online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer Kozmetikumok Sport
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

A nyak

gyógyszer

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
Gyógyító növények
A rostokról és a cukorbetegségről az aloe vera termékek tükrében
Színterapia és illóolajok
ELSŐSEGÉLY Bevezető
Bechterew kór ( Spondilytis ankylopoetika )
A fogaszat rövid története
Életmódvaltas II
Az Aloe alkalmazasa a fogaszatban
A fogak anatómiaja - A caries következményes betegségei és konzervaló fogaszati ellatasuk
 
 

A nyak

A nyak mint összekötő kapocs a fej és a test között kifejezetten érzékeny régió, olyan szűk járat, amelyen minden fontos dolognak át kell haladnia. Felülről lefelé a belélegzett levegő, a táplálék és a fej parancsai érkeznek, alulról felfelé a test visszajelzései futnak vissza a központhoz. A legszűkebb helyen találkozik itt három központi összekötő út: a légcső, a nyelőcső és a gerincvelő. Következésképpen ezeknek az összeköttetéseknek az ellenőrzése e régió egyik lényeges feIadata. A döntően a gégefő által meghatározott hang is a közvetítéssel és a kommunikációval van kapcsolatban. A régió ala 636i86g pvető feladata a kifelé irányuló kommunikáció a hang útján és a befelé tartó kommunikáció a légcső útján. A gerincvelő idegei mindkét irányba közlekednek.


Az itt uralkodó szűkösség következtében a nyak, illetve a torok közeli kapcsolatban áll a szorongással (= németül: Angst, latinul: angustus-ból = szűk) és különösen a halálfélelemmel. Az élet kezdetén, a születés alkalmával mindenki egyszerre találkozik a szűkösséggel és a szorongással. A kezdetben már minden benne rejlik, minta magban a felnőttfa, ezért nem is nagyon csodálkozhatunk azon, hogy a szorongás az ember alapvetó tapasztalata volt és marad. Ha a torkot mint a fej és a test közötti három alapvető kapcsolatot meghatározó járatot félelem szorongatja, az több szempontból is életveszélyes. Az embert perceken belül a fulladás, napokon belül a szomjan halás, heteken belül pedig az éhhalál (60) veszélye fenyegeti, a gerincvelő esetében pedig központi bénulás okozhatja pusztulását.

A nyak tehát nagyon is az ember megölésére predesztinált hely. A legkülönfélébb, egymástól egészen eltérő társadalmak a kivégzés Iegkülönbözőbb módszereit fejlesztették ki, ám a legtöbb közülük előszeretettel választotta a nyakat az esemény színteréül. Franciaországban a guillotine-nal végrehaj229


tott tökéletes gépi megoldást alkalmazták a nyak elmetszésére, ' Angliában felakasztották az elítéltet, a keleti országokban karddal metszették el a torkát, nyugaton pedig bárddal. A gyil- , kosok előszeretettel használnak sálat vagy a puszta kezüket a fojtogatáshoz. Ezért aztán túlságosan is érthető, hogy az embernek a torkát szorongatja a halálfélelem, vagy éppen a tarkója bizsereg, ha szorul a hurok. Mivel mindig akkor lép fel a fullasztó érzés, amikor a helyzet szorongatóvá válik, a félelem ' természetes otthona a nyak, illetve a torok.

Ha valami baj van a nyakunkkal, akkor az éppen ezért fenyegető vagy legalábbis terhes a számunkra. Ha uzsorás ül a nyakunkon, akkor nagyon hamar nyakig merülhetünk a tartozásokba és a kátyúba. Ha valaki a másik torkának ugrik, akkor az azonnal veszélyes helyzetbe kerül, hasonlóképpen ahhoz, amikor nyakon ragadják. Már a gyerekek is engedelmeskednek ennek a szabálynak, és ellenfeleiken előszeretettel alkalmazzák az izzasztó "nyakfogást". Másrészt viszont a bizalom jele, ha megengedjük valakinek, hogy karját szeretettel a nyakunk köré fonja. Biztosak vagyunk abban, hogy nem fogja kitekerni a nyakunkat. Átvitt értelemben is megbízhatunk valakiben annyira, hogy legféltettebb titkainkba is beavatjuk. Később nem fog kötelet hurkolni a nyakunk köré.

A szorongás mellett a torokban uralkodik a vágy is, mégpedig a tulajdonba vételé és a birtoklásé. A nyelés sok ember számára olyan kielégülést jelent, arnely még az ízlelés élvezetét is felülmúlja. Ha megfigyeljük az embereket mohó evés közben, gyakran az a benyomásunk támad, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbbet akarják lenyelni. Az olyan kifejezések, mint a torkosság, erről a tapasztalatról szólnak, és a torkot kapcsolatba hozzák a birtoklással és a vágygyal. Aki telhetetlen, az szenvedélyesen többre vágyik, mint amennyi megilletné. Aki túl torkos, az mindent magába akar habzsolni.

A tarkó vagy nyakszirt további jelentésréteggel gazdagítja az eddigieket. Ősi erővel rendelkező hely, ezért különösen veszélyes, ha valaki már a tarkójában érzi a félelmet. A közmondásosan merev bikanyakkal ki lehet húzni a szekeret a kátyúból. A nyakas ember a földhöz ragadt erő jelképe. Tévedhetetlenül, intellektuális kételyek nélkül járja az útját a saját erejéből és a vele járó makacsság segítségével. A tarkón ütés azért olyan veszélyes, mert éppen a szimbolikus erő he230

lyére irányul. Ráadásul hátulról jön, és így egyúttal hátbatámadás is - azaz sportszerűtlen és visszataszító.

A nyak mindezeken túl a dolgok átlátása és a szellemi horizont szempontjából is fontos. Meghatározza a fej irányát s ezzel a szemlélődés területét is. Ahogy titáni névrokona, Atlasz tartja a földgolyót, úgy tartja a legfelső nyakcsigolya fejünk gömbjét és vele a mi világunkat. Az atlas közben a második nyakcsigolya, az axis körül fordul el, amely így a világ tengelyévé válik. A nyak tartása megegyezik a fej tartásával. Ilyen tekintetben főleg jelképes értelem Iakozik benne. Ha valakiből hiányzik a bátorság ahhoz, hogy egyenesen, felemelt fejjel nézzen szembe az élettel, akkor nem csupán átvitt értelemben lógatja a fejét (vagy az orrát). Ilyenkor a nyaknak kell viselnie a lelógó fej terhét, s ez a tarkó izmai számára hosszú távon túlterhelést jelent. A következmény a merev nyak (makacsság), ami egyúttal kísérlet is arra, hogy az ember felvértezze magát a fenyegető tarkóütésekkel szemben. Aki lógó fejjel járja a világot, az nem sokat lát belőle, és nincs is sok haszna sem a világból, sem az életből. Áldozattá teszi magát, és ennek jeléül a megfelelő tartásban kínálja fel érzékeny tarkóját. A várt tarkóütések így nem is maradnak el. Az érintettek egyúttal elrejtik nyakuk elülső részét, a garatot, s vele a bekebelezés és a birtoklás területét. Semmit sem várnak az élettől, amit érdemes volna bekebelezni. Amit mégis birtokolnak, azt a legszűkebb térben préselik össze, és elrejtik a világ elől.

)ellegzetesen ördögi körről van szó, mert az érintettek az egészet kivetítve élik át. Úgy vélik, azért lógatják a fejüket, mert olyan rossz a világ, és úgyis csak nehézségeket tartogat a számukra. Minden csapás után még jobban lekonyul a fejük, és ezzel még biztosabban kikényszerítik a következő nyakra ütést.

Azt kell megtanulniuk, hogy feloldódjanak ebből a merev tartásból, és a Ievertséget alázattá változtassák. Aki alázattal 2 várja, ami az élettől megadatik a számára, annak nem kell

ebbe a tartásba kényszerítenie a nyakát. A nyak merevsége így alkalmazkodóképes mozgékonysággá lágyul. Aki valódi alázattal hever az élet lába eIé, annak végül a világ fog a lába előtt heverni, de legalábbis megszűnik csapásokat mérni rá.

Az ellentétes pozíció az, ha valaki fenn hordja az orrát, vagyis előretolt állal hátraveti a fejét. Ezáltal hangsúlyossá vá231


lik az áll, az akarat szimbóluma. Mindennek úgy kell történ- ' nie, ahogy a dölyfös ember kívánja, aki nem lát tovább az orránál. Ennek megfelelően felülről szemléli a Iábai előtt heverő világot, pöffeszkedve tolja előre a nyakát. Az ilyen ember egész lényével azt a várakozást fejezi ki, hogy a többiek engedelmeskedjenek neki. Régen a nemesek magas lóról és az ennek megfelelő gőggel szemlélték alattvalóikat. Azok pedig nemritkán golyvát pillantottak meg, ha alázatosan fölemelték teki ntetü ket.

Ennek a hibás tartásnak a megszüntetéséhez azt kell megtanulni, hogy átvitt értelemben is áttekintést nyerjünk, és a gőg helyett valódi, belső erőn nyugvó bátorságot fejlesszünk ki magunkban. Aki a szó legmélyebb értelmében legyőzte a világot, annak nem kell fizikai dölyfösséggel igazolnia szuvereni- , tását saját maga és a világ előtt. Felnőtt a világhoz, és nem azzal fog kísérletezni, hogy fárasztó és erőltetett tartásával egy kissé nagyobbnak tüntesse fel magát.

Hogy mennyire "kéz a kézben jár" test és lélek, azt a fej oldalra billentése is jelzi. Ha az ember egy kissé oldalra billenti a fejét, akkor az egyik oldalt elzárja a tekintete elől, míg a másik annál jobban feltárul előtte. Egy egyszerű kísérlet igazolja, hogy a fej jobbra billentése a bal oldalt nyitja meg és viszont. Ehhez a kísérlethez csak saját magunkat kell megfigyelnünk, hogy érezzük, amint a bal - a női - oldal felé történő nyitáskor automatikusan lágyabb, odaadóbb hangulat kezd el uralkodni rajtunk. Ha azonban balra fordítjuk a fejünket, és így a világ jobb oldala felé nyitunk, akkor hangulatunk a férfi pólusnak megfelelően keményebbé és határozottabbá válik.

Ha valaki állandóan az egyik oldalra fordítva tartja a fejét, akkor ez nagyon pontosan kifejezi, hogy a valóságnak melyik részét kerüli és melyiket részesíti előnyben. Azt kell megtanul- ; ni, hogy ezentúl tudatosan forduljunk az előnyben részcsített oldal felé, és olyan sokáig nyugtassuk rajta a pillantásunkat, amíg képesek nem leszünk elfogadni és felismerni a lényegét és ezzel éretté nem válunk a valóság másik felének elfogadá-, sára is. Még tisztábban jelentkeznek ezek a tünetek ferde nyak (torticollis) során: ebben az esetben a valóság egyik fele teljesen el van zárva. A megoldás (megváltás) útja ilyenkor is az állandóan szemlélt póluson keresztül vezet. A külső odafordulásnak mindenesetre belsővé, a szemléletnek pedig lényegét  illetően mélyebbé kell válnia.

1. A gége

, A hang - a hangulat barométere

A hang a megjelenített tartalom mellett mindig kifejezi a mindenkori hangulatot, illetve azt a hangulatot is, amely az emberben az idők folyamán lerakódott. Cyakorlatilag szinte mindenki figyelembe veszi a hangfekvés jelentését és értelmét is

- még ha különben álmában sem gondolna erre (61 ) -, amikor a szervi funkciókat vagy tüneteket kívánja értelmezni. Ezért nem olyan nehéz ezen a téren magyarázatokat adni, mivel az i lyesm i megszokott dolog.

A hang akkor válik tünetté, ha nem illik a testalkathoz. Idejekorán jelzi, hogy nincs meg az összhang, és ilyen szempontból őszintébb, mint azok a tartalmak, amelyek kifejezésre jutnak általa. A halk susogás éppúgy nem illik a robusztus testhez, mint a mély, erőteljes hang a gyenge, finom felépítésű termethez. Míg az előbbi eset viszonylag gyakori, az utóbbi alig fordul elő. A gyenge testben a hangnak ahhoz, hogy mély és erőteljes lehessen, nincs elég tere a rezonanciára. Ám az is nagyon jól elképzelhető, hogy az ember nem használja ki rezonanciaterét, és a hangja ezért nem zeng annyira, amenynyire zenghetne.

A tekintélyes testből nyöszörögve előtörő csipogó hang olyan tulajdonosról árulkodik, aki nem mer élni a lehetőségeivel, és nem képes kihasználni őket. Nem engedi meg a hangjának, hogy megremegtesse a testét. Egyértelmű, hogy szorong a saját erejétől és hatásától, illetve távolságot tart a testiségtől. A külső megjelenéssel ellentétesen teli van szorongással, hiányzik belőle az önbizalom. A reszkető hangban szintén ott vibrál a szorongás, ám bizonyos pillanatokban a belső mozgalmasság és elfogódottság is okozhatja a hang remegését. Közeli rokona ennek a fakó hang, amely olyan megszeppent emberek sajátja, akik túl korán kényszerültek arra, hogy meghunyászkodjanak, és nem volt lehetőségük saját erejük kibontakoztatására és az erőteljesebb önkifejezésre.

A rekedt hang oka a hangszalagok ingerlése és a be nem vallott ingerült hangulat. Utalhat ez arra például, hogy a hang tulajdonosa állandóan a kiabálás határán áll, anélkül hogy tényleg szívéből elordítaná magát. A rekedtség azt jelzi, hogy a hang a fej és a nyak környékéről ered, mindenesetre nem a


szívből vagy a hasból jön. Tulajdonosa tehát nem adja át egész személyiségét a megnyilvánulásaihoz. A "reszelős" hangban a beszéd impulzusa mellett egyúttal a vele szembeni ellenállás is érezhető. Aki például akkor sem mond le a beszédről, ha meghűlt, az gyorsan bereked. Tulajdonképpen torkig van mindennel, és a legszívesebben nem hallana, látna és szagolna semmit, hanem minden oldairól bezárkózna. A rekedt hang a túlságos ingerültség állapotáról árulkodik.

Az edzett hang csak akkor válik rekedtté, ha tulajdonosa a körülményekhez képest túl sokat beszélt. Ha a test nem ad teret a rezonanciára, kétséges, hogy a hang a hallgatóság körében rezonanciára talál-e. Minél rekedtebb és krákogóbb, annál kevésbé hangzik hihetően.

A rekedtség hangadási képtelenséghez (afónia) is vezethet, ami tünetként együtt jár a legtöbb gégemegbetegedéssel, a gyulladástól a bénuláson át a tumorig. Hogy valaki nem hallathatja a hangját vagy nincs a szavainak súlya, az nem csupán a politikában jelenti a jog hiányát. Ha valakinek a hangja teljesen felmondja a szolgálatot, az a hatalom- és jogvesztés be nem ismert helyzetére utal. A fizikai szűkösségről látványosan tanúskodhat a golyva is. E mögött azonban alighanem mindig valamilyen lelki szorongatottság húzódik meg.

A tanárok és az énekesek gyakran szenvednek rekedtségtől, és ezzel egyrészt azt jelzik, hogy túlságosan igénybe veszik a hangjukat, másrészt pedig azt, hogy nem találnak rá teljes (hang)erejükre. Ez gyakran odáig fajulhat, hogy a feloldatlan hangulati görcsök a hangszalagokon képződő csomók formájában csapódnak le, ezért azok már nem zárnak rendesen. A bajok sebészi megoldása azonban nem igazán sikeres - tanúskodnak erről azok az énekesek, akik már több ilyen műtéten is átestek, mégsem sikerült megtörniük hangszalagjaik ellenállását.  Szervezetük újra és újra szinte ugyanazon a helyen kötötte meg a problémák csomóit. Ha viszont a görcs már felszakadt, a hang hangosabban és teltebben zenghet, mint valaha, kiaknázva lehetőségei teljességét. Cyakran a fej felemelésételősegítő légzőgyakorlatok teszik lehetővé az érintett számára, hogy ebből a tel essé ből merítsen. A lélegzet áramán, "a lélek torkolatán keresztül sikerülhet megindítani a valódi hangoltságot.

Rekedtség esetén a feladat nyilvánvalóán az, hogy legyünk halkabbak és tanuljunk meg hallgatni, ami testi szinten kímélethez és pihenéshez, lelki síkon pedig elmélyüléshez vezet.

Aki elmosódott hangon, tagolatlanul beszél, azt nehéz megérteni. Ha nem érti meg a környezete, akkor felmerül a kérdés, vajon ő akarja-e egyáltalán, hogy megértsék, és érdekli-e őt igazán, amit mond. Vajon saját maga számára világosak-e azok a gondolatok, amelyeket olyan érthetetlenül enged szabadjára? Az elmosódott, homályos beszéd, amelyben a szavak egymásba folynak, a gondolatok zavarosságáról is árulkodik. A beszélőről könnyen kiderülhet, hogy mondanivalója nem is beszéd, csak locsogás. Álláspontja nem elég határozott, biztos és világos ahhoz, hogy határozott, biztos és világos hangon tárja a világ elé.

Az elmosódott hanghoz hasonló jelzést ad a bizonytalan, gátlásos hang. A susogó minden elsuttogott szava mellékjelentést tartalmaz: "ne bánts, és én sem bántalak". A hangsúlyos szelídséget tapasztalva hamar felvetődik a kérdés, hogy őszinte-e, valamint a gyanú, hogy mögötte báránybőrbe bújt farkas rejtőzik. Hasonlóan áll a dolog a sírós vagy a nyöszörgő hanggal, amely szinte minden nyomatékot nélkülöz. Ha mégis van súlyuk a szavaknak, és szorongás akadályozza hangosabb kinyilvánításukat, akkor ez érezhető az összeszorított torokkal való suttogás hangszínéből, illetve a nyöszörgés panaszos mellékzöngéjéből.

Aki kifejezés és nyomaték nélkül beszél, és az erőtől meg a kifejezőerőtől való félelem elől szelíd gyengédségbe menekül, annak valójában a szelídség elsajátítása a feladata. SzelídségérőI esetleg el kell ismernie, hogy nem őszinte vagy nem egészen szívből jövő. A halk hangszín feladatot és lehetőséget jelent a számára, hogy megtalálja önmagát. Csak így lehet esélye az őszlnteségre. Máskülönben megmarad báránybőrbe bújt farkasnak. Ha azonban a gyakorlás kedvéért feloldódik a báránylétben, akkor észre fogja venni, hogy sokkal több és egész más is rejlik benne. Amíg továbbra is báránynak mutatja magát, fennáll a veszély, hogy valamikor azzá is válik, és így örökre rejtve marad előle a valódi szelídség. Ha viszont felfedezte és elfogadta lényének farkastermészetű részét is, akkor a kényszerű szelídségből oldott őszinteség lesz, amely megfelelően ki is fejeződhet: leheletfinoman és lágyan - vagy üvöltve.



Az állandóan hangosan zengő hang is tünetté válik. Cyakran túlharsog minden gyengédebb rezdülést. Aki mindig ágyúdörgéshez hasonló hanggal remegteti meg a falakat, az nemcsak a környezetét fárasztja ki hosszú távon, hanem ő maga is


lehangolódik. A hangulat olyasmi, amit változataiban érzéke= lünk - ahhoz, hogy megtaláljuk hozzá a hangot, rnindig a pillanathoz illő hangoltságra van szükség.

A notórius harsány hangulatúak is a saját hangos vagy kotnyeles, mulatságosan vidám hangoltságukon át találhatnak rá a megoldásra. Ha egyszer annyira belemerülnek a jókedvbe és a vidámságba, hogy lelkük legmélyén is megérzik azt, akkor ezután engedhetnek belőle, és nyitottabbak lehetnek az új helyzetek új hangulataira.

A sziszegő hang kígyótermészetről árulkodik, azzal a mély jelképességgel, amely a bibliai idők óta tapad ehhez a hüllőhöz. Ebbe nemcsak a kétágú nyelv álnoksága, hanem valami csábító felhang is belejátszik. Ha valakinek sziszegve mondunk valamit, abban van egy leheletnyi a veszélyből és az összeesküvésből, a sziszegő hangnak ez is a sajátja. Az ellenpólust a nyíltan kimondott, világos szavak jelentik, amelyek nem riadnak vissza a nyilvánosságtól.

Csábítás hallik ki, helyesebben érint meg a durva hangból is, ám ez inkább azt sugallja, hogy tulajdonosa kicsapongóan élt és szeretett. A dohányosok, akiknek gégéjét állandóan füst ingerli, gyakran tűnnek ki ezzel a hangfekvéssel. Az érdes hang arra utal, hogy az embernek nem csúsznak ki simán a dolgok a száján, hanem bizonyos ellenállásba ütköznek beszéd közben. Ha a hang olyan érdes, mint a reszelő, akkor beszéd közben az erőfeszítés hallhatóvá is válik. A megoldást a belső ellenállások felismerése jelenti.

Az éles, metsző hanggal figyelmet és figyelmességet kényszerítünk ki magunk iránt, amit a beszéd tartalmával valószínűleg nem volna olyan könnyű elérni. Günter Grass A bádogdob című regényének dobosa lehetne ennek a fajtának a prototípusa. Ha minden kötél szakad, és már a harcias dobolás segítségével sem képes érvényesülni, akkor éles hangjával apró cserepekké tör minden üveget.

A fojtott hang színezetében az van benne, ami őt elfojtja. A visszafojtott könnyek éppúgy megjelenhetnek benne, mint a düh vagy a harag. A nyomott hangban végül is mindig valamilyen lelki szorongattatás jut kifejezésre.

A köpködő beszéd nem annyira a hang, mint inkább a kifejezés problémája. Bár tulajdonképpen ártalmatlan tünet, feltűnő szimbolikája miatt mégis rendkívüli ellenszenv övezi. Mintha valaki az agresszióját köpné ki. Ezzel együtt viszont

eljut hallgatóságához, ami egyébként nem egykönnyen sikerülne neki. Az embernek az a próbálkozása rejlik e mögött, hogy jól fejezze ki magát. Nem lenne-e helyesebb, ha e helyett a gyerekes köpködés helyett az érintettek a szükséges erőt és nyomatékot beszédük tartalmában fejeznék ki?

Ahhoz, hogy összhangban legyünk a hangunkkal, elkerülhetetlenül foglalkozni kell a hangszínben megjelenő érzelmi síkokkal, át kell élni, elő kell segíteni megnyilvánulásukat. Csak így van esély arra, hogy (ami a hangot illeti) szabadon és nyíltan közeledjünk minden hangulathoz.

Kérdések

1. Nincs-e baj a hangommal? (Illik a megjelenésemhez? A foglalkozásomhoz? A társadalmi helyzetemhez?)

2. Előtérbe tolakszik-e a hangom, vagy inkább elrejtőzik? Megfelel-e az élettel szemben támasztott valós igényemnek?

3. Megbízhatom-e a hangomban, szabadon beszélek? Eljutok-e általa a megszólítottakhoz?

4. Képes vagyok-e vita esetén megvédeni az álláspontomat? 5. Milyen alapvető érzelmet fejez ki a hangom? Megfelel-e

lelkem egészének?

6. Leragadok-e bizonyos hangulatoknál a hangommal, vagy  nyitott vagyok a pillanatra?

7. Miféle üzenetet közvetít a hangom azon túl, amit mondok?

A krákogás mint tünet

A krákogás természetesen csak akkor számít betegségnek, ha állandóan fellép, és elkezd mind számunkra, mind a külvilág számára terhessé válni. A krákogás a légutak megtisztításának kísérlete, mielőtt mondana valamit az ember. Ezért honosodhatott meg olyan jelzésként, amely a beszéd elkezdésére figyelmeztet. Ha valaki állandóan köhécsel, akkor olyan hozzászólást jelent be, amelyre nem kerül sor. Olyan emberről van


tehát szó, aki szeretne mondani valamit, de már a kezdet kezdetén elakad. A szó szoros értelmében nem jut szóhoz, hanem leragad a megszólalás előtti helyzetben. A köhécselés és krákogás a figyelemfelkeltést is szolgálja, és kritikára is utal, anélkül, hogy az illető személy ezt formába öntené.

Ebben az esetben azt kell megtanulni, hogyan érjük el, hogy meghallgatásra és figyelemre találjunk, szavainknak pedig súlya legyen. )obb, ha a fenyegetően bíráló krákogásból is nyílt, tartalmi kritika lesz.

2. A pajzsm i rigy

Ahogy a neve is elárulja, a pajzsmirigy pajzsot alkot. Leginkább pillangóhoz hasonlítható, amely vékony testét kevéssel a pajzsporc alá, a gége fölé helyezi, míg a szárnyai, a pajzsmirigy két lebenye a légcső két oldalán helyezkednek el. Felada-. ta olyan anyagcserehormon termelése, amely kétféle formában fordul eIő. Az L-tiroxin és a még hatékonyabb trijód-tironin nagyrészt jódból áll, és anyagcsere-serkentő szerepe van. Ezek az anyagok hosszabb távon és tartósabban fokozzák a vitalitást, mint a mellékvesék gyorsan ható hormonjai, az adrenalin és noradrenalin. A vérnyomással és a szívritmussal öszszefüggő keringés mellett serkentik a légzést és a bélfunkciót, hatásukra a hőmérséklet éppúgy emelkedik, mint ahogy nő az alapanyagcsere, az idegek teljesítménye és az izomzat ingerelhetősége - miközben csökken a reakcióidő, növekszik az éberség, és fokozódik a gondolkodás gyorsasága.

A pajzsmirigy ezenkívül döntő szerepet játszik a növekedési folyamatokban is. Franz Alexander rámutat, hogy a fejlődés folyamán a pajzsmirigy tette lehetővé a vízből a szárazföldre való kilépést. Az élőlények csak a kétéltűek fejlődési fokától kezdve rendelkeznek pajzsmiriggyel. Egy mexikói gyíkfajta, az axolotl esetében a tiroxin kísérleti adagolása kopoltyúlégzésről a tüdőlégzésre való átállást eredményezi, úgyhogy az állatok víziállatokból szárazföldiekké változnak át. W. I. Brown a pajzsmirigyet "a teremtés mirigyének" nevezte. A pajzsmirigy a tengerhez való viszonyt mindmáig fenntartja a jód általmely nagyrészt a tengerben fordul elő -, ez az egyetlen anyag, amelyből képes hormonjait előállítani. Ha az emberek túlságosan eltávolodnak a tengertől, és például messzi hegységek

csúcsaira vándorolnak, akkor könnyen támad pajzsmirigyproblémájuk.

A pajzsmirigyhormonoknak az emberi érésben játszott szerepéről tanúskodik, hogy hiánya esetén kretenizmus vagy mixödéma alakulhat ki, melynek során elakad a szellemi és a testi fejlődés. A végtagok hosszú csontjainak a növésben szerepet játszó végei például csak lassanként záródnak le, és az érintett személy visszamarad a szellemi fejlődés terén. A fejlődés szakaszában a tiroxin és a hipofízis növekedési hormonjához hasonló hatást fejt ki.

A golyva

Ha megnagyobbodott a jódtartalmú serkentőanyagokat termelő szerv, akkor abból kell kiindulni, hogy megnövekedett az "üzemanyag-szükséglet". A test a hormontermelő szerv megnagyobbításával utal arra, hogy az érintett személy nem vallja be magának a megnövekedett üzemanyagigényt. Az energia, az aktivitás és a váltás éhsége van a háttérben. Ez a nagyobb anyagcsere iránti éhség először a csere energiájára vonatkozik, és csak azután a hozzá szükséges anyagra. A golyva a leggyakrabban a jódhiányos táplálkozásra vezethető vissza. Az érintettek, akik többnyire meghatározott hagyományokhoz ragaszkodnak, olyan környezetben élnek, amely túI kevés energiát és változatosságot kínál nekik. A golyva az ebből fakadó éhségről árulkodik. A hormonhiány talaján alakul ki, akárcsak pajzsmirigy-alulműködés esetén. A pajzsmirigy golyvás megnagyobbodása által végül is sikerül minden jódatom kihasználásával fedezni az anyagcsere-szükségletet.

Elégtelen működés esetén a golyva szintén a megnövekedett üzemanyag-szükségletet jelzi. A helyzet annyiban súlyosabb, hogy a termelőhely folyamatos kihasználása ellenére sem fedezhető a szükséglet. A betegek lustábbak és kövérebbek Iesznek, energetikai szempontból már semmi sem történik az életükben. Még az éhség is megszűnik, mivel hiányzik az energia ahhoz, hogy kezdjenek valamit a táplálékkal.

A pajzsmirigy túlműködése esetén az érintett személyek az anyagcsere iránti éhséget valódi farkasétvágy formájában érzékelik. Szünet nélkül képesek enni, mégsem híznak meg, mert testük azonnal elégeti az anyagot. Fogyásuk arról árulkodik,


hogy a pajzsmirigy golyvaszerű kialakulása ellenére sem tudnak eleget tenni testük energetikai igényeinek. Egyre csak halmoznák a készleteket, de hiába.

Miként a golyvák három fajtája, a problémák is három nagy csoportra oszthatók fel: ezek a túlzott, illetve az elégtelen működés, valamint az anyagcsere megváltozása nélküli golyvaképződés. A mirigyműködés normális értékei mellett jelentkező golyva néhány évtizeddel ezelőttig széles körben elterjedt volt azokon a tájakon, ahol jódszegény sóval táplálkoztak. Mint ártalmatlan változat, nem okoz tüneteket az anyagcsere . szempontjából, hanem csak esztétikai vagy mechanikai szempontból, a méretváltozás miatt. A jódhiányos táplálkozás olyan mértékű növekedésre ösztönzi a pajzsmirigyet, hogy az értékes anyag minden létező részecskéjét fel tudja használni. Ha a keletkező golyva kifelé növekszik, kozmetikai problémákat okoz, ha befelé, akkor többek között nyelési nehézségeket, légszomjat és hangproblémákat von maga után.

A kövér, vastag nyak az ügyetlenség és a földhözragadtság benyomását kelti, éppen az eÍegancia - ahogy mondani szokás - a karcsú hattyúnyak ellentétét fejezi ki. Ha valakinek dagadt a nyaka, akkor ezzel a bekebelezés és a birtoklás té-  máját hangsúlyozza. Végül a kövér nyak a mozgékonyság hiányát is jelzi, egészen a merevnyakúságig, ami szintén negatív hatással van az áttekintésre és a szellemi horizontra is.

Egyes tájékokon a golyva annyira normális dolog volt, hogy hozzátartozott a táj lakosságának képéhez. A német parasztasszony a dirndlihez magától értetődően díszes golyvakötőt viselt. A telt golyva a pelikán nyakához hasonlóan a teli pénzeszsákot és a gazdag termést szimbolizálta. Az érintettek körében elsősorban paraszti, saját földjükből élő emberekről volt szó, akikhez illett a földhöz ragadt ember golyvával is hangsúlyozott, robusztus benyomása. Olyan emberek voltak, akik szilárdan megálltak a lábukon, szigorúan betartották a részben a középkorig visszanyúló hagyományaikat, és nem fektettek különösebb súlyt szellemi horizontjuk kiszélesítésére vagy éppen életmódjuk megváltoztatására. Konzervatív mozgáshiányuk mértékét és a tulajdonra és megtartására való törekvésüket többnyire a jámborság fedte el.

Az étkezési só és az ivóvíz jódozásának bevezetésével az ilyesfajta golyva a háttérbe szorult, bár ezzel a téma természetesen nem szűnt meg. Most más (kifejezési) utakat keres.

Kétségtelen, hogy a városi kultúra felé való, ezzel egyidejűleg történő nyitás is hozott egy kis mozgalmasságot a paraszti vidékek eredeti elzártságába és változatosságot nélkülöző egyhangúságába, s ezzel az annak alapjául szolgáló lelki magatartás egyre nagyobb mértékben vesztett jelentőségéből a felnövekvő nemzedékek körében.

A külső golyva a tulajdon és a hatalom iránt be nem vallott igényt jelképezi. Az érintettek "kiteszik az ablakba", amijük van, ahogy a népnyelv találóan megfogalmazza. Rejtettebb, ezért problematikusabb a befelé növő golyva. A témakör alapjában véve természetesen hasonló, csakhogy ez esetben az illető mindent bekebelez és elrejt a külvilág elől. Ez kifelé ugyan jobb benyomást tesz, a befelé irányuló nyomás azonban annál veszélyesebb.

A mohóság témája itt még mélyebbre szorul a tudattalanba, és ennek megfelelően mélyebb problémákat okoz. A megragadás és a felhalmozás ilyen be nem vallott módja akadályozhatja a légzést s vele együtt az anyagcserét és a kommunikációt is. A befelé növő golyva gyakran megnehezíti a nyelést, és ezzel azt jelzi, hogy mennyire fájdalmas és szorongó a dolgok további elnyelése. Ha a nyomás átterjed a gégére, akkor a hang is a szenvedés részesévé és rekedten krákogóvá válhat. Az érintett személyek egyrészt olyan hangot adnak, mint a keselyű, másrészt mintha éppen meg akarnának fulladni, és ez bizonyos értelemben így is van. Az a veszély fenyegeti őket, hogy belefulladnak a mohóságba.

A további összefüggésről képet kaphatunk Hamupipőke meséjéből, a segítségére siető galamboktól. Ők az ellentétére fordítják az eddig mondottakat. A "jókat a csuporba, rosszakat a ' begybe" mottó alapján mindent gondosan szétválogatnak aszerint, hogy mi való a világnak és mit kell inkább maguknak megtartani. Hosszú távon természetesen nem lehet egészséges, hogy minden jót és hasznosat odaadjunk, a rosszat és haszontalant pedig megtartsuk magunknak, és mélyen lenyeljük.



A nyakról szóló bevezetésből kitűnik, hogy az a szorongás otthona. Természetesen ezt a témát érinti az a golyva is, amely azzal fenyeget, hogy összeszorítja az ember torkát. Mint a test legfontosabb elzáródási pontjainak egyike, a nyak i olyan hely, amelyet hajlamos az ember elreteszelni. Ha golyvát növesztünk, az Iehetőséget ad arra is, hogy elzárjuk a fejünket a testünktől.


Kérdések

1. Olyan környezetben élek-e, amely nem biztosít elég ingert ahhoz, hogy megőrizzem elevenségemet?

2. Szélsőségesen viszonyulok-e a "tulajdon" témájához? Közszemlére teszem-e a tulajdonomat? Vagy torkig vagyok már a tulajdonommal?

3. Magamévá teszek-e olyan dolgokat, amelyek felfújnak és ' megakadályoznak abban, hogy részt vegyek az élet elevenségében ?

4. Mi a helyzet a súly(osság) témakörével? Fontosnak érzem-e magamat vagy esetleg fontoskodnom kell?

5. Túl sok dolgot teszek-e el? Értékes dolgokat? Kellemetlenségeket?

6. Úgy gyújtögetek-e, hogy abból mások semmit sem vesznek észre (belső golyva)? Azért teszem-e, hogy semmit ne kelljen odaadnom, vagy szégyenből?

7. Nyomasztják-e az életemet a felhalmozott dolgok?

e. Gáttá alakítom-e át a nyakamat és így elválasztom a fejemet a testemtől, a gondolataimat az érzéseimtől?

Pajzsmirigy-túlműködés

A pajzsmirigytúltengés (hyperthyreosis) egyre gyakoribb; de nem feltétlenül jár együtt golyvával. Gyakran csomós alakban jelentkezik, és a hideg csomók, amelyek jódot csak kis mennyiségben vagy egyáltalán nem tárolnak, különböznek a forró, erőteljesen tároló csomóktól. A hideg változat szöveti tekintetben úgy degenerálódik, hogy már nem tölti be hormontermelő feladatát, és hajlamos arra, hogy rosszindulatúvá fajuljon el. Nem jár azonban túlműködéssel.

A forró csomók, amelyeknek hátterében orvosilag úgynevezett autonóm adenómák (62) rejlenek, az életben hamar tüzes vassá válnak, amelyhez nem kellemes hozzáérni. Az ember gyakorlatilag már nem tűri meg nyakában a szűkösség érzetét. A nyakméret gyorsan növekszik, a szűkösség érzése mégis megmarad. Lelki megfelelői ennek a klausztrofóbiás tenden242

ciák, azaz az érintett személy minden korlátozó helyzetet szorongva kerül. A nyak dagadni kezd, és nyilvánvalóvá teszi a testben elsüllyesztett, szinte fékezhetetlen növekedési kényszert. A szív hevesebben ver, a vérnyomás és a testhőmérséklet emelkedik, verejtékezés és idegesség lép fel. A motorikus nyugtalanság szórakozottságban, reszketésben és űzöttségben nyilvánul meg. Álmatlanság rabolja el a test számára égetően szükséges nyugalmat. A szem remeg az izgatottságtól, tágra nyílik, sőt láthatóan ki is dülledhet (63).

A betegnek az arcára van írva az ijedség, mintha fojtogatnák, és a rémülettől tágra nyílt szeme ki akarna ugrani a helyéről. Franz Alexander "Basedow-sokk"-ról beszél (64). Az ilyen szem nemcsak tágra nyílik, hanem túl éber is. A legnagyobb riadókészültséggel néz elébe annak az élethalálharcnak, amire a test többi része is nyilvánvalóan készülődik. Nemcsak az arckifejezés miatt kapcsolhatók a tünetek a rémülethez - a kapcsolatot már állatkísérletek is megerősítették. A nyestek elé kitett nyulak, amelyek elől elzárták a menekülés útját, a hyperthyreosis összes tünetét produkálták, beleértve a szemgolyó exophthalmusnak nevezett kidülledését is. Ezekben a kórtörténetekben gyakrabban lehet találkozni félelmetes jövőképpel, és az ezzel járó hosszú távú lelki megterheléssel, mint akut rémületélménnyel. Azonban többnyire jelen van a halállal való korai találkozás és valamely közel álló személy elvesztésének tapasztalata is. A beteg azonban nem néz szembe a halálfélelemmel és a rémülettel, hanem tagadással és elfojtással hárítja el azt, és így írja ki saját arcára. A tagadásban gyakran olyan messzire megy el, hogy éppen azokat a helyzeteket keresi, amelyektől a leginkább féI. Az arckifejezés mellett a félelem a beteget kínzó hasmenésben is megnyilvánul, tele van a nadrágja, ahogy a népnyelv mondja. Ahelyett, hogy átvitt értelemben masírozna át az életen, a belében éli meg a "marsot". Az izzadásra való hajlam esetében a félelem verejtéke mellett a túlzott megerőltetés és feszültség is ott bábáskodhat.

A betegek valóban nem riadnak vissza sem a fáradságtól, sem a megerőltetéstől. A nyak felpuffadásában és a szem kidülledésében a pánik mellett benne van a totális túlerőltetés képe is. A túlerőltetésre való hajlandóság benne van szinte minden érintett személy élettörténetében. Hajlamosak a korai érésre és a felelősség téves átvállalására például a fiatalabb


testvérekért. A növekedési és érési hormonok túltengése a vérükben később az ennek megfelelő, a testbe lesüllyedt igényeket jelzi. Cyakran még anyjuktól is elszakítva, csalódottan vagy elutasítva megpróbálják leküzdeni az ebből adódó félelmet és bizonytalanságot azáltal, hogy maguk azonosulnak az anya szerepével. ("Ha nem lehetek vele, akkor olyannak kell lennem, amilyen ő, hogy nélkülözni tudjam." Ez az érintett nők esetében gyakran az apa iránti vérfertőzéshez közelítő kötődéshez vezet, férfiak esetében a női szerephez való ragaszkodáshoz, amely homoszexualitásba is torkollhat. Az anyaszerep túlzott kívánalmakat támasztó feladatához a betegek az önfeláldozásig hűek maradnak. Az ilyen kompenzációs kísérlet kudarca kiválthatja a tünetegyüttest.

A tágra nyílt szemekben azonban tükröződhet harci vágy, sőt kíváncsiság is. Ezzel a látszólagos ellentmondással még gyakran fogunk találkozni. Úgy tűnik, hogy a páciensek fenyegetve és üldöztetve olyan nagy tettekre készülnek, amelyekhez összes erejükre szükségük van. A vihar előjelei mutatkoznak, mintha a túlélésért folyó küzdelem legnagyobb csatája állna a küszöbön. Ők maguk mindazonáltal semmit sem tudnak erről, ellenkezőleg, tüneteiktől gyakran belsőleg a legnagyobb mértékben elhatárolják magukat, és a tapasztalatok szerint későn fordulnak orvoshoz. Nem hajlanak arra, hogy betegállományba menjenek, hanem kitartanak, amíg csak lehet. Árnyékban marad harci kedvük, amelynek egyáltalán nincsenek tudatában. Testük azonban forró csomók és duzzadt nyak formájában a legőszintébben jelzi, hogy milyen hevesen vágynak a terjeszkedésre és a fejlődésre, és milyen erőfeszítéseket tesznek ezek érdekében. Nemcsak kiterjedni akarnak, hanem mindenekelőtt távolabbra jutni, csillapíthatatlan éhségük az élet iránti éppilyen csillapíthatatIan étvágyról árulkodik. Nem tudják megtölteni a torkukat, és gyakran égető becsvággyal emésztik magukat. A vágynak ez a fukarrá tevő formája messzemenően az előtérbe kerül. A nyugtalanság gyakran a golyva valóságos rezgésében és lüktetésében nyilvánul meg. Az állapotban van valami emésztő, az alapanyagcsere olyan magas, hogy az érintettek lefogynak, és ez még inkább megerősíti a hajszoltság benyomását. Becsvágyból és teljesítménykényszerből emésztik el magukat.

A heves harc helyén, amely a vágy sajátos, megbecsülésre 244

sóvárgó formájával van összefüggésben, a rémület és az éber védekezőkészség mellett még egy további téma is feltűnik. A nyak - mint a testből a fejbe vezető út - feljárat a legfőbb ítélőszékhez is. A golyva itt nemcsak megnagyobbított védőpajzsot jelent a test egyik legérzékenyebb része számára, hanem olyan reteszt is, amely elzárja minden létfontosságú ellátás útját. Ez az elzáródás olyan heves összeütközés színtere, amit értelmezhetünk úgy is, mint a legmagasabb helyhez vezető útért való küzdelmet. Ennek gyakran valamilyen heves tekintélykonfliktus megtestesülése áll a hátterében, amely az érintett személy léte szempontjából döntő fontosságú. A test bemutatja, hogy mennyire felőrli és mennyire elemészti az erőket ez a küzdelem, és azt is, hogy a felfelé vezető járat hogyan válik egyre szűkebbé. A betegek remegésében a szorongás és a nyugtalanság nyilvánul meg. Attól való állandó félelmükben, hogy mielőtt még bármit szereztek volna, a nyakukba kerülhet a dolog, minden további beszűkülés miatt magukon kívül vannak. Nem ritkaság, hogy megfelelő tekintély jelenlétében a reszketéstől még arra sem képesek, hogy egy kávéscsészét sikeresen a szájukhoz emeljenek. A torkukban jókora gombóc van, és azt jelzi, hogy már semmi sem jöhet fel, holott átvitt értelemben mindenen felül kellene kerekedni. Ehhez még hozzájárul az élet iránti vágy, amely azzal a (halál)félelemmel társul, hogy az ember elmulasztja a legfontosabbat az életben.

Ha ilyen helyzetben még egyáltalán ki tudnak ejteni egy szót is a szájukon, akkor ezt annak a nagyszerű képességüknek köszönhetik, hogy össze tudják szedni magukat, és a tárgyiasságot mindenek fölébe tudják helyezni. Az érzelmi rezdüléseket, különösen az ellenségeseket, de mindennemű érzelmet a golyva gátja mögé szorítják vissza. Ellenségeiknek ésszerű megfontolásokból még szívesen segítenek is, mint ahogy rivális testvéreiknek is legszívesebben anyai támogatást nyújtanak, és így állnak melléjük. A zsilipek csak akkor nyílnak meg, ha a nyakban levő gát időnként átszakad, s ilyenkor látszólag motiválatlan könnyáradat keres utat a szabadságba. Néha árulkodó a krákogó, rekedt, hallhatóan szorongatott hang is, és jelzi, hogy milyen sok gondot okoz ez a helyzet. A hang nyíltan beszél arról a nyomásról, amely alatt az érintettek állnak, és a nyomasztó hangulatról, amely eltölti őket. A hang kényszerű halkságában az erőfeszítések


közepette megcsendül a voltaképpeni igény. Itt valaki többször és jobban szeretne megnyilvánulni, de nem sikerül neki.

A pajzsmirigyhormonok növekedési komponense alátámasztja az értelmezéseket, a hormontúltengés mégis a test mélyén rejlő növekedési igényt jelzi. Ez az ifjúkorig ide tartozik, azután azonban már kizárólag a szellemi-lelki színvonal része. Ezért nem meglepő, hogy gyermekkorban alig fordul elő hyperthyreosis, és a megbetegedések száma csak a pubertáskor után nő. A felnőttek esetében a fölösleges hormon regresszióról árulkodik, egy már nem megfelelő szintre való visszasüllyedésről. A betegek sem növekedési, sem küzdő törekvéseiket nem vallják be maguknak. Abbéli igényük, hogy rendkívül gyorsan érjenek és nőjenek és hogy lehetőleg minél több dolgot éljenek át, visszaszorul a testbe, ahol a hormonszint növekedésében tombolja ki magát. Az anyagcsere- és a növekedési hormon túltengése túlságosan érzékennyé, változékonnyá, zavarodottá és túlzottan elevenné teszi a betegeket, valamint fokozza a halálfélelmet is. A páciensek annyira éberek, hogy le sem tudják hunyni a szemüket. Napközben remeg a szemhéjuk, éjjel pedig nélkülözik az alvást. Az alvásnak, a halál kis testvérének mellőzése miatt bezárul a kör, és az eredmény a halálfélelem. Az érintett személy alighanem attól fél, hogy el kell hagynia az életet, mielőtt még igazán megélte volna - néhány kórtörténet megengedi ezt a feltételezést.

Feltűnő, hogy a nőket körülbelül ötször olyan mértékben sújtja ez a betegség, mint a férfiakat. Ez esetleg arra vezethető vissza, hogy számukra lényegesen rosszabbak a társadalomban a növekedés és az érvényesülés lehetőségei, és ezért nagyobb a valószínűsége annak, hogy ezek elfojtódjanak. Ráadásul a viszonylag gyermekellenes környezetben nehézségekbe ütközik az a feltűnően sok betegben meglévő kívánság, hogy növekedési törekvéseit terhességekkel elégítse ki, illetve ezenkívül még örökbefogadással és nevelt gyerekekkel növelje a családot. Alexander "a terhességtől való félelem ellenére fennálló fogantatási vágy"-ról beszél. Ez az ellentmondás az érintett nők azon kísérletét tükrözi, hogy saját halálfélelmüket azzal hárítsák el, hogy egy másik síkon életet adnak.

A terhesség és a pajzsmirigy közötti kapcsolat többfélekép246

pen is igazolható. A pajzsmirigy a terhesség ideje alatt például enyhén megnagyobbodik, és fokozottabban működik. A mirigyműködés hiányosságának gyakran meddőség vagy vetélés a következménye. A férfiak nemzőképességére is pozitív befolyással van a pajzsmirigyhormon. Így például növeli a spermiumok számát és áramlási sebességét. Vannak olyan adatok, amelyek szerint a pajzsmirigy fejlődéstörténeti szempontból a méh tájékáról származik.

"A gyerekek révén tovább lépni" a hyperthyreosis esetében általában jelentkező, a mindenáron való fejlődésre törő becsvágy gyakori változata. Ez a törekvés egyébként kimerítő munkában és a beteg és környezete képességeit felülmúló teljesítmény igényében éli ki magát. Ilyen tekintetben is szűkebb határokat szab a társadalom a nőknek, amelyek fájdalmasan testesülnek meg a pajzsmirigytúltengésben. Ha kétségbe vonják a terhesség és a teljesítmény iránti vágyat, az ennek a tünetegyüttesnek a jelentkezéséhez vezethet.

A nők körében nagyobb gyakoriság további oka az lehet, hogy a teljesítés, a küzdelem és az önmegvalósítás inkább az archetipikus férfi pólushoz tartozik, és ezért a nőknek alapjában nehezükre esik ezt megvalósítani. A gyermekszülés ősi női területére például csak nehezen ültethető át. Ráadásul a társadalom a gyermekek nagy számát inkább bünteti.

Végül pedig az anya és a lány közötti tekintély problémáját a lány sokkal nehezebben tudja megoldani, mint a fiú. Alexander szerint minden érintett abba a nehézségbe betegszik bele, hogy meg kell birkóznia a szerepcserével, amikor gondozottból gondozóvá válik.

Meg kell tanulni bevallani magunknak a saját életünkre vonatkozó ijedtséget és pánikot, illetve a fejlődés, a teljesítmény, a növekedés és az átélés magas igényeit. Saját történetünkkel kell összefüggésbe hozni azokat az óriási erőfeszítéseket és törekvéseket, amelyek arra irányulnak, hogy a többnyire magunk választotta tekintély részéről elismerésre találjunk. Ahhoz, hogy felszabadítsuk a mintát, szükség van az ellentmondásos helyzetben való saját szerepünk elismerésére: az arcon tükröződő félelem és szorongás többnyire visszavezethető saját függőségi vágyunkban való korai (gyerekkori) csalatkozásainkra. A rákövetkező próbálkozások, hogy a fenyegetett biztonságot azzal helyettesítsük, hogy másoknak nyújtjuk, rávilágítanak a túlzott követelményekre. Hiszen hogyan is adhat247


nánk olyasmit, amink nincs, de amire magunknak is égető szükségünk volna? A megoldás a betegség tünetegyüttese, amely lerombolja a félelemből, erőfeszítésből és önmegtagadásból emelt épületet, és az idetartozó impulzusokat a testbe irányítja, amely most már a maga részéről a legmagasabb igénynek veti alá magát, és megnyerhetetlen küzdelembe bocsátkozik. A kiváltó okok, amelyek a kapcsolatok válságától a halál általi veszteségig terjednek, és amelyeket alapvető félelem táplál, gondolatban többnyire már előzetesen jelen voltak, s így még az önmagát beteljesítő jóslat félelmével is körül- ' veszik magukat.



Ha az ember már feldolgozta saját lelki hátterét, amihez gyakran elkerülhetetlen a pszichoterápia, akkor jön el az ideje, hogy újra tudatosan élje meg a testbe száműzött impulzusokat. A torokban dobogó szív a törekvést és a küzdőszellem táplálta becsvágyat rejti. Miután a beteg már bevallotta magának, hogy milyen hevesen vágyik az életre és mindennek az átélésére, a felemelkedésre és az elismerésre, és milyen szívesen lenne valóban "tüzes asszony (tüzes fickó)", aki mindeddig csak rejtve élt, a magasröptű álmoknak valós esélyük van arra, hogy a valóságban mérettessenek meg. Csak akkor válhat tudatossá a teljes szorongás, ami a nyak szűk járatában tanyázik és a kidülledő szemben nyilvánul meg, ha a páciens már elismerte a nyaktájéki zárlatot, amely elválasztja a fejet a test valóságától. Az érintetteknek nemcsak konkrétan van gombóc a torkukban, hanem a lelki csomó, a fent és a lent közötti barikád az igazi bajuk. Ha szembesülnek ezzel a szorongással, amit eddig lenyeltek (a golyvába), akkor a küzdelemnek van esélye a külvilágban. Az is lehetséges azonban, hogy feleslegessé válik a küzdelem, ha a növekedés erői más, kielégítő irányokat keresnek.

Az élet elve árnyékba süllyedt, és tudatos síkokon akar visszatérni. A hyperthyreosis az élet és a növekedés hihetetlen teljességének jelképe, ami túl sok a testnek. Az életnek ezt a túláradását kell szellemi-lelki csatornákba terelni, és ehhez tetszés szerinti mennyiségű - mindenféle - irányban el lehet indulni.

Kérdések

Hideg csomók esetén:

1. Vannak-e a nyakamban olyan csomók (=megoldatlan problémák), amelyek meg tudnának ölni hideg életellenességükkel?

2. Mi alakulhatna rosszul az életemben a további elfojtás miatt?

. 3. Hol van olyan fontos terület az életemben, amitől minden energiát elvontam, amit megpróbáltam befagyasztani?

Hyperthyreosis és forró csomók esetén:

1. Milyen tüzes vasat nem akarok megfogni?

2. Milyen égető becsvágy és magas igény hajt? Mire irányul esillapíthatatlan éhségem?

3. Mi derít túlságosan jó kedvre és mi hoz ki ugyanígy a sodromból ?

4. Milyen gombóc, miféle félelem van régóta a torkomban? 5. Ki törhetne az életemre? Én kinek törhetnék az életére?

Milyen tekintély körül forog a küzdelem, amit vívok? 6. Mennyiben ingadozom a halálfélelem és az élni vágyás

között?

7. Miért nyelem le az ellenséges indulatokat?

8. Hogy vagyok képes a tárgyiasságot az érzelmek fölébe helyezni? Miért szorítom le a testembe a heves összeütközéseket?

9. Mi rejlik túlzott segítőkészségem hátterében? Mi van (túlzott) gyerek utáni vágyam mögött?

10. Mi rejlik gyámoltalanságom mögött, ha magamról és saját érdekeim védelméről van szó?

11. Mire unszol anyagcserém magas foka? Életem melyik anyagát kell kicserélni? Milyen váltás esedékes?

12. Hová igyekszem a bennem lévő túláradó élettel? 249


Elégtelen pajzsmirigyműködés

A fokozott működéssel ellentétben a pajzsmirigy-elégtelenség (hypothyreosis) esetében túl kevés pajzsmirigyhormon jut a vérbe. Ennek csökkent alapanyagcsere és energiahiány a következménye. A vérnyomás és a vércukorszint egyaránt leesik, anémia lép fel, az anyagcsere pedig már csak takaréklángon működik - és ez fáradékonyságban, kimerültségben, általános kedvetlenségben és növekvő súlyban érezteti hatását. Mindehhez étvágytalanság és szorulás járul, a haj* kiszárad, kócossá , válik, és ki is hullhat. Rossz a bőr vérellátása, ezért hideg, és hajlamos a megkeményedésre. A bőr alatti szövetek szivacsosan vastag állagúvá válnak, ezért az orvosok mixödémáról beszélnek. A hangulat kedvetlen és nyomott, az arckifejezés érzéketlen és részvétlen. A lelassult, intellektuálisan álmatag, már-már visszamaradottnak ható letargikus személyiség a pajzsmirigytúltengéses, rendkívül eleven és éber, izgatott és félelemmel teli beteg éles ellentéte.

A mixödémás betegek a külvilággal szembeni védekezésül vastag bőrrel fedik el magukat. A tésztaszerúen felpuffadt bőrtől a vérárammal együtt az életerőt is elvonják, azaz semmiféle eleven érintkezésre nem akarnak lépni a rajtuk kívül álló világgal. Így a bőr, mint a külvilág határa, hűvös és élettelen marad. A hideg kezek arról árulkodnak - ha egyáltalán érintenek valakit üdvözlésül -, hogy nem képesek szívélyes, meleg kapcsolatra. A hideg lábak pedig mintha a földbe kívánnának élettelen gyökereket ereszteni. Ha az embernek hideg a lába, az együtt jár a félelemmel. Az olyan ember, aki még nem találta meg azt a helyet, ahol gyökeret verhetne, természetesen alapvető félelemmel él együtt.

Ezek a tünetek a betegeket túltengéses társaikkal ellentétes pólusra sorolják. Mint minden ellentét, ezek is szemben állnak egymással, ám ugyanazon a tengelyen helyezkednek el. Míg a túltengéses betegek halálfélelemmel szembesülnek az élettel, és küzdenek az életben maradásért, az elégtelenségben szenvedők közömbösen viselkednek, mintha semmi közük sem lenne az egészhez. Olyanok, mint a tetszhalottak. A halál témakörében azonban megint csak a hyperthyreosisos betegekkel való azonosság bújik meg. Az egyik típus fél a haláltól, a másik pedig utánozza, de mind a kettő állandóan vele foglalkozik.

Nem csoda, hogy a betegek nem érzik jól magukat a hideg, szivacsos bőrükben. Ez meg is látszik levert hangulatukból és tompa arckifejezésükből, ami nélkülöz minden részvétet. A szív fáradt, gyenge ritmusban ver, és olyan vért áramoltat, amiből hiányzik a tápanyag. Teljesen híg életnedv ről van szó, amiben kevés az energiahordozó (vörösvértest) és

a tüzelőanyag (cukor). Az alacsony cukorszint emellett arra is rávilágít, hogy az életükből hiányzik az édesség. Nem csoda, hogy a betegek külsőleg is általában az élettől való elfordulást szimbolizálják. A háttérben az élet minden frontjáról való feltétel nélküli visszavonulás húzódik és testesül meg. A kórkép szélsőséges formában a mixödémában mutatkozik meg, amely tetszhalálállapottal és alacsony testhőmérséklettel - ez lehet akár 23 C-os is - járhat. Az élet közel áll a befagyáshoz, az életfunkciók gyakorlatilag nem működnek. A betegek mély öntudatlanságukban már régóta nem adnak életjelt magukról. Már nem tudnak felmelegedni az élethez, ez immár csak kívülről érkező segítség révén lehetséges. Ténylegesen vissza kell hozni őket az életbe. Általában ilyen szélsőséges helyzetek húzódnak meg az élve eltemetettekről szóló rémtörténetek hátterében.

Az elégtelenségben szenvedő betegeket még a saját életük sem érdekli. Fáradt, mély árokban ülő szemük éles ellentétben áll túltengéses társaik csillogó, kidülledő szemével. Lusta, érdektelen apátia áll szemben a túl aktív űzöttséggel. Az egyik nem mozdul a helyéről, a másik egyik helyről a másikra rohan, anélkül hogy valaha is megérkeznék. Bár ellentétesnek látszanak, egy témakörön osztoznak, ami éppen kettejük között, a középpontban helyezkedik el, és amitől mind a ketten egyformán távol vannak. Az életben betöltött helyükről van szó. Az egyik esetben a túl kevés, a másikban a túl sok élet között, mindkettőtől egyformán távol, félúton helyezkedik e! a valódi élet.

Hogy valójában milyen közel van egymáshoz a két ellenpólus, azt a modern orvostudomány is jelzi, amely radikális terápiás módszereivel, a sugárkezeléssel és a műtéttel gyakran változtatja át a túltengést elégtelenséggé. Ezeket szükségszerűen a pajzsmirigyhormon egész életen át tartó adagolásával ' kell stabilizálni. Az érintettek ezen eljárás során két különbö-  ző oldalról élik meg ugyanazt az alapvető problematikát. Míg az elégtelenség terápiája a hagyományos orvostudomány sze251


rint a helyettesítés elvét és az allopátia gondolatát követiéletet adó pajzsmirigyhormonokkal fejt ki hatást a beteg élettelensége ellen -, a radioaktív jódos sugárzás már szinte homeopatikus utakon jár. A betegek radioaktív jódot vesznek be, ami felgyülemlik a pajzsmirigyben, és azt belülről sugározza be. A kezelés ideje alatt a beteg olyan radioaktív sugárzást fejt ki, hogy szigorúan el kell különíteni. A kórisme testbe hatolt agresszív létimpulzusait a radiológusok még agresszívabbakkal ütköztetik. A radioaktív anyagok az elképzelhető legaktívabbak és legelevenebbek közé tartoznak. Belülről szinte szétrobbannak, más szóval megszakadnak halált hozó elevenségükért.

Ahhoz, hogy a beteg fel tudja oldani az elégtelenség problémáját, azt kell megtanulnia, hogy tudatosan egészen visszahúzódjon magába, az aktivitást a minimálisan szükségesre korlátozza és hagyja maguktól zajlani az seményeket. Azt a "

minden mindegy" hangulatot, amivel az érintett mindenki máshoz viszonyul, át kell alakítania a "legyen meg a Te akaratod!" tudatosságába. Nem az a feladat, hogy hagyja magát ide-oda lökdösni, hanem az, hogy türelmesen várja ki, míg az élet kijelöli a saját helyét. Nem az élettel szembeni rezignáció, hanem a visszavonulás a helyes út az "akarom!"-tól a "legyen meg a Te akaratod!"-ig.

Míg a túltengés hátterében az élet húzódott meg, e mögött a halál rejlik. Ezért hagyni kell meghalni minden régi dolgot, a régi mintákat és programokat, mindazt, ami már régóta elfáradt. A mixödémás beteg olyan külsőleg, mint egy hulla, hideg, felpuffadt, vértelen. Elsődleges feladata a halállal való szembesülés. Csak akkor élhet, ha megtanul meghalni. A modern ipari társadalomhoz nem nagyon illik ez a feladat. Léteztek viszont olyan kultúrák, amelyekben a halálra való felkészülés volt az élet legfontosabb feladata, például az óegyiptomi, a maja vagy a tibeti Iámák kultúrájában. Erről az útról a megfelelő halottaskönyvek tanúskodnak.

A pajzsmirigy veleszületett elégtelensége vagy működésképtelensége esetén a kretenizmus kórisméje alakul ki, amely törpenövéssel és különböző fokú szellemi fogyatékossággal jár. Ebben az esetben a tanulás fentebb leírt feladata még világosabbá válik, ám lényegében teljesen a szülőkre irányul. Ahhoz, hogy az "akarom" legalább alkalmanként megvalósulhasson, intelligenciára van szükség. Ha ez teljesen hiányzik, ak252

kor fel sem merülhet a külvilág saját akarat alá vetésének témája. A kretének a világot ösztönösen, nem pedig intelligenciával érzékelik, ők kezdettól fogva kívülállók. Mivel a társadalom céljaira használhatatlanok, mégis annak segitségére szorulnak, terhesek a közösség számára. Az érintetteknek mindezeket a megalázó helyzeteket el kell viselniük, akár akarják, akár nem. Számukra ez többnyire kevésbé nehéz, mint szüleik számára. Az egyetlen megoldás abban rejlik, hogy a megaláztatásból alázatot tanuljanak. A kifejezetten alacsony növést is ilyen szempontból kell értelmezni. Az életben nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy eljátsszák a "nagyfőnök"-öt, hanem hogy egy nagy világban kis keretek közé illeszkedjenek be, és apró, szerény szerepeikkel azt töltsék be.

Kérdések

1. Miért nem akarok tovább eleven lenni? Mi ad okot arra, hogy takarékra állítsam magam?

2. Miért van szükségem ilyen vastag bőrre?

3. Mit akar közölni a túlsúlyom*? Mit helyettesít?

4. Hová rejtem életenergiámat?

5. Mitől válok jégtömbbé?

6. Hogyan változtathatom rezignációmat odaadássá, fatalizmusomat alázattá?

7. Mit kellene hagynom meghalni, hogy újra elevenné válhassak?

e. Mennyire maradtam még a halllal való konfliktusban adós?

9. Hol van a helyem, ahol élhetnék és fejlődhetnék? 253VI. A gerincoszlop

Találat: 2499