I.    Mikor, hol és milyen számítógépet vásároljunk?

A)  Mikor?

Évvége környékén sok családfõ, illetve egyéni vállalkozó és cégvezetõ számára az egyik legnagyobb dilemma az, hogy milyen számítógépet vegyen, vagy a már meglévõ gépét hogyan bõvítse. Az idõpont korántsem véletlen. Egyrészt azért, mert ma már sok család megengedheti magának, hogy PC-t vásároljon otthoni használatra. Mivel azonban ez mégiscsak egy komoly beruházás, általában karácsonyra szokás idõzíteni. Másrészt amennyiben egy‑egy egyéni vállalkozónál, vagy cégnél túl sok eredmény jelentkezik, valamilyen hasznos eszközt (rádiótelefon, fax, számítógép, stb.) vásárolva célszerû növelni a költségeket, s ezzel egyúttal csökkenteni az adóalapot. Ennek könyvelési vonzatával kapcsolatban annyit, hogy 200.000 Ft alatti tárgyi eszközök esetében egyéni vállalkozóknál megengedett a gyorsított, de legalább 2 éves leírás, tetszés szerinti éves leírási kulcsokkal. Megszorításként azonban az elsõ évben csak idõarányos értékcsökkenés számolható el. Kisvállalkozók esetében ezen kívül az adóalapot tovább lehet csökkenteni a beruházási kedvezménnyel is, de maximum 30 millió forinttal (2002-ben).

Sajnos az már évek óta megfigyelhetõ tendencia, hogy a kereslet‑kínálat törvényeinek megfelelõen év vége felé pontosan a nagyobb kereslet miatt elkezdenek emelkedni a számítógép árak. Fájdalom, de mivel a karácsony nem helyezhetõ át máskorra, s ráadásul a prémiumot, és a 13. havi fizetést is decemberben fizetik ki (már ahol és már akinek), a nem céges vevõk többsége a magasabb árakat elfogadva mégis év végén veszi meg számítógépét. Mivel azonban az éves adóalap illetve a mérleg is csak év vége felé kezd kialakulni, a céges vevõk jelentõs része sem tehet mást. Aki viszont az idõpontról szabadon dönthet, a fenti okok miatt ne halassza az év végére a PC vásárlását. A "mikorra" tehát azt lehet válaszolni, hogy lehetõleg ne évvégén.

B)   Hol?

A hol kérdése már egy kicsit összetettebb. Egy magánszemély mindenképpen csak lak­helyéhez közeli cégnél vásároljon, mert máskülönben gondot jelent a garancia érvényesítése. A díjtalan garanciális javítás ugyanis csak a szaküzlet telephelyére érvényes, természetesen a számla és a garancialevél felmutatása mellett.

Magánszemélyek számára célszerûbb talán a kisebb, de már jól bejáratott szaküzletekbõl (tehát nem általános mûszaki nagyáruházból) történõ vásárlás. Az általános mûszaki áruházak egy részében ugyanis nem számítástechnikai szakember az eladó. A kisebb üzleteket pedig azért ajánlom, mert ez esetben az egy darabos vásárlásunk ellenére sem éreztetik velünk, hogy a cégek többmilliós megrendelései miatt mi csak másodrendû vevõk vagyunk (annál is inkább, mert a nagyobb cégek szinte soha nem az ilyen 1-2 személyes boltokban szoktak vásárolni). A "hol" kérdésre tehát magánszemély esetében azt lehet tanácsolni, hogy lakhelyünk közelében, lehetõleg egy már évek óta meglévõ, jól mûködõ kisebb szaküzletbõl.

A nagyobb, 20-30 gépes vevõk esetében célszerû versenyeztetni a lehetséges szállítókat. Mivel azonban az ilyen céges vevõknél mindig alkalmaznak számítástechnikai szakembert is (rendszergazdát), a továbbiakban errõl nem kell szólnom, mert minden számítástechnikával kapcsolatos feladat az õ hatáskörébe tartozik.

De felmerült egy újabb kérdés: milyen bizonylatokat és dokumentációt kell kapnunk gépünkhöz?

Új gépet vásárolva a számlán kívül feltétlenül kérjük a garanciajegyet, melyet a korábbi kedvezõtlen gyakorlattal ellentétben többnyire automatikusan is mellékelnek a géphez. A kezelési utasítással kapcsolatban teljesen más a helyezet. Az ugyanis csak nyomtatókhoz jár. 434c23e Miért? Azért, mert az, hogy a PC‑t hogy kell használni, a gépen majdan futtatandó programtól függ. Amennyiben a számítógép mûködéséhez szükséges rendszerprogramot (szokás operációsrendszernek is nevezni), és a felhasználói programokat is megvesszük, akkor természetesen azokhoz is jár kezelési utasítás.

Azt tudnunk kell, hogy a programok döntõ többsége nem másolható büntetlenül a gépünkre. Amikor tehát a sajnálatos mai magyar gyakorlatnak megfelelõen ismerõsünk programját telepítjük fel saját gépünkre is, gyakorlatilag ellopjuk a programot. Aki ezt el kívánja kerülni, annak az operációsrendszert, továbbá a felhasználói programokat is meg kell vennie. A programok használatának jogi kérdéseivel egy késõbbi számban fogunk foglalkozni.

A legjobb vásárt egyébként a helyi kiállításokon lehet kötni. Ilyen esetekben ugyanis a legtöbb kiállító rendkívüli kedvezményt ad portékájára (ami ez esetben nem a már jól bevált, soha nem is létezett régi ár áthúzását jelenti). További elõnye a kiállításokon történõ vásárlásnak, hogy a teljes kínálatot egy helyen áttekintve lehet dönteni.

II. Milyen gépet vegyek?

Természetesen ez a legbonyolultabb, legösszetettebb kérdés. A legfontosabb az, hogy elõre eldöntsük, mire is akarjuk használni a számítógépet. Bármilyen meglepõ, de az már jó ideje kijelenthetõ, hogy a legjobb, és persze legdrágább számítógép a ma népszerû 3D-s (háromdimenziós) játékprogramok futtatásához szükséges. Az átlagos irodai alkalmazások, azaz szövegszerkesztés, táblázatkezelés, továbbá ügyvitellel kapcsolatos programok, például számlázás, raktár, könyvelés, stb. futtatásához sokkal egyszerûbb gép is megfelel. Ugyanakkor persze az ilyen gépeken is futtatható nagyon sokféle játékprogram, továbbá a legtöbb multimédia program is. A játékprogramok és a multimédia programok osztályozásával szintén a késõbbiekben foglalkozunk.

Természetesen rögtön más a helyzet, ha grafikai alkalmazásokat, például építõipari, gépipari, stb. tervezõprogramokat kívánunk alkalmazni, bár ezek döntõ többsége is kisebb eszközigénnyel bír, mint a modern játékok. Jelen írásban azonban elsõsorban csak a szokásos irodai programok eszközigényét, és annak várható költségvonzatát tárgyaljuk.

Sajnálatos módon a továbbiak megértéséhez már nem ártana némi számítástechnikai ismeret. Pontosan ezért, bár mindent igyekszem röviden ismertetni, a részletek megismeréséhez nagy segítséget nyújt az általam írt PC Suli címû tankönyv, melyet a Tesco és az Auchan áruházakban, a Kiskapu boltjaiban (Budapest, Népszínház u. 29.), továbbá a nagyobb könyvesboltokban lehet megvásárolni. A szorgalmasabbaknak távoktatási kurzusunkat is ajánljuk. A könyvrõl és a tanfolyamról részletek a www.pcsuli.hu címen olvashatók.

Elsõként lássuk a legelterjedtebb operációsrendszerek és irodai alkalmazások ajánlott konfigurációját, azaz azt a gépet, amelyen már kényelmesen használható módon fog futni az adott program. Ez persze nagyobb, mint ami a program elindulásához szükséges, de soha egy programot sem célszerû a minimális konfiguráción futtatni.

A táblázatban szereplõ Windows a gép mûködéséhez feltétlenül szükséges rendszerprogram, az Office irodai programcsomag pedig egy általános irodai programcsomag, mely verziótól függõen más és más elemeket tartalmazhat, de mindig szerepel benne a Word szövegszerkesztõ, az Excel táblázatkezelõ (továbbá a PowerPoint prezentációs, azaz bemutatók tartására alkalmas program). A táblázatban akkora winchestert szerepeltetek, melyen általában a programon kívül az adatok is kényelmesen elférnek.

Természetesen ma már nem szokás a Windows 3.x, illetve az Office 4.x használata, de a semminél még mindig jobb. És persze azt is tudni kell, hogy más operációsrendszer (pl. OS2, vagy Linux, ez utóbbi gyakorlatilag ingyenes), illetve általános irodai programcsomagok (pl. WordPerfect és Open Office, az utóbbi szintén ingyenes) is léteznek, illetve, melyek többnyire ugyanolyan jók (he nem jobbak), mint a táblázatban szereplõ Misrosoft fejlesztésû programok, csak talán kevésbé elterjedtek.

Mivel a táblázatban szerinti paraméterrel rendelkezõ alkatrészekkel szerelt gépek döntõ többsége ma már nincs forgalomban, csak használtként szerezhetõ be. Ez persze újabb kérdést vet fel:

III.       Használt gépet, vagy újat?

Az utóbbi idõben gomba módra szaporodnak a használt számítógépek kereskedelmével foglalkozó vállalkozások. Az általuk forgalmazott árú jelentõs része magyarországi felvásárlásból származik. Az ilyen üzletekben vásárolható teljes gépösszeállítások nagy részét is ilyen alkatrészekbõl építik össze, de egyre több komplett, Nyugat-Európában már leselejtezett gépet is importálnak. Amennyiben ez utóbbi kategóriába tartozó, többnyire márkás gépet vásárolunk, nagyon könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy a gépet nem lehet fejleszteni. Az IBM PC kompatíbilis gépek legnagyobb elõnye pedig éppen ez: amennyiben kinõjük, elég csak a már számunkra elavult alkotóelemet kicseréltetni. Erre tehát nagyon ügyeljünk! Minden más vonatkozásban viszont kijelenthetõ, hogy jó esetben a használt gépek pontosan olyan jól mûködnek, mint az újak, és irodai munkához tökéletesen megfelelnek. Általában még 1-3 hónap garanciát is vállalnak a termékre.

IV.       Egy komplett gép alkotóelemei.

Ezek után lássuk az egyes konkrét alkotóelemek szerepét, fontosabb jellemzõiket.

C)  Ház:

A gép alkotóelemeinek döntõ többségét ebben helyezik el. Két elterjedt mérete a "mini, vagy baby" és a "midi". A miniben csak 2-2 db 3 ½"-os 5 ¼"-os egység fér el, a nagyobban viszont több el (1" = 2,54 cm). Ehhez azt kell tudni, hogy 3 ½"-os pl. a floppy, 5 ¼"-os pl. a CD.

D)  Alaplap:

A gép legtöbb alkatrésze vagy közvetlenül erre kerül ráépítésre, vagy valamilyen kábellel, illetve egy speciális csatlakozófelülettel, az úgynevezett "slot" segítségével erre csatlakozik. Egy gép teljesítményét az alaplap és a processzor határozza meg legnagyobb mértékben.

Az olcsóbb gépek általában úgynevezett integrált alaplapokat tartalmaznak, melyek a korábban külön kártyán elhelyezett alkatrészeket is tartalmazzák, mint pl. képernyõkártya, hangkártya, MODEM. Az ilyen alaplappal szerelt gép az alacsonyabb árért cserébe nehezebben fejleszthetõ. Ráadásul néha csak 1-1 "slot" található rajtuk, így nem is nagyon bõvíthetõek. Lehetõleg olyan alaplapot vásároljunk, melyen legalább 4 "slot" is van (képernyõkártya, hangkártya, hálózati kártya és MODEM részére), melyek egy része PCI, más része AGP rendszerû (ezek a pillanatnyilag elterjedt csatlakozó rendszerek).

E)   Processzor:

Az adatok feldolgozását végzi. Az Intel (mint a legnagyobb gyártó) mellett ma már csak az AMD processzorai közül választhatunk (a Cyrix már szinte teljesen eltûnt).

A processzor sebességét több paraméter is befolyásolja, melyek közül a legfontosabb az úgynevezett órajel.  További két fontos paramétere a processzor gyorsítótárának mérete (mely szintén a sebességet befolyásolja), illetve a processzor foglalatának típusa (ez azt határozza meg, hogy milyen alaplapba lehet beépíteni).

F)   Operatív memória (RAM):

A gépen pillanatnyilag futó programok, és feldolgozás alatt lévõ adatok tárolása a feladata. A processzor teljesítményét, és az operatív memória nagyságát illik összehangolni. Az egyes programokhoz korábban ajánlott minimális összeállítás ennek figyelembevételével készült.

G)  Winchester (HDD):

A gépen rendszeresen használt programok tárolására használjuk. A nagyobb kapacitású winchesterek általában gyorsabbak is, ráadásul egy háromszoros kapacitású winchester legfeljebb 20-50 %-al kerül többe. Ezen az alkatrészen tehát nem érdemes spórolni.

H)  Floppy egység (FDD):

A gépek közötti adatcserére, esetleg mentésre használjuk. Ma már csak 3 ½"‑os típusa használatos, melynek kapacitása 1,44 MB.

A már sokszor emlegetett MB, azaz megabájt az információ mértékegysége. Pontos nagysága 2²⁰ bájt (ami mondjuk mintegy 1 millió betûnek felel meg).

I)     CD egység:

Több típusa létezik, melyek közül pillanatnyilag a CD ROM, és a DVD ROM a legelterjedtebb. Mindkettõre jellemzõ, hogy csak lemez olvasására alkalmasak (a ROM a read only memory, azaz a csak olvasható rövidítése). A hagyományos CD egység 650 MB, a DVD ennél mintegy nyolcszor nagyobb kapacitással rendelkezik. Minõségi mutatójuk a sebességük, melyet a hagyományos audio CD sebességéhez (0,15 MB/másodperc) viszonyítva adnak meg. Igazán nagy sebességre csak akkor lesz szükségünk, ha játékprogramokat közvetlenül CD-rõl kívánunk futtatni. Erre a legmodernebb játékprogramok esetében viszont feltétlenül számítanunk kell.

J)    Hangkártya:

Amennyiben játékprogramokat, vagy multimédiát is akarunk gépünkön futtatni, akkor hangkártyát is kell gépünkbe építeni. A játékprogramok döntõ többsége úgynevezett Sound Blaster rendszerû hangkártyákkal üzemel megbízhatóan, így feltétlenül ilyeneket vásároljunk!

K)  Billentyûzet:

Mivel a billentyûzet nagyon olcsó, nem is nagyon kapható használt (és igazság szerint nem is illik ezen spórolni, mert egy rossz billentyûzet nagyon megkeserítheti munkánkat). A billentyûzetek azonban manapság már három különféle csatlakozóval is kaphatóak, így erre több helyrõl történõ vásárlás esetén figyeljünk oda.

Feltétlenül magyar feliratozású billentyûzetet vegyünk, mert ellenkezõ esetben az ékezetes magyar betûk nem a feliratnak megfelelõ helyen lesznek elérhetõek.

L)   Egér:

Az egyszerû egér is nagyon olcsó, így ez sem kapható használtan (ha rossz, ez is sok bosszúságot tud okozni). Az egereknek is kétféle csatlakozója lehet, így erre is ügyeljünk.

Újabban egyes típusokon a középsõ gomb helyett egy kis tárcsa is szokott lenni, amely a programok listáiban és ablakaiban a görgetést hivatott megkönnyíteni. Nagyon hasznos lehet nagy méretû dokumentumokkal történõ munka során.

M)Képernyõkártya:

A képernyõkártya döntõ mértékben meghatározza a monitoron megjeleníthetõ kép minõségét, sõt, a képernyõváltások sebességét is (márpedig a mai gépeken gyakran futtatnak egyszerre több programot, melyek között természetesen gyakran át is kell váltani). Mindezek mellett egy manapság divatos 3D-s (azaz háromdimenziós) játékprogram csak bizonyos képernyõkártyák megléte esetén futtatható. Az árak után érdeklõdve meg fogunk lepõdni, ugyanis egy kiváló minõségû 3D-s képernyõkártya ára több tízezer forint! Ilyen kártyákra azonban csak a modern játékprogramok futtatásához lesz szükségünk! Hagyományos ügyviteli és irodai feladatokhoz megfelelnek az egyszerûbb konstrukciójú képernyõkártyák is.

N)  Képernyõ:

A képernyõ minõségét is nagyon sok paraméter befolyásolja, melyek közül a két legfontosabb a méret és a felbontás (ez utóbbi azt mutatja, hogy vízszintesen és függõlegesen hány apró pontból áll össze a kép).

Jelenleg elmondható, hogy méret vonatkozásában a korábban szinte egyeduralkodó 14"-os monitorok helyett ma már 15-17"-os monitorokat kínálnak, míg a felbontás vonatkozásában a 1024*768-as szabvány kezd elterjedni.

Ugyanakkor lehetõleg alacsony sugárzású és villogás mentes monitort vásároljunk

O)  MODEM:

Erre az eszközre csak azoknak lesz szükségük, akik Internetezni szeretnének, vagy bármilyen olyan más szolgáltatását kívánják a gépüknek igénybe venni, amely adatátvitelre a telefonvonalat használja (fax, banki szolgáltatások, stb.). A MODEM legfontosabb paramétere a sebessége, illetve az, hogy úgynevezett külsõ, vagy belsõ. A belsõ modem egy szabad Slot-ra kerül, míg a külsõ egy fizikailag is különálló saját házban kerül elhelyezésre, és csak egy kábellel csatlakozik a gépre (a kábel a MODEM tartozéka). Ha megbízható kapcsolatot akarunk feltétlenül külsõ MODEM-et válasszunk.

P)   Nyomtató:

Természetesen nyomtató sem szükséges mindenkinek. Vételekor azonban jól gondoljuk át, hogy mire akarjuk majd használni, mert rengeteg pénzt dobhatunk ki az ablakon egy rosszul megválasztott nyomtatóval. A ma nagyon elterjedt, úgynevezett tintasugaras nyomtatók ugyanis nem alkalmasak nagy tömegû nyomtatásra (egy-egy oldal nyomtatási költsége minimum 10-15 forint körül alakul). Ilyen célra vegyünk inkább mátrix, esetleg lézernyomtatót (bár ez utóbbi sem igazán bizonylatnyomtató). De lássuk az egyes fõ típusok konkrét paramétereit.

Mátrix:

Az ilyen nyomtatóknál az íráskép apró, de szabad szemmel is jól látható pontokból áll. Ez ugyan nem túl szép, de sok esetben nem jelent gondot (például számláknál). Cserébe viszont egy igénytelen, és fõleg olcsón üzemeltethetõ gépet kapunk. További nagy elõnye, hogy egyszerre képes több példányt is nyomtatni (ezt semmilyen ma elterjedt más rendszer nem tudja). Legfontosabb mûszaki aramétere a sebessége, amit a másodpercenként kinyomtatott karakterek számával szokás megadni.

Tintasugaras:

E nyomtatók írásképe ugyan nagyon szép, de az egyszerûbb konstrukciók alacsony árával szemben fenntartásuk költséges. Pontosan ezért inkább csak levelezésre ajánlott. Ezeknek a nyomtatóknak a sebességét a percenként kinyomtatott oldalak számával adják meg.

Lézer és LED:

A tintasugaras nyomtatóknál elmondottak érvényesek rá annyi pontosítással, hogy fenntartási költsége talán valamivel alacsonyabb, viszont a nyomtató ára jóval magasabb.

És még egy fontos kiegészítés: amennyiben egy nyomtatót utólag illesztünk a rendszerbe, azt a legtöbb esetben telepíteni is kell! Ennek módszere a nyomtató kézikönyvében részletesen ismertetésre kerül.

Amennyiben az összes ismertetett alkatrész árát összeadjuk, megkapjuk egy komplett gép árát.

Q)  Hordozható gépek (note book, palm top, lap top

Bár nagyon elegáns egy-egy hordozható számítógép, csak azok vásároljanak ilyen számítógépet, akiknek munkája azt feltétlenül megköveteli. Ezek a gépek ugyanis a hasonló tudású asztali gépek árának többszörösébe kerülnek, és értékvesztésük is jóval gyorsabb. Mivel még a legolcsóbb új gép ára is 300.000 Ft feletti, tanácsomat valószínûleg mindenki megfogadja.

R)  Asztali gép összerakása:

Az egyes eszközök csatlakoztatásával nyugodtan megpróbálkozhat bárki önállóan is, ugyanis szinte minden dugaszoló alj úgy lett kialakítva, hogy oda csak a megfelelõ eszköz csatlakozóját lehet csatlakoztatni. Ráadásul az utóbbi idõben az egyes csatlakozók és aljzataik egységes színkóddal kerülnek forgalomba (így azután már csak színvakok tudják rosszul összerakni a gépet). Arra azonban nagyon ügyeljünk, hogy csak kikapcsolt állapotban csatlakoztassunk, illetve távolítsunk el minden eszközt!

S)   A gép elhelyezése:

Az elhelyezéssel kapcsolatosan, ha otthoni géprõl van szó, akkor döntõ szava minden bizonnyal a ház asszonyának van. Remélhetõen sikerül a gépnek egy olyan nyugodt sarkot találni a lakásban, ahol nem esik közvetlen ráesõ napsugárzás a monitorra, mert a képernyõn megjelenõ erõs tükrözõdés nagyon szemrongáló. Ezt még a tükrözõdéseket csökkentõ monitor filterek is csak kisebb mértékûre redukálják, de teljesen nem szüntetik meg. Lehetõleg legyen a közelben egy földelt villany dugaszolóaljzat is. A számítógépet ugyanis földelt aljzatról kell árammal ellátni!

Fõleg vidéken, illetve olyan családi házas övezetekben okozhat problémát a feszültség ingadozása, ahol légvezetékes rendszerû az áramszolgáltatás. Igényes munkához ilyen esetben használjunk szünetmentes tápegységet, mely a rövid, maximum pár perces áramkimaradásokat képes áthidalni! Ezzel sok bosszúságot elõzhetünk meg.

Ne felejtsük azonban el, hogy a számítógépen való munkához programok is feltétlenül szükségesek. A következõ számtól kezdve már ezek használatáról esik szó.

V. Windows alapok

A következõkben az operációsrendszerrõl, azaz arról az alapprogramról lesz nagyon röviden szó, melybõl majd minden további programot el lehet indítani, illetve amellyel a gépünkön lévõ iratokat rendezni, törölni, floppyra másolni, stb. tudjuk. Mivel jelenleg a Windows a legelterjedtebb operációsrendszer, értelemszerûen azt tárgyaljuk. Elõtte azonban három alapfogalmat, a fájlt, a mappát és a háttértárat, valamint az egér használatát kell tisztázni.

A)  Fájl

A gépen létrehozott iratokat általában fájlként szokás emlegetni (de néha állományként is hivatkoznak rá). Azt lehet mondani, hogy a fájl az adatok olyan összefüggõ halmaza, amit a gép egységes egészként kezel. Hivatkozni majd nevével lehet rá, melyet mi adunk akkor, amikor megírunk egy levelet, elkészítünk egy táblázatot, megrajzolunk egy rajzot, majd azt letároljuk. Névadáskor csak arra ügyeljünk, hogy a név utaljon a fájl tartalmára. Az általunk adott néven kívül a fájlt létrehozó program is hozzárak a név végéhez egy további 3 karakteres kiegészítést, ami minden esetben a fájlt létrehozó programra utal. Pontosan ezért ezt a program által automatikusan adott névrészletet típusnak (esetleg kiterjesztésnek) szokás hívni. Alapesetben mi ezt nem is fogjuk látni, de az operációsrendszer ennek figyelembevételével tudja eldönteni, hogy az adott fájl mi is valójában, levél, táblázat, rajz, stb., és majd annak megfelelõen kezeli. A fájlokat egy-egy kis rajzocska, úgynevezett ikon fogja majd jelképezni, melyek formája a fájl típusától függ. Egy Word levél például ilyen: .

B)   Mappa

Mivel egy-egy gépen nagyon sok fájl található, ezért a könnyebb eligazodás céljából a fájlokat mappákba szokás rendszerezni (szokás még könyvtárnak is nevezni). A mappák hierarchikus rendszert alkothatnak, azaz egyes mappákon belül további mappák is elhelyezhetõk. A mappákat is mi magunk fogjuk készíteni, melynek névadásakor szintén tartsuk be a tartalomra utalás szabályát. Magát a mappát a neve felett, vagy mellett mindig egy kis ikon fogja jelképezni, melynek alakja ilyen: .

C)  Háttértár

A szerkezeti részek között szóba került a floppy és a winchester. Az általunk készített fájlokat majd ezeken fogjuk tárolni. Természetesen majd az egyes háttértárakat is egy-egy ikon jelképezi:

a floppyt ilyen

a winchestert pedig ilyen

D)  Az egér használata

Az egeret úgy kell megfognunk, hogy a bal gombján a mutató, a jobb gombján pedig a középsõ ujjunk legyen. A képernyõn az egér pillanatnyi helyzetét egy általában nyíl formájú kis jel, az úgynevezett egérkurzor fogja mutatni. Az egérkurzorral majd mindig rá kell mutatni arra az objektumra, amellyel éppen valamit tenni szeretnénk, majd:

amennyiben az adott objektum tartalmát szeretnénk látni, akkor kétszer gyorsan kell az egér bal gombjával rákattintani (az egér mûvelet neve dupla kattintás, az eljárásé pedig megnyitás),

ha máshová akarjuk tenni, vagy másolni, akkor padig az egér jobb gombját folyamatosan lenyomva tartva húzzuk a másik helyre, majd a gomb felengedésekor megjelenõ menübõl válasszuk ki a másolás, vagy áthelyezés elemet (ezt pedig húzásnak szokás nevezni).

Gyakran lesz majd arra is szükségünk, hogy egy-egy objektumot csak kijelöljünk. Ehhez az egér bal gombjával kell az elemre kattintani. Végül meg kell még azt is említeni, hogy a húzás mûveletét bal gombbal is el lehet végezni, de annak persze más lesz a hatása.

Összefoglalva a lehetséges egérmûveletek:

rámutatás,

kattintás a bal gombbal,

dupla kattintás a bal gombbal,

húzás a bal gombbal,

húzás a jobb gombbal.

E)   Ablakok használata

A Windowsban minden program és dokumentum külön ablakban jelenik meg (a program neve, Windows is erre utal, hiszen a Windows jelentése magyarul ablakok). Minden ablak hasonlóan néz ki, így a kezelésükre is általános szabályok állíthatók fel:

egy ablakból a "Bezárás" gombbal lehet kilépni,

ablakot teljes képernyõsre nyitni a "Teljes méret", míg teljes méretbõl az elõzõ méretre visszatérni az "Elõzõ méret" gombbal kell,

az ablakot félrerakni (szokták ikon méretnek is hívni) a "Kisméretû ablak" gombbal lehet,

az ablakot ikonból újra felvenni a képernyõ alsó szélén lévõ sávon (ennek "Tálca" a neve), a program kis nyomógombjára kattintással lehetséges (Windows 98-nál régebbi verzióban dokumentum esetében nem a tálcán, hanem a program ablakán belül kell az ikonba rakott dokumentumot keresni).

Az alapvetõ fogalmak és eljárások tisztázása után nézzük át a legfontosabb fájlokkal, mappákkal és lemezegységekkel kapcsolatos feladatokat.

F)   Floppy lemez üresre törlése (formattálása)

Ezt a feladatot nagyon gyakran kell majd a számítógéppel végzett munka során elvégeznünk. Amennyiben ugyanis egy-egy fájlt (levelet, rajzot, táblázatot) egy másik gépre szeretnénk átvinni, annak a legegyszerûbb módja az, hogy a fájlt egy üres lemezre, majd arról a másik gépre másoljuk. Amennyiben azonban a lemezt korábban már használtuk, a másolás elõtt elõbb üresre kell törölni. Ennek menete a következõ:

egy dupla kattintással nyissuk meg a "Sajátgép" eszközt, melyet (általában) a képernyõ bal felsõ sarkában találunk,

az egér jobb gombjával kattintsunk a megnyílt ablakban a ikonra, majd a pár másodperc után megjelenõ menübõl válasszuk ki a "Formattálás." elemet,

a kapott újabb ablakban válasszuk ki a "Teljes" elemet, majd kattintsunk az "Indítás" gombra.

A formattálás végén megjelenõ összegzõ ablakban nézzük meg, hogy van-e rossz felület a floppy lemezen. Ha igen, akkor a lemezt dobjuk ki. A megnyitott ablakok bezárásához kattintsunk az ablakok jobb felsõ sarkában lévõ "Bezár" gombra.

Ezt e mûveletet nehogy egy winchesterrel hajtsuk végre, mer akkor annak tartalma letörlésre kerül!

G)  Fájlok kijelölése, kijelölés megszüntetése

Mivel a másolás, és az összes többi fájlmûvelet is a kijelölt fájlokra vonatkozik, nagyon fontos ismerni a kijelölési mûveleteket. A teljesség igénye nélkül lássuk a fontosabb lehetõségeket:

egy fájl kijelöléséhez csak a kijelölendõ fájlra kell kattintani,

több, véletlenszerûen elhelyezkedõ fájl kijelöléséhez az elsõ fájl esetében az elõzõnek megfelelõen kell eljárni, de a többi fájlra már a "Ctrl" billentyû nyomása közben kell kattintani (arra ügyeljünk, hogy kattintás közben ne mozduljon el az egér, mert ellenkezõ esetben könnyen másolás lesz a dologból),

az egy ablakban lévõ összes fájl kijelöléséhez pedig nyomjuk le úgy az "A" billentyût, hogy közben a "Ctrl" gombot is nyomjuk (azért "A", mert all = minden),

végül a kijelölés megszüntetéséhez kattintsunk egy üres helyre.

H)  Fájlok törlése

A letörlendõ fájlokat jelöljük ki, majd nyomjuk meg a billentyûzeten a "Delete" gombot. Az így letörölt fájlok azonban még nem vesznek el végleg, hanem csak az úgynevezett "Lomtárba" kerülnek, ahonnét azután vagy végleg kitörölhetõk, vagy helyreállíthatóak. Mivel a lomtár tartalma is a winchesteren tárolódik, így ahhoz, hogy több helyünk legyen a winchesteren, a fájlok törlése után a lomtárat is ki kell üríteni.

Ha rögtön végleg akarjuk õket törölni, akkor úgy nyomjuk meg a "Delete" billentyût, hogy közben nyomjuk a "Shift" gombot is.

I)     Lomtár ürítése

E mûvelet végrehajtásának menete a következõ:

kattintsunk a "Sajátgép" alatt lévõ "Lomtár" ikonra az egér jobb gombjával,

a megjelenõ menübõl válasszuk ki a "Lomtár ürítése" elemet.

J)    Törölt fájl helyreállítása

A korábbi operációs rendszerekhez képest a Windows egyik nagyszerû újítása éppen az, hogy a véletlenül letörölt fájlokat egyszerû eszközökkel helyre lehet állítani. Erre az biztosít lehetõséget, hogy a törölt objektumok a lomtárba kerülnek, mely valójában nem más, mint egy speciális mappa. Különlegessége abban áll, hogy a Windows alap beállításai esetén, mint mappa nem fog megjelenni. Ennek részletesebb magyarázatától terjedelmi okokból most eltekintenék, de akit érdekel, a PC Suli címû könyv 277. oldalán olvashat róla.

A helyreállítás menete a következõ:

nyissuk meg a "Lomtárat",

jelöljük ki a helyreállítandó fájlokat,

az egyik kijelölt fájlra kattintsunk rá az egér jobb gombjával,

a kapott menübõl válasszuk ki a "Helyreállítás" elemet.

A helyreállított fájlok pontosan az eredeti helyükre fognak visszakerülni. Ne feledjük el azonban, hogy ha kiürítjük a "Lomtárat", azzal ez a helyreállítási lehetõség megszûnik!

K)  Fájl másolása a floppyra

A lehetséges módszerek közül lássuk a legegyszerûbb me­netét:

jelöljük ki a másolandó fájlokat,

az egyik kijelölt fájlra kattintsunk rá az egér jobb gombjával,

a kapott menübõl válasszuk ki elõbb a "Küldés", majd a "3,5 lemez (A:)" elemet.

L)   Fájl másolása vagy áthelyezése egy másik helyre

A bemutatásra kerülõ módszer minden olyan esetben alkalmazható, amikor a fájlokon kívül azok új helye is látszik. Az eljárás menete:

jelöljük ki a másolandó fájlokat (ehhez persze adott esetben azok helyét elõbb meg kell nyitni),

jobb gombbal húzzuk õket a megfelelõ helyre (például egy-egy mappa ikonjára),

végül a megjelenõ menübõl a feladatnak megfelelõen válasszuk ki vagy a "Másolás ide", vagy az "Áthelyezés ide" elemet.

Ennek a módszernek egyetlen hátránya van csak: amennyiben az eredeti és az új hely nem látszik egyszerre, akkor nem alkalmazható. Természetesen ez esetre is van megoldás, de azt csak késõbb fogjuk megtárgyalni. Most csak annyit árulok el, hogy ilyenkor az úgynevezett vágólapon keresztül tudjuk a feladatot megoldani.

M)Mappa létrehozása

Amennyiben az adatok jobb elkülönítése ese­tében egy-egy új mappát szeretnénk létrehozni, akkor elsõként nyissuk meg azt e helyet, ahol a mappát el akarjuk helyezni. Ehhez kattintsunk duplát elõbb a "Sajátgép" ikonra, majd a meg­felelõ lemezegységre. Ha a mappát közvet­lenül a képernyõ felsõ részén, az úgynevezett "Asztalon" akarjuk elkészíteni, akkor ez elmarad. Ezt kö­vetõen:

azon a helyen, ahol a mappát el szeretnénk készíteni, kattintsunk az egér jobb gombjával,

a megjelenõ menübõl válasszuk elõbb az "Új", majd a "Mappa" elemet,

ezután anélkül, hogy bárhová kattintanánk, gépeljük be a mappa nevét,

végül nyomjuk meg az Enter billentyût.

Ha a mappát egy másik mappában akarjuk elkészíteni, akkor azt is meg kell nyitni!

N)  Mappa és fájl átnevezése

Ha valamilyen okból kifolyólag meg szeretnénk változtatni egy fájl, vagy mappa nevét, akkor ezt a következõ módszerrel tehetjük meg:

az átnevezendõ objektumon kattintsunk az egér jobb gombjával,

a megjelenõ menübõl válasszuk az "Átnevezés" elemet,

majd a sötét alapon világos betûvel megjelent név helyére kezdjük el gépelni az új nevet,

végül nyomjuk meg az Enter billentyût.

Azt vegyük figyelembe, hogy a név bizonyos karaktereket nem tartalmazhat, melyek közül csak a kettõspont, az idézõjel, a kérdõjel és a perjel fog néha hiányozni. Ha mégis ezeket gépelnénk be a névbe, akkor hibaüzenetet fogunk kapni.

O)  Mappa tartalmának megtekintése

Ha egy mappa tartalmát meg szeretnénk tekinteni, akkor ehhez csak meg kell nyitni a mappát. Ezt a legegyszerûbben a mappára történõ dupla kattintással tehetjük meg. A mappa tartalmának megjelenése azonban többféle módon állítható be:

egyrészt választható, hogy az objektumok jelképei mekkora méretben is milyen elrendezésben látszódjanak,

másrészt beállítható az objektumok sorrendje.

Mindkét megjelenést befolyásoló tényezõt a "Nézet" menü segítségével lehet szabályozni.

Elrendezés

A választható elrendezések felsorolásszerûen:

Nagy ikonok,

Kis ikonok,

Lista,

Részletek.

Sok praktikus szempontot figyelembe véve többnyire az utolsót célszerû alkalmazni.

Sorrend

A sorrendet állítani - mint az imént már arról szóltam - szintén a "Nézet" menüben lehet, de ennél sokkal praktikusabb megoldás az, ha egyszerûen annak az oszlopnak a fejlécére kattintunk, amely szerinti sorrendben az adatokat látni szeretnénk (a név szerinti sorrendhez tehát például a "Név" feliratra).

Magukat a mappákat két helyen kereshetjük:

egyrészt az "Asztalon" (ez a "Tálcának" nevezett alsó csík kivételévek maga a képernyõ),

másrészt a háttértárakon, melyeket a "Sajátgépben" fogunk megtalálni.

Az eddig megtárgyaltakon kívül még sok más érdekes lehetõségünk is van, de a legalapvetõbb munkákhoz ennyi már elegendõ lesz. A következõ részben a szövegszerkesztéssel kezdünk el foglalkozni.

P)   A vágólap használata

Korábban már tanultuk a másolás, és az áthelyezés egyik lehetséges módszerét, amelynek során a kijelölés után egyszerûen csak az egér jobb gombjával a megfelelõ helyre kellett vonszolni az objektumokat. Akkor az eljárás hátrányaként elhangzott, hogy amennyiben az eredeti, és az új hely nem látszik egyszerre, a módszer nem alkalmazható. Ilyen esetben kell a vágólaphoz fordulni.

A vágólap nem más, mint egy átmeneti tároló hely, ahová bármit elhelyezhetünk. Azt azonban jól jegyezzük meg, hogy:

mindig csak azt találjuk meg a vágólapon, amit utoljára tettünk oda,

valamint, mivel az operatív memóriában található, a gép kikapcsolásakor tartalma mindenképpen törlõdik.

A vágólapon keresztül történõ mozgatás és másolás módszere a következõ lépésekbõl áll:

Jól látszik, hogy a két eljárás csak a 2. pontban tér el egymástól, továbbá, hogy a 2. és 4. lépéseket több módszerrel is végrehajthatjuk. A lépéseket nagyon jól jegyezzük meg, mert ez a másolási és áthelyezési módszer szinte minden esetben rendelkezésünkre áll. A segítségével az is megoldható lesz majd például, hogy:

levelek között szövegrészeket mozgassunk,

rajzrészleteket illesszünk be a levelünkbe,

stb.

Ha a "Sajátgép" segítségével már zökkenõmentesen tudunk dolgozni, egy komolyabb eszközt, az "Intézõt" is használhatunk. Mivel azonban ezzel a programmal könnyebb helyrehozhatatlan hibákat véteni, használatát csak már viszonylag komolyabb gyakorlattal rendelkezõ felhasználóknak javaslom. Elindítása "Start menü / Programok / Intézõ" segítségével lehetséges.

Az eddig megtárgyaltakon kívül még sok más érdekes lehetõségünk is van, de a legalapvetõbb munkákhoz ennyi már elegendõ lesz. A következõ részben már a szövegszerkesztéssel kezdünk el foglalkozni.

VI.       Szövegszerkesztés

A)  Mit használjunk

Az teljesen mindegy, hogy milyen szövegszerkesztõt használunk, a legtöbb alap feladatot ugyanúgy kell megoldani. Célszerûségi okokból azonban praktikus a következõ programok valamelyikét választani:

vagy a Windows részét képezõ Wordpad-ot (hiszen úgyis a gépen van),

vagy a Word-öt (mert ezt használják a legtöbben),

vagy az Open Office szövegszerkesztõjét (mert teljesen ingyenes).

B)   Szöveg begépelése

A szöveg bevitele közben arra ügyeljünk, hogy mikor gépelünk szóközt:

két szó között,

és általában írásjelek után, DE ELÕTTE NEM, kivéve ( " (azaz kezdõ zárójel és idézõjel).

A sorok végén csak folyamatosan tovább kell gépelni, mert a szövegszerkesztõk automa­ti­ku­san átviszik a következõ sorba azt a szót, mely már nem fér el a sorban (egyes szöveg­szer­kesz­tõk kérésre el is választanak).

A bekezdések végén entert kell nyomni.

C)  A Kurzor mozgatása

A most felsorolásra kerülõ lehetõségeket úgy kell tudni, mint az egyszer egyet. Elõtte azonban egy fontos szabály: a kurzort csak a már begépelt szövegen belülre lehet áthelyezni.

Egérrel:

Kattintsunk oda, ahová a szövegkurzort át akarjuk helyezni.

Billentyûzettel:

A kurzormozgató nyilakkal értelemszerûen kell dolgozni. A Home a sor elejére, míg az End a sor végére helyezi a szövegkurzort. Ezen kívül még azt jegyezzük meg, hogy a Ctrl+Home a levél legelejére, a Ctrl+End pedig a levél legvégére mozgatja a beviteli pontot.

D)  Szöveg kijelölése

Azt már tapasztaltuk, hogy a Windows használata közben másoláshoz, mozgatáshoz, törléshez elõbb ki kellet jelölni a mûvelet hatáskörét. Nos, ez a szövegszerkesztésben sem lesz másként. Sõt, itt általában még a formázás elõtt is így kell eljárnunk. A kijelölésben azonban apró eltérések vannak az egyes programok között.

Azt is megjegyezhetjük, hogy amennyiben úgy mozgatjuk billentyûzet segítségével a kurzort, hogy közben lenyomva tartjuk a Shift billentyût, akkor amerre elhaladunk, az a szövegrész kijelölésre kerül.

Minden kijelölést megszüntet bármilyen kurzormozgatás, vagy újabb terület kijelölése. Ez az Open Office esetében nem teljesen igaz, mert ott lehetséges a többszörös kijelölés is, mégpedig úgy, mint a Windowsban: a Ctrl billentyût nyomva.

E)   A szöveg javítása

Ha felesleges karakterek vannak a szövegben, azokat jelöljük ki, majd nyomjuk meg a Delete billentyût. Amennyiben pont ellenkezõleg, hiányzik a szöveg egy része, álljunk a hiányzó rész kezdeti helyére, és gépeljük be.

F)   Fájl mûveletek

A most felsorolásra kerülõ mûveletek segítségével tudjuk letárolni a kész leveleket, majd amikor szükséges ismét elõvenni. Na és persze újabb és újabb leveleket kezdeni.

Új levél kezdése:

Egyszerûen csak kattintsunk rá az Open Office programban a , Wordpad és Word esetében a ikonra. Mivel azonban Wordpad csak egy dokumentumot tud egyszerre kezelni, ez a program, ha az addigi alkotásunkat még nem mentettük el, rákérdez arra, hogy mi legyen az addigi munkánkkal.

Levél letárolása (mentés):

Ehhez minden programban a ikonra kell kattintani. A kapott ablakban adjuk meg a fájl nevét, majd a mentés helyét. Befejezésül kattintsunk a "Mentés" gomb­ra.

A hely kiválasztásához nyissuk le a "Men­tés helye" legördülõ listát, és vá­lasszuk ki a megfelelõ lemezegységet. Ha nem az adott lemez fõkönyvtárába akarunk menteni, azt is ki kell választani. Ehhez nyissuk meg a kívánt könyvtárat úgy, hogy a nevére duplát kattintunk.

A Word esetében a név mezõben eleve ott lesz a levél elején levõ szöveg. Amennyiben az nem felel meg, cseréljük le. A másik két programban persze nekünk kell kitalálni valamilyen, a levél tartalmára utaló nevet.

Letárolt levél ismételt elõvétele (megnyitás):

Ezt a mûveletet az összes tárgyalt programban a ikonnal lehet elindítani. Ez esetben is elõbb a lemezegységet válasszuk ki, majd a mappát, végül adjuk meg a megnyitandó fájlt. A fájl nevét azonban ne gépeljük be, hanem kattintsunk rá duplát!

Korábban letárolt levél javítás utáni ismételt letárolása (mentés másként):

Ha egy korábban letárolt fájlt elõveszünk, majd a belejavítás után ismét le akarjuk tárolni, akkor azt koránt sem mindegy, miként tesszük:

ha a korábbi formában nincs rá szükség, kattintsunk a ikonra (nem fog a program semmit sem kérdezni),

ha az eredeti levél, és az új változat is kell, akkor viszont a "Fájl" menü "Mentés másként." elemét kell használnunk.

A következõ részben a levél tagolásáról és formázásáról fogunk tárgyalni.

G)  Utolsó mûvelet visszavonása

Amennyiben valamit elhibázunk, a problémán úgy segíthetünk a legegyszerûbben, ha a hibás lépést, vagy lépéseket visszavonjuk. Az, hogy lehetséges-e több lépést visszavonni, a programtól függ. A visszavonható lépések száma a Wordpadban 1, az Open Office-ban 20 lépés, míg a Wordben memória függõ. Magát a visszavonást mindegyik programban kérhetjük a Ctrl+Z billentyûkombinációval, vagy a megfelelõ ikonnal:

Worpad és Word 

Open Office

H)  Levél tagolása (térköz)

Leveleinket a jobb olvashatóság és az esztétikusabb megjelenés céljából tagolni is szoktuk, azaz a szokásos sorköznél nagyobb távolságot hagyunk egyes bekezdések között (például a megszólítás, valamint a dátum elõtt és után, stb. Ezt a gyakorlatban több Enter lenyomásával szokás megoldani, bár igazság szerint nem ez a szabályos eljárás (de hát a tanulóvezetõkön kívül ki áll meg a stop táblánál, ha nincs a közelben rendõr).

Ha utólag meg akarjuk változtatni a térközt, akkor álljunk annak a sornak az elejére, amelyet lejjebb, vagy feljebb szeretnénk mozgatni, majd a térköz csökkentéséhez nyomjuk meg a Backspace, növeléséhez pedig az Enter billentyût (így valójában a hiányzó Entert szúrjuk be, illetve a feleslegeset töröljük, hiszen az is egy karakter).

I)     Hogy készítsük el a dokumentumokat?

Bármely szakma professzionális mûvelõjét többek között az is megkülönbözteti a mûkedvelõktõl, hogy egy adott feladatot - amennyiben az több lépésbõl áll - a legésszerûbb sorrendben hajt végre. Egy levél elkészítésének ajánlott logikus sorrendje:

nyers levél begépelése (csak térközt, sorszámozást, felsorolást és tabulálást alkalmazunk benne),

mentés,

hibajavítás,

mentés,

formázás,

mentés,

nyomtatás.

Mint látjuk, mást sem teszünk, mint mentünk. Nem véletlenül: ha lefagy a gép, áramszünet áll be, stb. így nem veszíthetünk adatokat (vagy csak keveset). Hosszú levelet már begépelés közben is illik többször elmenteni!

Gyakori hiba, hogy már begépelés közben megformázzák a szöveget. Ez azért jelent problémát, mert a formázott szöveg után következõ rész örökli a korábbi formákat, tehát mindent vissza kell állítani normál szövegre (amennyiben stílusokat alkalmazunk, ez nem hiba, de errõl az eszközrõl terjedelmi okokból nem fogunk tanulni).

J)    Formázás

A formai beállítások mindig valamilyen dokumentumegységre fognak vonatkozni. Ezek szerint megkülönböztetünk:

karakter (betû),

bekezdés,

és oldal (szokták szakasznak, fejezetnek, vagy szekciónak is hívni) formátumokat.

K)  Karakterformázás

A legtöbb programban az ebbe a kategóriába tartozó formázásnak csak akkor van hatása, ha elõtte kijelöljük a hatáskörét. Ez alól a Word és az Open Office abban az esetben kivételt jelent, ha csak egy szót szeretnénk megformázni, mert ilyenkor elég, ha a szövegkurzor a szóban áll. Magáról a kijelölésrõl az elõzõ számban esett szó. Ezek elõrevetése után lássuk a legfontosabb lehetõségeket.

Betûtípus

A különféle betûtípusok azonos betûi úgy különböznek egymástól, mint ahogy az egyes különbözõ személyek által papírra vetett azonos betûk. Példaként a Windows alapú gépeken leggyakrabban használt három betûtípust fõ jellemzõiket és ajánlott felhasználásukat szerepeltetem:

Times New Roman                    arányos talpas szöveg törzshöz ,

Arial                     arányos nem talpas címekhez,

Courier New nem arányos nem talpas gépeltnek kinézõ szöveghez.

Természetesen még rengeteg különféle típus létezik, melyek mindegyike besorolható "arányosság" és "talpasság" szerint. Arra azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy lehetõleg csak olyan betûtípusokat alkalmazzunk, melyben az összes ékezetes magyar karakter helyesen szerepel. Ezek mögött általában szerepel a CE, vagy a Közép-Európai jelzõ. Amennyiben nem így járunk el, akkor a õ helyett õ, û helyett û fog szerepelni a szövegben, ami egyrészt nagyon igénytelen, másrészt hozzá nem értésrõl tesz tanúbizonyságot. Arra szintén ügyeljünk, hogy egy dokumentumban kettõ, maximum három különféle betûtípust szerepeltessünk, mert ellenkezõ esetben nehezen lesz olvasható a szöveg. Hasonló okokból - bár jópofák - kerüljük a folyóírásszerû betûtípusokat.

A betûtípust legegyszerûbben a formázó eszközsoron lehet állítani, a megfelelõ legördülõ listából történõ választással .

Betû jelleg

Általában minden betûtípusnak vannak különféle megjelenésû verziói, amit jellegnek, vagy jellemzõnek szoktak gyûjtõnéven hívni. Ide a következõk tartoznak:

normál           minta,

félkövér minta (esetleg Ctrl+F, vagy Open Office-ban Ctrl+B),

dõlt                minta (esetleg Ctrl+D, vagy Open Office-ban Ctrl+I),

aláhúzott minta (esetleg Ctrl+A, vagy Open Office-ban Ctrl+U),

Természetesen a jellemzõket kombinálni is lehet. Beállításuk a felsorolásban szereplõ ikonjuk segítségével a legegyszerûbb, amelyeket szintén a formázó eszközsoron találhatunk.

Betû méret

A harmadik legfontosabb betûformázási lehetõség a karakterek méretének állítása. Elsõként azt beszéljük meg, hogy a betûk méretét milyen mértékegységben szokás megadni. Nos ez a mértékegység a "pont", melynek átváltásához azt kell tudni, hogy 1 pont = 0,35 mm. Ez így elég nehezen kezelhetõ, ezért javaslom, inkább azt jegyezzük meg, hogy a legfontosabb szövegegységekhez mekkora betûket célszerû alkalmazni:

szövegtörzs        10-12 pont,

cím                     +2 pont,

fõcím                 +2-4 pont.

Természetesen a betûméretet is a formázó eszköztárról lehet állítani, mégpedig a legördülõ listával.

További karakter formátumok

A felsoroltakon kívül természetesen még sok egyéb karakterformázási lehetõség van, melyeket a Wordben és a Wordpadban a "Formátum/Betûtípus...", az Open Office-ban a "Formátum/Karakter..." menübõl lehet elérni. Ezek közül a legfontosabbak a következõk:

kis kapitális, amiben minden betû nagy, de az eredetileg kicsi alacsonyabb, pl. Nógrádi PC Suli

felsõ és alsó index, pl. log₂X²

Ezeket a formákat az Open Office-ban kicsit nehezebb megtalálni, az elõbbit a "Betûtípus-hatások", az utóbbit az "Elhelyezés" regiszteren kell keresni.

Szólni kell még a színekrõl: jól gondoljuk meg, hogy mit állítunk át színesre, mert a színes tintasugaras nyomtató ugyan olcsó, de ugyanez a vele történõ nyomtatásra nem mondható el.

L)   Bekezdésformázás

Elsõként azt jegyezzük meg, hogy az ebbe a kategóriába tarto zó összes formátum mindig teljes bekezdésre vonatkozik. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy amennyiben nincs semmi kijelölve, az aktuális bekezdésre, több bekezdést kijelölve az összes kijelölt teljes bekezdésre fejti ki hatását. A félkövéren szedett teljes szónak különösen fontos jelentõsége van: ha a kijelölés véletlenül csak egy kicsit is "belelóg" egy másik, egyébként formázni nem akart bekezdésbe, a bekezdésformátum átállítása arra a bekezdésre is hatással lesz. Ezek után lássuk a lehetõségeket (a minta ábrán a fontosabb lehetõségek szerepelnek).

Igazítás

Ez alatt azt kell érteni, hogy a szöveg hogy helyezkedik el a margók között. Igazság szerint nem a margók határolják a szöveget, hanem a bekezdés határoló, amire többnyire behúzásként szoktak hivatkozni. Errõl azonban terjedelmi okokból nem fogunk mélységeiben beszélni, annál is inkább, mert csak ritkán van arra szükség, hogy egy-egy bekezdés ne a margóhoz illeszkedjen (a PC Suli címû tankönyv, illetve a PC TOP természetesen ezt is részletesen tárgyalja).

Négyféle igazítás lehetséges, melyeket javaslom, próbáljunk ki:

balra ez az alapértelmezés (esetleg Ctrl+L),

középre  címekhez (esetleg Ctrl+E),

jobbra ki tudja mihez (esetleg Ctrl+R),

sorkizárt szép szövegtörzshöz (esetleg Ctrl+J).

A sorkizárt bekezdés mindkét széle a bekezdés határolóhoz igazodik. Ezt úgy éri el a program, hogy a szavak közötti szóközöket a szükséges mértékben megnyújtja.

Bármelyik igazítást beállíthatnánk a "Formátum / Bekezdés..." menü "Igazítás" pontjában is, de a fenti lehetõségek gyorsabbak.

Sorköz

Hogy ez alatt mit kell érteni, azt nem kell magyarázni. A lehetõségek:

egyes ez az alapértelmezés Ctrl+1,

kettes nagy nyújtáshoz Ctrl+2,

másfeles átlagos nyújtáshoz Ctrl+3,

Menübõl most is a "Formátum / Bekezdés..." menüt kell választani, és ott a "Sorköz" listából állítani, de a billentyûkombináció gyorsabb, és könnyen meg is jegyezhetõ.

Felsorolás és számozás

Ezt a formátumot kivételesen célszerû már menetközben beállítani, így Entert nyomva az új bekezdés a megfelelõ formátumot örökli. Mivel mind a felsorolás, mind a számozás több elembõl szokott állni, az öröklési tulajdonság most jól jön. Ha lesz olyan bekezdés is, mely nem kell, hogy sorszámozott legyen, akkor annak sorszámát csak utólag vegyük le úgy, hogy a feleslegesen számozott bekezdés elsõ betûje elé állunk, majd a Backspace billentyûvel töröljük a sorszámot. Ebben az esetben a sorszámozás folyamatos marad. Ha nem így járunk el, akkor a szövegszerkesztõ újra 1-el kezdi a számozást. Persze lehet más módszert is alkalmazni, de ez az ajánlott megoldás mind a Word, mind az Open Office programban jól mûködik (a Wordpad nem tud számozni). A Wordben még egy kis javításra azért még szükség lesz: a sorszám nélküli bekezdés így kijjebb került a többinél, amit a Tabulátor megnyomásával orvosolhatunk.

Most már csak azt kell tisztázni, hogy miként kell elindítani a felsorolást, illetve a számozást:

felsorolás  ,

számozás  .

Most is dolgozhatunk menübõl, mégpedig a "Formátum / Felsorolás és számozás..." pontokat választva. Így eljárva a számozás nem csak 1, 2, 3, ..., hanem bármilyen egyéb szokásos megoldás is lehet. Ugyanez vonatkozik a felsorolásra: a helyett alkalmazhatunk sok egyéb szimbólumot is, mint pl.: Ø n, stb.

Még két kiegészítés:

Használhatunk többszintû számozást is (terjedelmi okokból ezt sem tárgyaljuk, de mind a PC Suli, mind a PC TOP ismerteti).

A felsorolást és a számozást akármilyen összeállításban felváltva is alkalmazhatjuk. Ha azonban a sorszámozás folyamatos kell, hogy legyen, a számról ez esetben is utólag térjünk át a felsorolás jelre (természetesen most is van más megoldás, de ez így mindig mûködni fog). Azaz ha például a 2. pont helyett kellene a bekezdés elé, akkor csak akkor váltsunk át felsorolásra, ha már van 3. pont is. Ehhez persze elõbb vissza kell vinni a szövegkurzort a 2. pontba, majd rá kell kattintani a ikonra.

Térköz

Az elõzõ részben már esett szó a térközrõl. Akkor azt beszéltük meg, hogy - bár nem ez a szabályos módszer - több Entert nyomva hagyhatunk ki üres helyet a bekezdések között. Ha megnyitjuk a "Formátum / Bekezdés..." menüt, láthatjuk, hogy a térközt is lehet állítani a párbeszédablakban. Nos, ez lenne a szabályos módszer, csak éppen szinte sosem fogjuk alkalmazni.

Persze még sok egyéb bekezdés formátum is van, de mivel azokra ritkábban lesz szükségünk, ebben a rövid írásban nem ismertetem õket. A következõ részben a tabulálást tárgyaljuk. Ez az a témakör, melyet tapasztalatom szerint az autodidakták sosem használnak helyesen (majd kiderül, hogy Önöknél mi a helyzet). Addig is sok sikert a levélírásban.

M)Tabulálás

Elsõként azt tisztázzuk, mikor célszerû alkalmazni. A tabulálásnak nevezett eljárást majd akkor fogjuk használni, ha az adatokat oszlopszerûen szeretnénk megjelentetni. Ha még ennél is jobban elkülönített alakot szeretnénk (például az egyes adatokat körbe is szeretnénk szegélyezni), akkor használjunk majd inkább táblázatot. Ugyanakkor tabulálás helyett is alkalmazható táblázat úgy, hogy a szegélyeket nem rajzoljuk meg. Tulajdonképpen sok szempontból még egyszerûbb is ez az utóbbi megoldás. Akkor miért kell mégis ismernünk a tabulálást? Mert vannak olyan egyszerûbb szöveg­szer­kesztõk, melyek a táblázatokat nem, de a tabulálást támogatják. Ilyen például a Windows beépített szöveg­szer­kesz­tõje, a Wordpad.

Oszlopok helyének megadása

Az elsõ lépés az, hogy körülbelül megadjuk a tabulátorpozíciókat, azaz azt, hogy az egyes oszlopok hol helyez­ked­je­nek el. Ekkor azt is figye­lembe kell majd ven­ni, hogy az adott adatoszlopnak me­lyik része ke­rüljön egymás alá egy vonal­ba, azaz hogy a kér­déses oszlop hogyan legyen igazítva. A lehetõ­ségek, és a hoz­zá­juk tar­tozó jelkép:

balra zárt: Szöveges osz­lo­pokhoz hasz­nál­ható.

középre zárt: Aláírásokhoz célszerû használ­ni. Segítségével szimmet­ri­ku­san kerül­het egymás alá a név és a beosztás.

jobbra zárt: Gyakorlatilag nem lesz rá szük­ség. Az oszlopok jobb széle illeszkedik egymáshoz.

tizedes: Számoszlopokhoz kell alkalmaz­ni. A számok a végükkel, vagy ha tizedes jel is van a szám­ban, a tize­des jellel illeszkednek egymáshoz.

Magát a pozíciót úgy kell megadni, hogy:

a.      A vonalzó (a képernyõ felsõ részén lévõ centiméter osztású szalag) elõtt lévõ kis négyzeten addig kattintgatunk, míg a megfelelõ típushoz tartózó jelkép nem jelenik meg.

b.     Ezt követõen a vonalzón oda kell kattintani, ahol a tabulátorpozíciót el karjuk helyezni.

Vigyázzunk arra, hogy a megadott pozíció arra a bekezdésre fog vonatkozni, amelyben a szöveg kurzor áll! Ha tehát egy rossz, a vonalzó alá történõ kattintással a szöveg kurzor más helyre kerül, akkor elõbb a kurzort vigyük vissza a megfelelõ helyre, és csak azután adjuk meg a kurzor pozíciót!

Rossz pozíció törlése, módosítása

Ha véletlenül rossz típust raktunk fel a vonalzóra, akkor álljunk rá a rossz jelképre, és lenyomott egérgombbal húzzuk le magunk felé a rossz pozíciót. Ha már van az adott pozícióhoz igazított szöveg, akkor az adott oszlop igazítása természetesen összeomlik.

Ha csupán rossz helyen van az oszlop, akkor oldalirányban kell csak a megfelelõ helyre húzni a tabulátorpozíciót az oszlopon. Ha van az adott oszlophoz igazítva már begépelt szöveg, az igazodni fog az új pozícióhoz (de csak akkor, amikor az egér gombot felengedjük).

Tabulált szöveg begépelése

Csak annyi a feladatunk, hogy valahányszor új oszlopba akarunk ugrani, nyomjuk meg a tabulátor billentyût (). A sorok végén javaslom ne Entert nyomjunk, hanem Shift-Enter billentyûkombinációt. Ez azért elõnyös, mert így sokkal könnyebb lesz az oszlopok pozíciójának utólagos módosítása. Miért? Mert a tabulátorpozíciók bekezdés formátumok. Így azután egyszerre módosíthatóak az oszlopok, ugyanis a begépelt szöveg a következõ Enterig egy bekezdésnek számít (persze a szövegkurzornak a bekezdésben kell lennie).

Tabulált szöveg pozíciójának módosítása

Az elõzõ pontban tulajdonképpen már esett errõl is szó: húzzuk arrébb a vonalzón a tabulátorpozíciót. Arra azonban figyeljünk, hogy amennyiben a sorok végén nem Sfit-Entert, hanem Entert nyomtunk, a módosítandó bekezdéseket ki kell jelölni.

A most bemutatott eljárás a Word és az Open Office programokban egyformán használható. Amennyiben valaki a Word XP (a leges legújabb) verziót használja, akkor még egyéb szimbólumokat is választhat a vonalzó elõtti kattogtatással, azoknak azonban vagy nincs köze a tabuláláshoz, vagy úgysem fogja használni.

Nem ért ha tudjuk, hogy tabulátor pozíciókat menübõl is megadhatunk (Formátum me­nü / Bekez­dések, majd Tabulátorok gomb, illetve regiszter), de a bemutatott eljárás az esetek nagy részében gyorsabb.

És most õszintén vallja be mindenki, aki magától tanulta meg a szövegszerkesztés: ugye nem így használta a tabulátorokat. De miért baj ez? Próbálja csak meg a kedves olvasó, hogy mennyivel egyszerûbb a szabályosan tabulált szövegbe a belejavítás. Szégyenkezésre azonban Önöknek semmi okuk. Még a minisztériumok honlapjáról letöltött anyagok nagy részében is hibás módszerrel készített dokumentumokat lehet találni (ez esetben azonban az elõzõ mondatomat már nem ismételném meg).

N)  Táblázatok

A táblázatok az elõzõ, tabulálásról szóló részben már szóba került. Akkor megemlítettem, hogy alkalmazhatjuk a tabulálás helyett is, de ez esetben majd nem kell szegélyekkel ellátni. Tulajdonképpen még egyszerûbb is, mint a tabulálás, és sokkal több formázási lehetõséget is alkalmazhatunk a segítségével.

A következõkben lássuk a táblázatokkal kapcsolatos legfontosabb feladatokat. Ahol lehetséges, szokás szerint olyan megoldásokat szeretnék ismertetni, amelyek a Wordben, és az Open Office-ban is alkalmazhatók.

Egy nagyon fontos dolog azonban mindenek elõtt: a táblázat minden egyes cellája formázási szempontból úgy viselkedik, mint egy-egy bekezdés (lehet igazítani, sorszámozni, stb.).

Táblázat beszúrása, dokumentum folyatása a táblázat alatt

A táblázat a szövegbe még a levél legalján is úgy szúródik be, hogy alatta lesz egy üres bekezdés. Ezért ha a táblázat alatt akarjuk folytatni a dokumentumot, akkor egyszerûen csak a táblázat alá kell majd vinni a szövegkurzort. Erre az adatbevitelnél még visszatérek.

Maga a táblázat beszúrás a legegyszerûbben úgy kérhetõ, hogy a Wordben rákattintunk a ikonra, míg az Open Office-ban a bal gombot a ikonon állva folyamatosan nyomjuk (tehát nem kattintunk, hanem nyomjuk), majd a megjelenõ újabb ikonok közül a ikon alatt lévõ rácson az egérrel történõ húzással (azaz lenyomott bal gomb mellett) kijelöljük a táblázat szükséges méretét. A táblázat méretével kapcsolatban két dolgot javasolnék:

a sorok számát inkább alábecsüljük, mert új sort hozzáadni a táblázathoz nagyon egyszerû - csak folytatjuk az adatbevitelt, és a program beszúr egy-egy új sort,

az oszlopok számát próbáljuk meg pontosan megadni, mert oszlop beszúrás, vagy törlés után az oszlopszélességeket be kell újra állítani, ami néha nem is olyan egyszerû.

Az eredeti oszlopszélesség egyébként úgy kerül megállapításra, hogy a margók közötti területet egyenlõ arányban felosztja a program az oszlopok között.

Adatbevitel táblázatba

A táblázat elsõ cellájába begépeljük az adatot, majd a tabulátor billentyûvel átugrunk a következõ cellába. Ezt addig folytatjuk, amíg az adatok végére nem érünk. A sorok végén ugyanis a mindkét program tabulátorral a következõ sor elsõ cellájába ugrik, míg az utolsó sor utolsó cellájánál ugyanez azt eredményezi, hogy hozzáad egy üres sort a táblázathoz, és annak az elsõ cellájába ugrik.

Mint már említettem, a táblázat alatt úgy tudjuk folytatni a dokumentumot, hogy a szöveg kurzort lejjebb visszük, a táblázat alatt mindig meglévõ üres bekezdésbe.

Vigyázzunk, hogy ne az Enter billentyûvel akarjunk új cellába ugrani, mert az a cellán belül kezd új sort. Ha mégis így járunk, a felesleges Enter kitörlésével kijavíthatjuk a hibát. Ahhoz, hogy lássuk a felesleges Enter helyét, kapcsoljuk be a nem nyomtatható karakterek megjelenítését. Ezt a ikonnal tehetjük meg (kikapcsolni is ezzel az ikonnal lehet).

Táblázat részeinek kijelölése

A táblázat különbözõ egységeit a legegyszerûbben úgy lehet kijelölni, hogy az egérrel a húzás mûveletét végezzük a kijelölendõ cellákon. Mindkét program számos más lehetõséget is tartalmaz, de azok eltérnek egymástól.

Oszlopszélességek állítása

Álljunk annak az oszlopnak a bal szélsõ szegélyére, amelyiknek a szélességét állítani akarjuk. Amikor az egérkurzor alakja formát vesz fel, egyszerûen az egérrel húzással állítsuk be a megfelelõ oszlopszélességet. A Wordben, amennyiben húzás helyett duplát kattintunk, akkor az adott oszlopban lévõ leghosszabb adathoz kerül automatikusan igazításra az oszlopszélesség. Ezt az Open Office-ban a kérdéses oszlopba állás után a , majd a ikonra kattintással lehetséges.

Vigyázzunk: Wordben, ha van kijelölés, az oszlopszélesség állítása csak a kijelölésen belül lesz hatá­sos!

Sormagasságok állítása

A sor magassága alapértelmezésben automatikusan igazodik a benne lévõ legnagyobb betûmérethez. Ettõl eltérõ magasságot:

a Wordben a sor alsó szegélyére állva, az egérrel történõ húzással lehet beállítani,

az Open Office-ban a "Formátum" menü "Sor", majd "Magasság..." elemének kiválasztása után lehet megadni.

Táblázat szövegének függõleges, vízszintes igazítása

A táblázat celláiba írt szöveg alapesetben a cella bal felsõ sarkához igazodik. Ha mást szeretnénk, akkor azt meg kell adni. Az Open Office esetében lehetséges, hogy a táblázat elsõs sora, a fejléc eleve félkövér-dõlt, és középre igazított formátumot vesz fel (ez beállítás kérdése).

A vízszintes igazítás módszere világos, de a függõleges igazítás megadásáról beszélni kell. Ehhez a Wordben be kell kapcsolni a "Táblázatok" eszközsort, amit a ikonnal tehetünk meg (ilyenkor az egérkurzor alakja egy ceruza lesz, amire most nem lesz szükség, ezért nyomjuk még meg az Escape billentyût is).

A kijelölés után:

a Wordben a ikonok közül a megfelelõre kattintás,

az Open Office-ban a "Formátum" menü "Cella", majd a megfelelõ elem ("Felülre", "Középre", "Alulra") kiválasztása.

Természetesen a számok helyérték helyes igazítása is lehetséges. Miután már nincs fillér, erre részletesen nem térek ki, mert ez egy kicsit bonyolult (tizedes tabulálással lehetséges egyébként).

Sor, vagy oszlop beszúrása

Jelöljük ki azt a sort, vagy oszlopot, amely elé be akarunk szúrni, majd kattintsunk rá:

a Wordben a , vagy a ikonra (mindig csak a megfelelõ van meg),

az Open Office-ban pedig a ikonok közül a helyesre (az ikonok alakja azt hiszem magáért beszél).

Táblázat részeinek törlése

Erre nem tudok olyan módszert, mely mindkét programban egyformán használható. A legegyszerûbb eljárások a következõk:

a Wordben a kijelölés után nyomjuk meg a Ctrl-X billentyûkombinációt (amivel ugye a vágólapra vágjuk ki a kijelölés tartalmát, de most csak az a lényeg, hogy eredeti helyérõl eltûnik),

az Open Office-ban pedig kattintsunk rá a ikonok közül a megfelelõre.

Cellát lehetõleg ne töröljünk, mert akkor az egymáshoz tartozó adatok elmozdulnak egymás mellõl (ugyanez érvényes a beszúrásra is).

Cellák egyesítése és felosztása

Egyesítéshez jelöljük ki azokat a cellákat, melyeket egyesíteni szeretnénk, majd kattintsunk:

a Wordben a  ikonra,

az Open Office-ban pedig a ikonra.

Az egyesítés bizonyos esetekben nem célszerû, mert megnehezíti a munkánkat (sorba rendezés, képletek).

A felosztás esetében a megfelelõ cellára állás után kattintsunk:

a Wordben a  ikonra,

az Open Office-ban pedig a ikonra.

Természetesen a felosztás is lehetséges egyszerre több cella esetében, amihez elõbb annak tárgyát ki kell jelölni.

Az egyesítés bizonyos esetekben nem célszerû, mert megnehezíti a munkánkat (például sorba rendezés és képletek).

Adatok rendezése

A két programra sajnos most sem tudok két teljesen egyezõ módszert adni.

a Wordben álljunk abba az oszlopba, amely szerint rendezni szeretnénk az adatokat (kijelölés ne legyen), majd kattintsunk a ikonok közül a megfelelõre (növekvõ, illetve csökkenõ sorrend),

az Open Office-ban pedig jelöljük ki a teljes táblázatot, majd válasszuk ki az "Eszközök" menübõl a "Rendezés." elemet, és adjuk meg a rendezés szabályait (melyik oszlop legyen a kulcs, milyen irányú legyen, stb.).

Elvileg az Open Office is tudja a Word módszerét, csak a megfelelõ ikonokat elõbb be kell kapcsolni (ennek módszerét terjedelmi okokból nem tárgyaljuk). No és persze a Wordben is lehet menübõl rendezni, csak az ikonos módszer egyszerûbb.

Összegzések

Összegzéseket könnyedén végre tudunk hajtani a szövegszerkesztõ táblázatával is. Bonyolultabb mûveletekhez viszont szerintem célszerûbb lesz majd a táblázatkezelõt alkalmazni, és ha levélben lesz a táblázatra szükség, vágólappal beilleszteni a megfelelõ helyre.

Sajnos most is két módszert kell ismertetnem, de az eljárások nagyon hasonlítanak egymásra:

a Wordben álljunk az eredmény helyére, majd kattintsunk a ikonra. Ennek hatására automatikusan összeadja a felette lévõ számokat (de csak a számokat, tehát a könyvelõk által használt 10.000.- neki nem szám).

az Open Office-ban is hasonlóan járjunk el (eredmény helyére állás, kattintás a summa ikonra), majd jelöljük ki, hogy mit akarunk összeadni. Végül kattintsunk a ikonra (a könyvelésben jártasak most is vigyázzanak).

Táblázat szegélyezése

A táblázat attól táblázat, hogy az egyes adatokat egymástól szegélyek választják el. Alapértelmezésben a cikksorozatban tárgyalt mindkét szövegszerkesztõ (Word és Open Office) szegélyezi a cellákat. Mivel azonban az alapértelmezett szegély nem mindig és mindenhol felel meg elképzeléseinknek, arról is kell beszélni, hogy milyen módon lehet a szegélyeket formázni. Tulajdonképpen mindkét programban azonos a módszer, melynek lépései a következõk:

Azoknak a celláknak a kijelölése, ahol a szegélyeket meg akarjuk változtatni.

A szegély jellegének, vonalvastagságának és színének kiválasztása:

jelleg: Open Office esetében a ikonnal, Wordnél a listából,

vonalvastagság: Open Office esetében a ikon, Wordnél a listából,

szín: Open Office esetében a , Wordnél a ikonnal.

Végül a szegély megrajzolása a kívánt helyre. Ehhez használjuk az Open Office programban a , a Wordben pedig a ikont, melynek alkalmazási szabálya: szaggatott vonal ‑ nincs szegély, egybefüggõ vonal - van szegély.

Ha valahonnét le szeretnénk venni a szegélyeket, akkor a 3. pontban szereplõ ikonokat kell alkalmazni, mégpedig úgy, hogy az ikonra történõ kattintás hatására megjelenõ listaelemek közül azt kell kiválasztani, melyben mindenhol vékony szaggatott vonal szerepel.

Cellák kitöltése

A cellák kitöltésével a táblázat fejlécét lehet látványosan kiemelni. A módszer elsõ lépése már kitalálható:

kijelölés,

majd az Open Office esetén a , míg a Wordnél a   ikonra kattintás után a megfelelõ kitöltés kiválasztása.

A kitöltést megszüntetni viszont nem fehér kitöltéssel kell, hanem a "Nincs" kitöltés elem kiválasztásával lehet!

Táblázat fejlécének megadása

Erre a lehetõségre csak akkor lesz szükség, ha a táblázaton belül - mert mondjuk nem fért el a lapon a táblázat, vagy mert Ctrl‑Enter kombinációval mi raktunk be oldaltörést - oldaltörés van. Ebben az esetben amennyiben szükséges, az új oldalon (több oldaltörésnél persze minden új oldalon) automatikusan meg lehet ismételtetni a táblázat fejlécét. Az Open Office esetében ez az alapértelmezés, míg a Wordnél ehhez a következõket kell tenni:

álljunk bele a fejléc sorába, ha több soros, akkor pedig jelöljük ki a fejléc sorait,

pipáljuk ki a "Táblázat" menü "Címsorok" elemét.

Táblázat gyors formázása

Aki nagyon siet (vagy lusta), esetleg nincs kedve bajlódni az eddig bemutatott lehetõségekkel, nagy hasznát veszi a táblázat automatikus formázási lehetõségének. Ennek módszere a két programban kicsit eltér:

A Word esetében a "Táblázat" menü "Automatikus formázás..." elemét kiválasztva utólag lehet minta alapján formázni.

Ezzel szemben az Open Office programban már eleve automatikusan formázott táblázatot kell beszúrni, amit a "Beszúrás" menü "Táblázat..." elemét kiválasztva, majd a kapott ablakban az "AutoFormázás" gombot megnyomva tehetünk meg.

A lehetõségek mindkét programban magukért beszélnek.

O)  Képek

A komolyabb dokumentumok jelentõs része tartalmaz valamilyen képet. Mindkét programban lehetõség van a legkülönfélébb grafikai elemek beszúrására, valamint a grafika és a szöveg egymáshoz történõ viszonyának finomszabályozására. Ez utóbbi alatt azt kell érteni, hogy a szöveg a grafikához képest hogyan helyezkedjen el (folyja körbe, csak alatta és felette legyen, de mellette nem, stb.). A következõkben ezt a témát tárgyaljuk meg röviden.

Kép beszúrása

Képet beszúrni mindkét programban a "Beszúrás" menü "Kép", majd "Fájlból..." elemével lehet (a Wordben a ClipArt segítségével is). A megjelenõ párbeszédablakban válasszuk ki a képet (mely származhat a programhoz adott képgyûjteménybõl, rajzolhatjuk mi magunk egy rajzoló programmal, de lapról is beolvastathatjuk). Mindkét programhoz sok-sok kisebb-nagyobb grafikát mellékelnek, melyek kategóriákba sorolva külön-külön könyvtárakban találhatók. Azt, hogy az egyes képek mit is ábrázolnak, a beszélõ (angol) nevükön kívül elõ nézetükbõl is megtudhatjuk. Ehhez a "Kép beszúrása" ablakban:

a Wordben kattintsunk a ikonra,

az Open Office programban pedig pipáljuk ki az "Elõnézet" elemet.

Itt szeretném azt is megjegyezni, hogy képet természetesen a vágólappal is beszúrhatunk (annak használatáról korábban már részletesen szóltam). Most csak annyit kell az eddig tanultak mellett megtenni, hogy a vágólapra másolás, és a beillesztés között át kell váltani a másik dokumentumra.

Kép mérete

Amikor beszúrtuk a képet, akkor az kijelölt állapotban jelenik meg. Ez abból látszik, hogy a sarkain, és minden oldal felezési pontjában egy kis négyzet, illetve kör jelenik meg (Word: négyzet, Open Office: kör). Ha a grafikán kívülre kattintunk, akkor megszûnik a kijelölés, míg újra a képre kattintva az ismét kijelölt lesz. Fontos, hogy csak egyet kattintsunk, mert dupla kattintásra már más történik!

Nos a képet méretezni a legegyszerûbben ezeknél a méretezõ pontoknál megfogva ez egérrel történõ húzással lehet. Ilyenkor az egérkurzor alakja kettõs nyíl.

Itt szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy a kép beszúrásakor a Wordben, egy kicsi kis ablakban megjelent eszköztárat ne kapcsoljuk ki! Ha a képen kívülre kattintunk az magától eltûnik.

Kép pozíciója

A képet mozgatni a kijelölt kép belsejébe történõ mutatás után, szintén az egérrel történõ húzással lehet. A kép azonban nem mozgatható akárhová. Ennek szabályaira most terjedelmi okokból nem térek ki, de a jóval részletesebb PC Suli címû könyvben minden elolvasható.

Kép és szöveg viszonya

Ha így beszúrunk egy képet a szövegbe, egy gyenge szóviccel élve inkább csak kép és szöveg iszonyáról beszélhetünk, mivel a kép "elutálja" maga mellõl a szöveget. Hogy ez ne így legyen, ahhoz a következõket kell a kép kijelölése után tenni:

a Wordben kattintsunk a "Kép" eszközsor (ezt kértem, hogy ne kapcsoljuk ki) ikonjára,

az Open Office programban pedig a kép kijelölésekor megjelenõ eszközsoron a ikonra, majd a kapott ablak "Törés" regiszterére.

A továbbiakat a magyarázó ábrák alapján már ki lehet találni.

P)   Nyelvi eszközök

A magyar helyesírás ellenõrzésére Word és az Open Office egyaránt alkalmas. Más nyelvek ellenõrzéséhez azonban az adott nyelv helyesírási szótárát is telepíteni kell (a Word a magyar mellett eleve tartalmazza az angol szótárt, bizonyos verziók esetleg más nyelveket is).

Számunkra persze az is fontos, hogy speciális szakmai kifejezéseinket ne vegye hibásnak a program. Erre két megoldás is kínálkozik. Az adott szakkifejezést:

vagy kivonjuk az ellenõrzés alól,

vagy felvesszük a szótárba.

Ezek mellett persze sok más opciót is tartalmaznak mindkét program nyelvi lehetõségei.

Más nyelvû és nem ellenõrzendõ részek megadása

Az alapértelmezett nyelv magától értetõdõen a magyar. Ezért ha valamit nem a magyar helyesírás szerint akarunk ellenõriztetni, akkor az adott szövegrész nyelvét meg kell adni. Ezt természetesen azzal kel kezdeni, hogy kijelöljük azt a szövegrészt, melynek nyelvét meg akarjuk adni, vagy nem akarjuk ellenõriztetni. Ezután:

Az Open Office programban "Formátum" menü "Karakter..." elemét kell kiválasztani, majd a "Betûtípus" regiszteren a nyelvet megadni. A nem ellenõrzendõ szöveg megadása a "Nincs" elem kiválasztásával lehetséges.

A Wordben az "Eszközök" menü "Nyelv", majd "Nyelv megadása..." elemét kell kiválasztani, végül a nyelvet megadni. Ha nem akarjuk a helyesírását ellenõrizni, a Wordben a "Nem ellenõrzött" elemet kell megadni.

Automatikus helyesírás ellenõrzés ki-be kapcsolása

Mindkét programra igaz, hogy ha rossz helyesírással begépelt szöveget talál, akkor azt piros hullámos vonallal aláhúzza. Ez a begépelés közbeni ellenõrzés azonban ki-be kapcsolható. Az Open Office programban csak rá kell kattintani a képernyõ bal oldalán lévõ ikonra. A Wordben ez a lehetõség elég jól el van rejtve: "Eszközök" menü, "Beállítások...", annak "Helyesírás" regisztere, végül "Helyesírás-ellenõrzés begépeléskor" mellõl a pipa levétele.

Automatikusan észlelt hiba javítása

A pirossal aláhúzott hibás szóra kattintsunk rá jobb gombbal. Ennek hatására megjelenik egy úgynevezett helyi menü, melynek elemei szituációtól függõek ugyan, de mégis általános szabályokat lehet megadni a használatára. Ha halmozzuk a hibákat, lehet, hogy rá sem jön a program, mit is akartunk írni eredetileg. Ha a szó hibás, de nincs javaslat, manuálisan kell javítanunk. Ha nem hibás, akkor is két lehetõség van:

kattintsunk a "Mindet átugorja" (Word), illetve "Mindent mellõz" (Open Office) elemre,

a szó nem hibás és azt akarjuk, hogy a további leveleinkben ne is vegye hibásnak, kattintsunk a "Felvesz" (Word), illetve "Hozzáadás/Standard" (Open Office) elemre (a szó bekerül a program helyesírási szótárába, ezért nem találja az adott szót a késõbbiekben hibásnak).

Ha a program tud javaslatot tenni a javításra, egy 3. és egy 4. lehetõség is megjelenik:

a szó tényleg hibás, és a jó alak is szerepel a menüben, kattintsunk a helyes szóra,

válasszuk az "Automatikus javítás" elemet, majd benne a javaslatok közül a helyeset.

Ha a 4. esetnek megfelelõen járva választjuk ki a jó alakot, akkor legközelebb ugyan ezt a hibát elkövetve a program azt magától kijavítja.

Helyesírás ellenõrzés utólag

Kattintsunk rá a (Open Office) illetve a (Word) ikonra. A kapott párbeszédablak a korábban megbeszéltek alapján könnyen értelmezhetõ.

Szinonima szótár

Ez a szolgáltatása az Open Office programnak a magyar verzióban pillanatnyilag még nem mûködik (noha szerepel a helyesírás ellenõrzés párbeszédablakban egy "Szinonima szótár" nyomógomb). A Wordben csak meg kell nyomni a Shift-F7 billentyûkombinációt, és a program felkínálja az aktuális szó szinonimáit. Néha nem jön rosszul egy ilyen szolgáltatás.

Q)  Élõfej és élõláb, oldalszámozás

A fej és láb területekrõl azt kell tudnunk, hogy noha csak egyszer kell begépelni, amit ide írunk, az minden oldalon megjelenik. Prospektusoknál, szakdolgozatban stb. jól jöhet. De van egy olyan szerepe is, amit valószínûleg mindenki ki fog használni: ez az oldalszámozás.

Élõfej és élõláb

A Wordben válasszuk ki a "Nézet" menü "Élõfej és élõláb", az Open Office programban pedig a "Beszúrás" menü "Élõfej", végül "Minden" elemét. Ezzel a lap élõfejéhez mentünk. Most már csak be kell gépelni a minden lapon szerepeltetendõ szöveget. A rendes szövegrészre úgy tudunk vissza menni, hogy visszakattintunk a szövegbe (a Word esetében duplát).

Az élõlábhoz úgy juthatunk, hogy:

a Wordben amikor az élõfejben állunk, rákattintunk a ikonra,

az Open Office programban pedig a "Beszúrás" menübõl az "Élõláb" elemet választjuk.

Oldalszámozás

A kurzort pozícionáljuk oda, ahová az oldalszámot akarjuk írni. Ehhez a Wordben használjuk a tabulálást, az Open Office programban pedig az igazítást. Ezt követõen:

a Wordben kattintsunk a ikonra,

az Open Office programban pedig a baloldali eszközsoron nyomjuk folyamatosan a ikont, majd a megjelenõ elemek közül válasszuk az "Oldalszámok" pontot.

Természetesen arra is van lehetõség, hogy az elsõ oldalon ne legyen oldalszám, de terjedelmi okokból erre most nem térek ki.

VII.    Táblázatkezelés

A)  Mit használjunk

Most is teljesen mindegy, hogy milyen programot használunk, szinte minden feladatot ugyanúgy kell megoldani. Célszerûségi okokból azonban praktikus a következõ programok valamelyikét választani:

vagy az Excelt (mert ezt használják a legtöbben),

vagy az Open Office Calc nevû táblázatkezelõjét (mert a szövegszerkesztõhöz hasonlóan az is teljesen ingyenes).

B)   A táblázatkezelés alapelve

A táblázatkezelõk mindegyike egy nagy, több száz oszlopból, és több ezer sorból álló táblázatban tárolja az adatokat. Az adatokhoz persze eligazítási célból mindig illik magyarázatokat is megadni. A táblázatkezelés lényegét azonban az jelenti, hogy a program az adatokból képes számításokat végezni. Ehhez persze a számítási módszert képletekben elõre meg kell adni.

A képletekben az egyes, úgynevezett cellákban lévõ a­da­­tokra a koordinátáikkal kell hi­vat­kozni, melyekben a sorokat számokkal, az osz­lopokat az angol abc betûivel szokás azonosítani. Mivel több száz oszlopról van szó, és az angol abc csak 26 betûs, amikor annak a végére érnek, dupla betûs hivatkozást alkalmaznak. Az oszlopkoordináták tehát a következõk:

A, B, C, ., Z, AA, AB, AC, ., AZ, BA, BB, BC, ., BZ, és így tovább.

C)  Aktuális cella, cellamutató mozgatása

Bevitel közben arra ügyeljünk, a begépelés mindig csak az aktuális cellába történik, melyet vastagabb vonal vesz körbe. A táblázatkezelõkben az aktuális cellát lehet hasonlóan mozgatni, mint a szövegszerkesztõkben a szövegkurzort.

A nyilak értelemszerûen mozgatják, és az is logikus, hogy a Home az adott sorban az "A" oszlopba viszi a cellamutatót. Ugyanez mondható el arról, hogy a Ctrl ‑ Home hatá­sára az A1 cella lesz az aktuális. Ennyi nagyjából elég is.

D)  Adatbevitel, adatbevitel lezárása

Azt az imént beszéltük meg, hogy az adatbevitel mindig az aktuális cellába történik. A bevitt adat azonban bevitel közben nem csak az aktuális cellában lesz látható, hanem az úgynevezett szerkesztõlécen is, melynek szerepe összetett:

leolvasható rajta az aktuális cella koordinátája,

a hibás adatot majd itt lehet javítani (mint arra a neve is utal).

Ugye emlékezünk arra, hogy az Enter billentyût szövegszerkesztéskor a bekezdések végén kell megnyomni. Nos, táblázatkezelõben pedig akkor, ha a cellába beírtuk az adatot. A cellamutató ennek hatására egy cellával lefelé ugrik (már legalábbis többnyire, de a kivételekrõl hely hiányában nem szólnék). Ha nem oda akarjuk bevinni a következõ adatot, hanem a korábbi adattól jobbra, akkor Tabulátorral zárjuk le a bevitelt. De lezárhatjuk a bevitelt a szerkesztõlécen lévõ pipával is. Ilyenkor a cellamutató helyben marad, ami sokszor majd hasznos lesz. A három módszer közül majd mindig a praktikusat kell választanunk. Ha a bevitelt el kívánjuk vetni, nyomjuk meg az Esc billentyût, vagy kattintsunk a szerkesztõlécen a piros keresztre.

A bevitt adat jellegének megfelelõen automatikusan igazításra kerül:

szám jobbra,

dátum és idõ jobbra,

logikai adat középre (ezt nem nagyon fogjuk használni, és értéke csak "igen", vagy "nem" lehet),

képlet az eredmény jellegének megfelelõen (általában jobbra),

szöveg balra.

A számokat nem szabad tagolni, mögé mértékegységet írni, mert akkor nem tud majd vele a program számolni.

Dátumokat év.hónap.nap alakban kell megadni, például "2003.01.10", idõpontokat pedig óra:perc formában, mondjuk "12:30".

E)   Kijelölések

Azt már a Windowsban és a szövegszerkesztésnél is tapasztaltuk, hogy másoláshoz, mozgatáshoz, törléshez ki kellet jelölni a mûvelet hatáskörét. Szövegszerkesztésben formázás elõtt is így kellett eljárnunk. Nos, ez a táblázatkezelõkben is így van.

Azt is megjegyezhetjük, hogy amennyiben úgy mozgatjuk billentyûzet segítségével a cellamutatót, hogy közben lenyomva tartjuk a Shift billentyût, akkor amerre elhaladunk, azok a cellák kijelölésre kerülnek. De ez a szövegszerkesztõkben is pontosan ugyanígy mûködött.

Minden kijelölést megszüntet bármilyen cellamutató, vagy újabb terület kijelölése. A többszörös kijelölés módszere is ismerõs: a Ctrl billentyût nyomva kell a következõ kijelölést végrehajtani.

F)   Az adatok javítása, felesleges adat törlése

Kattintsunk a javítandó adatot tartalmazó cellára, majd a szerkesztõlécen a hiba helyére. Ezt követõen minden pontosan úgy mûködik, mint a szövegszerkesztõkben. Javíthatunk azonban úgy is, ha egyszerûen újra bevisszük az adatot. A korábbi adat ilyenkor eltûnik, és csak az új adat lesz a cellában.

A törlendõ adatokat tartalmazó cellákat jelöljük ki, majd nyomjuk meg a Delete billentyût. Csak adat törlõdik, a cella megmarad. Ez már a szövegszerkesztõk táblázataiban is pontosan így történt. Itt azonban a cella formátuma sem törlõdik. Ha újabb adatot viszünk be a már üres cellába, az felveszi a korábban ott lévõ adat formátumát. Ennek azt gondolnánk, csak akkor van jelentõsége, ha formázott adatot törlünk. Ez azonban nem így van. Vigyünk be egy dátumot, töröljük ki, majd egy 1-31 közötti számot. Legnagyobb meglepetésünkre a szám helyén egy 1900. januári dátum jelenik meg (Open Office esetében 1-nél 1899 december 31.). Ennek részletesebb magyarázata késõbb kerül sorra.

G)  Fájl mûveletek

A fájl mûveletekrõl felesleges beszélni, mert mindent pontosan úgy kell csinálni, mint a szövegszerkesztõkben.

H)  Automatikus kitöltés

Amennyiben a beviendõ adatok valamilyen logikai sorrend szerint követik egymást, a táblázatkezelõk a kiinduló adat (adatok) megadása után maguktól képesek folytatni bizonyos sorozatokat, sõt, bármilyen sorozatra megtaníthatóak. Az eleve ismert sorozatok:

a hét napjai (hétfõ, kedd, .), illetve azok rövidítése (H, K, .),

a hónapok (január, február, .), és azok rövidítése (jan., febr., .),

egymást egy nappal követõ dátumok,

valamint számtani és havonta/évente ismétlõdõ dátum sorozatok.

Az elsõ három sorozat beviteléhez elég megadni a sorozat bármely elemét, majd a bevitelt lezárni a szerkesztõlécen lévõ pipával (). Ezek után álljunk a cella jobb alsó sarkára, (ilyenkor az egérkurzor alakja egy kis kereszt formát vesz fel, amit autokitöltõnek hívnak) és az egérrel húzzuk azt a kitöltés irányába.

A negyedik esetben, azaz amennyiben számtani sorozatot, vagy havonta/évente ismétlõdõ dátum sorozatot akarunk megadni, vigyük be az elsõ két elemet, majd a kijelölésük után húzzuk az autokitöltõt a kitöltés irányába.

Annak módszerét, hogy miként taníthatunk meg bármilyen más elemekbõl álló sorozatot, terjedelmi okokból nem tárgyaljuk.

I)     Képletek, cella adatára történõ hivatkozási módok

A táblázatkezelõk lényegét az a képességük adja, hogy amennyiben megadjuk, miként számolják ki táblázatunk kiinduló adataiból az eredményeket, akkor azt automatikusan megteszik. Sõt, ha a kiinduló adatokat módosítjuk, az eredmény is átszámításra kerül. A jó eredményekhez, illetve a gyors munkához azonban helyesen kell megadni a képleteket. Ezek után lássuk, ennek módszerét.

Minden képletet egy "=" jellel kell kezdeni, majd bevinni magát a képletet. A képlet mûveleti jeleket (+, -, *, /), koordinátáival adott cellákra történõ hivatkozást, valamint zárójeleket tartalmazhat (ez utóbbiakat mindig párban, de ez logikus). Ha olyan mûveletet szeretnénk elvégezni, mely a négy matematikai alapmûvelettel nem számolható ki, majd függvényeket kell alkalmaznunk (igazság szerint hatványozni is lehet a "^" mûveleti jellel, de nem nagyon lesz rá szükségünk).

A gyorsabb adatbevitel céljából, amikor a képletben egy cella adatára kellene hivatkozni, a koordináták begépelése helyett kattintsunk a cellára. Ennek hatására a képletben megjelennek az adott cella koordinátái. Ha véletlenül rossz helyre kattintunk, javításként kattintsunk a jó cellára. Ez után folytassuk a képlet begépelését, majd ha befejeztük, kattintsunk a szerkesztõlécen lévõ pipára ().

A legnagyszerûbb azonban az, hogy egy-egy képlet megadása után az autokitöltõvel a képleteket is lehet folytattatni. Lássunk egy példát erre.

Relatív cím

Tegyük fel, hogy ki szeretnénk számolni raktárkészletünk értékét. Ehhez adjuk meg az "A" oszlopban a termékek nevét, a "B" oszlopban azok egységárát, a "C" oszlopban pedig a pillanatnyi raktárkészletüket. (Ha kipróbáljuk, a mértékegységeket nem szabad begépelni!) Ezek után az elsõ árunál, a "D2" cellában adjuk meg az érték kiszámolására szolgáló képletet "=B2*C2" (hiszen az 1. sorba - mint a mintán is látszik - az oszlopok magyarázó feliratait illik írni). Kattintsunk a pipára, majd fogjuk meg a "D2" cella autokitöltõjét, és húzzuk le a többi árúhoz. Legnagyobb meglepetésünkre a többi árú pillanatnyi raktérkészletének értéke is kiszámításra került. Ha rákattintunk a "D3" cellára, annak valódi tartalma a szerkesztõlécrõl leolvasva "B3*C3". De honnét tudta ezt a táblázatkezelõ? Nos, a kiinduló képletben szereplõ cellahivatkozások valójában nem konkrétan az összeszorzandó cellák koordinátáira hivatkoztak, hanem a kérdéses cellák helyzetére. Esetünkben valami ilyesmire: "a kettõvel balra lévõ cella tartalmát szorozd meg az eggyel balra lévõ cellával". És ha ezt egy sorral lejjebb másoljuk az autókitöltõvel ott ugyanez cellacímekre lefordítva: "B3*C3". Így már érthetõ. Ezt a hivatkozást nevezik relatív címzésnek. Ez lesz az alapértelmezett eset, és az esetek többségében meg is felel a munkánkhoz.

Lesznek azonban olyan feladatok is, amelyekben relatív címzéssel nem tudunk boldogulni. Például, ha egy oszlopban szereplõ adatokat a mellettük lévõ oszlopba úgy kell beszorozni egy számmal, hogy a számot nem a képletbe gépeljük be, hanem paraméterként egy cellában adjuk meg. Ezt az esetet, és a további lehetõségeket kicsit késõbb próbáljuk ki.

További címzés típusok (fix cím)

Az elõzõ részben tárgyalt feladatot az alapértelmezett relatív címzéssel oldottuk meg. Most nézzünk egy olyan példát, amelynél nem alkalmazható ez a módszer. Javaslom, hogy ne csak olvassuk a következõket, hanem rögtön alkalmazzuk is. Olvasva valószínûleg bonyolultnak fog tûnni, de ha magunk is kipróbáljuk, rém egyszerûvé válik az egész.

Tegyük fel, hogy egy raktárban található árukészlet értékét 2003 év végén táblázatkezelõ programunkkal szeretnénk kiszámoltatni. Ugyancsak szükség lenni a 2004 évi nyitó készletre is. Mint tudjuk, az ÁFA kulcsok közben meg fognak változni. Mindkét táblázat valahogy az ábrán látható módon fog kinézni (a táblázatban szereplõ értékek közül az "E", "F", "G" oszlopok adatai számított adatok). A mértékegységeket egyelõre ne alkalmazzuk!

Amennyiben E2 cellába a "=D2*1,12" képletet írnánk be, a 2004 évi nyitó készletnél az összes képletet át kellene írni (hiszen az ÁFA kulcsa megváltozik 5 %-ra). Ez nem nagy munka, pláne autokitöltõvel. De van egy még egyszerûbb megoldás is.

A táblázatba paraméterként vigyük be az ÁFA kulcsot is, és a képletben arra hivatkozzunk. Amennyiben a paramétert az ábrának megfelelõen mondjuk az A7 cellában adjuk meg, a képlet így módosul: "=D2*(1+A7)"

Itt egy fontos kiegészítés kell hogy következzék. Amennyiben százalékban akarunk valamit megadni, tizedesként kell bevinni. Például 12 % helyett 0,12-öt, majd kattintsunk rá a ikonra.

De térjünk vissza az eredeti feladathoz. Szóval a kiinduló "=D2*(1+A7)" képletet bevittük, és az adatbevitelt is lezártuk a ikonnal. Most már nincs más hátra, mint a korábban tanult autokitöltõ alkalmazása. Álljunk tehát a cella jobb alsó sarkára, (ilyenkor az egérkurzor alakja egy kis kereszt formát vesz fel) és az egérrel húzzuk azt lefelé. Legnagyobb meglepetésünkre mindenhol 0 érték jelenik meg. Vajon miért?

Ha belegondolunk a relatív hivatkozás értelmezésébe, ez nem is olyan meglepõ. Mert mi is az E2 cellában lévõ képlet értelmezése valójában:

Az 1 oszloppal balra lévõ értéket (ez a "D2") szorozd be a 4 oszloppal balra és 5 sorral lejjebb lévõ értékkel (ez pedig az "A7").

Ha ezt egy sorral lejjebb megnézzük:

Az 1 oszloppal balra lévõ értéket (ez a "D3", ez jó) szorozd be a 4 oszloppal balra és 5 sorral lejjebb lévõ értékkel (ez pedig az "A8", ami üres).

A problémát tehát a kiinduló képletben lévõ "A7" okozza. Valahogy úgy kellene erre a cellára hivatkozni, hogy a hivatkozás fixen mindig az "A7" cellára mutasson. Ezt a hivatkozást hívják fix, vagy abszolút hivatkozásnak. Elõállítása nagyon egyszerû: "A7" helyett " A$7" alakban kell hivatkozni rá. De a " " jeleket sem kell gépelni. Miután rákattintottunk arra a cellára, melynek koordinátáit szerepeltetni akarjuk a képletben, nyomjuk meg

az Excelben az F4 billentyût,

az Open Office Calc programban a Shift-F4 billentyûkombinációt.

Lássuk tehát az "E2" cella képletének bevitelét:

Gépeljünk egy "=" jelet, kattintsunk a "D2" cellára, gépeljünk egy "*",majd egy "(" jelet. Folytassuk egy "1"-es számmal, most jön a "+" jel, majd kattintsunk az "A7" cellára. Azt kövesse az F4, illetve a Shift-F4, majd a ")" jel. Kattintsunk a ikonra, majd húzzuk le az autokitöltõt. Készen is vagyunk.

De mit nyertünk? Amennyiben az "A7" cellában lévõ ÁFA kulcs paramétert átjavítjuk 5 %-ra (azaz 0,05-re), az összes bruttó egyedi érték is aktualizálódik úgy, hogy egy képletet sem kell kijavítani.

Az "F" és "G" oszlopokban ismét új címzést kell alkalmazni, az úgynevezett vegyes címet. Igazság szerint vegyes cím nélkül már elég jól el lehet boldogulni, de igazán gyors munkához azt is illik ismerni. Aki gondolja, tehát megoldhatja a feladatot, sõt, a szövegszerkesztésnél tanultak alapján meg is formázhatja a táblázatot. A következõ számban többek között a vegyes címrõl lesz szó.