online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia Pszichiátria Pszichológia Szociológia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

Esettanulmany - Roma gyermekek az óvodaban

szociológia

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
H. BERGFELD: FIATAL FELNŐTTEK SZEMÉLYISÉG- ÉS HITKRÍZISEI
KÁBÍTÓSZEREK - A KREATIVITÁS MÍTOSZA ÉS A ROMBOLÁS VALÓSÁGA
ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS
Szalasi viszonya kortarsaival
A tarsadalom, amelyben élünk
Jürgen Habermas: Valogatott tanulmanyok. Jürgen Habermas: A tarsadalomtudomanyok logikaja.
Esettanulmany - Roma gyermekek az óvodaban
 
 

Partiumi Keresztény Egyetem

Bölcsészettudományi Kar

Társadalomtudományi Tanszék

Szociológia III. Év

Félévi dolgozat interetnikum tantárgyból

Esettanulmány

Roma gyermekek az óvodában

http://www.hirszerzo.hu/imgpool/4492_5.jpg

Az óvodáról általában

Az óvodáról szinte mindenkinek vannak emlékei. Ezek az emlékek lehetnek pozitív emlékek, mivel egy gyermektársaságba kerülünk, sokszor egy egész életre szóló barátságot kötünk, másrészt lehet negatív emlék is, mivel az óvoda befejeztével vége a gondtalan gyermekkornak. Kopogtat az ajtón az iskola, a tanulással töltött évek, majd egyre inkább a „nagybetüs életben” tal 444j91e áljuk magunkat.

Az óvodában megismerkedünk a társadalmi szabályokkal, valamint a korlátok közzé szoritott élettel. Ennek a korlátnak az első lépése lehet a szülőktől való elszakadás. A gyermek, aki addig a szülők, a nagyszülők társaságában élt, egy teljesen új közösségbe kerül, meg kell szoknia az alkalmazkodást, a többiekkel való együttlétet, együttműködést.

Itt már a szocializálódásról beszélünk. Persze be kell látnunk azt a tényt is, hogy a szocializáció  folyamata nem mindenhol történik egyformán.

Vannak helyek, ahol finomabb eszközökkel történik ez, máshol durvább eszközökkel. Ez persze óvoda, illetve óvónőfüggő.

            Sok véleményt hallunk, olvassunk azzal kapcsolatban, hogy mi is az óvodai oktatás célja és, hogy mire kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. A következő állitás röviden összefoglalja az óvodai oktatás lényegét:

            „Az óvodai nevelés célja az óvodások sokoldalú, harmonikus fejlődésének elősegítése, a gyermeki személyiség életkori és egyéni sajátosságait figyelembe véve (idértve a speciális nevelési szükségletű gyermekeket is) és az iskolai életre való felkészítés.” ( Roma Pedagógia 1).

Mai rohanó világunkban a szülőknek egyre nagyobb része gondolja úgy, hogy szívesen igénybe venné és igénybe is veszi az óvoda adta lehetőségeket, mivel úgy tartják, hogy ez elengedhetetlen gyermekük szocializálódásában, szükséges az életre való felkészítésében és nem utolsó sorban segítség azon szülők számára, akik dolgoznak. Persze nem minden esetben van ez így.

De vajon régebben, hogyan látták az óvoda jelentőségét a gyermekek fejlődésében? Mennyire tartották szükségesnek a szülők azt, hogy gyermekeik óvodába járjanak?

Ha utánanézünk annak, hogy régebben milyen volt az óvodai oktatás elmondhatjuk, hogy volt olyan időszak, amikor erre abszolut nem volt igény, mivel a szülők otthon tanították kicsi gyermekeiket, valamint a fizikai munkák minnél hamarabbi elsajátítása volt a fontos. Ahogy haladunk az időben, azt láthatjuk, hogy egyre fontosabbá válik a gyermekek kicsi kortól való neveltetése, integrálódása a társadalomban.

 A 19. századot követően, a nőknek egyre nagyobb része munkába állt, így sok nagycsalád szétszakadat, a gyermeket viszont valakire muszály volt”rábízni”. Ekkor tűnt jó döntésnek az óvoda.

Roma gyermekek az óvodában

„Önmagába véve senki sem szép vagy rút, jó vagy rossz, jelentős vagy tompa szellem, hiszen az ember értéke attól függ, hisznek vagy kételkednek benne.”

                 Robert Musilt

Ma is nagy vita folyik a roma gyerekek iskoláztatottságáról, oktatásáról. Ebbe a kategóriába tartozik az óvodai oktatás is.

Magáról a roma- kérdésről az elmúlt 30 évben sokféle és különböző szintü eszmecserék, értekezletek zajlottak le. Közöttük tudományos igényüek is. Az értekezletek keretein belül arra keresik a választ, hogy a cigány gyerekek, tanulók, ovisok oktatásában miféle tényezőket, milyen társadalmi, szociológiai, pedagógiai, pszichológiai, nyelvi és más összefüggéseket kell figyelembe venni. Mivel csak úgy érhetők el nagyobb sikerek, ha megtaláljuk a megfelelő módszert és azt alkalmazni is tudjuk.

Újabb kérdések, melyek állandó jelleggel előjönnek: szükséges-e a roma gyermekek oktatása, van-e értelme az oktatásuknak, valamint külön vagy más nemzetiségü gyermekekkel együtt tanuljanak a roma gyerekek?

Itt az a kérdés is felmerül, hogy a roma szülők igénylik egyáltalán, hogy gyermekük oktatásban részesüljön vagy sem.

A roma nép egy érdekes és a „fehér ember” számára gyakorta megfejthetetlen embertípus. A mi történelmünktől eltérő történelmük, kultúrájuk, tradícióik, szokásaik vannak. Ezen eltéréseket gyakran nem toleráljuk mi emberek. Pedig ők is emberek, csupán más életfelfogással, stílussal rendelkeznek. Ez az életfelfogás, a szokások figyelhetők meg az oktatással kapcsolatos felfogásukban is.

A legáltalánosabb véleményük  az oktatással kapcsolatban az, hogy nincsen sok értelme. Persze itt sem általánosíthatunk.

Az oktatással szembeni ellenállást a cigány szülők korábbi oktatási sikertelensége is táplálja. Valamint a szokások, mi szerint a szülők mellett a gyermek megtanulja azt a munkát, melyet érettebb korában sikerrel kamatoztathat.

A múltból örökölt szokások ma is élnek, a szülők akarva- akaratlanul saját magatartásukat, értékítéletüket örökítik tovább gyermekeikben, s ez megmutatkozik az iskolához, a továbbtanuláshoz való viszonyban is.

 A romagyermekek többsége nem, hogy óvodába nem ját, de nem tudja elvégezni a továbbtanuláshoz szükséges nyolc osztályt sem. Egyrészt, mert a gyermekek az ingerszegény otthoni környezet miatt, az óvodába, iskolába lépéskor sokkal kevesebb tudást visznek magukkal, mint hasonló koru nem roma társaik. Másrészt, amint már említettem a roma szülők nagyrésze nem tartja fontosnak az oktatást, vagy, ha fontosnak tarta, akkoris csak az írás, olvasást tartják fontosnak. Ezt az értékjtéletet a gyermekek is átveszik a szüleiktől és maguk sem törekszenek a továbbtanulásra. Tehát, ha figyelembe vesszük az előbbieket nem csodálkozhatunk azon, hogy a gyermekeket semmi nem ösztönzi a tanulásra, a neveltetésre és idővel saját gyermekeiket is ezen elvek szerint nevelik majd.



           

„Elmondható, hogy a roma nem tér el nagyobb mértékben a magyartól, mint amennyire a kínai, az arab, stb., vagy bármely más etnikum, ennélfogva úgynevezett másság-jegyek alapján nem adható vaalmiféle általános recept nevelés-oktatásukra.” (Roma Pedagógia 1).

Általános gyógymód tehát nincs, helyette egyéni , a gyermek számára legmegfelelőbb fejlesztési eljárásokra van szükség. Figyelembe véve ezáltal a kultúrájukat.

Az előbb említettet még inkább figyelebe kell vennünk akkor, amikor több náció képviselteti magát az óvodában.

Egy kényes kérdés sokak számára az, hogy, hogyan tanulhat együtt egy roma gyerek egy nem romával, illetve származhatnak-e ebből konfliktusok?
            Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy óvodáskorú gyermekekről van szó.  Egy 3-4 éves gyermek teljesen másképpen gondolkodik, mint egy iskolás gyermek, legyen az roma, vagy magyar gyermek. A kisgyermnekek egymásban nem az ellenséget, hanem a játszópartnert látják, azt a személyt, akivel jól érezheti magát.

Az óvodai oktatás eltér az iskolaitól, mivel itt a foglalkozások lényege ugyanis a kezdeményezés. Az óvópedagógus valamilyen csoportos foglalkozást kezdeményez, amire a gyerek nincs rákényszerítve, tehát, ha nincs kedve hozzá, akkor mással foglalkozik. Az óvodában a belebeszélés is megengedett, ezt a magaviseletet az óvópedagógusok tolerálják, vaalmint finoman próbálják ránevelni a kisgyermeket a helyes magaviselethez.

A kisgyermekek (és ez alól a roma gyerekek sem kivételek) rendelkeznek azzal a jó tulajdonsággal, hogy természetesek és a másik gyermekben a gyermeket látják, egy potenciális játszótársat. Ez nagyon igaz az óvodás korú gyermekekre.

Az ő esetükben magától értetődő természetességgel az első pillanattól kezdve befogadják a roma rajkókat, hiszen a gyermeknek eredendően minden gyermek a barátja, legyen az akármilyen színü.

            Tehát elmondhatjuk, hogy az óvodai oktatás egy teljesen más képet alkot, egy tejesen más nézetet képvisel, ha a roma  gyermekekre és neveltetésükre nézünk.

Esettanulmány célja

Esettanulmányom céljaként, annak a megfigyelését, vizsgálatát tűztem ki, hogy egy általam kiválaszott nagyváradi óvodában a roma gyerekeknek sikerült-e, valamint, ha sikerült, hogyan sikerült beilleszkedni az adott óvodai közösségbe. Milyen tényezők segítettek ebben?

Mindig nagy szerettel beszéltem, foglalkoztam gyermekekkel, főleg óvodáskorú gyermekekkel.  Érdekes és egyben megható az őszinteségük, a bölcsességük, egyszerűségük, amivel kezelik a dolgokat és az életet magát.

Az elmúlt nyáron egy romatáborban vehettem részt, mint tanitó. A táborban különböző korú roma gyerekek voltak jelen. Volt köztük egészen kicsi és nagyobbacska is.

Az érdekesség az volt a táborban, hogy volt egy magyar kisfiú is közöttünk. Félelmeink voltak, hogy befogadják-e roma társaik maguk közzé a fiút, vagy újabb problémákat szül a kialakult helyzet.

A megfigyelésem alapján elmondhatom, hogy az első pár nap voltak kellemetlenségek, de ami a legérdekesebb volt az, hogy a kisebb koru roma gyerekek hamarabb befogadták társukat, mitn a nagyobbak. Felmerült bennem az a kérdés, hogy vajon ugyanígy reagálnak a magyar gyermekek akkor, ha egy roma gyermek van a közösségükben?

Vajon a kisebbek, az ovisok befogadóbbak-e?

Ezért úgy döntöttem, begyüjtök némi információt ezzel kapcsolatban, kicsit utánajárok ennek a helyzetnek.

Esettanulmányom alanya egy nagyváradi baptista egyház óvodája. Azért esett erre az óvodára a választásom, mivel egyik  barátnőm éppen ebben az oviban dolgozik, mint óvópedagógus. Ezért tudom, hogy a reális képet mutatja be az óvoda helyzetéről.

Esetleírás

Az óvoda pontos neve, „Betlehem” Óvoda. Az óvoda egy baptista gyülekezethez, az Emanuel gyülekezethez tartozik. Napközi óvodáról beszélünk.

Az óvodában jelenleg 40 gyerek van bejegyezve. Mint megtudtam, az óvodán belül 2 csoport működik. Az egyik csoport a kis- és középcsoport, míg a másik csoport a nagycsoport, akiket már az iskolai életre próbálnak nevelni, oktatni.

A 40 gyermekre 4 óvópedagógus jut. Az óvónők mindig váltják egymást, mivel délelőtti és délutáni műszak is van.

Az óvodában régen is megfordultak roma gyermekek és ma is van úgy, hogy roma gyermeket vesznek fel az oviba.

Jelenleg nincsen roma gyerek az óvodában.

Úgy döntöttem, hogy elmegyek az óvodába, hogy láthassam az ottani körülményeket és lehetőségem legyen beszélni az óvópedagógusokkal, valamint megfigyelni a gyermekeket.

Ottjártamkor a gyermekek épp aludtak (már amelyk, mivel az óvónő elmondta, hogy az elalvás egy nagyon nehéz feladat a kicsiknek).

Jó volt látni, hogy milyen békésen alusznak.

Mégis abban, hogy aludtak volt egy pozitív dolog is, mivel addig lehetőségem volt egy interjút készíteni az egyik óvónővel.

            Az interjúból sok érdekes dolog kiderült. Néhány kérdés, mely az interjúban elhangzott:

Rip.: Mióta dolgozol itt az óvodában?

E.K: Már 4 éve dolgozom ebben az oviban.

Rip.: Volt úgy, hogy roma gyerekek kerültek az általad vezetett csoportba?

E.K.: Igen volt. Nem is egyszer. Mondhatom, hogy amikor roma gyermek jött az óvodánkba, én mindig kifogtam a tanításukat, persze ez nem volt egy rossz élmény!

Rip.:  Az általad tanított csoportban, hogyan viszonyultak a gyermekek a roma társukhoz, társaikhoz? Mit vettél észre?

E.K.: Nagyon jól emlékszem ezekre az időkre, de mégis, ha arra gondolok, hogy roma gyerek az oviban, 2 gyermek jut eszembe. Egy roma kisfiú és egy kislány.

A kisfiú jobb helyzetben volt, mint a kislány, mivel a kisfiút örökbefogadta egy nagyon rendes család még kicsi korában, így a viselkedésében, az öltözködésében is észrevehető volt, hogy ápolt gyermek. Tehát vele nem voltak problémák.

A kislánnyal viszont előfordultak némi problémák. Roma családból való a kislány, ez meglátszott a magaviseletén, az öltözködésén is. Nem mondanám azt, hogy nem fogadták be társai, de emlékszem egy bizonyos esetre. A kislány ápolt volt, de a ruháinak egy bizonyos szaga volt és ezt egy idő után a gyermekek megjegyeztek és elkezdték mondogatni egymásnak és nekem is, hogy ők nem játszanak ezzel a kislánnyal, mert büdös. De ettől eltekitve a kislánnyal semmi gond nem volt.

Rip.:  A kicsik általi megjegyzéseket, mondjam azt, hogy konfliktus helyzetet,  hogyan próbáltad meg orvosolni?

E.K.: Előszöris megpróbáltam úgy rendezni a dolgokat, hogy ne kelljen azt kihangsúlyozzam, hogy a kislány roma és más, mint a többiek. Elmondtam nekik, hogy mindenki más és sokszor a mi szagunk sem kellemes másoknak, de egymást így is szeretnünk kell. Lesz olyan időszak, amikor lehet a mi szagunk sem lesz kellemes és nekünk sem esne jól, ha ezért nem játszanának velünk.

Rip.:  Mit gondolsz, megérteték a gyermekek, hogy miről is beszélsz?

E.K.: Úgy gondolom, hogy igen, megértették.

Rip.:  Előfordult-e azóta hasonló eset?

E.K.: Nem, nem fordult elő azóta ilyesmi. Persze voltak roma gyerekek, de soha semmi gond nem volt sem a roma gyerekekkel, sem a magyarokkal.

Rip.: Véleményed szerint, milyen tényezők segítik elő azt, hogy a gyermekek ne utasítsák el roma társukat? Óvónőként, milyen ötleted van, hogy azt a helyzetet kezelni lehessen?

E.K: Több tényezőről is beszélhetek. Előszöris fontos, hogy mi, óvónők, felnőttek, hogyan állunk hozzá a roma gyerekekhez, mivel a kicsik bennünket utánoznak. Egy második tényező, hogy próbáljunk segiteni a gyereknek beilleszkedni az óvodai közösségbe. Ezt tehetjük úgy, hogy olyan tevékenységeket végzünk velük, melyekben jeleskedhet ő is, vagy megdicsérjük mindenki előtt, de semmiképpen nem éreztetjük, hogy ő más, mint a többi gyermek.

Rip.: Elégedett vagy munkáddal?

E.K.: Igen, nagyon elégedett.

Rip.: Van-e különösebb célod a munkáddal? Ha van, miben áll ez?

E.K.: Igen, van. A célom, hogy a gyermekek keresztény nevelésben részesüljenek, valamint, hogy a gyermekek által a szülőket is elérjük és megoszthassuk velük az evangéliumot.

A beszélgetésekből megtudtam, hogy az idejáró roma gyerekek zömében azoknak a cigánycsaládoknak a gyermekei, akik már az átlagosnak nevezhető cigánysorból kikerültek. Állandó munkával rendelkeznek és képesek eltartani gyermekeiket. Ezt mutatja az is, hogy a gyermekek gondozva vannak, látszik ez a külsejükön is, valamint a beilleszkedésük nem olyan nehéz, amint az interjúban is elmondta E.K. óvónő.

Persze akadtak problémák, voltak esetek, ahol a beilleszkedés nem ment teljesen zökkenőmentesen, de hosszútávon sikeres volt az integrációjuk.

 A gyermekek nagyon sokat tanulnak a különboző együttes tevékenységek által. Meg kell találni minden egyes gyermek részére azt az elfoglaltságot, amiben ő ügyes, és ami a képességének megfelelő.

A roma gyerekek főleg a zenében, a táncban, sportban jeleskednek. Ezeket a képességeket kell hangsúlyozni, előtérbe helyezni, melyet a pedagógusok meg is próbálnak így tenni.

Annak a ténye, hogy együtt vannak a gyermekek már segít a beillszkedésben.



Tehát ebben az óvodában nem értenek egyet abban, hogy a roma gyerekek és a magyar gyerekek mindenféleképpen tanuljanak külön. Nem az a megoldás, ha abbahagyunk valamit, amit úgy gondolunk, hogy nem működik, hanem az, hogy megpróbáljuk megoldani, azt, ami nehézségeket okoz.

A dicséret, sokszor az egész csoport előtti dicséret is sokat számít egy roma gyermek esetében, mivel ezáltal nő az önbecsülése és a személyi értéke más gyermekek szemében is.

Nagyon fontos a leleményesség a gyermekek esetében.

Az elmondottak alapján elmondhatom, hogy a roma gyerekeknek ebben az óvodában sikerült pozitívan beilleszkedniük.Több tényezőnek is betudható ez.

Egyik tényező a pedagógusok hozzáálássa az illető problémához. A szeretetük, a megértésük nagyban befolyásolja magukat a gyermekeket is, mivel a gyermekek a legtöbbször példaképet látnak a felnőttekben, ezért, ha az a pedagógus a szeretetét mutatja a roma gyermek felé, valószinübb, hogy a gyermekek is ugyanúgy viszonyulnak a roma társaikhoz.

Egy második tényező a család, ahonnan a gyermek jön. Ebben az esetben (elmondták az óvónők) rendes szülőkről beszélhetünk. Megértőek, akik gyermekeiket próbálják szeretetre nevelni. A szülők a gyermekeiket megpróbálják arra tanítani, hogy szeressék egymást és azt is, aki valamilyen formában eltér a megszokottól (legyen az barna bőrü, vagy akár fogyatékos). Tehát a szülők is tényezők ebben az esetben.

Egy gyermek életében nagyon nagy szerepet játszik az a miliő, ahol él. Fontos, hogy mit lát, mit hall, mivel azen értékek után éli az életét és ezeket viszi magával tovább az éeltben. Tehát fontos már kisgyermekkorban arra nevelni a gyermekekt, hogy egymást szeressék és ne a fajgyűlöletet vigyék tovább.

A hipotézisem, valamint az általam olvasottak beigazolódtak ebben az esetben. Az óvodáskoru gyermekek másképpen vélekednek roma társikról.

 Nekik nem az a fontos, hogy milyen a másik bőrének a szine, hanem az a fontos, hogy együtt játszhassanak, a játék pedig minden gyermeknek örömöt jelent.

Ebben az óvodában Istennek hála ez a fajta mentalitás érvényesül, de sajnos nem mindenhol van az így.

Jó volt látni a gyermekeket, akiknek semmi okuk nem volt a szomorkodásra, önfeledten tudtak nevetni, szórakozni és ami a legszebb látvány volt számomra, az, hogy szó sem volt etnikai hovatartozásról. Még nem alakult ki a gyermekekben az előítélet, a rosszindulat. Ők elfogadják egymást olyannak, amilyennek az Isten megalkotta őket.

Persze ebben nagy szerepe van a pedagógusoknak is, mivel az óvodában állandó jelleggel hangoztatva van hogy mindenkit Isten teremtett és mindenki értékes.

Úgy gondolom, hogy elértem az esettanulmányom célját és az esettanulmány készítése alatt új ismeretekkel gazdagodtam, mely ismeretek véleményem szerint igen hasznosak lesznek a továbbiakban úgy szakemberként, mint magán emberként.

Bibliográfia:

1). A cigánygyermekek nevelése- oktatása (1979): Az oktatási Minisztérium Tudományegyetemi és Tanárképző Főiskolai Főosztályának Kiadványa, Pécs

2). Roma pedagógia I. (1997): KFRTKF, Debrecen

3). Bárdi Nándor- Fedinec Csilla- Szarka László (2008): Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat kiadó, Budapest

4). Béres Csaba (2002): Kirekesztődés vagy integrálódás?, Debreceni Egyetem Kossuth Egyetem Kiadó, Debrecen

5). www.google.hu

Találat: 6721