A békefenntartás

A nemzetközi béke és biztonság fenntartásával kapcsolatos ENSZ-feladatok legalább négy csoportba sorolhatók: a viták békés rendezése, a béke veszé­lyeztetése, megszegése és támadó cselekmények esetében alkalmazható intézkedések, a békefenntartás és végül a leszerelés és fegyverzetkorláto­zás.

A békefenntartó tevékenység napjainkra kialakult formájáról és tartal­máról az Alapokmány nem rendelkezik, sőt joggal állítható az is, hogy az "alapító atyák" elképzeléseitől ez az intézmény távol esett. Az Alapokmány a nemzetközi béke és biztonság fenntartását egyrészt az erőszak tilalmának deklarálásával, másrészt a kollektív biztonság rendszerével, a Biztonsági Tanács intézményesített hatalmával, a kötelező határozatokkal, valamint a kényszerítő intézkedések alkalmazásának lehetőségével 222j93c kívánta biztosítani. Ezen kívül az erőszak csak a nemzetközi viták rendezésének tiltott módsze­re, nem extrapolálható az egyes államokon belüli konfliktusokra. A békefenntartást az ENSZ gyakorlata alakította ki, mely olyan következményekkel jár, hogy jogalapját nem lehet egyértelműen az Alapokmány meghatározott cikkeire visszavezetni, nincsenek pontos jogi keretei és ennélfog­va számos vitatott kérdést tartalmaz.

A békefenntartás csírái a negyvenes évek végén jelentek meg, amikor az 1948. évi rhodosi fegyverszüneti egyezmény, illetve az 1949. évi kashmiri tűzszünet betartásának ellenőrzésére kis létszámú katonai megfigyelő cso­portokat küldtek a helyszínre. A békefenntartó tevé­kenység ezen formáját később is alkalmazták, p1. 1974-ben a Golan-fennsíkon alkalmazott csapatszétválasztás, vagy 1987-ben az iraki-iráni tűzszünet ellenőrzésére, 1988-ban pedig a szovjet csapatok af­ganisztáni kivonulásáról szóló genfi megállapodásokkal kapcsolatban.

A békefenntartásban jelentős változást idézett elő az 1956. évi szuezi ­válság. Az "Egyesülve a békéért" határozat alapján a Közgyűlés úgy döntött, hogy Egyiptom beleegyezésével katonai egységeket küld a Sinai-félszigetre és az Akabai-öböl bejáratához, mely - a megfigyelő tevékenységen túl - mint ütköző erő akadályozza meg az ellen­ségeskedések kiújulását. 1967-ben az ún. "hatnapos háború" előtt Nasszer elnök felkérte az ENSZ főtitkárát e Rendkívüli Haderő" visszavonására. Az UNEF II. újbóli kiküldésére - most már a Biztonsági Tanács határozata alap­ján - 1973-ban a Jom Kippur háború után került sor, és ennek mandátumát az 1979. évi Camp David-i megállapodás után nem hosszabbították meg.

A békefenntartást új elemmel gazdagította a kongói válság (1960-1964). A függetlenséget követő belga katonai beavatkozás, továbbá a zavargások, felkelések, elszakadási törekvések miatt a Biztonsági Tanács felhatalmazta a főtitkárt arra, hogy katonai segítséget nyújtson a kongói kormánynak. E határozatot D. Hammarskjöld úgy értelmezte, hogy a helyszínre kell küldeni az UNEF mintájára létrehozott békefenntartó erőt. A békefenntar­tás gyakorlati végrehajtása körüli viták miatt megtört az állandó tagok egyetértése a Biztonsági Tanácsban. A szovjet képviselő által beterjesztett határozati javaslat felszólította volna a főtitkárt a kongói belügyekbe való beavatkozás megszüntetésére, melyet a Tanács nem fogadott el. Ezt követően a Közgyűlés - az "Egyesülve a békéért" határozat alapján - legalizálta a kongói békefenntartó erők tevékenységét. Hammarskjöld halála után (1961) a Biztonsági Tanács határozott arról, hogy Katanga tartomány elsza­kadását fegyveres erővel kell felszámolni. A kongói ENSZ-akciót összegezve kiemelendő az, hogy a Biztonsági Tanácsban létrejött ideiglenes egyetértés mögött az akció tényleges céljának meghatározásában és az alkalmazandó eszközökben alapvető ellentétek léteztek (Soubeyrol), mely szorosan összefüggött azzal, hogy lényegében - a közel-keleti válsággal szemben - államon belüli konfliktusról volt szó. További nóvum az, hogy az ONUC katonai eszközökkel számolta fel Katanga elszakadását.

A békefenntartás számszerű növekedése csak a nyolcvanas évek máso­dik felében következett be: p1. 1994-ben 17 békefenntartó tevékenység volt folyamatban. 1995-ben közel 80 ezer kéksisakos teljesített szolgálatot, a költségek elérték a 3 milliárd dollárt. Így különböző békefenntartó erők Angolában ellenőrizték a dél-afrikai és kubai csapatkivonásokat, a polgárháborúban létrejött tűzszünetet, a választásokat, hasonló feladatokat látott el az ENSZ Mozambikban. Nyugat-Szaharában a népszavazás előkészítésével foglalkozik. Megjelentek a béke­fenntartó erők Közép-Amerikában is, ahol a megfigyelőcsoport - katonai feladatok mellett - szerepet kapott 4 országban a választások meg­szervezésében, a demokráciát és az emberi jogokat biztosító alkotmányok kidolgozásában. 1991-1994 között ENSZ-hatóság irányí­totta Kambodzsát a szembenálló felek lefegyverzése, a demokratikus átme­net biztosítása, a gazdasági és az államszervezet helyreállítása érdekében. Vannak békefenntartók szovjet utódállamokban is és nyugat-afrikai országokban is.

1999 újabb fordulatot hozott a békefenntartás területén. Az Indonézia által katonai megszállás alá helyezett volt portugál gyarmat, Kelet-Timor is bekerült az ENSZ békefenntartás körébe. Ennél sokkal jelentősebb Koszo­vó ügye: sikertelen diplomáciai erőfeszítések után a belgrádi kormány a genocídium eszközével kísérelte meg hatalmát biztosítani, melyre a NATO - a szövetség történetében fordulatot jelentő - légicsapásokkal válaszolt jugoszláv célpontok ellen. Bár a katonai akció nemzetközi jogi legitimitása vitatott, eredményeképpen Koszovót ideigle­nes ENSZ közigazgatás alá helyezték, mely tevékenységét - a Jugoszláviára és az UCK-ra kényszerített demilitarizálás mellett - a Biztonsági Tanács felhatalmazásával működő nemzetközi haderő ernyő­je alatt végzi.

A jelesebb békefenntartó műveletek ezen sommás bemutatásából le­szűrhető az, hogy az egyes akciók között méretekben, célokban, hatékony­ságban, eredményekben jelentős különbségek vannak. Megfigyelhető ugyanakkor az, hogy újabban a békefenntartást kiváltó okok legtöbbször ál­lamon belüli konfliktusok, ezért a békefenntartás jellege is változott.

A békefenntartás szabályai

A Biztonsági Tanácsnak (korábban a Közgyűlésnek) különböző béke­fenntartó műveletekről szóló határozataiból kikövetkeztethetők a békefenn­tartás szabályai, melyek azonban - egyrészt szokásjogi jellegűk miatt - bi­zonytalanok és hézagosak, másrészt nem hagyható figyelmen kívül az, hogy e határozatok az adott politikai konstellációra, konflagrációra rögtönzött vá­laszok voltak a legkisebb közös nevező alapján.

A békefenntartás célja a nemzetközi béke és biztonság megóvása, mely fogalmat napjainkban kiterjesztően értelmezik: legtöbbször államon belüli konfliktusokról állapítják meg azt, hogy veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. Ennek nemcsak az a következménye, hogy ab ovo bizonytalan az, hogy ki tekinthető félnek az adott konfliktusban, hanem együtt járt a tradicionális forma mellett a status quo "megjavításával": ez jelentheti a választások megszervezését és felügye­letét, az emberi jogok védelmét, a menekültek hazatelepítését és egyéb humanitárius intézkedéseket, sőt az állam megszervezését is. Ebben a vo­natkozásban a szoros értelemben vett békefenntartás ki­egészül a béke megerősítésével, felépítésével, intézményesítésével.

Békefenntartó tevékenységről a Biztonsági Tanács határoz, a mandá­tum általában határozott időre (p1. 6 hónap) szól, de többszörösen megújít­ható.

Békefenntartó erők fogadásához elengedhetetlenül szükséges az érdekelt felek hozzájárulása.

Még ha esetenként sor kerül fegyverek alkalmazására, a békefenntar­tás nem jelent kényszerintézkedést, nem tartozik az Alapokmány VII. fejezetében tárgyalt kényszerrendszabályok körébe, de túlmegy a VI. fejezetben felsorolt vita­rendezési módozatokon is, így Hammarskjöld némi jog­gal használhatta a VI. és feledik fejezet kifejezést.

Az egyes államok részvétele a békefenntartásban önkéntes, de az ENSZ ügyel a földrajzilag kiegyensúlyozott és reprezentatív összetételre, a semlegesség és pártatlanság biztosítására.

A békefenntartás irányítója az ENSZ főtitkára, az irányító szervek az ENSZ Titkárságába integrálódnak.

A békefenntartás pénzügyi fedezetéről a Közgyűlés gondoskodik, az esetek többségében a forrás a tagállamok önkéntes hozzájárulása.