online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia Pszichiátria Pszichológia Szociológia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

A viselkedéskultúra alapjai

szociológia

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
A MAGYAR NÉP EREDETE
KÁBÍTÓSZEREK - A KREATIVITÁS MÍTOSZA ÉS A ROMBOLÁS VALÓSÁGA
ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS
HAJLÉKTALANSÁG 2001-2002 KUTATÁSI BESZÁMOLÓ
Esettanulmany - Roma gyermekek az óvodaban
Tarsadalomszerkezet, tarsadalmi egyenlőtlenség
 
 

A viselkedéskultúra alapjai

Az emberiség létformája a közösség, az együttélés minden problémája ellenére. Minden egyén szerepét a közösségben elfoglalt (megszerzett) helye határozza meg: így már a kezdetleges társadalmi szervezetek is érzékenyen tükrözték ezt a besorolást, és ennek leglátványosabb megnyilvánulásai voltak azok a külsőségek, amelyek kifejezték a társadalmi függőséget.
 
A társadalomba való beilleszkedés mindig kétoldalú: egyrészt általános igény van a mind sokrétűbb társadalmi kapcsolatok (rang, vagyon, jövedelem, munka, életmód, adott helyzet) szabályozására, másrészt az egyén sajátos tulajdonságai szerint vélekedik ezekről a normákról.
 
A társadalmi fegyelem betartása minden közösségben követelmény, függetlenül a rendszer jellegétől. Az utóbbi évek hazai történései érzékletesen rámutattak arra, hogy a szabadsággal élni nehéz, a szabadsággal visszaélni könnyű. Ez nem politikai kijelentés, hanem történelmi tanulság. Ezért alakította ki minden társadalmi rendszer - emberi és történelmi örökségét átvéve, megtagadva vagy megújítva - érintkezési, magatartási szabályait. Valamennyi nép erkölcsi normái a szükségszerűség szerint érlelődtek hosszú évszázadok alatt. A legfontosabb szabályokat az uralkodó osztályok mindig is kötelezően érvényesítették, áthágásukat büntették. Így sokféle társadalmi érintkezési szabály épült be a jogrendszerbe.
 
A jogrendszer- az egyes államok társadalmi és kulturális fejlettségének függvényében - elsősorban az állampolgárok legalapvetőbb jogait tartalmazza. A jogszabályoknak azonban csak egy része vonatkozik az erkölcs területére, más jogszabályoknak nincs erkölcsi tartalmuk. Ilyenek azok az eljárási szabályok, amelyek különböző hatósági eljárások formalitásaira (illetékbélyeg stb.) vonatkoznak.
 
A társadalom fejlődését, a hierarchia bővülését nélkülözhetetlenül követte a rangokat és a társadalmi viszonyokat szemléletesen kifejező viselkedési formalitások bővülése és finomodása. Mivel ezek betartása a társaságba való befogadtatást jelentette, de az önkizárás elve miatt nem volt létfontosságú az uralkodó osztály számára, jogi előírásokkal nem is szankcionálta. A társadalom azonban (szinte) kötelező érvényűvé tette őket: így jöttek létre az erkölcs írott és íratlan szabályai.
 
De nem minden érintkezési formalitás hordoz erkölcsi tartalmat, a sportban például véletlen szabálysértések is büntetéssel járhatnak.

A jog, az erkölcs és az illemszabályok összefüggése a következőképpen szemléltethető:
 
 

 

Ezek a kapcsolatok természetesen sokféleképpen összefüggnek. Végletes példa Tell Vilmos esete: egy erkölcsi tartalmat hordozó illemszabályt (kalapemelés a helytartó előtt) törvényszintre emeltek (kalapemelés a keresztúton póznára kitett kalap előtt) és ennek megfelelően szankcionálták.

A jogi, az erkölcsi és az illemszabályok változnak. A jogi előírások törvényszerűen egyre bonyolultabbá lesznek. Az erkölcsi normák sajnos fellazultak. Az illemszabályok módosulnak, de átalakulva is megőrzik hagyományos formáikat - feltéve, hogy megőrizzük udvariasságunkat.
 
Az emberi viselkedéskultúrában sokféle újítási törekvés volt tapasztalható - forradalmak, rendszerváltozások, új eszmeáramlatok esetén -, de a régi megszokás többnyire túlélte ezeket és megújulva tért vissza.
 
A mindennapi életben automatikusan érvényesülő sokféle viselkedési szabályra gyakran nem is gondolunk, holott egymás érdekében tudatosan kellene alkalmaznunk őket.
 
E viselkedési szabályok jellemzői, hogy 858b13i

  • történelmileg alakultak ki;
  • társadalmi (nemzetközi) méretekben érvényesülnek;
  • mindennapiak, azaz nagy gyakorisággal fordulnak elő;
  • belerögződtek az emberekbe a nevelés, a hagyomány, a megszokás, a közösségi kapcsolatok révén, így típushelyzetekben is biztosítják a kapcsolatteremtés és a kapcsolattartás módját (a típushelyzetek végtelen variációja pedig felkészít a rendkívüli helyzetekben való magatartásra is);
  • igen sokszor gyakorlati megfontolásból és követelményekből erednek, ezért többnyire logikusak, de vannak olyanok, amelyek értelme a múlt homályába vész;
  • lassan változnak, és erőszakos megváltoztatásuk gyakran eleve kudarcra van ítélve, a hagyományos formalitások tovább élnek valódi tartalmuk elvesztése után is, esetleg új tartalmat vagy értelmezést nyerve, az új szokásokat pedig nehéz tartósan bevezetni;
  • történelmileg megfigyelhető - az utóbbi évtizedekben felgyorsulva - a formalitások feloldása felé mutató irányzat.

Az érintkezési szabályok mindemellett társadalmilag meghatározottak. A mértéktartás vagy a közvetlenség széles határok között változik, de a szélsőségek között a tisztelet és a kölcsönös megbecsülés minden esetben tartalmi követelmény. A társadalmi érintkezés nem tekinthető egyoldalúan úgy, mint a közösségi lét terméke és eszköze. Az eszköz megválasztása mindig visszahat a munka eredményére: így a társadalmi érintkezési szabályok helyes megválasztása lényegesen segítheti társadalmi, üzleti érvényesülésünket, vagy ellenkező esetben annak akadálya lehet.
 
A társadalmi érintkezés csak szűkebb értelemben vonatkozik pusztán az emberek közötti kapcsolatokra. Az emberhez elválaszthatatlanul hozzátartozik természetes és mesterséges környezete, a hegyektől, folyóktól erdőktől és pusztáktól kezdve a városokon, a lakóhelyen és a lakáson, a munkahelyen, az általa kezelt vagy kiszolgált gépeken át munkája és mindenféle tevékenysége eredményéig és azok hasznosításáig. Mások ezzel kapcsolatosan megnyilvánuló magatartása (a formális vagy őszinte dicsérettől a szemetelésen át a rongálásig) tágabb értelemben szintén beletartozik a társadalmi érintkezés fogalmába és gyakran mérvadó is az egyén mások általi megítélésében.
 
A
társadalmi érintkezés, annak tartalma és formája egyaránt a közösségi lét terméke és aktív alkotó ereje, amelyben kifejeződik az embereknek a teljes életterükhöz és élettevénységükhöz való viszonya, ily módon a kultúra alapvető elemei közé tartoznak.
 

Egyéni megnyilvánulásaink - akár a társasági, akár a társadalmi, akár az üzleti, akár a magánéletben - kétféleképpen, magatartásunkon és viselkedésünkön keresztül fejeződnek ki. E fogalmakat nehéz meghatározni, de megpróbáljuk:

  • magatartás: az egyén belső tulajdonságai, tudata, értékítéletei által meghatározott viszony másokkal kapcsolatosan.
  • viselkedés: a magatartás formai megnyilvánulásai.

És természetesen mindkettőhöz hozzátartozik egy harmadik fogalom az

  • udvariasság: az illemszabályok betartása a magatartás tartalmával és a viselkedési megnyilvánulásokkal.

Az egyén megítélését természetesen nehezíti, hogy a tartalmi és formai jegyek gyakran nehezen érzékelhetően keverednek: az alamuszi, bizonytalan vagy megtévesztő magatartás kifogástalan viselkedési formákba öltözik, vagy az igazán szilárd emberi formalitásaiban a szokásostól eltérően nyilvánul meg. A példákat sorolja az olvasó saját tapasztalataiból...
 
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy különböző kultúrkörökben a magatartási normák különbözőek lehetnek és még az ugyanazon magatartás is eltérő viselkedési formákban nyilvánulhat meg: az illemszabályok ennél is változatosabbak lehetnek, nem kizárva az ellentéteket sem.
 
A társadalmi érintkezés történelmi fejlődésével együtt járt, hogy különböző területeken az illemszabályok különböző mértékben érvényesültek. Alapvetően az alábbi területek különböztethetők meg:

  • diplomáciai (államközi, kormányszintű) kapcsolatok,
  • nemzetközi hivatalos kapcsolatok,
  • belföldi hivatalos kapcsolatok,
  • magánkapcsolatok,
  • családi kapcsolatok.

A felsorolás rendje jelzi a szabályok merevségének enyhülését, illetve átalakulását, de törvényszerűen átfedések vannak az egyes kategóriák között. A kategóriák felső szintjén gyakran a felsőbb kategória szokásrendje érvényesül, alsó szintjén gyakran az alsóbb kategóriáé.
 
Bár a felsorolásban az utolsó helyen szerepel a családi viselkedéskultúra , mivel ez a legkötetlenebb, a legbizalmasabb,  ez jelenti a többi terület alapját is, hiszen ebből indul ki egész életvitelünk.
 
 

 

Tovább           Képtár           Tartalomjegyzék

 

 

 

 

Az illem

 
 

Az illem A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint "a társadalmi érintkezés, a másokkal való viselkedés szabályainak koronként változó összessége". Az illem nem egyéb, mint jó modor, a figyelmesség, az udvariasság és a mások iránti tapintat megnyilvánulása. Gyökere a jog egy részének, az erkölcsnek, a protokollnak és az etikettnek - ezek merevsége, gyakran erőszakolt ridegsége nélkül. Az illemtan a jó modor, a kulturált magatartás szabályainak gyűjteménye, célja, hogy kellemesebbé tegye az életet a kisebb-nagyobb közösségekben, a társadalomban élők számára.

A társas élet képezi az alapját az illemtannak, s a társadalom formája magához alakítja az illemet is. Az illemtudás, mint az erkölcsi felfogás egyik megnyilvánulása ma is bizonyos szabályok elismerését és megtartását kívánja. Ilyen régtől való alapszabály például, hogy bizonyos személyeket (férfiak a nőket, fiatalok az idősebbeket, beosztottak a vezetőket, tanulók a tanárokat) udvariasságból, illemből előnyben részesítünk.
 
 

 

Tovább          Tartalomjegyzék

Az etikett, a protokoll haszna és szükségszerűsége

 

Jogosan vetődik fel a kérdés: minek ez a sok formalitás? Ha időnként soknak tűnik is, vezéreljen az az elv, hogy annyi kell belőlük, amennyi szükségszerű. Mert ezek a formalitások mindig mély tartalmat hoznak. Jó szokások, emlegessük őket akár az etikett, akár a protokoll, akár az illem fogalomkörében, mert az emberek közötti kapcsolatteremtés és kapcsolattartás lehetőségét biztosítják minden körülmények között. Tehát:

  • eszközt jelentenek az idegenekkel való kapcsolatteremtésre, mindenkivel vagy bárkivel a kapcsolatok fenntartására, gyakorlására a hivatalos vagy a magánéletben, még érdekellentét, eltérő vélemény esetén is;
  • védenek attól, hogy olyan hibát, sértést kövessünk el, amely károsan befolyásolhatja vagy meghiúsíthatja a kapcsolattartást, a kapcsolatok fejlesztését; és egyúttal
  • megvédenek attól is, hogy ellenünk ilyen hibát, sértést kövessenek el;
  • érdemi segítséget jelenthetnek: egy gesztus továbbviheti a megrekedt tárgyalást, átsegíthet egy kapcsolat válsághelyzetén, az érdektelenségbe és unalomba fulladás helyett új kapcsolati és érdekeltségi pontokat találhatunk;
  • taktikai eszközként is felhasználhatók a meglepetésre, a figyelemelvonásra, az időhúzásra, a megfélemlítésre, a tényleges tárgyalási szándék elrejtésére stb.;

Nyomatékosan kell hangsúlyozni, hogy mivel a protokoll célja a zökkenőmentes, udvarias (vagy a legrosszabb esetben az elviselhető) légkör biztosítása a hivatalos kapcsolatokban, a protokoll-szabályok nem kellő ismerete olyan akaratlan, nem is tudatos sértéseket eredményezhet (mert a másik fél úgy véli, tudatosan követtük el), amelyek az adott tárgyalásokat és kapcsolatokat lényegesen befolyásolhatják. Bár a protokoll-szabályok nem jogszabályok, érvényes rájuk az a jogszabályokra vonatkozó megállapítás, hogy "ismeretük hiánya nem mentesít a megszegésük következményei miatti felelősség alól".

Az illemszabályok tehát történelmileg kiérlelve irányítják és szolgálják emberi kapcsolatainkat. De természetesen nem ismerhetjük mindig más társaságok, más országok, más kultúrkörök szokásait. Ez senkitől sem várható el, az azonban igen, hogy megpróbáljon előre és tudatosan felkészülni az ilyen kapcsolatok által adott helyzetekre. Kérdezni, tanulni, érdeklődni sem szégyen, a partner többnyire szívesen meséli el egy adott szokás jelentését, jelentőségét.
 
 

Tovább          Tartalomjegyzék

 Hogyan tanultak viselkedni elődeink?

 

A válasz rövid: ugyanolyan ellentmondásos és sokféle módon, ahogy mi. Mindig is voltak törvényes előírások, erkölcsi ítéletek, amelyekhez a gyakorlat változó hajlammal alkalmazkodott.

Az i. e. 2-3 évezred indiai jogrendszerét rögzítő Manu törvényei szemléltetően bizonyítja a jog, az erkölcs és az illemszabályok szoros összefonódását. Nem véletlen, hogy az ajándékozás már akkor is a három kategória egymásba mosódó területeire esett.

A törvényeken és az erkölcsi szabályokon túlmenően minden klasszikus (kiérlelt) társadalmi rendszerben jól érzékelhető a korra érvényes illemkódex megfogalmazása is. Csak véletlenszerűen kiemelt példaként: Theognisz, görög bölcs, a tanítványa számára írt étkezési illemtant, amelynek szabályai gyakorlatilag ma is érvényesnek tekinthetők De még ennél is ősibb örökség talán a görög mitológia által meghatározott rangsor, miszerint a feleségek férjük rangját követik, illetve férjük jobbján helyezkednek el.

Amint már szó volt róla, Bizánc (330-1453) szigorú protokollt fejlesztett ki és azt maradéktalanul dokumentálta is. Sokat tanult és vett át tőle Európa. VII. Konstantin Ceremóniakönyve 912-ben íródott, és mindenre kiterjedő leírást tartalmaz a császári udvar szertartásrendjéről a felkeléstől a fürdésen, a császár kilovaglásán, az étkezéseken, a követfogadáson, a kinevezéseken, az udvari gyászszertartásokon át a lefekvésig. Mint minden túlfinomult rendszer, végül ez is az áttekinthetetlenségbe fulladt: az újonnan kreált, tényleges pozíció és hatalmat nem jelentő fantázia- (vagy fantom-) rangokat nem lehetett beilleszteni a hagyományos hierarchiába és ez állandó vitákhoz vezetett.

Az európai kontinens másik felén III. (Jó) Fülöp (1379-1467), Burgundia hercege írja az első értekezést az udvari etikettről. A nagy európai központosított hatalmak kialakulásával az etikett megerősödik és hatásköre bővül. Spanyolországban a XVI. században olyan szigorú etikett szabályozza az udvari viselkedést, hogy egyes szabályok megsértéséért halálbüntetés jár, mások abba halnak bele, hogy az etikett által előírt szabályok végrehajtására várnak. Ez az etikett történetének tragikus fejezete. Ezt követi nemsokára az etikett történetének komikus fejezete Franciaországban. Nem mintha a francia etikettnek nem lett volna kemény és embertelen része (mint a királynő szülése a nagy nyilvánosság előtt). De az etikettet itt már a nők csinálják, a királyok szeretői, előkelő udvarhölgyek, mint Madame Montespan, Madame Pompadour, Maria Antoinette pedig Madame Etiquett-nek nevezi udvartartásának illemmesterét, de Noailles grófnőt. A szabályok lassan enyhülnek, már tréfát is lehet űzni belőlük.

Az illemtanoktatásnak vannak persze vidám kitérői is. A lovagkorban például megírták az udvari szerelem törvénykönyvét és illemtanát is (XIII. század: Andreas Capellanus: De Amore).

Mai viselkedéskultúránk közvetlen alapjai a polgárosodás folyamatában alakultak ki. A polgárság igyekszik ugyan utánozni a nemességet, de annak ceremóniáihoz se pénze, se ideje; az üzleti szellem is más gondolkodásmódot, életformát és viselkedést követel. Ezt az új viselkedéskultúrát tanítani kell: de hol, hogyan?

A tánc szerepe a társadalom viselkedéskultúrájában mindig fontos volt. A tánc a barbár népünnepélyektől kezdve az előkelő udvartartásokon keresztül máig az egyik legáltalánosabb társadalmi szokásnak tekinthető. Az egyház többnyire tiltotta, mint a világi élet túlkapásait. Szemléltetésül egy hazai példa: Debrecenben 1681-ben adta ki könyvét Gyulai Mihály a következő címmel: "Fertelmeskedő s bujálkodó Tánc jutalma, azaz Olyan idvességes Lelki Tanítás, mellyben a Tánczolás micsodás vétek legyen Isten ellen, bőségesen megtaníttatik; a Táncolókat miképpen büntesse meg Isten, ellőnkben adatik..."; a cím befejezésére talán már nincs is szükség.

Először mégis a polgári tánciskolákban kezdenek illemszabályokat tanítani. Franciaországi indítékokat tükröz Gottfried Taubert 1718-ban Lipcsében kiadott, a francia táncművészetre hivatkozó táncmester-kézikönyve - 1200 oldalon! A mindenre kiterjedő szabályozás igénye a legtöbb írót és erkölcscsőszt elragadja.

A viselkedéskultúra szabályozásában európai mérföldkövet jelent Adolf Freiherr Knigge "Umgang mit Menschen" című műve. (Magyar fordításban többször megjelent, harmadszor 1821-ben "Az emberekkel való társalkodásról, vagy: Miképpen kellessék minden rendbéli emberekhez magunkat úgy alkalmaztatnunk, hogy a Világban boldogulhassunk" címmel). A könyv rendkívül hatással volt a viselkedéskultúrára, mégpedig két szempontból: a szabályokhoz ragaszkodók mindenhez tudtak magyarázatot vagy legalábbis jó tanácsot idézni, a kritikusok szerint viszont ritkán idézték, mert alig olvasta valaki (mivel idejét múlt bölcsességeket tartalmaz.) Kétségtelen, hogy mindkét megjegyzésben sok igazság van; aki maga akar dönteni, a nagy könyvtárakban megtalálhatja a könyvet. Illemszabályaiból érdemes megemlíteni a következő intelmeket, mert ha közhelynek tűnnek is, akad bennük mára is megszívlelni való:

A tánc gyakran a társadalmi változások szimbólumává is vált. A keringő az elmúlt évszázad polgári forradalmát jelképezte, vagy emlékezzünk csak legközelebbi múltunkból a twistre és a beatzenére. Azóta több átmeneti divaton is átestünk már, és ez a változás aligha kímél meg a jövőben egyetlen generációt is.

A tánciskolák illemtankönyvei csak a kezdetet jelentették. Később már társadalmi méreteket öltött a viselkedési szabályok rendezése iránti igény. A legnagyobb hatásúak közül néhányat érdemes kiemelni.

Angliában 1820-ban jelenik meg ismeretlen szerzőtől a Hints on Etiquette (Viselkedési útmutató), amely érthetően a gentleman fogalmát teszi kiindulóponttá a társasági viselkedés meghatározásában.
 
 
 

Tovább          Tartalomjegyzék

 
 

 

Köszönés szóban

 

A köszönés szóbeli formulája az európai nyelveken rendszerint a napszakra utaláshoz kötődik. A magyar nyelvben a " reggelt", jó napot", "jó estét", "jó éjszakát" kifejezéshez az udvariasság migkívánja a "kívánok" hozzátételét is. Egyes országokban a napszakok értelmezése eltér a miénktől, a reggel délig tart, vagy az este (a déli országokban) később kezdődik. A napszakhoz való kötődés alól vannak kivétek, szokások és nyelvi fordulatok szerint.

Kivételt képeznek a fentiek alól: az egyházak (vallási jellegű köszönések); bizonyos szakmák, egyesületek, testületek köszönési formái; más kultúrkörök (többnyire vallási eredetű) sajátos üdvözlési formái.

Hazánkban sajátos forma a "Kezét csókolom" és változatai. Az előbbi társadalmi gyakorlatunkban régóta meghonosodott és általában elfogadott. Visszautasítani éppen ezért értelmetlen, még ha egy hölgynek nem is tetszik.

A változatok alkalmazása már óvatosságot igényel, mert bizalmas, bizalmaskodó jelleget ölthet.

Az elköszönés - minden európai nyelven - rendszerint a viszontlátásra való utalást jelenti.

A napszakhoz kötődő köszönés általában magázódással jár. A tegező köszönés hivatalos kapcsolatokban régi és jó ismerősök között szokás. Mivel azonban bizalmas kapcsolatot fejez ki, amihez másoknak semmi közük, mások jelenlétében gyakran átvált a semleges vagy magázódó formulára. Sokféle nyelvi változata van, ami a bizalmassági fok szerint is változik: szervusz, szia, és más nyelvekből is beszivárogtak divatos változatok: csaó, hello stb.
 
 
 

 

Tovább           Tartalomjegyzék          Vissza

 
 
 
 
 
 
 
Előre köszön

 
 

Előre köszön a férfi a nőnek, a fiatalabb az idősebbnek, a beosztott a főnöknek, a belépő a bent lévőknek.

Történelmi és korunkban is hangsúlyozott irányzat, hogy a hivatalos és a magánkapcsolatokban a formalitások csökkennek, egyszerűsödnek - az udvariasság követelményeinek csökkenése nélkül! Az előre köszönés szabályainak ismeretében is túlzás annak hangsúlyozott elvárása, különösen azonos viszonyokban.

A köszönést elmulasztani vagy nem viszonozni egyértelmű sértés. A köszönés formalitásai ma már egyszerűek. A korábbi bonyolult és ceremoniális szokásokból megmaradtak a következők, amelyek a gyakorlatban a helyzettől és az egyéni szokásokból következően érvényesülnek.
 
 

 

Tovább          Tartalomjegyzék

 
 
Be kell mutatkozni

 

Be kell mutatkozni személyes találkozáskor természetesen minden megismerkedésnél, azaz első találkozáskor. De ha hosszabb idő utáni ismételt találkozáskor érezhető partnerünk bizonytalansága, hogy nem ismer föl, egy rövid bemutatkozás biztosan segít a kapcsolatok zavartalan folytatásában. Így elkerülhetjük a bizonytalan beszélgetéseket, magunkban találgatva, kivel is állunk szóba? Hasonló eset állhat elő egy titkárságba való belépéskor. A hivatalos jellegű bemutatkozáskor a név mellé a gyakorlati megfontolások is megkövetelik a munkahely és a beosztás megnevezését. Ez utóbbinak azonban lehetőleg röviden kell megtörténnie:
 

 

Az előzetes bejelentés nélkül való hivatalos látogatást külföldön (és általában itthon is!) kerülni kell, csak a legelkerülhetetlenebb esetekben engedhető meg, de még akkor sem biztos, hogy a találkozás megvalósulhat. A látogatónak kínos lehet, ha partnere bármilyen okból nem ér rá. Ha nem kerülhető el, akkor viszont részletesebb bemutatkozással már a titkárnőnek is adjuk elő röviden a látogatásunk témáját és okát. Ha nem értjük pontosan a másik nevét, vagy nehéznek tűnik a kiejtése, nem udvariatlanság rákérdezni, sőt megpróbálni helyesen kiejteni.



A bemutatkozásnál kerüljük a régimódi és fölösleges formalitásokat; viszont búcsúzáskor illik kifejezni a megismerkedés fölötti örömünket.

Megismerkedésnél tehát fölösleges a "Nagyon örülök", "El vagyok Bűvölve" stb., elköszönésnél viszont illik az "Örülök, hogy megismerhettem", mert ez már tartalmi vonatkozással fejez ki személyre vonatkozó udvariasságot.

Nem személyes találkozáskor, azaz többnyire telefonon mindenképpen be kell mutatkozni, még ha gyakrabban találkozó, személyes ismerősökről is van szó. A hívott fél a köszönés és a hang alapján esetleg nem tud biztosan azonosítani, de a telefont felveheti helyette más is, titkárnő, munkatárs, rokon, családtag, aki hangunk alapján nem ismer fel és nem érti ennyiből, kit keresünk.
 

Tovább           Képtár          Tartalomjegyzék

 
 
Tárgyalásokon

 
 

Kétoldalú tárgyalásokon a delegációvezető kötelessége, hogy bemutassa kollégáit vagy delegációjának tagjait, mégpedig név és rang szerint. Ez csak akkor hagyható el, ha mindenki ismer mindenkit. A bemutatásra a kölcsönös üdvözlés után, az érdemi tárgyalási témákra való rátérés előtt kell sort keríteni.
 

Sokoldalú tárgyalásokon a bemutatást mellőzik. Ez túlságosan időrabló lenne, a delegációkat, az elnökség tagjait amúgy is rendszerint kiírják az előttünk elhelyezett táblácskán. A résztvevők beazonosíthatók a már előre kiadott (esetleg végül pontosított) résztvevői névsor segítségével.
 
 

 

Tovább          Tartalomjegyzék

 
 
 
 
Nagyságos asszony

 

Tegnap, azaz pontosabban mintegy negyven esztendővel ezelőtt szinte mindenütt használatos volt a "nagyságos asszony"
megszólítás. A férfiaknak azt javasolták, hogy társaságban minden férjes és nem férjezett idősebb nőt így szólítsanak meg. A fiatalabb, még nem férjezett nőknek is azt javasolták, hogy a férjezett és idősebb nőket szólítsák "nagyságos asszonynak". Azóta a "nagyságos" idők elmúltak ugyan, azonban a megszólítás nem tűnt el és főként az idősebbek használják a szavak eredeti - tiszteletteljes - értelmében. Ez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a hosszú időn át használatos, megszokott illemszabályok mellett ki szoktak tartani. Viszont ugyanez a megszólítás, amelyet a férfiak szívesen alkalmaznak olyankor, amikor a névmemóriájuk cserben hagyta őket, ma már sokkal kevésbé udvarias, mint amilyennek egykor szánva volt. Az urak számára rendkívül praktikus, hogy ezt első hallásra általában nem lehet megítélni. Az emberek nevének a jelentősége egyébként is manapság sokkal nagyobb, mint régebben volt.
 
 

A tegnap nagyságos asszonya az ötórai teán (1910 táján)

 

 

Tovább           Képtár         Tartalomjegyzék

Amiről nem illik beszélni

 

A társalgás tartalmi vonatkozásaiban vannak hagyományos tabuk, ilyenek:

  • a belügyekbe való beavatkozásnak tűnő bármilyen megjegyzés, téma, vonatkozzon az a bel- vagy a külpolitikára, a politikai pártokra, a társadalmi berendezkedésre, a vallási rendszerre, a cég üzleti politikájára, kereskedelmi kapcsolataira, külföldi cégekkel való együttműködésére stb.,
  • kereset és a megélhetési források, vagy a vagyoni helyzet firtatása,
  • a családi és magánügyek,
  • mások vallási, politikai vagy egyéb meggyőződésének kritizálása,
  • harmadik, azaz jelen nem lévő személyekre tett negatív vagy magánéletbe vágó megjegyzések.

A tiltott témák köre a modern életvitellel együtt folyamatosan szűkült. Ma már gyakorlatilag mindenről lehet társalogni, ha az ember megtalálja a megfelelő formát.

Egy angol mondás szerint: "rendes emberek másról nem beszélnek." (Nice people do not discuss other people). Pedig nyugodtan beszélhetnek, legjfeljebb a mondás így finomítandó "Másról ne mondjunk rosszat a háta mögött".

"Magyar ember étkezés közben nem beszél". Gyakorlatilag viszont a családok étkezés közben beszélik meg fontos ügyeiket. Értelemszerűen és általános jelleggel tehát ez is módosul: "Tele szájjal nem beszélünk".

Valamikor tabunak számított a politika is. Hol vagyunk ma már ettől, de a nemzetközi politika gyakorlata ma is megkövetel bizonyos etikai és protokolláris szokásokat, főleg tartalmi jelentésében.

Egy véleménnyel kapcsolatosan mindig fenntarthatjuk saját véleményünket. Ennek sokféle megoldása lehet, de soha ne menjünk túl a tárgyszerűségen, a személyeskedésig, a sértésig. A legjobb tárgyalók finoman, szinte észrevétlenül, sőt kedvesen mondanak ellent.

Ha a tiltott témák köre szűkül is, tudni kell, kivel miről beszélgethetünk. Társalgópartnerünk unhatja Picasso festészetét vagy Bartók zenei kultúráját. Rá kell érezni a másik érdeklődésére, nem kényszerítve rá saját témánkat, hanem közöset találva.
 
 

Tovább          Tartalomjegyzék

Egy férfi és egy nő

 

Egy férfi és egy nő nem csak a filmben kerül össze, hanem együtt sétálnak az utcán, együtt mennek étterembe, együtt utaznak, sőt több nő és férfi együttesen kerül ilyen helyzetekbe. Akár házastársi vagy rokoni, akár hivatalos kapcsolatról van szó, a nemzetközi szokások a következők.

Utcán a hagyományos udvariassági gesztusok a gyakorlatiassággal keverednek. A hangoskodás, a feltűnés kerülése mellett a forgalomhoz kell igazodni. Ezért nagyobb társaság mindig kisebb csoportokra szakad, a csatlakozás és a kiválás alkalmi, kötetlen.

A hölgyet a jobbomon vezetem, vagy a hölgy szempontjából: balján kíséri őt a férfi. Ez a szokás állítólag a lovagok kardviselésének tudható be, de nem árt, ha a hölgyek hasonló megfontolást tanúsítanak a kézitáska, esernyő vagy egyéb kellékeik bal karjukon viselésével kapcsolatosan.

A hölgyet védem a kellemetlenségektől és veszélyektől, mondja a másik alapvető megfontolás. Tehát a férfi keskeny járdán az úttest felől kíséri a hölgyet (védve a forgalomtól, a felcsapódó víztől, sártól) - vagy éppen fordítva, ha az erősen csöpögő ereszek ártanak a hölgy öltözetének, frizurájának, ha esetleg csak kellemetlen lehet neki. Hasonlóképpen illik védenie a férfinak a hölgyet például gyalogátkelőn az oldalirányú forgalomtól. De ezek a helyzetek nem jelenthetik a hölgy egyik oldaláról a másikra való ugrálást; értelemszerűen kell megválasztani a kitérési módot.
 

 

Séta közben teljesen mindegy, hogy a nő balra vagy jobbra van-e a férfitól

 

 

 

Más esetekben is a nő választhatja meg, hogy a férfi melyik oldalán jár

 

 

Két hölgyet kísérve a férfi középen halad, két férfi a hölgyet középre veszi, több férfi és nő esetében tetszőleges párokra vagy kisebb csoportokra szakadhatnak.

Klasszikus szabály: a férfi jobbján vezeti feleségét, balján édesanyját vagy felesége anyját (vagy nőrokonát).

Tömegben a férfi megy elől, utat biztosítva a hölgy számára (és ügyelve, hogy el ne veszítse). Utcán karöltve haladni, vagy társaságban karöltve álldogálni a férfi és a nő bizalmas kapcsolatának jele. Kivételt képez a csúszós, jeges út, az egyenetlen kövezet, az idősebbek segítése, a közös esernyő, azaz általában az udvariasság által elvárható segítségnyújtás.

Szigorúan protokolláris, elsősorban tehát diplomáciai alkalmak más megjelenési rendet követelhetnek, mint például a vendéglátó államfő jobbjára kerül a vendég államfő, és a két feleség a két szélén áll, mégpedig a vendéglátó államfő balján a saját felesége. Az is előfordul, hogy egy férfi a találkozáshoz balján vezeti a feleségét, hogy az első üdvözléskor a két férfi egymást, köszöntse, elkerülve a zavart okozó és babonát is felvető keresztbe köszönést, kézfogást. Az ilyen szituációkat azonban mindig szigorú protokolláris egyeztetés és forgató-könyvkészítés előzi meg. A mindennapi életben hasonló helyzetek tapintattal és figyelemmel könnyen rendezhetők.
 
 

 

Tovább           Képtár          Tartalomjegyzék

 
 
 
Tilos a dohányzás

 Pontosság

 
 

 

 

A nemzetközi hivatalos kapcsolatok egyik legfontosabb szabálya, kifejeződik benne a partner tisztelete és egyúttal saját magunk megbízhatósága.

Érdemes megismételni: "A pontosság a királyok udvariassága" - mondja egy régi francia illemkódex. Ha azzal vágunk vissza, hogy mi nem vagyunk királyok, helytelenül tesszük. A pontosság minden társasági kapcsolatban ma is az egymás iránti megbecsülést, a másik tiszteletét fejezi ki.

A gyakorlat mást mutat. Hivatkozhatunk a rohanó világra, zaklatott életünkre, sokféle elfoglaltságunkra, második és harmadik műszakunkra - azonban ez a pontosság követelménye alól feloldást nem ad.

A magánélet természetesen rugalmas, a barátnőmnek, a barátomnak a baráti házaspárnak nyugodtan megmondhatom, milyen feszített tempó vár ránk a szombat délutáni parti előtt, és hogy hat fél hét között biztosan ott vagyunk, de hétkor már joggal számíthatunk bizonyos neheztelésre.

A partnerek pontosságra szoktatása (ha szükséges), az üzleti élet fontos eszköze. De mielőtt - bármilyen udvarias kioktatásban lenne részünk -, előzzük meg az igazi pontossággal.
 
 

Tovább          Tartalomjegyzék


 

 

Tilos a dohányzás helyi (és egyes, de egyre több távolsági) közlekedési eszközön, ruhatárban, liftben, kulturális előadáson, előadótermekben, egyre több étteremben és hivatali szobában, egyes légi járatokon, valamint mindenhol, ahol ez jelezve van. Ilyenkor a dohányzás mellőzése nem illemszabály, hanem előírás és így kötelesség, meg se kérdezzük rágyújthatunk-e.
 
 

Tovább          Tartalomjegyzék

A telefonhasználat alapszabályai

 

 

 

 

A telefonhasználat alapszabályai (akár hivatalos, akár magánbeszélgetésről van szó) a következőkben foglalhatók össze.

  • A kapcsolat létrejöttekor a hívott fél nevével vagy a cég nevével (vagy ennek megfelelő módon) bejelentkezik és köszön.
  • A hívó fél köszön; a telefonközpontostól pontos névvel és beosztással kéri a hívott felet, vagy szám szerint kéri a melléket. Közvetlen hívásnál bemutatkozva kéri a hívott személyt; szükség lehet a hívás indokának, az üzleti oknak, a hivatalos megkeresés céljának a bemondására is.
  • A közlendőket szabatosan, röviden érthetően kell előadni, kerülve a szószaporítást, tartalmatlan beszélgetést. Ez azonban nem zárja ki, hogy régebbi ismeretség és találkozás esetén udvariasan rákérdezzünk partnerünk hogylétére. (Kivéve, ha tudjuk, hogy partnerünkhöz úgy kapcsoltak be, hogy mások társaságában van.)
  • Ha közlendőnk hosszabb beszélgetést igényel, kérdezzük meg partnerünket, ráér-e, szükség esetén kérjünk újabb telefonbeszélgetéshez közeli, megfelelő időpontot.
  • A vonal megszakítása esetén a hívó fél kötelessége az újrahívás.
  • A megbeszélendők elintézése után a hívó fél kezdeményezi a búcsúzást. Ha ezt a hívott fél teszi, "lerázásnak" tűnhet. Amennyiben a beszélgetést valamilyen ok miatt a hívott fél nem tudja folytatni, mentse ki magát, és beszélje meg, hogy adott időpontban hol hívhatja vissza partnerét.
  • Külföldi partnert lakásán csak elkerülhetetlen, az ő érdekét is szolgáló esetben hívjunk.
  • Fontos hivatalos információkat csak akkor érdemes telefonon továbbítani, ha nem áll fenn a félreértés veszélye és nem juthat illetéktelenek tudomására; emellett célszerű ezeket írásban is megerősíteni (telex, fax, levél).
  • Hivatalos meghívás, szerencsekívánat vagy részvétnyilvánítás telefonon továbbítása nagyfokú illetlenség.
  • Meghívási látogatási időpont alkalmasságát célszerű a legfontosabb meghívottakkal telefonon előzetesen egyeztetni, s ezután elküldeni vagy személyesen átadni a meghívót.
  • Partnerünket  és nálunk magasabb beosztású személyeket személyesen hívunk.
  • Emlékezetből tárcsázni kockázatos, ezért kerüljük
  • Ha hívásunk téves helyre ment, győződjünk meg arról, hogy nem a szám rossz-e, vagy változott-e meg.

 

 

Az idegen nyelven való telefonbeszélgetés - különösen rossz vonal esetén - még nagyobb nyelvi felkészültséget igényel, mint a tárgyalás. Nagyobb a félrehallás, félreértés vagy a meg nem értés veszélye, ezért csak az vállalkozzon rá, aki emiatt nem kerülhet kínos helyzetbe. Külföldön fontos a helyi szokások és a telefonkészülékek használati módjának ismerete is.
 
 

A névjegy formája és anyaga

 

A névjegy formája és anyaga országonként és nyomdánként változó. Anyaga általában fehér, jó minőségű, fényes kartonpapír (de a matt papír is ad sajátos eleganciát), mérete mai szokás szerint a 100x50 mm alatt van. Kivitelében mindig a jó ízlés szabályai mérvadóak; a feltűnés kerülése, az egyszerűség, a legfontosabb információk feltüntetése.

A névjegy anyaga a divatos papírminőséghez, az egyéni ízléshez és hivatalos névjegy esetében a foglalkozás jellemzőihez igazodik.

A magánnévjegyeknél meghatározó a szolidság és az egyéni ízlés, a hivatalos névjegyeknél szerepet kapnak a foglalkozásra jellemző formai megnyilvánulások. A színes vagy a dombornyomástetszés szerint választható; a dombornyomás elegánsabb.

A névjegyek nyomásánál a mai nyomdatechnika mellett minden egyéni ízlés kielégíthető. Kerülendő azonban a giccses jelleg; a hagyományos mindig biztonságosabb, mint a merészen újító.

Ez nem jelenti azonban az újdonságok merev elutasítását, hiszen azokban gyakran praktikus elemek jelennek meg.

A névjegy általában egy, említett méretű kartonlapocska. Ismertek emellett kétlapos vagy másfél lapos névjegyek is. Az illem itt a szabadság elvét alkalmazza: mindenki úgy mutatkozik be, ahogy ízlése kívánja.
 
 

A névkártyák fejezzék ki az egyén stílusát és legyenek a vállalkozás "cégérei"

 
 
 

Tovább           Képtár          Tartalomjegyzék

Tovább          Tartalomjegyzék

                               A hivatalos levél
 

A hivatalos levélpapír a cég arculattervezésétől függően tartalmazza - együttesen vagy a levélpapír felső és alsó részén megosztva - a cégre vonatkozó legfontosabb információkat:

  • a cég neve, postai címe (helység, kerület, helyi cím és/vagy postafiók szerint),
  • a cég emblémája,
  • a központi telefonszámok (vagy az egyes részlegek, főnökök közvetlen telefonszámai,
  • telex-, telefax, rádiótelefon számai,
  • adószámlaszám,
  • egyszámlaszám,
  • egyéb hivatalos azonosítási számok,
  • a belföldi és külföldi képviseletek pontos megnevezése (ezek idegen nyelvűek is lehetnek),
  • címük, telefon és telexszámaik.

 

 

A hely és a dátum feltüntetése időtlen idők óta minden hivatalos és magánirat nélkülözhetetlen kelléke. Csak feltüntetésének gyakorlata változik.

A nyugat-európai gyakorlat szerint ezt a levél címzésével azonos vonalban, jobboldalt tüntetik fel. Ez nemzetközileg is általánossá vált, de bármilyen kivétel vagy helyi szokás elfogadható.
 

 

 

A címzés nemcsak a borítékon, hanem a levélben is tartalmazza a címzett teljes nevét és teljes, pontos hivatali rangját, beosztását. (Ezenkívül természetesen a teljes és hibátlan postacímet is).
 

 

 

A megszólítás már feltételezi a teljes címzés feltüntetését, így értelemszerűen rövidebb. Alapvetően a szóbeli megszólításra vonatkozó esetek alkalmazandók.

A hagyományos kedves és tisztelt udvariassági jelzők közül ma elsősorban az utóbbit használják a hivatalos kapcsolatokban. A hivatalos levelezésben előtérbe került a rangon való megszólítás.

A címzés és az elköszönés azonos formája visszatetsző. ("Tisztelt Elnök úr!, majd a levél végén is: "Tisztelettel:"). Az adott témától függően írhatjuk: "Üdvözlettel:", "Köszönettel:" vagy bármilyen odaillő formulát.

A szöveg közbeni megszólítás formalitásai rendszerint az "Ön" nyelvi formuláihoz igazodnak.
 

 

 

Az elköszönési formula kétféle lehet:

  • a személyes megszólításoknál a megszólításoknál is már említett és attól függő formulák;
  • a személyes ismeretség nélkül írt hivatalos leveleknél személytelen és általános formulák, vagy más hivatalos utalások: "Válaszukat várva", "Rendelésünk visszaigazolását kérjük" stb. Minden tényszerű változat elfogadható.

 
 

Az aláírás

  • lehet személyes, az erre feljogosított vezető részéről,
  • vagy kétszemélyes, az erre együttesen feljogosított személyek részéről.

Az egy személyben aláírni jogosult aláírása alá a levél végén odagépelik az illető nevét. Rangját, beosztását nem, hiszen az a levélpapír hivatalosan nyomtatott fejlécén szerepel.

Az együttesen aláírni jogosult személyek közül a jelenlegi jogszabályok szerint kettőnek az együttes aláírása szükséges. Az ő aláírásuk alá is szükséges teljes nevük és értelemszerűen beosztásuk kiírása, hogy az adott üzleti ügyben egyértelműen visszakereshetők legyenek

A hivatalos levél szabványformája

 
 

 

A boríték mindig céges, megadva a pontos cégnevet, címet telefon és faxszámot.

Címzése mindig gépírással történik.
Kivétel: például olyan protokolláris meghívók, amelyek kitöltése is kézzel történik; ilyenkor a boríték címzése is kézírásos, valamint ehhez hasonlóan a személyes jelleggel bíró hivatalos levelek borítékjainak címzése is.
 
 

 

fax

 

 

Fax. Az egyéb (már nem) különleges írásbeli levelezést a fax testesíti meg. Rendkívül praktikus, gyors, de költsége magas, így az ésszerűség egyszerűsítésre kényszerít. Következésképpen a minimálisra csökkenti a megszólítási és az elköszönési formákat, a szövegben pedig az adott nyelvnek megfelelő rövidítéseket alkalmaz.

Világszerte használják a fax céges formanyomtatványait. Ezek a legszükségesebb állandó és aktuális információkat tüntetik fel. Az automatika a hívó és a hívott kódját, valamint a hívás időpontját is rögzíti (a hívónál és a hívottnál egyaránt).

Nincs szükség a címzési és az elköszönési udvariassági formulák alkalmazására. Ha ezt mégis megteszik, az fokozott udvariasságot (és költséget) jelent.

A fax a technika és az ügyintézés következtében esetleg illetéktelen kezekbe is kerülhet, így gyakran szerepel rajta a jogtalan felhasználás tilalma.
 

Fax-minta

 
 

Tovább           Képtár          Tartalomjegyzék

                     A családon belüli ajándékozás
 
 

A családon belüli ajándékozás az intim kapcsolatok szférájába tartozik. Többnyire a gyakorlatiasság a mérvadó. Családtagok között semmi sem tilthatja a fehérnemű és a legkülönbözőbb ruhadarabok ajándékozását, és nem érthető félre az ékszer sem.
 

 

 

Egy praktikus ajándék gyakran sokkal jobban kisegít, mint egy használhatatlan, drága meglepetés. Éppen ezért nem ítélhető el a megkérdezés: "Mit szeretnél a születésnapodra?"
 
 

 

Tovább           Képtár          Tartalomjegyzék

 

 

 

 Otthoni látogatáskor

 
 
 

 

Otthoni látogatáskor a háziasszonynak virágot illik vinni vagy küldeni. Ha a virágot személyesen viszik, többféle bonyodalom adódhat. A kabátlevételnél nem tudjuk a virágot hova tenni, a virág borítóját le kell venni, de esetleg nincs hova dobni, a háziasszony sorban fogadja a vendégeket, s miután a virágot átvette, a vázába kellene tennie, helyét azonban nem hagyhatja el, az előttünk vagy utánunk érkező kényelmetlen helyzetben érezheti magát, ha elfeledkezett a virágról stb. Ezért a virágot ajánlatos küldeni, mégpedig úgy, hogy a vendéglátás előtti órákban érkezzen meg. Ha feledékenység vagy a helyi szokások nem ismerete következtében nem küldünk virágot előzetesen, a mulasztás másnap köszönő névjeggyel vagy levéllel kísérve az etikett megsértése nélkül pótolható. A küldött virágot az említettek szerint illik "közszemlére" kitenni, és a küldőnek (érkezéskor, társalgás közben) esetleg szóban is megköszönni.

A csokor nagysága az alkalomtól függ, különösen ünnepélyes vagy magas szintű meghívásoknál szokás virágkosarat küldeni. A rangra itt is ügyelni kell: a főnök által küldött csokor (kosár) nagyobb, mint amit a beosztottja küld.
 
 
 

 

Tovább          Tartalomjegyzék

 
 
 

 
 
Az ültetéses étkezés

 

Ültetéses étkezéskor előre megtervezik az ülésrendet, amelyet a vendégek nagyobb száma esetén a vendéglátó esetleg rajzban előre közöl a vendégeivel. A vendéglátók ebben az esetben általában ragaszkodnak a konvencionális ülésrendhez. A fesztelen összejöveteleken elegendő kijelenteni, hogy mindenki azzal ül valamelyik asztalhoz, akivel akar. Az ülésrendes étkezéseknél azonban fontos a sorrend betartása és nem mindegy, kik számára tartják fenn az úgynevezett díszhelyeket. A nemzetközi szokások szerint a férfi díszvendéget a háziasszony jobbjára, a női díszvendéget a házigazda jobbjára ültetik. Ez a szokás egyre inkább terjed és kiszorítja azt a régebbi szokást, hogy a férfi díszvendéget a háziasszony baljára ültetik. Mindkét változatnak azonban hátrányai is vannak. Ha például megmaradunk azon szokás mellett, hogy a háziasszony és a házigazda egymással szemben ülnek az asztalnál, úgy hat vagy tizenkét személy részvétele esetében az egyik helyen mindig vagy két úr, vagy két hölgy kerül egymás mellé. Ez azonban általában nem kívánatos. Ilyenkor csak az az apró trükk segít, hogy az asztalfőt nevezzük ki díszhelynek és a háziasszony ettől jobbra kap helyet. Hat személy esetében viszont a nemzetközi ülésrend javasolható, mert az ellenkező esetben két házaspárnak egymás mellett kellene ülnie.

Még ma is érvényes az az általánosan elfogadott alapelv, hogy házaspárokat nem szabad egymás mellé ültetni a "szerelmesek szétültetése azonban halálos bűn". Természetesen nagyon kellemes lehet új ismeretségek kötése, az ismerősökkel való baráti beszélgetés, a legújabb hírek megtárgyalása. Az információcsere a későbbi négyszemközti megbeszéléseket is megalapozhatja. A házaspárok szétültetése azonban lemondást is eredményezhet, például olyankor, amikor a házaspárok elfoglaltságaik miatt az egész hetet egymástól távol töltik és nincsen kedvük a szombat estét azzal tölteni, hogy idegenekkel fecsegjenek.

A házigazdának ezért nem kell mereven a házaspárok szétültetéséhez ragaszkodnia, hanem megteheti, hogy vendégeit azok kívánságainak megfelelően ülteti az asztal köré. Hiszen a vendégség sikere végső soron a vendégek jó hangulatától függ.

Manapság egyre jobban teret nyer az a felfogás, hogy olyanok kerüljenek egymás mellé, akiknek közös az érdeklődési körük és ezért szívesen beszélgetnek egymással.  Még ha régebbi szabályok szerint két üzleti konkurens egyenrangúnak is számítandó, nem célszerű őket egymás mellé ültetni. Különleges figyelmet kell szentelni a külföldi vendégeknek. Az ülésrendet ebben az esetben úgy kell kialakítani, hogy az illető nyelvi szempontból ne legyen tökéletesen elszigetelve. Ha előre látható, hogy a szokásos ülésrend betartása esetében nem lesz kivel beszélgetnie, el kell térni a szabálytól. Vannak olyan ülésrendi problémák is, amelyeket az asztal alakjának megfelelő megválasztásával lehet megoldani.
 
 
 

(A házigazda és felesége sárga színnel van jelölve, azonos színek házaspárokat jelentenek). Ünnepélyes étkezési alkalmakkor a házaspárok nem ülnek egymás mellett

 
 

Ma már az is meg van engedve, hogy ünnepi összejöveteleken a házastársak egymás mellett üljenek

 
 

Esküvői étkezés ülésrendje: a menyasszonytól jobbra a vőlegény apja ül (világos zöld) a menyasszony anyjával (lila). A vőlegény balján ül az édesanyja a menyasszony apjával.

 
 
 

Egy estély csak akkor lehet sikeres, ha a vendégek jól érzik magukat. Evégből a hagyományos ülésmódot, amikor a házastársak nem ülnek egymás mellett, fel is lehet lazítani. A házastárs nélkülieket is úgy kell elhelyezni, hogy jól szórakozhassanak

 
 
 

Tovább           Képtár          Tartalomjegyzék

Jótanácsok a munkahelyi viselkedéshez

 

Ha az üzemi klímára is rajzolnának napi időjárási térképet, az aligha különböznék a szokásos térképtől. Az üzemi életben ugyanis hasonló változásoknak vagyunk kitéve, mint az időjárásban - hol viharos, hol csodálatosan szép az idő. Szerencsére az üzemi klímát jó irányban befolyásolhatjuk. A befolyásolás lehetősége annál nagyobb, minél kisebb az üzem. A nagyobb üzemekben csak a közvetlen környezetünkre tudunk hatni. Akárcsak az élet más szféráiban, itt is nagyon sokat segít a tapintatos viselkedés. Ezzel a közelgő "vihar" csírájában elfojtható, vagy a fennálló jó idő hossza megnyújtható. Egyesek azt állítják, hogy a tapintat - a mások iránti tiszteletteljes és udvarias viselkedés - meg nem tanulható. Ez azonban könnyen megcáfolható, ha a tapintatot úgy értelmezzük, mint a beleérzési képesség, az értelmes, tiszteletteljes és szívélyes viselkedés kombinációját. Az üzemi szférában, ahol a hierarchikus tagolódás elkerülhetetlen, különösen nagy szerepe van annak, hogy bele tudjuk képzelni magunkat mások helyzetébe. Ez egy kis gyakorlással elsajátítható. Hiszen minden főnök volt az életében beosztott is, és vissza tud emlékezni akkori nehézségeire és érzéseire, még ha ezeket be is lepte egy kicsit a por. Kartársak között pedig nyilvánvalóan nem okozhat nehézséget, hogy egymás szerepébe képzeljék magukat. Annak a megértése nem okozhat nehézséget, hogy az üzemet, a termékeket vagy a vevőkört érintő döntések tekintetében nem lehet kinek-kinek az egyéni óhajait figyelembe venni. A munkahelyi viselkedési szabályok lényegében azonosak a magánéletéivel. A viselkedés "motorjában" az üzemi életet tekintve is a barátságosság az "olaj".

Ami a köszönést illeti, mindenkor annak kell "jó reggel"-t köszönnie, aki belép az irodába, a műhelybe vagy a csarnokba, illetve aki elmegy a portás mellett vagy belép a liftbe. A csukott ajtót ugyanúgy tiszteletben kell tartani, mint otthon és csak kopogtatás és a belépési engedély megadása után szabad belépni.

A dohányosoknak előbb mindig engedélyt kell kérni (feltéve, ha nem tilos a dohányzás a vállalat egész területén) és kölcsönös kompromisszumokat kell kötni. Előadásokon, különösen azokon, amelyeket fiatalok számára fanfolyamokra való jelentkezési célokkal tartanak, még egy szabályt érdemes megtartani: még csak ne is kérdezzék meg, szabad-e dohányozni és legfeljebb azt a cigarettát fogadják el, amellyel az előadást tartó főnök a résztvevőket megkínálja. Ilyenkor célszerű azt is kivárni, hogy köszönéskor vagy búcsúzáskor a főnök kezet nyújt-e vagy sem.

A magánélettel ellentétben, ahol a kézfogásra vonatkozó szabályok már fellazultak, a vállalati szférában megmaradt az a szabály, hogy elsőként a főnök ad kezet. Viszont hogy az egy hivatal vagy irodai helyiségben dolgozók, az egyes építési munkacsoportok vagy a futószalag mellett dolgozók hogyan döntenek a kézfogást illetően, ezeknek a csoportoknak a döntésétől függ. Célszerű, ha a csoportok előbb megismerik egymás erre vonatkozó álláspontját és eszerint döntenek. Egyeseknek ugyanis az a véleményük, udvariatlanság, ha a csoport tagjai, állandóan kézfogással üdvözlik egymást. Másokat pedig idegesít, ha minden reggel "körutat" kell tenniük. Ezzel kapcsolatban a nemzetközi ajánlás az, hogy gyakori találkozások esetében - elsősorban a munkahelyekre érvényes ez - elegendő az egyszerű köszönés és ugyanolyan udvariasnak számít, mint a kézfogás. Bemutatkozásnál azonban, hosszabb időre való búcsúzásnál és a szabadságról való visszatéréskor továbbra is nyugodtan használható üdvözlésként a kézfogás. De ha idegen országban tartózkodunk, célszerű annak szokásaihoz alkalmazkodni.

A ruházat és beszédmodor tekintetében való alkalmazkodás az üzemi szférában is fontos. A vállalatról vagy az intézményről kialakított képtől függően az elvárások nagyon különbözők lehetnek. Amit például egy divatos butik tulajdonosa megengedett a személyzet számára - mindig a legutolsó divat szerinti öltözködés -, egy előkelő vállalkozás titkárnője vagy egy banktisztviselő számára nincsen megengedve. Továbbá ahol fiatalok vásárolnak ruhaneműt, az eladó egészen más stílusban tárgyalhat a vevőivel, mint az olyan üzletben, ahol a konzervatív ízlésnek megfelelő, elegáns ruhákat árulnak. A fiatalok nyelvezete, szókincse bankban sem helyénvaló. Ha például egy ügyfél valamilyen részvény iránt érdeklődne, de a választ számára elviselhetetlen szókincsű zsargonban kapná meg, biztosan még aznap egy másik bankba vinné a pénzét.

Ami az ügyfelek iránti viselkedést illeti, célszerű, ha a cég vagy vállalat egyértelműen lerögzíti, érvényes-e a mottó: "Az ügyfél a király". Tekintsük példaként a bemutatást. A magánéleti szokásokkal ellentétben az új munkatársakat először a főnöknek, majd a többi munkatársnak szokás bemutatni. Ha pedig egy beosztott valamilyen okból be akarja mutatni a cég egyik ügyfelét a főnöknek, ezt így kellene tennie abban az esetben, ha a vállalati hierarchia betartása elsőrendűen fontos: "Molnár úr, engedje meg, hogy bemutassam Szabó igazgató úrnak". De ha az igazgató kifejezetten kéri, hogy az ügyfél nevét említsék meg másodikként - ez a bemutatás hagyományos módja szerint azt jelenti, hogy az ügyfél a magasabb rangú - akkor e szerint kell eljárni. Az üzemi életben az ezzel kapcsolatos bonyodalmakat a következő formula segítségével lehet elkerülni: "Molnár úr, ez itt a főnököm, Szabó úr". Ez a bemutatási forma a mai viselkedési módokhoz jobban illik. Az ügyfél helyzetére vonatkozó egyéb előírásoknak is tökéletesen egyértelműeknek kell lenniük. Egyetlen beosztott számára sem kellemes, ha folyton villámgyorsan kell döntenie, kit tekintsen magasabb rangúnak, az ügyfelet vagy a főnökét. Ilyen helyzet adódhat például olyankor, amikor egy ügyfelet a kijárati ajtóhoz kell kísérnie, közben azonban észreveszi, hogy a főnöknő a kabátjáért nyúl. Amikor az ilyen esetek először következnek be és még nincsen arra vonatkozó utasítás, hogyan kell ilyenkor viselkedni, utólag meg kell kérdezni, mi a teendő az ilyen esetek megismétlődésekor. Az ilyen kérdésre a főnök csak akkor fog mérgesen reagálni, ha nem a megfelelő időpontban teszik fel azt. A főnökök többsége a vállalati érintkezéseknél úgyis a praktikumot szokta előtérbe helyezni, ennek megfelelően nem szokta elvárni, hogy bárki is fölálljon, amikor odamegy az illető íróasztalához, vagy letegye, ami éppen a kezében van, hogy ki tudja nyitni neki az ajtót. Még a vezető állású nők sem várják el, hogy férfi beosztottjaik olyankor is kinyissák nekik az ajtót, amikor a kezük annyira tele van iratokkal, hogy erre szinte képtelenek is. Sőt az a gyakoribb, hogy ilyenkor a női főnök segít a férfi beosztottnak. Az egy munkahelyen dolgozó férfiaknak és nőknek szintén segítőkészeknek kell lenniük egymás iránt. Mindig az segítsen a másiknak, aki kevésbé van megterhelve. Ennek a rendszernek természetesen kölcsönösségen kell alapulnia. Ha valaki a segítséget mindig egyirányúan fogadja el, de ő maga sohasem segít, a másikban egyhamar az az érzés támad, hogy kihasználják.
 
 

Nem nagyon akad olyan főnöknő, aki megkívánja, hogy a beosztottjai felugráljanak, amikor belép

 

Ma már szinte mindenki tisztában van vele, hogy a bajtársias viselkedés nemcsak javítja a munkahelyi közérzetet, "klímát", hanem gyorsabban hoz eredményt is. Viszont az a következtetés, hogy ilyenkor automatikusan "tegeződni" kell, erősen vitatott. Persze számos vállalati közösség tagjai ezt egyszerűbbnek vélik és egyhamar áttérnek a tegeződésre. A csoporton belül azonban ennek nem szabad kényszerré válnia. Az egyén döntési szabadságát az üzemi életben nem szabad korlátozni. Éppen ezért most is érvényes az a megállapítás, hogy a tegezés visszautasítását "duzzogás" nélkül kell elfogadni. Arra vonatkozóan, hogy a tegezést ki ajánlja fel, a magánéletben ez érvényes: aki jelentősen fiatalabb - ha tehát generációs különbség van -, várja meg, amíg az idősebb kezdeményez. Ha nem nagy a korkülönbség, teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő-e a kezdeményező.

Fontos azonban, hogy a tegeződést sem a magánéletben, sem a vállalatoknál, intézményeknél nem szabad senkire sem rákényszeríteni. A vállalatoknál viszont ismét belép a képbe a megkerülhetetlen hierarchia. Ha tehát beosztottról vagy tanulóról van szó, ne próbálja kezdeményezni a tegezést a főnökkel. Viszont a főnök se térjen el a szokásos magázástól megállapodás nélkül, mert ezt leereszkedő tegezésnek foghatják fel.

Egyre gyakrabban vetődik fel a kérdés, mi történjék "másnap", tudniillik a vállalati ünnepségek utáni reggeleken. Hiszen az ilyen mámorosan vidám állapotokban óriási "testvéresülések" szoktak megtörténni, amit az általános macskajajos állapot még fel is erősít. De ha valaki józan állapotban rájön, hogy a tegeződés fennmaradása a munkájának árt, jól teszi, ha a következő találkozásnál ezt szóvá teszi. Ilyenkor is meg kell találni azt a tiszteletteljes hangot, amely a másikat nem sérti. Hiszen végül is mindenki tudja, hogy az alkoholos befolyásoltság állapotában levő agy másképpen működik, mint az ésszerűen gondolkodó "munkafej". Ilyen esetben tehát nem érvényes az a mondás, hogy "hallgatni arany". A mondás olyan esetekre sem érvényes, amikor a munkatársak közti egyetértés elérésére van szükség. Ha valaki fogcsikorgatva tűri egy kolléganőjének az illatfelhőjét; aki nem szól a rendetlenségért; az ablak állandó nyitva tartásáért; az íróasztalon való vajaskenyér fogyasztásért és a pontatlanságokért, magára vessen, ha az üzemi klímát "nagyon felhősnek" érzi. Mindezekről a dolgokról okos és tárgyszerű beszélgetéseket kell folytatni. Ezzel elkerülhető a rossz hangulat kialakulása és könnyebbé válik egymás szempontjainak a megértése. A beszélgetéseket úgy kell lefolytatni, hogy a másikat ne bántsuk meg, de világosan körvonalazzuk, melyek tűrőképességünk határai. A munkahelyre is érvényes, hogy a tiszteletteljes és barátságos viselkedés nyomán az üzemi klíma barométere mindig "szép időt" fog mutatni.
 
 



Tovább           Képtár           Tartalomjegyzék

A haj

 

A haj ápoltsága szembeöltő. A frizura a divatot követi, mivel pedig manapság sokféle divatirányzat él egymás mellett, sokféle lehet. Egyaránt elfogadott a férfiaknál a hosszú haj, a nőknél a nagyon rövid is. A mindennapi életben józan megfontolás alapján kerüljük - még a hölgyek is - a bonyolult frizurákat, melynek elkészítése hétköznap reggelente időigényes, de rendben tartásához, igazításához napközben sem adottak mindig a körülmények. Azokban a munkakörökben, ahol egészségügyi, vagy biztonsági előírások miatt kendőt, sőt védősisakot kell hordani, a hajviselet is alkalmazkodik ehhez. Ünnepélyesebb alkalmakhoz, mint színházlátogatás, vállalati vagy családi ünnepség, az ilyen hajviseletből is mindig kihozható egy elegáns, modern alkalmi frizura.

Ha egyes hajviseletek még ma is meglepnek - mint férfiaknak a varkocs, a fekete bőrűek arfo-frizurája vagy a démonian szemre fésült hölgyfrizura - gondoljunk arra, hogy különleges vagy legalábbis számunkra különleges szokások a történelem során szép számmal akadtak. A buddhista boncok ma is kopaszra borotválják a fejüket, a kínaiak a borotvált fejükön varkocsot hagytak, az ókori Rómában a vörös haj volt a női divat, és a germánokkal vívott harcok idején jött divatba az aranyszőke, a flamand barokk ízlés szerint viszont a barna haj volt szép, a szőke nők sötét púderrel színezték hajukat; a sok pici copfba csavart arfo-frizura faji, társadalmi kiállást volt hivatva kifejezni, a Beatles-nemzedék folyamatosan növekvő haja, majd a hippik rendezetlen, hosszú haja ugyancsak egy társadalmi mozgalom kifejezője volt.

A frizura formája tehát sokféle lehet, ami azonban minden hajviseletnél egyöntetű követelmény: a haj tisztasága, ápoltsága. Minden hajfélénél kínál a szépítőipar megfelelő kezelési eszközöket, és csak minimális gondosság kell ahhoz, hogy ezeket saját érdekünkben a legjobban kihasználjuk.
 
 

A ruházat ápoltsága

 

Az ápoltság ebben az esetben az öltözet, minden ruhadarab tisztaságát, frissességét és jólvasaltságát (ahol a vasaltság szükséges) jelenti. Otthonról való induláskor ez nem jelenthet problémát. Hosszabb utazáskor is felkészülhetünk erre, a megfelelő váltás megfelelő csomagolásával. A legkönnyebb ez turistaúton, amikor a könnyű, vagy szabadidő-öltözetek rendben tartása nem igényel munkaigényes műveleteket. Hivatalos úton szükség esetén (főleg a férfiaknak igénybe kell venni a szállodai szolgáltatásokat, mint a mosatás, vasalás. Egy gyűrött ing, egy leszakadt gomb is kellemetlen benyomást kelthet, s azután nem értjük partnerünk visszafogott magatartását.

Egyes divatirányzatok, vagy helyesebben egyes társadalmi mozgalmak ruhaviselete készakarva szembeszállt az öltözet ápoltságával is. Az elmúlt években ilyen volt a rongyos, a kopott, a rojtos farmernadrág, de a hippydivat vad korszakát kinőve ezeket az öltözeteket is tisztán viselik, a koptatás-nyüvés mesterséges, a foltozás is.

A munkaruhánál a divat háttérbe szorul, és a viselet praktikussága összefonódik a tisztán tarthatóság, a moshatóság, a tartósság követelményeivel. Ezeket a követelményeket ma már professzionista cégek elégítik ki.

A divatlapok, a divatrovatok, az öltözködési jó tanácsok mellett érdemes összefoglalni néhány, többnyire a változó divatokat túlélő szokást.

A divat kalandja az emberiség örök élménye. Egy kényszerszülte megoldás (mint az angol király átázott nadrágjának szárítása következtében bedolgozott él) századokra kiható divatot eredményezhet. Divat születhet kényszerből, politikai rendszerváltásból, társadalmi átalakulások következtében, tudatos divatváltoztatási törekvésekből, vagy ösztönös divatújításokból.
 
 

Tovább           Vissza          Tartalomjegyzék

A leülés

 
 

A leülés az étkezés első mozzanata (az esetleg állva elfogyasztott aperitif után). A székhez kísérés és a leülésben a hölgyeknek nyújtott segítség után mindenkinek magának kell gondoskodnia a kényelmes ülésről. Ha a szék túlságosan távol van az asztaltól, nagyon előre kell hajolni, ha túlságosan közel, az a nélkülözhetetlen mozgásteret korlátozza; mindkettő helytelen és kellemetlen. Az előbbi esetben a szék elejére kell ülni, a hát támasz nélkül marad, a lábak viszont az állandó támaszkodás miatt hamar elfáradnak. Az előredőlésből kényszerűen adódik az asztalra könyöklés, a hátradőlésből az "elfekvés" - mindkettő illetlen. Igazán kényelmes üléskor úgy helyezkedünk el, hogy a comb alsó részének a szék teljes alátámasztást nyújt, mentesítve a lábakat (különösen a magas sarkú cipőt viselő hölgyeknél) a test fárasztó megtámasztásától; a derék meghajlításával könnyen az asztal (tányér) fölé hajolhatunk anélkül, hogy könyökünkkel kellene az egyensúlyunkat biztosítanunk; az étkezési szünetekben pedig enyhén hátradőlve derekunkat, vállunkat megtámaszthatjuk
 
 

 

Tovább.          Tartalomjegyzék

Tovább          Tartalomjegyzék

 
 

 

A homár

 
 

Ha a homárt nem a páncéljából kiszedve szolgálják fel, akkor kézmosó tálat tesznek az asztalra. Ha a lábát és ollóját akarjuk letörni, az állatot a bal kezünkkel (bal kezesek a jobb kezükkel) fogjuk meg erősen és vegyük a kezünkbe a megfelelő "segédeszközt". Ez lehet homárfogó, homárvilla, rákkés. Homárfogóra az esetek többségében nincs szükség, mert az ollót a konyhában úgy készítik elő, hogy a vendégnek csak homárvillát kelljen használnia a hús kihúzásához. A lábakat az izületeinél kell eltörni, és - ha a lábak nem túl vékonyak - a húst homárvillával húzzuk ki. Vékony lábak esetében a húst egyszerűen kiszívjuk. Előételként gyakran csak egy fél homár- vagy langusztafarkat szolgálnak fel. Ilyenkor csak a szokványos terítékre van szükség, mert a húst a kettévágott páncélból a villával ki tudjuk emelni, majd késsel és villával ugyanúgy szeleteljük, mint a hússzeleteket.
 
 

A homárt az étteremben úgy szokták elkészíteni, hogy a vendégnek az asztalnál már ne legyen szüksége hormárfogóra

 
 

A homárral sem boldogulunk az ujjaink nélkül

 
 

A homárvillával egyszerű a hús kihúzása

 
 

Tovább           Képtár          Tartalomjegyzék

Távolságtartások, testbeszédek

 

Amikor bizonyos politikai határok megszűnnek, népek háború nélkül egyesülnek, ez eleinte nagy öröm forrása. Csak később derül ki, hogy az eltérő szokások, más nevelési módszerek, esetleg más vallás vagy politikai nézetek miatt nehéz az egymással való kapcsolattartás új, mindenki által elfogadható formáit kialakítani. Ebben csak egyetlen dolog segíthet: meg kell őriznünk személyiségünk határait. Mindenkinek megvan a maga,  a helyzettől függő határvonalai és nem szeretnénk, ha azokat mások átlépnék. Ha ez mégis megtörténik, arra dühvel, bosszankodással, erőszakkal vagy sértődéssel reagálunk - vérmérsékletünktől függően.

A "határ" szót bizonyos külső mértékek kapcsán gyakran használjuk: Mindennek van határa - Valaki túllépte a határokat - Ez túllépi az elviselhetőség határát stb. Személyes határaink azonban nemcsak az elviselhetőség mértékét fejezik ki, hanem azt a szabad teret is, amelyre magunk körül szükségünk van. A személyes határ megőrzésének a szükségessége - ennek nincsenek válaszfalai - általában nem is tudatosodik bennünk. A magatartástudomány megállapításai alapján ismeretes, hogy az embernek négy különböző távtartó zónája van. Ezen a más emberektől való térbeli távolságot értjük. Az első zóna az intim távolságé. Ez a zóna a szoros testi érintkezéstől a mintegy ötven centiméter távolságig terjed. Ennyire közel magunkhoz csak bizonyos, általunk kiválasztott embereket engedünk. A következő a személyi zóna, amelyben a távolság ötven centiméter és körülbelül egy méter között van. Ekkora a  távolság egymás köszöntésekor, például kézfogáskor. A harmadik a társasági zóna, amely egy és két méter közé esik. A távolság munkahelyen bizonyos eszközök, például íróasztalok révén, meg is növelhető. A negyedik a nyilvános zóna. A távolság több méter, például egy szónok és hallgatósága között. Ilyenkor köszönésre nincsen szükség és az nem is szokásos.

Maradjunk még röviden a köszönésnél. Ha egy idegen vagy egy általunk nem túlságosan kedvelt ismerősünk hozzánk lép, a kezét a vállunkra teszi, hátba vereget, vagy egészen közel lépve fog velünk kezet, arra zavartan, sőt esetleg felháborodva reagálunk. Az illető ugyanis engedély nélkül betolakodott az intim szféránkba, ami a nemtetszésünket váltja ki. Az ilyen viselkedésre többnyire nem szavakkal, hanem más módon, az úgynevezett testbeszéddel reagálunk. A távolság növelése érdekében megpróbáljuk kinyújtani a karunkat, a fejünket hátravetjük, sőt - ez még egyértelműbb - egy lépésnyit hátrálunk. Ha viszont olyasvalakivel találkozunk, aki rokonszenves és az távolról nyújt kezet, kissé előrehajolunk vagy egy apró lépéssel közelebb lépünk. Ezáltal szavak nélkül közöljük az illetővel: "Kedvelem önt, nyugodtan közelebb léphet".

Vagy tekintsük az íróasztallal kapcsolatos következő példát. Ha az asztalnál ülő fölkel, megkerüli az íróasztalt és úgy üdvözli a látogatóját, szavak nélkül a következőt fejezte ki: "Közelebb szeretnék önhöz kerülni, mint amennyire azt az íróasztal, mint a közeledés gátja, megengedi". Ha ülve marad, ezt jelenti: "Először át kell gondolnom, milyen közel engedhetem önt" vagy "A hivatali hierarchia szerinti távolságot meg óhajtom tartani". Aki megtanulta ezt a nem szóbeli kommunikációs módot és tudatosan alkalmazza azt, másokhoz képest nagy előnyre tehet szert.

A testbeszéd apró jelzéseinek a többsége azonban tudat alatt következik be és olyankor is igazat mond, amikor azt szavakkal leplezni igyekszünk. A másokkal való kapcsolat létesítésében sokat segíthet, ha ismerjük a testbeszéd jelzéseit. Megkönnyíti annak megértését, hol akarja a partnerünk megvonni a maga határvonalait. Ennek közlését az illemszabályok szóban többnyire nem teszik lehetővé. Az illemszabályok ugyanis éppen a határok megőrzését vannak hivatva elősegíteni. Hál' Istennek, nem vagyunk robotok, tehát nem követünk merev szabályokat és ezért néha helyesebb, ha a másik emberrel kapcsolatban inkább az érzéseinkre hallgatunk és nem kutatunk az emlékezetünkben a helyzethez illő szabály után. Ez lehetővé teszi, hogy fogékonyabbak legyünk a másik ember testbeszéddel közölt apró jelzéseire.

A "Privát határán" kívül az embernek saját zugra is szüksége van. Ez lehet a lakás egyik sarka, bizonyos helye vagy akár egy külön szoba is. A saját zugunkba való minden behatolást határsértésnek érzünk, és a temperamentumunktól függően, bosszankodva, elutasítóan vagy dühösen reagálunk. A családon belül, ahol több embernek kell osztoznia ugyanazokon a helyeken, a határsértések megbeszélések segítségével elkerülhetők. A családon kívül a saját zúg biztosítása sokkal nehezebb. Tekintsük példaként egy vasúti kocsi fülkéjét, amely még üres. Az elsőként belépő utas leül és a kézitáskáját a mellette levő ülésre teszi. Ezzel kifejezésre juttatta, hogy a területét a szomszédos ülésre is ki akarja terjeszteni, szeretné, ha oda nem ülne senki. Ha most a következő utas pontosan erre az ülésre pályázik, az első utas ezen bizonyára nagyon felháborodnék. Sőt akkor is dühös lenne, ha az illető a vele szemközti ülésen foglalna helyet (hiszen több más ülés között választhatna). Ugyanis ekkor be kellene húznunk a lábunkat, mert a rendelkezésünkre álló hely beszűkülne.

Íme még egy példa. Egy másik vendég is helyet foglal annál az asztalnál, amely mellett az étteremben ülünk. Hallgatólagosan azt feltételezzük, hogy az asztalon levő helyet ketten igazságosan megfelezzük. Ha aztán egy

A nyíltság

 
 

 

A nyíltság gesztuscsoportjának jó példája. A behódoló kézmozdulatban teljesen felnyílik a tenyér, a széttárt ujjak fokozzák a gesztus hatását. A fej semleges helyzetben van, karok széttárva, lábak szétvetve. A férfi gesztusai alázatos, fenyegetésmentes magatartást jeleznek.
 
 

Tovább           Képtár          Tartalomjegyzék

szerre csak azt látjuk, hogy az újság a "mi" felünkre került, ott van az illető cigarettásdoboza, a borospalackja a poharával, a szalvéta, az bosszant bennünket. A helyzetet tovább rontja, ha az idegen egy szó nélkül elveszi előlünk az étlapot. A mindennapi életben azonban sok olyan alkalom adódik, amikor nem tudjuk kitűzni területünk határvonalait és nem tudjuk elkerülni, hogy mások "intim zónájába" be ne hatoljunk. A zsúfolt járműveken, autóbuszokon és vonatokon ez lehetetlen. Az ilyen helyzeteket el kell tűrnünk, annál is inkább, mert a többieknek is el kell tűrniük bennünket. Az ilyen helyeken azonban tapintatra van szükség.

A különböző zónák és a testbeszéd jelzései a kultúrköröktől is függenek. Még az sem érvényes mindenhol, hogy a fejbólintás "igent",  a fej jobbra-balra rázása pedig "nemet" jelent, hisz több országban például fordított a helyzet. Hasonló eltérések vannak a szembenézéssel kapcsolatban is. Beszélgetés közben szokás a személyi vagy társasági zónában maradva beszélgető társunk szemébe nézni. Ez érdeklődést és tiszteletteljes odafigyelést jelez. De ha valakire kis távolságból nézünk rá hosszasan, azt az illető "rábámulásként" érzi. Afrikában viszont az a megbecsülés jele, ha nem néznek rá arra, akivel beszélgetnek. Keleten pedig illetlenségnek számít, ha egy nő egy férfi szemébe néz. Más kultúrák képviselőivel való találkoz Képtár

 

Jog, erkölcs, illemszabályokEtikettFejbiccentésKalapemelésKézfogásPusziÖlelésKézcsókBemutatkozásBemutatásMegszólításMelyik oldalon?LépcsõÜlõhelySzínházbanRuhatárbanKi megy be elõször?Ki fizet?KözlekedésDohányzásTelefonálásNévjegyÍrásbeli udvariasságAjándékozásVirágÜltetéses étkezésÜltetés gépkocsibanMunkahelyi viselkedésKalapviseletNyakkendõCipõÉkszerTerítésPohárköszöntõViselkedés az asztalnálHomárRákKagylóOsztrigaCsigaHalSpagettiÉtkezés pálcikával TáncTestbeszéd. A nyíltságTestbeszéd. A megtévesztésTestbeszéd. Ellentmondó gesztusokTestbeszéd. RosszallásTestbeszéd. A felsõbbségNagyobb és fenyegetõbbNegatív gesztuscsoportAgresszív és készenléti gesztusokCsoportos gesztusok 1.Csoportos gesztusok 2.Csoportos gesztusok 3.Csoportos gesztusok 4.Csoportos gesztusok 5.Csoportos gesztusok 6.Csoportos gesztusok 7.Védekezés, agresszió, udvarlás 1.Védekezés, agresszió, udvarlás 2.Védekezés, agresszió, udavarlás 3.

 

 

Címoldal           Tartalomjegyzék

ásoknál tehát célszerű megkérdezni, viselkedhetünk-e a nálunk érvényes szabályok szerint. De még ha erre engedélyt kapunk is, akkor se feledkezzünk el arról, hogy mások személyi határai esetleg nem azonosak a miéinkkel.
 
 

Tovább          Tartalomjegyzék

 
 

Találat: 2452