online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia állatok Fizikai Földrajz Kémia Matematika Növénytan Számítógépes
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

A TÉVEDHETETLENSÉG NIMBUSZA

fizikai

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
REOLÓGIA
Fizika II, Hőtan: vizsgatételek
MEYER KÁLVÁRIÁJA
A KÉRDÉSEK
Képlékenyalakítas alapfogalmai
FIZIKA ÉS SZIMMETRIA
SOPHUS LIE ÉLETE
ANYAGÁTALAKULÁS AZ ÉLŐVILÁGBAN
AZ UTOLSÓ REMÉNYSUGÁR
 
 

A TÉVEDHETETLENSÉG NIMBUSZA

A tudomány rendszere alakította ki magának eddig a legjobb pro­pagandát, ők formálták meg a tévedhetetlenség mítoszát, a műhiba nélküli gyakorlat nimbuszát. (Nem hiába értelmiségi vállalkozás.) Pedig ha kritikusan végignézünk helyzetünkön, akkor á lehetséges fejlődési irányok között talán a legrosszabbon haladunk, pedig sok­szor kínálták már tálc 747j92h án a kész, jó megoldásokat. Ez odáig vezetett, hogy ma az is megkérdőjelezhető, hogy van-e reális gazdasági fejlődés. Ha ugyanis a környezeti károkat is beszámítanánk a gazda­sági jelentéseknél, kiderülne, hogy a gyarapodás csak látszólagos, hiszen a környezeti károk helyreállítása többe kerülne, mint amit nyertünk. A kialakult tekintélyuralmi rendszer azonban gondolko dásra nem, csak elnyomásra képes.

Gyakorlatilag egy „észak-koreai modell létezik a természettudományban, hiszen nincs gondolkodási, publikálási, cselekvési szabadság, a másként gondolkodókat bünte­tik, s emiatt a kisemberek milliói éheznek. EI kell gondolkodni, hogy miért a „gärtnereknek kedvez ez a rendszer?


A megtörtént történelem nem az egyetlen lehetséges és nem is a lehető legkedvezőbb sora a történéseknek. A történészek sajnos általában mély technikai, természettudományos és közgazdasági érdeklődés híján jobbára csak a konkrét események időpontjának kiderítésére szorítkoznak, a jelek szerint vagy lenézik vagy nem értik a technika és tudománytörténet fontosságát.

Valójában a természettudományban, az emberi viselkedésben elkövetett mulasztások során alakul ki a sorsunk. Sem az I., sem a II. világháború kitörése nem volt végzetszerű, mindegyik esetben a felelős politikusok ostoba viselkedése sodorta az országokat ezekbe a tragédiákba. Ez a tény valamennyire ismert. Az már ke­vésbé, hogy a természettudományban ennél is nagyobb károkat okozó, bűnös mulasztások történtek, történnek. Itt a könyvben csak néhány területet tudtunk megnézni, azt is töredékesen. De talán ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk; döbbenetes lehetőségeket hagytunk, hagyunk ki, s emiatt a sokkal jobb lehetőségek helyett a fejlődés egy igen primitív, veszélyes útján járunk, amit nyu­godtan nevezhetünk zsákutcának. Az eddigi korok „tudósainak egyértelműen az a felelőssége, hogy erre nem mutattak rá - talán mert maguk sem értették ezt. A történelem legriasztóbb tanulsága az, hogy a kisemberek érdekeit, fejlődését segíteni hivatott szer­vezetek milyen könnyen és gyorsan szembefordulnak eredeti céljukkal.

A tudományos intézményrendszer szembefordulása a kisember­rel alig látható kívűlről, és ezért igazán veszélyes a társadalomra. Az elnyomó szervezetek, rendszerek történetéből világosan kiraj­zolódik egy tanulság: ahol egy szervezetet nem lehet elszámoltatni, a törvények felett áll, mert tagjai nem büntethetőek, nem vissza­hívhatóak, ahol a tagokat nem alulról választják, az a szervezet törvényszerűen szembefordul eredeti céljaival - bár a külső formai jegyeket a látszat kedvéért még megtartja. Ez a történet rajzolódik ki az akadémiai testületekről, amelyek egy nyomorúsággal, hábo­rúsággal, szomorúsággal és szegénységgel teli fejlődési pályára kényszerítették az emberiséget.

Úgy tűnik, hogy ma az akadémiai rendszer a feudalizmus utolsó, de még aktívan működő maradványa. Vajon lehet-e ez a szkleró­zisban szenvedő rendszer a tudomány motorja, a technikai és a tár­sadalmi fejlődés egyetlen letéteményese? Pedig ez a rendszer működteti a folyóiratokat, a tudományos minősítést (azt, hogy ki kaphat belépőjegyet a kutatás intézményeibe) valamint a kutatási pénzek elosztását. Magyarán minden fontos szál ennek az intéz­ményrendszernek a kezében van, a gyakorlatban megkerülhetetlen.

Arra hiába várunk, hogy az ipar, például egy olajcég ezt a rend­szert megkerülve pénzt ad az itt felsorolt találmányok megvalósítá­sára. Ez a rendszer a jelenlegi hatalomnak, a stagnálásnak kedvez, nem a jobb jövőnek.

De további, emberi gyarlóságból eredő gondok is vanak. A tu­domány és műszaki fejlesztés rendszere sajnos ma egy alapvetően hibás koncepciót követ, ez a nyilvános megszégyenítés rendszere. Itt a résztvevőket, a „játékosokat nyilvánosan arra kényszeríti, hogy beismerjék, ők buták és tehetetlenek voltak. Így például Moray, egy vidéki technikus találmányát ugyan felkarolhatta vol­na-e a Nobel-díjas Millikan - s ezáltal nyíltan beismerve, hogy a kis, vidéki technikus okosabb, mint ő? Ilyenre talán szentek képe­sek lennének, de nem az átlagemberek. Hasonló módon a szaba­dalmi ügyvivők is arra vannak kényszerítve, hogy minden egyes találmánynál gyakorlatilag nyíltan beismerjék - a feltaláló egy jó dolgot talált ki, bár ez neki is eszébe juthatott volna. Éppen ezért ez a rendszer is akadozik. Látjuk, hogy eleve csak olyan csatornákat, lehetőségeket találunk, amelyek bizonyosan működésképtelenek.



Az akadémiai típusú tudományirányítás az egyetlen rendszer a történelemben, ami még soha, sehol nem bukott meg, ahol bármi­lyen hibát büntetés nélkül, sőt dicséret és folyamatos jutalmazás mellett meg lehet úszni, ahol az adófizető meg sem kérdezheti, hogy mire fordították a pénzét. Mit tehet ilyenkor az állampolgár? Nem könnyű biztos tippet adni. Olyan képviselőket kellene talán választani, akiknek van némi technikai ismerete is. Talán az is jó lenne, ha kevesebb jogász, politikus lenne a tudományos intézmé­nyeket vigyázó testületekben, mert a jogászok - a tapasztalat sze­rint - nem rendelkeznek elég mély természettudományos háttérrel:

Milyen javaslattal állnak elő ilyen esetben az intézményi hibákat vizsgáló szakértők? A választ érdemes C. Northcote Parkinson könyvéből idézni; a sokat hibázó, a változásra képtelen intézmé nyeknél Parkinson a következő megoldást adja: „Az intézmény mindenféle gyakorlati szempontból halott. Újra lehet alapítani, de csak név- és székhelyváltoztatással, és egészen új személyzettel. A gazdaságosságra törekvők abba a kísértésbe esnek, hogy a régi sze­mélyzet egy részét átvigyék az új intézménybe - például a folyto­nosság nevében. Ez a vérátömlesztés végzetes volna, és éppen a folytonosság kerülendő. A régi, beteg intézménynek minden egyes részét fertőzöttnek kell tekintenünk. Sem személyzetet, sem felsze­relést, sem hagyományt nem szabad elhoznunk a régi székhelyről. Szigorú vesztegzár után teljes fertőtlenitést kell végrehajtanunk. A fertőzött személyeket meleg hangú bizonyítványokkal át kell kül­denünk azokhoz a vetélytárs-intézményekhez, amelyeket különös­képpen gyűlölünk. A felszerelés és az akták habozás nélkül meg­semmisítendők. Ami az épületeket illeti, legjobb, ha magas összeg­gel bebiztosítjuk, majd felgyújtjuk őket. Csak akkor vehetjük biz­tosra, hogy a betegség csírái elpusztultak, ha a székház már kor­mos, füstös rom.

Ez tehát Parkinson tanácsa, aki az intézmények viselkedésének jó ismerője, szakértője volt. De hogyan tovább?

Találat: 631