online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom Gyermekek Játék Könyvek Mesék Nyelvtan Oktatás óvoda Személyiségek Történelem Versek
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

AZ EMLÉKEZET ELMÉLETE, A ZÁMBÓ JIMMY EMLÉKEZETI RÍTUSOK FELÉPÍTÉSE

irodalom

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
Edgar Allan Poe - Bice-béka (Hop-Frog)
A KOMMUNIKÁCIÓ FOLYAMATA
A DAL (NÉPDAL ÉS MŰDAL) VÁLTOZATAI
SZEMÉLYESSÉG ÉS SZEMÉLYTELENSÉG A MODERN LÍRÁBAN
AZ ABSZURD ÉS GROTESZK A MAGYAR IRODALOMBAN
AZ ÓDA MODERN VÁLTOZATA
Babits Mihaly (1883–1941) prózaja, irodalomtörténete, tanulmanyai, esszéi
Eszmei és filozófiai kutatasok, vilagkép-valtozas és globalizació a klasszikus modernség és a késő modernitas koraban. Nietzsche; Freud, Jung, Adler;
Az avantgard mozgalmak
Dante: isteni színjaték enciklopédia a középkorból
 
 

A dolgozat témája

A dolgozat témája a Zámbó Jimmy jelenség alaposabb körüljárása, bövebben pedig annak a vizsgálata, milyen keretek között zajlik a rá való emlékezés nyolc évvel halála után, és hogyan él, ha él egyáltalán tovább a kultusz, mely már életében körülvette az énekest. Megvizsgálom majd a közösségeket, akik továbbra is emlékezetükben tartják öt, és akiknek továbbra is mindennapjaik részét képezi az énekes személye, a vele való törödés, a rajongás. Áttekintem a közösség összetételét, illetve felvillantok majd néhány, a közösség gondolkodásmódját markánsan meghatározó diskurzust, és megpróbálom értelmezni öket, illetve ezeken keresztül megkísérlem megvizsgálni a közösség identitását, önértelmezésének legföbb vonalait.

I. Bevezetés

Zámbó Imre, vagyis Jimmy a magyar könnyüzene állócsillaga volt a '90-es években egészen a 2001. január 2-án bekövetkezett hirtelen, sokat vitatott, mondhatni rejtélyes haláláig. A '90-es évek elején, hosszabb amerikai tartózkodás és bárzongorista életmód után tért vissza Magyarországra, hogy itthon váljon igazán sikeressé. Szinte azonnal rendkívüli népszerüségre tett szert. Érzelmes, szomorkás számaival masszív rajongótábora alakult ki már ekkor. Mindezek mellett a társadalom egészére nézve a kezdetektöl ambivalens megítélés alá esett. Ott voltak a rajongói, akik már az elsö koncertek egyikén elnevezték Királynak, amely „címke” élete végéig, söt azóta is rajta ragadt, és voltak akik nem bírták elviselni negédes számait, hosszú göndör haját, öltözködését, ékszereit, sokszor kirívó viselkedését. Mindazonáltal, akár kedvelték zenésztársai és a szakma, akár elfordultak stílusától, azt egyöntetüen a mai napig majd mindenki elismeri, hogy  hangi adottságai egyedülállóak voltak; olyan ajándékot kapott a sorstól, ami csak keveseknek jut osztályrészül. Már életében megtapasztalhatta a hisztérikus rajongás jelenségeit, már ekkor kultikus figurává emelték rajongói, hirtelen és tragikus halálával azonban szinte legendaszámba emelkedett.

A dolgozatban megvizsgálom majd a Zámbó Jimmy jelenség néhány aspektusát, különös figyelmet fordítva a rajongói oldalra és szemléletre. A rajongói klubok és internetes kisközösségek oldaláról vizsgálom majd meg a jelenséget és annak tipikus megnyilvánulásait a Jimmy halála utáni nyolc évben. Különös figyelmet fogok fordítani azokra a technikákra, melyek az emlék ápolásával kapcsolatosak, melyek arra hivatottak, hogy a létezö kultuszt tovább éltessék a társadalomban és ne hagyják elkallódni Zámbó Jimmy emlékét, örökségét. Meg fogom nézni, hogyan müködik az emlék ápolása a nagy rajongói klubtól különbözö okok miatt elzárt, attól független kisközösségekben. Látni lehet majd, hogy milyen jellegzetes XXI. századi technikák alakultak ki egy internetes közösségben az emlékezésre. Illetve látni lehet majd mindennek az intézményesült megnyilvánulását, hogy miként müködik mindez szervezett keretek között, kik azok, akik koordinálják a folyamatot, hogyan teszik ezt, illetve milyen szertartások és állandó események alakultak az emlékezésre. Fel fogok tárni néhány jellegzetes, a közösségben létezö diskurzust, melyek a kutatásom alapján általánosnak és közmegegyezésen nyugvónak muta 222b16c tkoztak. Ezek meglátásom szerint fontos szerepet játszanak a közösség önazonosságának megteremtésében, és egyfajta integratív erövel bírnak. Megkísérlem majd számba venni és elemezni ezeket a momentumokat.

A dolgozat elméleti vázát az emlékezet markáns elméletei alkotják majd. Ezek alapján fogom elemezni a Zámbó Jimmy jelenséget, különválasztva az emlékezet egyes típusait, megjelenési formáit. A másik fontos elméleti keret a kultuszoknak, ezeken belül is a sztárkultuszoknak elméletei és megnyilvánulási formái, melyek megmutatják a kultuszok anatómiáját, felépülésük folyamatát és rávilágítanak esetleges megszünésük okaira egyaránt. A kultuszok elméleteire támaszkodva mutatok majd meg néhány jellegzetes, a Zámbó Jimmy kultuszt jellemzö összetevöt.

A dolgozatban egyfajta oral history típusú anyaggyüjtéssel dolgoztam, ami magában foglalja bizonyos internetes tartalmaknak az elemzését, illetve strukturált interjúk készítését rajongókkal, a rajongói közösségekben aktívan részt vevö tagokkal, a Zámbó Jimmy Emlékörzö Alapítvány kuratóriumának egyik tagjával. A beszélgetések és különbözö internetes megjelenések egyezései világítottak rá a diskurzus jellegzetes elemeire, amelyeket igyekszem majd bemutatni, illetve világosan kibonthatóak belölük az emlékezés jellegzetes formái, a rituálék felépítése.

II. Az emlékezet elmélete, a Zámbó Jimmy emlékezeti rítusok felépítése

Az elsö részben az emlékezet elméleteit ismertetem majd, rajtuk keresztül pedig a konkrét esetet és jellegzetességeit.

Az ember emlékezö lény. Ez olyan egyértelmü megállapítás lehet, melyet talán nem is kell magyaráznunk, ennek ellenére az emlékezés fogalmánál el kell idözni egy pillanatig, és át kell tekinteni, miként is áll össze az ember, vagy az ember csoportjainak, közösségeinek emlékezete. Az, hogy folyamatosan kapcsolatot ápolunk a múltunkkal, magától értetödönek tünik. Emlékszünk és hivatkozunk rá, tanulunk belöle, és reflektálunk a tanultakra, hiszen személyiségünk, söt, egész társadalmi létünk igen nagy része múltunkból adódó, illetve elödeink, szüleinek, nagyszüleink múltjaiból adódó (mondhatni elövilági) tapasztalatainkból áll össze. Az, hogy van múltunk, ami egyértelmü, ami az emlékezés lehetöségét felkínálja, mégis szorul némi magyarázatra, hiszen a múlt, bármily furcsa, akkor keletkezik, amikor a jelenben lévö ember kapcsolatba lép vele, elkezd rá reflektálni, elkezdi rekonstruálni azt az emlékek felidézésén, az emlékezés aktusán keresztül. Az emlékezés képességének megléte azonban korántsem olyan magától értetödö, nem eleve, születésünktöl fogva adott. Ugyanúgy, mint a társadalomban elfogadott értékek és normák, melyek a mindennapjainkat szervezik, úgy az emlékezés képessége is a szocializáció során tapad az emberhez. Az emlékezés maga, és az emlékezés processzusa tehát nagyban társadalmi meghatározottságú, hiszen a társadalomtól kapjuk azokat a vonatkoztatási kereteket, melyek képessé tesznek minket emlékeink rögzítésére, és újra felidézésére (Assmann idézi Halbwachsot 1999: 36).

A közösségi emlékezet tehát, de még az ember egyéni, személyes emlékezete is társadalmi alapokon nyugszik, hiszen az ember legszemélyesebb egyéni emlékei is közösségi interakciókban, kommunikáció útján születnek meg és interakciókban öröklödnek tovább. Ilyen módon az egyéni emlékezet is erösen a kollektívum által befolyásoltként értelmezhetö. Halbwachs-nál az emlékezet és az emlékezés alapját és alanyát egyértelmüen a közösség képezi. Assmann nem követi öt idáig, nála ez emlékezés alapegysége (szubjektuma) az ember, aki azonban kétségtelenül függ az emlékeit szervezö keretektöl, tehát koránt sem független emlékezö (Assmann 1999: 37).

Felmerülhet a kérdés, hogyha alapvetöen a közösség, és a közösség akarata alapján határozódnak meg az emlékezet tárgyai, tehát a közösségi akarat jelöli ki azt, hogy mire érdemes emlékeznünk, akkor vajon hogyan alakul ki a tényeknek és múltbeli eseményeknek az a csoportja, melyet felemészt a felejtés. Halbwachs elmélete erre is választ kínál. Azt mondja, hogy ha az ember csak arra képes emlékezni, ami a mindenkori jelen vonatkoztatási keretein belül múltként rekonstruálható, akkor pontosan az fog feledésbe merülni, aminek a jelenben nincsenek vonatkoztatási keretei. Az egyén és a kollektívum emlékezete egyaránt – mint már említettem – kommunikációs folyamatok eredményeképpen jön létre, az emlékezet a kommunikációban születik, él és marad fönn. Azonban ha a kommunikáció megszakad, vagy a kommunikációban közvetített valóság vonatkoztatási keretei megváltoznak, akkor a következmény szükségképpen a felejtés (Assmann idézi Halbwachsot 1999: 37).

Az emlékezés leggyakoribb és legtipikusabb, egyben igen sajátos formája a halottainkra való emlékezés, vagyis a halottak tovább „éltetése” egy közösség gyakorlataiban; annak a szándéknak a kifejezödése, hogy a közösség nem engedi halottait elfelejtödni, az enyészet martalékává válni, hanem megóvja emléküket, és tovább örökíti a jelenbe. Ahogy Jan Assmann fogalmaz, az a tény, hogy emlékezünk halottainkra érzelmi kötödés, kulturális müveltség, és a múlthoz füzödö tudatos, szakadásokon felülemelkedö viszonyulás dolga, és pont emiatt emelkedik a hagyomány fogalomkörébe tartozó dolgok fölé az, amit ö kulturális emlékezetnek nevez (Assmann 1999: 35). A halottainkra való emlékezés a kulturális emlékezet legrégebbi (ös)formájának tekinthetö, ami Assmann olvasatában köztes jelenség a kommunikatív és a kulturális emlékezet között. Ezen a ponton kell kitérnem arra, hogy mit is tart Jan Assmann a kollektív emlékezés két formájáról, a kommunikatív és a kulturális emlékezetröl.

Assmann elmélete két részre választja a kollektív emlékezést. Az egyik oldal a kommunikatív emlékezet, melyben a közelmúltra vonatkozó emlékeink összegzödnek, melyeken kortársainkkal osztozunk. Ennek jellemzö példája a nemzedéki emlékezet, hiszen ha kihal a kommunikatív emlékezetet hordozó, és azt interakciók során folyamatosan fenntartó közösség (nemzedék), akkor az emlékezet is elenyészik, és másik nemzedéki emlékezetnek adja át a helyét. A történelmi kutatások ún. „oral history” ágának eredményei megerösítik ennek a kommunikatív emlékezetnek a múlandóságát. Az irányzat nem bevett történelmi anyagokra és dokumentumokra támaszkodva próbálja rekonstruálni a történelmet, sokkal inkább az egyéni történetekböl felépülö mindennapok történelme érdekli. Az oral history kutatói megerösítették, hogy az eleven emlékezés, még írásos társadalmakban sem terjed a nyolcvan évnél távolabbi múltba, ami ugye épp egy emberöltönyi idönek tekinthetö. Az egy generációnál régebbi idöre visszanyúló múltra való emlékezéskor mindahányszor a hivatalos hagyományt, a tankönyvek és írásos dokumentumok forrásait kénytelen követni az emlékezö, vagyis a biografikus, tehát társas interakciókra épülö emlékezés átadja a helyét ezen a ponton a megalapozó, vagyis maradandóan tárgyiasított emlékezeti formának.

A kollektív emlékezet másik fajtája, helyesebben inkább az emlékezeti egyenes folytonos átmenetekböl álló másik végpontja maga a kulturális emlékezet. A kulturális emlékezet már nem a mindennapi interakciókban hagyományozódó személyes (kommunikatív) emlékezet, hanem sokkal inkább a múlt meghatározott, szilárd pontjaira reflektáló, irányított emlékezési forma, melyben szimbolikus alakzatokban jelenik meg a múlt. A kulturális emlékezetnek jellemzöje, hogy az emlékezés maga áll a középpontban a tényleges múlt helyett, vagyis a múltat alakítja emlékezetté, és tölti meg – elég gyakran – vallásos tartalommal, így alakítva ki az emlékezés folyamatának ünnepi jellegét. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a kulturális emlékezetnek, jellegéböl adódóan minden esetben megvannak a maga sajátos hordozói, hiszen a kommunikatív emlékezettel ellentétben nem magától terjed, hanem gondos irányításra szorul.

Miért is mondhatja tehát Assmann, hogy a halottainkra való emlékezés valahol az emlékezeti egyenes közepe táján helyezkedik el, vagyis valahol a két típus között félúton – akkor persze, ha a kommunikatív és a kulturális emlékezetet egy folytonos átmeneteket tartalmazó emlékezeti sor két végpontjaként fogjuk fel? Kommunikatív, hiszen általános emberi forma, melyet a közösség tagjai egymás közt hagyományoznak, és magától értetödönek vesznek. Abban az esetben azonban máris kulturális emlékezetbe csap át, ha a halottakra való emlékezésnek sajátos hordozói, intézményei, rítusai alakulnak ki. Visszatekintö emlékezetröl beszélhetünk mindkét esetben, hiszen a közösség „együtt él” a halottaival, hiszen emlékezetében tartja öket (Assmann 1999: 51-54).

Természetes törekvésnek tünik egy közösség, vagy társadalom részéröl, hogy igyekszik megemlékezni történetéröl, annak jelentösebb fordulópontjairól, nagy embereiröl, vagy épp nagy szerencsétlenségeiröl. Az emlékezetben való ilyen fokú elmerülés azonban tulajdonképpen új keletü, kifejezetten a modernitáshoz kapcsolható jelenség. A modernitásnak ugyanis jellegzetes kifejezödése az emlékmüvekben, múzeumokban, vagy nyilvános megemlékezésekben testet öltö emlékezés-mánia (Stone 2005: 323). Az emlék kifejezés alatt természetesen itt is, akárcsak a fentebb idézett részekben a társadalmi, vagy kollektív emléket értjük, szemben a neurológiai emlékfogalommal, ami természetesen minden emberi lénynek sajátja. Két egymással versengö idötapasztalat alakult ki a modernitásban, mégpedig az egyre gyorsuló idö érzése, illetve az ebböl valamelyest következö veszteség, visszahozhatatlanság érzése. Ezekre az újszerü tapasztalatokra érkezett egyfajta válaszként a már említett emlékezési mánia, az emlékmüvek, emlékezethelyek gyártása, az emlékezeti rítusok, és emlékezeti kultuszok kialakulása.

Pierre Nora ír a lieu de mémoire-okról, ún. emlékezethelyekröl, melyek sajátos pozíciót foglalnak el elméletében az általa kategorikusan különválasztott emlékezet és történelem között. Ezeket az emlékezethelyeket Nora értelmezésében az az érzés szüli és élteti, hogy már nincsen meg a spontán emlékezet, s mivel nem mennek végbe természetesen a különbözö emlékezetmegörzö cselekedetek, ezért archívumokat kell létrehozni, évfordulókat kell tartani, ünnepeket kell szervezni, temetési beszédeket kell mondani és fel kell jegyezni az eseményeket, hogy megmaradjanak az utókor, és a jelen szemlélöi számára. A lieu de mémoire-okat azért hívja életre a közösség, mert úgy érzi, hogy az örizni hivatott emlékek veszélybe kerültek (Nora 1999).

Az emlékezet kommunikatív formái

A Zámbó Jimmy kultusz, illetve emlékezet esetében is fellelhetö az assmanni tipizálás mindkét fajtája. Egyszerre van jelen egyfajta kommunikatív emlékezési aktus, elsösorban az internetes kisközösségekben, illetve egy intézményesített forma, mely a Zámbó Jimmy Emlékörzö Alapítvány tevékenységéhez kapcsolódik. Elöször talán az elsö esettel foglalkoznék, azt próbálom részletesebben bemutatni.

Stolmár Barbarával készített interjúm során körvonalazódott elöttem, hogyan is müködik egy ilyen elsösorban az internetre épülö, közösségi emlékezési rítus. Az eset egyébként igen speciális, mert Barbara születésétöl fogva látássérült, így sajnos az internetes közösségben való aktív részvétel az egyetlen lehetösége arra, hogy rajongását kifejezésre tudja juttatni, a közvetlen részvételen alapuló rituálékban mozgásterének korlátozottsága révén nemigen tud részt venni. Édesanyja halála után unokatestvérével és annak barátjával kell éljen, akik pedig kifejezetten elutasítják Jimmy-t, söt rossz szemmel nézik az iránta való nyílt rajongást. Ezért Barbarának sajátos technikákat kellett kifejlesztenie ahhoz, hogy rajongó életmódját müködtetni tudja. Ezzel az elutasító attitüddel egyébként elmondása szerint többször szembesülnie kellett életében, például a kollégiumban, ahol iskolaévei alatt élt; így ott is létrejöttek sajátos titkolózó módszerek, technikák. Édesanyja még életében támogatta rajongását, együtt jártak el a Jimmy Emlékklubba, azonban az ö halála után szinte mindenfajta ez irányú mozgás szinte lehetetlenné vált számára:

„Személyes összejöveteleken is részt tudsz venni, vagy inkább az interneten tartod a kapcsolatot a többiekkel?

Hát ez sajnos eddig még nem jött össze, mert egyrészt nincs is, akivel elmenjek miután anyukám meghalt. Vele voltunk még 2004, 2005-ben háromszor Jimmy Klubban. Hát az unokatestvérem utálja Jimmy-t, tehát senki sincs mellettem, akivel lehetne. A barátnöim közül a kollégiumban vagy egy-kettö, akik szeretik Jimmy-t, de van köztük, aki már meghalt.”

Marad tehát az internetes kapcsolattartás a sokszor távol lévö barátokkal, ami egészen érdekes, XXI. századi emlékezési formákat alakított ki a közösségben:

„Olyan barátnök is vannak például, akikkel nem tudtunk találkozni személyesen, de már vagy két éve Skype-on csinálunk emlékezéseket, mesélünk akár történeteket is róla és ennyi.

Elmesélnéd ezek hogy szoktak lezajlani? Egyáltalán hogy ismerted meg ezeket a barátaidat?

Akikkel mostanában Skype-on csináljuk ezt, velük csak interneten, tehát személyesen egyáltalán nem találkoztunk. Egy G-Portál-os rajongói oldalon ismerkedtünk meg. Föleg az emléknapokon szoktuk ezt csinálni, akkor is föleg január 2-án, mert a huszadika az nem biztos, hogy összejön, mert akkor lehet, hogy nem mindenki ér rá, de a másodika ez általában még szüneti nap, és akkor ez úgy szokott történni...mivel nekem úgy van beállítva a gépem, hogyha fejhallgatón is van, de halljam, ha valaki üzenetet hagy, vagy ír nekem, mert jó nagy a hangtávolság. És akkor odamentem, és épp megkérdezte az egyikük, például a múltkor, hogy már hárman jelezték, hogy alkalmas az idöpont, neked alkalmas-e? És írtam, hogy igen. Na akkor konferenciába léptünk egymással, és elkezdtünk emlékezni. Tehát mittudomén mondtak verset, felolvastak egy részletet, bármi. Egykét saját versböl, vagy mások verseiböl. Én furulyázni is szoktam, szóval hát ez így müködik.

Körülbelül mennyi ideig tartanak ezek az emlékezések?

Hát ezek a konkrét emlékmüsorok amik ilyen improvizatívak, mert ezek mindig azok, mert pont ez a lényegük, így általában egy órát tartanak. Mindenki elöad egy-két verset, fogalmazást, volt olyan, aki a 15 éves kori fogalmazását olvasta fel, mert ö már olyan régóta szereti Jimmy-t.”

Az internetes interaktív emlékezés egy érdekes formáját alakították ki, már szinte szertartásszerüen ennek a kisközösségnek a tagjai. Barbi elmondása szerint a társaság életkor szempontjából vegyes, van aki 30 év körüli, ö maga csupán 20 éves, van aki 40 éves, de ez a kis emlékezöközösség csak nökböl áll.

Az interneten túl személyes interakciókra és játékokra, szerepjátékokra is nyílt lehetösége hasonló érdeklödésü, kollégiumi barátnöi körében. Ezekröl a rituálékról így mesél, miközben egy saját maga által készített braille-rajzot mutat, mely a játékhoz kapcsolódik, annak állít emléket (emlék az emlékezésröl):

A barátnöimmel a kollégiumban nagyon gyakran játszunk történeteket Jimmy-röl, kettöjükkel még ma is játszom, akik már elmentek a kollégiumból, de msn-en ma is játszom írásban. És mindenféle helyzetekbe belerakjuk Jimmy-t, volt már például nem látó is, volt már mindenféle háborús dolog, meg ilyesmi is. Meg volt már, hogy azt játszottuk, hogy egy család kimenti, mert az orvosok lemondanak róla és ök állítják talpra, úgyhogy többféle ilyen volt. És ez - mutatja a rajzot - ennek egy megörökítése, mert ez egy történetben hangzott el ez a mondat: „Királylétü próféta, angyaldalnok szellem”. Ez egy történetben volt, alatta a vezetéknevének és a keresztnevének a leírása braille-ben. És itt a legalján egy versemnek két sora: „Legyen veled a béke, jó világ reménye, örök emléked, Jimmy!” Itt pedig az van ráírva: „Te vagy az angyali dalnok.”



Egy másik részletröl pedig így mesél:

„Ebben a mappában...erre az van írva, hogy leveleim Zámbó Jimmy-röl. Ez egy történetnek a része elvileg, de most már több történetnek is. Tulajdonképpen egyrészt mintegy színdarabba íródtak ezek a történetek, … például ez egy nagyon érdekes, ezt még gondoltam, hogy felolvasom neked, de ennek még nincs meg az egész része, mert nem tudom miért, nem jött össze. Ez egy barátnömmel játszott történetben szerepelt. Ezek improvizatív színdarabok, de a levelek azok így jöttek, és azokat így megörökítettem:

„Kedves Anamira! Ismét rákényszerülök arra, hogy törzsi nyelvemen írjak, hiszen újfent szükség van arra, hogy tudassam veled, miket Zámbó Jimmy-röl alkottam. A dolgok szomorúak és tudom, hogy nem igazak, de szeretném, ha beszélnénk erröl. Bár sajnos oly mélyen belém fúródtak, hogy kifejezni öket tisztán, világosan nem tudom, de igyekszem számodra érthetövé tenni. Az elsö információ mely fájdalmat okozott, bár tudom, hogy igaz is lehetne, ha igaz, kérlek mondd el, miért lehet ilyen.”(levélrészlet, amit felolvasott nekem)

Namost ugye nem mondja el az információt, mert ennek pont az volt a lényege, hogy ö majd visszaír a történet szerint és majd ö kérdez rá. Ennek a történetnek az a lényege, hogy ez a lány egy...öö az apja által megtanul egy afrikai törzsnyelvet, és neki az a célja, hogy hát élvezi azt, hogy tud magyarul is, de hogy ezen a törzsi nyelven egyesekkel megismertesse Jimmy-t. És azért ír a törzs nyelvén, merthogy akinek ír, ö szintén tudja ezt a törzsi nyelvet, és amennyire én emlékszem a történetre, ö tanította meg neki, ennek a másik lánynak. És azért ír a törzs nyelvén, mert hogy a szülei azok mindent ellenöriznek, és így viszont nem tudják ellenörizni. De csak azért nem...hmm, ja igen, mert az apja meg már közben nem él, de a törzsi nyelvet ö tudta, de az anyja nem, meg a nagymamája sem. Tehát ez egy ilyen levélrészlet, és hát sok ilyen van.”

A játék fantáziaképei alapján nem nehéz felfedezni az analógiát a képzelet szülte képek és a való élet produkálta helyzetek között. Mint említettem a valóságban a lányok a kollégiumban, vagy Barbara akár saját otthonában sokszor kényszerült rá, hogy rejtett formában, titkos nyelveken kommunikáljon kedvencéröl, hogy ne vívja ki környezete ellenszenvét, esetleges tiltásait. Ez a probléma jól lekövethetö a játék felépülésén és a kitalált szituáció dramaturgiáján is.

A játékokon, leveleken, verseken kívül számos egyéb Jimmy relikviával is találkoztam Barbinál, úgymint természetesen az énekes szinte összes hanghordozójával, újságból kivágott cikkekkel, képekkel, egy olyan braille írással lejegyzett naplóval, melyben a Jimmy-vel kapcsolatos érzések, történések, hangulatok kaptak helyet, illetve rajzokkal, némelyikük roppant érdekes, többszintü jelentést hordozó braille animációnak is mondható. Ezek kétségtelenül a kultusz tárgyaiként értelmezhetök és szinte vallásos tartalmat hordoznak. Egy kijelölt „szent helyre”, egy külön szekrénybe vannak gyüjtve, és igen nagy becsben vannak tartva még azok a fotók, illetve cikkek is, amelyeket ö maga személyesen nem is igen tud megtapasztalni.

A szövegek mindegyike sajátos pátoszt hordozó, érdekes nyelvezettel íródott, melyekben igen erösen jelen vannak és sokszor ismétlödnek különbözö vallásos jellegü,  pátosszal átitatott, vagy kissé régies szóhasználatra valló kifejezések, úgy mint (a teljesség igénye nélkül): angyali dalnok, királylétü, próféta, dallami lélek, szeretet és hit, kinyilvánítás, dallami áradat, ezernyi igaz lélek, angyaldalnok, remény, béke. Egy sajátos, rajongói nyelv is kialakult tehát ezek során a szertartások során, ami mintegy szubkultúrává avatja, és nyelvhasználatában is meghatározza a közösséget, ezen túl pedig megerösíti Zámbó Jimmy-nek, mint a kultusz tárgyának földöntúli, misztikus jellegét.

Az emlékezés fövonalától elszigeteltebb, kisközösségi emlékezési formák tere tehát elsösorban a baráti közösség, legyen az internetes, vagy közvetlen részvételen alapuló közösség, melyben már megfigyelhetök bizonyos a kultusz meglétét alátámasztó jellegzetességek.

Az emlékezet intézményesült formái

A kommunikatív, interakciók során tovább adódó emlékezeti forma megerösödött azonban, és tovább fejlödött intézményi keretek közé is, felemelve az emlékezést a kulturális emlékezet formájába. A folyamatot N. Cs., a Zámbó Jimmy Emlékörzö Alapítvány kuratóriumának egyik tagjával folytatott beszélgetésem alapján próbálom rekonstruálni. Interjúalanyom kérte hogy a neve bizonyos okokból ne szerepeljen konkrétan a dolgozatban, ezért a továbbiakban a monogramja feltüntetésével fogok utalni rá.

A Zámbó Jimmy Emlékörzö Alapítványt Zámbó Marietta, Jimmy növére alapította közvetlenül testvére halála (2001. január 2-a) után. Az alapítvány hivatalosan bejegyzett formában müködik azóta is. Magát N. Cs.-t is Marietta kérte fel egy idö után, mint elkötelezett rajongót, és mint az emlék örzésében oroszlánrészt vállaló aktív tagot, hogy legyen az alapítvány kuratóriumának tagja. Az alapítvány elsödleges feladata, hogy tartsa a kapcsolatot a rajongókkal, ápolja Jimmy emlékét, illetve különbözö programokat szervezzen. A rajongói klub legmarkánsabban az interneten, a MyVip közösségi oldalon van jelen. N. Cs. elmondása szerint azért, mert amikor létrehozta az oldalt, akkor csak ezen a felületen volt lehetöség rá, hogy korlátlanul képeket illetve videókat tölthessenek fel, ezzel is információt, folyamatos jelenlétet biztosítva, és összekovácsolva a közösséget ezen a nagy látogatottsággal üzemelö internetes felületen.

Az alapítvány két emléknapot tart rendszeresen, minden évben. Az egyik január 20-a környékén zajlik, ami Jimmy születésnapja, és temetésének napja is egyben. Minden évben a Csepeli Temetöben görögkeleti szentmise keretében emlékeznek meg róla. A misét papok celebrálják, illetve szertartásosan galambokat engednek szabadon, mintegy Jimmy lelkét megjelenítendö. Minden évben ott vannak az alapítványi tagok, illetve körülbelül húsz, harminc rajongó. Minden esetben délután kettökor van a találkozó a temetöben, utána a szentmise. Ezek után délután hattól kezdödik az emlékest a Csepeli Munkásotthonban. Általában 25-30 énekes lép fel N. Cs. elmondása szerint, mindenki 2-3 számot énekel el, így a rendezvénynek éjfél elött nem szokott vége szakadni. Jimmy dalok, illetve a müvészek saját dalai egyaránt elhangzanak.

A másik idöpont a szeptemberi díjátadó gálaest, ahol átadják a Jimmy díjakat. Általában három vagy négy aranyozott, kb. 30 cm-es egész alakos Jimmy szobrot adnak át ilyenkor, amiket a görögkeleti plébános maga készít. Az alapítvány kuratóriuma összeül már jó pár hónappal a díjátadó elött, és összegyüjt körülbelül 15 nevet, akik vagy aktívan ápolják Jimmy emlékét vagy éneklik a dalait vagy büszkén felvállalják a vele való közösséget, ami „nem divat mostanság”, ahogy interjúalanyom fogalmazott. A körülbelül 15 névböl ezután 3-4 nevet kiválasztanak, akik ténylegesen megkapják a Jimmy díjat. Az, hogy abban az évben ki kapja a díjat, az a díjazottak számára is meglepetésként, csak a helyszínen derül ki. Például Lakatos Krisztián, aki késöbb a Megasztár tehetségkutatóból lett ismert, szintén Jimmy díjat kapott még 2004-ben tinédzserként, mert olyan meggyözöen interpretálta Jimmy számait. N. Cs. elmondása szerint Krisztiánt Marietta fedezte fel, miután meghallotta öt az egyik budapesti szórakozóhelyen testvére számait énekelni. N. elmondása szerint – érdekességképpen megjegyezhetö, mintegy a média Jimmy-bojkottját alátámasztva – Krisztián sokszor akart a Megasztárban Jimmy-t énekelni, de csak egyszer engedték neki, akkor is egy feldolgozást, a Ghost címü film betétdalát (Only you), amit magyarul Zámbó énekelt. A díjak kiosztása után énekes fellépések vannak, akárcsak a januári alkalommal. A fellépök mögött projektorral kivetítve mindig megy valamelyik Jimmy videó, mintegy kifejezve azt, hogy ha testben nem is, de legalább ebben a formában, vizuálisan, képileg jelen van a rendezvényen. A kivetítés levezénylése minden esetben interjúalanyom feladata. Kialakultak tehát azok a sajátos kultikus idöpontok, melyek idöszakokra tagolják az évek, és kiemelt jelentöségük van az emlékezet és a kultusz fenntartásában egyaránt. Egyszerre jelentenek igazodási pontot a közösség tagjainak, és teremtenek alkalmat tiszteletük, rajongásuk kifejezésére.

A gálaestek általában teltházban szoktak zajlani, több száz ember elött, söt mint megtudtam még pótszékeket is kell általában bevinni, mert nem férnek el az érdeklödök. Budapeströl és vidékröl egyaránt jönnek a rajongók; vidékröl van hogy buszokkal, szervezett formában jönnek. Épp a nagy érdeklödés miatt merült fel az alapítvány vezetöségében, hogy a tizedik alkalmat, ami 2 év múlva esedékes, a Thália Színházban kellene tartani, mert azt nagyobb szabásúra, igazi „nagy durranásra” akarják majd szervezni, így valószínüleg nem lesz elég a Munkásotthon, mint helyszín.

Az alapítvány az emlékörzésen kívül egyéb feladatokat is vállal. Több karitatív projektet is levezényeltek az évek során. Például gyüjtést szerveztek egy hátrányos helyzetü erdélyi kislánynak, illetve gyüjtöttek pénzt egy agydaganatos kislány mütétjére, aki aztán fel is gyógyult, és édesanyjával együtt a Jimmy Klub tagjai azóta is. A legközelebbi ilyen jótékonysági est épp május 24-én kerül megrendezésre az Angyalföldi József Attila Müvelödési Házban, ahová a belépö 2500 Ft, ami a plakátok alapján két beteg gyermek megsegítésére utalódik majd.

Kicsit bövebben itt szeretnék kitérni a MyVip közösségi oldalon müködö Zámbó Jimmy Rajongói Klubra, mert valószínüleg ez a leginkább informatív, legtöbb tartalommal ellátott, folyamatosan frissülö és leglátogatottabb rajongói fórum az interneten. Jelenleg körülbelül 6160 tagot számlál a Rajongói Klub, melyet zömmel a középkorosztály nötagjai alkotnak. A vizsgálatom pillanatában (2009. május 16-án) a klubnak pontosan 6167 tagja volt, ebböl 5587 nö, ami a klubtagok 90,6%-át teszi ki. A korosztályok eloszlásának vizsgálatánál problémába ütköztem, mert a klubtag hölgyeknek mindössze az 1/4-e adta meg a korát az oldalon, de azok közül, akik megadták, kijelenthetö, hogy a 40 és 60 év közötti hölgyek teszik ki a létszám 67%-át.

A klubba elvileg bárki beléphet, de a jelentkezöknek át kell menniük a klubtagok, illetve N. Cs. elözetes szüröjén. A klubba bejelentkezökre elöször a közösség tagjai szavaznak szimpátia alapján, majd N. saját döntése értelmében, miután mindenkinek megnézte az adatlapját, engedi vagy nem engedi belépni a jelentkezöket. „Akárki nem léphet be!”-fogalmazta meg, mivel már többször jártak úgy, hogy valaki csak azért jelentkezett be az oldalra, hogy utána gúnyolódjon, „csinálja a balhét”. Így azonban némileg biztosítva van, hogy csak megbízható rajongók lehessenek tagok, épp ezért akit egy már meglévö tag ajánl, az automatikusan jogosult a belépésre. Ha bárkiröl észreveszik, hogy csak kötözködésböl lépett be a klubba, bomlasztandó a fegyelmet, akkor azt N. azonnal törli. Neki van egyedül joga bevenni, illetve kizárni embereket. Kérdésemre, miszerint sok idejét elveszi-e a klub vezetése, N. azt válaszolta, hogy igen, de ez a hobbija és nagyon szereti csinálni, meglátásom szerint kifejezetten küldetéstudatos hévvel irányítja a rajongói közösséget. Az oldal egyébként valóban folyamatosan frissül, rengeteg videóval, képpel van ellátva, illetve a YouTube videómegosztó oldalon fellelhetö Jimmy videók jó részét is N. Cs.-nak köszönhetjük.

A két típusú megemlékezés között – vagyis a kisközösségi, internetes rítusok, és a nagy, szervezett megmozdulások között – markáns és lényegüket tekintve fontos különbségek fedezhetöek fel. Stolmár Barbarával készített interjúm alapján az internetes emlékezés egyfajta elszigetelt helyzetböl adódó kényszer szülte megemlékezési forma azok számára, akik a szervezett, nagy rituáléban különbözö okok miatt nem tudnak részt venni, legyen az a szabad mozgás nehézkessége, vagy a földrajzi távolság. Mindemellett és a hátrányosabb helyzetböl adódó kényszerböl fakadóan olyan leleményes megoldás alakult ki, ami a tényleges kisközösség kialakulására sokkal alkalmasabb, mint a megemlékezés másik típusa. Sokkal közvetlenebb, organikusabb, személyesebb és bensöségesebb viszonyrendszer alakul ki így a cselekvések során, ami a tönnies-i közösség típusú (Gemeinschaft) szervezödéshez hasonlítható leginkább, amelyben fontos szerepet játszanak a szokások és az emlékezet, és amely sokkal kevésbé racionálisan és eszköz-orientáltan müködik, mint a társadalmi típus (Tönnies: 1983). A közösség tagjaiban erösen megvan azoknak a bizonyos közös hiteknek a bizalmas rendszere, mely a közösség integritását elsösorban biztosítja. Ezzel szemben az intézményesült típus talán a társadalmi viszonyrendszerhez (Gesellschaft) áll közelebb, hiszen sokkal formalizáltabb, racionálisabb forma, több száz ember részvételével zajlanak a közösségi interakciók, amely kevésbé ad lehetöséget valódi, integratív közösség kialakulására.

Közvetlenül a Jimmy halála utáni hónapokban, nevezetesen már 2001. áprilisában megnyitott a Jimmy Emlékklub, Zámbó György üzemeltetésében a budapesti Köztársaság téren, ami egy ideig a legfontosabb emlékhelynek mutatta magát. Eleinte olyan nagy volt iránta az érdeklödés, hogy állandó sorok kígyóztak elötte és csak elözetes bejelentkezés után lehetett bejutni. Folyamatosan tartottak emlékesteket, illetve mulatós bulikat Jimmy és más elöadók zenéjével. Lassan azonban kezdett lecsengeni az érdeklödés, és kezdett meghalni az emlékklub, N. Cs. szerint a nem megfelelö üzemeltetés miatt. Felmerült az ötlet az alapítványban, hogy egy új helyen egy teljesen új klubot kellene létrehozni, ami egyszerre lenne szórakozóhely és múzeum, a relikviák tárhelye is. Ez azonban az anyagi gátak miatt eddig nem került még konkrét megvalósításra.

Említést érdemel még egy viszonylag hamar hamvába holt mozgalom, a HAJ Halhatatlan Jimmyért Mozgalom, mely szintén az interneten, a network.hu közösségi portálon tünt fel 2008-ban. A mozgalmat az alapítványtól független, a családot nem ismerö, kívülálló rajongó alapította. Az elsödleges cél aláírások gyüjtése volt annak érdekében, hogy legalább minden megyeszékhelyen nevezzenek el egy utcát Zámbó Jimmy-röl és állítsanak neki egy szobrot.

„Úgy gondoljuk, hogy biztosan lesz olyan polgármester, aki ebben fantáziát lát, mármint, hogy helységében Zámbó Jimmy utca legyen, mely akár az adott falu, város turisztikai értékét is növelhetné.”

Részlet a mozgalom által a csepeli polgármesternek eljuttatott levélböl: „Úgy gondoljuk, hogy a szoborállítás a minimum, amit Csepel Önkormányzata megtehet Zámbó Jimmyért, ennélfogva bízunk a Polgármester Úr lelkiismeretében. Amennyiben Ön mégsem támogatná kezdeményezésünket, úgy a HAJ minden lehetséges eszközt igénybe fog venni - az aláírásgyüjtéstöl kezdve az utcai demonstrációig - annak érdekében, hogy céljainkat elérjük. Meggyözödésünk ugyanis, hogy a mai világban, ahol csak a széthúzás és az acsarkodás folyik, szükség van azon értékek megörzésére, amelyek a szeretet, a család és az egység eszméjét hirdetik.”[1]

A mozgalom mindazonáltal nem sokat tudott elérni célkitüzéseiböl, mi több mostanra teljesen eltünni látszik a kezdeti vehemens fellépés ellenére. Tagjainak száma az oldalon mindössze 201 fö. N. Cs. személyesen a 2009. januári emlékmisén találkozott a mozgalom vezetöjével elöször és utoljára, amikor a család tagjainak is bemutatta. Akkor velük is váltott néhány szót a szobor és az utca ügyében, amiben egyébként élvezte a támogatásukat, ezek után azonban eltünt és az oldalt sem látogatja többé. Azt mindössze néhány moderátor tartja életben a mai napig. Valószínüleg az említett férfi egy személyben állt a mozgalom mögött, bár magát mint vezetöségi tagot jelölte meg, utalva ezzel arra, hogy többen is aktív részesei a kezdeményezésnek. Mindezek ellenére az emlékmisén elözetes ígérete ellenére egyedül jelent meg, azóta pedig egyáltalán nem hallat magáról.

A kezdeményezés a már eröteljesen létezö másik intézményesült formától – az alapítványtól – teljesen függetlenül jött létre, és hamar el is bukott. Érdekes kérdés, hogy miért nem tudott határozottabban gyökeret verni ez a rajongók szemében minden bizonnyal népszerü és támogatandó kezdeményezés. Véleményem szerint a meglévö struktúra, az alapítvány mellett létrejövö mozgalom buktatója pont az lehetett, hogy a rajongók szemében már jól ismert formától függetlenül jött létre. Számos Jimmy rajongói klub és „fansite” található ugyanis az interneten, de az alapítvány az egyetlen olyan, amely ténylegesen képes megmozdítani az embereket és közös emlékezésre hívni öket. A jól bevált formulának, a rajongói bázisnak, illetve az alapítvány által kiharcolt legitimitásnak és társadalmi tökének a hiányában azonban nehéz, vagy legalábbis jóval nehezebb egy másik, teljesen független kezdeményezésnek széles bázist és támogatottságot kiépítenie, ami a célok elérésének alapfeltétele.



Ugyanakkor ott van a lassan halódó Zámbó Jimmy Emlékklub esete is, amelyet Zámbó György, Jimmy testvére üzemeltet, akiröl nem lehet állítani, hogy a kívül esne a fö emlékörzö közösségen, mégsem tudja a klubot igazán hosszú távon rentábilisan üzemeltetni. N. Cs. ezt a vezetés hibájának tekinti, a nem átgondolt és módszeres üzletpolitika számlájára írja. Érdemes azonban feltenni a kérdést, hogy a Jimmy rajongó társadalomnak van-e szüksége, még inkább igénye arra, hogy egy a hét minden napján üzemelö Emlékklub a rendelkezésére álljon. Mert bár egy évente egyszer-kétszer megrendezendö, nagyszabású müsorra nemcsak a fövárosból, de vidékröl is feljönnek a rajongók, addig egy minden nap üzemelö Emlékklubra úgy tünik nincs akkora igény. Véleményem szerint a probléma eredete inkább itt található. Nehezen tudok elképzelni egy olyan Jimmy emlékklubot, ami az év minden hetében folyamatosan fenntartott és intenzív érdeklödés mellett tudna müködni, föleg úgy hogy a rajongói bázis jó része sokkal inkább vidéki, mint budapesti.

III. A kultuszok elmélete, a kultikus tisztelet aspektusainak vizsgálata

A következökben a dolgozat másik elméleti gerincére, a kultuszok elméletére és anatómiájára fogok koncentrálni, külön kitérve a sztárkultuszok sajátosságaira. Ezen elméleti alapon fogom megvizsgálni a Zámbó Jimmy jelenséget, annak azon jellegzetes megnyilvánulásait, amik a kultikus tisztelet és viszonyulás kérdéskörével összekapcsolhatóak.

A kultusz és kultikus tisztelet fogalma szorosan összekapcsolódik az emlékezettel, mondhatni feltételezi azt, hiszen emlékezet és az emlékezet szertartásai nélkül lehetetlen volna egy kultusz vagy kultikus közösség létrejöttét megmagyarázni. Tuomo Lahdelma finn kultuszkutató szerint a posztmodern emberi közösségekben a kultikus müveletek egyre természetesebb részei az ember identitásképzésének, és egyre többen vagyunk ilyen vagy olyan kultikus közösségek tagjai. Ezt a Lyotard által hangsúlyozott tendenciára vezeti vissza, miszerint a posztmodern idökben nem léteznek már a makroközösségeket összetartó nagy, közös nézetek és hitek, ún. „nagy narrációk”(Lahdelma 2004: 251). A posztmodern ember rendszeres kirándulásokat tesz ezekbe a bizonyos kultikus közösségekbe, kiszakítva magát a hétköznapok szürkeségéböl, hogy a kirándulás végeztével unalmát immár elüzve térhessen oda vissza. Így alakul ki a hétköznapi identitásunk mellett egyfajta kultikus identitás, mely kettö együtt alkotja a posztmodern ember identitását, ami azonban illékony, folyamatos „karbantartásra” szorul. Ezen közösségek szerepének fontossága tehát megkérdöjelezhetetlennek látszik késömodern társadalmunkban.

De mi is egyáltalán a kultusz és hogyan keletkezik? Ha kultuszról beszélünk, mindig bujkál valami vallásos tartalom a szavaink mögött, hiszen a kultusz legelterjedtebb értelmezése szerint szertartásokban kifejezödö vallásos tiszteletet jelent. Dávidházi Péter irodalmi kultuszkutató így fogalmazza meg a kultusz lényegét a magyarországi Shakespeare kultuszt elemzö könyvében, melyet Takáts József tanulmánygyüjteménye idéz: „A kultusz, mint beállítódás bizonyos szellemi, vagy anyagi értékek rajongó, mértéket nem ismerö, mindenek fölötti tisztelete, tehát teljes és feltétlen odaadás, mely imádata tárgyát minden szóba jöhetö vád alól felmenti; mint szokásrend szentnek tekintett helyek fölkereséséböl, ereklyék gyüjtéséböl, szövegek áhítatos gondozásából, szent idök megünnepléséböl, szertartásokon való részvételböl, és életszabályozó elöírások betartásának igyekezetéböl áll; mint nyelvhasználat pedig túlnyomórészt olyan (magasztaló) kijelentésekben ölt testet, melyeket sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, mert részletes tapasztalati ellenörzésükre nincs mód.”(Takáts 2003: 110).

A korábbi, posztmodern idöket megelözö kultuszok kialakulásában elsösorban a közösség büntudata játszott szerepet, mely mögött a kultusz tárgyának méltatlan sorsa, meg nem értettsége – esetünkben hivatalos el nem ismertsége – áll, ami esetleg még tragikus következményekkel is járt. A közösség tagjai a különbözö kultikus müveletek, ünnepek által próbálják jóvá tenni a kultusztárgy szenvedéseit, és bepótolni az elismerés hiányát. A posztmodern társadalom kultuszaiban, mondja Lahdelma, a közösség büntudatának már nincs számottevö szerepe, a kultusz hordozói sokkal inkább azonosulnak a kultusz tárgyával, ezáltal kisajátítanak maguknak egy részt a rajongás tárgyának glóriájából (Lahdelma 2004: 252). Persze a kultikus tisztelet mindenkori megvalósulásának esetében sem egyik vagy másik tiszta típus meglétéröl van szó, sokkal inkább keveredésekröl, egymásba csúszásokról beszélhetünk. És ezen a ponton kapcsolódik újra az emlékezés fogalma a tárgyalt témához, tudniillik bár Lahdelma állításai alapján a mai kultikus közösségek nem annyira az emlékezésre, mint a jelenben történö azonosulásra építkeznek, mégiscsak az emlékezés szolgálja a kultikus közösség identitásának kialakulását és fejlödését, és pont ezért nélkülözhetetlen szerepre tesz szert. A kultikus közösség ugyanis saját alakulására, és fennállására vonatkozó narratívákat hoz létre, melyeknek szerves része a kultusztárgy „höstetteinek”, unikum voltának és megismételhetetlenségének hangsúlyozása.

A kultusz sajátos formája, ami szorosan összefügg azonban az eredeti kultuszfogalommal, hiszen abból kinöve, átformálódva jött létre, a sztárkultusz. A sztárkultusz a XX. századi tömegmédia létrejöttének, társadalom, illetve közgondolkodás alakító hatásának eredményeképpen vált, és válik egyre feltünöbbé és markánsabbá. Az úgynevezett sztárokhoz való kapcsolódás az emberi identitásképzés, az identitás újra és újra teremtésének és alakításának a folyamatával is összekapcsolódik. Sztárjainkon keresztül is viszonyulunk a mindennapi élet normáihoz, és erösítünk meg, esetleg vetünk el magunkban egy-egy köznapi beállítódást.

A sztárrendszer kialakulása Magyarországon és valószínüleg szerte a világon a színház- és filmmüvészettel, és az onnan kiemelkedö, sztárstátuszba kerülö müvészekkel kapcsolódik össze. Balogh Gyöngyi és Király Jenö szerint a sztárrendszer kialakulása 1929 és 1936 között zajlott le (Balogh & Király, 2000: 61), amikor már biztossá vált a magyar hangosfilm életképessége, lehetöség nyílt szerep(lö)típusok megalkotására. Az utóbbiak legsikeresebb képviselöiböl épült fel a magyar sztárrendszer, mondhatni amerikai mintára (Skaper, 2008). Ehhez persze szükség volt a korszakot megelözö technikai fejlödésre, ami a tömegmédia, tömegtájékoztatás, és egy kiterjedtebb nyilvánosság létrejöttét lehetövé tette. Illetve szükség volt a könnyebb hangvételü, bulvárkiadványok létrejöttére, amelyek a tájékoztatás alapfunkcióján túl célul tüzték ki, hogy az említett közéleti személyiségeket magánéleti szempontból is közelebb hozzák olvasóikhoz. Sztárok voltak a jelzett idöszakban, akikre fokozott sajtófigyelem hárult, akik valamilyen szempontból nagy piaci értéket képviseltek, és akinek népszerüsége akár tömegeket is képes lehetett megmozgatni. A '30-as évek elejének még föképp férfisztárjai voltak, akik mind jól tipizálható, jellegzetes szerepkörökben mutatták meg magukat, így a magyar társadalom egy-egy jellegzetes típusát személyesítették meg. Még a kezdeti idöszakban emelkedett ki Jávor Pál és Páger Antal, akik az említett korszak végéig megörizték vezetö szerepüket. Jávor mindig a becsületes, temperamentumos, igazi férfi höstípust képviselte, éppen ezért összetett személyiségek eljátszására csak ritkán nyílt alkalma. Ez a lehetöség viszont megmaradt Páger számára, akit nem skatulyáztak be ennyire a szerepei, és sok mindenben kipróbálhatta magát. Kabos Gyula volt a kisember archetípusa, akinek – bármennyire sete-suta – valahogy sikerül minden bajból épségben kikerülnie (Skaper 2008). A valamivel késöbb megjelent nöi sztárok is hasonló logika mentén voltak típusokba sorolhatók.

A korabeli lapok természetesen, ezzel elösegítve a sztárstátusz alakulását, igen részletesen beszámoltak a kedvencek magánéletéröl, örömeiröl és bánatairól egyaránt. A nyilvánossággal ügyesen bánó sztárok ezeket felhasználva növelhették népszerüségüket, ingyen reklámozhatták magukat. A hétköznapi emberek már ekkor is részesei kívántak lenni kedvenceik életének, tudni akarták, milyen szokásai vannak, milyen párt választ magának, milyen kisebb, nagyobb gyarlóságokkal rendelkezik és így tovább. Ezek a momentumok a ma sztárjainak, és a ma sztárjaihoz közel álló rajongóknak is jellegzetes vonásai.

A kialakuló kultuszoknak már ebben az idöben is jelenös közösségteremtö szerepe volt, hiszen már akkor százával alakultak a rajongói klubok, melyek egész tömegeket fogtak össze egy-egy híresség köré; Szeleczky Zitának például négyszáznál is több rajongói klubja volt az országban (Skaper 2008). A klubokra, illetve a rajongókra persze jellemzö volt az eröteljes érzelmi viszony a sztárok felé, mind a müvészetüket, mind a magánéletük dolgait szívükön viselték.

A kultuszok kialakítása, illetve kialakulásuk elösegítése persze már akkoriban is elsösorban üzleti vállalkozás volt. Az új kereskedelmi ágazat, a sztárgyár a vágyak beteljesítésének illúzióját nyújtotta elérhetö áron és tökéletesen alkalmazkodva a vásárlóeröhöz. Természetesen ez nemcsak anyagi szükségletek kielégítését jelentette, mint például egy sztár stílusának, öltözködésének a másolása, hanem érzelmi szempontú kielégülést, azt a lehetöséget, hogy az imádat tárgyát egyre közelebb érezhette magához a rajongó.

De hogyan is áll a sztárkultusz ma, akkor amikor nem kellenek már igazán nagy teljesítmények ahhoz, hogy valakit sztárrá emeljen a média? Manapság a hirtelen felbukkanó, majd hirtelen le is hulló csillagok világát éljük, és csak nagyon kevesen vannak, aki tartósan képesek ragyogni a tömegszórakoztatás egén. A sztárság fogalma és élettartama egy hosszabb életciklusról egy viszonylag rövidre váltott. Mint ahogyan régen sem úgy volt, mostanság sem spontán keletkeznek a sztárok. Buda Béla azt mondta egy sztársággal foglalkozó kerekasztal-beszélgetésen, hogy manapság a szükségletek kreálnak sztárokat. A szükségletek részben a médiaipar szükségletei, egy rendkívüli üzleti érdek, amely arra irányul, hogy az élet azon területeit, amelyek a tömegek figyelmét felkeltik, bekapcsolják a vérkeringésbe, és az adott területek megfelelö személyiségein keresztül tematizálják (Jenei 2008). Arról van tehát szó, hogy a média, legyenek azok bulvármagazinok, vagy televíziós müsorok, igyekszik azt felismerni, hogy adott idöpontban az emberek mely problémák, személyiségek, társadalmi helyzetek iránt mutatnak fogékonyságot, és ezt kihasználva, emblematikus figurákon keresztül ráirányítja a reflektorfényt az adott problémákra. A mai sztárok deheroizáltak abban az értelemben, hogy a leghétköznapibb emberek közül kerülnek ki, nincsen szükségük minden esetben öket a többiek fölé emelö különleges tulajdonságokra. Mindazonáltal a sztárgyárnak mítoszpótló funkciója is van, hiszen kiemel a tömegböl embereket, és olyan történeteket közvetít a közönségnek, melyek kapcsán lehetöségük nyílik a véleményformálásra, érzelmek kifejezésére, a történetek megbeszélésére, melyek kapcsán tanulságok vonhatók le.

A sztárok folyamatos jelenlétének igényéhez nyilvánvalóan hozzákapcsolódik az ember jellegzetes, egyedülálló tulajdonsága, a pletykaszükséglet. A közös támpontok, amik talaját képezik a beszélgetésnek, és közösségformáló erövel is bírnak. Ezen kívül van azonban még egy fontos funkciójuk, amit az egyes ember identitásképzésében játszanak. A médiában látott értékek, egy sztár viselkedése különbözö értékeket és normákat közvetít a szemlélönek, melyekböl aztán az kedve szerint ki tudja a válogatni a számára befogadható, személyiségébe beépíthetö, illetve a mindenáron elvetendö elemeket.

Buda Béla szerint mostanában az történik, hogy a televízió fölerösíti a társadalmi trendeket, rendkívül láthatóvá teszi, és olyan erövel „vágja bele” a társadalomba, hogy ezáltal kivált valamilyen mozgást. Rendkívül rossz lélektani, illetve morális szinten élnek emberek – mondja Buda Béla -, és ezeknek a felnagyítása ilyen „rövid felezési idejü sztárok” formájában talán túl markánsan tárja elénk a problémákat (Jenei 2008). Minden manapság kiemelkedö médiaszemélyiség, celeb vagy sztár megjelenése tehát egy társadalmi probléma kivetülése, markáns felszínre kerülésének következménye volna? Mintegy a társadalom tudatalattijának megmutatkozása? Buda Béla szerint használható ez az analógia.

Mindazonáltal ahhoz, hogy valaki kiemelkedjék a tömegböl és sztárrá tudjon válni, saját erejére, de föleg helyzetének és körülményeinek felismerésére van elsösorban szüksége; véleményem szerint a dolog nem fogható teljes egészében a bulvármédiát irányító személyek kénye kedvére. Ahhoz, hogy valaki tömegeket képes legyen megszólítani, képes legyen sztárstátuszba emelkedni, ahhoz világosan fel kell ismerje, hogy mely megmozdulásával, mely rétegekhez képes szólni. Világosan kell tehát látnia az öt körülvevö társadalom összetételét és hangulatát, vagy legalábbis a társadalom egy markáns rétegének hangulatát, melyet aztán a megfelelö módon meglovagolva fel tud általa emelkedni. Ez sokszor tudatos döntés kérdése, máskor tudattalan, önjáró módon müködö mechanizmus.

Ezen szempontrendszer alapján megvizsgálva a Zámbó Jimmy kultuszt, felfedezhetö egy sajátos diskurzus, melyben a legtöbb Jimmy rajongó egyetért. Mégpedig arról van szó, hogy Zámbó Jimmy éppen azért tudott és tud a mai napig különleges helyet elfoglalni a sztárok palettáján, mert öt éppen a kedvelöi emelték sztárstátuszba, és tartják ott a mai napig is. Mindazokkal a „rövid felezési idejü sztárokkal” állítják tehát ilyen módon szembe kedvencüket, akiket néhány pillanat alatt és csupán néhány pillanatra a média gépezete emel magasra, és akikröl Buda Béla is beszélt. N. Cs. számára szemléletesnek tünö példán magyarázta ezt el nekem a vele készített interjúmban. Megmutatott a számítógépen egy pár képet, amiket az internetröl töltött le és amik hazánk néhány nagy szórakoztatómüvészének sírját ábrázolják; nagy színészekét, énekesekét, zeneszerzökét. A sírok mind csupaszak, alig van rajtuk virág, vagy egyenesen elhanyagoltak. Ezzel éles kontrasztot képez Jimmy sírja, amin ahogy fogalmaz „egész évben több a virág, mint a többiekén együttvéve”. Az érvelésének lényege, hogy bármit is sugall a média, hiába bojkottálja Zámbó Jimmy-t, vagy ha épp nem bojkottálja akkor gúnyolódik rajta, mégiscsak a rajongók döntik el, hogy ki a sztár, és ki marad sztár halála után. Hiszen „hol vannak a többiek rajongói?”, miközben Jimmy sírján mindig van virág. Egy másik példa a már említett HAJ Mozgalom oldalán olvasható:

„Emlékeztetnénk a média képviselöit arra, hogy Jimmy a média nélkül (hol volt akkor például Megasztár?) érte el azt, amit elért, és amit azóta senki nem ért el a magyar könnyüzenében! A média nagy része számüzte öt. Lehet öt szeretni, lehet utálni, de az érdemei, tehetsége és szakmai tudása tagadhatatlanok. Rajongóinak száma is óriási. Ez is vitathatatlan.”[2]

A diskurzusban megjelenö másik sajátos elem ennek okára találja meg a választ, nevezetesen arra, hogy mi is emelte öt a nép szemében ilyen hihetetlen gyorsasággal ekkora idollá. N. Cs. úgy nyilatkozik erröl, abban látja a hihetetlen népszerüség okát, hogy Jimmy a köznép, a mindennap emberének érzelmeire hatott, hétköznapi dolgokról énekelt, amit mindenki át tudott érezni, az egyszerü emberek érzelemvilágát közvetítette, az ö problémáikról szólt, mint például veszekedés, válás vagy szerelem. „Az elit fanyalgott, de a nép kajálta a zenéjét.”-fogalmaz. Mindezen státuszt pedig mintegy megkoronázandó, rejtélyes halála emelte igazán legendastátuszba.

Stolmár Barbara a következöképpen fogalmaz ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban:

„A szövegeinél legtöbbször az egyszerüségükben rejlik a titok nyitja, mert az egyszerü népi nyelven szól, nem véletlenül Petöfi volt a kedvenc költöje, abszolút a nép nyelvén szól ö is, akárcsak Petöfi.” Itt megjelenik egy másik érdekes momentum, a nagy nemzeti hössel való összehasonlítás szála, ami még inkább igyekszik legitimálni a kultikus státuszt. Ez a fajta, a nép egyszerü soraiból kiemelkedett, szinte népmesei hösröl szóló diskurzus megerösíti a közösség identitását, illetve szintén elhatárolja az imádat tárgyát mindazoktól a manapság a sztárgyár gépezetéböl egyik napról a másikra kiemelkedö celeb-ektöl, akik teljesítménytöl függetlenül kerülnek reflektorfénybe. Ugyanakkor egyszerre emeli Zámbó Jimmy-t mindazon színész- és elöadómüvész legendák fölé, akiknek a rajongói nem visznek minden héten virágot a sírjára, akik nem rendelkeznek ilyen masszív és aktív rajongótáborral. Ezzel véleményem szerint a tábor inkább magának, mint összetartó, rendíthetetlen közösségnek hízeleg, mint az imádat tárgya teljesítményének.



IV. A közösségi diskurzus egyéb jellegzetes elemei

A dolgozat vége felé térek ki a Jimmy rajongó közösségben meglévö néhány sajátos diskurzus leírására, illetve elemzésére. Néhány fontos csomópont kapcsán  nagy egyetértés mutatkozik a különbözö rajongói közösségeken belül, amik nyilvánvalóan egy alapra vezethetöek vissza. Nem célom, hogy ezek igazságtartalmát vizsgáljam, sokkal inkább szeretném leírni öket és vizsgálni jelentöségüket a közösség indentitásának kialakítása, formálódása szempontjából.

Az elsö ilyen lényeges pont, amire az elöbbiekben utaltam, nevezetesen az általános álláspont, ami elkülöníti imádatuk tárgyát más sztároktól, amennyiben öt a rajongói emelték sztárstátuszba, nem pedig a tömegmédia tevékenységének, „celebgyárának” a terméke. Az elöbbiekben hoztam néhány példát erre a diskurzusra vonatkozóan, ezért most nem is szeretnék ezzel bövebben foglalkozni, de azt leszögezném, hogy egy általános beszédmódról és meggyözödésröl van szó, ami nagyban jellemzi a közösséget, és orientálja gondolkodásmódját.

Egy másik ilyen pont a média Jimmy reprezentációjának a kérdése. A közösség tagjainak többsége elutsítja a televízióban, újságban, interneten látható, olvasható Jimmy ábrázolásokat. Úgy vélik, hogy ha a tömegmédia foglalkozik is vele, mint magánszeméllyel, énekessel, vagy popkulturális jelenséggel, sokkal inkább kigúnyolják és pellengérre állítják, mint hogy érdemei szerint elismernék. N. Cs. úgy fogalmaz, hogy egyfajta bojkott tapasztalható a személyével kapcsolatban a média részéröl, amit azzal is alátámasztott, hogy Lakatos Krisztiánt – mint erre fentebb már utaltam – a Megasztár tehetségkutatóban, bár szeretett volna, alig engedték Jimmy számot énekelni. N. Cs. a Krisztiánnal meglévö bizalmas barátságára alapozva osztotta meg velem ezt a történetet. Ahogy fogalmazott „nem divatos mostanában” Zámbó Jimmyvel foglalkozni.

Stolmár Barbara így fogalmaz ezzel kapcsolatban:

„...van olyan, hogy baromira nem akarok vele foglalkozni, és torkig vagyok a sok hülyeséggel, amit róla dumálnak, de csak azért is jöttek az információk.

Bosszantanak azok a dolgok, amiket lehet hallani a tévében sokszor vele kapcsolatban?

Bosszantanak, de nem baj, mert legalább jó kis versek születnek emiatt, tehát...

Mik zavarnak leginkább?

Például amikor volt a 2009-es emlékeströl ez a beszámolója az RTL Klubnak, az elsö, mert utána persze javítottak. De az elsöben olyan bunkó dolgok és flegmaságok voltak, hogy az valami borzalom. Ilyen értelmetlen, nem normális dolgok, ami sokakat felháborított.”

A riport az én véleményem szerint is roppant flegma stílusban készült és került képernyöre, ami nem azért baj, mert Zámbó Jimmy-röl szólt, hanem azért, mert egy emlékeströl szóló beszámolónak nem feltétlen ilyen hangnemben kellene elkészülnie, még akkor sem, ha az nevezetesen egy Fókusz címü, erösen bulvár müsorban megy le. A valószínüsíthetöen szándékolt célját viszont mindenesetre elérte, mert nemigen maradt olyan nézö, akiben ne szabadultak volna fel valamilyen érzelmek a riport kapcsán.

A médiabojkott, illetve a média kártékony beavatkozása tehát általános ellenszenvet szül a közösség tagjaiban. Olyannyira, hogy bizonyos egyéb bomlasztó tevékenységeket is összekapcsolnak ezzel a jelenséggel:

„Kedves IGAZI Jimmy rajongók, IGAZI klubtagok!

Sajnos a média megjelenések miatt felütötték fejüket körünkben a "gombák". Vannak, akik álneveken próbálkoznak "vicces", szarkasztikus megjegyzésekkel ártani nekünk, és bomlasztani a közösségünket. Az is lehet, hogy csak egyetlen szánalmas tégla van közöttünk. Szeretnélek megnyugtatni benneteket, meg fogjuk találni, már dolgozunk az ügyön! Addig is, aki moderátori státuszban van, nyugodtan törölje ezeket az irritáló, képmutató, unintelligens beszólásokat vagy tiltsa ki azokat, akik gyanúsan viselkednek. Nekünk megvan a listánk ezekröl "tagokról". Nyugodjatok meg, kisöpörjük a szemetet, rajta vagyunk![3]

Véleményem szerint ezek a vélekedések és vélt, vagy valós sérelmek erösítik a közösség összetartását és biztosítják legitimációját. Azzal, hogy a tömegmédiával és a többségi társadalom vélekedésével szembehelyezkedve tudják definiálni magukat, tevékenységeiket, illetve rajongásuk tárgyát, azzal még inkább megerösítik annak unikumszerü, kultikus jellegét; a kultusz csak még inkább formálódik ezekben a mozzanatokban.

A másik, ezt még inkább erösítö tendencia, és markánsan jelen lévö téma pedig nem más, mint Jimmy sokat vitatott halálának a kérdése, illetve pontosabban halálának a körülményei. A közösségben, az általam kutatott személyek, illetve internetes közösségek szemében határozott elképzelés él ezzel kapcsolatban. Mi sem illusztrálja ezt jobban, mint egyik interjúalanyomnak, Barbarának a felindult nyilatkozata a témával kapcsolatban.

„...hát meg aztán a haláláról... Hát ki az a nem normális, aki képes elhinni, hogy öngyilkos lett? Meg azt is hogy saját magát csak úgy véletlenül? Aha! Saját magát! Hát persze! Én nagyon remélem, hogy ki fog derülni az igazság, és ki is kell derülnie. Ki is kell derülnie.

Tehát te nem hiszed, hogy véletlen volt?

Nem, söt azt is tudom, hogy mások tették, úgyhogy maradjunk ennyiben.

Szerinted mi történhetett?

Hát biztos maffiavezérek ... bele akarták rángatni Jimmy-t valami mosott pénzbe, hogy fogadja el, vagy valami ilyesmi, de ezt nem tette meg, és bár azt mondják ehhez nincs nagyon köze, de hát túl közel voltak a dolgok, úgyhogy. Maradjunk annyiban, hogy sajnos nem én vagyok az, akitöl ki kell derülnie az igazságnak, de ki kell derülnie. Úgyhogy... ez van.

A halál momentumának, az ezzel kapcsolatos vélekedéseknek a vizsgálata azért is élvez prioritást, mert épp ezáltal volt képes Zámbó Jimmy sokak által rajongott, vitathatatlanul tehetséges énekesböl legendává emelkedni. Éppen halálának hirtelensége, és nem pontosan tisztázott körülményei adnak személyének mitikus töltetet és erösítik meg a vele kapcsolatos kultikus viszonyulásokat. Az, hogy ez a közösség szemében úgy jelenik meg, mint egy titkolni szándékozott, kvázi maffialeszámolás, amiröl csak kevesek tudják az igazságot, és amit azon keveseknek is titkolni kell, csak még inkább jótékonyan támogatja a kultusztárggyá válás folyamatát. A halál mikéntjének felfogásában egyébként szintén megegyezik a közösség vélekedése. Ugyanahhoz a személyhez, illetve ugyanazokhoz a körülményekhez kötik, mint amit fentebb idéztem. Persze az is lehet, hogy valóban ez az igazság, de ennek a jelenlegi vizsgálat szempontjából csekély jelentösége van véleményem szerint, hiszen csak az számít, amit a közösség elfogad saját igazságának és az akkor is az marad, ha valójában más is a helyzet.

V. Összefoglalás

A Zámbó Jimmy kultusz noha a felszín és a médiában esetenként felbukkanó riportok alapján eltünni látszik, mégis kijelenthetö, hogy egy meghatározott közösségben szilárdan létezik, söt erösen dirigálja a közösség egyes tagjainak mindennapjait. Bizonyos egymástól elzárt, kisebb internetes társaságok esetében – mint azt Stolmár Barbara és barátai példáján is látni lehetett – ugyanúgy élnek az emlékezés rituáléi és ugyanúgy eleven a kultusz, mint az intézményesebb formában müködö, szervezett közösségben, akik szintén megtalálták az évek során az emlék ápolásának és a kultusz fenntartásának bevett eseményeit és idöpontjait. Ugyanakkor láthattunk példát olyan kezdeményezésre is, amely az intézményes fösodortól függetlenül próbálta megvetni a lábát és elbukott.

Próbáltam felvázolni az emlékezet legfontosabb elméleteinek segítségével, hogy mik lehetnek ezeknek az egymástól véleményem szerint élesen elkülöníthetö emlékezési formáknak a jellegzetességei. Mik azok az ismérvek, amik az egyiket jellegzetesen közvetlen interakciókon nyugvó kommunikatív, a másikat pedig már az intézményes szintre lépett kulturális, közösségi emlékezetté teszik, illetve mik azok a különbségek, melyek markánsan elkülönítik a kettöt egymástól. Mindkét forma esetében azonban a leglényegesebb aspektus az, hogy egyaránt támogatják és tovább éltetik azt a kultikus tiszteletet, ami az énekest már életében körülvette. Az emlékezéseknek és évfordulós eseményeknek a szentimentális aspektuson túl ez a legföbb funkciója.

A kultusz és a sztárkultusz elméletein keresztül, és a különbözö közösségi cselekvések tükrében próbáltam rávilágítani a Zámbó Jimmy jelenség néhány jellegzetes elemére, ami talán könnyebbé teheti a megértést, és rávilágíthat a közösség szerepének jelentöségére, illetve arra, hogy egy ilyen eröteljesen a felszínen lévö kultusz esetében is, mint amilyen Zámbó Jimmy körül kialakult, roppant fontos, hogy gondos szervezés és irányítása alá essen. Kellenek rajongók akik szívügyükként, küldetésszerüen a felszínen tartják a törzsrajongók érdeklödését, és folyamatosan programokkal, illetve állandó eseményekkel szolgálnak. A kultusz jövöje szempontjából is lényeges mozzanatról van szó, hiszen mindez a fokozott érdeklödés és maga a kultusz is addig tartható fenn, amíg a mögötte álló közösség, vagy az irányításban részt vevö néhány karizmatikus személy létezik és küldetésének tekinti, hogy ne engedje kárba veszni az emléket.

Felhasznált irodalom:

Andorka Rudolf(1997): Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest

Assmann, Jan(1999): Az emlékezés kultúrája. In: Assmann, Jan: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz, Budapest. 29-66.

Balogh Gyöngyi & Király Jenö(2000): „Csak egy nap a világ…” A magyar film müfaj- és stílustörténete 1929–1936. Budapest: Magyar Filmintézet.

Berger, Peter – Luckmann, Thomas(1998): A valóság társadalmi felépítése. Jószöveg Kiadó, Budapest

Connerton, Paul(1997): Megemlékezési szertartások. In: Zentai Violetta(szerk.): Politikai antropológia. Osiris-Láthatatlan Kollégium, Budapest. 64-83.

Dávidházi Péter(2003): Egy irodalmi kultusz megközelítése. In: Takáts József(szerk.): Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. Kijárat Kiadó, Budapest. 107-134.

Eliade, Mircea(1987): A szent és a profán. Európa Könyvkiadó, Budapest

Geertz, Clifford(1994): Sürü leírás: Utak a kultúra értelmezö elméletéhez . In: Az értelmezés hatalma. Századvég-Osiris, Budapest. 170-199.

Gerö András(2007): A Kossuth-kultusz. In: Rubicon 2007/9.

Jenei Ágnes(2008): A sztár változó fogalma. In: Médiakutató 2008/tavasz

K. Horváth Zsolt(1999): Az eltünt emlékezet nyomában. Pierre Nora és a történeti emlékezetkutatás francia látképe. In: Aetas. 1999/3. 132-141.

Lahdelma, Tuomo(2004): A kultuszkutatás kihívásairól. In: Literatúra. 2004/2. 251-256.

László Richárd(1997): Kollektív emlékezet és szociológiai megközelítései. Protestáns Szemle, 1997/1. 66-70.

Nora, Pierre(1999): Emlékezet és történelem között. A helyek problematikája. In: Aetas. 1999/3. 142-157.

Skaper Brigitta(2008): Magyar filmsztárok a két világháború közötti Magyarországon. In: Médiakutató. 2008/ösz

Stone, Dan(2005): Emlékek, emlékmüvek és múzeumok. In: Kovács Mónika(szerk.): Holokauszt: történelem és emlékezet. Jaffa Kiadó, Budapest. 323-341.

Takács Ferenc(2005): A kultusz kezdösebessége – A James Dean legenda. In: Filmvilág 2005/12.

Takáts József(2003): A kultuszkutatás és az új elméletek. In: Takáts József(szerk.): Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. Kijárat Kiadó, Budapest. 289-300.

Tönnies, Ferdinand(1983): Közösség és társadalom. Gondolat Kiadó, Budapest.



[1]    Forrás: http://haj.network.hu/

[2]    Forrás: http://haj.network.hu/

[3]    Forrás: http://haj.network.hu/

Találat: 1146