online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia állatok Fizikai Földrajz Kémia Matematika Növénytan Számítógépes
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

AZ ENERGIATENGER

fizikai

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
Magneses jelenségek
Fizika II, Hõtan: vizsgatételek
KELL-E FÉLNÜNK A NUKLEÁRIS ENERGIÁTÓL?
A jégkorszakok kialakulasanak feltételei
FELÜLETI FESZÜLTSÉG
S7 300/400 időzítők és szamlalók
HIÁNYZÓ SZIMMETRIÁK AZ ELEKTRODINAMIKÁBAN
 
 

AZ ENERGIATENGER

Tesla valóban nem volt egyedül elgondolásaival. Henry Moray a következő sorokkal kezdte találmányáról írott könyvét:

„Elegendő energia jön a földre ahhoz, hogy minden egyes em­bernek másfél millió százwattos 1 lámpát gyújthassunk. Mindenféle primér hajtóanyag nélkül ez az energia bárhol elérhető. Óceánjá­rók, repülőgépek vagy mozdonyok fedélzetén is. H 525e49f őt, fényt vagy elektromos teljesítményt kaphatunk bármelyik épületben, bármi­lyen gép számára. Vizet szivattyúzhatunk a sivatagban, és az ener­giaforrás súlya csak töredéke annak, amit a ma ismert bármilyen hajtószerkezet használ, és mindez a mai árak töredékébe kerül.


Ez az idézet a huszas évekből származik, Tesla gondolatsora. Moray önállóan dolgozott, s kitartó munkáját siker koronázta. Konvertere működött, több száz ember előtt is bemutatta. Közjegy­ző előtti tanúsítványok tucatjai maradtak fenn a mai napig. A talál­mány pontos leírása, működése azonban mindmáig homályban ma­radt. A későbbiek során látni is fogjuk, hogy miért. A készülék mű­ködésérőt sokat nem lehet tudni, de a szerkezet maga egyszerűen működhetett. Amit általában és egyértelműen leírnak a szemtanúk az az, hogy egy fából készült közepes méretű - azaz néhány 10 centiméter hosszú - dobozkát egy antennához és egy földeléshez kellett kötni.

Ha az antennakapcsolást megszakították, a készülék leállt: A készülékhez nagyszámú elektromos fogyasztót lehetett csatlakoztatni. Moray általában izzólámpákat, vasalókat és venti­látorokat kötött hozzá. A kísérleteket bárhol meg lehetett csinálni. Moray például többször vállalkozott arra, hogy a sivatagban, min­denféle távvezetéktől messze mutassa be találmányát, s a későbbi­ek során repülőgép fedélzetén is működtette a készüléket.

A készülék zajmentes volt, semmiféle hangot nem adott, és sem­miféle hő nem áradt belőle, nem melegedett, legalábbis jelentős mértékben. Annyit lehet tudni, hogy meglehetősen nagy frekven­ciájú, viszonylag nagy feszültségű váltóáramot adott. Néha megen­gedte Moray, hogy belenézzenek a dobozba, márcsak azért, hogy lássák, nem valami nagy teljesítményű akkumulátor van benne.

A szemtanúk, akik közelről szemügyre vették a készüléket, azt állították, hogy mindenféle tekercseket, drótokat, csöveket tartal­mazott a doboz. Egyetlenegy dolgot viszont sosem engedett Moray megnézni (ezt mindig kivette). Ez egy olyan kis cső volt, ami a te­nyerében elfért. Tehát vagy feltalált valamiféle szuper akkumulá­tort, ami tenyérnyi méretű volt, és ami napokon át képes több száz, több ezer watt teljesítményt leadni - méghozzá valószínűleg váltó­áramot -, vagy pedig igaz, amit állított, hogy a környező térből vette ki az energiát. Azt mindenesetre láttuk, hogy Moray munkáját Tesla inspirálta, és azon az úton indult el, amit Tesla javasolt: ki­vonni az „éterből” a rezonáns energiát.

Arra sajnos nincs lehetőségünk és helyünk, hogy a Moray küzdelméről fennmaradt dokumentumokat mind ismertessük, ám néhány jellemző iratot érdemes bővebben is idézni. Következzék tehát néhány levélrészlet, hogyan látták a szemtanúk Moray ké­szülékét működés közben, milyen terhelési kísérleteket végeztek.

Az első levél, melyet majdnem teljes egészében ismertetünk E. G. Jensentől származik, aki ezt egy Mr. L. Anderberg nevű úrnak írta. „Mivel dr. Fletcher javasolta, hogy végezzünk egy tartóssági kí­sérletet arra, bogy meddig égnek ezek a lámpák, az ötletet jónak tartottuk és elvégeztük a kísérletet. A vizsgálatot 1928. október l­jén kezdtük. Dr. Moray laboratóriumában, lakásának pincéjében végeztük a megfigyeléseket Salt Lake Cityben, az 5. utcában a 2484-es házban. A felszerelés, berendezés ugyanaz volt, amit már több előző bemutatón láttarn, ez két fadoboz volt. Ezeket egy nagy ládába raktuk, melyen két lyuk volt fúrva, hogy a földelést és az antennát beköthessük, valamint egy két és fél inch és egy három­negyed inch átmérőjű lyuk is volt rajta, hogy belenézhessünk, he­lyükön vannak-e a dobozok.

Dr. Moray reggel 7 óra 49 perckor elkezdte a beszabályozást és 7 óra 59-kor kapcsolta rá a szerkezetre az áramot. Két villanykörtét használt. Az egyik 100, a másik 10 wattos volt, azért, hogy bemu­tassa, legalább az egyik mindig működőképes lesz. A faládát dr. Moray, dr. Murray Hayes és Mr. L. Judd valamint e sorok írójának jelenlétében lezártuk és le is pecsételtük, miután a beállítás befeje­ződött. A pecsételést a vasúti teherkocsiknál használatos biztonsági (ólom)zárral végeztük. Három különböző helyen zártuk le a do­bozt, a pecsételés helyét és a pecsétnyomó számát írásban rögzí­tettük. Ezt magamnál tartottam. Maga a láda fából készült és vas­lemezekkel volt megerősítve.

Megegyeztünk, hogy közülünk hárman - a feltaláló kivételével - megvizsgálhatjuk a laboratóriumot és a készülék működését bár­mely időpontban azért, hogy megnézzük, vajon égnek-e a lámpák és a felszerelés, a készülék pecsétjei érintetlenek-e.”

Ezután egy hosszú ellenőrző jegyzőkönyvi lista következik, melyből az derül ki, hogy a készülék 74 órán és 21 percen keresz­tül folyamatosan működött.

„Dr. Moray telefonált október 4-én délelőtt 11 órakor, hogy a szerkezet nem működik. Mondta, hogy egy nagy fát kivágtak a labo­ratórium mellett, és amikor az ledőlt, akkora rengést idézett elő a la­boratórium környékén, hogy az egyik alkatrészt kimozdította a he­lyéről. Mivel éppen Moray úr laboratóriuma környékén tartózkod­tam, én is éreztem, amint az óriási fa ledőlt. Tanúsíthatom, hogy va­lóban hatalmas robajjal dőlt el, ami az egész környéket megrázta.

Moray úr azt javasolta, hogy mindhárom tanú gyűljön össze, ta­lálkozzunk a laboratóriumban, bontsuk fel a láda pecsétjét, nézzük meg az apparátust és aztán beszéljük meg, hogy mit teszünk a to­vábbiakban.

Így 1928. október 4-én délután 6 óra 30-kor újra találkoztunk. Megvizsgáltuk a pecséteket; és érintetlennek találtuk azokat. Ezu­tán feltörtük a lepecsételt zárakat, felnyitottuk a láda tetejét, és a felső dobozból dr. Moray kicsavarta a detektort óvatosan. Megráz­ta, megtapogatta; és hallottunk egy kis zörgő hangot. Mr. Moray szerint a detektor egy alkatrésze kimozdult a helyéről, amikor a fa ledőlt. Véleménye szerint gyorsan megjavítható, és ezt jelenlétünkben meg is tette.



A detektort megfelelőnek találta, és 6 óra 53-­kor befejezte a javítást. Mr. Hayes a laboratóriumban maradt, amíg mi elmentünk telefonálni Mr. Juddnak, aki mondta, hogy szeretne részt venni a beszabályozáson, illetve a láda újbóli lezárásán, lepe­csételésén. Judd úr 7 óra 35 perckor érkezett, a beszabályozás azonnal megkezdődött. 7 óra 44 perckor a lámpák világítani kezd­tek. Judd úr két fia is eljött. Á ládát ugyanúgy lezártuk és lepecsé­teltük, mint előzőleg. A pecsétnyomó számát is felírtuk.”

V/6. ábra: Moray egyetlen megmaradt szabadalmából egy oldal. A furcsa csövek gyógyászati célra készültek.

Itt megint egy hosszú lista következik, aminek az a konklúziója, hogy folyamatosan égtek az izzók további 83 óra 34 percen ke­resztül.

„Vasárnap este elhatároztuk, hogy a vizsgálatot hétfő reggel, október 8-án befejezzük. Mindnyájan összegyűltünk. Az összes pecsétet gondosan megvizsgáltuk, rendben levőnek találtuk. A láda fedelét Mr. Moray nyitotta ki, ekkor még rákötött a készülékre egy 275 wattos, 110 voltos vasalót, amely az Edison cég gyártmánya volt, valamint egy 60 wattos izzólámpát is.

Dr. Moray bemutatta, hogy ha kihúzza az antennát, akkor az áram azonnal megszűnik. Meggyőződtünk róla, hogy az antenná­ból nem megy áram a készülékbe. Mr. Moray újra beszabályozta a készüléket és 7 óra 22 perckor újra fényleni kezdtek az izzólám­pák. Ekkor 5 darab 100 wattos izzólámpát csatlakoztatott a készü­lékhez, mindegyikük fényesen világított. 7 óra 24-kor kikapcsolta a készüléket. Egy perc múlva újra beszabályozta és az 5 darab 100 wattos lámpa újra égni kezdett. Amíg ezek a lámpák égtek, dr. Moray a munkapadra - amin a készülék állt - kalapáccsal kisebb ütést mért. A fények hunyorogni kezdtek, majd kialudtak. Nem le­hetett működésbe hozni őket a szokásos beállítással, így meggyő­ződhettünk róla, hogy valóban a kidőlt fa rengése volt az oka an­nak, hogy október 4-én a fény kialudt.

Ezen periódus alatt Haynes és Judd úr ugyanolyan gyakran megvizsgálta a készülék működését, mint én. Több alkalommal Moray úr kikapcsolta az antennát, de nem hosszú időre, így a ké­szülék ismét működött. Amikor az antennát ki- és visszakapcsol­ták, mindig látható volt egy kisebb szikra a kapcsolódási pontnál.

Az egyik alkalommal Moray úr a pincében bekapcsolta a helyi világítást, aztán felment és lekapcsolta az egész ház áramellátását, A dobozból „kijövő áram tovább működtette az izzókat, pedig az egész ház áramellátása megszűnt. A vizsgálati periódus alatt a fények egyenletesen égtek, mindenféle változás nélkül. Nem ta­láltunk változást a napszakoktól függően sem. A 100 wattos C tí­pusú izzólámpa új volt, de észrevettük, hogy a kísérlet végén az izzószál fölött egy sötét folt jelent meg, azt mutatva, hogy már nem sokáig fog tartani.

A bemutató után a berendezést kivettük a ládából, az összes ve­zetéket lekötöttük róla, és a detektor kivételével mindent megvizs­gálhattunk.

A bemutató rendkívül érdekes volt. A feltaláló nyitott és őszinte volt minden tekintetben, és bizonyosak vagyunk benne, hogy nem voltak rejtett drótok vagy titkos kapcsolók.

Tisztelettel: E. G. Jensen

Nézzünk most egy rövid részletet egy másik tanú leírásából. Ezt Murray O. Hayes írta.

„Az alábbiakban adom közre megfigyeléseimet a Moray-féle koz­mikus energiaátalakítóval kapcsolatban. Az antenna körülbelül két­száz lépés hosszú, és körülbelül 80 láb magasan van a föld fölött. A huzal körülbelül egynegyed inch átmérőjű réz, jól van szigetelve. A földelés dr. Moray házának vízvezetékrendszerére van kötve.

Az eszközt egy ládában szerelte össze, melynek oldalán lyukak voltak, hogy a földhöz és az antennához való csatlakozásokat kive­zethesse és megfigyeléseket végezhessünk. A lyukak körülbelül fél inch átmérőjűek. Két doboz volt, körülbelül 10 x 20 x 4 inch mére­tűek, és egyik a másik tetejére lett helyezve. Mindkét doboz teteje le volt csavarozva. A felső dobozon egy szigetelő panel volt, ami kö­rülbelül egy inch vastagságú, 15 inch hosszú és 3 inch széles, anya­ga kemény gumi, vagy valami hasonló lehetett. Két kötési pont ta­lálható a táblán, melyet kis csavarral lehetett kilazítani. Ugyanezen a panelen még egy alkatrész helyezkedett el, melynek mérete körül­belül 2 x 1,5 inch lehetett, ami szigetelőszalaggal volt borítva, és amiből két, körülbelül 1/4 inch átmérőjű pólus nyúlt ki - ez valószínűleg lágyvasból készült. Egy dupla aljzaton két villanykörte volt elhelyezve. Egyikük 20 wattos, a másik 100 wattos lehetett.

E. G. Jensen és R. L. Judd valamint én voltam jelen, amikor megvizsgáltuk a ládát, hogy van-e valamilyen más elektromos kap­csolat, mint ami az antennához és a földhöz vezet, de semmi mást nem találtunk. A már említett kis kapcsolót többször is bekapcsol­tuk minden eredmény nélkül. Az antennát valamint a földkapcso­lást is több alkalommal eltávolítottuk, minden eredmény nélkül.



Dr. Moray ezután egy mágnest vett elő, ami nagyon rövid, szé­les, U alakú volt. Ezután az egyik pólusával a ragasztószalaggal le­borított test végét kezdte el simogatni, húzogatni. Mr. Jensen ujjait a bekötésekre rakta többször, végül is egy elég erős áramütést ka­pott. Ezek után Moray úr bekapcsolta a kapcsolót, és a lámpák vi­lágítani kezdtek. Amikor a kapcsolót újra kinyitották, és az áram­kör megszakadt, a fények kialudtak. Újra kigyulladtak, amikor a kapcsolóval lezártuk az áramkört.

Ha az antennát vágy a földelést eltávolítottuk, akkor a fény kialudt, de azonnal visszatért, amint a kapcsolatot újraélesztettük. A gerjesztési, beállítási periódus tíz percig tartott, október elsején reggel 7 óra 59-kor láttuk először működni a szerkezetet...

... Október 4-ig minden reggel és este megvizsgáltam a pecséte­ket. Láttam, hogy a fények égnek. Ugyanezen a napon 10 óra 30 perckor a detektor kimozdult helyéről, mert a szomszéd ház előtt egy nagy fát kidöntöttek. Ugyanaznap este dr. Moray kivette a de­tektort Mr. Jensen és az én jelenlétemben: Körülbelül 20 percen ke­resztül szabályozta, majd újra beszerelte. Mr. Judd megérkezése után, a simogató, húzogató mozdulatok hatására a fények körülbe­lül 10 perc múlva megjelentek. Ekkor a ládát, mint már említettem bezártuk...

... További bizonyíték arra, hogy a dobozban energiaátalakítási szerkezet lehetett, hogy dr. Moray ráütött egy kalapáccsal az asz­talra, amin a láda állt, ezután a fények hunyorogni kezdtek, majd kialudtak, mivel a detektor kimozdult helyéről. . .

Nézzünk most egy részletet egy másik tanúsítványból, melyet szintén Murray O. Hayes írt.

„Több mint húsz éve ismerem dr. Henry Morayt és munkássá­gát. Több ízben bizonyította különleges feltalálói tevékenységét. Talán a legérdekesebb találmánya az az eszköz, amivel elektro­mos áramot tud gerjeszteni egy antenna segítségével. Ez az energia nem az elektromos távvezetékek indukciójából származik - mint ahogy ezt néhányan feltételezték -, és nem is a rádióadókból, mivel ezt a szerkezetet 26 mérföldre elvittük a legközelebbi távvezeték­től, és legalább 100 mérföldre volt a legközelebbi rádióadó. Ennek ellenére ugyanúgy működött, mint bárhol másutt. Az eszközt tar­tóssági vizsgálatnak is alávetettük, és több mint egy hétig működött folyamatosan. A végén egy 100 wattos izzólámpát és egy 575 wat­tos vasalót egyszerre működtetett. Nyilvánvaló, hogy akkumuláto­rok ezt a terhelést nem bírták volna.

Többek között nagyon érzékeny hangdetektort is kifejlesztett, s ennek segítségével több száz méterre zajló beszélgetést lehetett jó hangminőségben hallani. Számos rádiókapcsolást kifejlesztett, me­lyek feleslegessé tesznek több alkatrészt. Ennek ellenére a vétel minősége nem romlik, sőt néhány esetben kifejezetten javul. Egy másik eszközzel bizonyos fokig képes a mentális aktivitás során jelentkező energiákat mérni (ez valószínűleg egy érzékeny bőrel­lenállás-mérő lehetett).

Több más hasonló, érdekes találmánya van. Például a régi gumiköpenyekből olyan viszkózus folyadékot állít elő, amely újra vulkanizálható anélkül, hogy a más hasonló eljárások esetén szük­séges anyagokat hozzáadnánk.

Kifejlesztett egy nagyfrekvenciás terápiás eszközt is. (Erre sza­badalmat is kapott.) Más eszközei is vannak, melyek mind nagyon érdekesek.

Murray O. Hayes, PhD. 7. October 1929.

És még egy érdekes hatósági tanúsítvány, melyet Nathaniel Baldwin adott.

„Azok számára, akiket esetleg érdekel a Moray-féle sugárener­gia-rendszer, kijelentem, hogy láttam a rendszert működés közben és tanúsítom, hogy fény és hő nagy mennyiségben fejlődik. Az ap­parátus mindent teljesíteni tud, amit a feltaláló állít róla és csalás­nak semmiféle bizonyítékát nem találtam. A készülék térfogata túl­ságosan limitált, kicsiny ahhoz, hogy ezt a hőt és fényt előállít­hassa... Az energiának valamilyen külső forrásból kell jönnie. Részletesen megvizsgáltam a készüléket, ami kondenzátorokból és drótokból készült tekercsekből állt, melyek önmagukban nem tudnak energiát termelni. Azonban az úgynevezett detektort - egy kis eszközt, ami feltétlenül szükséges az apparátushoz - nem tud­tam megvizsgálni, és működésének elvét nem mondta el Moray úr. A legtöbb találmány lehetetlennek tűnik, amíg a gyakorlatban be nem vezetik. Azután teljesen egyszerűvé és hétköznapivá válik. Nem értem ennek a találmánynak a működési elvét, de a követke­zőképpen gondolkodom: a tudomány azt tartja, hogy a fény- és a hő- valamint a rádióhullámok fizikai tulajdonságaikat tekintve azo­nosak, a fő különbség köztük a hullámhossz és a frekvencia tekin­tetében van. A fényhullámok színük szerint más-más frekvenciájú­ak, és az utóbbi időben a frekvenciák egyre növekvő hadát fedez­ték fel. De vajon mi van még azon túl?...



Az utóbbi évek tudományos felfedezései fényében az embernek többször meg kell gondolnia, mielőtt kimondja: lehetetlen.

Nem hiszem, hogy az örökmozgó létezik olyan formájában, amilyennek sokan elképzelték: azaz egy olyan gépezet, ami energiát állít elő, és attól tovább működik. Több úgynevezett „örökmoz­gó” feltalálójával beszéltem már és rámutattam, hogy hol követték el a hibát. Azonban a sugárenergia-rendszer más. Itt van valami­lyen forrása az energiának.

Nathaniel Baldwin

David Gardner írta a következő véleményt közjegyző tanúsítvá­nyával.

„1936-ban meghívtak, hogy Henry Moray laboratóriumát láto­gassam meg Utah államban, Salt Lake Cityben. Érkezésemkor már többen várakoztak, hogy dr. Moray szerkezetét lássák. Az este fo­lyamán Moray úr bemutatta az úgynevezett sugárenergia-készülé­két, ami 40 darab 200 wattos villanylámpát működtetett, több kis villanymotort, vasalókat és ventilátorokat, melyeket egy nagy kap­csolótáblán helyezett el. A demonstráció abból állt, hogy egy kis átmérőjű rézdrótot kihúztunk a szobában. A drót mindkét oldalára két porcelán szigetelő volt kötve. Akkora, hogy kényelmesen kéz­ben lehetett tartani. Kifeszítettük a vezetéket. Valaki a szigetelőt az én kezembe nyomta, a másik vége a szobában álló másik ember ke­zében volt.

Dr. Moray azt kérte, hogy húzzuk feszesre a drótot, amit meg is tettünk. Megkérdeztem tőle, hogy mi van, ha megérintem a drótot. Azt mondta, hogy semmi, legfeljebb a fény kialszik. Megkérdez­tem, hogy megrázhat-e, mire azt válaszolta, hogy nem. Amikor fe­szesre húztuk a drótot és dr. Moray bekapcsolt egy kapcsolót - és még valami mást is csinált, amire nem emlékszem pontosan -, a fé­nyek kigyulladtak és az elektromos berendezések gyönyörűen mű­ködtek. Mivel érdeklődő természet vagyok, kíváncsi voltam, hogy igazat mond-e, így óvatosan megérintettem kezemmel a vékony réz­drótot. A fény azonnal kihunyt, ahogy dr. Moray megmondta előre. Ekkor Moray úr megszólalt, hogy valaki megérintette a drótot, ezért elvettem a kezemet, és az egész szerkezet újra működni kezdett. Azt nem tudom, hogy hogyan, de működött, az biztos.

Természetesen sokat beszéltünk a jelenségről a jelenlevőkkel együtt. Az az úr, aki meghívott engem a bemutatóra, megemlítette, hogy Moray úrnak van egy másik találmánya, amivel hangokat tud felerősíteni anélkül, hogy valamelyik rádióállomásnak átküldené ezeket a jeleket. Azt mondta, hogy hallotta, amint ez a készülék működik. Én is kíváncsi voltam rá, ezért dr. Morayt megkértük, hogy hadd nézzük meg a hangfelvevő-készüléket. Beleegyezett, és megmutatott egy régi rádiódobozt, ami két fejhallgatóval műkö­dött. Moray úr beállította az eszközt úgy, hogy az elülső lapon levő gombot forgatni kezdte. Az egyik pár fülhallgatót nekem adta, a másikat pedig rokonomnak. Azután megkért néhány embert, hogy menjenek ki a házból az utcára és beszélgessenek valamiről. Az egyik ember, akit így felkértek, a bátyám volt, Archibald Gardner. A többiek is ismerőseim voltak, akiknek a hangját megismertem. A bemutató során biztos voltam abban, hogy ezeknek az embereknek hallottam a hangját. Pontosan emlékszem, hogy éppen esett az eső abban az időben és hallottam az eső hangját, és azt, amint ezek az emberek sétáltak a járdán. Hallottam, ahogy mondják egymásnak, hogy ideje visszamenni a házba, mielőtt megáznának. Amint visz­szafelé jöttek - Moray úr tanácsa ellenére, hogy ne játsszák a ké­szülékkel -, lassan elkezdtem a gombot csavargatni. Nagyon hatá­rozottan hallottam egy közeli vasútállomás hangjait, a vonatfüttyöt és azt, amint a kalauz jelenti az állomásfőnöknek, hogy mindenki felszállt. A legközelebbi vasútállomás azonban legalább öt mér­fóldre volt. Azt nem tudtam, hogy melyik vasútállomásra hango­lódtam rá, de angolul beszéltek. Tudom, hogy az utcán sétáló em­bereknek nem volt rádióadójuk vagy más eszközük.

A vonattal kapcsolatos hallomásomat ugyan nem hitték el, de azt elismerték, hogy az ő utcai beszélgetésüket adtam vissza.

Találat: 1522