A Nemzetközi Bíróság joghatóságának alapjai

A kompromisszum

A felek külön nemzetközi szerződést kötnek arról, hogy a köztük felme­rült jogvita eldöntését a Nemzetközi Bíróságra bízzák. A komp­romisszum vagy külön megállapodás általában kétoldalú szerződést jelent, tárgya kizárólagosan a Nemzetközi Bíróság joghatóságának létrehozása. A szerződésben a felek meghatározzák a Bíróság által eldöntendő kérdése­ket. Miután a felek a szerződé 131e46b st a vita keletkezése után kötik meg, a kérdé­seket a vita paramétereinek, jelentőségének, következményeinek mérlege­lésével fogalmazzák meg, sőt a Nemzetközi Bíróság igénybevételének célszerűségét is a konkrét vita fényében ítélik meg.

A jogvita után kötött kompromisszum olyan hatásokkal jár, hogy a Nem­zetközi Bíróság joghatósága nem vitatott, a felek nem terjesztenek elő a joghatóság hiánya miatti pergátló kifogásokat, általában nem kérnek ideiglenes rendszabályokat, stb.

A Nemzetközi Bíróságot kötik a kompromisszumban meghatározott kérdések, azokra köteles válaszolni, ugyanakkor azokon kívül nem statuál­hat.

Több mint két tucat ügy indult a Nemzetközi Bíróságon kompromisszum kötésével, pl.: a csatornaszigetek ügy (1953), a spanyol király választott bírói dön­tésével kapcsolatos ügy (1960), az északi-tengeri kontinentális talapzat ügy (1969).

A forum prorogatum mint a római jogból örökölt fogalom azt jelenti, hogy formális kompromisszum hiányában is létrejöhet a Nemzetközi Bíró­ság joghatósága, ha a per egyoldalú megindítása után későbbi tények (hall­gatólagos elismerés, perbebocsátkozás) a joghatóságot legitimálják. Tulaj­donképpen az egyoldalú perindítás egyben a leendő alperesnek címzett felhívás a Nemzetközi Bíróság joghatóságának elfogadására. A forum prorogatumn közel áll a kompromisszumhoz, mert a jogvita keletkezése után folyamodnak hozzá és létrejön megállapodás is, igaz csak hallgatóla­gos formában.

A forum prorogatumn alkalmazása történt a Nagy-Britannia és Albánia közötti Korfu-szoros-ügyben (1948. évi ítélet a pergátló kifogások tárgyá­ban).

A joghatósági záradék

A joghatósági záradék a nemzetközi szerződések olyan rendelkezését vagy nemzetközi szerződésekhez csatolt jegyzőkönyvet jelenti, melyben az adott szerződés értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos vitákra a szerződő felek kikötik a Nemzetközi Bíróság joghatóságát. Ebből az következik, hogy amennyiben két (esetleg több) szerződő fél között ilyen tárgyú jogvita ke­letkezik, akkor bármelyik fél egyoldalúan (de a joghatósági záradékban ki­fejezésre jutó beleegyezés, hozzájárulás alapján) a vitát a Nemzetközi Bí­róság elé terjesztheti, jelesül keresetet nyújthat be.

A kompromisszumban és a joghatósági záradékban közös az, hogy for­rása nemzetközi szerződés, ugyanakkor alapvető különbség is fennáll: míg a kompromisszum megkötésére a jogvita keletkezése után kerül sor, ennél fogva egyértelmű a felek akarata a bírói elintézéssel kapcsolatban, ezzel szemben a kompromisszumos záradék elfogadása időben megelőzi a jogvi­ta keletkezését, a vita bírói rendezését a felek úgy vállalják, hogy nem lehet­nek tudatában a lehetséges jogvita konkrét paramétereinek.

A kompromisszumos záradék több száz nemzetközi szerződésben sze­repel, melyek között a Nemzetközi Bíróság évkönyve száznál több multi­laterális szerződést is felsorol. Ilyen például az 1948. évi genocid egyezmény, az 1958. évi tengerjogi egyezmények, vagy a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény a nemzetközi jog feltétlen érvé­nyesülést kívánó szabályaiba ütköző nemzetközi szerződés érvénytelensé­ge és megszűnése esetében.

A joghatósági záradékok alapján indult perek jelentős száma nem homá­lyosíthatja el azt a tényt, hogy a Nemzetközi Bíróság joghatóságának ilyen módon történő megalapozása ab ovo bennrejlő problémákat hordoz: a joghatósági záradékot tartalmazó szerződésekben részes államok bizonytalan jövendő helyzetre vállalnak kötelezettséget, nincs módjuk pontosan mérle­gelni azt, hogy a később kialakult jogvita fényében célszerű-e a bírói elinté­zés, vagy - multilaterális szerződés esetében - ki lesz az ellenérdekű fél.

Az előző állítások helyességét tükrözi az a tény, hogy legtöbb esetben a joghatósági záradék alapján perbe vont állam vitatja a Nemzetközi Bíró­ság joghatóságát, így a Bíróságnak először a pergátló kifogásokról kell dön­teni.

A joghatósági záradék immanens problémáira tekintettel (és egyéb okok miatt is) nem tekinthető véletlennek az, hogy sok állam az ilyen tár­gyú szerződéses kikötéshez fenntartást fűz. Ezzel élt 1990 előtt Magyaror­szág az általános szocialista gyakorlatot követte, vagy eleve nem csatlakozik a külön jegyzőkönyvekhez.

Az alávetés

A Statútum kimondja: ,.A ... részes államok bármikor kijelenthetik, hogy ipso facto és külön megegyezés nélkül minden olyan állammal szemben, amely ugyanezt a kötelezettséget vállalja, kötelezőnek ismerik el a Bíróság jogha­tóságát minden olyan jogi természetű viszályra nézve, amelynek tárgya:

nemzetközi szerződés értelmezése,

a nemzetközi jog bármely kérdése,

olyan tény létezésének megállapítása, amely ha valónak bizonyul, nemzetközi kötelezettség megszegését jelentené (azaz - a Nemzetközi Jogi Bizottságnak az államok felelősségéről szóló 1996. évi tervezete formulái­val egyezően - a nemzetközi jogsértés tényének megállapítása),

nemzetközi kötelezettség megszegése esetében teljesítendő jóváté­tel természete vagy terjedelme. Az alávetési nyilatkozatot az ENSZ főtitkáránál kell letét­be helyezni, aki arról az államokat és a Bíróság jegyzőjét értesíti.

Az alávetés tekintetében szokás - pontatlanul - a Nemzetközi Bíróság kötelező joghatóságáról beszélni, illetve - az Állandó Nemzetközi Bíróság idejét idézve - a fakultatív záradékhoz való csatlakozásról.

Az alávetés semmiképpen sem kötelező, a Statútum feltételes módja is az alávetés lehetőségét juttatja kifejezésre. Egyoldalú aktus, ugyanakkor egyrészt a Nemzetközi Bíróság joghatóságát - a viszonosság feltétele alapján - két egyoldalú jognyilatkozat találkozása létesíti, másrészt a Statútum, azaz nemzetközi szerződés végrehajtását is jelenti. Ebből követ­kezik az, hogy a Bíróság joghatósága csak olyan mértékben áll fenn, amennyire a két nyilatkozat egymást fedi, továb­bá az egyik fél fenntartásaira a másik fél is hivatkozhat.

Az Állandó Nemzetközi Bíróság idejében az alávetés széles körben érvényesült, az akkori statútum részeseiből (49 állam) 1935-ben 42 állam tett ilyen nyilatkozatot. Jelenleg a 193 ENSZ-tagállam, továbbá a Statútumban részes egy további állam közül 1995-ben csak 60 állam rendelkezett aláve­tési nyilatkozattal, köztük Magyarország is. Még jellemzőbb az, hogy a Biz­tonsági Tanács állandó tagjai közül csak Nagy-Britannia tett alávetési nyi­latkozatot Alávetés hozta létre a Nemzetközi Bíróság joghatóságát például a Nottebohm-ügyben (1953).

Hazánk 1992-ben tett alávetési nyilatkozatban ismerte el a NB kötelező joghatóságát.