A SZERZÕDÉS KÖTELEZÕ HATÁLYÁNAK ELISMERÉSE

A szerzõdés kötelezõ hatályának elismerése

A bécsi egyezmény 11. cikke szerint

"Annak elismerését, hogy egy szerzõdés reá nézve kötelezõ hatállyal bír, valamely állam kifejezheti aláírás, szerzõdést létrehozó okiratok kicserélése, megerõsítés, elf 656b18g ogadás, jóváhagyás vagy csatlakozás által, illetve a felek megállapodása szerint bármely más módon."

Az aláírás egyrészt kifejezheti a szerzõdés szövegében való végleges megegyezést, másrészt jelentheti a szerzõdés kötelezõ hatálya végleges elismerését is. Az aláírást a szerzõdõ felek meghatalmazott képviselõi kétoldalú szerzõdéseknél egyidejûleg, többoldalú szerzõdések esetén pedig általában meghatározott határidõn belül végzik el. Bizonyos esetekben az aláírás aktusa elmaradt (pl. 1928. évi genfi Általános Akta). Az aláírásnál kiemelten érvényesülnek a nemzetközi udvariassági szabályok. Ha az aláírással nem következik be a szerzõdés kötelezõ hatályának elismerése, ezen aktushoz akkor is fûzõdnek joghatások. A bécsi egyezmény szerint az aláíró államnak tartózkodnia kell minden olyan cselekménytõl, amely a szerzõdés célját és tárgyát meghiúsítaná. Ez az ideiglenes kötelezettség mindaddig fennáll, míg az adott állam véglegesen nem dönt arról, hogy az aláírás ellenére sem kíván szerzõdõ fél lenni. A szerzõdés rendelkezhet ideiglenes alkalmazásról is, azaz a kötelezõ hatály végleges elismerése elõtt is teljesíteni kell elõírásait (pl. a nukleáris balesetekkel kapcsolatos azonnali értesítési kötelezettségrõl szóló 1986. évi bécsi egyezmény). A megerõsítés vagy ratifikáció igen gyakori módja a szerzõdés kötelezõ hatálya elismerésének, bár maga a szerzõdés rendelkezik arról, hogy megerõsítésre szorul-e, melyben továbbá a szerzõdõ felek belsõ joga is szerepet játszik. A ratifikációs záradék olyan megerõsítési forma, amelyet rávezetnek a szerzõdés másolatára, melyet az aláíró szerv aláírásával és pecsétjével lát el. Az így elkészült ratifikációs okmányokat azután bilaterális szerzõdés esetén kicserélik, multilaterális szerzõdés esetén az okmányokat a szerzõdés letéteményesének küldik meg, aki errõl a többi szerzõdõ felet értesíti. A szerzõdés letéteményesét a szerzõdés határozza meg (gyakran az ENSZ Fõtitkára), aki õrzi a szerzõdés eredeti példányát, átveszi a csatlakozási okmányokat és a szerzõdéssel kapcsolatos egyéb nyilatkozatokat. A nemzetközi szerzõdések joga nem ír elõ ratifikációs kötelezettséget és a ratifikáció határidõhöz sincs kötve (kivéve nemzetközi munkaügyi egyezmények esetén, ahol 1 éven belül, de maximum 18 hónap alatt dönteni kell a ratifikációról és indokolni is kell). A ratifikációs eljárás nehézsége és lassúsága miatt elterjedt az egyszerûsített formában létrejövõ szerzõdések jóváhagyása, mely a kormányok hatáskörébe tartozik. A csatlakozással olyan állam is a szerzõdés részesévé válhat, amely nem vett részt a szerzõdés kidolgozásában, vagy a rendelkezésre álló idõn belül nem írta alá. A csatlakozás csak nyílt szerzõdések esetében lehetséges. A csatlakozás utólagos megerõsítést nem igényel, így a csatlakozás az aláírást és a ratifikációt együttesen jelenti.

A szerzõdés hatályba lépése a szerzõdések formájától függ. A kétoldalú szerzõdések - eltérõ megállapodás hiányában - a ratifikációs okmányok kicserélésével, vagy a jóváhagyás megtörténtérõl szóló jegyzékváltással lép hatályba. Multilaterális szerzõdéseknél a felek a hatályba lépést meghatározott számú állam ratifikációjától vagy csatlakozásától szokták függõvé tenni.