartál?

Egy ideig csend volt. Csak a szél zúgott a fű fölött, s a bokrok közt egy madár csivitelt.

- Nem - felelte halkan, lehajtott fejjel Lilian. - New York nem nekem való. A hirdetési szakma sem. Talán újra Nebraskába költözöm.  Megpályáztam egy állást az egyetemen.

- Gondolkodtál már azon, hogy hol fogszlakni?

 - Nem. Attól függ, hol kapok állást.

Tom elgondolkodva az égte bámult. - Lawlerban is van egyetan.

~Lilian szívverése felgyorsúlt. Nem tudta, miért mondta ezt a férfi, de nem is merte végiggondolni. Még a végén arra a következtetésre jutott volna, Tom túl félénk ahhoz, hogy vallomást tegyen neki.

- Egyszer már pályáztam Lawlerba, de elutasítottak. - -Tudom.

- Honnan tudod?

- Ismerek egy-két ottani professzort. Fred egyébként felmondott, nemsokára meghirdetik az állását. Megpályázhatnád. - Tom mélyen Lilian szemébe nézett. - Magam mellett akarlak tudni. Mióta először megláttalak, azt akarom, hogy állandóan a közelemben legyél.

Mit mondott Tom? Hogy maga mellett szeretné tudni? Valóban ezt mondta? - Előre tudtam, hogy nem fogod jól érezni magad New Yorkban. Meg akartalak látogatni, hogy lássam, hogyan élsz, és hogy bocsánatot kérjek tőled. Bunnyval minden úgy történt, ahogy te mondtad:  otthont talált magának. Te azonban más vagy.  Hozzám jössz feleségül?

- Igen - felelte ünnepélyesen. A férfi a karjába vette és olyan szenvedéllyel csókolta, hogy azt hitte, mindjárt elalél.  A férfi nyaka köré fonta a karját és szorosan hozzásimult.

- Gyűlöltem a gondolatot, hogy távol vagy - szólt halkan Tom. - Egyszerűen nem tudtalak elfeledni.

- Jaj, Tom - sóhajtott Lilian. - Igazad volt. Nem tudok nagyvárosban élni. Az én otthonom itt van, nálad.

- Biztos vagy benne, hogy boldog leszel itt? - kérdezte tőle a férfi aggodalmasan, s lágyan megsimogatta az arcát. - Tudsz itt élni?

Lilian könnytől csillogó szemmel bólintott.

- Azon igyekeztem, hogy elnyomjam a honvágyamat. Nem akartam elismerni, hogy utálom a hirdetési szakmát. Nem akartam bevallani, hogy nem szívesen költözöm New Yorkba, s azt sem, hogy nagy hiba volt elhagyni mindazt, amit szerettem.

- Nem követtél el hibát azzal, hogy New Yorkba mentél. Ki kellett próbálnod a nagyvárosi életet, legalább rájöttél, hová tartozol. S remélem, ide tartozol, hozzám. Mert szeretlek.

- Én is szeretlek - válaszolta boldog mosollyal Lilian.

- Akkor gyere velem haza, kedvesem! - mondta a férfi, és gyengém megcsókolta.

Találat: 2426