|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
|||||||||||||||||
Az agrárpolitika az EU egyik legalapvetöbb közös politikája a kezdetektöl fogva, ezt igazolja az is, hogy a közös agrárpolitikára fordítják az összes kiadás 50%-át, akárcsak a szabályozásáról szóló 40.000 oldalnyi joganyag.
Az 1957-ben aláírt Római Szerzödés fogalmazta meg az elsö közös politikák alapelveit (közös kereskedelem-, közlekedés- és agrárpolitika), 39. cikkelyében kerültek megfogalmazásra a közös agrárpolitika céljai:
A célok megfogalmazásakor a tagállamok nettó importörök voltak szinte valamennyi mezögazdasági termékböl, folyamatos volt az élelmiszerhiány. Érthetö, hogy ebben a légkörben az elsödleges a lakosság élelmiszerellátásának megoldása, lehetöleg elfogadható árszint mellett. Ezt viszont az akkori termeléshatékonyság nem tette lehetövé, ezért volt szükség a termelékenység növelésére. A mezögazdaságból élök életszínvonalának és jövedelmének javítását pedig elsösorban az a helyzet indokolta, hogy az aktív keresök közel 20%-a dolgozott a mezögazdaságban, ami a szavazóképes lakosság jelentös arányát képezte.
Az 1958-as Stresa-i konferencián fogalmazódtak meg a fenti célok, valamint az európai mezögazdasági modell alapgondolatai is, mely szerint a családi gazdaságok elsödlegességet kell kapjanak, az agrárvilág az önálló tulajdonos egyénekre épül, illetve a minöséget szem elött tartó európai stílusnak kell megvalósulnia. Ez támasztja alá az európai mezögazdaság multifunkcionális jellegét.
A célok megvalósítása érdekében három alapelvet követtek:
A piac egységessége: a tagországok határain belül a termékek és szolgáltatások szabad áramlása biztosított. A tagállamok közötti kereskedelemre vonatkozó vámok és minden más kereskedelmi korlátozás megszüntetése révén egységes belsö piac jött létre. Ehhez egységes szabályokat kellett bevezetni a versenyszabályok, az egészségügyi, növény- és állategészségügyi elöírások, az árak és a valutaárfolyamok területén egyaránt. A harmadik országokkal szembeni külsö védelem, fellépés egységes. Az agrárpiac egységességét a Közös piaci szervezetek (CMO - közös agrárrendtartás) valósítják meg az egyes termékek, termékcsoportok piacának szabályozásával, melyekböl jelenleg 27 müködik az EU-ban.
Közösségi preferencia: a tagállamok termékei elsöbbséget élveznek a külsö termékekkel szemben. Ennek érdekében az import 737j93h ra vonatkozó küszöbár meghatározásánál a belsö árak színvonalához közelítö árat kívánnak elérni, így biztosítva az európai termelök számára a versenyképességet, a megfelelö jövedelmet, és a kiegyensúlyozott, tervezhetö árakat. Az importlefölözésböl befolyó összegböl fedezik az export-visszatérítések (exporttámogatások) egy részét.
Pénzügyi szolidaritás: az agrárpolitika finanszírozása jelentös összegeket emészt fel, ezt pedig közösen kell elöteremteniük a tagállamoknak, hiszen minden tagállam részesedik belöle. Gyakorlati megvalósítása az Európai Mezögazdasági Orientációs és Garanciaalapon (EAGGF-angol/FEOGA-francia/EAGFL-német rövidítés) keresztül történik, melyet 1962-ben hoztak létre. Két része az Orientációs és a Garancia alap, melyböl a Garanciaalap finanszírozza a közös agrárpolitikához kapcsolódó kiadásokat, az Orientációs rész pedig elsösorban a strukturális politika eszközeként müködik.
A CAP megvalósításához szükséges eszközök a Közös piaci szervezetekben, piaci rendtartásokban kerültek meghatározásra. Alapvetö eszközök közé tartozik az árrendszer, az intervenció, az export-import rezsim, a tárolás elösegítése, valamint az egyéb prémiumok, kifizetések, támogatások rendszere. Ezeket az eszközöket alkalmazzák - egymástól eltérö módokon - az egyes területek szabályozása során.
Árrendszer:
A piac egységessége érdekében a Mezögazdasági Miniszterek Tanácsa minden évben három intézményi árat hirdet meg, valamennyi termékre.
Irányár olyan elvi ár, melyet a piaci árszint várható alakulása alapján hirdetnek meg. Ez az ár a Miniszterek által optimálisnak tekintett, maximális ár. Segítségével a termelök elöre becsülhetik a termelésük jövedelmezöségét, alakíthatják termelésüket. Ez az ár szolgál alapul az intervenciós ár és a küszöbár kiszámításához is.
Intervenciós ár: ez az az ár, mellyel a Közösség mindenképpen biztosíthatja a termelök számára a minimális jövedelmet. Az állami felvásárlás garantálja, hogy legalább ezt az árat megkapja a termelö a termékéért.
Vagyis az EU belsö ára az intervenciós ár és az irányár között ingadozik.
Küszöbár: ennek segítségével védi a Közösség belsö piacát az alacsony világpiaci ártól, lehetövé téve a közösségi preferencia megvalósítását. Ez alatt az ár alatt nem kerülhet áru a belsö piacra.
Intervenció:
Amennyiben a piaci ár az intervenciós ár alá esik, az állami felvásárlásokkal kivonják a felesleget a piacról, így a piaci ár visszaemelkedik a kiindulási árszintre. Elvileg ezeket a készleteket az állam akkor értékesíti a belsö piacon, amikor az árak az alacsony kínálat miatt túlságosan magasak, ezzel egyenlíti ki a szezonális ingadozásokat (ütközö készletek elve). Gond akkor merül fel, ha a feleslegek nem szezonális jellegüek, hanem állandósulnak - ez a helyzet alakult ki az EU-ban a 70-es évek második felétöl szinte valamennyi termék esetében.
Export-import rezsim:
Importszabályozás: A beérkezö import ára és a küszöbár közti különbséget az importör befizeti a FEOGA kasszájába (importlefölözés), így az importált termék is az irányárhoz közeli áron tud megjelenni a belsö piacon. Vagyis a rendszer megörzi a Közösség termékeinek versenyképességét a belsö piacon.
Exportszabályozás: a 70-es évek második felétöl a Közösség folyamatos túltermeléssel küzd, a feleslegek már nem vezethetöek le a belsö piacon, vagyis csak a világpiacon értékesülhetnek. Mivel a belsö piac árai magasabbak, mint a világpiaci árak, egyetlen kereskedö sem akar exportálni, hiszen haszon helyett ráfizetne az ügyletre. Ezért a Közösség exportvisszatérítés formájában utólag visszafizeti az exportörnek a világpiaci ár és az intervenciós ár közti különbséget. Ezeket a kiadásokat is a FEOGA finanszírozza.
Ezeket a szabályozásokat egészítik ki egyes rendtartások esetén a tárolási támogatás, kompenzációs támogatások, termelöi támogatások (prémiumok), hegyvidéki területen folytatott állattenyésztés támogatása.
A különbözö termékek különbözö piaci szabályozást igényelnek. Így a fenti eszközök felhasználásával három(+1) szabályozási mód, típus alakult ki:
Külsö védelem és intervenció (intervenciós felvásárlás, garantált ár, kvóta - gabona, tej, cukor, marhahús) - közvetlenül szabályozott agrárpiac
Külsö védelem intervenció nélkül (export-import szabályozás, magántárolási támogatás -zöldség- gyümölcs, bor, baromfi és tojás, sertés, stb) - közvetetten szabályozott agrárpiac
Árkiegészítésben, közvetlen támogatásban részesülö termékek, szükség esetén beavatkozás (feldolgozás támogatás, stb - olivaolaj, dohány, vetömag, stb) - befolyásolt agrárpiac
Néhány termékre nincs kiépített piaci szervezet, a szabad piaci feltételek érvényesülése a cél. Ilyen termék a virághagyma, burgonya, és néhány állati takarmány-kiegészítö.
A CAP fejlödése
A közös agrárpolitikának 4 fejlödési szakaszát különítjük el, melyek a következök:
CAP kiépülése (1958 - 1970-es évek második fele)
CAP korrekciós szakasza (1980-as évek eleje - 1992)
CAP reform idöszaka (1992-1999)
AGENDA 2000 (2000-2006)
A CAP kiépülése
A célként megfogalmazott, megfelelö jövedelem biztosítását ebben az idöszakban az áron keresztül látták megvalósíthatónak (ár allokációs szerepe került elötérbe az egyensúlyi és az orientációs funkció rovására), vagyis a jövedelem- és árpolitika összekapcsolódott. De ahhoz, hogy megfelelö jövedelmet biztosítson a termelöknek, az EU belsö árainak jóval magasabbnak kellett lenniük, mint a világpiaci árak. Ez csak magas importlefölözéssel, és túltermelés esetén magas exporttámogatásokkal valósítható meg.
Az elsö Közös piaci szervezet a Gabonarendtartás bevezetése volt 1962-ben, ezt követte 1968-ban a marhahús és a cukor, majd 1969-ben a tej piaci szervezete. Majd folyamatosan bevezetésre került a fehérjenövények és olajos magvak, juh-, kecske-, baromfi és sertéshús, zöldség-gyümölcs, szölö, bor, stb. piaci szervezetek.
A rendszer alapvetö hibája az volt, hogy a valós, világpiaci ártól elszakított ár elvesztette egyensúlyteremtö és orientációs célját, vagyis már nem hordozott információt a piac valós igényeiröl, a kereslet valódi méretéröl, a termelés gazdaságosságáról, így a termelök nem is tudtak reagálni a piac változásaira, jelzéseire. Ez volt az egyik alapvetö oka annak, hogy a háború utáni élelmiszerhiányból a termelés alig 10 év alatt meghaladta a belsö piac igényét, de a termelök továbbra is növelték a termelést, a helyett, hogy önkorlátozó lépéseket tettek volna, hiszen a mesterségesen magasan tartott árakkal biztosított jövedelmet csak a megtermelt mennyiség növelésével lehet növelni. Ez a modell viszont azoknak a termelöknek kedvezö, akik jelentös mennyiségü terméket képesek elöállítani, vagyis nagy méretekben, jelentös gépesítéssel, új technológiákkal rendelkeznek. Vagyis a mellett, hogy a rendszer nagyon költséges volt, ráadásul még nem is azokat támogatta, akiknek valóban támogatásra volt szükségük.
Az így megtermelt, a piac számára felesleges termékeket pedig a közösség vonta ki a piacról, részben a magas exporttámogatásokkal, részben állami készletezéssel. Az eladhatatlan készletek így folyamatosan nöttek, a piac koordinálása pedig egyre több nehézséget okozott (export-import szabályozás, stb.). Ráadásul az intenzív termelési technológiák elterjedése miatt jelentösen megnött a környezetterhelés, egyre inkább elötérbe került a társadalom részéröl a környezetvédelem iránti igény.
A CAP korrekciós szakasza
Tekintettel a fent bemutatott problémákra és feszültségekre, az európai közösség kiigazító intézkedéseket vezetett be egyrészt az árak, másrészt a kínálat szabályozásában. Restriktív (megszorító) ár- és támogatási politikát vezettek be, az árakat az inflációnál kisebb mértékben emelték, vagyis az árakat a világpiaci árakhoz képest egy magas szinten befagyasztották, nem közelítették öket a valós árakhoz. Ennek ellenére, az exporttámogatások mértéke továbbra is nött, hiszen a belsö ár és a világpiaci ár különbözetét továbbra is növekvö mennyiségekre kellett kiosztani.
Ezért a kínálatot mesterséges eszközökkel próbálták szabályozni, megoldhatónak gondolták az összekapcsolt ár- és jövedelempolitika mellett behatárolni a mennyiséget, és megtartani az árvédelmet. Kvótarendszert vezettek be a tej- és cukorszektorban, a gabonatermelésben pedig kötelezö területpihentetést írtak elö. A kivont területekre prémiumot fizetett a közösség, amit a termelök a legjobb földjeik termelésébe fektettek, holott a legrosszabb minöségü földjeiket vonták ki a termelésböl. Így viszont a termelés csökkentését célzó intézkedés eredménye a termelés fokozása lett, tehát nem tudták feloldani az alapproblémát.
Az CAP reform
Vagyis a korrekciós intézkedések nem váltották be a hozzájuk füzött reményeket, a CAP alapvetö problémáját nem voltak képesek megoldani. Ezért 1992-ben a Tanács jóváhagyta a Bizottság CAP reformra vonatkozó javaslatát. Ennek értelmében szétválasztották az ár- és a jövedelempolitikát. Az árakat három lépcsöben csökkentették, közelítették a világpiaci árakhoz, a termelök kiesö jövedelmét pedig átmenetileg közvetlen kifizetésekkel, kompenzációs támogatásokkal pótolták. A cél a piaci egyensúly megteremtése volt. A reform egyes piaci rendtartásokat célzott meg, melynek majd ki kellett volna terjednie a többi termék piaci szabályozására is. Így reform alá került a szántóföldi rendtartássá összevont gabona, olaj- és fehérjenövények piaci szervezete, a marhahús és a juhhús rendtartása, illetve szinte alig, de érintette a tejszektort is. A szántóföldi rendtartásban kötelezö területpihentetést írtak elö, ehhez kapcsolódott a kiesö jövedelem kompenzációs támogatása. A marhahús rendtartásába került környezetkímélö, extenzifikációt célzó intézkedésként az állatsürüség csökkentése, aminek fejében a termelöt prémiumok illetik meg. A konkrét piaci intézkedések mellett a reform kísérö intézkedéseket is tartalmaz, ezek elsösorban vidékfejlesztési, struktúrapolitikai célokat szolgálnak. Ilyen az elönyugdíjrendszer, az erdösítési támogatás vagy az agrár-környezetvédelmi rendszer.
A reform eredményeként több termék esetében sikerült a termelést korlátozni, az intervenciós készleteket csökkenteni, a termékek világpiaci versenyképessége javult. Ugyanakkor felemás piacosodás ment végbe, hiszen bár a rendszer piaci müködése javult, az áreltérítés mértéke csökkent, de bekerült egy nem piaci elem, a kompenzációs kifizetések, melyek egyre nagyobb szerepet játszottak a termelök jövedelmében (ma átlagosan a termelöi jövedelem 40%-át ezek a járadékszerü kifizetések teszik ki). A jövedelem elosztása sem vált következetesebbé, mivel egy korábbi bázistermelésre számították, így továbbra is a legjobb termelök kapták a legtöbb támogatást, ráadásul a rengeteg nyilvántartási és ellenörzési kötelezettség hatalmas bürokratikus rendszert igényelt. E miatt azonban megnöttek a tranzaktív költségek, az ellenörzés, az információs és az adminisztratív költségek, vagyis lényegesen drágább rendszert hozott létre, mint a reform elötti összekapcsolt modell volt. A környezetvédelmi és vidékfejlesztési célok sem tudtak maradéktalanul megvalósulni.
AGENDA 2000
Az elözö okoknál fogva az AGENDA 2000-töl várták sokan a reform reformját, mivel az átmeneti rendszer hosszú távon nem bizonyult müködöképesnek. Az AGENDA 2000 csomag három fö részböl áll. Elsö része a struktúrapolitika reformját tartalmazza, a második rész foglalkozik a közös agrárpolitikával, végül a harmadik rész a keleti bövítésröl, a csatlakozásra váró országok felkészültségéröl ad tájékoztatást.
Új célokat határozott meg, melyek között található még néhány a kezdeti öt célból, de alapvetöen az új szükségleteket, igényeket tükrözik:
a külsö és belsö versenyképesség fokozása
az élelmiszerbiztonság és minöség garantálása
a mezögazdaságból élök számára tisztességes életszínvonal és stabil jövedelem biztosítása
a környezetvédelmi szempontok beépítése a közös agrárpolitikába
a fenntartható mezögazdaság támogatása
a gazdálkodók és családjuk számára helyettesítö és alternatív jövedelemforrások létrehozása
az EU törvényhozásának egyszerüsítése.
Az agrárpolitika rendszerében azonban nem hozott gyökeres változást, tovább csökkentette az intervenciós árakat, amelyekhez újabb kompenzációs támogatásokat kapcsolt a szántóföldi rendtartásban, de azzal a kitétellel, hogy a kompenzációs támogatás mértéke módosítható a piaci ár nem várt alakulása esetén. Ugyancsak árcsökkentést vezettek be a marhahús esetén, jelentösen megemelve az állatlétszámra járó prémiumok mértékét. A tejszektorban a kvótarendszer továbbra is érvényben maradt, az intervenciós árat viszont 10%-kal csökkentették. Ezek mellett a Bizottság a közvetlen támogatások mértékének maximalizálását és a támogatások elosztásának javítását javasolta, hogy azokhoz kerüljenek, akiknek szükségük van rá. Az 1992-es reformmal létrehozott kísérö intézkedéseket vidékpolitika címen kiterjesztette, illetve más, hasonló jellegü intézkedéseket is bevezetett, és valamennyit a FEOGA Garancia része finanszírozza.
A gabona-, olaj és fehérjenövények rendtartása (szántóföldi rezsim)
Az elsö közös piaci szervezet a gabona volt, melyet 1962-ben hoztak létre. Az 1992-es reform óta ezt a szektor összevonták az olaj- és fehérjenövények szabályozásával, azóta azonos rendtartásba tartoznak.
A rendtartás a következö termékekre vonatkozik:
A gabona intervenciós ára 101,31 EUR tonnánként (20%-os csökkenés), így nö az európai gabona versenyképessége a világpiacon és a belsö piacon (állati takarmányozás) egyaránt. Ha a piaci ár az intervenciós ár alá csökken, az EU az intervencióra kínált teljes mennyiséget köteles felvásárolni, amennyiben az megfelel az elöírt minimális minöségi és mennyiségi követelményeknek. Termeléshez nem kötödö, területalapú támogatásként 63 EUR/tonna támogatás jár, ez 21%-kal magasabb az AGENDA 2000 elötti szintnél. Ezt az összeget szorozzák az 1992-es reform során megállapított regionális átlaghozammal és a tulajdonban lévö gabonatermö terület nagyságával. Ez az a támogatás, amely nem várt piaci áremelkedés esetén csökkenthetö. A fehérjenövények területalapú támogatása +6,5 EUR, vagyis 72,5 EUR/tonna. A durumbúzára vonatkozóan a hagyományos termöterületekre a gabona területalapú támogatáson felül 344,5 EUR pótlólagos támogatás jár.
A kötelezö területpihentetés mértékét évente állapítják meg, jelenleg 10%, az önkéntes területpihentetés engedélyezett. A pihentetett terület legfeljebb 5 évre vonható ki a termelésböl, azonos támogatási feltételekkel, mint a gabona területalapú támogatása. A 92 tonnánál kevesebbet termelö (kb. 20 ha alatti területtel rendelkezö) gazdákra nem vonatkozik a területpihentetési kötelezettség. A pihentetett területen árunövény nem termeszthetö sem élelmezési, sem állati takarmányozási céllal, de müvelési kötelezettség vonatkozik rá. Elöállítható a területen ipari alapanyag, pl. biodízel elöállításához repce, napraforgó. Elöírás, hogy a végtermék értékének meg kell haladnia a feldolgozás során nyert bármely melléktermék értékét. Az export és az import egyaránt engedélyhez kötött, az exporttámogatások mértékét pályázatos rendszerben határozzák meg, a küszöbárat minden évben meghirdetik.
Cukorpiaci rendtartás
Ez az egyetlen olyan rendtartás, amely nem a mezögazdasági terményre (cukorrépa), hanem a feldolgozott élelmiszerre (cukor) vonatkozik. 1968-ban vezették be, és alapvetöen ma is az eredeti elvek alapján müködik, csupán kisebb módosításokon ment át, nem érintette sem az 1992-es reform, sem az AGENDA 2000. 1977-ben a rendtartás kiterjedt az izoglükózra, majd 1994-ben az inulinra is, vagyis a teljes édesítöszer-skálát lefedi. A jelenlegi szabályozás 2001. június 30-ig érvényes.
A cukortermelésre termelési kvótákat határoztak meg, mely a tagországok tulajdona. Ezeket a tagállam osztja szét a cukorgyárak között, akik a saját termelési kvótájuk alapján kötnek cukorrépa-termeltetési szerzödést a termelökkel. Vagyis magára a cukorrépára nincs meghatározva termelési korlátozás, de áttételesen behatárolt a termelés mértéke.
Az elöállított cukorra két kvótát határoznak meg. Az "A" kvóta a tagállam belsö fogyasztását fedezö mennyiség, a "B" kvóta az exporttámogatással nemzetközi piacon értékesítésre kerülö mennyiség. A kvótán felül elöállított, úgynevezett "C" cukor exporttámogatás nélkül kell, hogy az EU-n kívül értékesítésre kerüljön.
A fehér cukorra meghatároznak intervenciós árat, irányárat és küszöbárat, míg a cukorrépára vonatkozólag alapárat és minimális répaárat, melyeket a cukor árából számítanak ki. Az árrendszer mellett termelési illetékeket alkalmaznak, melyet a cukorrépatermesztök, a cukorgyártók, valamint izoglükóz- és inulingyártók fizetnek be, ezekböl finanszírozzák a "B" kvóta exporttámogatását. Mértéke az "A" cukorra az intervenciós ár 2%-a, a "B" cukor esetében 39,5%-a. Az illeték 58%-át a répatermesztök, 42%-át a cukoripar fizeti be. Így valósul meg a közös felelösség-viselés alapelve, miszerint a termelési többlet miatti költségeket, legalábbis azok jelentös részét a termelök fizessék.
A felesleges cukor raktározását nem állami közraktárak, hanem maguk a cukorgyárak kötelesek tárolni. Ennek fejében raktározási költség-visszatérítést fizetnek a gyáraknak, amit az EU-n belül értékesített cukorra kivetett raktározási illetékekböl fedeznek. A szakmai részletekröl, a kedvezmények elosztásáról a termelök és a gyártók Szakmaközi egyezményben állapodnak meg. Ez tartalmazza többek közt a felvásárolt répáért járó átvételi árak számítási módját, a répaszeletek értékelését, de a répaszállítási jog meghatározását is.
A cukor exportálása és importálása is engedélyhez kötött, bár gyakorlatilag a nyerscukron kívül nem érkezik az EU-ba importcukor, mivel nagyon erös a vámvédelem. Az exportra viszont visszatérítés jár, a cukorra (direkt export) és a cukortartalmú feldolgozott termékekre (indirekt export) egyaránt.
Tejpiaci rendtartás
A tejpiaci rendtartást 1968-ban hozták létre a tej, a sovány tejpor, a vaj és néhány sajtféle szabályozására, mivel intervenció csak tárolható termékre vonatkozhat, a tej alkalmatlan rá. A Miniszterek Tanácsa minden évben három intézményes árat hirdet meg a tejszektorra: a 3,7%-os zsírtartalmú tej irányárát, a vaj intervenciós árát és a tejpor intervenciós árát. Az intervenció a vajra és a soványtejporra vonatkozik, mértéke jelentösen csökkent, ennek oka, hogy a kvótarendszer erösen behatárolja a termelést, illetve a tej feldolgozási fokának emelése, a tejpor állati takarmányozásra való felhasználása és a sajtok jó világpiaci értékesíthetösége. Mindehhez járul a feldolgozók által végzett magántárolások támogatása.
A tejszektor termelésének korlátozására 1984-ben termelési kvótákat vezettek be az addigra felhalmozódott hatalmas, eladhatatlan készletek csökkentése érdekében. A tagállamok kvótáját az 1981-es termelés +1% mennyiségben határozták meg. A kvóta felosztásának két módja ismert az EU-ban: az "A" típus a feldolgozói kvóta, ezt a feldolgozó üzemekre osztják le, akik termelési szerzödéseken át adják tovább a termelöknek, a "B" típus pedig a közvetlen értékesítési kvóta, amit a termelök közvetlenül birtokolnak. Mindkét típusra évenként állapítják meg az egyes tagállam nemzeti kvótáján belüli arányát, de minden országban alapvetöen a feldolgozói kvóta dominál. A kvóta nem a megtermelt, hanem az értékesített tej mennyiségére vonatkozik, de annak áthágása nagyon komoly büntetést von maga után. Ezért a termelönek inkább érdekében áll a többlettejet kiönteni vagy saját használatra megtartani, mint a feldolgozónak továbbadni. A tejkvóta forgalomképes, annak értékesítése engedélyezett.
A közvetlen kifizetések mértéke az AGENDA 2000 hatására nött, bevezették az egy tehénre jutó kiegészítö támogatást, mely az alaptámogatást egészíti ki, és melyet a tagországok nemzeti borítékjukból növelhetnek.
Az import beérkezését a GATT Megállapodás értelmében folyamatosan csökkenö vámok korlátozzák, illetve minimális piacra jutási lehetöséget kell biztosítani (belsö fogyasztás 3, ill. 5%-a). Viszont az import alakulásának nyomon követésének érdekében az import engedélyköteles.
Az export visszatérítés szinte valamennyi tejtermékre jár, melynek mértéke a célországoktól függöen eltérö lehet. Az export szintén engedélyköteles.
Marhahús piaci rendtartás
A Miniszterek Tanácsa minden évben megállapítja az intervenciós árat, viszont a húsminösítési rendszer minden minöségi kategóriájára eltérö felvásárlási árak vannak érvényben. A piac alakulásának követése érdekében heti gyakorisággal kell jelenteni az árakat az árjelentési rendszerben. Az intervenciónak két lépcsöje létezik, a normál és a biztonsági intervenció. 2002-töl azonban az intervenció helyét lényegében a magántárolási rendszer vette át, amire magántárolási támogatás jár.
Termelöi támogatás (prémium) jár az 1992-es reform intervenciós árcsökkentéséböl adódó jövedelemkiesés pótlására. Speciális húsmarha támogatás jár a bikákra és a tinókra, borjastehén prémium húshasznú tehenekre, illetve szükség esetén szezonalitást csökkentö támogatást kaphatnak bizonyos tagországok. Ezeknek a támogatásoknak a szintje tovább nött az AGENDA 2000-el. Ezek mellett szintén megnött az állatlétszám alapú kifizetés mértéke, ami a 2 számosállatnál kisebb hektárankénti állatlétszámra jár, illetve a borjak korai kivágásának (10 napos kor elött) támogatása is.
Az exportra támogatás van érvényben, ennek összege függ a célországtól és az adott húsrésztöl. Az importot adóztatják, viszont az ACP országokkal fennálló kedvezményes import megállapodások értelmében a marhahús import jelentös része nulla vagy csökkentett vámtarifa mellett érkezik az EU-ba.
Zöldség-gyümölcs piaci rendtartás
Ez a szektor lazán szabályozott, nem vonatkozik rá kvóta, a minöségi elöírások is elsösorban a fogyasztók és a piac igényeit közvetíti a termelök felé, így minden termelö tiszta versenyfeltételek között mozog. A minöségi elöírások alapját a minimumkövetelmények képezik, ezek legtöbbje az összes termékre vonatkozik. Ezek értelmében az áru legyen ép, egészséges, tiszta, friss megjelenésü, állati kártevöktöl és azok kártételétöl mentes, betegségek nyomaitól, idegen szagtól stb. mentes, érett termék legyen. A kötelezö elöírások közé tartoznak továbbá a méretelöírások, a csomagolásra és jelölésre vonatkozó elöírások. Ezek azonban már termékenként eltéröek, hiszen a termék egyedi jellegét kell tükrözniük.
Intervenció jelentös piaci zavar esetén 16 termékre vonatkozhat: alma, körte, karfiol, paradicsom, csemegeszölö, kajszi, öszibarack, sárga- és görögdinnye, stb. Viszont a kivont árunak is meg kell felelnie az érvényes minöségi elöírásoknak.
Exporttámogatás is csak néhány termékre, erösen korlátozott mennyiségben és értékben jár, ugyanakkor az importvédelem igen erös. Bár a vámok mértéke nem magasabb, mint Magyarországon, de bizonyos idöszakokban belépési ár-rendszert müködtetnek, így a vám mellett kiegészítö vámot is kell fizetni, ami meglehetösen magas szintre emeli a beérkezö import árát.
A szabályozási rendszer fontos elemét jelentik az "EU típusú" TÉSZ-ek, mivel bármilyen közösségi támogatás csak ezen szervezeteken keresztül igényelhetö.
Szölészeti szabályozás
A szölészet szabályozásának az alapja a szölökataszteri nyilvántartás, ami a tagállamok szölötermö területének pontos statisztikája. A piaci helyzet felmérése érdekében tízévente statisztikai alapfelmérést kell végezni, mely tartalmazza az ültetvényben található fajták nevét és a tökék korát. Ezt egészítik ki az évente végzett idöközi felmérések. Ezeken a tagállami nyilvántartáson felül a termelök kötelesek vezetni a borkészletük alakulását, must- és bortermelésüket.
A szölöfajtákat a Közösség közigazgatási egységenként a piaci megfelelöség alapján három kategóriába sorolja: ajánlott, engedélyezett és ideiglenesen engedélyezett csoportot képez. A csoportba nem sorolt fajták termesztésben tartása nem engedélyezett, az ideiglenesen engedélyezett fajták már nem telepíthetöek.
A szakszerü borkészítés érdekében az EU rendeletekben szabályozza a borászati eljárásokat, a mustjavítást, a sav hozzáadását, tompítását, a kénezést és az egyéb borászati adalékanyagok használatát. Tekintettel az asztali borok jelentös arányára, és az értékesítésével kapcsolatos problémákra, az EU az ültetvénykivágás támogatásával kívánja csökkenteni az asztali borokat elöállító ültetvények méretét. Új ültetvények telepítésére nem adnak engedélyt, csak a kivágott ültetvényeket szabad újratelepíteni. Az ültetvény-kivágási támogatás mértéke függ az átlagterméstöl, a termék típusától és a fajtától.
Borpiaci rendtartás
A minöségi borokra gyakorlatilag nem vonatkozik közös szabályozás, azok a nemzetközi piacokon könnyen és jól értékesíthetöek. Az EU csak keretszabályokkal igyekszik biztosítani néhány minimális követelmény betartását és a versenyegyenlöséget, a konkrét szabályozás nemzeti hatáskörbe tartozik.
Az asztali borok esetén a jelentös felesleg kezelése érdekében azonban már közösségi szabályok vannak érvényben. Meghatároznak rá irányárat, garantált árat és reprezentatív árat. Ez utóbbit a piaci helyzet alapján, amit heti árfelmérésekkel követnek.
Intervenció vonatkozik a kötelezö vagy az önkéntes lepárlás során elöállított termékekre, továbbá támogatás jár magára a lepárlásra is. A lepárolt bort elsösorban üzemanyagként értékesítik a világpiacon. Az intervenció mellett magántárolási támogatást nyújtanak a termelök számára.
Sertéshús rendtartás
A sertéshús piaci szervezetének lényege a külsö védelem és az intervenció, akárcsak a marhahús esetében, de szabályozása sokkal egyszerübb, nem szigorúan szabályozott termékpálya. Nincs összetett árrendszer, rendszeres intervenció, termelési támogatás, termelési kvóta, prémiumfizetés. A szektorban mindössze két támogatási formát alkalmaznak, az exporttámogatást és a magántárolási támogatást. A rendtartás három fö elemre épül: az árszabályozásra, a harmadik országokkal folytatott kereskedelemre és a hasított testek közösségi kereskedelmi osztályokba sorolására (EUROP-rendszer szerinti minösítés).
Két árat állapítanak meg: irányárat (alapár) és ehhez kötött intervenciós árat (Intervenció viszont 1971 óta nem volt a sertésszektorban.). Ezeken kívül meghatározásra kerül a maximális felvásárlási ár az élösertés felvásárlására, ez szintén az alapárhoz kötött.
Exporttámogatásra termékenként fix összeg jár, szigorú engedélyezési rendszerhez kötötten. Az ellátáshoz egyáltalán nincs szükség importra, szabályozása azonban kiterjed az APC országok kedvezményes tételeire és a dömping kizárására.
Ezek mellett különleges piactámogató intézkedéseket müködtetnek, ha járványszerü megbetegedést kell felszámolni, és az onnan származó hús emberi fogyasztásra nem alkalmas, vagy nem ajánlott.
Juhhús és Kecskehús piaci rendtartása
A Miniszterek Tanácsa évente meghatározza az irányárat (alapár) határoz meg, ezt alkalmazzák a kompenzációs és a magántárolási támogatás mértékének megállapításához. Ebben a szektorban is árjelentési rendszer müködik, akárcsak a marhahús esetében. A juhhús szektorban nem intervenciót, hanem magántárolási támogatást adnak a piaci mennyiségek idöszakos csökkentése érdekében, melyet a kereskedök vagy a feldolgozók végeznek. A rendszer pályázat alapján müködik, a minimális pályázati mennyiség 4 tonna, az idötartam 3-7 hónap.
A magántárolás mellett éves anyajuh és anyakecske támogatás jár a tenyészállatokra, amire minden, legalább 10 anyát tartó termelö jogosult. Az összes támogatható anyajuh száma azonban korlátozott.
Baromfihús, tojás rendtartás
A baromfi ágazatban is árjelentési rendszer müködik, de ez az ágazat alapvetöen szabadon, piaci mechanizmusok alapján müködik. Nincs mesterséges beavatkozás, az árakat a piac alakítja ki. Sem intervenció, sem magántárolás nem müködik ebben a szektorban. A piac egységessége érdekében forgalmazási-értékesítési követelményeket határoz meg a közösségi szabályozás, ami viszont az egyik legaprólékosabb rendszer a hasonló elvü szabályozások közül. Nincs exporttámogatás, csak néhány termék esetében, ezekhez a termékekhez illetve a támogatáshoz engedélyezési kötelezettség társul. Az importszabályozás vámok és engedélykötelezettség formájában valósul meg. Amennyiben a beérkezö termék ára különösen alacsony, lehetöség van pótvám kivetésére is.
Találat: 2363
