A tarsadalom mikrostruktúraja. Kiscsoportok és szervezetek

A társadalom mikrostruktúrája. Kiscsoportok és szervezetek

1. A társadalom mikrostruktúrája

A társadalom mikrostruktúráján a társadalom csoportszerkezetét értjük. A csoportok (család,

rokonság, szomszédság, baráti kör, munkahelyi szervezet, stb.) az egyén szűkebb társadalmi

környezetét jelentik, az egyén és a társadalom között helyezkednek el. Ezek a csoportok

közvetítik az egyén felé a társadalmi hatásokat, beleértve a normákat, magatartási

szabályokat, szabályozva ezzel az egyéni magtartást. Ugyanakkor a csoportok adnak keretet

az egyéni aktivitás, magatartás megnyilvánulásainak, a csoporton keresztül tud hatni az egyén

a társadalomra. A csoporton belül tevékenykedve összegződnek az egyéni aktivitások és

hozzák létre a társadalmi jelenséget. Az EGYÉN - TÁRSADALOM tengelyen a csoport

középen áll. Itt történik meg a nagy átalakulás: az individuálisból szociális, a szociálisból

individuális lesz, azaz a társadalmi hatások beépülnek az egyén tudatába (interiorizálódnak,

bensővé válnak).

Egyén - csoport - társadalom

A csoport tehát kétarcú jelenség: egyéni és társadalmi jellegű is egyszerre. A csoportjelenségek egyik köre az egyéni magatartás alakulása társas közegben. Ilyen pl. az egyéni teljesítmény, tanulás, észlelés alakulása mások jelenlétében. Ez elsősorban a csoport-pszichológia kutatási területe. A szociológiára inkább az tartozik, hogy az egyéni magatartások hogyan összegződnek és jelennek meg mint egy csoport viselkedése. Pl. családi fogyasztás, családok életvitele, családi szokások, stb.

Egyén - Csoport - Társadalom kölcsönhatása

Az is a szociológiára tartozik inkább, hogy a csoporttagok hogyan rendeződnek helyzetekbe (státuszokba), magatartásuk, pl. teljesítményük által, milyen érzelmi viszonyok alakulnak ki közöttük, ezáltal a csoport hogyan strukturálódik. A társadalmi jelenségek az egyéni magatartások csoportokon belüli és csoportok közötti összegződéseként jelennek meg, az általában szűkösen rendelkezésre álló javakért folytatott küzdelem, versengés, verseny eredményeként társadalmi egyenlőtlenségek jönnek létre. (Osztály- és rétegstruktúra.) A társadalomban azonban az együttműködés, a kooperáció is jelen van, ennek eredményeként szervezőnek a társadalom különböző méretű egységei, mint az elsődleges csoportok (család, rokonság, szomszédság, baráti kör, munkahelyi kisközösségek), a másodlagos csoportok (szervezetek), a helyi társadalom, a nemzet, az állam.

A makrostruktúra meghatározza a mikrostruktúrát. Azt, hogy egy társadalomban hogyan élnek a családok, milyen a házastársak, a szülők és gyermekek kapcsolata végső soron (de nem közvetlenül) makrostrukrurális tényezők határozzák meg. A mikrostruktúra jelenségei ugyanakkor visszahatnak a makrostruktúrára is. A családi élet változásai nagy hatást gyakorolnak az össztársadalmi folyamatokra is. Pl. a családi fogyasztási szokások befolyásolják a belső piac működését, a gazdasági viszonyok, foglalkozási szerkezet stb. alakulását is.

2. A csoport fogalma, a csoportok típusai

A csoportok az egyének olyan együttesei, ahol:

a tagok együttműködnek valamilyen cél elérése érdekében,

együttes tevékenységük, személyes érintkezésük során közöttük kapcsolatok alakulnak ki.

a csoportcél elérésén való közös tevékenység során a csoport tagjai strukturálódnak, státuszokba rendeződnek, az egyes státuszokhoz eltérő elvárások fűződnek,

a csoport tagjai befolyásolják egymás szükséglet-kielégítését, önmegvalósítását, ez alapján szimpátia és antipátia kapcsolatok alakulnak ki közöttük,

a csoport tagjait összefűzi a közös érdek, közös normákkal, értékekkel, szokásokkal és hagyományokkal (csoportkultúrával) rendelkeznek, elkülönítik és megkülönböztetik magukat más csoportoktól ("MI" és "MIÉNK" tudat.)

Természetesen ezek a jegyek nem egyforma módon és intenzitással fordulnak elő az egyes csoportoknál.

A csoportot az különbözteti meg az ad hoc jelleggel összeállt tömegtől, hogy a csoportcél tartósan jelen van, a tartósan végzett közös tevékenység alapján kialakult struktúrával rendelkezik, amíg a tömeg strukturálatlan.

A társadalmi csoport fogalmát szokták szélesebb értelemben is használni, gyakran szinonim fogalomként az osztályok és rétegek helyett. Valójában az osztályok és rétegek tagjai között nem társadalmi kapcsolat, hanem társadalmi viszony van, amikor is az egyik egyén hat más egyén vagy egyének szélesebb értelembe vett szükségleteinek kielégítésére, de ezt a hatást (pl. termelő és fogyasztó, részvényes és munkás) között gyakran dolgok (termékek, áruk, pénz, tőke, stb.) közvetítik és nincs szükség a személyes érintkezésre. A csoport fogalmát szűkebb értelemben használva a kiscsoportokra és a szervezetekre gondolunk.

A kiscsoportokat C.H.Cooley amerikai szociológus (1864-1929) elsődleges csoportoknak nevezte. Olyan kis közösségeket értett ezen, amelynek tagjai között szoro 555d31f s érzelmi szálak vannak. (Család, baráti kör stb.) Az elsődleges csoportokat a spontán személyes érdeklődés hozza létre, az együttlét célja nem mindig tudatosul a tagokban, ugyanakkor érzelmi kielégülést nyújt, önmegvalósítási lehetőséget biztosít számukra a csoporthoz való tartozás. A csoport szerkezete és tevékenysége, a csoporttagok együttműködésének módja a külső környezet, a társadalom által nem szabályozott, ezért a kiscsoportokat informális csoportoknak is nevezik.

A másodlagos csoportok (szervezetek) tagjai között is többé - kevésbé rendszeres az érintkezés, ugyanakkor kapcsolatuk inkább személytelen, nincsenek közöttük szoros érzelmi szálak A másodlagos csoportok rendszerint nagyobb létszámúak, néhány főtől több tízezerig is terjedhet (pl. politikai pártok.) A másodlagos csoportok a társadalmi munkamegosztás termékei. Valamilyen fontos társadalmi cél elérése érdekében tudatosan, előre elhatározott módon hozzák létre a szervezeteket, a tagok együttműködésének módja formalizált, azaz írásban rögzített szabályok (szervezeti és működési szabályzat) írják elő, hogy adott helyzetben mi a teendője a szervezet tagjának.

Az elsődleges csoportok tagjai között teljes kapcsolat jön létre. A csoport tagjai teljes személyiségükkel vesznek részt a kapcsolatban, érdeklődésük egymás iránt totális, azaz a teljes személyiségre irányul.

A másodlagos csoportok valamennyi résztvevőjét figyelembe véve a tagok között a kapcsolat részleges, nem a teljes személyiségükkel vesznek részt az egymással való érintkezésben, érdeklődésük nem a teljes személyiségre irányul, csupán az érintkezés tárgya szempontjából tanúsítanak érdeklődést a másik személye iránt.

3. A csoport szerkezete

A csoporton belül többféle struktúrát is megkülönböztethetünk:

Alapstruktúra - a csoport alapvető tevékenysége, a csoport működése, funkcionálása során jön létre, ezért funkcionális struktúrának nevezzük.

Érzelmi struktúra - a csoport tagjai között létrejövő rokonszenv- és ellenszenv kapcsolatok.

Közlési struktúra - a csoport számára szükséges információkat kik továbbítják és kiknek.

Hatalmi és döntési struktúra - kik képesek mások tevékenységét, magatartását befolyásolni, kik hozzák a döntéseket.

3.1 A csoport alapstruktúrája

A csoportcél elérésén munkálkodva alakul ki a csoport alapstruktúrája, amit funkcionális struktúraként is neveznek egyes kutatók, mivel a csoport funkcionálása (működése) során jön létre. Ez az alapstruktúra a csoporton belüli munkamegosztáson alapul. A csoport eredményes működése, a csoportcél elérése feltételezi mindenekelőtt a csoportot együtt tartó, a közös tevékenységet megszervezni képes vezető vagy vezetők (irányítók, hangadók) kiválasztódását. A munkamegosztás tehát alapvetően az irányítás és a végrehajtás feladatkörök elkülönülését jelenti. A csoport strukturálódásában a munkamegosztás mellett az is szerepet játszik, hogy az egyes tagok milyen teljesítményt nyújtanak a csoportcél elérése során. A csoport tagjai ez alapján eltérő státuszokat vívnak ki maguknak, eltérő státuszokba rendeződnek:

vezető, irányító, kezdeményező,

jó átlagos szinten teljesítő tagok, akik megvalósítják a vezetők, hangadók elképzeléseit,

az átlagnál alacsonyabb szinten teljesítők, a "bűnbakok".

Az egyes státuszokhoz eltérő elvárások, szerepek járulnak. A vezetőnek irányító, kezdeményező szerepet kell játszania. Megbecsült státuszban az lehet a csoport tagjai közül, aki jó átlagos teljesítményt nyújt, a megfelelő teljesítményt elvárják tőle. Az átlagnál alacsonyabban teljesítőktől viszont elvárja a csoport, hogy próbáljanak meg felzárkózni az átlaghoz. Ha erre nem képesek, akkor legalább húzzák meg magukat, ne vegyenek részt a kezdeményezők, irányítók és a megbecsült státuszban levők vitatkozásában, amikor új feladatokat jelölnek meg és latolgatják a sikeres tevékenység esélyeit. Az átlag alatt teljesítők közül kerülnek ki a "bűnbakok", akiket kudarc esetén hibáztatni lehet, hogy a csoport elkerülje az összetartozás érzését romboló kudarcélmény elhatalmasodását, vagy a vezetőkbe vetett bizalom megrendülését.

A csoport vezetőnek azt ismeri el, aki a csoport átlagánál

jobb szellemi vagy fizikai képességekkel rendelkezik,

a csoport közös tevékenysége során jobban teljesít,

nagyobb kezdeményező készséget mutat,

képes a csoport számára olyan célt, feladatot találni, amelynek elérése, teljesítése során a csoporttagok pozitív élményekhez jutnak, személyes szükségleteik kielégülhetnek,

szeret a középpontban lenni, másokat irányítani.

A csoport alapstruktúrája tehát státuszokból és ezekhez fűződő elvárásokból, szerepekből áll. A csoporton belül a legmarkánsabban a vezetői szerep különül el. A csoportok jellegétől függően ez a szerep egy vagy több személyhez is kötődhet. A családban pl. az alapstruktúra a nagyszülők, a szülők és a gyerekek státusza adja. A mi kultúránkban a családfői státuszt a házaspárok együttélése esetén a férj, az apa látja el (családi pótlék folyósítása pl.). A feleségek, az anyák a hagyományoknak engedelmeskedve fenntartják ezt a látszatot akkor is, ha ők keresnek a legtöbbet a családban, ha ténylegesen ők hozzák a legfontosabb döntéseket, tehát valójában az anya a családfő.

A szerep és a státusz fogalompárt alkalmazni szokták a másodlagos csoportok (szervezetek) esetében is, megkülönböztetve a vezetői, beosztotti státuszt, amelyhez formalizált és informális (nem hivatalos) elvárások is járulhatnak. Az emberi magatartás kutatói a státusz és szerep fogalompárt a makro-strukturális jelenségek elemzésénél is felhasználják. Megkülönböztetnek pl. alapvető szerepeket mint pl. férfi, nő, felnőtt és gyermek, foglalkozásokhoz kötődő szerepeket (orvos szerep, tanár szerep), vagy egy adott interakcióhoz (pl. vásárláshoz, villamoson való közlekedéshez, orvosi rendelő felkereséséhez átmeneti jelleggel kötődő szerepet (vásárló, utas, beteg szerep). Ezekhez a szerepekhez is meghatározott elvárások fűződhetnek, amelynek ha az egyén nem tesz eleget, a társadalom valamilyen formában megbünteti (nem tekintik normálisnak a férfias nőt, a nőies férfit, a gyerekesen viselkedő felnőttet, kinevetik, megszólják, rendreutasítják.)

Az egyes szerepek között jelentős eltérések lehetnek, ezeknek való megfelelés feszültséget okozhat az egyén pszichéjében. (Pl. tanár a vizsgázó szerepében, orvos beteg szerepben, stb.) Szorongást okozhat az is, hogy valaki egy bizonyos foglalkozási szerepben mennyire tud megfelelni az elvárásoknak. Fiatal tanároknak gondot okoz, hogy miként viselkedjenek diákjaikkal szemben. Tipikus a két szélsőség: a diákokkal való "haverkodás" csakúgy, mint a tanári szerep túljátszása. Azt, hogy az egyén miképpen igyekszik megfelelni a státuszához kötődő szerepelvárásoknak, hogyan értelmezi az elvárt szerepet, szerepfelfogásnak, a társadalmi környezet által elutasított szerepértelmezést pedig szereptévesztésnek nevezhetjük.

3.2 Az érzelmi struktúra

A csoport alkotja az egyén közvetlen társadalmi környezetét. A csoport nagyon fontos az egyén számára, mert itt mérheti le személyiségének értékeit, a csoport tagjainak reagálásában érzékelheti azt, hogy magatartása megfelelő-e vagy helytelen. A csoportbeli közös tevékenység során próbálhatja ki valaki a képességeit, valamint a képességek fejlesztéséhez is nélkülözhetetlen a közös tevékenység. Az egyén önmagát, mint személyiséget, mint társadalmi lényt a csoportbeli közös tevékenység révén valósíthatja meg. A csoport az egyén számára biztonságot ad, átsegíti a nehezebb, válságosabb életszakaszokon, ezáltal stabilizálja a személyiséget. Az egyén számára nagyon fontos, hogy problémáit megbeszélhesse valakivel. Olyan személyhez fordul, aki iránt bizalommal rendelkezik. Az iránt érez bizalmat, aki számára szimpatikus. Az lesz számára szimpatikus, aki bizalomra bizalommal válaszol, aki hasonlóan megosztja vele gondját, segít tisztázni a problémákat, ha szükséges, segítséget is nyújt számára. A szimpátia alapja az egyén önmegvalósításhoz, testi, szellemi, szociális szükségleteinek kielégítéséhez nyújtott segítség vagy annak reménye.

Ellenszenvvel viseltetik az egyén azok iránt, akik megkérdőjelezik értékeit, akadályozzák önmegvalósítását, gátolják a szélesebb értelemben vett szükségleteinek kielégítését, vagy feltételezi esetleges külső jegyek, figyelmetlen vagy barátságtalan magatartás alapján azt, hogy az illető akadályozni fogja abban, hogy törekvéseit megvalósítsa a csoporton belül.

Közömbösnek tartja az egyén azt a csoporttársát, aki se nem segíti, se nem akadályozza önmegvalósítását.

A csoportbeli közös tevékenység és azt kísérő élmények hatására a csoport tagjai között rokonszenven és ellenszenven alapuló érzelmi struktúra alakul ki.

A csoport érzelmi struktúrájának mérésére a román származású amerikai kutató Moreno dolgozta ki a szociometria technikáját, amely kommunikációs és más szituációkban megvalósuló partnerválasztásokat dolgozza fel és ábrázolja (szociogram).

Ha egy csoporton belül néhány ember csak egymással kommunikál (zárt alakzatot alkotnak), ezeket klikkeknek nevezzük.

Egy csoporton belüli érzelmi (baráti) kapcsolatok ápolása idő- és energia igényes, ezért egy személy csak néhány más személlyel tud kialakítani baráti kapcsolatokat. Ezért a normális állapota a csoportnak az, hogy az érzelmi választások szóródnak, így mindenkire esik pozitív választás, mindenki választ barátjának valakit és mindenkit választanak. Ezen ideális állapottól a valóság rendszerint eltér és a csoportokban mindig akad olyan, akit nem választanak és ezért a csoport peremére szorul, marginalizálódik.

A funkcionális és az érzelmi struktúra normális csoportlégkör esetén nem esik össze, de nem is válik el abszolút módon. Akkor harmonikus a csoportlégkör, ha az érzelmi választások szóródnak, a funkcionális választások (pl. a vezető szerepére való kiválasztásnál) tömörülnek, azaz a csoport tagjai meg tudnak egyezni abban, hogy ki a legalkalmasabb a vezetői feladat ellátására. Az érzelmi választások szóródása arra utal, hogy a vezető (vagy vezetők, hangadók) személyétől függetlenül is tudnak maguknak partnert választani a csoport tagjai. Autokratikus a csoportlégkör, ha mind az érzelmi, mind a funkcionális választások tömörülnek, azaz a csoport tagjai nem merik egymást szabadon választani, mindegyikük a vezetőkkel, hangadókkal akar barátkozni, azok kegyeit lesik. Anarchikus a csoportlégkör akkor, ha mind az érzelmi mind pedig a funkcionális választások tömörülnek, a vezető személyében a tagok nem tudnak megegyezni, a klikkek által megosztott a csoport, a más klikkek jelöltjét elutasítják.

4. A család és társadalmi funkciói

4.1 A család fogalma

A család a társadalom legfontosabb elsődleges csoportja, mert

egyidejűleg több funkciót is ellát a társadalomban,

a csoportok közül a legstabilabb, mert a csoportcél tartósan jelen van.

A család alapvetően a társadalom reprodukálásának az intézménye, ezért a család meghatározását is ehhez a funkcióhoz kötjük, bár a családnak egyéb funkciói is vannak A család olyan elsődleges csoport, amelynek közös háztartásban együtt élő tagjait házassági kapcsolat, valamint e kapcsolatból származó utódokhoz fűződő vérségi kötelék vagy örökbefogadással létrejött kapcsolat fűz egybe. A családnak ez a meghatározása a leggyakoribb családformát, az u.n. kis- vagy nukleáris családot veszi alapul.

4.2 A család típusai

házaspári család

házaspár gyermekkel

egy szülő gyermekkel

több generációs család

együttesen gazdálkodó családok együttélése

lakáshiány okozta kényszerű együttélés

idős szülők gondozása miatt szükséges együttélés.

A Maci család példája: az egyszülős család veszélye. Az anya túlzott féltő szeretete, a gyermekekre való koncentrálása, erőteljes ragaszkodása a gyermekeihez akadályozza a gyermekek felnőtté válását.

A családtípusok gyakoriságára a háztartások adataiból következtethetünk, mivel a statisztika alapvető megfigyelési egysége a háztartás. A háztartás a családok gazdasági életének a formája. A háztartás "...azoknak az együttlakó személyeknek a köre, akik közös lakásban, vagy annak egy részében laknak, a létfenntartási költségeket részben vagy egészben közösen viselik és a hét egy vagy több napján rendszerint közösen étkeznek." Minden család háztartásban él, de nem minden háztartás tagjai alkotnak családot. Az egyszemélyes háztartások valamint a nem rokon személyek (pl. barátok) háztartása illetőleg a családot nem alkotó rokon személyek (pl. testvérek) háztartását nem család-háztartásnak nevezzük megkülönböztetve ezeket a család-háztartásoktól, amelyben együtt élők egy vagy több családhoz tartoznak. Ha háztartás egy családból áll, a család és a háztartás megegyezik, egy családos háztartásról beszélünk. Több családos a háztartás, ha több család él együtt egy fedél alatt úgy, hogy közösen gazdálkodnak.

4.3 Európai kitekintés: a háztartások szerkezete (Olvasmány)

Jelenleg Unió-szerte kisebb az egy háztartásban élők átlagos száma a korábbinál. Alátámasztja ezt a csupán egy vagy két főből álló háztartások növekvő száma.
 

Az 1990-91-ben lezajlott népszámlálások szerint az Európai Unióban (EU 12) 131 millió háztartás volt, összehasonlítva az 1981/82-es népszámlálások idején felvett 111 milliós adattal. E több mint 18 %-os emelkedés messze magasabb volt, mint az EU össznépességének emelkedése (2,6 %) ugyanezen időszak alatt.

A 131 millió magánháztartás tette ki az össznépesség 98,7 %-át, összehasonlítva az 1981/82-es 98,5 %-kal.

Az egy háztartásra jutó személyek átlagos számának a két népszámlálás közötti csökkenését minden tagállamban tapasztalni lehetett, leszámítva Görögországot, ahol ez a szám stabil maradt 1981 és 1991 között. A magyarázat a születések csökkenő, a válások emelkedő számában és az egyre hosszabb várható élettartamban rejlik. Ez sok idős embert, mindenekelőtt özvegy nőket arra késztet, hogy egyedül éljenek. A tagországok közül csak a három dél-európai ország (Spanyolország, Portugália és Görögország), valamint Írország az, ahol az egyes háztartásokra eső személyek átlagos száma még három fölött volt 1991-ben. A háztartások létszámát illetően a leggyökeresebb változásokat a két szélső értéknél találjuk. Szembeötlő csökkenés volt a több mint öt taggal rendelkező háztartások számában, és erőteljes növekedés mutatkozott a csupán egy- vagy kéttagú háztartások számában. Az egyszemélyes háztartások száma alapvetően növekedett minden tagállamban az 1960-as évek óta, és most az összes háztartásnak több mint 30 %-át teszik ki Dániában, Németországban és Hollandiában.

Az Európai Unióban (EU 12) a háztartások több mint kétharmadában egyetlen család él. A többcsaládos háztartások kivétellé váltak (2 millió szemben a 90 millió egycsaládos háztartással).

A család leggyakoribb típusa a gyermekes házaspár (50 millió). 30 millió háztartás gyermektelen házaspárokból áll. Ez a megnevezés két nagyon különböző helyzetet takar, mert ide tartoznak azok a házaspárok, akiknek még nem volt gyermekük vagy gyermekeik már elhagyták a szülői házat, és azok a házaspárok is, akik egyáltalán nem akarnak gyermeket. Végezetül az Európai Unióban (EU 12) csaknem 9 millió olyan háztartás van, amely egy szülőből és egy vagy több gyermekből áll; itt a családfők túlnyomóan az anyák. Az egyszülős családoknak mindössze 15 %-ában családfő az apa.

Az Európai Unióban (EU 15) 140 millió háztartás volt. A legkisebb háztartásokat Svédországban találjuk (2,1 személy háztartásonként). Ausztria és Finnország átlagos adatai (2,4 és 2,5) megegyeznek Hollandiáéval, illetve Belgiuméval. Svédországban a háztartások csaknem 40 %-a egyetlen személyből áll. Ezután Dánia és Németország következik. Finnország (31,7 %) és Ausztria (29,7 %) enyhén az EU 12 átlaga (26,1 %) fölött van. Svédországban az összes háztartások több mint felében (53,5 %) nincsenek gyermekek. Ausztriában a családok 13 %-a tartozik az egyszülős kategóriába, szemben a finnországi 7 %-kal és a svédországi 8,5 %-kal.

4.4 A család, mint intézmény változása a 90-es években Magyarországon

A család, mint intézmény átalakulóban van. Erre utal az a tény, hogy 1990 és 1998 között folyamatosan csökkent a házasságkötések száma. 1998 és 2000 között kissé emelkedett, majd 2001-ben ismét csökkent a házasodási kedv.

A 15 éves és idősebb népességen belül csökkent a házasok, ezzel egyidejűleg növekedett a nőtlenek, hajadonok és az elváltak aránya. 1970-ben pl. a férfiak 69,9 százaléka, a nők 63,8 százaléka volt házas. 2001-ben a férfiak 56,1 százaléka, a nők 50,2 százaléka élt házasságban. Az utóbbi 30 év alatt a házasok aránya férfiak körében csaknem 13,8 százalékkal, a nők körében 13,6 százalékkal csökkent.

1970-ben a férfiak 24,7 százaléka volt nőtlen, a nők 17,2 százaléka volt hajadon. 2001-ben a férfiak 32,6 százaléka nőtlen és a nők 21,8 százaléka hajadon. A férfiak körében az utóbbi harminc évben csaknem 8 százalékkal növekedett a nőtlenek aránya. A hajadon nők aránya 1970 és 2001 között 4,6 százalékkal növekedett.

Az elváltak aránya 1970 és 2001 között a férfiak esetében 5,4 százalékkal, a nők körében 6 százalékkal nőtt.

Az első házasságukat kötők életkora növekedett. 1990-ben a hajadonok átlagosan 21,5 éves korukban mentek férjhez, 2001-ben pedig már 25 éves korukban vagy később. A 90-es évek elején a nőtlen férfiak 24 éves korukban, 2001-ben átlagosan 27 éves korukban kötöttek házasságot. E változások mögött okként egyaránt megjelölhetjük a tanulási időszak kitolódását, a saját egzisztencia megteremtésének a növekvő nehézségeit. (Munkához jutás, karrier-építés, lakásszerzés nehézségei.) Ezek a tendenciák főleg a magasabb iskolai végzettségűekre állnak, az alacsonyabban képzettek ma is korábban kötnek házasságot.

Ma már a házasságkötés nélküli együttélést a társadalom nem ítéli el. A kilencvenes években ugrásszerűen növekedett az élettársi kapcsolatban élők aránya. Házasságon kívüli tartós párkapcsolatban 2000-ben a 15-19 éves nők 67 százaléka, a 20-24 évesek 28,8 százaléka, a 25-29 évesek 18, 1 százaléka élt. Az ennél idősebbeknél már csökken a házasságon kívüli párkapcsolatban élők aránya. 2000-ben a 30-34 évesek 7,6 százaléka, a 35-39 évesek 6,2 százaléka, a 40-49 évesek 4,4 százaléka élt élettársi kapcsolatban.

Az egyes családtípusok aránya is megváltozott. 1970 óta csökkent a gyermeket vagy gyermekeket nevelő házaspárok aránya több mint 6 százalékkal. (1970: 56,1 százalék, 2001: 50,1 százalék.)

Az a családforma, ahol gyermekét egyedül neveli az anya, arányában növekedett. 1970-ben 8,9 százalék, 2001-ben 14,2 százalék volt.

Apa gyermekkel típusú családok aránya is nőtt, 1970-ben 1,3 százalék, 2001-ben 2 százalék volt.

A két- vagy többcsaládos háztartások aránya csökkent, a több generáció együttélése csak kényszer hatására jön létre. (Lakáshiány, öreg szülők gondozása.)

A tanulási idő kitolódása, a válások és özvegyülés miatt növekedett az egyszemélyes háztartások aránya is.

4.5 A család társadalmi funkciói

A család mint intézmény jelentősége akkor tárul fel, ha megvizsgáljuk, hogy milyen feladatokat lát el a társadalomban. A család szerepe a társadalom ( a gazdaság és a kultúra, a társadalomban élő ember személyiségének) történeti fejlődésével együtt változik, ami megmutatkozik az egyes családi funkciók jelentőségének alakulásában is. A család funkcióinak osztályozása számos módon lehetséges. Egyik lehetséges osztályozás a következő:

termelési funkció,

a fogyasztás, a létfenntartási szükségletek kielégítésének, a szabadidő eltöltésének biztosítása,

kultúra, az értékek átadása, a nevelés, a szocializáció, a családtagok magatartásának befolyásolása,

szexuális - reprodukciós funkció,

a személyiség stabilizálása, a családtagok érzelmi szükségleteinek biztosítása.

A család társadalmi szerepvállalásában a történeti fejlődés során megfigyelhető több olyan alapvető, hosszabb távon érvényesülő folyamat, ami a családok belső struktúráját valamint a családtagok kapcsolatát befolyásolja:

A termelés, a fogyasztás, a szabadidő eltöltése terén a család szerepe csökken, bár nem szűnik meg.

A kultúra, valamint az értékek átadásában, a nevelésben, a szocializációban is csökken a családok szerepvállalása, különösen az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező szülők esetében és növekszik az iskola és a kortárs csoportok befolyása.

Növekszik ugyanakkor a házastársak, a családtagok közötti kapcsolatban az érzelmi tényezők jelentősége.

4.5.1 A család termelési funkciója

Az ipari társadalom megjelenéséig a család volt a termelés alapegysége nem csupán a mezőgazdaságban, hanem az iparban is, hiszen a kézműipart is családi keretek között folytatták. A paraszti társadalmakban a család a mezőgazdasági termelés alapegysége. A tömegtermelésre épülő ipari társadalomban a társadalom többsége esetében a munkahely és a lakóhely nem esik egybe, a családi keretek között dolgozó kistermelők száma radikálisan csökken, mert nem bírják a konkurenciát a nagy termelő szervezetekkel. Napjainkban ismét növekszik azon családok száma, ahol a családtagok közösen vállalkoznak. A foglalkoztatási problémák növekedésével nő a kényszervállalkozók száma mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, ami növeli a család termelési funkcióját. A család gazdasági, termelési egységként való funkcionálása (a családtagok közösen végzik termelő, jövedelemteremtő tevékenységet) inkább kényszer, mint a családi összetartozást segítő tényező. A kisvállalkozók is addig támaszkodnak a családtagok munkaerejére, amíg meg nem erősödnek. A fejlődő magánvállalkozásoknál növekvő mértékben alkalmazottak végzik a munka zömét, és ezzel párhuzamosan csökkentik a családtagok igénybevételét.

4.5.2 A család fogyasztási funkciója

A család ma elsősorban nem a termelésnek, hanem a fogyasztásnak az egysége. A családi fogyasztás adja a belső piacon a kereslet döntő hányadát, ezért annak visszafogása negatívan hat mind az ipari mind pedig a mezőgazdasági termelésre, a szolgáltatások fejlődésére.

A családi fogyasztás egyben a családtagok létfenntartási szükségleteinek kielégítése is. Az elmúlt években a nők munkavállalása, a gyermekek tanulása miatt hétköznapokon ritkábban étkezett a család együtt, ezért sokan úgy vélekedtek, hogy a család fogyasztási funkciója is csökkenni fog. Ez a szemlélet a lakótelepi lakások építésénél is megmutatkozott, amikor lakókonyha és éléskamara helyett főzőfülkét és kamraszekrényt terveztek be csupán. A család fogyasztási funkciója függ természetesen attól, hogy a család életciklusa melyik szakaszában van. A családi fogyasztás szervezeti formája a háztartás, amelynek lényege a befolyt jövedelmekkel való közös gazdálkodás, a családtagok táplálkozási, pihenési, szabadidő eltöltési szükségleteinek kielégítéséhez a feltételek biztosítása. A családi munkamegosztás megszervezése is a családtagok jólétének biztosítására irányul, a háztartás fenntartásában, a házi munkák elvégzésében nyilvánul meg. A családi munkamegosztás rossz kialakítása konfliktusokhoz vezethet.

5.5.3 Kulturális, nevelési és szocializálási funkció

A gyermekek a családban sajátítják el az emberi érintkezés eszközét, a nyelvet. A gyermekek anyanyelvi kifejező készsége, a családban megszerzett ismeretek szintje befolyásolja iskolai pályafutásukat is. A családban történik meg az alapvető társadalmi normák elsajátítása, így a gyermekek társadalmi lénnyé nevelése, a szocializáció is a családban indul meg. A családban kell megtanulni a gyerekeknek azt, hogy kontrolálni tudják testi szükségleteiket. A családban tanulnak meg alkalmazkodni a gyermekek egymáshoz és másokhoz is. (Az "egyke" nevelésének nehézségei.) A sorozatos családi konfliktusok, és a családbomlás miatt csökken a gyermekek neveltségének, szocializáltságának szintje, ami hozzájárul a normaszegő, deviáns magatartási formák elterjedéséhez is. A család ellenőrzi is tagjainak tevékenységét, befolyásolja a családtagok magatartását. Mind a túlzott kontroll, mind pedig annak hiánya problémákat okoz a család és a családtagok életében egyaránt.

4.5.4 A család szexuális és reprodukciós funkciója

A házasság fogalma

A család mint a társadalmi reprodukció, a jövő generáció felnevelésének intézménye a házasságra épül. A házasság egy férfi és egy nő szexuális kapcsolatán alapuló, a társadalom által elfogadott együttélés.

Az élettársi kapcsolat

Napjainkban növekszik azon párok száma, akik egy vagy több éve együtt élnek, ugyanakkor kapcsolatukat jogi formában (házasságkötés) nem rögzítik. Ez az élettársi kapcsolat, amely egy férfi és egy nő nemi kapcsolatán alapuló tartós együttélést jelent, amelyet a társadalmi környezet tudomásul vesz ugyan, de nem tartja a házassággal (a társadalmilag elfogadott és elvárt együttélési formával) egyenértékűnek. Biológiailag és jogilag már felnőtt, de önálló egzisztenciával nem rendelkező, gyakran még tanuló fiatalok körében növekszik ez az együttélési forma, de növekszik a középnemzedék körében is, az elváltak gyakran az újabb házassági kudarcot elkerülendő, csak nem formalizált együttélésre vállalkoznak. Nem ismeretlen ma már ez a párkapcsolati forma a nyugdíjas nemzedéknél sem .

Egy vizsgálat során, amelyet az Európai Unió 12 országában végeztek a 15-24 éves nők 27%-a, a 15-24 éves férfiak 31,9%-a, az 55 éves és idősebb nők 10,4%-a, a hasonló korú férfiak 11,2%-a állította azt, hogy a házasságkötés nélküli együttélés jó dolog.

A férfi és nő közötti szexuális kapcsolat, a házasság történeti alakváltozásai

Ezzel a problémakörrel elsősorban a társadalomtörténet és az etnológia tudománya foglalkozik. A múlt században Bachofen és Morgan, valamint nyomukban Engels egyenes vonalúnak tekintették a házassági kapcsolatok fejlődését az ősközösségi társadalom szabályozatlan nemi viszonyainak megfelelő csoportházasságtól a többnejűséget vagy többférjűséget jelentő poligámián át az egy nő és egy férfi párkapcsolatára épülő monogámiáig. Engels ezt kapcsolatba hozta a magántulajdon kialakulásával és fejlődésével is. A későbbi kutatások nem igazolták sem az egyenes vonalú fejlődést, sem a magántulajdon közvetlen meghatározó szerepét pl. a névadási szokások alakulásában. Egy adott társadalom társadalmi - gazdasági viszonyai befolyásolhatják azt, hogy hány család él közös háztartásban, de valószínű, hogy minden korban a kiscsalád volt a meghatározó forma. A monogámia kialakulása és a magántulajdon fejlődése párhuzamosan, de nem ok-okozati összefüggésben ment végbe. A monogámia, mint a nemek együttélési formájának az általánossá válásában a nők társadalmi szerepének erősödése, végső soron a kultúra fejlődése játszik szerepet. A monogám párkapcsolatra való törekvés ugyanis nem biológiai program az emberben (az ember eredendően több páros lény), hanem értékválasztás, azaz kultúra kérdése, csak tudatos megfontolás és értékrendszer (erkölcs) alapján tartható fel. Érzelmileg és szexuálisan kielégítő kapcsolat esetén, a gyermekek nyugalmát, a család békéjét, a megszokott családi életformát, saját nyugalmát a nők és a férfiak túlnyomó többsége nem kockáztatja egy új és éppen ezért vonzó kapcsolat kedvéért. Természetesen, mint minden társadalmi intézmény, a monogám házasság sem működik tökéletesen. A szexuál-szociológiai vizsgálatok adatai szerint a házas nők kb. egyharmada, a házas férfiak kb. 55-60%-a tartott fent rövidebb - hosszabb ideig extra- maritális (házasságon kívüli) nemi kapcsolatot. A párok napjainkban az együttélés alapvető feltételének tekintik a megfelelő érzelmi kapcsolatot, ez pedig csak monogám kapcsolatban tartható fent. Az emberi életkor meghosszabbodásával a házaspárok ma elvileg több évtizedet tölthetnek együtt, ami alatt természetszerűleg több lehetőség is adódhat az érzelmi hőfok csökkenésére, válságok kialakulására. Lehetséges, hogy életük során az emberek többségének több párja is lesz, valószínű azonban az is, hogy ezek a párkapcsolatok, ameddig fennmaradnak, addig alapvetően monogámok lesznek.

A házasok arányának csökkenése

A család, a házasság társadalmi szerepének csökkenő vagy növekedő voltára különböztethetünk a népesség családi állapot szerinti megoszlásának vizsgálata alapján. 1996 január 1. állapot szerint a 15 éves és idősebb népesség 24,4!%-a nőtlen és hajadon, 55,9%-a házas, 11,4%-a özvegy és 8,3%-a elvált. Természetszerűleg a férfiak és nők családi állapot szerinti megoszlása eltérő. A 15 éves és idősebb férfiak 29,7%-a nőtlen, a nők 19,7%-a hajadon 1996 január 1.-n. Házas a férfiak 59,2%-a, a nők 52,9%-a.Özvegy a férfiak 3,9%-a, a nők 18,1%-a. Elvált a férfiak 7,2%-a, a nők 9,3%-a. E különbségek okai:

a nők fiatalabb életkorban kötnek házasságot, mint a férfiak,

a férfiak nagyobb halandósága miatt több az özvegyek aránya a nők között,

a férfiak nagyobb hányada köt új házasságot válás vagy megözvegyülés után mint a nőknek, a férfiak párválasztási esélyei nagyobbak, mint a nőknek.

1960 óta csökkent a házasságban élők aránya. 1960-ban a férfiak 71,5%-a, a nők 64,4%-a volt házas. 1960-ban a férfiak 23,7%-a volt nőtlen, a nők 17,3%-a hajadon. Összevetve az 1996 évi adatokkal, látható, hogy a házasok aránya az utóbbi három és fél évtized alatt év alatt a férfiak között 12,3%-kal, a nők körében 11,5%-kal csökkent. Szerepet játszik ebben az is, hogy 1960 óta Európa-szerte növekszik az első ízben házasságot kötők átlagos életkora. Az Európai Unió országaiban az első alkalommal házasodó nők átlagos életkora 25,4 év, a férfiak átlagosan 27,9 éves korukban lépnek először házasságra. A házasok arányának csökkenésében szerepet játszik az is, hogy az elmúlt három évtized során lényegesen növekedett az elváltak aránya. 1960-ban a férfiak 1,4%-a, 1996-ban 7,2%-a elvált. A növekedés mértéke több mint ötszörös. A nők körében csupán három és félszeres az elváltak növekedési üteme. 1960-ban a nők 2,6%-a, 1996-ban 9,3-a elvált. A házasok arányának csökkenésében szerepet játszik az is, hogy az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökken a házasságkötések száma is. 1980-ban Magyarországon 80.331 házasságot kötöttek, 1995-ben 54.000 -et.

A válások növekedésének okai

Az előbbiekben láttuk, hogy az utóbbi évtizedekben nőtt az elváltak aránya. Az 1960-as években házasságot kötöttek körében 25%, a hetvenes években kötötteknél pedig már 35-40%. 1960-ban ezer lakosra még 1,7 válás 1995-ben 2,3 házasság felbomlás jutott.

A válások oka az, hogy a házastársak már nem képesek elviselni konfliktusaikat. A házastársi konfliktusok adódhatnak a házastársak személyiségéből, eltérő szükségleteikből, a család rossz működéséből, de nem elhanyagolhatók a társadalomból jött hatások sem, beleértve a házastársak társadalmi helyzetének megváltozását, nem különben a társadalmi cél- és értékrendszer átalakulását. A válások okainak feltárása igen nehéz feladat, hiszen gyakran a házastársak sem tudják, hogy voltaképen mitől is romlott meg kapcsolatuk. Kétségtelen, hogy a nők munkavállalásának elterjedésével csökkent a nők egzisztenciális kényszerből való ragaszkodása a megromlott házassághoz. Növeli a konfliktus lehetőségét az erős érzelmi kapcsolatok meglétének társadalmi felértékelődése. Az érzelmek hőfokának természetes csökkenését sok pár válságként éli át. A lakáshiány, a szülőknél lakás, a megélhetési költségek növekedése, a munkanélküliség, az alkoholizálás mind a válások növekedéséhez vezet. (Itt pontosítanunk kell, mert a válások abszolút száma az utóbbi években csökkent, mivel a házasságkötések száma is lényegesen csökkent, ugyanakkor a válási arányszámok növekedtek, az újonnan kötött házasságok több mint 40%-a végződik válással.)

4.5.5 A család reprodukciós funkciója

Az ipari társadalmakra általánosan jellemző, hogy az élveszületések száma csökken. 1941-ben ezer lakosra 18,9 élveszületés jutott. 1995-ben az élveszületési arányszám 10,9. A családok Magyarországon nem képesek biztosítani a társadalom reprodukcióját. 1995-ben ezer lakosra 14,1 halálozás jutott, így a népesség fogy.

4.5.6 A család személyiség stabilizáló funkciója

A családtagok érzelmi szükségeltének biztosításával a család stabilizálja a személyiséget. Egyedül élők körében magasabb az öngyilkosok aránya, mint házasságban élőknél. A családban élés rendezettebbé teszi az életmódot, ellenőrzöttebbé a magatartást, stabilabbá teszi a személyiséget. Amennyiben a családi konfliktusok olyan mértékűvé válnak, hogy a család nem tudja ellátni funkcióit, az a családtagok személyiségére is veszélyeztetést jelent. Különösen a gyermekek személyisége károsulhat a család diszfunkcionális működése következtében.

4.6 A család szerkezete

A család elsődleges csoport, tehát szerkezettel is rendelkezik. A család funkcionális struktúráját is a státuszok és szerepek adják. A hagyományos patriarchális családban az apa a családfenntartó, a külvilág felé ő képviseli a családot. Az anya szerepe befelé fordulást, a család összefogását követeli meg. A nők tömeges munkavállalásával a hagyományos családi szerepek is átalakulnak. Átalakul a családi munkamegosztás, a döntéseket is közösen hozzák a házastársak. Vannak olyan családok, ahol a feleség képzettebb, többet keres. Itt a családfői feladatokat is a feleség látja el. A családi szerkezet átalakulására utal a gyermek szerepének felértékelődése is. Ma már a gyerekek is gyakran részt vesznek a család döntési folyamataiban. A serdülők, a fiatal felnőtt gyermekek autonómiája növekszik a családon belül. Mindez átalakítja a család mindennapi életét, a lakás használatának módját, a szabadidő eltöltésének szokásait is. A patriarchális merev családi szerepmegosztás helyébe a nők és a gyermekek nagyobb egyenjogúságán alapuló, demokratikus családmodell lép, amelyben a szerepek kevésbé határozottan különülnek el és állandóan jelen vannak a családtagok döntéseivel kapcsolatos napi viták. A demokratikus családot az anarchikus, bomló családtól azt különbözteti meg, hogy a családtagok képesek-e a vitákat és a viták mögött levő érdekkülönbségeket kezelni és a viták ellenére is kielégítően funkcionál-e a család, tudja-e biztosítani a családtagok létfenntartási és érzelmi szükségleteinek kielégítését.

Számos elmélet született a családi konfliktusokra, a család válságára vonatkozóan. Mint a mikrostruktúra valamennyi elemét, a családot is a makro-strukturális viszonyok határozzák meg alapvetően. A család válsága - a társadalom válsága. A technika fejlődésével, a civilizációs szint növekedésével, a társadalom demokratizálódásával az egyén mozgástere kitágult, az önmegvalósítás igénye általánossá kezd válni nem csupán a férfiak, hanem a nők növekvő hányadánál. Megfelelő társadalmi státusz elérése ma az egyéntől hosszabb ideig tartó felkészülést, tanulást, erőfeszítést igényel abban az életszakaszban, amikor családot kell alapítani, világra kell hozni a gyermekeket, és amikor a legtöbb szülői figyelmet, törődést igényelnek. A család nem kap a társadalomtól érdemi segítséget ezen ellentmondás feloldásához, sőt a gazdasági egyensúly helyreállításához, a gazdasági növekedéshez szükséges források jelentős hányadát a liberális politika a jóléti rendszerek lebontásával igyekszik megteremteni. A szociológiai vizsgálatok arra figyelmeztetnek, hogy az utóbbi években nem a nyugdíjasok, hanem a kisgyermekes családok megélhetési költségei növekedtek jobban és ez döntő mértékben hat a családok belső életére, reprodukciós és szocializációs funkciójuk betöltésére. Az értékrendszer is abban az irányban változik, amelyek a fogyasztással kapcsolatos értékeket helyezik előtérbe és ez személyiségfejlődés torzulásához, a társadalmi értelemben zsákutcát jelentő individualizációhoz, a másokra tekintettel nem levő egyéni érdekérvényesítés mint magatartási forma tömeges elterjedéséhez, végső soron a társadalom dezintegrációjához vezet, ami a család vonatkozásában a gyermekek világrahozatalának és felnevelésének, a szülői szerep vállalásának elutasításában jelentkezik.

4.7 Európai kitekintés: az európaiak viszonya a családhoz és a családpolitikákhoz (Olvasmány)

A családszerkezetben végbement számos változás és az egyén növekvő kultusza ellenére továbbra is a család marad a társadalom záróköve Európában. A családra vonatkozóan minden politikai irányzatnak (legyen az "bal" vagy "jobboldali") van elképzelése. Hogyan támogassuk a családot? Gondviselő feladatai (gyermeknevelés, idősgondozás) ellátása során? A nők munkába állásának megkönnyítésével? A nők otthon maradásának megkönnyítésével?

A legfontosabb kihívások a következők

a népesség fogyása és a társadalom elöregedése,

a családokat összetartó kapcsolatrendszer formáinak számosabbá válása és fellazulása,

a nemek közti újfajta viszony és annak a családra gyakorolt hatása,

a család és a fizetett munka viszonyában beállt változás,

az egyén növekvő kultusza, amely veszélyezteti a nemzedékek közti szolidaritást.

A család fontos eleme a sikeres gazdaság- és társadalompolitika kidolgozásának, mely a következőkre kell, hogy irányuljon:

jobb életminőség mindenkinek,

a foglalkoztatás növelése, elsősorban a nők és az idősek esetében,

fenntarthatóbb szaporodási szint,

a társadalmi integráció magasabb szintre emelése,

a gyermekek és az idősek gondozása minőségének javítása, a szolgáltatás szélesebb körre kiterjesztése,

összetartóbb társadalom, a nemzedékek közti "háború" elkerülése.

A többi politikához képest azonban a családpolitika számos országban háttérbe szorul. Mivel a családdal kapcsolatos dolgok java magánügynek minősül, finom egyensúlyt kell teremteni a magán- és az állami hatáskörök között. Az egyes kormányok dolga eldönteni, mikor és hogyan avatkoznak be. Az Európai Uniónak nincs közvetlen beleszólási joga a tagállamok családpolitikájába, ám fontos szerepet játszik a kapcsolódó politikák formálásában (foglalkoztatás, társadalmi integráció, szociális védelem, nemi egyenlőség).

A közelmúltban több felmérés is készült a családhoz való viszonyra vonatkozóan. A 25 jelenlegi uniós tagállam mellett Bulgária, Románia és Törökország területén végeztek ilyet. Az eredményeket téma szerint csoportosítva tették közzé.

Hogyan viszonyulnak az európai polgárok a család intézményéhez életminőségüket tekintve?(Olvasmány)

A felmérések tanulsága szerint az európaiak az életminőség megítélésében kulcsszerepet tulajdonítanak a családi kapcsolatoknak. Ez inkább a család részéről nyújtott támogatáshoz és a partnerkapcsolatban éléshez kapcsolódik, mint a gyermekvállaláshoz. Utóbbinak kisebb a jelentősége. Úgy tűnik, a család fontosabb az új tagállamok, mint a régiek polgárai számára, bár utóbbiakat nem szabad egy tömbként kezelni. A déli uniós tagországok (Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország) lakói számára a család fontossága nagyobb, viszonyulásuk inkább az új tagokéval rokon.

A gyermekvállalási hajlandóság kérdése

Az alacsony termékenység Európa-szerte gond. Elsősorban a magasan képzett nők vonakodnak gyermeket vállalni. Az államnak ugyanakkor nem szabad "kézi vezérlésre kapcsolni". A közvélemény elutasítja a közvetlen állami beavatkozást a születések számába és a családok életébe, melyek bizonyos viselkedési mintákat erőltetnek (a házasságkötésre való adminisztratív eszközökkel történő ösztönzés, a válás illetve az abortusz megnehezítése). Ehelyett az olyan, támogató jellegű beavatkozásokat hajlandók elfogadni, amelyek a választási lehetőségek számát bővítik, nem pedig szűkítik. Persze ez sem biztosíték arra, hogy a kívánatosnak tartott alternatívát választják.

Létezik-e még és milyen mértékben a nemzedékek közti szolidaritás?

Ennek a kérdésnek azért van különös jelentősége, mert a népesedési változások és a jóléti állam pénzügyi nehézségei miatt a gyermekek és az idősek gondozásának terhe egyre inkább a családok vállára kerül. Hajlandók-e erre az aktív korú polgárok?

A gondozás terhének a családok vállára való visszahelyezése kétélű fegyver: egyrészt csökkenti az állam jóléti kiadásait, viszont növeli az egyén, elsősorban a középkorú asszonyok terheit - éppen azokét, akiket az állam a munkaerőpiacon szeretne tartani.

A felmérések során a válaszadók közül a fiatalabbak nagyobb készséget mutattak arra, hogy az idősebbek gondozását felvállalják, míg az idősebb korosztályokhoz tartozók (maguk az érintettek) inkább saját erejükre szeretnének hagyatkozni.

Ez az eredmény rámutat arra, hogy sokkal nagyobb mérvű a nemzedékek közti szolidaritás, mint azt a nyilvános (médiában, politikai színtereken folyó) viták sugallják. Emellett egy másik felmérés tanúsága szerint az európaiak (EU-25) nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a nemzedékek közti ellentéteknek.

A fentiek mellett még meg kell jegyezni, hogy a felmérések alapján elmondható, a tagállamok lakóinak 85%-a nem érzékel konfliktust a nemzedékek között. Az átlagnál egyedül Görögországban és Franciaországban rosszabb a helyzet, mert ott a társadalom csupán 75%-a vélekedik így.

A család és a társadalmi integráció

A családi támogatás a fizetett munkahellyel rendelkezés mellett a társadalmi integráció második pillére Európában. Utóbbi (a munkahely) azonban önmagában nem elegendő, szükség van a család által is nyújtott kapcsolati hálóra. Emellett a család sok esetben pénzügyi támogatást is jelent, főleg ott, ahol az állam jóléti funkciói gyengék. A kirekesztődés elsősorban két társadalmi csoportot fenyeget: a munkanélkülieket és azokat, akik mögött nem áll család - az egyedülálló, kisgyermekes szülőket. E két csoport viszonyulása a leginkább kritikus a társadalommal szemben.

A munka és a család összeegyeztetése

A munkaképes korú lakosság 10-20%-ának jelent problémát a munka és a családi élet összeegyeztetése. Elsősorban a kisgyermekes családok esetében van ez így. Főként a munkaidő hossza jelent problémát. A részmunkaidős foglalkoztatás a heti 20-34 órát dolgozó nők esetében nagy könnyebbség. A férfiaknál nincs különbség e téren - feltéve, hogy hetente legfeljebb 48 órát dolgoznak.

Hogyan birkózhat meg a jelen kihívásaival az állami családpolitika a polgárok szerint?

A közvélemény-kutatásban résztvevőket megkérték, nevezzék meg azt a három területet, amelyet szerintük az államnak kiemelten kellene kezelnie a gyermekes családok helyzetének javítása érdekében. A következő opciók közül választhattak:

szülési és szülés utáni szabadság,

gyermekfelügyelet

gyermekek után járó juttatások,

rugalmas munkaidő biztosítása,

megfelelő lakáskörülmények,

adókedvezmény

a munkanélküliség csökkentése,

fogamzásgátlás és családtervezés hozzáférhetővé tétele.

A kapott eredmények alátámasztják a jelenlegi politikai irányvonalat: a válaszok többsége a munkahely-teremtést és a foglalkoztatás növelését jelölte meg a legjobb szociálpolitikai eszköznek a gyermekes családok esetén is. A régi uniós tagállamok lakói emellett a rugalmas munkaidőt és a gyermekfelügyeleti szolgáltatásokat (bölcsőde, óvoda, napközi) jelölték meg. Ezzel szemben a 10 új tagállamban a gyermekekhez kapcsolódó pluszköltségek állami csökkentését illetve kompenzálását, valamint gyermekgondozási támogatást várnak el inkább az államtól.

Összegzésképpen elmondható, hogy a felmérések alapján úgy tűnik, a család sok szempontból még mindig jól működik Európában, a polgárok java a megfelelő életminőséghez nélkülözhetetlennek tartja. A család és a munka világa kapcsolatát azonban át kellene formálni, elsősorban a hosszú munkaidő és a munkahelyi stressz vonatkozásában, támogatni kellene pénzügyi szempontból és megfelelő háttérszolgáltatások biztosítása által.

5. A szervezet és a társadalom

5.1 A szervezet fogalma és alapvető jellemzői

A csoportok minden formája az emberi szükségletek kielégítésére létrejövő kooperáció, együttműködés termékei. Az elsődleges és a másodlagos csoportok között azonban lényeges különbségek vannak.

A csoportok egy része az ember közvetlen társadalmi környezetét jelenti, ezek a kis csoportok, olyan szükségleteket elégít ki, amelyhez nem szükséges sok ember együttműködése (család: reprodukció, szocializáció, pszichés stabilizáció, fogyasztás, stb., barátság: pszichés stabilizáció, közös érdeklődés, segítség nyújtása, szomszédság: szintén a segítség nyújtásának legalább is a lehetősége, stb.)

A csoportok más része, a másodlagos csoportok vagy szervezetek olyan szükségleteket elégítenek ki, amelyek több ember hatékony együttműködését igényli. A hatékonyság biztosítása. szervezettség, az együttműködés módjának megtervezése, az együttműködés, a munkamegosztás hogyanjának rögzítése, formalizálása.

Szemben az elsődleges csoportokkal, amelyek tagjait teljes kapcsolatok fűznek egybe (a kapcsolatban teljes személyiségükkel vesznek részt a csoport tagjai), a szervezetek másodlagos csoportok, ahol csak a közvetlenül és nap mint nap együttdolgozó tagok között alakulhat ki teljes kapcsolat, a szervezet egészét tekintve a tagok között csak részleges kapcsolat lehet. (A másodlagos csoportok nagyobb létszáma, továbbá a kapcsolatok formalizálása a korábbi teljes kapcsolatokat is részlegessé teszi. Pl. két munkatárs között korábban jó személyi kapcsolat volt, mindent meg tudtak egymás között beszélni. Ha az egyikük vezetői beosztásba kerül, elfoglaltsága és megváltozott érdekviszonyai miatt csökkenteni kényszerül korábbi informális kapcsolatait, amelyek előbb-utóbb részlegessé, formalizálttá válnak.)

Szemben az elsődleges csoportokkal, amelyeket tagjai spontán módon, saját akaratukból hoznak létre, a másodlagos csoportok, a szervezetek létrejöttében egy külső akarat játszik döntő szerepet. Az állam, illetőleg a nevében eljáró intézmény hoz létre egy szervezetet, illetve ha magánszemélyek hoznak létre pl. egy vállalkozást vagy egy civil szervezetet, az állam engedélyezi annak működését. Az engedélyezés alapja az, hogy az új szervezet milyen feladatra vállalkozik, hogyan tagolódik be a társadalmi munkamegosztásba és a vállalt célja a szervezetnek hasznos-e a társadalom számára vagy ellentétes a társadalom érdekével. Az engedélyezési eljárás során az állam nevében eljáró cégbíróságok bekérik a szervezeti és működési szabályzatát is a szervezetnek, hogy megvizsgálják: a szervezet tevékenységének szabályozása, formalizálása olyan mértékű-e, hogy biztosítani tudja a társadalmi érdekek érvényesítését, a szervezeti cél megvalósítását.

Az elsődleges csoportok tagjainak együttműködése, a csoporton belüli státusza és szerepe nem formalizált. (Nincs írásban rögzítve, hogy a családban kinek a kötelessége a takarítás vagy a mosás.) A szervezetek képtelenek hatékonyan működni, ha a tagjai közötti munkamegosztás nincs rögzítve, ha nincs pontosan körülírva, hogy ki, milyen jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik. A formalizálás hiánya a felelősség eltűnéséhez, a szervezett felelőtlenséghez, társadalmi vesztességekhez vezethet. A szervezeti struktúra (a státuszok és szerepek) formalizálása biztosítja azt, hogy a szervezetek tagjainak a tevékenysége a szervezeti cél megvalósítására irányuljon elsődlegesen.

A szervezet tagjai közötti koordinálást, a döntési, utasítási és végrehajtási szerepek megosztását a szervezeti struktúra hierarchikus (alá- és felé rendelést tartalmazó) felépítettsége biztosítja. Az elsődleges csoportok nem hierarchizáltak. (A feleség nem beosztottja a férjének, az egy baráti közösség tagjai nem utasíthatják egymást.)

Ahhoz, hogy a szervezet el tudja látni feladatát, céljainak, működésének világosnak kell lennie, a szervezetnek, valamint a szervezeti célt megvalósító személyeknek világosan el kell különülniük a társadalmi környezettől. Ezt egyes szervezetek esetében (rendőrség, katonaság) igazolvány, jelvény, egyenruha és egyéb szimbólumok is biztosítják. Az elsődleges csoportok átszövik a társadalmat, az egyén egyszerre több elsődleges csoport tagja is lehet, így e csoportok elkülönülése társadalmi környezetétől nem mindig egyértelmű. (Emlékezzünk a család és a háztartás körülhatárolásának nehézségeire.)

A szervezetekben, mint másodlagos csoportokban emberek és nem gépek tevékenykednek, akiknek bármilyen módon is szabályozzák tevékenységét, ez a szabályozás is csak korlátozott hatékonysággal valósulhat meg. A szervezet tagjai tudattal, akarattal, érzelmekkel, saját érdekekkel rendelkeznek, ezek elkerülhetetlenül hatnak a szervezeti tevékenység során is, így a szervezet tényleges tevékenysége mindig szélesebb körű, mint amit a szervezeti cél elérése indokolna. A szervezeti szabályozás végső soron azt célozza, hogy kiküszöbölje vagy legalább is egy elviselhető szintre szorítsa le a személyiség tényezőkből eredő olyan hatásokat, amelyek akadályozhatják a szervezeti cél elérését. Az elsődleges csoportok tagjaik együttes, eredményes tevékenységét a kommunikáció, a rábeszélés, meggyőzés, érzelmi ráhatás eszközeivel érik el. A szervezetben a magatartás szabályozását elsődlegesen a munkamegosztás hierarchizált és formalizált volta biztosítja, de e mellett a hivatalos, formalizált kommunikáció (tájékoztatás, utasítás, jelentés), valamint a kontroll mechanizmusok (magatartási szabályok, a végrehajtás ellenőrzése) is szolgálják a tagok tevékenységének a szervezeti célra való irányultságát.

A szervezetek hatékony működése attól függ, hogy a szabályozás az emberi tényezőt (a szervezet tagjainak érdekeit, egyéni törekvéseit) hogyan tudja kezelni. Az alulszabályozás túlságosan tág teret ad az egyénnek, esetlegessé, nehezen kiszámíthatóvá, végső soron anarchikussá teszi a szervezet tevékenységét. A túlszabályozás megbénítja a szervezet tagjainak kezdeményező képességét, rugalmatlanná, nehezen alkalmazkodóvá teszi a szervezetet. Stabil (nem gyorsan változó) társadalmi környezetben a nagy létszámú, jól szabályozott szervezetek nagyon hatékonyak voltak. A technikai fejlődés felgyorsulásával a poszt-indusztriális társadalomban, a gyorsan változó piaci körülmények között a kisebb létszámú, kevésbé formalizált és hierarchizált szervezetek a hatékonyabbak. E szervezeteknél a tagok hatékony együttműködését nem elsősorban a hierarchiával és formalizálással, mint inkább a dolgozók magasabb képzettségével, jobb informáltságával és nagyobb érdekeltségével, a munkában való önmegvalósítás lehetőségének biztosításával (humán erőforrások) érik el.

Az elsődleges csoportok egy része a társadalomban intézményként funkcionál. Az intézmény szociológiai értelemben valamilyen szükséglet kielégítésének társadalmilag elfogadott vagy elvárt módja. A házasság a nemek együttélésének, a család az emberi nem reprodukciójának társadalmilag preferált formája.. A szervezetek is valamilyen szükségletet elégítenek ki, mégpedig a társadalom által jóváhagyott, előírt módon, ezért intézményeknek nevezhetjük őket. Az elsődleges csoportok jó része is intézmény, ugyanakkor ezen intézmények nem öltenek szervezeti formát, azaz a szükséglet kielégítéséhez nincs szükség több ember formalizált együttműködésére. A barátság a segítségnyújtás, a szabadidő közös eltöltésének, stb. az intézménye, de nem ölt szervezeti formát, nem formalizált. Aforizma szerűen azt mondhatjuk, hogy minden szervezet intézmény, de nem minden intézmény szervezet.

A szervezetek a társadalmi munkamegosztás termékei. A munkamegosztás kiteljesedése, a magántulajdon és az állam megjelenése történelmileg egy időben valósul meg. Az első szervezetek a magántulajdon (pl. az állatállomány) védelmére jöttek létre, vagy a közösséget (az államot: városállamok) védelmezték a hódítókkal szemben. A védelemre való szakosodás a munkamegosztás egyik megnyilvánulási formája. A fejlett kapitalizmusig, az ipari társadalom kialakulásáig a szervezetek kis létszámúak, nem megfelelően formalizáltak voltak, a szervezetekben dolgozók nem rendelkeztek megfelelő szaktudással. Az ipari társadalom létrehozza a nagy létszámú, bürokratikus szervezeteket (típusának leírása Max Weber nevéhez fűződik), amelyekben dolgozók (hivatalnokok) szaktudással rendelkeznek és rögzített, ellenőrizhető szabályok alapján intézik az ügyeket. Az ipari társadalomban a nagy létszámú szervezeteket és tudományos alapokon nyugvó munkamegosztást valamint az ezt biztosító, a lehető legrészletesebb szabályozást tartották szükségesnek. (A tudományos pontossággal kialakított munkamegosztás eszméje, a gépszerűen pontos szervezeti működésre való törekvés F.W. Taylor /1856-1915/ nevéhez kötődik.). A kutatások kiderítették, hogy a gépszerű működésre való törekvés, az emberi tényezők figyelmen kívül hagyása a munkától való elidegenüléshez, végső soron a hatékonyság romlásához vezet. (Az emberi- és kiscsoport tényezők fontosságára Elton Mayo /1880-1949/ hívta fel a figyelmet.) A poszt-indusztriális társadalomban tudatosan törekszenek a szervezetek létszámának csökkentésére valamint az emberi tényezők - a humán erőforrások (a munkaerő képzettségének és érdekeltségének) nagyobb mértékű figyelembe vételére.

A fentiek alapján a szervezetet úgy határozhatjuk meg, hogy az olyan másodlagos csoport, amelyet valamilyen társadalmilag elfogadott cél elérése véget tudatosan és államilag jóváhagyott módon hoznak létre a társadalmi környezettől egyértelműen elhatárolt, hierarchizált és formalizált struktúrákba rendezett tagsággal azért, hogy a szervezeti célban meghatározott feladatot hatékonyan (a legkisebb ráfordítással és a lehető legrövidebb idő alatt) oldják meg.

5.2 A szervezet és a társadalom

Mint láttuk, a szervezetek működésére is a makro-társadalmi viszonyok hatnak, a szervezetek fejlődésére ható tényezők a külső társadalmi (közvetlen és tágabb) környezetből származnak. A rendszerszemlélet alapján az mondható, hogy minden, ami a szervezetben történik, a környezeti hatásokra adott válaszként értékelhető.

Bár a szervezetek valamilyen társadalmi feladat ellátására jönnek létre, a szervezeteknek csoportjellegükből következően saját, olykor a társadalom egészével szemben ható érdekei is lehetnek. Minden szervezet túlélésre és növekedésre törekszik. E törekvésnek gátat a társadalmi környezet szab, amely környezetbe más szervezetek is beletartoznak.

A szervezetek egymásra is hatást gyakorolnak, versengenek vagy együttműködnek, munkamegosztásra lépnek egymással. Az egymáshoz valamilyen módon kapcsolódó szervezetek szervezet-rendszereket alkotnak. A társadalom olyan alrendszerei, mint az egészségügy, az oktatás vagy a gazdaság szervezet-rendszerekből épül fel. (Az oktatási rendszer szervezeteinek, az általános iskolától az egyetemekig össze kell egyeztetniük tevékenységüket mind az általuk közvetített ismeretek körét, mind pedig követelményeiket illetően.)

A szervezetek akkor működnek megfelelően, ha ellátják a társadalmi munkamegosztásban kijelölt feladatukat, amelyet rögzítenek a szervezet alapszabályában. E szervezeti célnak meg kell valósulnia a szervezet működésében, az ehhez vezető tevékenységeknek meg kell jelennie a szervezet tagjainak magatartásában. (Manifeszt - funkció).

A szervezeti cél elérését biztosító tevékenység mellett egyéb tevékenységek is folynak a szervezetben, ami egy rejtett (nem tervezett, nem szándékolt) működéshez vezet. Ezek jó része nem akadályozza a fő funkció ellátását (látens - funkció). Pl. az egyetemeken a hallgatók nem csak tanulnak, hanem kulturális és szabadidős tevékenységet is folytatnak, társas összejöveteleket tartanak. Amennyiben e tevékenységeket nem a tanulás helyett hanem mellett végzik, nem akadályozzák a fő funkció megvalósulását, sőt elősegítik azt. (Látensnek azért nevezhetjük az egyetemek ilyen jellegű funkcionálását, mert a felső oktatási intézmények szervezeti céljában nem szerepel, hogy biztosítsanak lehetőséget arra, hogy a hallgatók társas életet éljenek.)

Amennyiben olyan nem szándékolt eredményt produkál a szervezet, amely akadályozza a fő cél, a manifeszt funkció megvalósulását, azt disszfunkciónak nevezzük. (Disszfunkcionális lehet pl. az osztályozás, ha az nem a tanulók, a hallgatók teljesítményét ösztönzi, mert a tanár vagy teljesíthetetlen követelményeket támaszt vagy nem igazságosan osztályoz. Diszfunkcionális a túlméretezett intézkedés, ha egy tömegverekedés helyszínén a rendőrök úgy teremtenek rendet, hogy a verekedőket félholtra verik Disszfunkcionális működéshez vezet mind a túl-, mind pedig az alulszabályozás.)

5.3 A szervezet és az egyén

A szervezet lényegéhez tartozik, hogy tagjai alárendelik magukat a szervezeti szabályzatnak, önként lemondanak szabadságuk egy részéről azért, hogy a szervezetnem való részvétel során alapvető érdekeiket érvényesítsék, pl. megfelelő jövedelemhez jussanak. Az egyén számára a szervezet által biztosított értelmes, képességeket fejlesztő munka alapvető fontosságú, csakúgy, mint a szervezethez való tartozás által biztosított társadalmi státusz és szerep. A szervezetben dolgozó egyben egy kisebb munkahelyi kollektíva tagja is. Ez az elsődleges csoport - megfelelő csoportlégkör esetén - fontos szerepet tölthet be az egyén életében. Pl. a baráti kapcsolatok jelentős hányada munkahelyeken jön létre.

A szervezet formális előírásait, a hierarchiát a szervezetben tevékenykedők többsége nehezen viseli el, mivel szabadságát korlátozza. Minél képzettebb és informáltabb a munkatársi gárda, annál kevésbé funkcionális a túlzott mértékű formalizálás. A szervezet hatékony működése napjainkban elsősorban a humán erőforrások (képzettség, informáltság, érdekeltség) fejlesztésével biztosítható. Egyben ez a szervezetek túlélési esélyeit is növeli, mert a társadalmi környezetből érkező kihívásokra hatékonyabban tudnak válaszolni.

5.4 A szervezet struktúrája

A szervezetek funkcionális struktúrája a szervezeti cél elérését biztosítja. Ez a szervezet hivatalos (formalizált és hierarchizált) struktúrája. A szervezetekben elsődleges csoportok is létrejönnek, ezek hálózata adja a szervezet informális, nem hivatalos struktúráját.

A hivatalos struktúra része a szervezeti felépítés, az, hogy a szervezet milyen viszonylagosan elkülönülő egységekkel (gyáregységek, műhelyek, osztályok, tanszékek, stb.) rendelkezik. A szervezeti egységekre tagolódáshoz csatlakozik az irányítási struktúra is, hiszen az egyes egységek élén vezetők állnak, akik alá a munkát közvetlenül irányító vezetők, azokhoz pedig vezetői jogosítványokkal nem rendelkező beosztottak tartoznak.

A szervezet jelleg határozza meg felépítését is. Egy oktatási vagy tudományos szervezetet nem szükséges mélységében tagolni, mert a munkatársak nagy önállósággal képesek dolgozni és nem kell nekik nap mint nap operatív döntéseket hozni. Ilyen szervezetek laposan épülnek fel, vagyis egy vezetőhöz viszonylag sok beosztott tartozhat, mert munkájukat nem kell naponta ellenőrizni és koordinálni.

Két szintű lineáris irányítási rendszer

Tudományos és oktatási szervezetben diszfunkcionális a túlzott formalizálás és a hierarchia. Egy rendőri szervezetben sok az operatív döntés, egy vezetőhöz viszonylag kevés beosztott tartozhat, ezért a rendőrség és más fegyveres szervezetek mélységben tagoltak, erősen hierarchizáltak és formalizáltak. A mélységben tagolt szervezetekben gondot okozhat az, hogy az egyes irányítói szinteken az információk a vezetői érdekek miatt torzulhatnak.

Az irányítási struktúra is státuszokból és szerepekből áll, amelyekhez döntési és utasításadási jogkörök (hatáskör) illetve végrehajtási kötelezettségek járulnak. A hatáskörök elosztása döntő fontosságú lehet a szervezet hatékony működése szempontjából.

A hivatalos struktúra része az információs rendszer is. Az információs rendszerben utasítások áramolnak a felső vezetői szintről az alsóbbak felé, alulról pedig jelentések mennek a felső vezetői szintekre. A hatékony szervezeti működés alapvető feltétele, hogy azok hozzák a döntéseket, akik a legtöbb információval rendelkeznek és a leginkább érdekeltek (közvetlenül érezzék döntésük következményeit) a jó döntések meghozatalában. Nem csak a vezetők, hanem a beosztottak informáltsága is alapvetően fontos a hatékony szervezeti működéshez

A hivatalos struktúra mellett megjelenik egy nem hivatalos, informális struktúra is. Egyrészt a makro-strukturális különbségek is megjelennek a szervezetekben, pl. szellemiek - fizikaiak, nők - férfiak jövedelmi és egyéb különbségei befolyásolják az egyének magatartását, strukturáló tényezőként működnek. Másrészt a szervezetekben is képződnek elsődleges csoportok, amelyek pozitív szerepet játszhatnak az egyén életében, a szervezethez való alkalmazkodásában. Lehetnek azonban olyan elsődleges csoportok, amelyek a hatalmi viszonyok befolyásolása, az érdekérvényesítés céljából szerveződnek. Ezeket klikkeknek nevezzük. Ténykedésük jó részben káros a szervezetben, mindazonáltal elkerülhetetlen ilyenek létrejötte. Az informális struktúra része a nem hivatalos kommunikáció is, amely az elsődleges csoportok által működik gyakran a hivatalosnál nagyobb hatékonysággal. Az informális struktúrát gyakran manipulációra is felhasználják a vezetők. (Kiszivárogtatás módszere pl.)